Nógrád. 1975. április (31. évfolyam. 77-100. szám)

1975-04-04 / 79. szám

NAGY LÁSZLÓ: ZUHATAG A meggyfa meghajol boldogan lefieli termékeny illatát a torony égbe nyúl zordonan kereszttel hősködő Ararát a paraszt homloka csörgedez előtte ropog a faeke áldásért kiáltoz istenhez elapadt csutorás. tehene tavasz van földben és növényben gyárakban vígak a motorok fiatal asszonyok ölében harmatos palánta mosolyog gyártsatok ekéket vasasok varasztok adjatok kenyeret uraim féltsétek magatok ostoros zivatar fenyeget tavaszi haragunk lobbosodj harsogd a dalunkat mérgesen tavaszi szerelmünk lombosodj lepd el a kerteket szélesen tudatunk erősödj csóntosodj bennünk az új élet veleje tudásunk gyarapodj bokrosodj legyünk az új élet teteje! László Anna: L e P e e k Az évek során többször is a közelébe kerültem, talán, hogy erőt merítsek ezekből az adig- találikozásokból. Ö csak a ne­vemet, egyszeri hangomat is­meri és egy vásárlót ismer a temérdek közül. Anélkül, hogy a nevet-haragot-elsuhanó lát­ványt egymáshoz társítaná. Két évtizede annak, első re­gényemet akartam kézírásból fán Gusztáv. Jó arcé, derék termetű, negyvenes férfi. Mér­nök, a realitások' embere. A háziasszonynak ajándék-cso­magot ad át: Márta küldi. Majd a társaság felé fordulva megjegyzi: felesége a három leges szivarért. Hangja barát­ságos, de igen határozott, né­mi rendreutasítás is bujkál benne. Szó szerint és átvitt ér­telemben: kézben tartja a tra­fikját. Én következem. Nem tu­dok parancsolni a szememnek: kisgyerektől képtelen el&zaba- tekintetem kissé áthajlik a dúlni. pulton... Semmi sem látható. Később, amikor már beme­______ Csak egy gyürhetetlen anya- legedett a beszélgetés és ittunk l ediikitalírai, s egy idősebb írót gú, vidám-mintás szoknya bő is egy keveset, a társaság kérdeztem meg: nem ajánlhat- védői. Ügy érzem: Márta egyik lázas szemű nőtagja nem na-e gépirónöt. Felcsillanva minden lehetséges eszközzel állja tovább, megkérdezi a említette Molnár Mártát: sok titkolja fogyatékosságát. Be­író jár hozzá és kitűnően dől- vásárolok egy hónaora való goaiik. Hanem tudnom kell va- cigarettát, a jóízlésű kis dísz- Hamit. .. fel kell készülnöm... tárgyak közül is válogatok magamnak, csakhogy húzzam az időt Szeretnék kapcsolód- * ni Mártához. A helyzet is al­kalmatlan. erre, váltig sűrű a forgalom, és ő sem kívánna megnyílni. Valószínűleg épp­oly kevéssé foglalkozik most ha váratlanul éri az embert, megdermed, elnémul, vagy más módon, de mindenképpen rosszul viselkedik... könnyű spiccben: — Bocsásson meg, ugye még az előtt vette el? Stefán Gusztáv rögtön fel­fogja a kérdést higgadtan vá­— Nem, már az után — majd a sűrű hallgatást ő töri meg, ő folytatja, — Valódi em­beri nagysággal inkább csak saját magával, mint az őrt álló 32 olvasmányaimban, találkoz­katorna a posztján, bűvész a közönsége előtt, vagy egy ve­zető egyéniség jelentékeny munkája közben. Míg töprengve távolodom a trafiktól, egy összefoglaló mondat motoszkál a fejemben: lépése nincs, de fellépése van! Majdnem tíz év telit el, mi­re megint arra jártam. Este- felé, egy nemzetközi futball- ,, _ meccs közvetítésének órájában. Az utca kihalt, a trafik üres. Molnár Márta igen szép fia­tal lány volt életszerető, élet- vágyó. Áldásában kezdő, ezért kevés szabadság járt neki. Nyári szabadsága első napjá­ban hajnaliban indult a Ba­latonhoz. Késve ért a pálya­udvarra, a vonat már mozgott Nem akart elmulasztani egyet­len, órát sem. felugrott a lép­csőre. alá került. Mindkét lábát am­putálni kellett. Tőiből. Amikor a történet izgalma elcsitult bennem, telefonáltam Molnár Mártának. Már har­madik éve gépelt a lakásén. Vállalná-e az én regényemet is? Derűs, energikus hang fe­lelt: máskor örömmel, ,most azonban képtelen időt szakí­tani rá, egy hét múlva lesz az esküvője, tudom bizonyára, mennyi ilyenkor a tennivaló, a jövés-menés... így mondta: a jövés-menés... Miután férje hozzá költö­zött, az aprócska garzonla­kás alkalmatlannak bizonyult a diktálok fogadására. Márta felhagyott a gépírással. De a munka az ő számára még fon­tosabb. .. nélkülözhetetlen volt. Társult valakivel, trafi­kot vezettek, felváltva. Kollé­gámtól hallottam ezt, a trafik címével együtt. Arra akadt dolgom egyszer, gondoltam, megnézem: ho­gyan boldogul Márta. A nap legforgalmasabb szakasza volt, tam addig... Míg meg nem ismertem Mártát... Tudom, most az jár a fejükben: a fér­fiak nem az emberi nagysá­got szokták feleségül venni... Márta szép is, vonzó... mond­juk így: szekszepiles. .. Meg­próbáltuk, hogy ne vegyünk tudomást az... az árnyékok­ról. .. Még vastagabb a csend, mint az imént. Azt gondolom: lé­a keskeny helyiségben sorba ]ány £peki ^épek, egészsége- kellett állnom. Közben meg- figyelhettem ‘ a részleteket. Pult faltól falig, A pult mö­gött jól öltözött, finoman ki- ___ f estett fiatalasszony, magasí­tott, friss frizurával. Alakja csak derékig látszik. J óbbra - balra. hátrafordul, minden árut könnyedén elér. Hosszú ujjai feltűnően ügyesék, sebes mozgásúnk. Oly hibátlan, hogy mégsem lehet Molnár Márta. Talán a váltótársa. Egyik ve­vő keresztnevén szólítja. Ö az, Márta. pese nincs, de túllépett asor- Márba elszámolásokkal dől- sán... Ez a férfi segítette... gozik, az adminisztrációt vég­zi. Éppoly ápolt, divatosan, öl­tözött, mint azelőtt. De arca a ------------------------— k or- oldotta vonásokkal: éret­tebb. Egész lénye lágyabb. öngyújtót vásárolnék, ol­dalt hajol érte, halkan, de szisszen: belenyilallt a dereká­ba. Mosolyog: — Csalk a fáradtságtól... Három gyerekem van, főznöm kell rájuk... összeszedem minden önfe­gyelmemet, hogy leplezzem a csodálkozást... Ö folytatja, egylélegzetre: — Hajnalban. megfőztem, azóta itt vagyok. És nekem mindkét lábam hiányzik. Feltaiáltok: — Bámulatos! . Különös pillanat. Egyfelől a tragédia, a nyomoréklét be­vallása. Ég válaszul rá a ma­gasra csapó lelkesedés. Márta nem is sejti, hogy nekem nem most kellett tudomásul ven­nem... De talán nem is baj, hogy így reagáltam... Gyereke­iről érdeklődöm. Két fiú egy Egyikünk sem képes fenn­hangon kifejezni az érzéseit. A megilletödöfct csend ellen­szeréül bekapcsolja a magnót valaki. Két fiatal pár is van a társaságban — táncolni kez­denek. Stefán Gusztáv felkéri a háziasszonyt. Szemlátomást örül a banális tánclépéseknek. Nem szereti sokáig viselni a különleges ember maszkját. Maszk — hogyne. Hiszen ők egyszerűen élnek, köznapiam. REGGEL FEL KILENC UTÁN néhány perccel egy dögét, aki a házat jött meg alacsony katona sétált be az tekinteni. Pintér Zoltán ad- udvarra hátán keresztbe át vetett gépipisztollyal, kerek nem akart közelebb lépni, kucsmáján ötágú vörös csillag. Kényelmesen lépegetett, min­den hivatalos merevség nél­kül, kíváncsian forgatta fejét. vették, akár egv előkelő ven — Ha száz évig élek is. . . — morogta halkan maga elé. s olyan könnyű, furcsa érzés ni, csak hangszereiket rntrtcé gatták. Tolmácsra volt szük­ség, s most már senki sem lejáratánál állt, akart jelentkezni: Zoltán vér­vörös arccal előre lépett. — ön beszél oroszul? — kérdezte a tiszt, rávetve szür­késkék szemét. . — Beszélek, kicsit — felel­te Zoltán is oroszul, halkan. A főhadnagy arcát a levegő nézelődött, mint egy külföldi v°ü, hogy ez a múló pillámat, utas, aki valami érdekes épü- amelyraek mindjárt vége: a letet talált, aztán fesztelenül reggel, a törmelékkel megállt az udvar közepén telt szűk udvar, a kiabalo, pirosra, egeszsegesre edzette, A há-r nétw> nerc elinti mutogató emberek, most már annál meglepőbb volt őszü­körülvette. Húszán, is tolakod­tak. hogy a közeiébe kerülje­nek, keze után kapdostaik, megérintették ruháját, fegyve­rét, kucsmáján a vörös csilla­got. És kézael-lábbal magya­ráztak, kiabáltak neki, szlová­kul, ruszinul, németül, romá­nul, franciául, még görögül is: ki mit tudott. A lakók másik része nem mert előbújni a pincéből. örökössé váltak benne, és el- lő haja a ránctalan halántéka kísérik, amíg lélegzik. Mikor fölött. Szemöldöke is szürkült, a katona elment mellette, ki- _ a fronton tanulta? nyújtotta felé kezet, és meg- — Nem voltam a fronton, érintette a könyökét, mintha Diák vagyok, arról akarna meggyőződni: _ önöknél a diákok t&nul­valódi-e? Amaz ránézett, de nak oroszul? nem csodálkozva, inkább el- — Nekem a munkámhoz gondolkozva, aztán tovább- kellett. A magyar nyelvben indult. gok a szláv szó. .. Végigjárta az óvóhelvet. se- — ön nyelvész? hol nem állt meg. A pince — Igen — mondta Zoltán Sinkovicsot, a keresztény kis- egyik helyiségében tizenhét még jobban elvörösödve. A kereskedőt küldték fel. nézze magyar katona tanyázott: két tiszt újra megnézte szürkés- meg, mi van. Az öles terme- nappal ezelőtt ugrottak meg. kék. acélszímű szemével, de tű férfi előbb csak az orrát hogy ne kelljen Budára vo- nem kérdezett többet, csak a nulniok, s behúzódtak az el- zenészek parancsnokát hall- ső házba, ahol nem láttak gáttá ki néhány kurta szóval. dugta ki. de mikor látta, hogy a világ nem dőlt össze, ő is odamerésakedett. egész a németet. Nem is voltak ezek Bólogatott. közelébe furakodott. és hatal­mas,' vörös öklével verni igazi katonák, csak zenészek, ezüst lanttal a hajtókájukon. kezdte a mellét: — Kommu- sok fekete hangszeres ládával. niszt. kommuniszt! A katona csak állt az ember- gyűrű közepén, állt. komo­lyára. csöndesen, mit is vála­szolt volna, hiszen e sok nyel­vű zűrzavarban egy szót sem érthetett. Ferde, keleti met­szésű szeme meg-megplhent valakin, vékony, barnás arcá­ról azonban nem lehetett le­amelyet most sem hagytak el, s mindössze egyetlen o:dca puskával. Az orosz a puskát rögtön ketté törte a kőpaddón, a zenészeket pedig fölvitte az udvarrá. Még az emeleteken is körülnézett, de csak Mar- kóék laktak most fent. Amikor a szobába lépett, a fiúk egyszerre fölálltak. Vár­valamennyi ükét Turum,bakra bízta, s már si­etett is tovább. Az alacsony szovjet katona szétosztott a zenészek között egy doboz hosszúszopókás orosz cigarettát, és kivezette őket az utcára, ott sorbaálltak a kocsi,úton. Turumbek hango­san magyarázta, aztán a két kezével is mutogatta, hogy szedjék elő a hangszereiket. — Muzika! — kiáltotta. — Szabad te, magyar!... Karinthy Ferenc: Budapesti tavasz (Részlet) olvasná, mire gondol. Nyuga- korayi elvörösödött és köhö- lom ült ezen az arcon,, s szem- gött. Verébnek, a hallgatag, A katonák vállukat vono- gatva ímmel-ámmal kiszedték héjaira a fáradtság amelyet. Verébnek könnyek folytak le a trombitákat, sípokat, a fé­lti tudja, mióta hordoz — de mozdulatlan arcán, Mankó a nyes cintányért Turumbek karcsú, inas testének tartása hideg kályhának dőlt aj,kába nevetve, szemmel-kézzel biz­könrayed és fiatalos volt: min- harapott és vádolta magát, den mozdulatában a készség, miért nem tanult meg oro- hogy ha kell, rögtön harci szül. — Szered a Gábor — állásba ugorj ék. Hallgatása mondta halkan. Ez volt az lassan a többieket is lecsón- igazi neve. őket. hogy rajta, csak desítette: — Nyemet katona?... — kérdezte végül, lágyan fel­húzva a szó végét. Két kézzel is bizonygatták^ hogy nincs, nincs német. Egy asszony nevetve a tenyerébe fújt, úgy mutatta: elszeleltek. A katona lassan meg indult, nyomában a lakók kis csapa­ta: fél lépés távolságban, kö­A sorbanállók között egy Űj vevő jön, búcsúznom kell. Hazamenet ismét összegezni próbálok. Mártának helye van a világban. Számos egészsé­gesnél biztosabb helye. És s-zívósabb gyökerei. Vajon ek­kora erő honnan származhat? A növekvő ereje! Hiszen már nem is akarja eltitkolni... A napokban újra ő, ha nem nagydarab, sportoló külsejű is személyesen... Madarászék férfi türelmetlenkedik, meg- népes társaságot hívtak meg. próbál jogtalanul előzni. A Együtt voltunk már, csak egy trafikosnő szigorúan rászól. Stefán Gusztáv nevű ismeret- F/gyik törzsvendég különleges len férfi hiányzott. A háziasz- szivart kér és rögtön hozzá- szony mentegette: segít a fe­leszi: — Elvehetem? Ugyanis leségének, mielőtt eljön, befe- az elrendezés a polcokon a jezilk az esti tennivalóikat. — legtisztábban ésszerű, Márta közvetlen közelében vannak a gyakran, keresett áruk, s mi­nél ritkább holmi, annál tá­volabb tőle. Én adom! — fe­lel és oldalt kinyúl a külön­A feleségét nem hívtad? Ma- darásizné elmondja, hogy Mol­nár Márta szabadsága első délelőttjén okvetlenül úszni akart a Balatonban... Fél tíz tájban, érkezik Ste­Farkas András: Ivanov illusztráció tatta rajta! — De mit játsszunk? — Hiszen kottánk sincs.. 1 r., , A rongyos, éhes zenészek ShrwaníL fejüket összedugták, tanakod­tak. Az egyik kürtös, akinek vastag, piszkos kötés volt a nyakán, a Himnuszt ajánlot­ta. de leszavazták, mert az istenemmel kezdődik, még baj lehet belőle. A Kossuth- nótát nem tudták hangjegyek nélkül; a dobos, egy kis ciragár. cigánykénű őrvezetó, bizonygatta, hogy ugye ő mióta mondja, meg kelleti: volna tanulni az Intemacio- nálét. Végül is a Rákóczi-in- dulóbain. egyeztek meg. megbűvöl,ten nézte a katonát olyan kimered! szemmel, hogy abban is földerengett valami, és lassan közelebb lépett. Ga­zsó elkapta az orosz bal ke­zét. újra érezte a tenyér ér­des tapintását: a kisujj utolsó íze hiányzott. — UGYE, HOGY ö AZ! TUDTAM! ö az a ruszki! — kiáltotta, és hangosan nevet­nie kellett: két karral magá­hoz húzta a kezet. E pillanat­ban. a katona is rájött, hogy ez csak az a sebesült magyar fiú lehet, akit az ostromlott banképület lépcsőjén látott. Ferde vágású szeme fölcsil­lant, örömében, ő Is hango­san, gyerekesen elnevette ma­gát, és kutatni kezdett vattás zekéjének zsebében: mit is adhatna neki? A háborúban ritkára szokott az ember is­merőssel „ találkozni. Csak egv megkezdett csomag kekszet talált: letette Gazsó lába mel­lé az ágyra, két ép sor foga villogott. — Nyem ruszki, kirgiz! — mondta, és csonka kezével a mellére ütött. — Turumbek! A zenészek közben az ud­A SZAKÁLLAS KARMES­TER — VALAHA KÖVÉR, vörös fickó lehetett, de most csak lötyögött rajta a zub­bony, — kiállt a sor élére, botját magasba emelte: a menet síppal-dobbal. eget- földet hasogató esinadrattá- val megindult a Apponyi tér felé. A trombiták a hosszú hallgatásban berekedtek, ha­misan szóltak, a dob is elre­pedt. de azért csak fújták és verték, mintha az életükért muzsikálnának. Kiégett üz­letek és szétrobbantott beton- torlaszok, lódögök, szakadt huzalok között vonult a té­pett, sántikáló kis csanat a varon vártak ládáikkal, szürke hideg téli reggelben. Ütött-kopott. szomorú külse- egy ledőlt házat a túlsó jár- jű legények voltak, soványak, dán kerültek meg. de a hang piszkosak, szakállasok; ócska, magasan szállt, és csattogó, foltos, lerongyolt, egyemruhá- harsogó dallamokkal töltöt- ban, s cigarettát kunyeráltak |.e meg a Belváros gyászoló mindenkitől. Később egy utcáit. Az emberek kibújtak szovjet tiszt is bejött, egv a pincékből, fázva, sovánvan. őszülő, de egyébként fiatal, piszkosain a kapuk alá álltak, borotvált arcú főhadnagy: kihajoltak a vakszemű abla­1 urumbek parancsnoka. Kér-1 kokon. Olyan rég nem szólt, dezgetni kezdte a katonákat, itt zene: nézték hallgatták hogy kicsodák, hová tartóz- ezt a csodát, férfiak és nők a tak. miképpen kerültek ide. szemüket törölgették. nevet- de azok nem tudtak válaszol tok és sírtak. NÓGRÁD — 1975. április 4., péntek 11

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom