Nógrád. 1975. április (31. évfolyam. 77-100. szám)
1975-04-04 / 79. szám
NAGY LÁSZLÓ: ZUHATAG A meggyfa meghajol boldogan lefieli termékeny illatát a torony égbe nyúl zordonan kereszttel hősködő Ararát a paraszt homloka csörgedez előtte ropog a faeke áldásért kiáltoz istenhez elapadt csutorás. tehene tavasz van földben és növényben gyárakban vígak a motorok fiatal asszonyok ölében harmatos palánta mosolyog gyártsatok ekéket vasasok varasztok adjatok kenyeret uraim féltsétek magatok ostoros zivatar fenyeget tavaszi haragunk lobbosodj harsogd a dalunkat mérgesen tavaszi szerelmünk lombosodj lepd el a kerteket szélesen tudatunk erősödj csóntosodj bennünk az új élet veleje tudásunk gyarapodj bokrosodj legyünk az új élet teteje! László Anna: L e P e e k Az évek során többször is a közelébe kerültem, talán, hogy erőt merítsek ezekből az adig- találikozásokból. Ö csak a nevemet, egyszeri hangomat ismeri és egy vásárlót ismer a temérdek közül. Anélkül, hogy a nevet-haragot-elsuhanó látványt egymáshoz társítaná. Két évtizede annak, első regényemet akartam kézírásból fán Gusztáv. Jó arcé, derék termetű, negyvenes férfi. Mérnök, a realitások' embere. A háziasszonynak ajándék-csomagot ad át: Márta küldi. Majd a társaság felé fordulva megjegyzi: felesége a három leges szivarért. Hangja barátságos, de igen határozott, némi rendreutasítás is bujkál benne. Szó szerint és átvitt értelemben: kézben tartja a trafikját. Én következem. Nem tudok parancsolni a szememnek: kisgyerektől képtelen el&zaba- tekintetem kissé áthajlik a dúlni. pulton... Semmi sem látható. Később, amikor már beme______ Csak egy gyürhetetlen anya- legedett a beszélgetés és ittunk l ediikitalírai, s egy idősebb írót gú, vidám-mintás szoknya bő is egy keveset, a társaság kérdeztem meg: nem ajánlhat- védői. Ügy érzem: Márta egyik lázas szemű nőtagja nem na-e gépirónöt. Felcsillanva minden lehetséges eszközzel állja tovább, megkérdezi a említette Molnár Mártát: sok titkolja fogyatékosságát. Beíró jár hozzá és kitűnően dől- vásárolok egy hónaora való goaiik. Hanem tudnom kell va- cigarettát, a jóízlésű kis dísz- Hamit. .. fel kell készülnöm... tárgyak közül is válogatok magamnak, csakhogy húzzam az időt Szeretnék kapcsolód- * ni Mártához. A helyzet is alkalmatlan. erre, váltig sűrű a forgalom, és ő sem kívánna megnyílni. Valószínűleg éppoly kevéssé foglalkozik most ha váratlanul éri az embert, megdermed, elnémul, vagy más módon, de mindenképpen rosszul viselkedik... könnyű spiccben: — Bocsásson meg, ugye még az előtt vette el? Stefán Gusztáv rögtön felfogja a kérdést higgadtan vá— Nem, már az után — majd a sűrű hallgatást ő töri meg, ő folytatja, — Valódi emberi nagysággal inkább csak saját magával, mint az őrt álló 32 olvasmányaimban, találkozkatorna a posztján, bűvész a közönsége előtt, vagy egy vezető egyéniség jelentékeny munkája közben. Míg töprengve távolodom a trafiktól, egy összefoglaló mondat motoszkál a fejemben: lépése nincs, de fellépése van! Majdnem tíz év telit el, mire megint arra jártam. Este- felé, egy nemzetközi futball- ,, _ meccs közvetítésének órájában. Az utca kihalt, a trafik üres. Molnár Márta igen szép fiatal lány volt életszerető, élet- vágyó. Áldásában kezdő, ezért kevés szabadság járt neki. Nyári szabadsága első napjában hajnaliban indult a Balatonhoz. Késve ért a pályaudvarra, a vonat már mozgott Nem akart elmulasztani egyetlen, órát sem. felugrott a lépcsőre. alá került. Mindkét lábát amputálni kellett. Tőiből. Amikor a történet izgalma elcsitult bennem, telefonáltam Molnár Mártának. Már harmadik éve gépelt a lakásén. Vállalná-e az én regényemet is? Derűs, energikus hang felelt: máskor örömmel, ,most azonban képtelen időt szakítani rá, egy hét múlva lesz az esküvője, tudom bizonyára, mennyi ilyenkor a tennivaló, a jövés-menés... így mondta: a jövés-menés... Miután férje hozzá költözött, az aprócska garzonlakás alkalmatlannak bizonyult a diktálok fogadására. Márta felhagyott a gépírással. De a munka az ő számára még fontosabb. .. nélkülözhetetlen volt. Társult valakivel, trafikot vezettek, felváltva. Kollégámtól hallottam ezt, a trafik címével együtt. Arra akadt dolgom egyszer, gondoltam, megnézem: hogyan boldogul Márta. A nap legforgalmasabb szakasza volt, tam addig... Míg meg nem ismertem Mártát... Tudom, most az jár a fejükben: a férfiak nem az emberi nagyságot szokták feleségül venni... Márta szép is, vonzó... mondjuk így: szekszepiles. .. Megpróbáltuk, hogy ne vegyünk tudomást az... az árnyékokról. .. Még vastagabb a csend, mint az imént. Azt gondolom: léa keskeny helyiségben sorba ]ány £peki ^épek, egészsége- kellett állnom. Közben meg- figyelhettem ‘ a részleteket. Pult faltól falig, A pult mögött jól öltözött, finoman ki- ___ f estett fiatalasszony, magasított, friss frizurával. Alakja csak derékig látszik. J óbbra - balra. hátrafordul, minden árut könnyedén elér. Hosszú ujjai feltűnően ügyesék, sebes mozgásúnk. Oly hibátlan, hogy mégsem lehet Molnár Márta. Talán a váltótársa. Egyik vevő keresztnevén szólítja. Ö az, Márta. pese nincs, de túllépett asor- Márba elszámolásokkal dől- sán... Ez a férfi segítette... gozik, az adminisztrációt végzi. Éppoly ápolt, divatosan, öltözött, mint azelőtt. De arca a ------------------------— k or- oldotta vonásokkal: érettebb. Egész lénye lágyabb. öngyújtót vásárolnék, oldalt hajol érte, halkan, de szisszen: belenyilallt a derekába. Mosolyog: — Csalk a fáradtságtól... Három gyerekem van, főznöm kell rájuk... összeszedem minden önfegyelmemet, hogy leplezzem a csodálkozást... Ö folytatja, egylélegzetre: — Hajnalban. megfőztem, azóta itt vagyok. És nekem mindkét lábam hiányzik. Feltaiáltok: — Bámulatos! . Különös pillanat. Egyfelől a tragédia, a nyomoréklét bevallása. Ég válaszul rá a magasra csapó lelkesedés. Márta nem is sejti, hogy nekem nem most kellett tudomásul vennem... De talán nem is baj, hogy így reagáltam... Gyerekeiről érdeklődöm. Két fiú egy Egyikünk sem képes fennhangon kifejezni az érzéseit. A megilletödöfct csend ellenszeréül bekapcsolja a magnót valaki. Két fiatal pár is van a társaságban — táncolni kezdenek. Stefán Gusztáv felkéri a háziasszonyt. Szemlátomást örül a banális tánclépéseknek. Nem szereti sokáig viselni a különleges ember maszkját. Maszk — hogyne. Hiszen ők egyszerűen élnek, köznapiam. REGGEL FEL KILENC UTÁN néhány perccel egy dögét, aki a házat jött meg alacsony katona sétált be az tekinteni. Pintér Zoltán ad- udvarra hátán keresztbe át vetett gépipisztollyal, kerek nem akart közelebb lépni, kucsmáján ötágú vörös csillag. Kényelmesen lépegetett, minden hivatalos merevség nélkül, kíváncsian forgatta fejét. vették, akár egv előkelő ven — Ha száz évig élek is. . . — morogta halkan maga elé. s olyan könnyű, furcsa érzés ni, csak hangszereiket rntrtcé gatták. Tolmácsra volt szükség, s most már senki sem lejáratánál állt, akart jelentkezni: Zoltán vérvörös arccal előre lépett. — ön beszél oroszul? — kérdezte a tiszt, rávetve szürkéskék szemét. . — Beszélek, kicsit — felelte Zoltán is oroszul, halkan. A főhadnagy arcát a levegő nézelődött, mint egy külföldi v°ü, hogy ez a múló pillámat, utas, aki valami érdekes épü- amelyraek mindjárt vége: a letet talált, aztán fesztelenül reggel, a törmelékkel megállt az udvar közepén telt szűk udvar, a kiabalo, pirosra, egeszsegesre edzette, A há-r nétw> nerc elinti mutogató emberek, most már annál meglepőbb volt őszükörülvette. Húszán, is tolakodtak. hogy a közeiébe kerüljenek, keze után kapdostaik, megérintették ruháját, fegyverét, kucsmáján a vörös csillagot. És kézael-lábbal magyaráztak, kiabáltak neki, szlovákul, ruszinul, németül, románul, franciául, még görögül is: ki mit tudott. A lakók másik része nem mert előbújni a pincéből. örökössé váltak benne, és el- lő haja a ránctalan halántéka kísérik, amíg lélegzik. Mikor fölött. Szemöldöke is szürkült, a katona elment mellette, ki- _ a fronton tanulta? nyújtotta felé kezet, és meg- — Nem voltam a fronton, érintette a könyökét, mintha Diák vagyok, arról akarna meggyőződni: _ önöknél a diákok t&nulvalódi-e? Amaz ránézett, de nak oroszul? nem csodálkozva, inkább el- — Nekem a munkámhoz gondolkozva, aztán tovább- kellett. A magyar nyelvben indult. gok a szláv szó. .. Végigjárta az óvóhelvet. se- — ön nyelvész? hol nem állt meg. A pince — Igen — mondta Zoltán Sinkovicsot, a keresztény kis- egyik helyiségében tizenhét még jobban elvörösödve. A kereskedőt küldték fel. nézze magyar katona tanyázott: két tiszt újra megnézte szürkés- meg, mi van. Az öles terme- nappal ezelőtt ugrottak meg. kék. acélszímű szemével, de tű férfi előbb csak az orrát hogy ne kelljen Budára vo- nem kérdezett többet, csak a nulniok, s behúzódtak az el- zenészek parancsnokát hall- ső házba, ahol nem láttak gáttá ki néhány kurta szóval. dugta ki. de mikor látta, hogy a világ nem dőlt össze, ő is odamerésakedett. egész a németet. Nem is voltak ezek Bólogatott. közelébe furakodott. és hatalmas,' vörös öklével verni igazi katonák, csak zenészek, ezüst lanttal a hajtókájukon. kezdte a mellét: — Kommu- sok fekete hangszeres ládával. niszt. kommuniszt! A katona csak állt az ember- gyűrű közepén, állt. komolyára. csöndesen, mit is válaszolt volna, hiszen e sok nyelvű zűrzavarban egy szót sem érthetett. Ferde, keleti metszésű szeme meg-megplhent valakin, vékony, barnás arcáról azonban nem lehetett leamelyet most sem hagytak el, s mindössze egyetlen o:dca puskával. Az orosz a puskát rögtön ketté törte a kőpaddón, a zenészeket pedig fölvitte az udvarrá. Még az emeleteken is körülnézett, de csak Mar- kóék laktak most fent. Amikor a szobába lépett, a fiúk egyszerre fölálltak. Várvalamennyi ükét Turum,bakra bízta, s már sietett is tovább. Az alacsony szovjet katona szétosztott a zenészek között egy doboz hosszúszopókás orosz cigarettát, és kivezette őket az utcára, ott sorbaálltak a kocsi,úton. Turumbek hangosan magyarázta, aztán a két kezével is mutogatta, hogy szedjék elő a hangszereiket. — Muzika! — kiáltotta. — Szabad te, magyar!... Karinthy Ferenc: Budapesti tavasz (Részlet) olvasná, mire gondol. Nyuga- korayi elvörösödött és köhö- lom ült ezen az arcon,, s szem- gött. Verébnek, a hallgatag, A katonák vállukat vono- gatva ímmel-ámmal kiszedték héjaira a fáradtság amelyet. Verébnek könnyek folytak le a trombitákat, sípokat, a félti tudja, mióta hordoz — de mozdulatlan arcán, Mankó a nyes cintányért Turumbek karcsú, inas testének tartása hideg kályhának dőlt aj,kába nevetve, szemmel-kézzel bizkönrayed és fiatalos volt: min- harapott és vádolta magát, den mozdulatában a készség, miért nem tanult meg oro- hogy ha kell, rögtön harci szül. — Szered a Gábor — állásba ugorj ék. Hallgatása mondta halkan. Ez volt az lassan a többieket is lecsón- igazi neve. őket. hogy rajta, csak desítette: — Nyemet katona?... — kérdezte végül, lágyan felhúzva a szó végét. Két kézzel is bizonygatták^ hogy nincs, nincs német. Egy asszony nevetve a tenyerébe fújt, úgy mutatta: elszeleltek. A katona lassan meg indult, nyomában a lakók kis csapata: fél lépés távolságban, köA sorbanállók között egy Űj vevő jön, búcsúznom kell. Hazamenet ismét összegezni próbálok. Mártának helye van a világban. Számos egészségesnél biztosabb helye. És s-zívósabb gyökerei. Vajon ekkora erő honnan származhat? A növekvő ereje! Hiszen már nem is akarja eltitkolni... A napokban újra ő, ha nem nagydarab, sportoló külsejű is személyesen... Madarászék férfi türelmetlenkedik, meg- népes társaságot hívtak meg. próbál jogtalanul előzni. A Együtt voltunk már, csak egy trafikosnő szigorúan rászól. Stefán Gusztáv nevű ismeret- F/gyik törzsvendég különleges len férfi hiányzott. A háziasz- szivart kér és rögtön hozzá- szony mentegette: segít a feleszi: — Elvehetem? Ugyanis leségének, mielőtt eljön, befe- az elrendezés a polcokon a jezilk az esti tennivalóikat. — legtisztábban ésszerű, Márta közvetlen közelében vannak a gyakran, keresett áruk, s minél ritkább holmi, annál távolabb tőle. Én adom! — felel és oldalt kinyúl a különA feleségét nem hívtad? Ma- darásizné elmondja, hogy Molnár Márta szabadsága első délelőttjén okvetlenül úszni akart a Balatonban... Fél tíz tájban, érkezik SteFarkas András: Ivanov illusztráció tatta rajta! — De mit játsszunk? — Hiszen kottánk sincs.. 1 r., , A rongyos, éhes zenészek ShrwaníL fejüket összedugták, tanakodtak. Az egyik kürtös, akinek vastag, piszkos kötés volt a nyakán, a Himnuszt ajánlotta. de leszavazták, mert az istenemmel kezdődik, még baj lehet belőle. A Kossuth- nótát nem tudták hangjegyek nélkül; a dobos, egy kis ciragár. cigánykénű őrvezetó, bizonygatta, hogy ugye ő mióta mondja, meg kelleti: volna tanulni az Intemacio- nálét. Végül is a Rákóczi-in- dulóbain. egyeztek meg. megbűvöl,ten nézte a katonát olyan kimered! szemmel, hogy abban is földerengett valami, és lassan közelebb lépett. Gazsó elkapta az orosz bal kezét. újra érezte a tenyér érdes tapintását: a kisujj utolsó íze hiányzott. — UGYE, HOGY ö AZ! TUDTAM! ö az a ruszki! — kiáltotta, és hangosan nevetnie kellett: két karral magához húzta a kezet. E pillanatban. a katona is rájött, hogy ez csak az a sebesült magyar fiú lehet, akit az ostromlott banképület lépcsőjén látott. Ferde vágású szeme fölcsillant, örömében, ő Is hangosan, gyerekesen elnevette magát, és kutatni kezdett vattás zekéjének zsebében: mit is adhatna neki? A háborúban ritkára szokott az ember ismerőssel „ találkozni. Csak egv megkezdett csomag kekszet talált: letette Gazsó lába mellé az ágyra, két ép sor foga villogott. — Nyem ruszki, kirgiz! — mondta, és csonka kezével a mellére ütött. — Turumbek! A zenészek közben az udA SZAKÁLLAS KARMESTER — VALAHA KÖVÉR, vörös fickó lehetett, de most csak lötyögött rajta a zubbony, — kiállt a sor élére, botját magasba emelte: a menet síppal-dobbal. eget- földet hasogató esinadrattá- val megindult a Apponyi tér felé. A trombiták a hosszú hallgatásban berekedtek, hamisan szóltak, a dob is elrepedt. de azért csak fújták és verték, mintha az életükért muzsikálnának. Kiégett üzletek és szétrobbantott beton- torlaszok, lódögök, szakadt huzalok között vonult a tépett, sántikáló kis csanat a varon vártak ládáikkal, szürke hideg téli reggelben. Ütött-kopott. szomorú külse- egy ledőlt házat a túlsó jár- jű legények voltak, soványak, dán kerültek meg. de a hang piszkosak, szakállasok; ócska, magasan szállt, és csattogó, foltos, lerongyolt, egyemruhá- harsogó dallamokkal töltöt- ban, s cigarettát kunyeráltak |.e meg a Belváros gyászoló mindenkitől. Később egy utcáit. Az emberek kibújtak szovjet tiszt is bejött, egv a pincékből, fázva, sovánvan. őszülő, de egyébként fiatal, piszkosain a kapuk alá álltak, borotvált arcú főhadnagy: kihajoltak a vakszemű abla1 urumbek parancsnoka. Kér-1 kokon. Olyan rég nem szólt, dezgetni kezdte a katonákat, itt zene: nézték hallgatták hogy kicsodák, hová tartóz- ezt a csodát, férfiak és nők a tak. miképpen kerültek ide. szemüket törölgették. nevet- de azok nem tudtak válaszol tok és sírtak. NÓGRÁD — 1975. április 4., péntek 11