Nógrád. 1975. március (31. évfolyam. 51-76. szám)

1975-03-29 / 75. szám

Sok bába közt a gyermek...

Jelenleg csaknem kétsaer amnyi munkás tanul, mint a hatvanas években a szocialista brigádmozgalom első szakaszainak fénykorában. Az állalmi oktatás különböző falmáiban részt vevőik száma tavaily ősz óta valószínűleg eléri a hétezer-ötszázat. Hogy miért „valószínűleg”, arról még lesz ezé. Továbbá, nem szeretnék senkit sem megbántani, de nem azért iratkozik be mostanság olyan sok felnőtt munkás az esti iskolába, meg a vizsgára előkészítő tanfolyamokra, mert mi fenetmód jól dolgoztunk, mert olyan meggyőző az érvelésünk, meg efféle... A felnőttek tanulásának reneszánsza, hogy úgy mondjam nem egészen azok érdeme, akiké egyébként lehetne.

Hadd mondjak el ennek bizonyítására egy történetet.

Talán hat vagy hét éve annak, hogy a síküveggyár igazgatója panaszkodott, rengeteg a selejt az üvegedtzőben. És képtelenek rájönni, mi az oka. Elkészülnek a jókora edzett üveglapok — vasúti kocsik, autóbuszok már-már kész ablakai —, amikor kiderül, hogy az üveglapokon karcolás esett. Ha javítható, órákon keresztül podirozógépek „simogatják”, hogy eltüntessék a karcolás nyomait, de ez nagyon sokba kerül! Ha meg nem javítható, el kell dobni a kész árut. Ez még többe kerül, hiszen van olyan üveglap, amelyik készen ezer forintnál is drágább. A selejt aránya elérte, sőt meghaladta a harminc százalékot.

Végigmentünk az edzőüzemen az igazgatóval.

— Valahol itt, a csiszolóüzemben, itt kell lennie a hiba forrásának — sóhajtott fel az igazgató —, de hol, kinél ... ?

Az egyik munkás éppen egy’ jókora üveglap széleit csiszolta. Nagy, széles mozdulatokkal forgatta körbe-körbe a táblát a császolókorongon. Odaléptünk:

— Tudja, hogy sok a selejt a karcolástól? — kérdeztem,

— Tudom — felelte a munkás.

— És azt, hogy a vezetőség itt, a csiszolóban keresi a hibát?

— Tudom,, sőt a hiba okát is tudom.

— Akkor miért nem mondja? — hördült fel az igazgató.

— Eddig nem kérdezték ...

— Most kérdezem!

— Szóval, szerintem ott a hiba, hogy most olasz üveggel dolgozunk, az olasz üveg pedig, tetszik tudni — fordult: hozzám — puhább, mint akár a magyar, akár a lengyel, vagy a szovjet üveg. És az ilyen üveget ez a gumikötény megkarcolja. Mert ezelőtt nem ilyen volt a gumikötényünk. De karcosság, az sem volt. Csak azóta.van, amióta ezt hordjuk.

Az igaziga,tó elhülve hallgatta a fejtegetést, aztán rámeredt a c&Í6zolómunkásra.

— Igaza van — nyögte —, igaza van. Hogy erre én nem jöttem rá ...

Nem szeretnék túlozni, de szinte abban az órában két igazgatói utasítás is napvilágot látott. Az egyik: a csoportvezetőik, művezetők különös gonddal oktassák ki a csiszolómunkásakat, ügyeljenek, nehogy csiszolás közben az üveg lapjával a gumikötényhez érjen, mert a kötény koreaiban megtapadó alattomos korundszemcsék karoolást okoznak. A másik utasításban elrendelte mérjék fel nemcsak az edzőüzem, de az egész gyár munkásainak iskolai végzettségét. A munkások egy részének tanulatilansá- ga a terrpelés továbbfej leszté- tésének gátjává válhat. Meg kell szervezni a dolgozók iskolán kívüli állami oktatását. Erre a célra a gyár minden anyagi és egyéb támogatást megad. Hogy a jövőben ne fordulhasson elő: egy munkás elképzelhetőnek tartsa, a gumi megkarcolhatja az üveget

Felismerve a feladat nemcsak gazdasági, de politikai jelentőségét is, a helyi pártszervezet egész apparátusával felkarolta az ügyet. Azokban a napokban, hetekben formálódott ki az a fajta tömeges oktatási rendszer a salgótarjáni síküveggyárban, amelynek eredményeiképpen 1972 óta a gyári kul'túrotthonban évente három-négyszáz munkásem- ber végzi általános iskolai, középiskolai tanulmányait Többéin, mint egyik másik „profi” iskolában.

De voltaképpen nem csak ezért idéztem fel ezt a régi históriát, hanem annak a hat esztendővel ezelőtti pillanatnak a nagyszerűségéért Szerencsés pillanat volt amelyben sikerült „tetten érni”, mint figyelmeztet bennünket a társadalom egy objektív igényre, amelynek kielégítése elkerülhetetlen, s ami azóta meg is fogalmazódott párt- és kormányhatározatokban, miniszteri rendeletekben, mindenféle-fajta és szintű intézkedési tervekben, s amelynek hatására az idei tanévben három- szor-négyszer annyi munkás tanul, mint mondjuk öt évvel ezelőtt.

De — ismétlem — ne legyünk túlságosan elégedettek, mert sajnos erről a társadalmi-gazdásági igényről nálunk nem mindenki vett tudomást. Amiből az következik, hogy éppenséggel tudomást is vehettek volna, s akkor nem vártak volna határozatra, mint ahogyan például a síküveg- gyáriak sem vártak ... Emlékezzünk csak Mdzserfára, az akikor még bányászszállóban 1967—1963-'ban, lezajlott pedagógiai kísérletre, amely aztán a Salgótarján i Kohász Művelődési Központban folytatódott 1969—70-ben! A Népszabadság vezércikkben üdvözölte a Nógrád megyei kezdeményezést. Tolna megyében, s más országrészeikben el is terjedt, de Nógrádiban elsorvadt, csaknem elfelejtődött.

És senki se higgye, hogy ma már nyoma sincs az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezésnek, hogy ma már mindenki, akit illet, kellő pedagógiai-politikai érzékenységgel bár, kellően informált, hogy ezt az egyre népszerűbb felnőttoktatási formát felkarolja, támogassa, terjessze.

( Sajnos erre is van példám.

A salgótarjáni síküveggyár kultúrotthonában működő „iskolagyárat” tavaly meglátogatta a városi tanács művelődés- ügyi osztályának egyik felügyelője. Az óralátogatás után Varga Imrétől, a gyár munkaügyi osztályvezetőjétől azt kérdezte:

— Mondja, tulajdonképpen hogy jöttek maguk ahhoz, hogy ezeket a tanfolyamokat megszervezzék? Ki adott erre engedélyt?

— Tudja, elvtáirs — felette az osztályvezető —, én olyan ember vagyok, azt szeretném, ha megyében minél több ilyen „engedély nélküli” tanfolyam volna, ami a miénket illeti, csalódást kell okoznom önnek, van rá engedélyünk. Sőt, párt- és kormányhatározatunk van rá!

Más, több kérdése a szakfelügyelőnek nem volt.

Itt hadd szakítsam meg a

gondolatmenet fonalát. Az olvasó joggal kérdezheti, miért emlegetem én annyit a vizsgára előkészítő tanfolyamot? Nos, bizonyára nem ez az egyedül üdvözítő felnőttoktatási forma, de a felnőttek szervezett tanulására különösen alkalmasnak látszott, s azóta is annak bizonyult

Aki a kérdéssel valameny- nyire is behatóbban foglalkozott, tudja, hogy a hatvanas évek elején évről évre több felnőtt munkás kapcsolódott be az állami oktaitásba, ami nem kis mértékben a szocialista brigádmozgalom akkori fellendülésének köszönhető. A szocialista brigádmozgalom hármas jelmondatának „szocialista módon tanulni” része 1964-lben négyezer embert vitt az iskolapadokba. Ezután az átmeneti hanyatlás esztendei következtek, miközben a mozgalom is igyekezett megszabadulni a ráfonódott formális elemektől, sallangoktól.

Azokban az években — a felnőttoktatásban való részvétel aggasztó csökkenésének hatására — a megyében is kutatták: a felnőtteket, elsősorban a munkásokat milyen anyagi, szellemi, erkölcsi és más okok, indítékok ösztönzik a tanulásra, vagy ellenkezőleg, mi az ami gátolja, visszatartja őket attól, hogy „vén” fejjel beüljenek az iskolapadba.

Kitűnt, hogy a tanulásira ösztönző motivációk közül hiányoztak a legerősebbek: az anyagi ösztönzés, a munkahelyi előrehaladás kilátásai, de hiányzott a tanuló üzemi munkások erkölcsi megbecsülése is. Egy másik gátló tényező az oktatás hagyományos „iskolás” módszere — és időtartama. Ezt sem részletezem, az olvasó tudja miről van 6zó.

Száz szónak is egy a vége, a mizserfai kísérletből kinőtt új oktatási forma és módszer, ha Nógrád megyében nem is, de másutt nagyon gyorsan elterjedt! Mert a hiányzó általános iskolai osztályokat fele idő alatt el lehet általa végezni, és mert metodikájában kerüli az iskolás módszereket, figyelembe, s álapui veszi a tanulók életkorát, kialakult karakterét,' élettapasztalatát, munkában szerzett szakmai és egyéb ismereteit, kiaknázza azokat a lehetőségeket, amelyeket a felnőttek önálló tanulásra foghatósága kínál, s a többi, s a többi.

Visszakanyrodva az eredeti gondolatmenethez, nyilvánvaló, hogy az éppen egyesztendős közművelődési párthatározat, az ezt követő kormányhatározat, miniszteri remeteietek, utasítások egybehangzóan felszólítanak az ilyen és ehhez hasonló új felnőttoktatási formák felkarolására, támogatására, népszerűsítésére, terjesztésére. Továbbá: úgyszólván elsöpörték az útból a legnagyobb akadályokat Hogy úgy mondjam intézményesítették a tanuló munkás anyagi és erkölcsi megbecsülését Aminek a hatása meg is mutatkozott abban, hogy tavaly szeptembertől megyeszerte alaposan megugrott a dolgozók esti iskolájában tanulók száma, de egyre másra alakultak a vizsgára előkészítő tanfolyamok is Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Nagyba tonyban,

Romhánybam, Homokteremyén, Pásztón és másutt.

Tekintettel arra, hogy a dolgozók esti iskolája jól szervezett, rutinos „gépezettel” rendelkezik, várható volt hogy a tanácsi szakigazgatás energiáit inkább az új oktatási forma táimogat)ására, irányítására, segítésére fordítja. Nem így történt. Az első csalódás akkor ért amikor a megyei művelődésügyi osztályon azt próbáltam megtudni, voltaképpen hányán is tanulnak vizsgára előlkészítő tanfolyamokon. Erre a kérdésre nemcsak tavaly októberben nem lehetett, de azóta sem lehet „hivatalos” választ kapni. A minap Salgótarjánban. megyei értekezletet rendeztek a felnőttoktatásról, ahol kitűnt, hogy a dolgozók esti általános iskolájára ezer- ötszázán, az esti középiskolára háromezren, az intenzív általános iskolai tanfolyamra ezren járnak. De hogy a vizsgára előkészítő tanfolyamokon hányán vesznek részt, azt az előadó Biihary Lajos megyei oktatási csoportvezető nem említette. Szünetben megkérdeztem tőle: van-e tudomása ilyen adatról?

— Salgótarjánban, Zagyva- pálfalván, Pásztón — mondta nagyon bizonytalanul — lehetnek olyan kétszázötven-háromszázán.

Saját felméréseimből tudom, hogy ősszel Salgótarjánban a Kohász Művelődési Központ, a salgótarjáni síküveggyár, valamint a pásztói Lovász József Művelődési Központ mellé felsorakozott a többi között a Lampart ZIM

saáigótaráni gyára, a salgótarjáni öblösüveggyár, a József Attila Művelődési Központ, de indult „nyolcvanórás” tanfolyam Nagybátonyban, Ti- ribesen, Homokterenyén, Balassagyarmaton, Romhányban és másutt is. És ezen az úton legalább kétezer munkás kapcsolódott be az oktatásba: zömmel általános iskolai vizsgára előkészítő tanfolyamokra.

Mit akarok ezzel mondani? Hót, a többi között azt is, hogy amikor a megyei tanács közművelődési intézkedési tervét 1974 október 25-én jóváhagyták, s abban a vizsgára előkészítő tanfolyamok bevezetésére szólítottak, az élet ezen az instrukción akkor mór túllépett A szakirányítási osztálynak — osztályoknak és más arra hivatott intézményeiknek, szervezeteknek — már akkor az általánosságokat meghaladó, konkrét feladatokat kellett volna megszabni. De eziekről a konkrét tennivalókról a márciusban megtartott megyei felnőttoktatási tanácskozásán sem hallottunk.

Milyen, tennivalókról ?

Az általam ismert nyolcvan- órás tanfolyamok közül több az új forma lényegét negligálja: az önálló tanulást. Ezért az általam ismert nyolcvanórás tanfolyamok többsége alig különbözik a hagyományos dolgozók esti iskolájától. A legszembetűnőbb különbség az új forma alapelvének rút fonákja: ugyanazt tanítják, mint az esti iskolában, de persze kevesebbet és rövidebb idő alatt.

Minden tanfolyamon gondot okoz, hogy a hetedik-nyolcadik osztályba beiratkozott munkások hatodik osztályba nagyon régen jártak. Sokat feledtek, ezért képtelenek tanulmányaikat mindjárt a hetedik osztály anyagával kezdeni. Van tanfolyam — például Zagyvapálfalván — ahol. ezt, ha nem is kielégítően, de figyelembe veszik. Néhány foglalkozást az átmenet megteremtésének szentelnék. Van aztán olyan tanfolyam is, ahol erre úgy érzik, nincs sem idő, 6em mód ...

Éppen azért, mert a tanítás metodikájában sok helyütt nem érvényesül az alapvető — az önálló tanulásra késztető és segítő — elv, az előírt tananyag „hagyományos” elsajátítására viszont kevés a nyolcvan óra, egyes halügató- csöportok tudásszínvonala kritikán aluli marad. Nem ritka, hogy a tudás és a követelmény közti szintkülönbséget mimiimalizmussal, álhumanizmussal, a közművelődési párthatározat helytelen értelmezésével hidal ják á t

A nyolcvanórás tanfolyamok

résztvevői zömmel a harmincas-negyvenes generációkhoz tartoznak. Ritkábban ötveneseikkel is találkozni. De a legritkábbak a húsz év körüli, vagy húsz éven aluli korosztály tagjai. Itt is, ott is kérdeztem: mi ennek az oka. Mondtak ezt is, azt is, de látszott hogy alaposan még senki sem gondolkodott el ezen a problémán. Konkrét választ a húszévesek és húszon aluliak hiányának okáról egyetlen helyen, a zagyvapálfalvad tanfolyamon tudtak adni: egyszerűen nem veszik fel őket Eltanácsolják őket Salgótarjánba, a hagyományos esti iskolába. Hogy miért? Mert még fiatalok, járjanak csak oda — mondták a zagyvapálfialvai központi iskolában. Varga Imrének, a gyár már említett osztályvezetőjének a salgótarjáni Dolgozóik Általános Iskolájának igazgatója kijelentette: „Hiába is vesznek fel a tanfolyamra húsz éven aluliakat, nem vizsgáztatjuk le őket.”

Szemet szúrt az is, hogy a dolgozók általános iskolájába fele annyian járnak, mint a a középiskolába. Holott a társadalmi igény ennek az aránynak a fordítottját diktálná. Megkérdeztem Biihary Lajost, a megyei művelődésügyi osztály csoportvezetőjét, vizs- gáilták-e már, mi ennek az oka... Nem.

Réti Zoltán: Tolmács

Érdekes viszont, hogy »

vizsgára előkészítő tanfolyamokon fordított az arány: körülbelül háromszor annyi az általános iskolás, mint a gimnáziumi. Érdemes volna a kettőit, a két oktatási formát ebből a szempontból is összevetni.

Íme csak kutyafuttáiban néhány olyan probléma, amely szerintem munkát, konkrét feladótokat ad, s amelyek megoldása ráadásul nagyon sürgős. És a tanácsi szakirányításon, szakfelügyetelen kívül bizony nagyon is nagy szükség volna egy megyei felnőttoktatási módszertani bázisra. Aminek kialakítására a pásztói Lovász József Művelődési Központot jelölte ki a megyei tanács közművelődési intézkedési terve.

A közelmúltban jártam ebben a művelődési központban. Felnőttoktatással csupán 1973. ősze óta foglalkoznak, azóta évente mintegy ötven munkás szerzi meg a kultúrotthon segítségével az általános iskolai végzettséget, 1974. ősze óta gimnáziumi vizsgára előkészítő tanfolyama is van. Kétségbe vonható tehát, hogy Pásztó, a felnőttoktatásban felhalmozódott pedagógiai tapasztalatok tömegét tekintve a legalkalmasabb hely módszertani bázis kialakítására. Ehhez Pasztának — ha csak a tapasztalatok felhalmozódását, érlelődését veszem alapul —, akkor is legkevesebb négyöt esztendőre van szüksége.

De vitatható a választás azJ ért is, mert a Pásztón továbbtanuló felnőttek sokszorosa ta- lállhiató a megye más helységeiben. Ami pedig a továbbtanulni akaró munkások .potenciális tömegbázisát illeti. Pásztó ebben sem versenyezhet Salgótarjánnal, Balassagyarmattal, de még Nagybá- tonnyal sem.

A pásztói Lovász József Művelődési Központ , jelenleg nem rendelkezik a megyei felnőttoktatási módlszertani bázis tárgyi és személyi feltételeivel sem. Jármű híján még járási népművelési módszertani központ funkcióját sem tudja betölteni. Az intézménynek november óta nincs önálló felnőttoktatási szakelőadója, a munkát, kisegítőként egyéb feladatok mellett lsét másik munkatárs végzi. Akik, mint arról megbizonyosodtam, nem .rendelkeznek a felnőttoktatási módlszartend munkához szükséges elemi információkkal. Nincs adatuk még arról sem, a me,gyében hány ipari, mezőgazdásága dolgozó nem végezte él az általános iskolát. De hányán vannak ilyen munkások Pásztón — azt sem tudják. Nem tudják hány felnőtt teniul a megyében. Mindezt nem azért nem tudják, mert nem akarják, hanem azért, mert nem jutnak ilyen információkhoz. Bár a pásztói felnőttoktatás gyakorlati szervezését ők végzik, még arról sem tájékoztatták őket, hogy a művelődési központban tavaly decemberben lebonyolított megyei felnőttoktatási értekezleten egyáltalán mi hangzott el, miről volt szó.

Észrevételeimet, tapasztalataimat, kétségeimet elmondtam a megyei tanács egyik vezetőjének. Nos, Pásztó módszertani bázis kijelölését ő is elhibázottnak tartja, egyetértett más észrevételeimmel. Hogy mindezt megírom? Nos, az bizonyos kockázattal jár. Akik eddig inuk szakadtáig dolgoztak a munikásoktatásért, megsértődhetnek, akik pedig eddig sem szaggatták az istrángot, nem veszik magukra a bírálatot. Valahogy így vannak „ibeprogramozva” ... Így aztán, aki eddig nem dolgozott, attól ezután sincs mit várni, aki meg húzza a szekeret, esetleg abbahagyja, mondván, nem érdemes...

Szóvá tettem a vizsgára előkészítő tanfolyamok kettős felügyeletét is. Mert oktatás: felel érte az oktatási csoport. Mert kultúrotthonban zajlik, a kultúrotthon szervezésében: felel érte a népművelés ii. Nevettünk. Nehogy a sok bába közt elvesszen a gyermek!

Csakhogy ez a „gyermek” nem veszhet el, külnösen, hogy néhány évi halódás után ismét vígan lobog az élete lángja. Ezért aztán mégis úgy döntöttem, megírom ezt a cikket.

Csizmadia Géza

NÓGRÁD - 1C 75, múrcius 29., szombat