Nógrád. 1976. május (32. évfolyam. 103-127. szám)

1976-05-23 / 121. szám

I Szombaton a nagyközönségé volt a vásár A lutloniáuy nnp|a a BlNV-n Szombaton, az első közön' ségnap volt a BNV-n. Már a 10 órai nyitás előtt — a sze­tt.», meglehetősen hűvös idő '* mére is — sok százan vá­koztak a pénztárak előtt- i ttisorban azok a vidékiek, h.dk különautóbuszokkal ér­keztek a vásárvároshoz. Egyéb- 1: nt a vásárnyitástói az el­ső közönségr.apig 200 ezren ' n-esték fel a BNV-t. jórészt s ikembeyek. SZAKMAI RENDEZVÉNYEK Ugyanakkor tovább folyta­tódott a szakmai rendezvé- nvek> sajtótájékoztatók so' ív. Délelőtt a Magyar Tudo­mányos Akadémia kiállítá­son. Máj tor Máté akadémi­kus, a kiállítási bizottság él­ni ke megnyitotta a BNV tu* Vj imánynapját. Az akadémia a korábbi gyakorlatától el­térően az idén különböző or­szágos intézetek bevonásá­val közös bemutatót szerve­zett. A szakemberek és az ér­deklődő vásárlátogatók ezen a bemutatón a földtudományi kutatások hazai és külföldi eredményeiből összeállított dokumentációs kiállítást lát­hatnak- -Földünk- országunk, mai szemmel’’ címmel. A ki­állítás megrendezésével az Akadémia az 1976. évi közgyű­léshez kapcsolódóan hozzá kíván járulni a szakemberek mozgósításához. az ásványi nyersanyagok és energiahor­dozók fokozottabb feltárásá­ra, erőforrásaink pontosabb megismerése érdekében. A kiállítás felöleli a modern vízgazdálkodás, a legfonto­sabb energiahordozók, a kő­olaj- és földgázfeltárások, a hazai geológiai és geofizikai kutatások témaköreit. A ki­állítók elmondták- hogy 1976 —80 között 8 milliárd forin­tot fordítanak a földtani ku­tatásokra. Szombaton több lengyel kiállító is sajtótájékoztatót tartott. A KOPEX-nél elmor.d­Igy látta a hetet hírmagyarázóul*, Gárdok Miklós Befejeződött az NSZEP IX. kongresszusa (Folytatás az l. oldalról) gér, Konrad Naumann, Alfred Naumann, Albert Norden, Horst Sindermann, Willi Stoph, Harry Tisch, Paul. Verner. A Politikai Bizottság póttag­jai: Horst Dohlus, Joachim Hermann, Werner Jarowinsky, Egon Krenz, Günther Kleiber, Inge Lange, Margarete Müller, Gerhard Schürer és Werner Walde. A Központi Bizottság tit­kárságának tagjai: Erich Ho­necker — főtitkár —, Hermann Axen, Horst Dohlus, Gerhard Grüneberg, Kurt Hager, Joa­chim Hermann, Werner Jaro- icinsky, Werner Krolikowski, Werner Lamberz, Albert Nor­den, Paul Verner és Inge Lan­ge. A Központi Ellenőrző Bi­zottság elnökévé Erich Mü- ckenberget választották meg. A Központi Revíziós Bizott­ság elnöke ismét Kurt Seibt leit. Erich Honecker zárszavában köszönetét mondott az egy­hangú bizalomért, majd ígé­retet tett, hogy a Központi Bi­zottság és az általa megválasz­tott vezető szervek e bizalom­nak megfelelően dolgoznak majd. Hangsúlyozta, hogy a Német Szocialista Egységpárt a Szovjetunió és a többi test­vérország oldalán továbbra is hűséges marad a proletár in­ternacionalizmushoz­Ezután az NSZEP IX. kong­resszusa az Internacionálé el- éneklésével éri véget. Szombaton hazaérkezett Ber­linből az MSZMP küldöttsége. (MTI) A leszerelésért Bochkor Jenő, az MTI tudó­sítója jelenti: ■ Több tízezer ember tünte­tett szombaton a nyugat­német fővárosban a fegyver­kezési hajsza beszüntetésé­ért és az átfogó leszerelés megvalósításáért. Az NSZK fennállása óta ez volt a legnagyobb leszerelési tömegdemonstráció. A dél­előtti órákban ezrével jelen­tek meg a gyülekező helyeken férfiak, asszonyok és gyerme­kek — munkások, értelmisé­giek és diáikok, hogy követel­jék a szövetségi kormánytól és a parlamenttől konkrét le­szerelési intézkedések azon­nali előkészítését, a fokozott fegyverkezés abbahagyását, a katonai k’adások csökkenté­sét és a bécsi haderőcsökken­tési értekezlet munkájának elősegítését. A tüntetésre szólító felhí­vást 13 000 személy írta alá, közöttük olyan neves közéleti személyiségek, mint Günter Wall raff, a neves haladó pub­licista, Martin Niemöller lel­kész, a világszerte ismert bé­keharcos, Hans Jörg Felmy filmszínész, Franz Xaníer Kroetz író és mások. A demonstrációt a béké­ért, leszerelésért és együtt­működésért küzdő nyugat­német bizottság szervezte. A megmozduláson húsz tömeg­szervezet képviseltette ma­gát. szakszervezeti és ifjúsá­gi szervezetek, kommunista, szociáldemokrata és más ha­ladó csoportosulások, sőt sza­baddemokraták is. A nyugatnémet jobboldal napok óta gyűlöletkampányt folytatott a leszerelési mozga­lom ellen és szidalmakkal il­lette a bonni ,,népfrontfesz­tivált”. Nyomására a német szociál­demokrata párt vezetősége elhatárolta magát a tüntetés­től és felszólította tagjait, hogy ne vegyenek részt ezen a ..kommunista” megmozdu­láson. , ták- hogy a vásárra hozott gépeik nagy részét magyar partnerük- a NIKEX már meg is vásárolta, így a SlasK szén­kombájnt is. Tárgyalnak to­vábbi öt Ilyen gép, három széngyalu és néhány bánya­ipari kiegészítő berendezés ez évi szállításáról. A KD- PEX egyébként 1976—80. kö­zött megkétszerezi az expor­tot hazánkba az előző öt év­hez képest. Szó van arról is- Hogy a bükkábrányi külszí­ni fejtéshez a lengyel part­ner szállítja a szállítószalago­kat a következő években. A lengyel tengerhajózási vállalatok és a kikötők egye­sülésének képviselői sajtótá­jékoztatójukon elmondták, je­lenleg már 4 millió tonna terhet szállíthat egyszerre a lengyel flotta. A lengyel ki­kötők és a hajók a magyar árufuvarozás fontos bázisai is, a tengeren túli kere .hiedel­münk nagyobb része Gdansk. Gdynia és más kikötőkön . ke­resztül bonyolódik le. ÜZENET JAPÁNBA. AMERIKÁBA Az ez évben a magyar és a lengyel kormány között kötött megállapodás szeriint 1976—80- as években a lengyel kikötők­ben megkétszereződik az át­rakott magyar áruk mennyisé­ge- a bérfuvarozás pedig 60 százalékkal növekszik. A BNV-n a 100 ezer tonnás és annál nagyobb legmodernebb lengyel hajók modelljei s láthatók. Nemcsak a pavilonok bo­nyolítanak le nagy forgal­mat, de a vásár külföldi ven­dégei számára berendezett klub is- Itt a kei telexgép szinte megszakítás nélkül zakatol, naponta átlagban 30-r.ál több beszélgetést- üzenetet. üzleti információt bonyolítanak le olyan távoli országokba is- mint Japán, az Egyesült Államok. A klub szolgáltatásai között az uta­zási irodák kirándulóprogram­jai iránt különösen élénk a kereslet- a Dur.a-kanyarba és a budapesti éjszakai szórako­zóhelyek megismerésen-. A BNV szombati hivatalos eseményeihez tartozik- hogy a vásárvárost felkereste Marin Traistaru- romárj külkeres­kedelmi miniszterhelyettes is, aki a BNV megtekintése után adott nyilatkozatában elmondotta: különösen- szem­beötlő- hogy a kiállított ik alapján a magyar ipar ilyen gyors ütemben fejlődik. Jevgenyij Pitovranov, a Szovjetunió külkereskedelmi és iparkamarájának elnök- helyettese is nyilatkozott a vásáron szerzett benyomásai­ról. Elmondta- hogy most először látta a szakosított BNV-t. MOSZKVA KIÁLLÍTÓ­HELYE Az itt szerzett tapasztala­tokat fel kívánják használni a szovjet fővárosban a Moszkva folyó mentén kiala­kítandó új kiállítási komp­lexum felépítésénél is. A ter­vek szerint ugyanis a szak­vásárokat- bemutatókat má1- nem a hagyományos helyen a Szokolnyiki-parkbar.- ren­dezik majd meg. (MTI) « m Fol« látni kell cuiliiilési |»oliiikút A HÉT KIEMELKEDŐ eseménye magyar szempont­ból kormányelnökünk Lázár György bécsi látogatása volt. A nemzetközi sajtó nagy fi­gyelmet szentelt ennek a láto­gatásnak, és érdekes volt megfigyelni, hogy nem egy kommentátor a különböző tár­sadalmi rendszerű országok között kialakult egészséges, jó kapcsolatok példájaként em­legette Budapest és Bécs vi­szonyát. Való igaz: viszony­lag ritka eset, hogy egy szo­cialista és egy tőkásország vezetőinek megbeszélése után leszögezhető legyen: a felek az alapvető nemzetközi kérdé­sekhez azonos módom közelí­tenek. A magyar—osztrák megbeszélések fontos eleme volt annak megállapítása, hogy mindkét ország követ­kezetesen törekszik a helsin­ki záróokmányba foglalt el­vek végrehajtására, érvénye­sítésére. és azonos a megítélé­sük abban is, hogy a politikai enyhü’étt a katonai enyhülés­nek kell követnie. Nagy nemzetközi visszhan­got váltott ki a szocialista kö­zösség megbecsült, tevékeny fajának, a Német Demokrati­kus Köztársaságnak fontos belpolitikai eseménye: a Né­met Szocialista Egységpárt IX. kongresszusa. Az NDK fővárosának új büszkeségé­ben, a nemrég megnyitott köztársasági palotában hang­zott el Erich Honeckernek, az NSZEP Központi Bizottsága első titkárának beszámolója, amely összefoglalta az NDK szocial’sta gazdasági építésé­nek eddigi rendkívüli ered­ményeit. Elmondotta azt is, hogy ezeknek az eredmények­nek a talaján megalapozták a jövőt. Erich Honeoker nem­zetközi politikai kérdésekről szólva a többi között kiemel­te. hogy a szocialista német állam az NDK körül kiépí­tett imperialista blokád vég­érvényesen összeomlott: ma már 121 országgal van diplo­máciai kapcsolata az NDK- nak, az ENSZ egyenjogú és megbecsült tagjának. Rend­kívül érdekes megállapításo­kat tett az NSZEP első titká­ra az NDK és az NSZK tár­sadalmi-politikai elhatáro­lódása után a két ország kö­zött most már az elhatároló­dást nemzetközi jogi folya­matként is lezárt időszakról. Megállapította: a nemzetközi joggal összhangban levő szer­ződések révén ..sikerült béké­sen rendezni a háború utáni fejlődés egyik legfontosabb kérdését: az egymástól füg­getlen. két szuverén német állam nemzetközi elismeré­sét”. Mint sajnálatos tényt jellemezte azt a politikai ten­denciát, amellyel az NSZK- ban bizonyos revansista erők akadályozni igyekeznek a két független, szuverén német állam kapcsolatainak tovább­fejlődésében meglevő lehető­ségek kibontakozását. EZEKNEK AZ NSZK-beli revansista-hidegháborús kö­röknek az aktivizálódásáról is szól elítélő hangon a hét utolsó napján nyilvánosságra hozott szovjet kormánynyi­latkozat, amely a többi között leszögezi, hogy „az NSZK bi­zonyos körei, amelyek eddig a „hidegháború” dogmái sze­rint élnek és változatlanul ha­dilábon állnak a valósággal, megpróbálják tönkretenni mindazt a jót, ami az utóbbi időben a szovjet—nyugatné­met kapcsolatokban tör­tént”. A szovjet kormány­nyilatkozat általában min­den hidegháborús tendenciá­val szembefordulva szögezi le, hogy 'az enyhülés ellenségei a tények elferdítésével, rágal­makkal kísérlik meg vissza­fordítani az enyhülési folya­matot. A konrflánynyilatkozat idézi Brezsnye-v megállapítá­sát: a tartós békének az ösz- szes európai népnek természe­tes életformájává kell válhia. A hét eseménye volt még az oslói NATO külügyminisz­teri tanácskozás. amelyen a hivatalos témakörök (minde­nekelőtt az angol—izlandi és a görög—török vita) mellett „magántalálkozókon” leg­többször az amerikaiakat lí­dércny »másként fenyegető „olasz kommunista veszély” került szóba. Mind több NATO-po’itikusoknak is az a véleménye, hogy megenged­hetetlen az amerikai fenye­getőzés arra az esetre, ha jú­nius 21-e, a választások után, az új olasz kormányban sú­lyúknak megfelelő szerepet kapnának a kommunisták. A világsajtó szerint a miniszte­rek zárt ülésén Kissinger amerikai külügyminiszter megpróbálta „megmagyaráz­ni” az amerikai politikában az utóbbi időben erőteljeseb­bé vált enyhülésellenes ten­denciákat. Arra törekedett, hogy mindössze a választási kampánv követelményeivel magyarázza a harcias kijelen­téseket és azt fejtegette: a Szovjetunió gazdasági doten- ciáljának, politikai súlyának és katonai erőnövekedésének ténye hosszú folyamat ered­ménye „amely nem érte vá­ratlanul az atlanti szövetsé­get.” ALIGHANEM a cáfolat hangjára kell elsősorban oda­figyelni, amikor a pekingi külügyminisztériumnak a Mao Ce-tung haláláról vagy haldoklásáról szóló közle­ményére gondolunk. ..Kifeje­zett képtelenség” —szólt a cá­folat — ami azért is különös, m“rt még Pekingben is nyíl­tan beszélnek Mao rendkívül gyorsan romló állapotáról, s arról, hogy vendégeit csak percekre fogadhatja. Az AFP hírszolgálati iroda emlékez­tet arra, hogy a napokban egy idegen állam nagykövetét óvatos formáiban tájékoztat­ták Mao betegségéről. A hét második felében mind több ilye,n hír jelent meg a világ­sajtóban. Az első következ­mények egyike a hongkongi tőzsde árfolyamainak gyors "esése volt. Több kommentátor figyelmeztet arra, hogy Mao haldoklásának hírét megerő­síteni látszik a katonai veze­tés felső szintién meggyorsult mozgás: mind több tábornok elmozdításáról és áthelyezésé­ről írnak a kínai helyi lapok.' Elítélik A Biztonsági Tanács hétfő esti alig egy órás ülés után ismét elnapolta ciszjordániai vitáját’ A tizenöt tagú testü­letnek egyelőre nem sikerült megszövegeznie egy olyan ha­tározatot, amely elítélné Izra­el megszálló politikáját, s ugyanakkor elkerülné az ame­rikai vétót- A Biztonsági Ta­nácshoz közelálló, jól értesült körök szerint a testület ezért nem egy hivatalos határozat, hanem egy kompromisszumos nyilatkozatot fogad majd el, s ennek a szövegtervezetét a ta­gok most magántanácskozáso­kon tanulmányozzák. A csütörtöki ülésen felszó­lalt Egyiptom, Pakisztán, Pa­nama és Románia küldötte. Hangoztatták, a Biztonsági Ta­nácsnak el kell ítélnie Izrael­nek a megszállt területeken I folytatott politikáját. (MTI) Fontos a kereszténydemokraták veresege Az. Olasz Kommunista Párt titkársága megvitatta válasz­tási programját. Képünk: Enrico Berlinguer főtitkár (bal­ról), Giro Pásti tábornok, aki korábban a NATO nukleáris ügyeinek helyettes főparancsnoka volt, június 20-án, a vá­lasztásokon a kommunista lista jelöltje. 2 NÓGRAD — 1976. május 23., vasárnap Enrico Berlinguer, az OKP főtitkára nyilatkozatot adott a L’ Humanite római különtu- dósítójának. Berlinguer hansúlyozta: Olaszországban nem következ­het be igazi megújulás mindad­dig, amíg a kommunis'ákonem vesznek részt az ország poli­tikai életének "irányításában. A kereszténydemokrata ve­zetők azonban fenn akarják tartani politikai monopóliumu­kat, s elutasították az OKP javaslatát. Éppen ezért na­gyon fontos, hogy a júniusi választáson a kereszténydeá mokrata párt, újabb vereséget szenvedjen- Nem csupán azért van erre szükség, hogy a ke­reszténydemokraták elveszít­sék eddigi hatalmi pozícióju­kat. hanem azért is, ment ez segítséget nyújtana a keresz­ténydemokrata párton belül azoknak az erőknek, amelyek az ország megújhodásáért küzdenek, de eddig nem sike­rült még igazi áttörést eiérni- ök. Berlinguer az FKP és .»az OKP kapcsolatairól szólva hangsúlyozta a két pánt közötti együttműködés jelentőségét, rámutatott, hogy a két párt közös álláspontot foglal elszá­mol fontos kérdésben, így kü­lönösen a szocializmushoz ve­zető demokratikus út perspek­tíváinak megítélésében. A két párt együttműködése kerekében június 3-án közös nagygyűlést rendeznek 'Párizsban, ezen ő és Georges Marchais fog fel­szólalni- (MTI) Lázár György távirata A Szovjetunió közép-ázsiai területeit ért súlyos föld­rengés kapcsán Lázár György, a Magyar Népköztársaság miniszterelnöke táviratban fejezte ki együttérzését A. N. Kosziginnak, a Szovjetunió Miúisztertanácsa elnökének. Á kizil-kumi földrengésről A Pravda szombaton hely­színi riportot közölt Gazliból, a Kizil-Kum sivatagban má­jus 17-én lezajlott nagy erejű földrengés által leginkább súj­tott városból­Április 8-án Gazlitól észak­ra kilences erősségű földren­gést mértek. Halálos áldoza­tok nem voltak, de a föld­mozgás hatására a városban megrepedtek az épületek fa­lai. A megrongálódott házak­ból kitelepítették a lakókat, s így a május 17-i nagy föld­rengés már csak egy lakattan várost döntött romba. A ka­tasztrófának hat halálos áldo­zata . volt. Közülük négyen, a Gazli mellett húzódó gázveze­ték szivattyúállomásának dol­gozói munka közben vesztet­ték életüket. Mikor megmoz­dult a föld, berohantak a szivattyúterembe, hogy kikap­csolják a kompresszorokat, s megelőzzék a gázrobbanást. A szivattyúkat sikerült is leállí­tani­A május 17-1 földrengés tel­jesen váratlanul érte a tudó­sokat- A Kizil-Kum sivatag­ban korábban is voltak ugyan, földmozgások, de nagyobb erősségűek csak igen ritkán. A legutóbbi 1821-ben. Gazliban ma teljes erővel folynak a helyreállítási mun- _ kák- Az SZKP KB és a Szov­jet Minisztertanács rendeleté­re élelmiszert, gyógyszert, sát­rakat és az újjáépítéshez szük­séges anyagokat küldtek a vá­rosba- A helyreállítást vég­zők éjjel-nappal dolgoznak- Már épülnek az első ideigle­nes lakások, 9 néhány nap múlva már több ezerbe be is költözhetnek a lakók­(MTI) Mag yar—Indiai gnzdasági tárgyalások Május 18—22 között T. V. Thomas keralai iparügyi mi­niszter vezetésével indiai gaz­dasági delegáció tartózkodott hazánkban. A miniszter és a kíséreté­ben levő szakértők tárgyaltak a Magya r Alumíniumipari Tröszt, a Medicor és a Medim- pex vezetőivel a magyar—in­diai gazdasági kapcsolatok to­vábbi fejlesztéséről- A megbe­szélések alapján magyar tech­nológiai eljárásokkal elsősor­ban a természeti kincsek ki­aknázásában és feldolgozásá­ban, a gyógyszeriparban, az orvosi műszerek közös gyártá­sában látszik lehetőség az együttműködés bővítésére-

Next

/
Oldalképek
Tartalom