Nógrád. 1975. június (31. évfolyam. 127-151. szám)
1975-06-28 / 150. szám
Bemutatjuk: Fejes Endre Kossuth-díjas írót / 'már piőttc, jelezvén Fejes E irr hogy uj író tűnt föl a láthatáron. Hanem a regény telibe talált, jével. a „tündér! realizmusolyannyira, hogy új műszót is sál" jellemezhető, kreált nyomban: a „hábetle- Költői álmai mindig a kül- rrzmust”, amely éoo úgy ma- városok felett lebegnek, ide- aatartásformát letölt,_ mint geiben érzi a városperem ahogy nem sokkal előbb Né- poézisét. amely mint minden melh László „Cfiomorkónyiz- költészet az emberből árad mus ’ néven vitte a köztudat- kj. megszépítvén a környeze- ba az alföldi kisváros létfor- t.ot, akár fenyőkkel koszorúmáját. zott tó, akár olajoshordókkal _ ,teli grund tárul elénk. Fejes Ez a esaladreg > a, - Endre úgy látja, hogy szépség fai korábbi hagyományaitól poézis nemcsak a régi béreltemen - munkastemaju es kaszál.nvák. de az üi toronv. modern, s ez utóbbi méghatarozás itt stiláris, formai mi- l kó t sem hat,a at nőséget is jelez; a szűkszavú 88 tömörítés és a találó jellemzés mesterművei. Az író úgy tekinti át egy munkáscsalád évtizedeit, hogy közben tükröt tart eléjük, szemükre vetvén a vegetatív életmódot, a passzivitást és a közönyt, amellyel gondolkodás és állásfoglalás nélkül hagyja elrúgni feje fölött a történelmet. Étel. ital. álom. túrós csuszák és családi ebédek követik egymást, rossz idők, jó idők váltakoznak, de a regény figurái csak éldegélnek időtlenül, belső fejlődés, magasabb emberi igények nélkül. Az írót munkára készteti a vágy az emberi többlet, a szellemi létezés, a költészet játéka után. Szíva szerint lírikus lenne tán, ám ő vál- toztabni akar. s ezért választja a próza közérthetőbb nvel- vét. Prózája költői próza, mely talán leginkább Gelléri Andor Endre sztereotippá vált ieizőSikeres filmjének, a Jó estét nyár, jó estét szerelem címűnek fiatal munkása külföldi úrnak adja ki magát, mert fél, hogy hazai munkásként kevés lenne a becsülete a lányok előtt, és tán élvezi is a játékot mindaddig, míg szerelmes nem lesz. s rá nem ion. hoev az áhított Ián v nem őt szereti, hanem C6upán egy életformát, melv az ő lényétől teljesen idegen. Legutóbbi regényében (és tv-filmjében), a Cserepes Margit házasságában pedig érdekesen fonja össze az írói munka lélektanának ábrázolását a cselekménnyel: az író viaskodik életre keltett figuráival, akik önállósulván a maguk valóságos bajai közt vergődnek, s eszük ágában sincs az őket teremtő író elképzeléseit követni. Elképzelt figurák önálló élete — itt megint ielen van a ..csodaszerű" azálomésa játék. ameiv a Kéktiszta szerelem novelláitól kezdve minden Fei es-műben fellelhető; a dolgok felett lebegő, háztetőket félreblllentő meseszerűség. Ez a meseszerűség azonban nem készteti arra az írót. hogy a valóságot, a meglevőt kiejtse kezéből. Hőseit — valójában egykori játszótársait. sorstársait, barátait — akarja kiragadni a vegetatív létezés unalmából és macával vinni a szépség és költészet fényes csillagai felé. Eddigi irodalmi munkásságáért tüntette ki államunk Kossuth-díjjal Fejes Endrét. Bozók.v Éva Kerényi Imre rendező és Fejes Endre a „Vonó Ignác” című dráma próbáján. fíenry Murger-től megkérdezte egy barátja: — Mit ettél és ittál ma. öregem? A nagy bohém író így felelt: — Saját testemet és véremet. — Te tréfálsz! — Legkevésbé, barátom, mert ma a — kiadómnál ebédeltem... X Dumast egyszer öregkorában meglátogatta a fia. Az ifjabb Dumas így lépett be apja dolgozószobájába: — Hogy vagy? Az öreg Dumas legyintett: — Fáradt vagyok. — Akkor pihenj. — Nem lehet. Az ifjabb Dumas kíváncsian kérdezte: — Miért? Erre az öreg Dumas kinyitotta a pénztárcáját, melyben két Lajos-arany volt és így panaszkodott a fiának: — Mikor 1822-ben Párizsba érkeztem, volt 53 frankom. Láthatod, most, harmincnyolc év után, nincs több belőle negyven franknál. Addig, míg nem 6/.erzem meg hozzá a hiányzó tizenhárom frankot, dolgoznom kell... X Edmondo de Amicis olasz költő egyszer egy versecskét kapott egy ismeretlen költőtől. A vers azonban nélkülözte a verstan elemi szabályait. A vers szerzője levelet is mellékelt ..remekművéhez”, melyben közölte, hogy ezt az alkotását „egy éjszaka írta, gyorsan, két lábon, virraszt- va". De Amicis a következőket válaszolta: Csipetnyi bors . „Két lábon? Rosszul számolt, uram! Négy lábon kellett, hogy írja!” X George Sand francia regényírónő, aki Gustave Planche kortársiróval igen jó barátságban volt, egyszer azt mondta írótársának, hogy ha nem vesz sürgősen alapos fürdőt, nem fogja fogadni. Aznap este Planche jelentkezett George Sandnál. Az írónő dühösen kiáltott fel, amikor meglátta az írót: — Hogyan? Még mindig ilyen piszkos vagy? Planche nyugodtan felelte: — Dehogy Most jövök a fürdőből. Fogd csak meg a hajamat, még nedves. George Sand arca vörös lett a méregtől: — De a kezed, szerencsétlen ! A kezed 1... Planche a világ legtermészetesebb hangján magyarázta: — Oh, a kezpmf.., Igen, igazad van, de érts meg: olvastam a fürdőben, és a könyvet természetesen a víz felett tartottam... X Mark Twain diákkorában bizony rendetlenül járt az iskolába. Apja ezért sokszor megverte a nádpálcájával. — Hidd el — mondta egyszer a papa —. ha rossz vagy, és nekem kell téged megbüntetni, ez nekem épp' úgy fáj, mint neked. X fiú megtőrölte könnyes szemét, és így szólt atyjához: — Elhiszem, papa... De neked máshol fái. mint nekem...' X Jack London egy borbély- üzletben észrevette, hogy a segéd, aki borotválja, alig áll a lábán. — Mi van magával? — kérdezte halkan a segédtől a neves író. — Talán nem aludt eleget? A segéd dadogva felelte: — Néhány napja fo-fo-fo‘y- ton i-i-iszom, és ne-e-em is tudom, hogy fo-fo-fogok most bo-bo-borotválni. Jack Londonban felébredt a férfiszolidarltás. Odasúgta a segédnek, hogy csak csinálja, mintha borotválná. A részeg segéd megjátszotta a borotválást és Jack London olvan szőrösen jött ki a borbélyüzletből, mint ahogyan bement. X Friedrich Dürrenmatt neves svájci írónak levelet írt a szomszédja, amelyben arról panaszkodik, hogy az író kutvája túl hangosan ugat. Dürrenmatt is írásban válaszolt: „Igen tisztelt Uram! Levelét szóról szóra felolvastam a Kutyámnak — a többit most már az állat jobb belátására bízom!" X G. B. Shaw egyszer Aifa- tole France-nál ebédelt. Ebéd közben a házigazda hosszadalmas előadást tartott Shaw-nak a zseniről. Mikor Anatole France végre befejezte az előadást. Shaw szerényen megszólalt: — Ez már mind rég ismeretes előttem. Ugyanis magam is zseni vagyok... Révész Tibor Tamás István: K i r csipkés kendője a rétnek a november font menyecske kontyán Eszterlánccal piros csizmák kacagása várta s most fátylát hajítva meghal a karnevál Feldúlt táncterméből kifordított zsebbel tén fér eg egy dallam S elorozott szerelmek o j t o z ó egyhangú panaszát csititgatja a szél pirtalaw vénlány bokraiban halkan Fának vetett háttal völgyet vigyáz a csend s üstjében mig párolog a kása elnehezült pilláit lefogja napszítta csókáknak lomha károgása X Virág volt d o t t kosaradban s ajkadon arany kalásszal a nyár S fellobogtak a kaláris mezőn nagy pásztortüzek védelmezőn S éveim bolond sörényes pillangói nem tértek többé vissza De kiérdemelte tapsod e pántlikás lepkelánc. V V V ♦> V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V v V V V V V V V V V v *1* •> *2• *1* *l♦ v V •$» V %♦ ♦> »> *> *1* *1* *1* * Tóth-Máté Miklós BŰVÉSZEK A cirkuszban telt ház volt. A pjiviulon Kókusz, a nagy illuzionista mutatta be trükkjeit. Éppen egy nyulat varázsolt elő a cilinderéből. Aztán gyorsan egy másikat is. Mindenki tapsolt. Hókusz elegánsan meghajolt, mosolygott, adtán készülődött ,a következő mutatványhoz. És ekkor esv nagv haiú. barkós fiatalember a nézőtér első sorából felkiáltott: — Ez is valami?! Mindenki arrafelé nézett, a há' rább ülök felágaskodtak, csak Hókusz mester nem vett tudomást a közbeszólásról. Galambokat csalt elő a cilinderéből, majd egy ' galambdúcot. amin a madarak elhelyezkedtek, és békésen turbékoltak. Egv ismert népdalt turbékoltak. ez is hozzátartozott a mutatványhoz. A taps lanyhábban csattogott. mert mindenki a barkós fiatalembert nézte, hogy az 8 NÓGRAD mit szól hozzá. A barkós legyintett, majd kicsit hátrább fordulva, hogy a távolabb ülők is hallják, hangosan kijelentette: — Gyerekség! Ma már pofátlanság Uyeanel előhozakodni! Szakállas trükkök! Most már Hókusz mester is odanézett. Villámió tekintetét előzékeny mosollyal csendesítette,, és bűvészpáicá- jával a fiatalember felé bökött. — Ha önnek gyerekség. akkor jöjjön és csinálja utánam. Hölgyeim és uraim, a kudarcért nem vállalom a felelősséget! A fiatalember bólintott, és átmászott a porondra. A közönség tapsolt, és bátorító szavakat kiabált. Sokan azt hitték, hogy ez valami bohóctréfa, és hozzátartozik a műsorhoz. — Piszok — sziszegte Hókusz mester, ahogy a fiatalember odaért —, előadás i. június 28., szómból után kibelezlek! Tönkretetted a műsoromat! Az igazgató ekkor már ott topogott a manéz« bejáratánál, és képtelen volt eldönteni, mit tegyen. Rendhagyó eset ebben a cirkuszban, hogy valaki bemásszon a nézőtérről, és botrányt csináljon. Mindenért Hókuszt hibáztatta. aki ezt megengedte, sőt elősegítette a botrányt azáltal, hogy a hangoskodöt behívta a nézőtérről. A színházban ilyenkor már leeresztik a függönyt, de egy cirkuszban, nyitott porondon, mit lehetne tenni? Semmit. Különösen azután, hogy Hókusz maga tnvttálta be. Lélegzetét visszafojtva figyelte a fiatalembert, aki már ot( tevékenykedett Hókusz rekvisu'tumai körül, és azután... nem akart hinni a szemének: egymás után csinálta meg azokat a trükköket, amiket előtte a bűvész A közönség tombolt, de a fiatalember lecsillapította a zajt, és ezt mondta: — Hölgyeim 4« uraim, mint már említettem, ezek a trükkök elavultak.' Tekintsék ezt részemről bemelegítésnek, és most engedjék meg. hogy néhány újabb mutatvánnyal szórakoztassam önöket. — Takarodj innen! — rúgta bokán mosolyogva Hókusz. — Széttépetlek az oroszlánokkal, te nyavalyás. Ha most elkotródsz, még megúszod azzal az ötven pofonnal, amit előadás után kapsz. — Hölgyeim és uraim — folytatta zavartalanul a fia- ta'ember, néhány lépésre eltávolodva Hókusztól —, .mint látják, az első sor, az én helyemet kivéve, végig foglalt. Néhány pillanat múlva senkit sem fognak ott látni! És valóban, néhány pillanat múlva az egész sor üresen tátongott. — Most visszahozom azt a kövér, nagykalap«* asszonyt aki mellettem ült. A kövér, nagykalapos asz- nvny újra visszakerült a helyére. Ugyanolyan kövér volt és nagykalapos, talán csak egy kicsit megilletődöttebb. Így került lassan vissza mindenki a helyére, és az első sor újra megtelt. A közönség magánkívül volt. Ilyet még nem láttak és csak azután következett a java. A fiatalember eltüntette a zenekart, helyette a Beatleseket varázsolta oda Aztán a négy angol mellé odahelyezte a királynőt is: trónnal együtt. Később világhírű középületeket teremteti a porondra. Az Eiffel-tornyot, a Szent Péter katedrálist. a Notre-Dame-ot... őserdő tenger, sziklás helységek következtek, majd nagy attrakciónak — amihez tust is kér* a zenekartól — lehozta e Holdat és néhány csillagot. A közönség már nem tu dott tapsolni. Egyik ájulásból a másikba esett, és néhány öregasszony rózsafüzért mor- zsoigatva, imádkozni kezdett a fiatalemberhez. Az igazgató, miután magához tért. úgy látta, itt az ideje, hogy közbelépjen. — Hölgyeim és uraim, szünet következik! — kiáltotta, és intett a zenekarnak, hogy játsszanak valami indulót. A közönség ki Célé tolongott a büfébe, és akkor az igazgató ráförmedt a fiatalemberre: — Ezért felelni fog! Tönkretette az előadási! — De hiszen sikerem volt..; — Akkor is! Hogy mert beszemtelenkedai a porondra?! Ki maga? — Pókusz vagyok — mutatkozott be a fiatalember —, a szakmámat tekintve illuzionista, de most éppen a sütőiparban dolgozom, mint pék. Az igazgató arca megmerevedett. Ez szerződést akar! Nem tévedett. A fiatalember így folytatta: — Szerződtessen, direktor úr. Hókusz is ott állt már szorosan az igazgató mellett. A pillantásával apró darabokra szabdalta a fiatalembert, — Mit mondott? — k.medt el az igazgató. — Ezek után még van pofája szerződésért kunyerálni. Örüljön, hogy nem vitetem el a rendőrökkel! — És a mutatványaim? Azokról mi a véleménye? — Mutatványai... — legyintett az igazgató —, nevetséges trükkök, bárgvú szemfényvesztés. De hagyjuk ezt, még ha akarnám se tudnám szerződtetni, hiszen Hókusz mesteren kívül még négy bűvészünk van. Státusunk tehát nincs, azt hiszem, ez érthető! — De a tehetség! — kapaszkodott a szóba kétségbeesetten a fiatalember. — Ha kell, eltüntetem az egész várost, vagy az egész cirkuszt-
