Nógrád. 1976. április (32. évfolyam. 78-102. szám)

1976-04-25 / 98. szám

Nem búcsúzok, CSAK ELK EZZEL a gondolattal fejezte be szavait azon a szakszerve­zeti bizottsági ülésen Gyur- csik István, a salgótarjáni öb­lösüveggyár meós csoportve­zetője, ahol hivatalosan is be­jelentette: nyugdíjba ment. Tizenhárom éves korában a Salgótarjáni Palackgyár Rész­vénytársaságnál kezdte. — Egy évvel öregítettem magam, hogy felvegyenek. Mert akkor csak tizennégy éveseket engedtek dolgozni. Hazugságomat a segédlevél megszerzésekor vallottam be. Ebbe az okmányba máraz iga- ■L születési dátumom került. Ettől az időtől a nyugdíjig negyvenhét év — csaknem fél évszázad — telt el sok küzde­lemmel. sikerekkel, gondok­kal, örömmel-bánattal ,\ víg- sággal, jókedéllyel. A ka­tonaidő letöltése után 1945. júniusában ért haza. Rögtön a szakmájában dolgozott, mint üvegcsiszoló segéd, majd 1948-ban a korongos csiszoló művezetője lett. 1950-ben ke­rült a minőségellenőrző osz­tályra. ahol nyugdíjazásáig, csoportvezetőként látta el fel­adatát. — Ott voltam meós, ahol korábban dolgoztam. — Akadt-e sok vitája mun­katársaival? — Nem. Tudják, hogy nem ma jöttem a gyárba. A kis­kaputól a nagykapuig mindent ismerek, az ujjamban van a szakma. Ez persze nem ment magától. Különböző tanfo­lyamokra jártam, ahol a ke- menceépítéstől kezdve a gyártásig mindent megtanul­tam, Ha azt mondtam; gyere­kek. ezt meg lehet csinálni, elfogadták, mert adott eset­ben leültem a géphez és be­bizonyítottam — nem a leve­gőbe beszélek. Voltak, akik ilyenkor azt mondták: — Pis­ta bácsi, mi normában dol­gozunk. Én meg csak annyit válaszoltam: — A normában benne van a jó minőség és a kevés selejt is! Ezzel azon­ban mée nem fejeztem be ténykedésemet. Elmentem a művezetőhöz. Hegyi Antalhoz, akivel egvütt voltunk tanu­lók, s kértem tőle. hogy köve­telje meg ő is a jobb minő­séget. A KÉRŐ SZÓNAK pedig mindig volt foganatja. Később jó és kevésbé jó emlékeiről faggatom a nagy tudású szakembert. Elgondol­kodik, majd rövid idő múlva a tengernyi sok élmény és emlék közül kettőt választ ki- Így kezdi: — A legnagyobb örömöm a-z volt, hogv feleségemmel, aki tizenhárom gyermekes családból származik, jól meg­Nagy érdeklődés A magyarnándori Radnóti Miklós Művelődési Ház ifjú­sági klubja tervszerű és vál­tozatos szórakoztató, ismeret- terjesztő programjaival lett népszerű a fiatalok körében. Nagy érdeklődés mellett ren­dezték me? a nyolc előadásból álló ismeretterjesztő soroza­tot is, amely a fiatalok érzel­mi életének, párválasztásá­nak kérdésével foglalkozott, s a családi életre való felké­szítést segítette elő. Ebben a hónapban Orosz Péter cser- hátsurányi biológiai tanár és dr, Kecskeméthy Gyula körze­ti orvos tartott előadást. A sorozat zárófoglalkozását a napokban rendezték meg: Ko­vács Ferenc, a balassagyarma­ti Balassi Bálint Gimnázium tanára népesedéspolitikai kér­désekről tartott tájékoztatót. Biztosító szocialista brigád Az Állami Biztosító pásztói járási fiókjánál nemrég ala­kult meg a 14 fős Dózsa György brigád, mely beneve­zett a szocialista brigádmoz­galomba. A brigádtagok fő feladatul jelölték meg a tár­sadalmi szervekkel való jó kapcsolat fenntartását, vala­mint a járás területén levő intézmények, üzemek, terme­lőszövetkezetek dolgozói közt végzett szervező munkát. Tár­sadalmi munkában felaján­lották, hogy a pásztói Béke Tsz-nél az őszi betakarítás idején kommunista’ műszakot teljesítenek. értettük egymást. Házasságunk eltelt idejében csalódás nem ért. családi viszály nem volt. A másik már szomorúbb do­log. Édesapánkról — aki az 1918-as őszirózsás forrada­lomban részt vett, utána le­csukták. majd a fogolycsere révén, külföldre került — 1926. óta nem tudunk. Ez utóbbit elérzékenyülve mond­ja. Alig tudja visszatartani azokat a könnycseppeket, amelyek kikívánkoznak sze­meiből. Kisvártatva megnyug­szik. Talán megbékélt már a gondolattal. ■. Édesapja nem hiába koc­káztatta életét 1919-ben- a mai boldogabb életért, a szoci­alizmusért. Fia méltó követő­je lett. 1948-ban szakszerveze­ti aktívaként kezdte a közös­ség szolgálatát. 1952-től 1974. júniusáig a szakszervezeti bi­zottság gazdasági felelőse. Ekkor jelenti be, hogv köze­ledik nyugdíjazásának ideje, jó lenne gondoskodni az utód­ról. Ez megtörténik, ő egyen­geti az első lépteit, A közösségért és a szocia­lista eszme térhódításáért végzett érdemes munkáját, f á rad h a ta t! an tevéken ységé t, szaktudását sok kitüntetessél jutalmazták. Őrzi a kiváló munkások el­ső erkölcsi megbecsülésé­nek ma már feledésbe menő, de akkor igen nagy esemény­nek és kitüntetésnek számító sztahanovista jelvényét. Ezt követte öt kiváló dolgozó ok­levél, egy SZOT-oklevél, egy honvédelmi érdemérem, az építőipar kiváló dolgozója, a szocialista brigád ezüst foko­zat és a Bányász énekkarban kifejtett szakmai és politikai munka jutalma, a szocialista kultúráért kitüntetés. De ez­zel még nem zárult le a sor Ez év április 4-én egy gazdag, tartalmas közösségért végzett áldozatos munka elismerése ként átvette a Munka Érdem rend arany fokozatát. — Elbúcsúztam az elv tárnáktól, a munkatársaktól, a barátoktól, de nem szaka­dok el tőlük. Ha hívnak, bár mikor szívesen jövök, segítek. Viszem tovább a munkát! GYURCSIK István szelleme továbbra is ott marad a gyár­ban. Két lánya, a feldolgozó­ban, és veje, aki szintén tagja a gyári kollektívának, bizonyára az ő nyomdokaiba lépnek. V. K. Titokban építgették a jövőt Amúgy öregesen a kert­kapura támaszkodik, szemei belehunyorognak az áprilisi napba. — Beteg is vagyok, nyo­morék is vagyok, meg az­tán volt úgy is, hogy sére­lem ért... Mégsem tudom abbahagyni! Azt a kis időt, ami nékem még hátravan, hogv legalább azt pihenéssel töltsem. •. X Adja az emlékezet a mon­danivalót. — Kezdjük azon, hogy nem voltam még tíz eszten­dős, amikor összegyűjtötték a nyugtalan bányászokat. Vitték őket egyenesen az iskolába. A telepen csendő­rök cirkáltak, én meg ház­tól házig lopakodtam, vit­tem apámnak az elemózsi­át. .. Eleinte, gyerekfejjel, az apját kísérte a gyűlésekre, az összejövetelekre. Tarján- ba, Baglyasaljára jártak, he- gyeken-völgyeken át. A ma­ma gyakran küldte is: — Még az a jó, fiam, hogy te is ott vagy! Ha va­lami baj történne az apád­dal. .. Megesett, hogy gyenge szive nyugtalanságára alig talált szavakat. Olyankor görcsbe rándult a hat gye­rek, az ínségnyűtte, vékony madárteste. Később, amikor engedett a szívét markoló fájdalom, sími kezdett: — Mi lesz velünk, fiam, ha mind a ketten ottvesz­tek? 5? Korán nyíló értelme sok mindent felfogott a körü­lötte zajló világból. Mohón szívta magába az ismerete­ket, lehetett volna belőle tanult ember. A végén még iparosnak sem vették fel, az apja híre megelőzte. Így maradt bányász. Amália-ak- nán kezdet 1924-ben. Hosszú, vézna gyerekember volt, örökké éhes gyomorra. — Mitől laktam volna jól? Munka nem volt, kenyér se igen... Sztrájkoltam, tün­tettem apámékkal... Hogy sem munkát, sem pénzt nem kaptunk, 1926-ban el­indultunk Budapest felé... Etes-Amálián úgy százan- száztízen jöttek össze. Ne­héz járású, fáradt tekintetű, elszánt bányászok mind. S elindultak le a Szánasi- völgyön, Zagyvapálfalvára. — A teleptől nem messze szép katlant formált a hegy. Ott álltak elénk a csendőrök. Mi majális helynek hívtuk [át, szóval, ünnepeltünk, viga- ^doztunk egy kevéskét a hét elején. Mert lehet-e mindezek nélkül elviselni a húsvétot? Mindenki — leg­alábbis az általam megkérdezettek leg­nagyobb része — vallja, hogy nem, mert ugye, egyszer van csak egy év­ben, meg egyébként is azt sugallja a régi jó magyar közmondás: amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! Így aztán saját, s mások által elmondott tapasztalatok szerint is, megint bele­adtunk evésbe-ivásba apait-anyait. Gondolom, talán azon nemes nemzeti büszkeségből fakadóan, hogy igen-igen kevés náció van ezen a kerek világon, amelyik sonka-, kocsonya-, töitöttká- poszta-evésben és italfogyasztásban a nyomunkba eredhetne. Ugyebár a szin­tet, amit legfőképp a mámorba, sőt, meglehetősen gyakran egészen más állapotba ringató cselekedetünk révén kivívtunk, illik tartani... Ahogy hal­lottam, ismét nem szégyenkezhettünk, de bizonyos tények azért még jóérzés­sel is eltölthették az embert... Körzeti orvos ismerősömmel talál­koztam az ünnepet követő második, vagy harmadik napon. Szóval, egyál­talán nem olyan régen, hogy ne éltek volna benne meglehetősen frissen az emlékek. Megkérdeztem, milyen gya­korisággal invitálták a már a fentebb említett okokból kifolyólag embertársai élesztgetésére. Egyetlen egyszer sem — válaszolta —. ami a manapság igen­csak divatos szóhasználattal élve, a bázishoz viszonyítva ötszáz százalékos fejlődést mutat. Értettem amit mond, de az egyszerűség kedvéért — vagy még inkább az idegen szavak szótárá­nak igénybevételét mellőzendő — le­írom: a tavalyi öt élesztgetéssel szem­ben az idén egyetlen éberségre serken­tő injekció beadására sem ugrasztot­ták. Nagyon örültem — folytatta orvos ismerősöm — és ha lehetne, kitünte­tessél jutalmaznám körzetem vala­mennyi, néhány, a detoxikáló intézetet Hétfő, Kedd, Szerda, Csütörtök HÉT NAP Pénlek, Szombat, Vasárnap PLECSNI is megjárt, az alkohol szeretetében igencsak előkelő helyezést elért hon­polgárát. Szóval, értünk el eredményeket! És erről jut eszembe, hogy valame­lyik nap a héten, éppen arról beszél­gettünk valakivel, hogy hovatovább — tudom túlzó, de szándékosan Írom le! — koszorús, cizellált, aranyozott jel­vénnyel tüntetik ki még a kiváló ké­pességű sírásót is. Mert, hogy divat lett, hangoztatta, az átlagosnál vala­mivel nagyobb teljesítmény ily’ mó­don történő jutalmazása. Bevallom, szavai elgondolkodtatásra késztettek. Hiszen éppen tegnap hallottam félfül­lel, hogy ismét elnyerte, nem tudom hányadszor fennállása óta már, a Ki­váló címet, a temetkezési vállalat... De félre az egyébként sem tréfának szánt, csak úgy „poénra jött” fecsegés­sel: amit érdemes hangsúlyozni, mert mostanság igen-igen gyakran sértőd­nek meg rosszul olvasott szavaktól is! Szóval, nem emiatt, de tényleg elgon­dolkodtatásra késztetett a jelvény, a kitüntetés, az oklevél becsülete, s vé­geztem meglehetősen felszínes vizsgála­tot önmagámban, de kérdeztem máso­kat is. Ami egyébként e kérdéssel kap­csolatban igencsak aktuális manapság, hiszen e héten már újra az ünnepek — a kiváló vállalatok, szövetkezetek, AFESZ-ek, s egyéb jellegű egységek e címe elnyerésének, s az ebből fakadó örvendezések idejét éljük. És ez termé­szetesen jelvények, kitüntetések ado­mányozásával is jár... Mondom, önmagamat is vizsgálgat- tam jelvényügyben: kitűzném-e avagy sem, mutogatnám-e büszkén minden­kinek, hogy no, én ilyen ember va­gyok? Válaszoltam is rá, igaz, nem rögvest, de gondolom az olvasót job­ban érdekli egy-két tapasztalatom. Pleesni van, pénz nincs — fogalmazott hétköznapi szójárással valaki és félre­húzta a száját. No és — provokáltam —, az nem elég? Menjen be vele a bolt­ba és kérjen érte egy kiló téliszalámit! És az erkölcsi elismerés? Hiszen na­gyon kévésükét jutalmazták eképpen — zaklattam tovább. Az erkölcsi elis­merésével is fizethet, ha elfogadja készpénznek a pénztáros — mondta, és ahogy ez már ilyenkor ülik, angolosan távozott. Csak a pénz számít? — kér­deztem volna még, de hát...; Más! Nem tudom, X üzemünkben mennyi pénzt adtak az aranykoszorús brigádjelvénnyel. Érdemes volt-e leg­elsőként hanyag mozdulattal zsebre vágni a szép jelvényt rejtő piros do­bozkát, s mohón feltépni a borítékot, de — ez történt. Nem egy, nem kettő — figyeltem —, s nem is három eset­ben. Megint más! Két egymás mellett ülő kapott kiváló dolgozó kitüntetést, s az egyik azonnyomban fel is tűzte. Mit híreskedsz, úgyis tudják, ki vagy! — dorgálta meg a másik. És még, és, és még... A plecsnik — fogalmazzunk ismétel­ten Ilyen hétköznapian — pihennek. Zsebben, asztalfiókban, gyermekjátékot tartó, kimustrált tévédobozokban, máshelyütt, s mind ritkábban látni őket a kabátok hajtókáján. Pedig esetenként nem lenne indoko­latlan embertársaink tudomására hoz­ni, milyen értékes emberek vagyunk... Karácsony György akkoriban azt a völgyet, mert a bányaigazgatóság egy évben egyszer jól tartotta itt a bányászokat. Fél liter bort, meg egy cipót kap­tunk. .. De aztán ezt is el­csalták tőlünk a fizetett szakszervezeti vezetők! Ki­találták, hogy majd benn, Tarjánban rendeznek közös majálist, zeneszóval. Egy­szer megcsinálták, aztán odalett az egész... Egysze­rűen elsodortuk a csendőrö­ket az' útból... Zagyvapálfalva határában vagy nyolcezer szegény szo­rongott. Férfiak, asszonyok, gyerekek. Éhesek voltak, elkeseredettek valamennyi­en. A csendőrkordon árnyé­kában Csóka Vendel magya­rázta, széles bőbeszédűség­gel, hogy várni kell türe­lemmel. Küldöttség indult a bányaigazgatósághoz, Pest­re, a miniszterhez. — Hallgattunk rá és meg­fordultunk. .. Mert akkori­ban a nép éhezett, nyomor- gott, de még nem volt elég­gé kitartó... Csak később jöttünk rá, hogy becsap­tak, csúnyán becsaptak ben­nünket. X Először 1929-ben tartóz­tatták le. — Újra sztrájkoltunk, le­állt a bánya... Talán hat­hét ember akadt, akiket jó pénzért megvettek-.. Meg­fenyegettem a sztrájktörőket. Sötétedett már, ahogy a villanypóznára ragasztotta a plakátot. Volt, aki felis­merte. Másnap már vitték Baglyasra, a hírhedt csend­őrlaktanyába. Jó párszor megjárta még azt az utat. Ütötték, verték, de megfé­lemlíteni sosem tudták iga­zán. Munkája egyre keve­sebb akadt, pedig akkor már családja volt, három apró gyereke. — Mit mondjak? Majd­hogy nem koldulni kénysze­rültünk. .. De hová mentünk volna... Itt, a telepen, a többieknek sem igen volt több-.. Így érték meg az 1937-es esztendőt. — Akkor megint letartóz­tattak. A rauaknai kötélpá­lyán robbanóanyagot talál­tak. .. Nem tudták bizonyí­tani, hogy a kommunisták tették. De ez jó ürügy volt arra, hogy megint elvigye­nek hat-hét bányászt, kom­munistát. .. Szanálás, csendőri meg­figyelés, jelentkezés a csend­őrségen, börtön. Nehéz sorsa volt akkoriban az öntudat­ra ébredt munkásembernek. X Kicsiny József még 1928- ban belépett a pártba. A baglyasi sejthez tartozott- Az összejöveteleket a Ker- cseglaposon, a Szánasi-völgy- ben, Baglyason, a temető fölött, a hegyoldalban tar­tották. Kakuk József. Epich Ede, Hovan József, Pothor- nik József beszélt az embe­rekhez. Okosan, szépen folydogáltak a szavak. így építgették titokban a jö­vendőt. Már hazafelé igyekeztek, amikor azt mondta fiának az öreg Kicsiny: — A sok munkába, küz­delembe belefáradsz majd.. 3 Nehéz utat jársz be, mint jómagam... De, meglátod, jót is élsz majd. fiam! A felszabadulás után meg­szervezték a kommunista pártot Etes-Amalia-teleden. Párttitkárnak választották. Körzeti titkár volt két esz­tendeig. Tizenhárom köz­ségi alapszervezete volt. El­mondani sem lehet, hány pár éipőt riyűtt el a gyalog­lásban. Tizenkét esztendeje is van már, hogy nyugdíjba ment. Csak a pártmunkát, azt nem tette le. Harminc­egy éve, hogy párttitkár a telepen. Megbecsült, elége­dett ember. X öregesen támasztja a kert­kaput. Süt az áprilisi nap. — Ma este taggyűlés lesz nálunk-.. Most, hogy a - tag- könyvcserére készülünk­minden párttaggal elbeszél­gettünk. Az lenne igazán jó, ha még közelebb kerül­nénk így egymáshoz, a párt­hoz. .. Hát erről kellene be­szélnünk az este. Kevés szó­val, sok ésszel... Hogy min­denki értsen belőle. Vincze I'vánnc Játszótér Salgótarjánban, az Arany János utcában NÓGRÁD — 1976. április 25., vasárnap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom