Nógrád. 1975. július (31. évfolyam. 152-178. szám)
1975-07-04 / 155. szám
Funlos a landest segítség Pedagógusok nyara Mai tévéajánlatunk A cím — Pedagógusok nya- bővítése érdekében megyénk ra — kissé pontatlan. Ugyan- három szobát vásárolt az Oris egyszerre szűkebb és tá- szagos Pedagógus Szakszerve- gabb témáról kíván szólni ez zet balatonföldvári üdülőjé- az írás. Nem arról, hogy ben. Egy szoba húszéves időhány nap a vakáció a diák- tartamra 160 ezer forintba Keseregnek, hány a tanároknak, rült. A pásztói és rétsági já- Táboroztatás (ami r.em üdü- rás közösen vásárolt egyet, a lés!), továbbképzések, az új megyebizottság és Balassa- tanév előkészületei kurtítják gyarmat város a másik ket- tneg. De most csupán az üdül- tőt. Szép kezdeményezés a ba- tetési lehetőségeket, a Nógrád lassagyarmatiaké: a városi ta- megvei Pedagógus Szakszer- nács-vb 90 ezer forinttal se- vezethez tartozó több mint gített! Ez az üdülőrész nya- r.égyezer pedagógus és tech- ranta 12 családnak biztosít nikai dolgozó, valamint gyér- kellemes két hetet, inekeik pihenését próbáljuk Szakszervezeti fórumokon nagyítóüveg alá helyezni. többször felvetődött: csereüdülési lehetőség biztosításához nélkül nehéz val lehetne tovább szaporítani a víz melletti üdülöhelye- Megyénk mindössze 211 üdü- két. i lőjegyet kap a pedagógusszakszervezeti tagok részére, Van és nincs... ami a többi szakmához mérve igen kevés. A különböző a megyei pedagógusszak- SZOT-üdülők közül legked- szervezet vezetői gyógyfürdő- veltebbek a víz mellett lé- re, melegvizű strandra gon- vők. Ez nem véletlen — Nóg- doltak. Főleg, az idősebb ne- rad megye vízben szegény. A velők számára lenne nagysze- kényszerűség miatt is foko- rű ez De hogyan biztosíthat- zottan érvényesül a jegyek ják a cserét? Egy állandó épü- szétosztásában a jutalomjel- iet — kiürült iskola például leg. A jó munka mellett egész- _ kellene a hegyek között, ségügyi szempontokat vesz- strandhoz viszonylag közel, jó nek figyelembe. Sajnos, a be- közlekedéssel. Az elképzelé- utalók erősen szórtan. „cső- sek: egy mátraaljai község, pögtetve” érkeztek, még a na- vagy Ereszlvény, Salgó kör- pokban is várnak néhányat, nyéke. Persze, minderre a me- Sokszor felvetődik: a peda- Syei tanács segítsége nélkül gógusok. mindig nyáron üdül- nem gondolhatnak. Ha kapnék. Nem fedi a valóságot tel- nak támogatást, ha megvaló- jesen ez a vélekedés, jópár ^ ez a régóta dédelgetett beutalt használja ki a téli szü- terv- elfogadhatják a többi netet vagv éppen szorgalmi megye csereajanlatait. Félidőben, jutalomszabadsággal dául Hajdúszoboszlóra utazni egy pihenni. De érthetően hatott volna a pedagóguskó- nem rajongnak az iskolaveze- rus- ha a nyíregyházi, debre. tők az év közi helyettesítési ceT11 tesíyérkórust „vissza tud. gondok miatt ezért... A tech- hívni’. nikai dolgozók gyakran uta- Igaz, van egy üdülő Bükk- sítják el a szezon végi üdülő- széken ... — Jobb nem is em. jegyet azzal, hogy nyakukban legetni, mondják a helyzet is. az őszi mezőgazdasági munka, merői. Van és nincs... Ret- sajnálják a szabadságot. tentő rossz az állapota, évenAz üdültetési lehetőségek te sokat költenek rá. LebonÉlet pezseg a védett Amint arról korábban be- jével is beszélgetést . folytat- számoltunk, a Nógrád megyei tunk, a tervpályázat eredmé- Tanács VB és az Országos nyes volt, annak ellenére, hogy Műemléki Felügyelőség — az hiányosságok is felszínre ke- Országos Természetvédelmi rültek. A zsűri véleménye sze- Hivatal közreműködésével — rint eredményesebb lett volna két ütemben lebonyolítandó a pályázók munkája, ha a tervpályázatot hirdetett Holló- funkciónak, helyszínnek, te- kő népi építészeti együttesében repadottságoknak megfelelően hét, korábban lebontott épü- szélesebb skálában variálták let pótlására. volna azon lehetőségeket, A tervpályázati hirdet- amelyek még azonos koncep- mény is részletesen szólott a ción belül is jobban kerülik az pályázat céljáról. Ismeretes, ismétlődést, az egyformasá- hogy Hollókő ófaluja az or- got. Ugyancsak az értékelő bí- szág legösszefüggőbb és leg- rálát teszi szóvá, hogy a pá- inkább épségben fennmaradt lyázók esetenként többet fognépi építészeti együttese. A lalkoztak formai kérdésekkel, terület műemléki rekonst- mint az adott épületek funk- rukciója körülbelül egy évti- ciójával. Ez az I. ütemre volt zede folyik. Arra van szűk- jellemző. Ezzel szemben a II. ség, hogy a korábban lebon- ütemben kevés 'újítást java- tott épületeket, amelyek üres soltak. Inkább alaprajzaik helye bántóan hat a faluszer- jobb megkomponálására tö- kezetben és a faluképben, pó- rekedtek, tolják. Botka Miklós osztályvezetőVárosokban a történeti kör- tői megkérdeztük, mi lesz a nyezetben való modern építés továbbiakban e pályaművek- elmélete és gyakorlata tiszta- kel? Tájékoztatása szerint, fel- zott. Hollókő esetében azon- használásukra az anyagi ető- ban először merül fel az or- források megteremtésével szágban olyan igény, hogy egvidőben ke^ül majd' sor. falusias környezetű műemlé- Ha erre egyplőre még vár- ki együttesben kell nagyobb ni is kell, Hollókő, illetve a számú új épületet emelni. védett faluköznont fejlesztése A tervpályázatnak egyúttal az Országos Műemléki Félsz is célja volt, hogy bekap- ügyelőség, az Idegenforgalmi csolódjék az „Építészeti Örök- Hivatal, a megvei tanács, H- ség Európai Éve — 1975” letékes kereskedelmi szervek nemzetközi kampány esemény- közös erőfeszítésével foK’ik. sorozatába, hozzájáruljon az Például a tanács a közműve- építészeti közvélemény még sítésben tervszerűen tevé- nagyobb érdeklődésének fel- kenykedik. Folyik az elektro- keltéséhez építészeti múltunk mos hálózat rekonstrukcióig, megőrzése iránt. eredmények születtek a vízelA két ütemben kiírt holló- látásban (törpe vízmű), a csákói országos nyilvános terv- tornázási terv programterve pályázat II. üteme is lezárult, szinten készül, szó van az űt- A beérkezett pályaműveket a Im-Hantartásról, és így to- bíráló bizottság elbírálta. A vább. tervpályázat I. és II. ütemére Ho'lókő egyik varázsa nvnd benyújtott pályaművek nyíl- az országban, mind a határo. vános bemutatására és ismer- kon túl — többek között — tetésére a későbbiekben kerül abban van, hogv itt úgy kon- majd sor. zerváliuk a régit, hogy új tarAz összefoglaló értékelés triómmal töltiük meg, s to. szerint, s erről Botka Mik- váhbra is élet pezseg a valóssal. a Nógrád megyei Ta- ri^t faluban is. E-’v-esv b°' nács VB építési, közlekedési és vési iv>r>op. fWownban. mé- vízügyi osztályának vezető- most 1500—2000 látogató for4 NOGRAD — 1975. július 4,, péntek tani mégsem lehet, mert még nem készült el a Bükkszéki községi Tanács távlati községfejlesztési terve, ahhoz kell igazodni. De üdültetésre sem megfelelő... Gyermeküdültetés Bár nagyon nehéz volt tur- nusvezetőket biztosítani a különböző nagyvállalatok gyereküdülőibe, az üzemek mégis elzárkóztak az elől, hogy a pedagógus magával vihesse a gyerekét. Pedig mindössze 23 jegyet kaplak a pedagógusgyerekek üdültetésére! Tanév közben is van lehetőség: a háromhetes iskolás szatlatóriumi beutalókból 182 darabot kapott megyénk. Nógrád megye kezdeményezte, hogy ezek elosztását a Pedagógusok Szakszervezete irányítsa, a nevelők tanácsát kikérve. A szemnontok: a vézna, gvenge szervezet, amelynek jót tesz a levegőváltozás, a szervi betegségek, a lelki sérülések. Főként a hátrányos helyzetű everekek kapják meg a beutalókat, csak indokolt esetben kerülnek ezekbe az oktatást Is biztosító üdülőszanatóriumokba a pedagógusok gyerekei. X Tudjuk, az üdültetés minden vállalat, minden dolgozó számára fontos és egyben kényes kérdés. Hallottunk szűk lehetőségekről más szakmákban. más területen is. De az újabb és újabb feladatokkal találkozó pedagógusok kipi- hentségén nagyon sok múlik, ezért üdülési körülményeik javítása — a realitások figyelembevételével — az illetékes tanácsok egyik komoly feladata. Érdemes más megyék kezdeményezéseire odafigyelni. hogyan találnak megoldást a csereüdülés lehetőséveinek megt°~emtésév'’i! G. Kiss Magdolna faluban dúl meg Hollókőn, • közülük mintegy félezer külföldi. Szükség is van tehát arra, .hogy a felkeltett érdeklődéssel most már számoljunk olyan szempontból is, hog^ az ide érkezők ellátását,' egyéb programját megoldjuk. Ellenkező esetben a felkeltett érde'-’öa*s előbb-utóbb csökkenne. T. E. 21.40: Emberek Fehérben, Dokumentumfilm. Hazánkban 220 ezer ember dolgozik az egészségügy területén. A film erről a hatalmas szervezel ről szól. amelynek központi alakja az orvos. Három évtized sikerei és gondja: szembesülnek a filmben, s bemutatja azt az óriás fejlődést, amely a fel&zabadu- ás óta az egészségügy területén is végbement. A nagy erőfeszítések vezető orvosegyéniségei szólalna« meg a kamera előtt és a műit felelevenítése mellett szó esik a felen problémáiról is. Jelenet az EMBEREK FEHÉRBEN című dokumentumfilmből. (Július 4. — Péntek. — 21.40 h.) Jelenet A SZÉP KÉK DUNA PARTJÄN című osztrák tévéfilmből. (Július 4. — Péntek. — 20. 03. h.) 12. — Mit bámulsz, ennek Is lelke van, ezt sem lehet agyonhajszólni, mint egv bolondot — kötekedik velem Balogh, pedig egv szót sem szóltam, még a pillantásomban sem lehetett rosszallás. — Menj csak koma, te lobban tudod, hogyan kell. Amíg a kezedben vagyunk, addig nincs baj. Menj és lécv nvu- godt — feleltem neki. mert mit tehetne az ember ilyenkor. Tudom, feszült piilana- tok ezek. Nem mindegy, hogv kivel, mivel találkozunk. Sokféle hatás érheti ilyenkor az embert. Vannak, akik azt hiszik, hogy csupa fejvadászok. mgs rosszindulatú fogdmegek élnek itt az őrsön. Bolondok hiszik csak íav. Nekünk legalább olyan rossz_ érzés az. ha egv gonosz, vagv megtévedt, vagv elbo’ondított embert kell megbilincselni. Megfogni. erőszakot alkalmazni. tettlegességhez folyamodni... Sajnos, vannak a világon bolondok, kalandorok, meggondolatlanok. Amíg vannak olyanok., akiket -“éken kell tartani, addig féknek is kell lenni. Még akkor is kell, ha ez együttiár üldözéssel. fegyverrel, bilinccsel, idomított kutyákkal, és másokkal. — Készüljetek — kiált Balogh —. azonnal ott leszünk. Még alig világosodik. Szürke, összemosódó minden. Csak a hó világít, A te'eie megfagyott, törik a kerekek alatt, olyan zajt csao. mintha harckocsival közlekednénk porcelánok között. Csak Pásztor Ferenc: FIÚK A LESHEGYEM Regény az nem vesz bennünket észre. aki nem akar, vagy süket. Megérkeztünk. Ezt már az első pillanatban látjuk. Nemcsak a jelzőrendszer helve mutatja, hogy célhoz értünk. Jókora túrás látszik a hóban. — Ezúttal nem az őzek tiszteltek meg bennünket — káromkodik a kutyás, s máris csatolja Sátán nyakához a hosszú vezetőiszárat.' A kutya minden oorcikáia remei, reszket. Beidegződtek számára a jelenségek. Tudia ezt a iószág, hogyha hosszú oórázt kap. akkor nagy futásra van kilátás. De ezt mi is tudjuk. Nem kell most sokáig bajlódni a nyomolvasással. A mostani télnek nagy ajándéka, hogy olvasni lehet a hóban hagyott nyomokon. mint a képeskönyvben, vagy a kalendáriumban. Azt még a zöldfülű is azonnal látja, hogy ketten jártak itt. méghozzá kicsit széles orrú, könnyű cipőben. Először eljutottak a műszaki rendszer vezetékeihez, babrállak rajta, átjárót kerestek, vagy próbáltak maguknak ilyet készíteni. Nem sikerült nekik, mert közben minden bízony- nyal rájuk ijesztett a duaa. Ezen a helyen jól Kifogtak. Olyan hangja van a jelződudának, mint egy tajgai tehervonat mozdonyának. Nem mertek felmászni a drótok tetejére. A másik oldalon végig tiszta, érintetlen a jéggé keményedéit hó. Egy ideig még reménykedtek, próbálkoztak, mert toporogtak a hóban, teltek néhány lépést oldalvást is. de aztán meggondolták. — Induljunk már, tizedes elvtárs — sürget a kutyás, mert Sátán nem bír magávai. — Viszket a tenyerem! 12. Nem oda Buda, gondolom magamban, s már bekapcsoltam a rádiót. Jelentek. „Őrnagy elvtársnak jelentem. Ki-, sérlet kifelé. Két fő. A rendszertől visszafordultak. A nyomokon üldözöm. A kocsit a falu felé küldöm, az útkaparo- háznál vár majd ránk. A nyomok tiszták, jól olvashatók. Látás gyenge. Kérdésem nincs, kérem a további parancsot.” Ha addig nem találjuk a két ha társért őt, az útkaparóháznál vár bennünket a parancsnok. Remélem, gyorsabban futunk, mint ezek. A lehető legrosszabb utat választották. Csoda lesz, ha nem törik ki a nyakukat. Az erdőnek ez a része tele van mély vízmosással, hatalmas kövekkel, kidöntött fatőrzsekkei, irgalmatlanul szúrós csipkebokrokkal. Még nekünk is óvatosnak kell lenni, pedig ezekben a vastag talpú cipőkben sokkal könnyebb. Remek dolog ez a macskatalp. így nevezzük, a magas szárú cipőt. Valamikor az ejtőernyősöknek is ilyen volt. Vastag, rugalmas talpú lábbeli, jól felfogja a göröngyök, kövek, rögök, egyenetlenségeit. Ebben lehet- fűlni. Futunk is. Ketten a kutya után loholunk. Ketten tőlünk jobbra, ketten meg balra tartanak. Balogh már gázt adott, az utkaparó-háznál megvár. Legalább négy kilométert kell szaladni, hogy találkozhassunk. A jelzéstől nem telt el még húsz perc sem. Ha fúlnak, akkor sem tettek meg ezen a talajon egy kilométert sem. Időt töltöttek el. amíg mérlegelték, mit tegyenek. A nyomsáv szélén megálltak, tanakodtak. Sok-sok - lábnyom mutatja: toporogtak, tanácstalanul álldogáltak. Ezek nagyon értékes percek, a mi számunkra. Futás közben is meg- megállnak. Tájékozódniuk kell, merre menjenek. Nekifutnak egy bokornak, egy kőnek. Ra- .bolja tőlük az időt. bennünket pedig megajándékoz. Egr- szer-kétszer fel buknak a vízmosásban. vagy beleragad a lábuk a csonttá fagyott hóba. (Folytatjuk)