Nógrád. 1976. május (32. évfolyam. 103-127. szám)

1976-05-01 / 103. szám

IMaxim Gorkij: i A Lóránt János rajza Szép Ernő : Május Május elsője, vagyis első május (így ejtette a pesti népnyelv), az a régi, Ferenc József alatti, azzal kezdő­dött, április utolsó éjsza­kájára kiáradt egy vidám sereg a világos vurstlira, proletár, polgár meg a lump gróf is, az autók hűtői, fiak- kerek, konflisok lovai fel voltak szalagozva, virágoz­va, forgott a ringlispil, ke­lepeit a verkli, Totyogott a rezesbanda, visított a ci­gány a Zöld Vadász kertjé­ben, ugattak a lövölde pus­kái, az ifjúság danolt, ka- car aszott, havazott a konfet­ti, a virsli gőzölgött az óri­áskifli mellett, szédült valcer és ömlött a bor. sör meg a pezsgő a kivilágos kivirradatig. Elsején pedig vonultak, mint gyalogos sötét fellegek a Liget felé a munkásnép dandárjai, zászlók, táblák, luftballonok alatt, énekszó­val és felkiáltásokkal, élü­S nem lehet az, hogy nyo­morúságában hiába könyörgi Petőfi végig Pest kiadóit, húsz pengő forintot se kap a kész János vitézért­Az se, hogy Ferenczy Ist­ván összezúzza kalapáccsal a szobrait, mert nem akad rendelője, pártfogója. Se, hogy Barabás Miklós Bécsböl elvándorol egy er­délyi nagyúrhoz, annak a feleségét, lányát pingálni, s a nagyúr igás szekeret küld elébe, a botos ispánnál hál­latja, s reggel, amikor a híres művész jelenti magát, kezet nem nyújt neki. te, s nem szégyellt magát embertársai butasága, vad­sága miatt? Ezen a május elsején nem a piros luft ballonok, hanem a piros szivek emelkednek az ég felé. A jövendők ege ez, olyan tüneményes tün­döklő, akár az Óceán felett. Ó, szerelmes Szabadság, áldott képzelet, őszinteség, emberség, álomnál álomabb valóság, mindenki olyan szép lesz és olyan jó lesz mindenki, mint a jó gyere­kek. Hozd el ezt a világot, ezt kön a rendezőkkel, lovas élete végéig üldözzék, cső- rendőrökkel a hátuk mögött- jjás palotáit, mauzóleumait „ , az örök majálist minékünk Se, hogy egy Derkov.tsnak te máJ te mosolvgó má­ehen keli elpusztulni. jua_ te teremtő, te csudaté­Hogy zseniális költőknek vö, boldogító, kölcsön kell kéregetni; ope­rett- és tánczeneiparosok milliomosok lesznek, örök­szép vonósnégyesek szerzői meg kifordított öltönyben, foszló ingben járnak. Meg, hogy Lechner Ödönt, a magyar építőstil költőjét (" sendee, nyugodt vizű a tó, amelyet körülölel­nek az örökös hóborította hegyek, s a hegyek lábához kertek sötét vonala simul s vonul le egész a víz széléig. A fehérre meszelt házikók, mintha cukorból lennének öntve. Néznek a partról a víz­be — és ez az egész olyan, mintha egy gyermek nyugodt, békés álma volna-.. Kora reggel van még- A he­gyek lejtőiről enyhe virágillat árad. Éppen feljött a Nap- A fák levelein és a fűszálakon még csillognak a harmatcseppek- Mint valami hosszú-hosszú szalag, kúszik az országút a hegyszoroson keresztül. Egy kavicshalom mellett poros arcú ember ül — esv munkás- Mellén kitüntetés dí­szeleg. Az ember tekintete komoiy, hűvös. de szelíd- Bronzszínű kezei a térdén nyugosznak. Büszke arccal, magasra tartott fejjel néz a vándorra, aki előtte egy gesz­tenyefa alatt áll- , — Az érmet én, uram. a Simplonnál kaptam- A Simp- lon-alagút munkáinál- •. Lehajtja a fejét és megsi­mogatja a mellén a csillogó érmet. . •, — Igen-,, minden munka nehéz, amíg kedvet nem okoz, de aztán biztat és ezáltal könnyebbé válik. De mind­emellett, nehéz munka volt., • Kicsit megbiccentette a fe­jét és felpillantott. Hirtelen élénkebb lett- kezével a leve­gőbe csapott, fekete szemei fénylettek, — Sőt, néha egészen félel­metes volt! A föld is megérez néha valamit, nem igaz? Mé­lyen behatoltunk már a hegy belsejébe, amikor egyik na­pon igen gonosz fogadtatás ban részesített bennünket- Éreztük forró lehelletét, amely szinte elállította a szí­vünk verését- • • a fejünk ne­héz lett és minden csontunk fájt- Aztán kövek zúdultak ránk és forró víz ; nlött a nyakunkba- Igen, ez féle'metes volt- • ■ egészen vörösnek lát­szott a víz is és apám akkor ígv szólt: ,-Megsebeztük a föl­det, most majd mindannyi. Ezen a mai május elsején megvendégelik az iskolák minden gyerekét a Ligetben. Az összes színházak ingyen a kávéház márványasztalá­ra rajzolja, s azokat a ta­kart tóné mossa le onnét- Hogy Semmelweis korlá­játszanak. az Opera is, kint toltság és irigység martaléka a Városligetben. Híres éne­kesek, szimfonikus zeneka­rok élvezhetik a közönséget, ajándékba. Mintha nem a Földön járnék, mintha fel­hőn lovagolnék, úgy pil­lantok Ide le mindig, né­zem megindultan a véres emberiség előre való vonag- öngyilkosságba kergessenek, lását a Jövendő felé, a bé­kesség és a megelégedés fe­lé, a szabadság, a boldogság felé. legyen, a nyomor sorvassza, s a téboly ölelje halálra. Bátor tudósokat futóbo­londoknak nézzenek, újító iparművészt, országosan hasznos gyáralapítót, egyé­niségeket, nagyszerű embe­reket pusztulni engedjenek, Nem az operai zenével kezdődik, nem: kezdődik az­Növénynek szabad nőni. virágnak virítani, madárnak muzsikálni, lepkének lebeg­ni, embernek eszmélni sza­bad, nevelődni, érteni, gyö­nyörködni, átszellemülni, a zal, hogy ingyen lehet majd teremtés tanítványának, se­iskolázni. Nemcsak fizikát gédjének lenni. Elérni abba meg más nyelvet, hegedűt, zongorát is. Ki emlékszik a nagyvilágnál nagyobb, mé­lyebb, szélesebb, magsabb Tolsztojból az öreg béresre világba, mely véghetetlenül (Polikuska), az odalopózott szebbé, becsesebbé, kedve­egyszer az uraság zongorájá­hoz, nekiült, nyomkodta a klaviatúrát, míg csak el nem kezdett ríni, miért nem ta­nulhatott ő is zongorázni. Elkezdett skálázni maid a béresgyerek is. Hátha Rachmaninov lesz belőle. Ó, te messzi szépséges jö­vendő. Nem lehet, ugye nem le­het az soha többet, hogy olyan mennyei zenészt, mint Mozart, az a gyalázat érjen, hogy belérúgnak; ezt tette ti. Mozarttal a salzburgi ér­sek. És nem eshetik meg többé, nem ugyebár, hogy az elát­kozott Baudelaire-nek nincs egyetlen centim-ja, nem ve­het papirost, hogy a ver­sét megírja. sebbé teszi az életet. Semmi, de semmi szüksé­günk az örökélet álmára, ha ebben az egy életben kielégülhetünk; gyerekkor, fiatalság, felnőttség, öregség, ez a tavasz, nyár, ősz tél: teljes esztendő, annyi, mint ezer, mint az örökkévalóság. Nincs csak egyféle bol­dogság. barátom, az pedig, hogyha Te is boldog vagy, nem csak én, ha minden teremtett lélek boldog e Földön, egészséges és az élete kellemes. Amit boldog­ságnak sóvárogtál, bűn az és hamisság, és hazugság, sze­rencsétlenség, kóstolhattad­Fel mered az ujjad emel­ni. ha kérdem, ki az, aki nem bánja, ha éheznek, jaj­gatnak, pityeregnek mellet­NÓGRÁD - 1976.' május 1., szombat Benjámin László: Májusi vallomás... Mint aki beomlott bányából menekült meg... Belémhasit a levegő és meghökkent a nap. Maga o csupasz élet, a hétköznap is ünnep lehetne már nekem —, de nem voltam szabad. Te nem hiszel szavamnak, mert neked csak jövőd van, de torkig eleven bennem az átkozott múlt, te csillagokba látsz, az én szememben köd van, életem megmaradt, de visszájára fordult. Rab voltam én sokáig és álmodtam magamnak szabadságot, hazát, új embert, népjogot, kutattam társakért, terveztem forradalmat és vertem mellemet, mint harci nagydobot. S a zsarnokság betelt, a sziklavár beomlott, míg én a semmivel viaskodtam merészen s haza támadt a romból és milliók kiontott véréből szabadság nőtt. S nekem nincs benne részem. Mint a játszó gyerek örül magafaragta lován ügetve, s nem kell neki a drága játék, úgy volnék boldog én akarmily kis darabka résszel a közös jóból, ha nem volna ajándék. Ha fegyverrel a kézben vagy anélkül, ha bátran áldoztam volna bármit, magamnak és a köznek szabadságot s békét szerezve __A hazátlan m últhoz örökre holtak és emlékek kötöznek. S már így kell lennie? A visszafordult álmok harcterein csatázik a lelkiismeret: Géppisztollyal kezemben a fordulóban állok, hol támadásra vár a felmentő sereg, hol gonosz állkapcsú gyilkosok sorfalából repes felém anyám s puskámra vár az őszi hullásba fordult ország. Nincs verhetetlen tábor — csak az árnyékokét, azt nem lehet legyőzni. Homályban múltak éveim s árnyak közé kerültem, hogy a börtön felettem ledőlt — s az omladék közül kitátorogva szemembe csap derülten, felhőtlen tisztasággal, forrón a déli ég. Még félig vak vagyok, itt állok megzavarton. Enyém is e derű9 Nem tudok hinni benne. Ki csak halálra bátor, de harcra gyáva voltam, méltó vagyok-e újra beállni a menetbe? A májusi menet élén haladni akkor ügyesség, ok, erő nekem nem adatott. Ki láttad porbahullni a zsarnokkal a vaskort: ó. boldog sokaság, sodord, vidd a vakot. A felfelé törő tömeggel összeforrva felszáll a köd a szemről, erőre kap a láb s holtaktól menekülve, erősekkel a sorban nyitott kapukkal vár ram az újuló világ. z a 1 a g ú unkát eléget és a saját vé­rünkbe fojt bele- Csak várj!” De ez persze, csak olyan be­széd volt- ■ ám- ha az ember mélyen a föld alatt ilyesmire gondo’. amikor a víz hango­san robajlik- a va, felcsiko­rog. könnyen elfelejti, hogy ez csak a fantázi szüleménye, mert ott minden fantasztikus! Kedves uram, mi, emberek; olyan kicsinyek vagyunk, mégis mi kavarjuk fel az égig nvúló hegyek bel­sejét! Kell. hogv az ember mindent lásson, hogv ezt meg­értse! Kell. hogy lássuk a mi gépeinket, de kell az i6, hogv lássuk a hegy komor arcát és belsejében halljuk a nyo­masztó robajokat, és halljuk azokat a robajokat is, ame­lyek a robbantásoknál úgy ^hangzanak, mint az őrültek kacagása- • ■ Egy pillantást vetett a ke­zére, megigazította a kitün­tetését a kék munkás zubbo­nyon és felsóhajtobt: , — Az ember megérti, hogy dolgozni kell- • • — folytatta- — És igen, uram, a kicsi em­ber legyőzhetetlen hatalom- ha jól csináljál a dolgát- És higyje el. ez a kicsi emberma­nó mindent teljesíteni tud végül, amit csak akar- Apóm előbb nem akarta elhinni, hogy lehetséges. keresztül- fúrni egy hegyet- • ■ átfutni egyik országból a másikba- • ■ , Ez ellentmond az Isten akaratának, aki az országokat elválasztotta egymástól— Látni fogjátok, hogy az Isten anyja megtagadja a segítsé­gét- ■ •” — mondogatta- De té­vedett. mert a Madonna amellé áll- akit szeret- Később sokat gondolkodott még ezen apám és végül már erősebb­nek és nagyobbnak képzelte magát a hegynél- de sokáig tartott, amig ide jutott- • • ^Is­ten gyermeke • •” volt az arám kedvenc szavajárása- • • mert jó ember és istenfélő ember volt- Igen, így mondta .-Ts»en gvermeke, nem sza­bad a föld ellen harcolni- • • Bosszút fog állni a sebért, a-mit az ember rajta üt és ő marad a győztes- ■ • Meglátjá­tok!” átkán felnevetett és két kezével megsodorta a bajuszát­— Ügy történt, hogy minél beljebb haladtunk, annál for­róbb lett az alagűtbam, annál több munkás betegedett meg és rogvott össze. Éjjel pedig lázáknában ide-oda hányko­lódott a barakkban- ■ • Nyög­tek ezek az emberek és vala­mi rémület gyötörte őket, ki­ugrottak az ágyukból- • • „Nincs igazam?” — kérdezte az apám; aki egyre erősebben köhögött, tompán és aggoda­lommal teljesen esengett- • ,Nincs igazam? A föld le­győzhetetlen !” Végül ágynak dőlt, hogy soha többé fel ne keljen- Ö erős ember volt, több mint három hétig küz­dött a halállal, makacsul; pa­nasz nélkül, mint egy igazi férfi, aki ismeri a saját ere­jét és értékét- Bevégeztem a munkát, Pau'.ó- • ■” — szólott hozzám egyik éjszaka- „Fi­gyelj ide és térj vissza a há­zadba- • • Segítsen a Madon­na!” A mesélő felállt, egy pil­lantást vetett a hegyre, úgy nyújtózkodott, hogy a csont­jai megropogtak. Azután to­vább beszélt: — De hirtelen megragadta a kezemet és azt mondta nekem: „Pauló! Én mégis hiszem, hogy si­kerülni fog! ,Mi és a többi­ek, akik a túlsó oldalról jönnek, a hegy belsejében találkozni fogunk. Hiszed W ezt?” Be kellett vallanom; hogy hiszek ebben. — Jól van fiam!/Ügy kell ennek lennie. mindenben hinni kell, amit az embei^ csinál,' hinni benne, hogy az jól végződik. Kérlek téged, fi­am, ha elérkezik az a pil­lanat, amikor az emberek aí hegy belsejében találkozni fognak, gyere el a sírom-i hoz és mondd: Apám, be* teljesedett!” — Az ígéretem megnyug­tatta. Öt nap múlva meg" halt. Két nappal a halálai előtt még arra kért engem és a többieket, hogy őt aa alagútban ott temessük el,' ahol dolgozott. — És tizenhárom hét múl4 va találkoztunk a hegy bel* sejében, mi, és azok, akik a túloldalról jöttek... Féktelen veszett nap volt ez. uram! Amikor mi ott a föld alatt; a sötétben, hallottuk a túl­oldalon dolgozó munkáso­kat, a kopogást, a köp ácso­lást — pedig nehéz szikla-! tömegek választottak még el egymástól... De akkofl győzelmi mámor ragadott el minket és dolgoztunk- ming valami gonosz szellemek; mintha testünk se lenne, anélkül, hogy bármi fáradt*! Ságot éreztünk vcűna! Föl- ségesebb volt, mint egy ünnepség fenn a napfényen! Becsületemre mondom! — Mi valamennyien, oly*, jók és becsületesek voltunk; mint a gyermekek... Ah, ha tudná, mily’ erős és kibír* hatatlan a nyomorúság, ott a sötétben, a föld alatt, ahol hónapokon keresztül eltemetve él az ember, mint a vakondok és nem találko* zik senki mással, csak akik* kel együtt dolgozik...! p lbeszélése közben egé­^ szén tűzbe jött- A vándor mellé lépett, mélyen a szemébe nézett és folytat­ta, de most már egészen halkan: — Amikor: végre az utol* só kővágatot is áttörtük; egy fáklya vörös fénye Ián* golt fel a nyílásban, és örömkönnyektől és izzadt* Ságtól átitatott feketén ba* rázdólt arc vált láthatóvá» amit még több ilyen arc és fáklya követett-.. Győzelmi kiáltások, hangos őrömlár- ma hangzott... Ez volt a legszebb napja életemnek! Ha erre emlékezem, érzem és tudom, hogy nem hiába éltem!. Ez igazi munka-szent munka volt! Mondhatom ön­nek, uram! És amikor az alagútból kiléptünk a sza­badba, sokan közülünk lebo* rultak a földre és csókol­ták és sírtak... Valódi me­se volt ez! Igen, uram, csó­kolták a földet és a legyő­zött hegyet, ez volt az első nap, amikor megértettem.' mit jelent a föld nekünk és olyan szeretettel üdvözöltem, mint egy hűséges asszonyt... — Természetesen, elmen­tem az apám sírjához, bár tudtam, hogy a halottak nem hallanak. De, igen; odamentem, mert kell, hogy az emberek kívánságát tisz­teljük. Különösen azokét az emberekét, akik értünk él­tek és dolgoztak és nem szenvedtek kevesebbet, mint mi. Nem igaz? Ezért men­tem el a sírjához. A lábam­mal dobbantottam a földön, és ezt mondtam: „Apám, el­intéztük! Az emberek győz­tek! Teljesítettük a munkát, apám!” Antalfy István fordítása 1977 — Rubens esztendeje 1977-lpen az egész világon mindenütt meg fognak em­lékezni a nagy flamand fes­tő, Peter Paul Rubens szü­letésének 400. évfordulójá­ról. Szülővárosában, Ant­werpenben a Királyi Kép­zőművészeti Múzeumban nagy kiállítást szerveznek festményeiből. vázlataiból és rajzaiból — ezeket a vi­lág különböző országainak múzeumai küldik el majd Antwerpenbe. A brüsszeli Képzőművé­szeti Múzeum a maga részé­ről „Rubens kora és a szob­rászat” címmel rendez ki­állítást. A londoni Britislí Múzeum a nagy művész rai- zaira és vázlataira hívja fel látogatóinak figyelmét. Kölnben „Rubens Olaszor­szágban” címmel szervez­nek kiállítást. Az idei esz­tendő novemberében Pá­rizsban a Grand Palais ne­vű óriási kiállítóteremben nyitják meg a „Rubens kora a francia múzeumok gyűjte­ményeinek tükrében” című kiállítást. A Louvre-ban „Rajzok Rubens és tanít­ványai tolláról” címmel szerveznek majd kiállítást, , »

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom