Nógrád. 1976. március (32. évfolyam. 52-77. szám)
1976-03-24 / 71. szám
Konipfexbrigád Komplexbrigád alakult az Országos Bányagépgyártó Vállalat salgótarjáni gyárában. A görgőműhely Kun Béla bronzkoszorús szocialista brigádja idén egyesült a görgőfejlesztési osztály kollektívájával, így a tervezéstől a kivitelezésig egyetlen brigád dolgozik a terméken. Idei felajánlásaik között szerepel a bányatelepi óvoda támogatása, • minőség javítása. Már elkészült (társadalmi munkában) £z darab elökamrás görgő és beadtak egy újítást. Űj termék születik a rajzasztalon Ujuonasok a szoufet társadalom életében A gazdaságpolitika után, talán legtöbb helyet azoknak a tendenciáknak az elemzése kapott az SZKP kongresszusán, amelyek a szovjet társadalom fejlődéséről szólnak. A legnagyobb, a legértékesebb eredmények között említették a felszólalók azt, hogy az utóbbi években még erősebb lett a szovjet társadalom erkölcsi-politikai egysége, új vonásokkal gazdagodott a szovjet társadalom élete. Nagy szerepe van ebben annak a ténynek, hogy a párt gazdasági és polit kai tevékenységét egyaránt azel- viség, a megfontoltság, a stabilitás jellemzi. Ahogy a gazdasági alapok erősödnek, úgy fordul egyre nagyobb figyelem az ember formálására, a személyiség sokoldalú fejlesztésére, a szocialista életmód tökéletesítésére. S hogy ez a folyamat mennyire felgyorsult, arra csupán két tényt említenénk a sok közül. Az egyik: a csaknem 16 millió kommunistát tömörítő SZKP összetétele minőségileg is nagymértékben javult az utóbbi években. A számszerű növekedést pedig — az elmúlt három évtized alatt a létszám megháromszorozódott — objektív tendenciaként lehet értékelni, amely többek között jelzi a párt vezető szerepének, tekintélyének erősödését. A másik: a Szovjetunióban gyakorlatilag általánossá vált a középiskolai végzettség, ami ugyancsak figyelmet érdemlő társadalmi eredmény. Nagy hangsúlyt kapott a kongresszuson az a tétel, hogy a gazdasági hatékonyság emelése nem önmagáért történik, legfőbb célja a szovjet emberek jólétének további növelése, munka- és életfeltételeinek javítása. Az egy lakosra jutó reáljövedelem öt év alatt mintegy 25 százalékkal növekedett. Ebben az időszakban 56 millió ember költözött jobb lakásba. Növelték a nyugdíjakat, a diák- ösztöndíjakat — összességében csaknem kétszer annyit fordítottak szociális célokra, mint az előző tervidőszakban. Az életszínvonal növekedése azonban azt is követeli a> szovjet társadalomtól — mint erre többen rámutattak —, hogy az ideológiai nevelőmunkára, a tudatformálásra az eddiginél is nagyobb figyelmet fordítson, mivel a szocialista életformát és gondolkodásmódot nem lehet „a lakáskulccsal együtt az emberek kezébe adni.” Mind a társadalmi, mind a gazdasági folyamatokból kiolvasható, hogy a szovjet társadalom elindult azon az úton, amely a kommunizmus felépítéséhez vezet. Ebben a munkában nagy feladat hárul a tanácsokra is — a szovjetekre —, amelyeknek hatáskörét az előző kongresszus óta jelentősen növelték, s ez új lendületet vitt munkájuk- ba. Ugyancsak nagy gondot fordítottak a törvényhozás tökéletesítésére, a szocialista jogrendet, a jogi normákat a társadalmi fejlettség jelenlegi szintjéhez igazították. Éppen a kongresszuson hangsúlyozta Leonyid Brezsnyev: „Nyilvánvalóan itt az ideje, hogy kiadjuk a szovjet állam törvénykönyvét. Ez hozzá fog járulni egész jogrendünk stabilitásának növeléséhez”. A szovjet társadalmi szervezetek munkája is tökéletesedik, mind több lehetőséget teremtenek ahhoz, hogy az állampolgárok még aktívabban vehessenek részt a társadalom ügyeinek intézésében. A szakszervezetek is egyre jobban betöltik azt a szerepüket, amely a dolgozók érdek- és jogvédelemből rájuk hárul. A kongresszuson sokoldalú- an elemezték azt a tételt is: valódi demokrácia lehetetlen szocializmus nélkül, éppen úgy a szocializmus is elképzelhetetlen a demokrácia szüntelen fejlesztése nélkül. Ebben a vonatkozásban is szükségszerű a már elért eredmények összefoglalása, rendszerezése, ami a Szovjetunió új alkotmánya tervezetének kidolgozását sürgeti. Ezen a munkán szintén dolgoznak és az elkészült tervezetet össznépi vitára bocsátják. Az eddig nyilvánosságra hozott elképzelésekből kiderül, hogy az új alkotmányban rögzítik majd azt az elvet, amely például előírja: a végrehajtó szerveket az eddiginél szigorúbb rendszer alapján számoltassák be a választott testületek előtt. Az ilyen és ehhez hasonló momentumok, célkitűzések is jelzik: a Szovjetunióban továbbra is elsőrendű feladatnak tekintik az állam szoc a- lista jellegének erősítését, a demokrácia fejlesztését. K. E. ZIM-hírek SZALAI ÉS A ZSIGULI Megvalósul a műhelyben A füleki zománcgyár 46 tagú kollektívája — műszaki vezetők, szocialista brigádvezetők, szakmunkások — szakmai csoportja látogatott a Lampart ZIM salgótarjáni gyárába. Szakmai tapasztalat- cserén felkeresték az öntöde gyárrészleget, majd megbeszélték a tapasztaltakat. A vendégek elismeréssel beszéltek a látottakról. A salgótarjáni gyár dolgozói a közeljövőben viszonozzák a testvérüzem küldötteinek látogatását. * Keres Emil SZOT-díjas előadóművész önálló műsort adott hétfőn a gyár Ady Endre Művelődési Házában. Az előadáson mintegy 150 szocialista brigádvezető és brigádtag vett részt. Az előadás szerves része volt a szocialista brigádok kulturális vállalásai teljesítésének. Szalai István, a GYGO szerszámlakatosa elmélyülten hajlik a munkapadján készülő 14—15-ös krómvanádiumos csavarkulcs süllyesztékes matricája fölé. Egy mérés, egy igazítás, egy mérés, egy igazítás. Mert, a készülő Zsiguli kulcsszerszámánál minden mozdulatnak jelentősége van. S aki olyan szorgalommal és felelősséggel munkálkodik a Zsiguli-programon mint Szalai István teszi, annak van is mire odafigyelni. Szalai István 26 éve dolgozik a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. Ezalatt egyetlen perc igazolatlan mulasztása, vagy távolmaradása sem volt munkahelyéről! Már ipari tanuló korában felhívta magára a figyelmet, hiszen olyan légkalapács modellt készített, amelyet egy török cég szívesen megvásárol — ha adják. Ez azonban olcsó licenc lett volna a törököknek. Ugyanis a Szalai István által készített modell tökéletesen működő mása volt a modern légkalapácsnak. így már akkor a szakma ifjú mestereként lépett a porondra. Mint szerszámkészítő lakatos tized, sőt esetenként századmilliméter pontosságra készíti elő a présszerszámok matricáit. Amin dolgozik —, a krómvanádiumos kulcs présszerszáma — nagyon sok tényezőre kell ügyelnie. A munkapadjánál egymás mögött sorakoznak a számsorok, amelyből a külső szemlélő nem sokat tud meg. De Szalai István részére ezek egytől-egyik fontos utasítások: a 40.4 tulajdonképpen a precíziós szár betűbeütő mező hosz- szát jelzi. De ez sem egyti- zeddel több, se egytizeddel kevesebb nem lehet. A 11,1 milliméter a méretszám hosz- sza, a 6.1 milliméter r betűmező szélessége, a 0,7 milliméter a betűmező magassága, — magyarázza. Mindebből a Zsiguli személygépkocsi-tulajdonosok persze csak annyit tudnak, hogy kiváló krómvanádiumos kulcs áll rendelkezésükre, aminek segítségével megengedik, vagy meghúzzák az anyákat, összeillesztik az alkatrészeket és kezelik a gépkocsijukat. Szalai István szemszögéből azonban a csavarkulcs egy külön konstrukció, amelynek a minőségét, formáját, gazdaságosságát kellő műgonddal kell alakítani. Ha kicsit is mélyebb a matrica, akkor a szükségesnél több anyagot használnak fel a kulcs előállításához, s a többezres tételeknél ez nem lehet közömbös. De ugyanígy van ezzel, ha svéd csőfogót készít, ha nyírószerszámot állít elő, vagy bányatám-aikatDAEMKESEH ft MÉLYBEN Motorcsere közben — Baj van megint. A maróhenger motorja meghi- bésodoft. Lent nem tudják kijavítani. Cserélni kell — ezzel fogad bennünket Laj- guth Jenő, ménkesi főmérnök. — Reggel 6 óra előtt állt be a gép. Pedig/ egy nap erről az önjárós frontfejtésről 84 vagon szén jött ki. Ez 14 tonnás műszakteljesítménynek felel meg. Már úgy látszott. hogy végre minden rendben van és folyamatosan csökken az adósság. Ez a géohiba újra „leültet” bennünket. — Tartalékmotor van? — kérdezi Bocsi Ottó, a vállalat műszaki osztályának vezetője. — Nincs, mert csak néhány napja hoztuk ki a másikat javításra. A most meghibásodott, alig ment még. X Rossz előjelekkel készülünk a bányajárásra. Málros Nándor bányamester telefonon ad utasítást Szabó Endre frontmesternek. — Kezdjétek a szenelést kézi erőve'... Jól tudom én is, hogy nehéz, de azért valamit termelni kell. Nem várhatunk csodára. Robbantsatok egy töltettel óvatosan, az lazít. A maró- .henger ha áll is, a kaparó mehet. A többit lent megbeszéljük. Máris indulunk. X Amíg átöltöztünk, a műhelyben szemügyre veszik a napokkal ezelőtt kihozott marógépmolort. — Szerencse, hogy csak kisebb hibáról van szó — újságolja Józsa János gépészeti vezető. Itt vannak a vállalat gépészeti osztályáról is. Fülöp László osztályvezetővel együtt a szakemberek. Egyöntetű megállapítás, hogy gyári hibáról van szó. Nem a csapágy, hanem mellette, a tengelyen történt hiba. Mikorra lesz kész? — Gondolkodik a gépészeti vezető, azután határozottan kijelenti: — Legkésőbb fél egykor indítjuk a motort befelé. Meg kell szervezni az útvonalat, hogy műszakváltáskor már a helyszínen legyen. X Hosszú az út a föld alatt a munkahelyig. Egy részét kisvasúton, mozdonyvontatással tesszük meg. Azután lanovka következik. Ezzel jelentős szintkülönbséget győzünk le. Újra fékes kocsiba szállunk. Odáig utazunk, ameddig csillék járnak. A töltőre már gumiszalag hozza a szenet lentről, még mélyebbről. A bányamester útközben utasításokat ad. Hogyan készüljenek a szállítópályákon a motor fogadására? Ne legyen akadály, végig biztosítsák a zöld utat. Mindenki megérti miről van szó. Ha a fronton áll a gép, alig folyik termelés. Ez az egyetlen fejtés, ha zavartalanul dolgozhatnak, képes akár az egész akna napi tervét felszínre küldeni. X A Lenin brigád Szabó Endre vezetésével tavaly sok-sok tonna szenet termelt terven felül. Nagy részük van abban, hogy az akna elnyerte az élüzem címet. A brigád, a vállalat kiváló szocialista brigádja lett. Jobb kollektívára nem bízhatták volna a Nógrádi Szénbányáknál a ma meglevő legkorszerűbb technikát, az önjáró szovjet biztosító szerkezetet és maróhengert. X — Ez csak kínlódás amit most végzünk — panaszkodik Szabó Endre. Mikorra várható a motor? Teszi fel az első kérdést a bánya- mesternek. Fél egyre indítják. A marót ki kell telepíteni. A front végére, hogy a csele mielőbb megtörténjen. Néhány embert küldeni kell a gép elé, hogy legyen segítség. Jó lenne, ha már délután indulhatna újra. Akkor talán nem lesz nagyobb termeléskiesés. Amíg részletesen megbeszélik a feladatot, bányamester, frontaknász és brigádvezető, Bocsi Ottóval szemléljük a frontot. Kimondottan szép látvány. A fényes vastag acélcsövek, amint hidraulikusan feszítik a fedőréteghez a pajzsokat. Alattuk teljes a biztonság. Mögöttük a kisebb nyílásokon keresztül látni a nagy darabokban leszakadozott fedőkőzetet, az omlást. Csillogó szénfal. Ahol a maróhenger elment, sima mint az élére állított asztallap. Alsó részén elmarad a gyenge minőségű telepréteg. Az új technika tehát a minőség javítását is szolgálja. — Csak ne lenne már ennyi bajunk a gépekkel — mondja bosszankodva a brigádvezető. — Mintha meg lenne babonázva ez az új munkahely. Amikor már úgy látszik, minden sínen van, akkor jön közbe valami. X Korábban 72 órás kiesést okozott a gumiszalag-beren- dezés meghibásodása. Legutóbb már motort kellett cserélni. Most újra. Mikor lesz már ennek vége? A kérdést önmaguknak is felteszik itt sokan, vezetők és fronti bányászok egyaránt. Senki nem vitathatja, hogy az elmúlt hónapokban nem folyt hősies munka ebben az üzemben az új technika megvalósítása érdekében. Az energiaellátás, a szükséges vízhálózat kiépítése, a nehéz és nagytömegű acélszerkezet beszállítása, beépítése. Hogy minél előbb megvalósuljon, a gépészekkel együtt a Lenin, brigád is többlet munkát végzett. Már eddig 210 műszaknak megfelelő a többlet munka. Az áldozatvállalás valahogy nincs arányban a sikerrel. Ez teszi az idegességet is, ami itt-ott már tapasztalható. X Az idegesség, túlzott türelmetlenség, nem vezethet kapkodáshoz. Az újnak ára van! A megtanultakat — mert fordítottak erre is elég időt — a gyakorlatban is alkalmazni kell. Ez sem megy egyik óráról a másikra. Már bizonyított egy-két esetben ez a front és remélhetőleg, ha a géphibák megszűnnek, napról napra többet termel a brigád. Céljuk nem csekély. Az idén 210 ezer tonna szén kitermelésére szól a brigád felajánlása. Ez a Nógrádi Szénbányák szén- termelésének egyötöde. Erről nem mondtak le a kezdeti sikertelenség ellenére sem. Remélhetőleg nekik lesz igazuk! Bodó János rész szerszámain dolgozik. Minden méretet pontosan ellenőrizni kell, s a sokfajta szerszámot úgy alkalmazni, hogy minden, a keze alól kikerülő munkadarabon érződjék a szakmai műgond, a mesteri avatottság. Oda kell figyelni erre a munkára, hiszen a salgótarjáni Bolyai Gimnáziumban tanuló András fia is gyakran megkérdezi otthon: mit csináltál a gyárban édesapa? Hogyan készül a Zsiguli kulcsszerszám? Milyen anyag felel meg ennek legjobban, amit hőkezelés után olyan nagy szilárdságúra lehet keményíteni? És az András gyereknek válaszolni kell. Mint iskolás két heti üzemi gyakorlaton már a szegcso- magolóban is megfordult, s akkor egy váratlan pillanatban megállt az édesapa szerszámkészítő padja mellett is, hogy körülnézzen. Isaz. Bandinak más irányú érdeklődése is van. Egyszer, ha minden sikerül, számítógépen szeretne dolgozni, programozóként. Azután ott van Editke kislánya, aki a Béke-telepi iskola első osztályából szintén oly’ nagy szorgalommal gyűjtögeti Siklósi Zita tanító néni piros pontjait. Ha a gyárban is piros ponttal osztanák az értékrendet, odahaza neki is kijárna valami. A piros pont azonban Editke ellenőrzőjében gyűlik, s ezekért mint jó édesapa Szalai István naponta fizet: egy-egy elismerő csókot Editke hamvas arcára. O. B. NÓGRÁD - 1976. március 24., szerda 3