Nógrád. 1975. november (31. évfolyam. 257-281. szám)
1975-11-14 / 267. szám
\ Gyerekként kezelt felnőtt (I.) Csökken a szakadék t • . ;' Uöc és Paszta között Nem vállalkozott könnyű feladatra a pásztói járási párt-végrehajtóbizottság, amikor napirendre tűzte a Váci Kötöttárugyár Nógrád megyei gyáregységének tevékenységét a Központi Bizottság 1974. december 5-i határozata alapján. Országos vizsgálat is Az érdeklődést fémjelzi, hogy 27 kérdést tettek fel a végrehajtó bizottság tagjai a jelentést előkészítő gyáregységi igazgatónak, a váci központ jelenleg megbízott igazgatójának, Bárány Istvánnak. — aki egyúttal a Budapesti Finomkötöttárugyár vezérigazgatói tisztét is betölti, valamint a váci központ, és a pásztói gyáregység párttitkárának. A központ és a gyáregység, tevékenységének helyes megítéléséhez nagyon sok segítséget adott az a vizsgálat, amelyet a megyei pártbizottság kérésére a Könnyűipari Minisztérium illetékesei folytattak le. A vizsgálatot követő jelentésben feltárták mindazokat a vezetési, irányításbeli hibákat, amelyek előidézték a pásztói gyáregység mostani, nem éppen kedvező helyzetét. De sokat segített Bárány István megbízott igazgató is, aki őszintén, nyíltan ismertette a valós helyzetet, a megtett intézkedéseket, és mindazokat a jelenségeket, amelyek mint idejétmúlt, ósdi nézetek gátolják a fejlődést, a korszerűbb vezetési módszerek kialakítását. Ennek kapcsán hangsúlyozta: a visszahúzó erők ellenére is, ha a szükségesnél hosszabb idő alatt, de megvalósulnak a gazdálkodás hatékonyságát elősegítő intézkedések, az ehhez igazodó új irányítási és vezetési módszerek. Ésszerűtlen, túlzott centralizáció — örülök, hogy közös céljaink eléréséhez jó szövetségesként érezhetem magam mögött a járási párt-végrehajtóbizottságot. Ez nagyon segít engem abban, hogy azt a szakadékot, ami ma még jellemzi a központ és Pásztó viszonyát, mielőbb megszüntessük. Előbb Vácott kell rendet teremteni. Amikor ott minden a helyén lesz, akkor érzi ennek előnyét a pásztói gyáregység kollektívája is. Addigra, reméljük, megszűnik az a felfogás és gyakorlat, hogy a pásztói gyáregységet továbbra is gyermeknek tekintsék. Nem a régi, az eltávozott előd szapulását jelentik az előbb elmondottak, hanem a tények szépítés nélküli közlését, feltárását, a javítás, a továbbfejlődés szándékával. Hihetetlennek hangzóik, de a százforintos fizetésemeléseket is a központban döntötték el, holott a pásztói és kazári üzemben tudják a legjobban, kit, mikor és miért illet az anyagi elismerés. Sajnos, a túlzott centralizációnak most is vannak képviselői Vácott a vezetésben. Pedig az élet számtalanszor bebizonyította, hogy Pásztón is gondolkodó, alkotó, többre és jobbra vágyó, az ilyen célokért szívesen dolgozó emberek vannak. Olvanok. ak*k nem állóórákérf akarják felvenni a bért, hanem hasznos munkáért. Kellemetlen következmények 1970-ben még jól gazdálkodott a vállalat, a negyedik ötéves tervben a tervezett 850 milliós termelési érték helyett jó, ha 550 milliót produkál. A tervezett 131 millió forint nyereségből előreláthatólag csupán 44 millió forintos teljesítés várható. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a vállalat hitelképtelensége miatt egy ideig az alapanyagtermelő vállalatok mérsékelték az áruszállítást, hogy a forgóalap 90 millióval kevesebb a szükségesnél, hogy jelenleg —40 millió forint értékű l .vő készlet van a raktáron, akkor nem kell külön bizonyítani a túlzott, centralizált irányítás és vezetés életképtelenségét. Senki se higgye, hogy a megbízott igazgató máról holnapra megváltoztatja a mostani helyzetet. Ilyenek csak a mesékben fordulnak elő. A gazdálkodás viszont nem ebbe a műfajba tartozik. Előrelépésről csak akkor lehet szó, ha Vácott a jelenlegi vezetés szemléletében es felfogásában gyökeres változás történik. Vagyis meg kell szüntetni a pásztói gyáregység kiszolgáltatott helyzetét. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha Vácott a párt- és tömegszervezetek képviselői is ugyanolyan egyértelműen és határozottan támogatják a megbízott igazgató helyes intézkedéseit, mint a pásztói járási párt-végrehajtóbizottság, illetve a községi pártbizottság. A váci politikai szervek képviselőinek nemcsak vissza kell utasítaniuk a visszahúzó erők tevékenységét, hanem lehetetlenné tenni fellépésüket. Mert, csak ebben az esetben szabadulnak fel azok az erők, amelyek valóban érzékelik a népgazdaság által kívánt új követelményeket, s mindent megtesznek az új, megnövekedett kívánalmak eléréséért. Szükség van erre, mert Pásztó termékeit igényli a külső és belső piac. Előzetes számítások szerint a pásztói és kazári gyáregység kétmillió dollár értékű importtól tudná mentesíteni a népgazdaságot, ha a termelést ugrásszerűen megnövelhetnék. Ennek a célnak szolgálatával kommentárunk Kukoricassár Csúnya a téli határ, amilkor kint marad a földeken a megszáradt kukoricaszár. Hát még, amikor a téli szél zörgeti élettelen leveleit. Az embernek olyan benyomása támad, hogy gazdátlanul maradt a föld. Kiábrándító lát- vamy, le kell tehát takarítani, hogy ne éktelenkedjék árválkodjék, akár a koldus a földön. A tévedés elkerülésének megelőzésére máris tegyük hozzá, hogy a kukoricaszár letakarítása nem esztétikai kérdés. Egyáltalán nem erről van szó, hanem az esztétikai beli) omásnál is fontosabb kérdésről: növényegészségügyről. A kártékony rovarok legjobb búvóhelye a kukoricaszár. Amikor kienged az idő, nincs az az eső, amelyik meggátolhatja éledésüket, majd kártevésüket. Ezt is jelenti a termőföldeknek ősszel történő rendbetétele. De tegyük azonnal hozzá, hogy ahol kint marad a kukoricaszár a téli hónapokra,, ott semmiféle őszi munkát nem végeztek azon kívül, hogy a termést betakarították. Gazdálkodási rendszerünkben pedig nemcsak az idén, hanem jövőre is igényt tartunk a termésre. Ez viszont azt követeli, hogy ősszel minden esedékes munikát végezzünk el. Történetesen a kukorica betakarítása után a szár levágását, a föld megszán- tasát. így köszönti a telet a jól gazdálkodó földműves. Nagyüzemeink korszerű kukoricatermesztéssel foglalkoznak. Többségében teljesen gépesített a termesztés. Amikor törik a csövet egyúttal takarítják a szárat is. Változó hol a földre szórják, és trágyaként hasznosítják, vagy — és ez a többség — silózizák és az állattenyésztésben etetik meg a jószágokkal. A közös gazdaságokban ez így történik. A valóság viszont az, hogy megyénkben kukoricát az egyéni és háztáji gazdaságokban nagyobb területen termesztenek, mint a közös gazdaságokban. Ezzel van a gond. Az egyéni és háztáji gazdák a törés után kint hagyják a szárat. Kőkúton, Mohora környékén és másutt csúnyán eltorzította a határt az elmúlt télen a kint hagyott gaz. Akkor azzal érveltek, a tulajdonosok: az időjárás olyan kedvezőtlen, hogy képtelenek letakarítani a szárat. Az illetékesek ezt tudomásul is vették, nem szorgalmazták a letaka- ritást. Az idén azonban erről már nem lehet szó. Kedvező az időjárás, meg kell követelni, hogy aki megtermesztette a növényt, az takarítsa is le azt az utolsó szálig. A községi tanácsok ezzel kapcsolatosan intézkedési hatáskörrel rendelkeznek. Élni kell vele éppen azért, hogy megelőzzék a szárba húzódott rovarok tavaszi fertőző hatását. Ez közös érdele, aki elmulasztja, törvényellenesen cselekszik. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy kizárólag rendelkezésekkel valamit elintézni nem mindig lehetséges. A tulajdonosok előrehaladott kora. körülményei, betegsége gátolhatja a munkát. Ezért kell, hogy a közös gazdaságok a rendelkezésükre álló fejlettebb technikával segítséget nyújtsanak a háztáji gazdaságoknak is a kukoricaszár letakarításában. Ez emberséges dolog, nem is kerül olyan sokba, csupán egy kis figyelmességbe. Ne feledjük; arra a termésre, ami a háztáji gazdaságokban terem, szükség van. Fokozzuk a termesztési kedvet azzal is, hogy őszei, amikor letörték a termést, és megszárad a szár, levágják azt, felszántják a földet annak, aki arra rászorul. Egy a lényeg, hogy a téli hónapokra a földeken ne maradjon kukoricaszár.. . —B — ba kell állítani nrundiazokat az erőket, amelyek nem szavakkal, hanem elsősorban tettekkel bizonyítják a Központi Bizottság 1974. évi határozatának végrehajtása melletti kiállásukat. Nagyobb tempóra van szükség, mert' úgy néz ki, hogy a vállalat nem teljesíti az ez évre tett. 20 millió forintra szóló vállalását. (Folytatjuk) V. K. „AZ EDDIGI ÉLETEM? Nem sok. Félmatéknyi szóba is belefér: huszonhat évvel ezelőtt születtem, iskolába jártam, elvégeztem a híradás- ipari technikumot, katona voltam, dolgoztam, aztán hazajöttem. És úgy gondolom, ez a cselekedetem egész további életemet meghatározta; sikeres volt a visszaút, nem is bánom meg sohasem. Vácott végeztem a technikumot, műszerész lettem, s hazatérésem után is ekként kezdtem a Romhányi Építési Kerámiagyárban. Akkor még jószerivel csak a kemencéknél voltak műszerek. így csak úgy, munka közben, ellestem és belejöttem az égetésbe, az ottani munka fortélyaiba. Persze segítség is akadt: apám. ott dolgozik, hosszú ideje immár. De egyébként is, kétszeresen itthon érzem magam. Tudja, kikkel járok na,? mint nap a gyárba? Hát először is a feleségemmel aki a tmk-ban dolgozik. Aztán, hosz- szú ideje már, hogy az apósom, az anyósom s mint említettem, az apám, de az édesanyám is a gyár dolgozója. Ismerősök vesznek körül, falubeliek, mert netn olyan sok ember az. aki máshonnan jár be hozzánk... De, hogy folytassam. .. Ott, s kemencéknél lettem művezető, apámnak is főnöke, aztán kerültem ide. mj így hívjuk, az R—2-be, a padlócsempegyárba, ugyanebbe a beosztásba. Nem tudom, a legrosszabbkor. vagy a legjobbkor kerültem-e ide? Mert tótágast állt Tovább folyik a Ganz-MÁVAG mátranováki gyárában az üzemcsarnokok építése. Jelenleg az úgynevezett harmadik hajó beruházá si munkái folynak, mely 105x16,5 méteres alapterületével illeszkedik a már meglevő csarnokokhoz. A fedett, fűtött üzemcsarnokban kulturáltabb, korszerűbb munkalehetőségek nyílnak a különböző vas-, és hídszerkezetek készítéséhez, mindinkább az időjárástól függetlenül állíthatják elő termékeiket a mátranovákiak. — kj — Igazolatlanul mulasztók — Pista vagyok — mondta a bemutatkozásnál. — Mi a vezetékneve? — Nincs! Engem mindenki ejak Pistának hív. — Mióta dolgozik a ZIM" ben? — Pontosan nem tudom. De már van pár éve. Az öntödében vagyok betanított munkás. A fegyelmi jegyzőkönyvekből kiderült, hogy már több nap igazolatlan mulasztása van, valamint az, hogy ittasan is „dolgozott” a munkahelyén. — Az italt szeretem é6 néha-néha meg is árt. Ilyenkor nem „tudok” bejönni dolgozni. Pedig sokat levonnak a fizetésből és nyereséget sem kapok. — Akkor miért csinálja? És mit szólnak mindehhez a munkatársai? — Nem tudom! Olyankor jól érzem magam. Ezt az egészet elfelejtem. Később aztán nem lehet „visszacsinálni”. Akivel együtt dolgozom, mert párban vagyunk, mindig figyelmeztet, hogy ilyenkor rám kell dolgoznia. Szerintem jogom van egy kicsit szórakozni és a pénzem arra költőm, amire nekem tetszik. Nem? Ilyenkor mindenki tudja, hogy mihez van joga és ezt bátran hangoztatja. De a kötelességről könnyen elfelejtkezik az ilyen ember. D. Gy. segédmunkás az üzemben. Idomvasakat fúr és esetenként tűzhelyeket csomagol. 25 éves, négy gyermeke van. Felesége nem dolgozik, így ő a családfenntartó. Mind azt a gyárrészlegvezető elmondta. D. Gy. egyike azoknak, akik legaktívabban doigoznaik a kommunista szombatokon. De ebben az évben már közel 20 nap igazolatlan mulasztása van! — Ha van valamilyen „buli” a faluban, én mindig elmegyek és így előfordul, hogy másnap nem jövök be dolgozni. Egy párszor megtörtént már az is, hogy az üzemben ittam és a főnök elküldött; igazolatlan napot kaptam. — Nem bánta meg? — Igaz. hogy nagy a család és kellene a pénz, de nekem így jó, ahogy van. Any- nyit mindig kapok, hogy meg tudjak élni. a testvérem is itt dolgozik. Előfordul, hogy együtt maradunk ki. Szóltak már a munkatársaim. hogy „nem dolgozunk helyetted”. Nem tudok megváltozni. A gyár vezetősége bizalommal fordult feléjük, amivel többször visszaéltek. Továbbra is felelőtlenül, rendszertelenül dolgoztak. Ök még ilyenek. De a közösséghez sok olyan ember tartozik, aki rendesen, becsületesen dolgozik. Jogaik mellett kötelességüket is ismerik és ennek maradéktalanul eleget is tesznek. Valamit valamiért! b. zs. Munkásarcok... Sikeres visszaút akkoriban a gyár: nem kellett már régi cserépkályha, új termékre váltottunk át. Sok fiatal került akkor ide az üzembe. Higgye el, az új technológia bevezetésekor volt úgy, hogy szinte egész napokat töltöttünk munkával, s csak borotválkozni jártunk haza, meg aludni. Mert lelkesek voltunk, mert éreztük, a gyár érdekében eképpen kell cselekedni, különben nem megy,.. Hiszen az olaszoknak. akiktől az új gépeket, gyártási technológiát megvásároltuk, százötven éves, vagy talán több rutinjuk van már. Nekünk évente öt-hat évet kellene behoznunk. Persze, tudom, ez lehetetlenség, de azért... Szóval, a,mit' terveztünk sikerült, még talán jobban is, mint amennyit tőlünk elvártak Sok hosszú munkanapba. gondba, izgalomba került de, most már látjuk, megérte. Tudja, milyen nagy szó az, hogy padlócsempéink 76.1 százaléka első osztályú minőségű? És hogy olyan érdeklődés nyilvánul meg irántuk, hoigy talán elképzelni is merész lett volna? De ugve, másról kérdezett, magamról.. .? Hát az én eddigi ittlétem rengeteg tanulással is telt el. Mert, ha nem akartam szégyent vallani s hogv megmutassam a falumbélieknek is. alkalmas vagyok erre a beosztásra, meg kellett ismerkednem a kerámiaipari gépekkel, 'technológiákkal, és azokkal amik a szakmai hozzáértést jelentik. Mit mondjak? Jó három év kellett ahhoz, amíg belejöttem a osempegyártásba. Persze ez csak a szakmai oldal: az egyik. És ott van. a fontosabbik: az emberek; akiket irányítok, akikkel nemcsak munkakapcsolatban vagyok- hanem mint magánember is találkozom velük. Mert mint mondtam, majd valahány velem egyetemben romhányi. ,. És előttük tartani kell a szintet: a munkában, s azon kívül is... És ez nehéz, legalábbis, annak indult. Bizonyítani kellett előttük, hogy fiatal létemre elfogadjanak vezetőjüknek. A szakmai tekintélyt kellett kivívni; és ez adta nekem az impulzust. Nem szégyelltem tanulni, kérdezősködni az idősebbektől. .. mert csak így megy. És aztán befogadtak, úgy éízem, immár véglegesen. És ez nagyon jó dolog, új bizalmat, megerősítettet adott magamnak, mert szeretek az emberekkel foglalkozni. Igyekszem mindig megtalálni a megfelelő hangnemet velük, s elsődlegesnek az tartom: ne a munkaerőt, a beosztottat lássam valakiben, hanem az embert. Igen, a% embert, a sok jó tulajdonsággal, hibákkal is bíró embert, aki — tapasztaltam — jó szóra sokkal többre képes... Mindenkit ismerek már itt; tudom, ki, mit szeret a munkában, mi érdekli, s például, lehetne mondani, pszichológiai alapon, a csoportvezetőket is úgy nevezzük ki. ahogy ez az ott dolgozók legtöbbjének megfelel Rájöttünk már: milyen sokat jelent a kisközösségek szimpátiája. Szóval, jól érzem magam, s lehet, manapság nem divatos ilyet, mondani, de: boldog vagyok. Elégedett és nyugodt. Persze, nemcsak a munka van; sok más is azon kívül. Például második éve munkásőr vagyok már. szakaszparancsnok. És ez még közelebb hoz az emberekhez, a gyári beosztottakhoz: sokan beosztottaim itt is, bent is. És nagyon szeretek. szeretünk a családdal kirándulni. Sokfelé eljutottunk már, de bárhol is vagyok, mindig visszakívánkozom a falumba. A régi-régi Romhányba, ami nekem mindennél többet jelent. Tudja, nagyon szeretem. Talán, szavakba sem tudnám önteni. És így a- jó. SOKSZOR gondolkodtam már rajta: sikeres volt a visszaút és egyre jobb lesz. Nekem is, nekünk is. mindenkinek, akik itt a valaha Rákóczi járta vidéken lakunk. .. Elmondta: ifj. Balázs Sándor. a Romhányi Építési Kerámiagyár művezetője. — karácsony — NOGRAD - 1975. november 14., péntek 3
