Nógrád. 1976. január (32. évfolyam. 1-26. szám)
1976-01-21 / 17. szám
\f\\£n proIetaJ'foi, egyesüljetek! «IÓGRÁD AZ MS2Mf> NÓCRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXII. ÉVF., 17. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1976. JANUÁR 21., SZERDA Ertekeles és feladatmeghatérozás Járási és városi pártbisottsági ülések a megyében PÁSZTÓ: Értékelő és feladatmeghatározó ülést .tartott kedden az MSZMP Pásztói járási Bizottsága. A kibővített ülés munkájában részt vett Húszak Artúr, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője is. A tanácskozást Juhász Sándor, a járási pártbizottság első titkára nyitotta meg. A pásztói járás V. ötéves terv időszakra vonatkozó gazdasági és területfejlesztési irányelveivel, a gazdálkodás 1975. évi fejlődésével, illetve az 1976. évi cselekvési programmal foglalkozó írásos előterjesztéshez Vincze István járási titkár fűzött szóbeli kiegészítést. A széles körű vitában a pártbizottság tagjai, s a járás gazdasági életének felelős vezetői őszinte véleménynyilvánítással egészítették ki a beszámolót. SZÉCSÉNY: Tegnap kibővített ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Szécsényi járási Bizottsága. Szelcsik Pálnak, a járási pártbizottság titkárának előterjesztésében megvitatták és elfogadták a járás negyedik ötéves tervének értékesítéséről, az ötödik ötéves terv irányelveiről, és az 1976. évi cselekvési programról szóló előterjesztést. Megvitatta és elfogadta a pártbizottság a járási pártbizottság és a végrehajtó bizottság 1976. első félévi munkatervét, valamint a fegyelmi bizottság féléves munka- programját. A szécsényi járási pártbizottság ülésén részt vett és' felszólalt Maruzs József, a megyei pártbizottság osztály- vezetője. RÉTSÁG: A rétsági járási pártbizottság- tegnap kibővített ülésen tárgyalta meg a járás terület- fejlesztési irányelveit az V.. ötéves terv időszakára, valamint a járás gazdaságának 1975. évi fejlődése, az 1976. évi cselekvési programját. Az írásban megküldött jelentést Nagy Zoltánnak, a járási pártbizottság első titkárának szóbeli jelentése egészítette ki. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Batta István, a megyei pártbizottság osztályvezetője. A járási pártbizottság tagjai széles körben megvitatták az előterjesztéseket. BALASSAGYARMAT: Kibővített ülést tartott tegnap Balassagyarmaton a balassagyarmati városi pártbizottság. Az egybegyűlteket Rith Lajosné, a városi párt- bizottság titkára köszöntötte, majd Skoda Ferenc, a városi pártbizottság első titkára fűzött szóbeli kiegészítőt az előzőleg írásban kiküldött anyagokhoz, amely a város településfejlesztési irányelveit foglalta össze az ötödik ötéves tervben és a város gazdaságainak 1975. évi fejlődését értékelte, ezt követően az 1976. évi cselekvési programot ismertette. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Géczi János, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára. A vitában felmerült kérdésekre Skoda Ferenc válaszolt. A pártbizottság elfogadta az írásos előterjesztéseket. Ezután Rith Lajosné terjesztette elő a városi pártvégrehajtóbizottság első félévi munkatervét, Szedlák Sándor, az Ipoly Bútorgyár igazgatója pedig a városi pártbizottság fegyelmi bizottságának első félévi munka- programját. Az előterjesztéseket a pártbizottság elfogadta. Végül érdemei elismerése mellett felmentette pártbizottsági tisztségéből Kotány Györgyöt, helyette Makói Oszkár erdőmérnököt egyhangúlag pártbizottsági tagnak választotta meg. Épül a 21-es út Salgótarján kitérő szakaszának baglyasalji felüljárója. A kivitelező Egri Közúti Építő Vállalat először ezen a beruházáson alkalmazott előregyártott tízméteres vasbeton gerendákat. Eddig ezeket a szerkezeti elemeket a helyszínen készítették el, és a zsaluzás, illetve a beton kötési ideje hetekig tartott. Tegnap befejezték a vasszerkezetek szerelését, így ma elkezdődhet a téliesített védelemmel biztosított betonozás. (Marcsó felv.) n közös tanácsok munkájáról Ülést tartott Több fontos kérdésben döntött a Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, amely tegnap délelőtt Salgótarjánban tartotta ülését. A tanácskozáson részt vett Csollák Gábor, a Miniszter- tanács Tanácsi Hivatala személyzeti főosztályának vezetője is. A végrehajtó bizottság alaposan és sokoldalúan vitatta meg a tanácsi szervek káder- és személyzeti munkáját, a párt- és állami határozatok végrehajtásának tükrében. Majd új intézmény — megyei központ a tanácsi apparátus dolgozóinak továbbképzése a megyei tanács végreha céljából — szervezeti és működési szabályzatát hagyta jóvá a testület. Nagy vitát váltott kj a rétsági járás községi közös tanácsainak tevékenységét elemző jelentés. A közös tanácsok végrehajtó bizottságai arra törekedtek — állapította meg a testület —, hogy erősödjön a tanácsok népképviseleti, önkormányzati jellege, örvendetes, hogy a közös tanácsok létrehozása lehetőséget adott a járás nagyobb fejlesztésére, építkezésre, a szociális és kommunális ellátás javítására. A megyei végrehajtó bizottság tó bizottsága több javaslatot tett a járás vezetőinek, a tanácsok munkájának segítése érdekében. A testület nem fogadta el a Nógrád megyei MÉK jelentését, amelyet a tanács három évvel ezelőtti határozatának végrehajtásáról terjesztett a végrehajtó bizottság elé. Egyúttal utasította a MÉK vezetőit, hogy még ebben a negyedévben alapos, átgondolt, a hibákat valóban feltáró beszámolót készítsenek, amely alkalmas az érdemi vitára. Ezt követően a végrehajtó bizottság személyi ügyekben döntött. Kissinger Moszk vába Számadás a ,,próbaév" után Sikeres esztendő st pásztói érkezett járás „bíróság" elé állítják termelőszövetkezeteiben Szégyenletes komédia Coivalánt „Napokon belül megkezdődik a szégyenletes bírósági komédia. Luis Corvslán pere” — jelentette hétfőn a chilei ellenállók rádiója. A havannai lapok és rádióállomások idézik a hazafiak közleményét. amelyben hírül adják ,.á Chilei Kommunista Párt főtitkárát és kilenc társát, valószínűleg még a héten katonai törvényszék elé állítják.” Megbízható források szerint, a valparaisoi katonai' akadémián,' ahol a pert lefolytatják, rendkívüli biztonsági intézkedést vezettek be. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek szocialista brigádjai jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a vállalat sikeresen fejezte be a negyedik ötéves tervet. A gazdasági vállalások túlteljesítése mellett még igen pozitívan értékelhető, hogy a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny első szakaszának tapasztalatait jól hasznosítva, a szocialista versenymozgalom minőségi fejlődésen ment át. Ezt nemcsak a versenyben részt vevő brigádok számának növekedése — 137-ről 143-ra —, hanem az is mutatja: egyre inkább háttérbe kerültek a vállalásokban a formális elemek, s a gazdasági feladatokkal párhuzamban majdnem hasonló súlyt fektettek a kulturális, művelődési célkitűzések megvalósítására is. A párt főtitkára ellen felhozott vád «hazaárulás«, felforgatás, fegyverrejtegetés, illegális röplapterjesztés, a kormány megdöntésére irányuló szervezkedés”. A kommunista párt valparaisoi sejtjeitől származó értesülések szerint a katonai ügyész halálbüntetést kér majd a foglyokra. A bírósági komédián — jelentették —, a hadbírókon kívül csak néhány katonai megfigyelő vehet részt. A gyors értékelés adatai szerint a vállalat szocialista brigádjai az eredetileg tervezett 31 millió 439 ezer forintos vállalásukat 33 millióra — 105 százalékra teljesítették. Ebből 2 millió 100 ezer a minőség javításából, 7 millió 200 ezer a többlettermelésből, közel 20 és fél millió forint az anyaggal és az energiával történt takarékosságból, 3 millió 300 ezer forint pedig az újításokból származik. A gyárrészlegek közül a huzalmű 20 szocialista brigádja, a nehézségek ellenére is. sikeresen teljesítette pótvállalásait. Közülük is kimagasló teljesítményt nyújtott a Münnich Ferenc lágyítóbrigád, a Kemerovo— Barátság szállító-, a Táncsics Mihály szeggyártó- és a Jancsik Ferenc műszaki brigád. A Corvalán-per előestéjén, a fasiszta junta vérbírái „bemelegítettek” : Temuco városban szombaton 22 fiatalra — köztük két nőre — 15-től 20 évig teijedő szabadságvesztést szabtak ki. Az elítéltek többnyire egyetemisták, akiket a múlt év novemberében tartóztatták le. Azzal vádolták őket, hogy kapcsolatot tartottak a baloldali forradalmi mozgalommal és a rendszer megdöntésére irányuló tevékenységet folytattak. (Király Ferenc) A hideghengermű 16 szocialista brigádja 4 százalékkal teljesítette túl vállalásait, s ehhez jelenősen hozzájárult — a termelékenység növelése mellett, az energiatakarékossággal a Komarov szalag- edzőbrigád és a DEXION-üze- mi szocialista brigád. 109 százalékra teljesítette Vállalásait a kovácsoló gyárrészleg 17 szocialista brigádja, de még őket is megelőzte az öntödei gyárrészleg, 110 százalékos teljesítményével. Az itt dolgozó brigádok sikeresen alkalmazkodtak részlegük megnövekedett feladataihoz, s ennek segítése érdekében módosították év közben vállalásaikat is. Az üzemfenntartás 28 szocialista brigádja jelentős eredményeket ért el az energiamegtakarításban, a felújítások határidő előtti végzésében, a fermelésA megállapodásnak megfelelően, kedden megérkezett Moszkvába Henry Kissinger, az Egyesült Államok külügyminisztere, hogy folytassa a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat kölcsönösen érdeklő kérdések megvitatását. A repülőtéren Kissingert Andrej Gromiko külügyminiszter. Borisz Bugajev polgári repülésügyi miniszter, Ana- toiij Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete. Ge- orgij Kornyijenko külügyminiszter-helyettes és Dmitri j Nyikiforov, a külügyminisztérium protokollosztályának vezetője fogadta. Jelen volt a repülőtéren, Walter Stoessel, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete. bői kieső idők csökkentésében. Közülük a legjobbak: az állami díjás MHSZ lakatosbrigád, a Petőfi darujavító, a Kemerovo asztalos-, az Ady Endre lakatos-, valamint a Joliot Curie nevét viselő energiai-műszaki brigádok. A gyártóeszköz-ggzdálkodás 9 szocialista brigádja különösen jelentős eredményt ért el a fajlagos költségek csökkentésében és az új termékek felszerszámozásában. A brigádok teljesítményének értékelésékor pozitívan állapították meg, hogy a szállítási, a minőségi-ellenőrzési főosztályok, a gazdálkodás és a közpijnti irodák, valamint az '• igazgatási főosztály brigádjai is túlteljesítették vállalásaikat, s mind jobb az együttműködésük a termelőüzemek szocialista brigádjaival. Eredményes, jó évet zárnak a pásztói járás termelő- szövetkezetei. Ezt az egyszerű és világos megállapítást egy szokatlan „próbaév” végén, a gazdálkodást akadályozó, váratlan körülmények ellenére tehetjük. Az első jellemző: rendkívüli méretekben megváltoztak az üzemi keretek, az összevonások következtében 1975. január 1- én, a korábbi 17 helyett 7 termelőszövetkezet kezdte az esztendőt. — Termelőszövetkezeteink így váltak alkalmassá az új technológiák, a géprendszerek és a szakosodás bevezetésére, — kezdte a tájékoztatást Illés Gyula, a járási hivatal osztályvezetője. — A mezőgazdasági üzemek méreteit a 6—7 ezer hektáros terület jellemzi, és csupán két kisebb termelőszövetkezet dolgozik a járásban: Szurdok- püspökiben és Bujákon. Az új üzemi keretek nem csekély feladatot adtak a gazdaságok vezetőinek. A mostani eredmények azt mutatják, hogy sikeres volt a választás, olyanok kerültek a tsz-ek élére, akik alkalmasak a megnövekedett gazdaságok irányítására. Szemléletesen bizonyítják ezt az első közös esztendő zárszámadásai. — Az előkészületek kellően folynak, és már tudjuk, hogy alaphiányos vagy veszteséges tsz nem lesz a járásban — mondotta Illés Gyula. — Nagy szó ez az egyesülések utáni első esztendőben, s az eléggé szeszélyes időjárási körülmények között. 1974 őszén a sok eső miatt nem tudtak gazdaságaink időben vetni, ez meg is látszott a termés- eredményeken. Búzából például 1974-ben 40.9 mázsa, 1975-ben pedig csak 32 mázsás volt a hektáronkénti átlagtermés. Más kalászosok 6—7 mázsával ugyancsak kevesebb termést adtak. Jelentős ez a kiesés. Különösen az, ha tudjuk, hogy a pásztói járásban számottevő területen termelnek kalászosokat. Nyilvánvaló volt, hogy a veszteségét más területről kell pótolni. A sikeres tevékenységről örömmel számolt be az osztályvezető: — A kukorica „beütött”, rekordtermesünk volt, az átlagtermés elérte a járásban a 44 mázsát. Ugyanakkor biztatóan javult az állattenyésztés eredményessége is. Nőtt a tejhozam. Kállón például egy tehén évente 200 liter tejjel adott többet. Az eredményes év azonban nemcsak a sikeres és kevésbé sikeres ágazatok kedvező mérlegének köszönhető. Gazdaságpolitikánk szellemének megfelelően takarékoskodtak a költségekkel, s ez számottevően befolyásolta az év végi mérleget. A mostani borítékokban benne lesz persze a jövedelembiztonsági alap is, 1974-ben ugyanis a járás termelőszövetkezetei több mint 24 millió forintot tartalékoltak a váratlan akadályok megszüntetésére. A kalkuláció szerint járási átlagban egy 10 órás munkanap értéke 102—103 forint lesz. Rövidesen össze is ül a gazdaságok tagsága, hogy számot adjon munkájáról. Az ünnepi események sorát szombaton nyitja meg a most is jó évet záró ecsegi Béke Termelőszövetkezet. A számvetéssel egyidőben azonban már a jövőre gondolnak. — ezzel zárta a tájékoztatást a járási hivatal osztályvezetőié is. — A politikai és gazdasági vezetés minden termelőszövetkezetben úgy készítette elő a zárszámadást, hogy a figyelmet már az 1976-os esztendőre irányították. Az új gazdasági szabályozók figyelembevételével úgy összegezik a feladatokat, hogy a vezetőség és a tagság egy véleményen legyen. Ez a sikeres munka egyik titka. Gyorsmérleg a munkaversenyről Jelentősen hozzájárultak az eredményességhez az SKÜ szocialista brigádjai