Nógrád. 1976. június (32. évfolyam. 128-153. szám)

1976-06-08 / 134. szám

Bozzi úr, aki halott

(ajegyzetek Latínouits Zoltánról

ulajdonképpen nem

* lepett meg a rádióközlemény, hogy Latino- vits Zoltán érdemes művész, hosszú, súlyos betegség után véget vetett életének.

Ismertem ót „szilvafa korából”, amikor ott állt a kórus „urai” és „hölgyei” sorában, majd ottani néhány mondatos ösz- szekötő szerepekben: operettekben, prózákban,

többnyire szmokingos eleganciával (és belülről táplálkozó, „született” eleganciával), s még később, egv- re magasabb rangra emelkedve a színházi kasztban, már főszereplőként is olyan produkcióiban a debreceni színháznak, amelyek fénykorként jellemezhetők a nagy múltú helyen.

Emberileg?

Láttam őt, ültem vele nemegyszer a színház klubjában, — büféjében. Bosszankodtam „úrifiús” hányavetiségén, és szerettem elő-előtörő gyermekes őszinteségét, egyenességét, az emberi szélsőségesség hirtelen kitörő, szinte egyik pillanatról a másikra váltakozó megnyilvánulásait. Azt hitte, rabszolgahad nyüzsög körötte, amely pusztán az ő rendelkezéseit lesi, majd gyámoltalan kisfiúnak tűnt a klub nvüzsgő áramlásában. Volt, hogy legszívesebben felpofozta volna a beszélgető asztaltárs. de pillanatok múltán magához ölelte.

Ilyen volt a „szilvafa korabeli” Latinovits azokban az években. Sár- és aranyból gyúróit, mint ahogy nemcsak minden ember, de a legnagyobbak, a legkiválóbbak is,

Mert, hogy a legkiválóbbak egyike volt, akik valaha is nevet alapoztak maguknak az emberábrázoló-kifejező. önmegvalósító pályán, — immár hosszú évek óta elvitathatatlan.

Egyenes és meredek (vű út vezetett számára a vidéki kórí6taságtól a főváros egyik legrangosabb intézményéig, a Vígszínházig. S aztán ... Valóságos diadalmenet a további. A legragyogóbb színházi, film-, rádió-, tévéfeladatokig.

Vannak évei. amikor szinte sztrárolják. ö a nők titkos férfiideálja, s valóban is, szinte mindent tud már, amit színésznek mesterségében tudnia kell. Csak a memória hirtelen lobbanására néhányat

filmszerepeiből: a Hideg

napok-beli nagyszerű alakítása, vagy az Isten hozta, őrnagy úr — őrnagya. Bizony, nemcsak szívbűvölő hős ő, de a kari- kírozás, a legkeserűbb szatírajátszás mestere is.

Vagy emlékezzünk Thomas Mann: Mario és a varázsló, a televízióban is látott hátborzongató Cip- polájára. s az épp ily kitörölhetetlen hatású teljesítményére Sarkadi Imre Farkaskaland című elbeszélésében a képernyő előtt. Lenyűgöző erejű volt mindkettő.

Latinovits a legutóbbi esztendőkben különös változáson ment át. Megválva a fővárosi színháztól, a veszprémi színházban rendezett-játszott, Budapesten az Irodalmi Színpadon mutatkozott, s a korábbinál ritkábban film- szerepekben láthattuk. A különös változást beszéde

artikulációjában érzékelhettük. Az elkentebb szövegkezelésben, holott korábban a legtagoltabban beszélő színészek egyike volt.

Elfeledte volna művészete törvényszerű kötelmeit? Szó sincs róla! Csupán már idegében, szervezeti habitusa egyensúlyában olyan billenés következett be, amin nem tudott többé úrrá lenni.

Még próbált. Próbált például a tévé Színházi Albumjában — ahol támadott, védekezett, magyarázott és bizonykodott, s próbált a Fővárosi Operettszínház produkciójában, a Bozzi úrban.... ahol rossz emberként kutyává változott, hogy megbánva múltját, ismét emberré lehessen.

A „Bozzi úr” volt, amelyben budapesti színpadon évek után, és utoljára fellépett.

Egy napon — nem sokkal a bemutató után — rádióközlemény jelezte, hogy a Bozzi úr előadása, Latinovits Zoltán betegsége miatt elmarad. Majd azt, hogy a darab csak az új évadban kerül megint közönség elé. Ez a tavasz napjaiban történt.

Nekem akkor rettenetes sejtésem volt: Latinovits- csal nagy baj lehet..

H izony, nagy baj. Egy végzetes lépés.

Bozzi-Latinovits most újból emberré változott. Mesterségben a legnagyobb színészek egyikévé, akiket napjainkban a legeredetibbek között tartunk számon, szélsőséges, emberi hibáikkal és hatalmas mesterségi erényeikkel.

Barna Tibor

Képernyő előtt

Játék és vetélkedő

Volt időszak néhány éve.

amikor valóságos csömört kaptunk már a képernyő előtt a különféle játékoktól, és vetélkedőktől. Ez a játék-, ve- télkedődömping aztán szükségszerűen alábbhagyott, mert elvesztette vonzását, nézőtáborát. Kimúlt úgy- hogy végül is csak egy megkönnyebbült sóhaj maradt utánuk.

De az ember alapjában játékos lény. s utóbb megint hiányérzetünk támadt az olyan okos. hasznos játékok iránt, amelyek egyszerre oktatnak, tanítanak és szórakoztatnak. vagy a művészet, s az emberi ügyesség legkülönfélébb területein új tehetségekre irányítják a közfigyelmet.

A hosszú ideje ki fáradhatatlan (és eddig egyetlen páros vetélkedőhöz, a nyelvművelő hasznosságú Játék a be- tűkkel-hez az elmúlt héten Aki mer. az nyer címmel újabb társasjáték tűnt fel a képernyőn. ugyancsak a rokonszenves Egri János gondozásában. Illetve ennek a játékformának volt már egy korábbi elődje, de most levezetési módját tekintve megújulva, tematikájában gazdagodva tűnt fel. A háromfordulósra tervezett sorozat győztesei találkoznak majd a döntőben, eldönteni: ki a legjabbak legjobbja. illetve — mert ebben a vállalkozásban nem mellékes a tudás, az általános politikai- tudományos, művészeti ismeretek mellett a szerencse sem — a legszerencsésebbje. Tehát szó szerint; aki mer. az nyer. Bár az első, igen szórakoztató, ismeretbővítő forduló tanúsága szerint nemcsak a győztest illette értékes jutalom, de a veszteseket is.

Engem mindössze az izgat az ilyen játékos vetélkedők kapcsán: vajon milyen szisztéma alapián -váln<*atio »^vhp a tévé a részt vevő játékosokat. s iutta* !o amikor az előkészületekről a nagyközönség mit sem tud. részvételi szándékát sem nyilváníthatja.

Habár — ismerjem el — nem így a helyzet a másik- ugyancsak az elmúlt héten meghirdetett. s az eddig’ vetélkedő sorozatokban vitathatatlanul legnagyobb népszerűségre szert tett Ki mit tud?dal. ,

A Ki mit tud? immár mihtegy másfél évtizedes tradíciókra tekinthet vissza. Számos. azóta kiváló művéssz* érett tehetség indított el ezalatt a műfajok legkülönfélébb kategóriáiban, operaénekestől- zongoravirtuóztö!. operett- és prózai színésztől, füttyművésztől zsonglőrig, bűvészig. akrobatáig, vaev éppen beatzenészig, -énekesig.

Most is mintegy tíz kategóriában indulhat meg az országos előversengés a toborzó nyomán szerte az országban a tizenéves fiatalok között- hogy végül a legérdemesebbek. a legfigyelemreméltóbbak az ország legnagyobb nyilvános fóruma- a képernyő előtt adjanak egymásnak izgalmas találkozót és mérjék össze képességeiket a kategóriákban: Ki mit tud?

Tehát ismét a vetélkedők korszakába lépnénk? Reméljük. csak megfelelő mérséklettel. De az elmúlt héten jelzetteket szívesen és örömmmel várjuk.

(b. I.)

Mai tévéajániatunk

21.15: Rerekasztal-bcszelgetés budapesti kommunistákkal.

A budapesti pártbizottság vezetői és tagjai ülik körül ezúttal a tévé kerékasztalát. A kommunistákat leginkább érdeklő-érintő kérdésekről beszélgetnek, vitáznak. Olyan témák kerülnek napirendre, mint például: a gazdasági munkát befolyásoló tényezők között mi a szerepe a politikai munkának, a kommunisták példamutatásának?

— Hogyan érvényesül politikánk eddigi törekvése, hogy a középpontban az ember anyagi és szellemi igényeinek mind magasabb színvonalú kielégítése álljon?

— Az önállóságnak, a felelősségnek, a kezdeményezőkészségnek milyen szerepe van abban, hogy tartalékaink felszínre kerüljenek?

— Milyen módon erősödik

a tulajdonosi szemlélet a

munkahelyeken, az emberekben?

— Hogyan értelmezzük a munka becsületét, a munka erkölcsi megbecsülését, a fizikai munka rangjának emelését —, hogy csak néhány témát említsünk.

A műsorvezető riporter: Vér- tessy Sándor.

Megyénk sikere Szolnokon

A társadalmi ünnepségek és szertartások negyedik művészeti bemutatóit a közelmúltban rendezték meg Szolnokon. A bemutatón sor került az orgonisták első országos jellegű versenyére, vala mint a kamarakórusok országos találkozójára és minősítésére is. A versenyen tizenhat orgonista mérte össze tudá" sát. Nógrád megyét Deák Pálma, salgótarjáni orgonista képviselte, akit a zsüribizott- ság a legjobb hangsztnkombi- Hálásáért különdí.iban részesített. A kamarakórusok mezőnyében huszonkét kórus vett részt- köztük a salgótarjáni József Attila megyei Művelődési Központ kamarakórusa. Gúthy Éva vezetésével. Műsorukat a zsűri arany oklevéllel minősítette. A megyei résztvevők a legjobbak között léptek fel a gálaesten is. A művészeti bemutatót szakmai tanácskozások és a Társadalmi Szertartások Országos Tanácsadó Testületének ülése egészítették ki.

Á salgótarjáni zeneiskola tanévzáró programja

/ysysssssssssssssssssssssssssy/sssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss.

^ Fjodor Abramov:

IPELÁGEI Ä

^ s

fS/SSSrsSfffSSSSss/ssssssss/ssss/ssss/ysssssss/sssssssssssss/sssssssssssssssssssssss

13.

így locsogott, hízelkedett neki Olesa művezető az első találkozásukról, amikor meglátta a nyitott ablaknál fésül- ködni. De az asszony ebből a találkozásból csak az éles fájdalmat (ez a vadmarha belemarkolt a hajába) meg a szemtelen, epedezön kancsalíto szemét jegyezte meg Na és persze, álmában sem gondolt;^ volna, hogy valaha is összeveti őket a sors. Mi közelehet egy egyszerű kolhozista asz- szonynak a folyón túli vezetőhöz? Arra ment, meglátott egy fiatalasszonyt az ablakban — mulatott egy jót, megci- bálta a haját.

Útjuk mégis kereszteződött. Másfél-két hét múlva, Pe- lageja ruhát öblített a folyónál, egyszer csak ott termett ez az Olesa. Azt sem tudta, honnan került elő. Mintha a földből nőtt volna ki. Csak áll, nézi oldalvást, és csikorgatja a fogát.

— Miért nem veszed le a kendőd? Nincs hideg.

— Te meg mit akarsz megint a hajamtól? Tűnj el, de rögtön, mielőtt még a sulykolóval el nem zavarnálak! Fütyülök rá, hogy vezető vagy.

— Jól van. Elmegyek, ha megmutatod.

— Így is elmész te. Ha moziba mész, jegyet veszel, most meg potyázni akarsz?

— Na. és mibe kerül a te jegyed?

— Eredj, eredj isten hírivei. Nincs nekem időm veled cicázni.

Harmadszor is találkoztak. Megint csak a folyóparton, és megint csak az öblítésnél. Az asszony ekkor már látta: Olesa figyeli őt.

— Na, mondd meg, mibe kerül a te jegyed? — gyújtott rá a nótájára.

— Sokba! Nincs neked annyi pénzed.

— Dehogyis nincs!

— Nincs.

— De ha mondom, hogy van!

— Hát akkor szerezzél be a túlpartra, a sütödébe — ingyen is megmutatom.

Hogy jutott ez akkor az eszébe, fogalma sincs róla. S azt még kevésbé hitte, hogy Olesa komolyan veszi a beszélgetést.

Pedig komolyan vette.

— Jól van, felvétetlek. Mutasd.

— Nem, először elő a bugyellárissal, aztán megtapogathatod az árut. — Ekkor Pelageja, hogy, hogy nem, elnevette magát, mama is rettentően csodálkozott rajta, és csintalanul hátrahúzta a kendőjét — az a disznó biztosan megcsiklandozta

6s Olesa majd megveszett örömében:

— Hej, ha megengeded, hogy kialudjam magam a hajadon, isten bizony — egy héten belül a sütödében dolgozol. Nem tréfálok.

— Én se tréfálok — válaszolt Pelageja.

Egy hét múlva már a pékségben dolgozott — Olesa betartotta a szavát. Kiemelte a jószágudvarból. ledöntött minden akadályt —, hogy meg tud szédülni egy férfi.

De az asszony is betartotta a szavát — rögtön az első napon a sütödében aludt. Heggel pedig, amikor kikísérte Olesát, azt mondta:

— Na, most aztán felejtsd el a hajam. Kvittek vagyunk. És eszedbe ne jusson leváltani. ■ Harapós vagyok...

Mennyi idő telt el azóta, mennyi víz folyt le a folyón! És vajon hol van most Olesa? Vajon él-e? Emlékszik-e még a túlparti aranyhajú péknére?

Az asszony elfelejtette. Méghozzá azon nyomban elfelejtette, amikor becsukta utána az ajtót. Minek is emlékezne rá. Nem kedvtelésből, szórakozásból feküdt le idegen férfival És ha most ez, a csaknem két évtizede emlékezete mélyén lappangó történet hirtelen feltört, csak azért, mert amint éjszakára kibontotta kis varkocsát a tarkóján — lám mi lett a régi aranyból —. eszébe jutott az iménti beszélgetése a Fatuskó Vaszkával. '

Pavel már aludt, horkolt. Pelageja. mint rendesen, a forralt vízzel teli kancsót a zsámolyra tette, a-tablettákat az üvegfiolába rakta, és végre ő is lefeküdt. A földre terített dunyhára — hogy mindig kéznél legyen, ha kell valami a beteg férjének.

(Folytatjuk)

Mozgalmas napok végéhez közelednek a Salgótarjáni Állami Zeneiskola tanárai és tanulói. A múlt hét folyamán mintegy ötszáz tanuló adott számot évi munkájának eredményeiről. Fúvósok, vonósok, zongoristák álltak a vizsgabizottság elé, hogy bizonyítsák, mennyit fejlődött zenei fel- készültségük a most záruló tanév folyamán. Korai lenne még elkészíteni a mérleget, hisz a vizsgák még nem fejeződtek be, de idén is jó néhányan felhívták magukra a figyelmet.

A tanévzáró ünnepély1 június 10-én, csütörtökön délután 4 órakor lesz a József Attila megyei Művelődési Központban. A hangverseny után kerül sor a bizonyítványosz- tásra.

Már most. igen nagy az érdeklődés a következő tanévre, ezért a beiratkozások rendjét is némileg meg kellett változtatni. 11-én csaK hangszeres növendékek beírását tervezik, míg az előképzőt végzettek beírására 14-én, hétfőn kerül sor. A Mártírok úti zenei általános iskolások beiskolázását 15-én. kedden végzik, és csak 16-án kerülhet sor az új jelentkezők felvételi vizsgájára.

Sajnos, már előre gondot okoz a zeneiskolai felvételi bizottságnak a jelentkezők tanszak’ elosztása. A növendékek (szülök?) többnyire az amúgy is telített zongoraszakra szeretnének beiratkozni, melyre a felvételi idén is minimális lesz, ugyanakkor fontos zenekari hangszerek tanulására — hegedű, gordonka, fagott, kürt —, nem szívesen vállalkoznak, pedig ezek a hangszerek többnyire sokkal több örömet szereznek a társas muzsikálás, zenekari játék során.

Lezajlottak Karancskeszl- ben a kihelyezett tagózat tanulóinak vizsgái is. Ügyes trombitások vannak Karancs- kesziben, de szép eredményt mutattak fel a hegedűsök, zongoristák is. Itt a tanévzáro ünnepélyre 6-án. vasárnap délelőtt került sor a művelődési házban. ■

Minden bizonnyal tovább no az érdeklődés Karancske- szioen is a zeneoktatás iránt. Ebben a tanévben indulásként csak előképző, hegedű-, zongora- és rézfúvóstanszak működött, de a jövő tanévben reméliietőleg tehetőség nyílik fafúvós- és gitároktatás be- ^ indítására is. Ez elsősorban tanár biztosításának függvénye, hisz az igény él a ka- rancskeszi fiatalokban.

Egy belorusz falu krónika a

A Szovjetunió irodalmi életének jelentős eseménye volt Ivan Melezs belorusz szerző „Az erdő krónikája” című

epikus trilógiájának megjelenése. A trilógia utolsó kötp- te, a „Decemberi hóviharok” című regény Moszkvában jelent meg.

Egyébként nincs kizárva, hogy az író tovább folytatja a ciklust. „Olyannyira összenőttem hőseimmel, hogy nehezemre esnék elszakadnom tőlük” — mondotta a TASZSZ hírügynökség tudósítójával beszélgetése során Ivan .Melezs.

„Az erdő krónikájá”-ban, amelyen a szerző 15 esztendőn át dolgozott, ragyogóan és dokumentumszerű hitelességgel kerülnek bemutatásra azok a változások, amelyek egy erdei faluban mentek végbe — ' Belorusszia egyik legeldugottabb vidékén — a szovjethatalom éveiben.

A trilógia első két regénye: az „Emberek a mocsárban” és „A vihar lélegzete” 1972-ben elnyerLe a Lenin-díjgt. A kritikusok véleménye szerint Melegnek sikerült teljes mélységében feltárni a belorusz falu lakosainak lelkiségét

Ivan Melezs parasztosaid gyermekeként született, parasztok .^között is nőtt lel, s ez meghatározta munkásságának tematikáját. Első elbeszélés- és novellagyűjteménye a falusi életről festett sokszínű rajzával, mély líraiságával ragadta meg az olvasókat.

Széles körben ismertté tette az író nevét „Irány Minszk” című regénye, amely a szovjet embereknek a második világháború során tanúsított hősiességét mutatja be. Melezs maga is részt vett a háborúban.

Sikereket arat a szerző a

drámairodalom területén is. Az 55 esztendős író most rendezi sajtó alá háborús naplóját és háborús elbeszéléseit.

Melezs aktív közéleti tevékenységet is folytat. Tagja a Belorusszia Legfelsőbb Tanácsának a Béke-világtanács- nak, a Szovjet—Francia Társaság belorusz tagozatának elnöke.

/