Nógrád. 1975. december (31. évfolyam. 282-305. szám)

1975-12-02 / 282. szám

Portugáliai jelentés Willy Brandttól Franz Josef Straussig Fenyegetőzik, rágalmaz a jobboldal Nyugatnémet arcképcsarnok Simó Endre, az MTI tudó­sít ója jelenti; Lisszaboni értesülések sze­rint a portugál fegyveres erők reakciós parancsnoki körei javasolták a forradalmi ta­nács elnevezésű hatalmi szervnek, foglalkozzék a Por­tugál Kommunista Párt hát­térbe szorításának gondola­tával. „A Portugál Kommunista Párt vagy tartja, magát a de­mokratikus játékszabályok­hoz, vagy csak ellenzékben fogadjuk el” — jelentette ki portugál lapok munkatársai­nak vasárnapra virradóra egy meg nem nevezett hivatalos személy a forradalmi tanács nevében. Érről az O Primeiro de Janeiro című lap számolt be vasárnap. Nevas ezredes, annak a kommandó ezrednek a pa­rancsnoka. amely kiemelkedő szerepet játszott az ejtőernyő­sök felkelésének elfojtásában, Gomes elnók és Azevedo kor­mányfő előtt szombaton ki­jelentette, hogy katonái „még nem elégedettek a pluralista demokráciánaNk azzal a foká­val, amely az elmúlt napok­ban létrejött”. Bizonyos politikai körök és külföldi lapok kampányba fogtak a Portugál KP ellen azzal a váddal, hogy előké­szítette ,,a hatalom megraga­dására irányuló puccsot” és részt vett abban — hívja fel a figyelmet a PKP KB tit­kárságának vasárnap közzé­tett nyilatkozata. A nyilatko­zat alaptalannak minősíti a vádat és utal arra, hogy min­dig határozottan síkraszállt a válság politikai rendezéséért, a polgárháború veszélyének elhárításáért. A Portugál KP — alapelveihez . hí­ven — tömöríteni akarja az erőket fasiszta veszély kikü­szöbölésére, a szabadság meg­védésére, a portugál forrada­lom végső győzelmére — hangzik a KB titkárságának dokumentuma. Lisszabonban a hatóságok egy órával csökkentették az éjszakai kijárási tilalom idő­tartamát, és megengedték, hogy néhány újság megjelen­jék, illetve azt, fjogy meg­tartsák a nemzeti bajnokság futballmérkőzéseit. A részle­ges ostromállapot azonban továbbra is érvényben van. Az O Primeiro de Janeiro portói munkatársa szemtanú­ja volt annak, hogy újab'b le­tartóztatott katonatiszteket szállítottak Portóba. A hiva­talos szervek ezt nem jelen­tették be. A baloldallal szembeni „hisztérikus megtorlás” ve­szélyeire figyelmeztetett a Portugál Demokratikus Moz­galom nevű baloldali párt központi bizottsága. Nyilatko­zata rámutat: „a jobboldal mindent elkövet, hogy elle­nőrzése alá vonja a helyze­tet”. A portugál nép meg fogja védeni forradalmának vív­mányait azokkal szemben, akik jobboldali diktatúra be­vezetésére akarják kihasznál­ni az ostromállapotot — írja Új finn kormány alakult Cél a munkanélküliség felszámolása Mártiié Mieetunen, a va­sárnap megalakult úi finn koalíciós kormány centrum­párti miniszterelnöke hétfőn sajtóértekezleten körvonalaz­ta a kormány programjai. Hangsúlyozta, hogy az új ka­binet továbbra is aktív bé' kepolitikát folytat, hűen a Szovjetunió és Finnország kö­zötti baráti és együttműkö­dési kapcsolatokhoz, Gazdasá­gi téren legfőbb feladatként a munkanélküliség elleni harc fokozását jelölte meg. A 18 tagú kormányban egyébként öt párt képviselői kaptak helyet. A kabinet tag­jai közül Öten a Finn Szociál­demokrata párthoz tartoznak (külúgy-, pénzügy-, belügymi­niszter-, kereskedelmi és ipar­ügyi miniszter, második társa­dalombiztosítási és egészség- ügyi miniszter); a Finn Népi Demokratikus Unióhoz né­gyen (közlekedési, munkaügyi második közoktatásügyi és második belügyminiszter); a Centrum Párthoz négyen (ma­ga a miniszterelnök, az ál­lamtanács ügyeinek miniszte­re, közoktatásügyi, valamint mezőgazdasági és erdőgazdál­kodási miniszter); a Svéd Néppárthoz ketten (hadúgy- és igazságügyminiszter); vé­gül a Liberális Néppárt egy képviselője (társadalom­biztosítási és egészségügyi miniszter). A kormány két parton kívüli tagja a külke­reskedelmi és a második pénzügyminiszteri tárcát kap­ta. (MTI) Ítészt vesz a 1*FS/ a közel-keleti vitában A Biztonsági Tanács vasár­nap éj jel 13 egybehangzó sza­vazattal, ellenszavazat nélkül, újabb hat hónapra, 1976. má­jus 30-ig meghosszabbította a Golan-fennsíkon állomásozó, csapátszétválasztást ellenőr­ző ENSZ megfigyelő erők mandátumát. Ezután a tanács tagjainak többsége közös nyi­latkozatban foglalt állást amellett, hogy a Biztonsági Tanács 1976. januári közel- keleti vitájára a világszerve­zet hívja meg a Palesztinái Felszabadítási Szervezetet. A szíríai—izraeli szektorban állomásozó ENSZ-erők meg­bízatása november 30-án éj­félkor jár le. A négy el nem kötelezett ország — Kamerun, Guyana, Mauritánia és Tanzánia — indítványára elfogadott hatá­rozat kimondja, hogy a Biz­tonsági Tanács tagjai úgy döntöttek,: a. ) 1976. január 12-én újból összehívják a testületet, , hogy az ENSZ összes erre vonat­kozó határozatát figyelembe véve folytassák a vitát a kö­zel-keleti problémáról, bele­értve a palesztinai problémát is; b. ) újabb hathónapos idő­szakra megújítják a csapat­szétválasztást ellenőrző ENSZ megfigyelő erők (UNDOF) mandátumát: c.) felkérik a világszervezet főtitkárát, tájékoztassa a Biz­tonsági Tanácsot a további fejleményekről. A határozati javaslat meg­szavazása után Jakov Malik, a Szovjetunió állandó ENSZ- képviselője, a Biztonsági Ta­nács november havi elnöke nyilatkozatot olvasott fel, amely hangsúlyozza: a ta­nács tagjainak többsége tu­domásul veszi, hogy a testü­let 1976. január 12-én kez­dődő közel-keleti vitájára meghívják a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet. A Biztonsági Tanács va­sárnap esti vitájában és a szavazásban Kína és . Irak nem vett részt. Izrael képvi­selője, Haim Herzog nagykö­vet dühödten támadta a ha­tározatot, mondván, hogy az „behódolás a szíríai zsarolás­nak és a szovjet- diktátumok­nak”. Mint emlékezetes, a PFSZ képviselőinek meghívá­sát Szíria indítványozta. A Biztonsági Tanács állásfogla­lásával kapcsolatban az izra­eli kormány hétfőn rendkí­vüli ülést tartott. (MTI) az Avante! vasárnapi számá­nak szerkesztőségi cikke. Az MFA forradalmi taná­csa országos munkaszüneti nappá nyilvánította december 1-t, a Spanyolországtól való függetlenné válás évforduló­ját. Azevedo miniszterelnök nyilatkozatából kitűnt, hogy a katonai vezetés a lázadást, majd a tisztogatásokat kö­vető kedélyhullámzás lecsilla­pítására akarja felhasználni a lélegzetvételnyi szünetet. Vasárnap délután az Estre- la templomban több ezer em­ber kereste fel a november 25-1 lázadás két halottjának ravatalát. A templom előtt a szocialista párt tagjai röpla­pokat Osztogatlak, amelyek minden eddiginél élesebb tá­madást intéznek a PKP ellett. A röplap nem kevesebbet ál­lít, mint azt, hogy a szélső- baloldali katonai egységek zendülése betetőzte ,.a kom­munista párt és szélsőbalol­dali szövetségesei” stratégiá­ját. amellyel meg akarták ka­parintani a hatalmat.” A röp­lap azzal vádolja a kommu­nista pártot, hogy „le akarja rombolni az állam és a gaz­daság gépezetét, és „bukott fasiszta diktatúra helyébe sa­ját diktatúráját akarja állí­tani.” Costa Gomes elnök poli­tikai konzultációkat kezdett, amelyek eredményeként eset­leg átalakítják a kormányt. A demokratikus néppárt köz­ismerten ki akarja rekeszteni a kormányból a kommunis­tákat. A szocialista párt ve­zetősége még nem tette le a voksát e kérdésben, de azt ál­lítja, hogy bizonyítani tudja a PKP-nek a zendülésben tör­tént részvételét. A fegyveres erők vezérkari főnöksége vasárnap este köz­zétett nyilatkozatában beje­lentette, hogy nagyarányú műveletet hajtottak végre a november 25-e előtt „bizo­nyos politikai szervezetek és magánszemélyek” birtokába került fegyverek felkutatásá­ra, visszaszerzésére. E fegy­verek egy részét — a közle­mény szerint — már sikerült begyűjteni, és a vezérkari fő­nökség arra számít, hogy mennyiségük rövid időn belül tekintélyes lesz. Costa Gomes portugál el­nök vasárnap este a Belem palotába kérette az ország va­lamennyi pártjának vezetőjét. Az Expresso című lap értesü­lése szerint az államfő felszó­lította őket, hogy pártjaik szolgáltassák be az engedély nélkül tartott fegyvereket, egyelőre ne hívjanak össze gyűléseket, tartózkodjanak a demonstrációktól és — a gaz­daság újjáteremtéise érdeké­ben — a sztrájkoktól. Soares, a szocialista párt főtitkára a találkozó után ki­jelentette, az egyetlen kiüt a válságból az Azevedo-kor- mány helyzetének megszilár­dítása. Véleménye szerint ka­tonakormány megalakításá­nak gondolatát maguk a ka­tonák utasítanák el. Sa Cameiro. a PPD főtitká­ra közölte, hogy a Bs;em pa­lotában szó volt a kormány átalakításával összefüggő kér­désekről is. Willy Brandt és Helmut Schmidt összeölelkezett pari­juk, a Német Szociáldemokrata Párt most lezajlott mannhe.- mi kongresszusán: a válasz­tási harcra szövetkezetek. Az ellenfél táborának két legne­vesebb személyisége Franz Josef Strauss és Helmut Kohl viszont marja egymást és — különös módon — így vág ne­ki a mérkőzésnek, amelynek döntője csak a' jövő ősszel lesz ugyan a parlamenti vá­lasztásokon. de már most meg­kezdődött. A csapatokat össze­állították. előtérben állnak azok. akik a küzdelmet veze­tik. A kormányon levő szociál­demokratáknak sikerült meg­teremteniük. (Legalábbis a vá­lasztásokig) a vezetés egysé­gét. Néhány hónappal ez­előtt még úgy látszott, hogy a két első ember, a pártelnök Willy Brandt és a kancellár Helmut Schmidt között , (ez utóbbi egyben a párt alelnö- ke) ellentétek feszülnek. El­simították őket. Tavaly ami­kor Brandt megbukott, mint kancellár (és átadta helyét, Schmi dinek), ügy látszott, hogy elvesztett« a lába alól a talajt. De visszanyerte egyen­súlyát. Ügy áll ismét a nyu­gatnémet politika színpadán, mint ak> aláírta a szocia'ista országokkal az ismert szerző­déseket, mint akinek nevéhez fűződik az NSZK külpolitiká­jának e nevezetes fordulata. Miért bukott meg mégis ta­valy? Miközben a nemzetközi fel­adatokat jól oldotta meg. a belső bajokkal (az energiavál­ság, a megugró infláció és a munkanélküliség keltette ne­hézségekkel) pártja vélemé­nye szerint nem tudott meg­birkózni. Ügy látszik azon­ban. hogy még mindig ő az, alti a legjobban meg tudja magát értetni a párton belüli jobbszámnyal és a baloidal­Angola Minden fronton előretör a néphadsereg Az Angolai Népi Köztársa­ság fegyveres erőinek főpa­rancsnoksága legfrissebb hadi­jelentésében közölte, bogv a katónai helyzet a néphadse­reg gyakorlatilag minden fronton előretörő egysegeinek javára alakul. Ezek az egységek az el­múlt két nap alatt sikeres ka­tonai akciókat hajtottak vég­re a keleti fronton és elfog­lalták a stratégiai fontosságú Cangombs városát. A városért folytatott harcok során az MPLA alakulatok kezére ke­rült több kisebb település is miközben komoly vesztesége­ket okoztak az ellenségnek ka­tonai erőben és hadianyagban egyaránt. Cangombe a szakadár UNITA fontos katonai tá­maszpontja volt az ország Ke­leti részén. Bandái innen in­tézlek szakadatlan támadáso­kat az MPLA ellenőrzése alatt álló körzetek ellen. (MTI) Giuseppe Murineddu és Salvatore Ruzzu olasz lelkészek [tőmában sajtóértekezleten s ámoltak be keserves chilei élményeikről. A junta azzal a váddal vetette börtönbe őket hogy >,baloldaliakkal tartottak fönn kapcsolatot”. Az egy ház nemzetközi tiltakozásának hatására a fasiszta hatósá­gok szabadon engedték és kiutasították őket. tál egyaránt, elfogadják, mint a valamennyi irányzatot ö»z- szekapcsoló elnököt. Egy kis­sé „a párt és a nemzet atyja” szerepét szánják néki. Utóda a kancellári székben Helrríut Schmidt, a gyakorlat embere. Közgazdász, akinek a baloldalról szemére is hány­ják. hogy csak a jelen felada­taival törődik, és elhanyagol­ja a távlatokat, ömaga is vé­dekezni volt kénytelen e vád ellen, a mannhelmt kongre.se- szu6on, s egy kínai mondást idézette,. A százezer méter ma­gas toronynak a földön van a lába”. Vagyis a mában. Tény, hogy az erélyes tűzoltómunká­hoz ért a legjobban, a gazda­sági bajokkal küzdő nyugati világban öt tekintik a legsi­keresebb kormányfőnek. Sze­ret gúnyolódni az elmélet hí­vei. ,.a teoretizálók” felett- de mégiscsak van valami abban, amit a baloldal a kancellá" szemére vet: távlatok nélkül a napi gyakorlati munkát se lehet sokáig jól végezni. Az ellentábor, a keresztény- demokrata pártiaké éppen e napokban állította össze ..ár­nyékkormányét”, vagyis azok­nak a politikusoknak a név­sorát, akik a fontos miniszte­ri posztokat foglalják el — ha a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztény- szociális Unió (CSU) párt- szövetsége megnyerné a par­lamenti választásokat. Formailag áz első helyen Helmut Kohl. Rajna-Pfalz tartomány miniszterelnöke, a két pórt közül a nagyobbnak az elnöke, közös kancellárje­löltjük áll. Hosszú torzsalko­dások után, jó néhány önje­lölt közül választották őt kö­zös első emberül. Sikeres tar­tományi vezető, de nem olyan egyéniség, akt miatt az inga­dozó választók hozzájuk csat­lakoznának . Lényegi dönté­seknél gyakran ingadozik. A jobboldali ellenzék robba- nő energiájú és legveszedel­mesebb embere: Franz Josef Strauss. Az ő beleegyezése nélkül semmi fontos nem tör­ténik ebben a táborban. Ma gyakorlatilag ő az első ember, ő rángatja a zsinórokat. De akkor miért nem 6 az ellen­zék kancellárjelöltje? Még a kereszténypárt! tábor többsége is kockázatosnak tartaná ezt a döntést. Kétség­telenül tehetséges és művelt politikus, . de még a polgári jobboldalt 'is óvatosságra inti haj’ama az egyeduralomra.’ Az NSZK nemzetközi helyze­tét illetően Straussnak az a véleménye, hogy a nyugatiak­nak ismét be kell zárkózniuk valamilyen Kelet-ellenes erődbe; elveti azokat a szer­ződéseket, amelyeket a vzo- eiáld emukra ta-szabadde- mokrata kormány a 70-es évek elején Willy Brandt vezetésé­vel a szocialista országokkal kötött. Ami a belpolitikát illeti, harcmodora. céljai egyaránt igen veszélyesek. Azt szeret­né. ha az infláció és a gaz­dasági visszaesés olyan erős lenne. hojy az a lakosságot kétségbeesésbe kergetné, s ez­által megbuknék a jelenlegi kormány. Természetesen a két tábori­nak más. vezető tagjai is van­nak. Ilyen például Hans-Dlet- rich Genscher, a kormánykoa­líció kisebbik, polgári-liberális tagjának, a Szabaddemokrata Pártnak az elnöke. Ez a párt ragaszkodik a szociáldemok­ratákhoz,' mint partnerhez, de egyben a fékező szerepét is játssza a reformokat illető­en. A csapatok tehát felálltaid Tizenegy hónapjuk van a felkészüléshez a döntő mér­kőzésre. Tatár Imre liláira Gandhi átalakította kormányát józásl és szállításügyi minisz­ter Andhra Pradesh állam kormányzója lett. Tárca nél­küli miniszterként helyet ka­pott az új kabinetben Banszi, Lai Haryana állam eddigi fő- minisztere. Megfigyelők véleménye sze­rint — írja a UPI — a kabi­netátalakítás célja a kormány megfiatalítása volt. (MTI) Jelentkezzen felvételre AZELZETT-BE! Jó munkakörülmények. Jó kereseti lehetőség. Széles körű szociális és vállalati juttatások. A továbbtanulás, továbbképzés biztosított. Felvételre keresünk: felső és középfokú műszaki-közgazdasági végzettséggel, ipari (üzemi) gyakorlattal rendelkező dolgozókat műszaki, termelésirányítói, számviteli, üzemgazdasági munkakörök betöltésére. Bérezés; megegyezés szerint. Felvételre keresünk: 3—5 éves gyakorlattal rendelkező­szerszámkészítő, 6—10 éves gyakorlattal rendelkező géplakatos szakmunkásokat. Bérezés: az OSZB alapján. Felvételre keresünk: «női és férfi munkaerőt, akiket gépi és szerelőmunkára betanítunk. Bérezés: a vállalati kollektív szerződés alapján. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben ELZETT MÜVEK Zár- és Lakatgyár gyáregysége, Szécsény személyzeti csoportján Telefon: 38. 120. Indira Gandhi indiai mi­niszterelnök hétfőn, átalakí­totta kormányát: elfogadta Szrvaran Szingh hadügyminisz­ter és Sankar Diksit hajózási- és szállításügyi miniszter le­mondását. A hadügymmíszte- ri tárcát ideiglenesen Indira Gandhi miniszterelnök vette át, Diksit helyére pedig M. G. Sz. Dhillont- az alsóház elnökét nevezte ki. A volt ha-

Next

/
Oldalképek
Tartalom