Nógrád. 1975. július (31. évfolyam. 152-178. szám)
1975-07-08 / 158. szám
ügyes asszonykezek sodorják, fonják a tekercseket, melyek villanymotorokba kerülnek, bizonyítva a nagybátonyiak minőségi munkáját. Kiss Istvánná is esztendők óta végzi ezt a nagy figyelmet, türelmet igénylő tekercselést a Nógrádi Szénbányák Vállalat nagybá- tonyi gépüzcmében. Mellette Édes Imréné, aki szintén már több mint egy évtizede az üzem 'dologzója. Keresetükre is büszkék: a havi 2500 forintot is gyakran elérik. Kiss Isi- vánné, egyúttal szakszervezeti bizalmi, jó példát mutat. Kötik a jövő évi vágóállat-értékesítő ssersődéseket A szerződések feltételeiben jelentősebb változásra nem került sor, a jövő évre szóló megállapodások tartalmilag és formailag is változatlanok maradtak. Nem tekinthető ugyanis új feltételnek az, a módosítás, amely az ÁH-MÉM együttes utasítására a hízott sertések értékesítési súlykategóriájában már korábban bekövetkezett. Ennek megfelelően a sertések súlyhatára és ára az alábbiak szerint alakult: fehér hússertés, 95—115 kg között, kilónként 24 forint; hús- és húsjellegű sertés, 95—115 kg között, kilónként 23,70 forint; fehér hússertés, hús- és húsjellegű sertés, 115 kg felett, kilónként 21,80 forint. A hízott sertések felső súlyhatárára vonatkozó rendelkezést az 1975. május elsejétől, az alsó súlyhatárra vonatkozó előírást pedig az 1975. szeptember elsejétől felvásárlásra kerülő hízott sertéseknél alkalmazik, a rendelkezéseknek megfelelően. Miután az utasításnak a felső értékesítési súlyhatárra vonatkozó része már májusban életbe lépett, ezért ennek a feltételnek a jövő évi szerződéssekbe történő „beépítése” nem tekinthető új szabályozásnak, inkább a már alkalmazott gyakorlat folytatásának tartják az állatforgalmi és húsipari szakemberek. A vállalatok július elején a téeszekkel, valamint a háztáji és egyéni gazdaságokkal a sertésre és a szarvasmarhára egyaránt nyomban megkezdték az értékesítési szerződések megkötését. Erre a folyamatosságra azér t van szükség, mert el akarják kerülni az „évváltásnál” bekövetkező esetleges megtorpaVárakozó állásponton Meglehetősein jó példái 'vannak már megyénkben is az ipari üzemek kooperációs munkájára. Nem kisebb vállalatokat emlíhetnénk meg ily célzattal, mint a Salgótarjáni Kohászati Üzemek, a ZIM salgótarjáni gyára, vagy esetleg a középüzemek sorából, a Ganz- MÁVAG mátranováki gyáregységé. Sokéves tapasztalat immár, hogy üzemeink rendre, s mitöbb. határidőre teljesítik ilyen íránvú kötelezettségeiket. És így van rendjén, hiszen a kétirányú megállanodások — mindkét félre kötelezőek. Ezen túlmenően, még nagyobb feladat hárul azon vállalatokra, akik a kooperációt szerződéses szállításokkal — mondani sem kell: , határidőre történő szállításokkal — egészítik ki. Néhány nanpal ezelőtt jártunk a Ganz-MÁVAG mátranováki gyáregységében, s jó volt látni a szemnek: egymás mellett sorakoztak a míniumtól vöröslő csarnoki futódaruk acélszerkezetei. Mondom, jóleső tudattal szemlélgettük a katonás rendbe ?-a'%oH eme- lőszerke'eteksí. s kollégámmal azt mondogattuk: itt bizony serény , munka folyik. Említettük is a gyáregység vezetőjének, aki — várakozásunkkal ellentétben — bosszúsan ráncolta ösz- sze szemöldökét: — Elég baj az, hogy még itt sarokoznak a gyárudvaron! Négy darut már néhány héttel ezelőtt át kellett volna adnunk, de hát a szállító partnerek... S bár nem szokása a káromkodás, most szénen, illedelmesen elkanyarított egyet belőlük. Mert mi is — fogalmazzuk így — a tényállás? A gyáregység több külső szállító vállalata közül is kiemelkedik az ÉVIG — teljes nevén az Egyesült Villamosgépgyár —, valamint a TRANSVHX. Ez utóbbi komplett kezelőfülkéket, az előbbi öntvényeket és motorhajtóműveket gyárt a mátranovákiak számára. Tényleg gyárt, csak hát a határidők... Még bővebben lehetne fejtegetni a kétoldalú kancso- latok — egyoldalúságát, de felesleges. Hiszen ettől még nem lesz határidőre szállított öntvény, motor, kezelőfülke; a várakozó álláspont — az is marad. Megjegyzésünk csupán ennyi:- a szállítási határidők csupán a kisüzemekre vonatkoznak ..? — karácsony — nást, aminek hatása jövőre je. lentkezne akkor, amikor a hízott sertéseket átveszik és a feldolgozás után a fogyasztókhoz továbbítják. Az Állatfor- galmi és Húsipari Tröszt illetékesei hangsúlyozták, miután a termelői érdekeltség minden tekintetben változatlan, a szerződéses kapcsolatokat folyamatosan kell kialakítani a továbbiakban is, s a zavartalan, kiegyensúlyozott húsellátás érdekében a szerződéskötést még átmenetileg sem szüneteltetik. Külön felhívják a figyelmet a megállapodások aláírásánál arra, hogy az idei kedvező tapasztalatok alapján tovább kell növelni a szerződések teljesítésének pontosságát, a hízott állatokat a szerződési határidőnek megfelelően keli átadni és a húsipari üzemeknek is az eredeti megállapodás szerint kell fogadniok az állatszállítmányokat, j A sonkasertés-értékesítési I akcióról — a korábbi évek gyakorlatának megfelelően — csak később intézkednek, miután számba vették az igényeket és a termelési lehetőségeket. CSÖPÖG A VÍZ az eser- nyojeroi, teilücfj/.ívGüiK a nyc- lére, remegő kezével. Heiy- lyel kínálom; nehézkesen ereszkedik a székre; — no, az engedetlenek — korholja meg-megroggyanó lábait, amelyek jelzik már a 78 év súlyát. Nem így a fej, az észjárás. Az legalább húsz évvel fiatalosabb. Kerek perec kijelenti; — a nevemet, azt nem hagyom.. . Rafinált, csavaros kérdések követik egymást, s a megkezdett mondatokból, fél szavakból felsejlik a nyilvános szerepléstől való viszolygás oka a név titokban maradásának mindenáron való akarása. A kisember „hallgatni arany” kishitűsége. Régi, apró-cseprő viszályok, szomszédi perpatvarok rajzolódnak ki a beszéd fonalából. -Ellenségeskedés, amelyet már csak az emlékezet őriz, meg az a néhány tégladarab, amely a lebontott házból még - megmaradt. Közös udvar, egymást érő ajtók, ^egymásra bámuló ablakszemek. Árulkodnak a szomszéd életéről, az „egytálétel ebédekről” a családi viszályokról. d nöf'irdés össztársadalmi jellegéről T/" olyan probléma van közéleJ-NÖV “o tünkben, amelyet az utolsó öt évben oly gyakran, s akkora nyomatékkai tárgyalt és vitatott .a széles közvélemény, mint a nőkérdést. Természetesen, napjainkban és a mi társadalmunkban nem a törvény előtti egyenlőség a probléma, hanem azok az ellentmondások, amelyek egyfelől a nemek közötti egyenlőség jogi dekrétumai, másfelől a két nem szakmai és általános műveltségi szintbe, a társadalmi munkamegosztásbeli szerepe és vezetésbeli részesedése között fennállnak. A nők harca az egyenjogúság kivívásáért nem a marxizmussal kezdődött. Már kétszáz évvel ezelőtt az amerikai függetlenségi háborúban, majd a francia forradalomban megfogalmazódtak azok a polgárjogi célok és követelések, amelyeket az úgynevezett feminista mozgalmak előzmények tekinthetünk. Ezeknek a lényegüket tekintve, polgári mozgalmaknak közös jellegzetessége volt, hogy a nőkérdést önmagában szemlélték és emancipációs követeléseiket többé-kevésbé elszakították a kor más, nagy fontosságú gazdasági, társadalmi és politikai problémájától. A feministák szenvedélyesen és áldozatkészen küzdöttek a nemi felvilágosításért, a fiúk és lányok koedukált oktatásáért, a nők egyetemi felvételének engedélyezéséért, az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvének elfogadtatásáért, és valóra váltásáért —, de anélkül, hogy mindezt összekapcsolták volna a magántulajdonra és a birtokos osztályok uralmára épülő társadalmi rend átfogó bírálatával és támadásával. A marxizmus és a marxi eszméktől áthatott munkásmozgalom nőpolitikája azáltal és annyiban is újat hozott a -feminizmushoz képest, hogy kezdettől fogva elvetette a nőkérdés elszigetelt, önmagában való szemléletét. Megmutatta az összefüggést a nőkérdés és a kor egyéb nagy problémái között és beillesztette a nőemancipáció programját az elnyomott és kizsákmányolt társadalmi osztályok, s rétegek általános felszabadításának programjába. A marxizmus, majd a leninizmus azt hirdette, hogy a munkásnőnek — a férfi proletártestvérével együtt — előbb a tőke és a nagybirtok uralma alól kell felszabadulnia és csak azután szabadulhat fel a családi elnyomás, a hagyományos csáládapai-férji uralma alól. Nos, az elmúlt három évtizedben nálunk a történelem elvégezte a nagybirtokosok és a nagytőkések uralmának, a magántulajdon mindenhatóságának felszámolását. Azonban a marxizmus ama tanítása, hogy a nők tény- ieges egyenjogúsításának feladatát az ország, a társadalom egyéb jelentős problémáival összefüggésben kell szemlélni, és hogy a nő- «pr.anici'páció'folyamata szüntelen kölcsönhatásban van a társadalom gazdasági, szociális és tudati változásainak alapfolyamataival, — ez a felismerés és tanítás ma épp annyira időszerű, mint ötven vagy száz esztendővel ezelőtt. Vegyünk egy példát és mutassuk be azon jaz előbbi megállapítás érvényét. Itt van a I nők otthonon kívüli munkavállalása. SzázaX dunkban, különösen annak második felében, -ez a folyamat Magyarországon is jelentősen | előrehaladt. Amíg a századfordulón az összes ; keresőnek mintegy 25 százaléka volt nő, 1949-ben pedig kereken 30 százaléka, addig napjainkban az összes aktív keresőnek csaknem a fele, pontosan 44 százaléka leány és asszony. Ezt a növekvő számsort önmagában — tehát létrejöttének körülményeitől eltekintve — bizonyára mindenki örömmel üdvözli. aki őszinte híve a nők tényleges egyenjogúsításának és aki tudja, hogy a nők családon belüli gazdasági kiszolgáltatottsága csakis kereső foglalkozás vállalásával szüntethető meg. A kérdés csupán az, hogy ez a folyamat a valóságban mindig és minden körülmények között eiosegítette-e a nők várakozásainak és reményeinek teljesülését: közeiebu viíle-e őket a munkával való azonosulás öröméhez, a szabad és egyenlő házastársi kapcsolatok megvalósulásához? Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, meg kell vizsgálnunk a női munkavai- lalás összefüggéseit a társadalom más, alapvetően fontos folyamataival — például az iparosítással. Köztudomású, hogy elsősorban az iparosítás, különösen az utolsó negyedszázad gyorsított ütemű iparosítása tette lehetővé, és ösztönözte a gazdasági függetlenségre vágyó, magasabb egyéni-családi életnívó felé törekvő- nőket, hogy kereső foglalkozást vállaljanak. Csakhogy iparosítani többféleképpen lehet. A fejlődő ipar növekvő munkaerő-szükségletét, amint ezt az ötvenes, hatvanas es hetvenes évek tapasztalataiból ismerjük, többféle mpdon lehet kielégíteni. Lehet ipart telepíteni, oda, ahol a nőlakosságnak jelentős munkaerő-feleslege van. Az ilyen iparosítás akként teszi keresővé a nőket, hogy aközben megmaradnak otthonukban, megszokott környezetűkben, támaszkodva a gyermekgondozás, oktatás, közétkeztetés ama intézményeire. amiket a község vagy a kisváros nyújt nekik. E megoldás azzal, hogy lakóhelyükön hagyja a nőket, egyszersmind mentesíti őket az .életforma-változtatással együttjáró feszültségektől, a különféle urbanizációs ártalmaktól. Lehet a munkaerőt (nőket' és férfiakat) akár családostól is a nyersanyagok és energiaforrások közelében újonnan létesített ipari központok köré telepíteni.. Ez esetben az otthoniakból elköltözött nők beilleszkedési feladatai annál súlyosabbak és fárasztóbbak leszneic, minél többet késik az ipari centrum életműködéséhez elengedhetetlenül szükséges infrastruktúra: a lakóépületek, a közlekedés- és egészségügy, a közoktatás és gyermekelhelyezés, a közétkeztetés és szórakozás intézményeinek létrehozásá. És lehet az ipar munkaerőigényét ingázás révén kielégíteni. Azon az áron, hogy családapák és családanyák napi 2—4 órát utaznak otthonuk és munkahelyük között, vagy ami még rosszább: hétről hétre, sőt, hónapról hónapra alig néhány napot töltenek együtt családjukkal, mert munkanapjaik éjszakáit albérleti szobájukban, ágybérletükben, vagy munkásszálláson töltik. A családjával otthon maradó asszony ynegterhelése ilyen esetben gyakran emberfeletti: a kereső foglalkozás .gyakorlása mellett, egy maga látja el a háztáji gazdálkodást; az otthon teendőit, a gyermekek gondozását'"es ' nevelését, sőt. részben még a távollevő férj élelemmel való ellátását is. A kérdés tehát, hogy a nők otthonon kívüli munkavállalása mennyiben segíti elő az igazi, az emberhez méltó emancipációt, a nő személyiségének kiteljesedését —, csakis a munkavállalás körülményeinek és feltételeinek ismeretében dönthető el.'Ha azt akarjuk, hogy a kereső foglalkozás elsajátítása és gyakorlása közelebb vigye a nőt a tényleges társadalmi felszabadulásához és egyenjogúságához, akkor munkavállalásának körü'mé- nyeit messzemenően humanizálnunk kell: a folyamatot rém szabad kizárólag a eazdasá- g0«ág követelményeinek alárendelnünk. a nőkérdés egyetlen fontos problámájának elemzése is meggyőzően mutatja: mennyire elengedhetetlen, hogy a nőemancipáció folyamatát a szocialista építés egészének keretébe illesszük és összhangba hozzuk az ország gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális fejlődésének többi alapfolyamatával. L. P. Hullanak A szív mégis megsajdul, ha búcsút kell mondani a sok-sok időt megért apró fészeknek, az „egyszer barát is volt” szomszédnak. Hullanak a téglák, száll a por. Károly bácsi meg a felesége állnak megkövültén. Még egymás előtt is szégyenük a szemekben fénylő könnyeket. Átkozott por — törölgeti a szemét Károly oácsi, s közben a feleségére sandít. — így történt, no, megsirattuk — szögezi le a kis öreg és megrázza az esernyőjét. Azóta, tavaly szeptembertől próbálják szokni az új lakást. Nehéz, nehéz. Túl a hetvenen, új környezetben, új fészekben új életet kezdeni. Salgótarján központjából Zagyvapálfal- vára. Az asszony nem akart semmiképpen. Ki a városból, oda, ahol minden ismeretlen. Aztán amikor belépett a világos konyhába, a beépített bútorok, a kényelem lecsillapították a haragját. Meg a tágas másfél szoba, s nagy erkély. Palotának tűnt a kolóniái szoba-konyha után. a téglák... — Megváltunk a konyha- kredenctől, nem kellett az új lakásba. Egy-két ócska bútordarabot is , eladogattunk. Szé- gyelltük volna a kopottságunkat az új szomszédok előtt, így hát semmiben sem szenvedünk hiányt, mégis nyugtalanok vagyunk, Én is, meg a feleségem is. Valahogy nem való már hozzánk, öreg, megrokkant emberekhez az a fényes otthon. Menekülünk belőle. Még szerencse, hogy a bányatelepről szinte negyedóránként jönnek a buszok be, a városba. Felülünk a nyolcórásra a feleségemmel, s' mire kitárul a reggel, már a városban vagyunk. Az asszony a lányunknál tölti el a napját, én meg sétálgatok, nézelődök, ha meg a lábam már nem bírja, leülök a parkba. Jócs- kán besötétedik, mire hazaérünk, az új otthonunkba... valahogy nehezen áll rá a szám, hogy „haza”... Az új otthon. Egy négyeméin OG RÁD - 1975. júl letes .ház földszintjén. Valamikor málnáskertek virultak itt, meg gyümölcsfák. Az új házsor alatt lapuló kis bányakolóniák lakóinak tulajdonában. Károly bácsi a kolóniában kötött új ismeretségeket. Az egyszoba-konyhák lakóival. Akik, ha kiülnek a ház elé a kis sámlikra,' neki is 'izorítanak helyet. És, ha leül közéjük, valami nagy nyugalom szállja meg. Egy. csapásra otthonossá válik minden. Az egymást érő ajtók, a közös udvar régi ismerősként köszöngetnek felé. Néz maga elé. Szégyenkezik. S ha megszólal, a hangjában mentegetőzés csendül. Igaz. hogy az otthona most ott van, fent az új házban., de az a sors akarata, nem az övé. CSÖÉÖG A VÍZ az esernyőjéről, támaszkodik a nyelére remegő kezével. . Görnyedt háttal, araszolva emelkedik fel a székről; — Onnan, a régi házból szerettem volna elpienni. Az örök nyug- vóhelyre... — vkm — us £., kedd 3 /