Nógrád. 1975. április (31. évfolyam. 77-100. szám)

1975-04-04 / 79. szám

jK9ethti Tibort WU m i A*: 'a&i £ s® ***** Három évtized '<05 Ar, KISS ATTILA: Tavaszi szélben SCommuamstalk Liget utca 5-ben Az utolsó parancs így szólt: kiüríteni Salgótarjánt! Pakol­tak. minden, mozdithatót vit­tek a fasiszták. Teherautókra, v?,gonokiba kerültek a gépek, elhajtották az állatokat, kira­bolták: az élelemraktárakat, még a „kötelezően előírtat” sem hagyták itt a tabániak­nak. Szaporodtak a behívók, nem kímélve a családokat, a férfiakat. Az utcákon ott oor- tyáizrbak a „kiflisek”, — ahogy a tábori csendőröket nevez­ték. Ezekben a napokiban. 1944. decemberében többen, megke­resték Alles János üvegfúvót, az illegális kommunistáit, a Vörös Segély helyi pénztáro­sait. Beállított hozzá Jane só Imre vésnök is. — Mit csináljak, János? Itt a behívó. Balassagyarmaton kell jelentkeznem. Mit te­gyek? Adj tanácsot! — Nézzétek, nehéz tanácsot adni. Család van, arra is gondolni kell — válaszolta Ali.cs. aztán odasúgita halkan Jancsónak. — Mindenképpen vonulja­tok be, csak ' ne oda, ahová hívnak. — Ezt. hogy gondolod? — Otthon szépen búcsúzz el a családtól, aztán csinálj mindent úgy, mintha mennél. Zólyom felé menj! Jancsó megfogadta a taná­csot. Meg sem állt Zólyomig, jelentkezett a partizánoknál. Hajek Rezső már Füleknél járt, amikor bomba támadás érte a várost. Eltört a lába, úgy hozták haza. Alics János otthon bújt meg. A Forgács utcáiban, a ház pincéjében rejtőzött egy ma­ga vájta lyukban. Először egyedül, aiztán hanmad.magá- val. A fasiszták ’ órái meg voltak számlálva, mégis évek­nek tűntek a napok a pincé­ben. Az egyik reggel zajt hallott. A felesége szólította. — Szabadok vagyunk! ' — kiáltotta, és a nyakába borult. Indult a városiba, ahol már a szovjet katonák jártak. A Nemzeti előtt mehetett, ami­kor egy eltévedt lövedék csa­pódott a vasút közé. Lehasalt. Ez volt talán az utolsó lövés a városban. A hidak kijavítá­sán már dolgoztak. Emberek kellettek a sínekhez is. mert azokat végig „felszántották” a fasiszták. Áz emberek ke­resték egymást. Ki élte túl? Ki van itthon? Kit vittek el? Kerekes Sán­dor Otthon volt. Hermann Fe­renc is. de a többiek is. az il- legálisok közül. Alics János az egyik nap Balga Antallal és Hermann Francival tana­kodott. Arról beszéltek, mikor, hogyan alakítsák meg a kom­munista pártot? Elindultak a szovjet parancsnokságra. Az őr megállította a deputációt. — Hová? — A parancsnokságra. A pa­rancsnokhoz. — Csak egy ember mehet. Ott álltak pár pillanatig ta­nácstalanul. — Menj te. János! Te érted a nyelvet — mondta Her­mann. Mi maid megvárunk. Belépett a szobába. Ebédelt' a parancsnok. Mikor felállt, Alics nem hitt a szemének. Ilyen ezálfamagas embert még életében nem látott. A parancsnok kérdezett. Álltak. — Mi járatban? Miben se­gíthetek? — Megbízatással jöttem. Szeretnénk megalakítani a a Kommunista Pártot. — Ki vagy, mi a foglalko­zásod? — Illegális, párttag. Üveg­fúvó. — Van nálad papír? Alics a zsebébe nyúlt és át­adta az internálás! papíro­kat. A parancsnok belenézett, továbbadta a tolmácsnak. Az bólintott és súgott va­lamit A következő pillanat­ban az onosiz átnvalábolta, .magához ölelte a vékony, fe­kete hajú. üvegfúvót és felki­áltott: — Drága elvtársam! Gyere üli le. mondj el mindent! A beszélgetés most már ar­ról folyt.-hogy an segíthetnének a kommunisták. A parancs­nok kérte, mozgósitsák az em­bereket az építéshez, a hely­reállításhoz és a Kisterenvén le­vő ideiglenes repölőtér építé­séhez. A párt megalakításáról meg azt mondta, hamarosan eljön annak is az ideie — várják Debrecenből a küldöt­teket. A beszélgetés után Alics mindent elmondott a két vá­rakozónak. Herman-nak és Balgának, akik már türelmet­lenek voltaic. Élénkült az élet a városban. Mozgolódtak a kommunisták, a baloldaliak. Az emberek barátkoztak a szovjet katonákkal. Az effvik nap az acélgyári kórházból vitték haza Hajek Rezsőt egv hordágyon. Ahogv hazaértek a beteggel. Alics Jánost üze­net várta: ..Már többször ke­restünk, gyere a rendőrségre!” Mit akarhatnak ? — gondolta Alics János és indult Ott | már várták. Farkas Mihály. Tóth Béla. a pánt debreceni küldöttei és a tarjáni kommu­nisták, GóLián. Fazekas. Su­lyok. Kerekes. Balga és a többiek. A folyosón beszélget­tek. — Kényelmesebb lenne, ha átmennénk a lakásomra — vetette fel Kilczer Béla — ide a Liget utca 5-be. Ott is ülhetünk, megbeszélünk min­dent. Indultaik. Január 2-a volt Az MKP titkárának Kerekes Sándort választották. Alics János az agitációs és propa­gandamunkát kapta. Gazda­sági szervező lett idős Gólián András. szervező Fazekas Sándor, a bányászok részéről Hermann Ferenc és Balga Antal. Gazdaságvezetőnek Sulyok Andrást választották. Salgótarján polgármestere Kilczer Béla lett A pártvezetőség munkához látott A lói.próbáit harcosok végigjárták az üzemeket, biz­tatták az embereket szervez­tek. megindították a sajtót. Az Apollo moziban ianuár 14-én gyűlés volt. Az emelvé­nyen a kiis asztal mellett Alics János állt. Ö volt a szónok. „Elv társak! Nem szabad csüggedni. Amiént a magyar dolgozó nép évszázadokon ke­resztül harcolt! — a szabad­ságért, a független Magyaror­szágért — azt most a Vörös Hadseregnek köszönhetjük.” Beszédét így zárta: „Mindenkinek dolgozni kell szellemi és fizikai téren egy­aránt. A munkának oJvamnak keli lenni, hogv az egv sza­bad demokratikus, szocialista Magyarország alapköve le­gyen!.. A szónok, szavait, aki fel- szabadulásunk hónapiéban tölti be 66. életévét, igazolta a történelem. Egymás után peregnek az esztendők az idő kerekén, s ezen az áprilison immár harminc év távolából buk­kannak fel népünk emlékeze­tének mélyéről az 1945 ta­vasz eleji képek, a vízbe ros- kadt hidak, a kormos tűz­falak, a bombatölcsérektől szaggatott földek reménytelen­séget sugalló képei, egy bu­kott kor roppant csődtömege. Emlékezetünk felszínére tor­lódnak a reménykedés képei is, amelyek a három évtized távolában sem fakulták hiva­talos olajnyomatokká. Azóta is erőért, lelkesedésért, a to­vatűnt negyvenötös napok tiszta szándékainak, emberi helytállásának, az egész or­szágot átfogó tetterőnek fris­sítő, lelket nemesítő emlé­keihez fordulunk. Minden év április 4-én a munkáshétköznapokat köve­tően egy napot arra fordí­tunk, hogy figyelő szemmel szétnézünk házunk, s hazánk táján: meddig jutottunk, s milyen megvalósítandó fel­adatok állnak előttünk. Ilyen­kor kirajzolódik szemünk előtt mondhatni az egész ország jellegzetes vonásaival. ösz- szefüggő. .hatalmas vetés­táblák. Ég felé nyúló gyár­kémények hívják fel a fi­gyelmet az iparfejlesztés új központjaira. A legutóbbit említve: a Tiszai Vegyi Kom­binát olefinműve —, amely a kalusi gyárkombináttal mű­ködik együtt —, egészen új típusú kapcsolat magyar és szovjet termelőegységek kö­zött. Soha nem felejtjük, de ilyenkor még élénkebben fel­idézzük, hogy vívmányainkat népünk nem tudta volna egyedül, a felszabadító Szov­jetunió segítsége nélkül el- éi'ni. Egész országunk, egész népünk hálával és remény­séggel tekint a segítő Szov­jetunióra. A felszabadító szovjet hadsereg semmisítette meg a magyarországi és a hitleri' fasizmust, s gyözel­Szokács László me milliókat segített új erő­höz, alkotó, építő munkához, új élethez. Megnyitotta né­pünk előtt az utat a demok­ratikus és szocialista fejlődés előtt, amelyért népünk leg­jobbjai küzdöttek, s amelyért oly sokan áldozták életüket. A magyar dolgozók harminc éve tapasztalják, hogy a leg­nagyobb szocialista hatalom léte és ereje, az általa veze­tett szocialista közösség dön­tően befolyásolja a nemzetközi helyzet alakulását, a békéért vívott küzdelem sikerét, s a legnagyobb biztosítéka ha­zánk politikai és gazdasági fejlődésének. Szilárd szövetségi politi­kánk és rendszerünk közép­pontjában a béke és a haladás ügyének szolgálata áll. Ez lehetővé teszi, hogy követke­zetes és elvi politikát foly­tassunk. Barátainkkal együtt a harmadik világ országainak népeivel és a tőkés országok dolgozóival, előmozdítjuk a közös történelmi, kulturális örökség ápolásának, az érde­kek összehangolásának, az enyhülésnek mindinkább ki­bontakozó folyamatát. A Szovjetunió a magyar népet felszabadította, és se­gítette Magyarországot a békekötésre irányuló törekvé­seiben. A legyőzött ország rö­vid időn belül visszanyerte szuverenitását. A Szovjetunió volt a magyar nép történeté­ben az első nagyhatalom, amely a mi kis országunkat egyenjogúként kezelte, barát­ságába fogadta, majd szövet­ségeseként szerződést kötött vele. A legjobbkor jött az anyagi segítség is, amelyet népünk a Szovjetuniótól , a felszabadulás után nyomban és olyan időben kapott, ami­kor a szovjet nép sem a fölös­legből adott. Felbecsülhetet­len az' az erkölcsi, politikai, gazdasági segítség, amelyet a Szovjetunió országunknak, né. pünknek nyújtott. A három évtized alatt meg­tett utat áttekintve, hazánk akkori és mai helyzetét egy­bevetve, a harc és a munka eredményeit számba véve, a Magyar Népköztársaság olyan vívmányokat mutathat fel, amelyek méltán keltenek büszkeséget és elismerést. A visszapillantást és elő­retekintést az idén mindnyá­junk számára megkönnyítette és rendszerbe foglalta a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa. Mélyreható elemző és értékelő tevékeny­ség alapján ismerjük immár a X. kongresszus óta eltelt idő­szak eredményeit, az új fel­adatokat összefoglaló hatá­rozatokat és a hosszabb távra, 15—20 évre szóló program- nyilatkozatot. Az új társadalom, az igaz­ság, az egyenlőség és a sza­badság társadalmának fel­építése az egységbe tömö­rült egész magyar nép ügye. A béke megvédésének világ­méretű küzdelmében felada­taink nem csökkentek. Tud­juk, történelmi mérföldkö­vek vannak már mögöttünk, érlelődik az európai bizton­sági értekezlet legmagasabb szinten tartandó zárószaka­sza, újabb egyezmény ké­szül a stratégiai fegyverrend­szerek korlátozásáról, fasisz­ta rezsimek omlottak össze Portugáliában és Görögor­szágban, s az enyhülés irány­zatát nem sikerült visszafordú tani. Ugyanakkor azonban még nem oldódott meg a kö­zel-keleti helyzet, lépések történtek Ciprus kettéosztásá­ra, Vietnamban változatlanul akadályozzák az egyezmények, végrehajtását, s a chilei “sö­tét zsarnokság még tartja magát. A világ ilyen állapota nemcsak szükségessé, de egye­nesen elengedhetetlenné te­szi itthon, a szövetségi politika elveinek megfelelően a pár­beszéd további szélesítését, s népünk egységének szilárdí­tását, mindenütt és minden­kor, ha a béke védelméről, a hidegháborús erők visszaveré­séről van szó. Sorsfordulók ... Minden ami emberi, nem idegen tőlem — mondotta az egyik filozófus. E mondás bi­zonyára érvényes Vilezsál Ár­pád életére is. A ma 72 éves nyugdíjas az acélgyárban és a bányánál 46 évet dolgozott. Kőművesek mellett, légkala­páccsal, később lakatos szak­mát szerzett. Szókimondó em­ber volt mindig. Ezért került veszélybe 1944 őszén. Így em­lékezik: — A gyárban reggel 7-itől délután 5-ig dolgoztam. Közel laktam, délben hazamentem ebédelni. Bekapcsoltam a rá­diót. Hallgattam, hogy miiként áll a front. A párnám alatt voltak térképek, azon kísér­tem figyelemmel. Éppen vet­tem fel a kabátot, amikor ház­kutatási paranccsal a kezében belépett egy detektív. Mindent felforgatott. Nem talált sem­mit. De bekísért a gyár kato­nai parancsnokságára. A pa­rancsnok nem volt benn. — Altkor megyünk a rend­őrségre — mondotta a detek­tív. Házuik előtt haladtak el. — Szeretném a felöltőmet felvenni — indítványozta Vi­lezsál. De a detektív nem en­gedte be, pedig a szeptember már hűvös volt. Akkor vette észre, hogy nem babra megy a játék, amikor beírták a rab- könyvbe, elvették még a cipő­Sorsfordulók edzették szi­lárd, elvhű emberré Vilezsál Árpádot — Az ellenforradalom után munkásőr lettem. Ma is tar­talék állományban vagyok. A gyárban a munka újrakezdé­sére, a párt szervezésére for­dítottuk a legnagyobb figyel­met. Munkavédelmi felada­* ^ ^ 1 L I.V11 ^ CAI Ul I 1 i 1 r ‘ fűzőjét is, és az alagsorban , ?.m..v. naponta kétszer Szovjet hadihajók látogatása Budapesten Csütörtökön a reggeli órák­ban — a magyar néphadsereg dunai flottilája egységeinek kíséretében — A. H. Bardas- csuk első osztályú kapitány parancsnoksága alatt több na­pos baráti látogatásra érke­zett Budapestre a Szovjetunió Vörös Zászló-renddel kitün­tetett fekete-tengeri flottájá­nak néhány egységből ál’ló fo­lyami hadihajóraja. AZ érke­ző hadihajókat — melyeket a Szent István park alatti alsó rakparton díszelgő katonai alakulat és az érdeklődő fő­városiak százai vártak — parti ütegek díszsortüze kö­szöntötte. amelyre a hadiha­jók ugyancsak cíísizsortűzzel válaszoltak. A had thai órai parancsnokát és legénységét Kovács Pál vezérőrnagy . fo­gadta. A haj órai parancsnoka és kísérete budapesti tartózkodá­suk alatt — hazánk felszaba­dulásának 30. évfordulója al­kalmából csütörtökön koszo­rúzás! ünnepségeken vesz részt a Hősök terén és a Gellérthegyen majd pénteken látogatást tesznek a magyar néphadsereg dunai flottilájá- nól. A Szovjetunió fekete-ten­geri és dunai flottájának ha­dihajóit április 4-én 15*és 16 óra között, április 5-én, szom­baton pedig 10 és 12 óra kö­zött tekinthetik meg az érdek­lődő budapestiek. A haj órai április 6-án a délelőtti órák­ban vesz búcsút fővárosunk­tól. bezárták egy cellába, — Másnap Dobos rendörfo- galmazó felolvasta a feljelen­tést. Ekkor tudtam meg, hogy honnan fúj a szék Kommunis­ta szervezkedéssel és fegyver­rejtegetéssel gyanúsítottak. Mindent tagadtam! Kiderült, hogy egy dalárdista társam, egy előmunkás provokált és jelentett fel. Ideje már, hogy jöjjenek az oroszok, hogy ki­verj ük ezt a piszkos söpredé­ket az országból ■— ilyen kije­lentéssel vádoltak. De semmit nem tudtak bebizonyítani. Így öt nap után elengedtek. A töretlen, harcos életút ter­mészetes következménye volt, hogy a felszabadulás után — Salgótarján 1944. december 25- én szabadult fel — már 1945. januárban belépett az MKP- be. Felesége ez év októberében követte példáját. A párt Vile­zsál Árpádot Debrecenibe szó­lította. — Hallgatója voltam az MKP első központi pártiskolájának. Debrecenben a Simányi út 12- ben rendezték meg 1945. feb­ruár 13-tól hat héten keresz­tül. Andics Erzsébet a Horthy fasizmus történetét, lényegét adta elő, de tanított bemmün- ke Révai József és Rudas Lász­ló is. Hazatérve sok-sok előa­dást tartottunk, segítettük az újjáépítést, a párt szervezését. Nem csoda, hogy 1944. decem­ber 28-án már 100—150-en helyreállítottuk az acél- syári vízvezetéket, javítottuk a kazánházat és a villamos központot. körüljártam a gyárat. Tevékenysége elismeréséül 1957-ben kormánykitüntetés­ben részesült. Nyugállomány­ba 1963-ban került. — Mivel telt el a 12 esz­tendő? Az SZMT-ben tevé­kenykedtem. Munkasőr és párttag vagyok a területi alapszervezetben. A sport- mozgalomban is mindig te­vékenykedtem, előbb labda­rúgóként, később játékvezető­ként, majd sportaktívaként. Kemény, egyenes jellemű ember. Ami a szívén, az a száján. Életében csak egyszer félt, 1944. decemberében. A nyilasok parancsát megtagad­va nem vonult Nyugatra. A ház kertjében gödröt ásott, kukoricaszárral befedte. Ám az egyik nap a németek a kertben ágyút helyeztek el. Az ól alá ásott gödöí a ki­lövőállástól négy méterre volt. Nem fedezték fel. — Persze,' hogy nem vo­nultam Nyugatra, hiszen tud­tam, hogy a szovjet katonák a barátaink, szövetségeseink. Munkássága elismeréséül már sokféle kitüntetésben ré­szesült. Kapott a párttól,, a kormánytól, a munkásőrség­től, a sportmozgalomtól. A közelmúltban újabb meg­tiszteltetés érte, A Munka Ér­demrend ezüst fokozatával tüntették ki Vilezsál Árpá­dot. R. T. NÓGRÁD — 1975. április 4., péntek \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom