Nógrád. 1976. március (32. évfolyam. 52-77. szám)

1976-03-17 / 65. szám

Bejrúttól néhány kilométerre megállították azt a két páncélosegységet, amely a múlt hé­ten fellázadt tisztek vezetésével megindult a főváros felé. Ellentétben Egyiptom, nemzeti érdekeivel Barátságtalan lépés Anvar Szadat egyiptomi el­nök március 14-én a nem­zetgyűlésben felszólalva tör­vényjavaslatot terjesztett elő a Szovjetunió és az Egyip­tomi Arab Köztársaság kö­zött 1971. május 27*én aláírt barátsági és együttműködési szerződés’ felbontásáról. A törvénytervezetet beter­jesztve, Szadat durván elfer­dítette a szovjet—egyiptomi kapcsolatok történetét, a Szovjetuniónak Egyiptom irá­nyában folytatott politikáját, beleértve az úgynevezett 1973. októberi háború idő­szakát, amikor — amint ez köztudott — a szovjet kato­nai segítség döntő szerepet jászott Egyiptom katonai po­tenciáljának megerősítésében. Ugyanakkor az elnök minden módon védelmébe vette a Szovjetunió irányában foly­tatott barátságtalan politiká­ját. Szadat mentegette a jelen­legi egyiptomi vezetés által folytatott „nyitott ajtók poli­tikáját”, amely előirányozza külföldi magántőke nagyará­nyú behozatalát az országba, különféle kiváltságok bizto­sítását nyugati beruházóknak és az egyiptomi forradalom szociális és politikai eredmé­nyeitől való eltávolodást. Szadat javaslatára az Egyiptomi Arab Köztársaság nemzetgyűlése megszavazta a Szovjetunió és az Egyiptomi Arab Köztársaság közti ba­rátsági és együttműködési szerződés felbontását. A TASZbZ közleménye „Március 14-én Anvar Sza­dat, az Egyiptomi Arab Köz­társaság elnöke beszédet mondott a nemzetgyűlésben, s beszédében hamis színben tüntette fel, hogyan alakul­tak a szovjet—egyiptomi kapcsolatok az utóbbi évek­ben. Javaslatára a nemzet­gyűlés határozatot hozott ar­ról, hogy felbontja a Szov­Mérföldkő a fekete kontinensen jetunió és az Egyiptomi Arab Köztársaság között 1971-ben aláírt barátsági és együttmű­ködési szerződést. Az egyiptomi elnöknek ez az eljárása újabb megnyil­vánulása a Szovjetunió iránti barátságtalan politikájának, amelyet már hosszú ideje folytat. Jogi értelemben pon­tot tesz egy olyan helyzet­re, amelyben — éppen e po­litika következtében — a szovjet—egyiptomi barátsági és együttműködési szerződés gyakorlatilag megbénult. A TASZSZ-t felhatalmaz­ták annak a kijelentésére, hogy teljes mértékben az egyiptomi felet terheli a fe­lelősség az egyiptomi vezető­ségnek az utóbbi években a Szovjetunió irányában foly­tatott politikája és a szovjet —egyiptomi barátsági és együttműködési szerződés felbontásának következmé­nyeiért. A Szovjetunió, miként a múltban, úgy a jövőben is elvi, következetes politikát folytat, amelynek célja a ba­ráti kapcsolatok fejlesztése az Egyiptomi Arab Köztársa­sággal és az egyiptomi nép­pel”. (MTI) Tanácskozás a mezőgazdaság időszerű kérdéseiről Kedden az ÉDOSZ szék­házában a mezőgazdaság idő­szerű feladatairól tanácskoz­tak a MÉM vezetői, a me­gyei tanácsok elnökhelyette­sei, valamint az országos élelmiszeripari vállalatok és trösztök vezetői. A tanácsko­záson részt vett dr. Romány Pál mezőgazdasági • és élel­mezésügyi miniszter, dr. Papp Lajos, államtitkár, a Minisz­tertanács Tanácsi Hivatalá­nak elnöke és dr. Bíró Fe­renc, az Országos Tervhiva­tal elnökhelyettese is. Az értekezleten felhívták a figyelmet arra, hogy a ked­vezőtlenné fordult tél végi idő­járás okozta kiesést hatékony munkaszervezéssel kell be­hozni, s a tél végi, kora tava­szi munkákat az üzemeknek kifogástalan minőségben kell elvégezniük, hogy megalapoz­zák a jó termést. A tanácskozáson foglalkoz­tak az állattenyésztés helyze­tével; bejelentették, hogy a szarvasmarha-tenyésztés fej­lesztésére kidolgozott új in­tézkedési terv elkészült. Ad­dig is, amíg a terv életbe lép, intézkedéseket hoztak a te­hénállomány csökkenésének megállítására, illetve az állomány növelésére; ennek érdekében minden tenyésztés­re alkalmas üszőt le kell el­letni, s a tenyésztésre alkal­mas üszőkre elrendelték a kivágási tilalmat. A tejfelvásárlás, örvende­tes módon, egyes területeken növekszik: februárban az el­múlt év azonos időszakához képest például Borsod megyé­ben csaknem 10, Szolnok me­gyében 8, Győr-Sopron me­gyében pedig 7 százalékkal nőtt a tejfelvásárlás. A ser­téstenyésztésben a megcsap­pant állomány növelése a cél, fokozni kell a hústerme­lést. Ennek érdekében egye­bek között az eddiginél job­ban fel kell karolni a kister­melői tevékenységet. Az értekezleten megállapí­tották, a beruházásoknál ked­vezőtlen jelenség — és sür­gős szemléletváltozást tesz szükségessé, — hogy az ál­lattenyésztés fejlesztését cél­zó beruházásoktól és az ül­tetvények. telepítésétől a téeszA ek tartózkodnak. (MTI) Mozambik kérésére összeült a Biztonsági Tanács. Nem­csak lehet, hanem kifejezetten valószínű, hogy ez a rövid hír újabb mérföldkőnek bizonyul — persze hosszú távon — az afrikai népek felszabadulásának történetében. Nem a várható BT-határozat lesz az új szakasz kezdete ebben a harcban, hanem azok a körülmények, amelyek a tanács összeüléséhez vezettek. A közvetlen előzmény: dft Samora Machel, a Mozam­biki Népi Köztársaság elnöke néhány nappal ezelőtt drá­mai rádióbeszédben jelentette be, hogy mivel a fajüldöző rhodesiai rezsim „partizánok üldözése” címén mélyen be­hatolt országa területére, lezárja Mozambik és Rhodesia mintegy ezer kilométeres közös határát. Mivel a fehértele­pes rendszer másik tőszomszédja, Zambia ezt már egy esz­tendeje megtette, Rhodesia most már nemcsak politikailag, hanem földrajzilag is csaknem teljesen elszigetelődött. Ez pedig a legérzékenyebb, a gazdasági fronton mért rendkívül súlyos csapást arra a rendszerre, amely 1965-ben egyoldalúan kikiáltotta „függetlenségét” Angliától, de úgy, hogy minden hatalmat a 285 ezer főnyi fehér kisebbségnek tartott fenn és minden jogfosztottságot, nyomorúságot a mintegy hatmillió főnyi színes bőrű többségnek. A mo­zambiki határ lezárása azt jelenti, hogy a salisbury-i re­zsim elveszti azt a két vasútvonalat — a mozambiki Beirá- ba és Maputóba —, amelyen át, általában az ENSZ-szank- ciók megsértésével^ külkereskedelmének hatvan százalékát lebonyolította! Az ENSZ-tilalmakat nem véletlenül említettük. Dr. Machel lépése ugyanis teljes összhangban áll a világszer­vezet valamennyi eddigi határozatával, amely gyakorlati­lag kiközösíti a törvénytelen, elnyomó Smith-kormányt. Jellemző, hogy- Washington sem mert tiltakozni, London pedig, amelynek Afrika még nem bocsátotta meg az 1965-i tétlenséget, kénytelen volt hivatalosan üdvözölni a mo­zambiki lépést! Változnak az idők... . Annyira változnak, hogy Smith egyetlen reménysége, Vorster dél-afrikai miniszterelnök is megelégedett bizo­nyos általánosságokkal dr. Machel bejelentése után — de nem ígért semmit. Nem ígért katonai támogatást rhodesiai „kisöccsének” — és elegánsan megkerülte azt is, hajlandó-e Dél-Afrika a saját vasútvonalaival legalább valamelyest pótolni Rhodesia elvesztett szállítási lehetőségeit. A BT-ülés ilyen értelemben jelez mérföldkövet: om­ladoznak a fekete kontinens utolsó fehér bástyái. 2 NÓGRÁD — 1976. március .17., szerda Olasz szociáldemokraták Verekedés a kongresszuson Firenzében heves szócsaták, sőt tettlegességig fajuló el­lenségeskedések közepette kedden befejeződött az Olasz Szociáldemokrata Párt kong­resszusa. A volt főtitkár Ta- nassi beszámolóját a kül­dötteknek csak 32 százaléka fogadta el. A többség 68 szá­zalék ellene foglalt állást, el­ítélte „bürokratikus, korrupt' rossz vezetési módszereiért” elhibázott politikai irány­vonaláért a főtitkárt. A kongresszus leváltotta Tanassit a párt vezetéséről, nem sikerült azonban meg­egyeznie az új főtitkárt ille­tően, ___________I_______________ W ashington mosaltszSli Meglehetősen tartózkodóak az első hivatalos amerikai megnyilatkozások a szovjet— egyiptomi barátsági és együtt­működési szerződés felmon­dásával kapcsolatos egyipto­mi döntésről. Ron Nessen. a Fehér Ház sajtótitkára csupán annyit mondott: nem helyes véleményt nyilvánítani a kívülállónak két ország ügyé­ről. Robert Funseth, a külügy­minisztérium szóvivője — valószínűleg azoknak a fő­ként Jeruzsálemben elterjedt híreszteléseknek a cáfolásá­ra, miszerint az egyiptomi döntést amerikai részről su­galmazták az Egyiptomba irányuló fegyverszállítmá­nyok kongresszusi jóváha­gyásának megkönnyítésére — sietett leszögezni: az Egyesült Államok nem játszott szere­pet Szadat elnök döntésében. A Washington Post című tekintélyes amerikai lap ve­zércikkében annak a véle- ' menynek adott hangot, hogy Szadat elnök legutóbbi kőr­útján. amelyet, a gazdag olaj­sejkségekben tett, feltehetően „kapott némi ösztönzést e döntés meghozatalára”. A lap a döntés .izraeli vissz­hangjával kapcsolatban ki­fejti: Izrael számára meg­könnyebbülést okoz Egyiptom és a Szovjetunió viszonyának mindenfajta feszültebbé vá­lása’ ugyanakkor azonban az izraeli vezetők attól félnek, hogy „Kairó eltávolodása Moszkvától gyengíteni fogja az Egyesült Államok Izrael számára biztosított stratégiai pártfogását”. Az Űj Kína hírügynökség tőle szokatlan gyorsasággal már hétfőn kommentárt fű­zött az egyiptomi bejelentés­hez. A kínai kommentátor a szokásos rágalmak özönét zú­dítja a Szovjetunióra, azt ál­lítva, hogy a barátsági és együttműködési szerződés ré­vén „a szovjet revizionisták saját érdekeiket tartották szem előtt.” (MTI) Kommunista és munkáspártok Összeült a szerkesztői csoport Berlinben Az európai kommunista és munkáspártok értekezletének előkészítésében részt vevő testvérpártok közötti konzul­tációkat követően kedden Berliniben megnyílt a szer­kesztői csoportok ülése a kon­ferencia dokumentumterve­zetének további kidolgozásá­ra. A tanácskozáson — a kö­vetkező pártok képviselői vesznek részt: Belga KomimíUinásta Párt, Bolgár Kommunista Párt, Dán Kommunista Párt, Né­met Kommunista Párt, Né­met Szocialista Egységpárt, Finn Kommunista Párt, Fran­cia Kommunista Párt, Görög Kommunista Párt, Olasz Kommunista Párt, J ugoszláv Kommunisták Szövetsége, Luxemburgi Kommunista Párt, Norvég Kommunista Párt, a Lengyel Egyesült Mun­káspárt, Portugál Kommu­nista Pért, Román Kommu­nista Párt Svéd Baloldali Párt — Kommunisták, Oszt­rák Kommunista Párt, a Szovjetunió Kommunista Pártja, Spanyol Kommunista Párt, Csehszlovákia Kommu­nista Pártja. Török Kommu­nista Párt, Magyar Szocialista Munkáspárt, Nyugat-berlini Szocialista Bgységpárt, a Cip­rusi Dolgozó Nép Haladó Pártja, Írország Kommunista Pártja. San Marinó-i Kommu­nista Párt, Svájci Munkapárt; Rövidesen megkezdik a 126-os Polski biat átadását — Zsiguli helyett Lada — A MERKUR sajtótájékoztatója A személygépkocsi-ellátás­ról, az autótulajdonosokat és a -megrendelőket érdeklő vál­tozásokról tájékoztatta a saj­tó képviselőit kedden Csűri István, a MERKUR vezér- igazgatója a vállalat központ­jában. Beszámolt arról, hogy a IV. ötéves tervtörvényben elő­írt 300—340 ezer személy- gépkocsi helyett a tervidőszak­ban a szocialista országok­ból csaknem 360 ezret sze­reztek be és értékesítettek, ezzel elérték alapvető üzlet-; politikai céljukat, a személy­gépkocsi-ellátás maximális javítását. A tervidőszakon belül a legtöbb gépkocsit, 90 ezret, tavaly adták el, 82 ez­ret magánvásárlók, 8000-et közületek vettek meg. Az értékesítés növelésével együtt megteremtették az új és a használt személyautók keres­kedelmi hálózatának alap­ját a debreceni és a győri új autóteleppel, öt vidéki hasz­náltautó-kirendeltség megnyi­tásával megkezdték a hálózat decentralizálását is. A vezérigazgató bejelentet­te, hogy a múlt évre terve­zett autóújdonság, a Polski- Fiat 126 P kiskocsi szállítá­sa a vállalaton kívül álló okok miatt csak nemrégen kezdődött, ezért csak most, várhatóan április elején, kez­dik meg kiadását. Ezt a tí­pust, amelyből az idén 2550- et várnak, szakaszosan, egye­lőre csak a Trabant-előjegy- zéssel rendelkezőknek ajánl­ják fel. Januártól ugyan­csak típusmódosítást fogad­nak el a már korábban elő­jegyzett Zsigulikról a Váz 21 011-es típusra, a Lada— 1300-asra, amelyre eddig csaknem háromezren „álltak át”. Eldőlt egyébként a nép­szerű szovjet kocsikkal kap­csolatos névvita. Az Avto- exporttal egyetértésben a Zsi­gulikat ezentúl „Lada” már-; kanéven hozzák forgalomba. Közölte a vezérigazgató, hogy a korszerűsített, 2140 ; típusú Moszkvics személyau­tó első, úgynevezett teszt­példányai rövidesen megér­keznek. Behozataláról a mű­szaki próbák tapasztalatai és utána az ártárgyalások alap­ján döntenek, az újfajta Moszkvics azonban legjobb esetben is csak jövőre kerül­het forgalomba. A MERKUR egyébként a jelenlegi szerződések alapján az idén 85 000 személygépko­csi importjával számol, köz­tük 30 000 Lada, 28 500 Tra­bant és Wartburg, 10 000 Sko­da, s tötó mint 5000 Polskii Fiat kerülhet piacra. Ez évi szállításra jelenleg csak Sko­dára és a Polski Fiat 1500-as- ra, jövő évre a Ladákra vesz­nek föl megrendelést, a töb­bi típusok, tolótetős Wart­burg és a Dácia 1978-ra, a Trabant és a Wartburg Li­mousine 1980-ra, a Wartburg de Luxé és Tourist 1981-re je­gyezhetők elő. Befejezésül szóba került a használtszemélygépkocsi-ke- reskedelem helyzete. A MER­KUR tavaly 18 000 használt autót értékesített, forgalma öt esztendő alatt több mint meg­kétszereződött. A vállalat használtautó-ágazata arra tö­rekszik, hogy árai reálisan tükrözzék a felkínált autók valódi értékét. (MTI) M6BV6LI... ...a szép ágyneműt, a színes asztal­terítőt, törülközőt. EZ A SALGÓTARJÁNI LAKBERENDEZESI ÁRUHÁZ TAVASZI AJÁNLATA. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom