Nógrád. 1976. július (32. évfolyam. 154-180. szám)
1976-07-04 / 157. szám
Objektív tényezők szorításában Kulturális tevékenység az építőknél — Látod azt a szép zsemleszínű épületet — mutatja ismerősöm a vonat ablakából kihajolva a salgótarjáni November 7. Filmszínházat. — Olyan- mmt egy elfektetett hasáb... Mi építettük. — Valóban nagyon szép — mondom őszinte elismeréssel a munkájuk iránt. — Mikor voltál benne utoljára? — Amikor' építettük. Buszqk négy égtáj felé A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat szakszervezeti bizottságának irodájában beszélgetünk. A közművelődési tevékenység eredményeit- a legfontosabb tennivalókat vesszük számba. — A legnagyobb sikereket — mondja Király Attila- a szakszervezeti bizottság titkára — a tanulásban értük el. Két év óta rendszeresen beindítjuk a kihelyezett általános iskolát- és az építőipari vállalatok közül az országban először mi szerveztük meg a dolgozók kihelyezett középiskoláját. — Mennyien éltek e lehetőségekkel? — Az idén 13-an végezték el az általános iskola nyolc osztályát. Biztosítottuk a kedvezményeket- ezer forint pénzjutalmat adtunk. A gimnáziumba 17-en jártak- többségében alkalmazottak Ez a második csoport. Egy osztály már leérettségizett. A mostaniak az első osztályt fejezték be. — A szabad idő hasznos eltöltését milyen más formában segítik? — Hét végi kirándulásokat szervezünk rendszeresen- az elmúlt évtől kezdődően külön színházi buszokat. — Hányszor voltak Így távol és mennyien? — Évente 12—14 hét végi buszt indítunk és tavaly öt busz ment színházba. Tele volt valamennyi. — A szocialista brigádok művelődését kívántuk ezzel segíteni — mondja B. Kovács István- az szb termelési felelőse- aki nemrégiben még propaganda- és kulturális kérdésekkel foglalkozott. — A sikerüket komoly eredménynek könyvelhetjük el. 5—7 évvel ezelőtt az üdülő építőipari munkás olyan ritka volt- mint a fehér veréb. Ma már egy hétre szívesen elmennek a berekfürdői üdülőnkbe S- hogy kedvet csináljunk a pihenésre- kirándulásra- bevezettük a hét végi kirándulásokat. — Merre utaznak? — Kezdetben az utazások 80 százaléka Egerbe irányult. Ott jó borok vannak- vonzó a Szépasszony völgye. Ma már elvétve megy csoport oda. Inkább Harkányba, a Balatonra- Aggtelekre- Lillafüredre utaznak. Kíváncsibbak lettek az emberek a látnivalók iránt. És ez már fejlődés. A vállalat Salgótarjánban két munkásszállóval rendelkezik. A kisebb- a 250 férőhelyes- a központi irodaépület mellett található- benne kapott helyet a szakszervezeti könyvtár. A nagyobb a város déli végén helyezkedik el- az Allende ifjúsági klubot működteti. Művelődés a szállóban A könyvtár több mint négyezer kötettel j-endelkez k. Azt mondják, 639 beiratkozott olvasója van. főként szállóbeliek. Ebben a szállóban viszont csak körülbelül harminc ember lakik, az alsóban — saját vállalati dolgozó' — nyolcvan. Nem kételkedem a beiratkozott dolgozók számának tekintetében, annál inkább tényleges olvasói jogaik gyakorlásában. Mert a két szám: a 639 és a 110 között óriási a távolság. Az Allende ifjúsági klub közel három éve működik. Kialakult a törzsmagja, amelynek tagjaiból a tavasz- szál irodalmi színpad is létesült. A klubban rendezik imeg a KT S Z -o k ta tart) k a t ■ a különböző vetélkedőket- íróolvasó találkozókat- táncos szórakozásokat- ünnepi műsorokat. Igazán nívós rangra mégsem tud szert tenni: kevés a fiatal, beszűkült az érdeklődés- két év alatt öt klubtitkár váltotta egymást. A szállókban minden két hétben keskenyfilm-vetítést rendeznek. a megyei moziüzemi vállalattal kötött szerződés értelmében. A lakóknak talán ez az esemény jelenti a legkedvesebb szórakozást. .. No és a színházi előadások. A vállalat 14 bérletét ugyanis leginkább csak nekik tudják kiosztani- a vidékiek nem jönnek be az előadásért. — Ma már egyre nehezebben tudjuk szervezni a szállóbeli kulturális életet is — mondja B Kovács István. — Kevesen laknak benne. Hatvannyolcban még zsúfolt ház volt. ma. Ma mindenkimért buszjáratuk van- hazautazik. Csak a tényleg nagyon messze lakók maradnak itt. Mit kellene tenni ? A közművelődési tevékenység helyzetét, feladatait az elmúlt két évben nem egy esetben tanácskozta mes a párt- és szakszervezeti bizottság. A testületek nyíltan szembenéztek a' nehézségekkel- s határozatokat hoztak a munka színvonalának fejlesztésére. Megvalósításuk során érték el azokat az eredményeket- amelyekről- fentebb is szóltunk. A ie'en" légi gátló tényezők igazi, hathatós ellenszerét azonban — úgy érezzük — még nem találták meg. Kétségtelen, nem csekély problémákról van szó. Az építőiparban sok az alapműveltséggel nem rendelkező munkás- a kétlaki életet élő- bejáró- még mindig magas a fluktuáció. szétszórtak a munkahelyek- hosszú — különösen nyáron — a munkaidő- nincs saját művelődési ház. t A közművelődési tevékenységet ezek figyelembevételével szervezik. De minden bizonnyal nagyobb eredményt érnének el- ha számolnának a helyi — meglehetősen nagyszámú — értelmiséggel is- az eddiginél jobban és nagyobb mértékben vonnák be őket a kulturális élet szervezésébe- a szocialista brigádok patronálásába. A dolgozók művelődési igényeit csak így tudnák hatékonyan emelni- befolyásolni. Ha a közművelődést nemcsak papíron- hanem a valóságban is mozgalmi munkának- az egész kollektívát érintő feladatnak tekintenék. Sulyok László Párbeszéd Benedek Istvánnal a sokarcú műveltségről — Népművelő, ismeretterjesztő, vagy inkább — divato sabb kiféjezéssel él ve — a közművelődést szorgalmazó, s azt szolgáló dinasz tia tagjától termé szetesen azt kérde zem elsőül: meddig jutottunk véleménye szerint? Mi a tártál- ma ma az általános műveltség fogalmának. — Azt hiszem, egy kicsit túlbecsüljük annak a körnek a sugarát, áfmérőjét amelyben a fogalomnak érvényes tártál ma van. Létezik égj meglehetősen keskeny réteg, amely tudományt, művészetet művel aktív formában, s nincsenek olyan túl sokan azok , sem, akik ezt elolvassák, szeretik, méltányolják. Ez 1— utóbbiakat aztán körülveszi egy igen széles réteg, amely a valóban műveltek, tájékozottak morzsáiból él. Vagyis az iskolában megtanul, s később is olvas az újságban bizonyos neveket: Leonardo, Michelangelo stb. S kialakítja a maga meglehetősen sematikus világképét, mely azért kétségtelenül tartalmaz értékes elemeket. Nem lehet tehát ,,műveletlen”-nek tekinteni. Mégsem művelt, mert ismereteiből nem áll egybe olyan „szerkezet”, amely kinek-ki- nek az egyéniségével összhangban van. — Engedje meg, hogy ellentmond jak: e tetszetős paradoxon csak a baj egyik helyére tapint. Azokra nem érvényes, akiknek esélyük sincs a művelődésre. Pedig — iménti kifejezését idézve: — az emberiség túlnyomó többsége még századunk ez utolsó negyedében is — esélytelen. , i— Szűkítsük hát a kört azokra, akiknek módjuk volna művelődni. E körben iménti megállapításom fordítottja is érvényes: az ismerés és az elismerés gyakran nincs arányban a mű értékével. Nincs biztosíték arra, hogy a széles körben elterjedt alkotás, vagy név méltó is rá, hogy elterjedt legyen. § Fjodor Abramov: I ^ FEL AGE J Al I ^ § s 36. * Felment a tornácra; kinyitotta a külső ajtót — ez mégiscsak sok: eéy malac. Olyan visitozást csapott a lába alatt, mintha a kés elől futna. Hát ez mi? — kérdezte újra magában felháborodva Pelageja. Valaha neki majd eltört a karja, amint hazacipelte a moslékot, még azt is félősen, most meg egyenest helybe’ etetik a malacokat. És megint csak elcsodálkozott az egészségügyi hatóság hanyagságán. Csak úgy bűzlik a malac trágyája, piszka — hát, hogy lehet megtűrni az ilyet a kenyér mellett? __ De ezek még csak a szálkák voltak, a gerendák ezután jöttek, amikor átlépte a pékség küszöbét. Uramisten! Hová került? Mocskos csűrbe? Vagy valami kivénhedt si- lózóba? Istállóba? Minden piszkos, mocskos, a vesszőseprű az ablakban éktelenkedik — szóval ezért nem jutott be a tavasz a helyiségbe. De leginkább a feltörlőrongyos seprű ejtette kétségbe Pelageját. Valaha mit meg nem tett volna ő, hogy a kenyér minél illatosabb legyen! A környékbeli kutak vizét mind kipróbálta, isten őrizz, hogy gyantás legyen a fa — kormoi: lisztet, persze, első osztályút kért. a seprűnél nem is beszélve. Mindent kipróbált: a lucfenyőt is, a fenyőt is, a csarabot is. Itt meg seprű helyett egy darab gyékény. Fekete, agyonégett gyékény, egy hosszú rúdra csavarva és beledugva egy mocskos vízzel teli vederbe... Ulka, a pékné, teával kínálgatta Pelageját — ő maga is éppen most ült asztalhoz, mert végzett a kemencével, de Pelageja szinte hányingert kapott az Ulka puszta látványától. Izzadt, kővér, zsíros haja undorító, mintha soha életében nem járt volna fürdőben. Pelageja le sem ült, kijött A piszkos szamovárra, lavórra, a mocskos kemencére, amelyet egyetlen egyszer sem meszeltek be, mióta ő eljött, Dúcsúpillantást sem mert vetni. Mert egyre úgy tetszett neki, hogy a szamovár is, a lavór is, a kemence is bánatosan és szemrehányóan néz rá... Odakinn tombolt a tavasz. Pelageja egész télen csak a jeges ablakra lehelt, ko- pejkányi lyukon át látott ki, most azonban már áradt a fény a házba. De jó is lenne úgy igazán élni, mezítláb mászkálni a felolvadt földön, és teli tüdővel beszívni a túlparti langyos szellőt. De ő csak feküdt, nehezen lélegzett, fuldokolva, sípolva. Éppen úgy, mint a kovácsműhelyben, a lyukas, kivénhedt fújtató. A házban, mint Pavel betegsége idején, Anyiszja volt a gazdasszony. Magamagától jött. Pelageja nem beszélt a sógornőjével, és nem is titkolta, hogy nem kedveli. Mit szeretne rajta? Azt, hogy az egész család egészségét elhappolta? Favei fiatalon halt meg, talán ő, Pelageja, a halálos ágyán fekszik, ennek meg kutya baja — majd kicsattan az egészségtől. Ha legalább a Nagy Manya valamivel tisztább volna, egy napig se tűrné tovább maga mellett ezt az egészséges némbert. De hát mit tehet — Manya akkor szerette volna megkaparintani a gazdasszony holmiját, mikor még egészséges volt, fenn járt. Egyszer késő este — már hosszabbak voltak a nappalok — eljött hozzá Pjotr Ivanovics. Vajon mennyi idő telt el Pavel temetése, vagyis azóta a nap óta, amikor utoljára találkoztak. Még egy éve sincs. Pjotr Ivanovics olyan megviseltnek látszott,- hogy az asszony alig ismert rá. Megőszült, arcán borosta ütközött ki (látták valaha is borotválatlanul?), a tekintetében az üldözött farkas bánata villant meg. De ez még nem is minden. Pjotr Ivanovics ittas vo'.t — leginkább ez lepte meg Pelageját. Se hallani, se látni nem lehetett ilyesmit ezelőtt! Pjotr Ivanovics legnagyobb erényének azt tartották, hogy sohasem engedett túlságosan az ital kísértésének. Inni persze, ivott, anélkül nem megy, ha egyszer valaki egész életében vezető, dé keményen tartotta magát —akár a cövefc. Most meg e’indult a küszöbről, s mintha odalökték volna — mint egy zsák, úgy lehuppant a kemencepadkára. (Folytatjuk) — Abból fakad a tulajdonképpeni krízis, hogy nincs (talán nem is lehet?) tárgyilagos mérce. S mindez még sokkal érzékenyebben megmutatkozik a képzőművészetben és a zenében. Oly bizonytalan a határ érték, s az érték látszata között, hogy noha teljes hittel dolgozik az ember, nem tarthat számot arra, hogy el is fogadják. Az író ezért gyakran az íróasztalfióknak dolgozik, s meglepődik, ha sikerül eljuttatnia gondolatait az olvasókhoz. Ha értő kiadóval találkozik, reménye nő. De csak egy személyes példát a várakozásra: a „Csinevát” 1953-ban írtam, első kiadása 1968-ban jelent meg. — Ebben a késedelemben viszont aligha az olvasó volt a ludas. Hogy mennyire nem, épp a „Csineva” bizonyítja: legújabb (csaknem ötvenezer példányban megjelent) kiadása napok alatt elfogyott. Kételkedem hát az ön hitetlenségében. .. — Az utóbbi években valóban úgy tetszik: pesszimizmusom önnön kudarcába fúlt. „Pusztába kiáltott szó” című kötetem derítette ezt ki számomra. Arról írtam, hogy minden beszéd hiábavaló. S könyvemnek mégis olyan visszhangja volt, mint az „Aranyketrec” óta egyik munkámnak sem. A „Csinevát” is olvassa a benzinkutastól a professzorig igen sokféle ember. .. — Ezért hát mégis azt kell mondanom: minden kételkedésem ellenére hiszek abban, hogy ez a visszhang magatartásformálódást is jelent. Talán mégis van lehetőség arra, hogy műveltséget példázzunk, s el lehet terjeszteni a gondolatot is. ötven-százezer, vagy sok százezer ember között. A rádióban-televízióban még nagyobb közösségnek. Igaz, különösen ez utóbbiban már nemigen kapok szót. — A Benedek-dinasztia: nagyapja, Benedek Elek, édesapja, Benedek Marcell, s ön is, sokak számára szinte azonos a népműveléssel, vagy igazabb és teljesebb kifejezéssel: a közműveléssel, közművelődéssel. Vállalja-e ilyen kételkedve ezt a szerepet, hivatást? — Nagyapám 1859-ben született, s korán (már húszéves korában) áttért a szabad froi, publicista pályára. Ilyenformán 1979-ben lesz száz esz- endeje a család irodalmi munkásságának. Benedek Elek a Néptanítók Lapja szerkesztőjeként az 1890-es években a nép oktatását, tanítását sürgető cikkeket írt. szemére hányva a kormánynak a mulasztásokat. Munkásságának csupán egyik részét ismerik tehat, akik csak meséit olvasták. — Benedek Marcell egész életének „az olvasás művészete” volt a témája, sőt: a szenvedélye. Arra tanított: hogyan keli jól olvasni. Mert a mű önmagában nem éi, csak velünk, értő olvasókkal. Ez Benedek Marcell kulturális missziójának lényege. A magamé pedig: nem elég szépen olvasni, hanem mindenfélét kell szépen tudni. Szépen olvasni, szépen tudományt, technikai fejlődést, művészetet stb. megérteni. Tehát lerakni az olyan általános műveltség alapját, amely magába foglalja a természettudományos gondolkodást is... — S mit kellene tennünk, hogy ne csak a mennyisége, de a minősége is változzék a műveltségnek? Más szavakkal: miképpen tűnhetnek el a sémák, hogyan lehet — sokféle — arca műveltségünknek? — A közismert információ- bőségben nem lehet megkívánni, hogy kinek-kinek mindenről lényegi ismerete legyen. Mindenkinek magánam kell leásnia a számára szükséges lényegig, s nincs elég „fúróeszközünk”. Még alig száz esztendeje a művelt ember elolvashatta korának legalapvetőbb ismereteit. A képzőművészet persze már akkor sem volt ilyen előnyös helyzetben. Most viszont bárkinek módjában áll úgyszólván mindent a maga ízlese szerint „házhoz rendelni”: a könyvet, a képzőművészetet (már-már, tökéletes reprodukciók formájában), a zenét (rádióban, hanglemezen stb.). — Amit megkaphatunk, oly sok, hogy nem tudjuk megemészteni. Hogy mégis eligazodjunk, épp ehhez kell az alapműveltség. Az iskola ezt részben megadja, részben nem. Mert a fiatalság gyorsan és nagy áttekintőképességgel tanul. Behabzsolva a tudást. Vizsgára. Hogy azután két-három hét alatt mindent elfelejtsen. Csak egy példa: egy-egy egyetemi felvételi vizsgán annyit kell tudnia a diáknak, mintha később egyetemi hallgatóként már nem is lenne más dolga, mint hogy vizsgaismeretén túladjon. A meg nem emésztett tudás — tudatlanság. S ahhoz, hogy amit tanítunk, annak lényege meg is maradjon, nemcsak követelmények, vizsgák, tantervmódosítások kellenek, hanem sokoldalú gondolkodást szorgalmazó, s azt példázó, sugárzó egyéniségek is. Néptanítók, korszerű világképpel. Nádor Tamás Mai tévéajánlatunk 20.30: A tőrbe csalt Blanco Posnet. G. B Shaw „A tőrbe csalt Blanco Posnet” című drámája olyan emberekről szól, akikkel a sors szeszélye elbánik, olyannyira, hogy a tolvajból becsületes ember lesz, a tisztességes polgárból gyáva senkiházi. . A televízió új, színes produkciója, amelyet a nagy drámaíró egyik leg- iobb hazai szakértője, Ádám Ottó rendezett,- két testvér, a. Posnet fivérek jellemét ütközteti a cselekmény során. Az egyik az alkohol élvezetétől eljut a meggyőződéses antialkoholizmusig, a másik amolyan család szégyene, aki olykor lop is... De amint alaposabban megismerjük a kicsinyes környezetet, bizony ismét kiderül, a látszat ezúttal is csal .. A két főszerepe! Sztankav István, Cs. Németh Lajos alakítja, ,
