Nógrád. 1975. március (31. évfolyam. 51-76. szám)
1975-03-18 / 65. szám
Tovább folytatódott a szocialista társadalom építése, erősebb lett rendszerünk, hazánk Kádár János elvtárs előterjesztette a Központi Bizottság beszámolóját az MSZMP XI. kongresszusán Kádár János előterjeszti a Központi Bizottság be számolóját Kádár János elvtárs beszéde A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának beszámolóját Kádár János, a Központi Bizottság első titkára ismertette, A beszámoló rámutat: — Pártunk a szervezett szabályzat előírásainak, a pártélet normáinak megfelelően készült fel a kongresszusra. A Központi Bizottság kidolgozta, vitára bocsátotta kongresszusi irányelveit, a szervezeti szabályzat módosítására tett javaslatot; elkészítette, nyilvánosságra hozta a párt új programnyilatkozatának tervezetét. — A Központi Bizottság jelentheti a XI. kongresszusnak, hogy a párt a beszámolási időszakban, a X. kongresszus határozatainak végrehajtásán dolgozva egész tevékenységé, ben híven követte a kongresszuson kijelölt politikai irányvonalat. A legutóbbi négy év alatt végzett munka eredményeként országunkban lendületesen és magasabb szinten folytatódott a szocialista társadalom építése, erősebb lett rendszerünk, hazánk, a Magyar Népköztársaság. — Megállapíthatjuk, hogy pártunk XI. kongresszusa megfelelő politikai helyzetben kezdi meg és végzi munkáját. A Központi Bizottság abban a mély meggyőződésben, hogy a párttagság és a pártonkívüliek millióinak óhajával összhangban teszi, mindenekelőtt azt kéri a kongresszustól, hogy erősítse meg pártunknak a gyakorlatban bevált, eddig is követett fő irányvonalát mind a bel- és külpolitikában, mind a gazdasági és kulturális építőmunkában, mind az életszínvonal-politikában. I. Erősödött társadalmunk szocialista jellege A társadalom alapkérdéseiről szólva a beszámoló aláhúzza: — A Magyar Népköztársaság társadalmának szocialista jellege az utóbbi négy évben minden tekintetben tovább erősödött. Államunk, amely osztálytartalmát tekintve proletárdiktatúra, s amelynek legfőbb politikai alapja a munkás-paraszt szövetség, a beszámolási időszakban rendeltetésének megfelelően működött. A munkásosztály a hatalom gyakorlásába bevonta a termelőszövetkezeti parasztságnak, az értelmiségnek, a szocializmus építésén dolgozó legszélesebb tömegeknek a képviselőit. Hazánkban ezáltal az egész dolgozó nép hatalma valósul meg. A X. kongresszus határozatai végrehajtásának eredményeként a beszámolási időszakban az államélet, az állami munka jelentősen fejlődött. — Az országgyűlés, mint a népszuverenitás legfőbb szerve, széles körű törvényhozó munkát végzett A beszámolási időszakban megalkotott törvények közül kiemelkedik az, amely módosította Népköztársaságunk alkotmányát, s népünk eddigi munkájának, harcának eredményeként kimondhatta: a Magyar Népköztársaság szocialista állam, a munkásosztály marxista—leninista pártja a társadalom vezető ereje. • — A szocialista demokrácia fejlesztésének útján nagy lépésnek tekinthetjük, hogy az egységes államszerveizet részeként erősödött a tanácsok népképviseleti, önkormányzati és államigazgatási jellege és funkciója. A tanácsok mindinkább területük felelős gazdát, és össztársadalmi feladataink megoldásában is hatékonyan vesznek részt. — Népköztársaságunk kormánya, amely központi szerepet tölt be az állami szervek irányításában, a X. kongresszust követően részletes munkaprogram alapján segítette a kongresszus határozatainak végrehajtását — Hazánkban népi államunkat, népünk szocialista vívmányait, minden állampolgárunkat védelmező törvényes rend van, érvényesült és az utóbbi négy évben tovább szilárdult a szocialista törvényesség. Utalt a beszámoló a programnyilatkozat elvi állásfoglalására: a szocialista államra, annak erősítésére, munkájának tökéletesítésére mindaddig szükség van, amíg az imperialista hatalmak veszélyeztetik a békét, amíg a külső és belső reakciós erők zavart- keltő kísérletei akadályozhatják a szocializmus építését. Az ország belső viszonyai is mindaddig szükségessé teszik az állam létét, az állami élet fejlesztését, amíg a gazdasági és kulturális építés alapvető feladatai csak az állam irányító és szervező tevékenységével oldhatók meg. — Társadalmunk további fejlődése során, az osztályok közötti különbségek csökkenésével, a fejlelt szocialista társadalom megteremtésével a proletárdiktatúra állama fokozatosan átalakul az egész nép szocialista államává, amelynek vezető ereje továbbra is a munkásosztály marad. A fejlett szocialista társadalomban létrejönnek és fejlődnek a kommunista társadalmi önkormányzat elemei. — A szocialista demokrácia fejlesztésében, annak minden fő területén — az állami élet, a tanácsi, az üzemi és a szövetkezeti demokrácia fejlesztésében — egyaránt, érzékelhető mértékben előbbre jutottunk. Az állampolgárok, a dolgozók mind nagyobb számban és mértékben szólhatnak bele közvetlenül is az országos politika, a lakóterület, illetve az üzem, a szövetkezet ügyeinek eldöntésébe. Szocialista törekvéseinknek, rendszerünk politikai alapjainak erősítése azt igényli, hogy a párt és minden szervezete a jövőben is nagy figyelmet fordítson a szocialista demokrácia további kibontakoztatására a társadalom életének minden területén. — A szocialista demokrácia erősítésén belül most előtérben álló feladat az üzemi, a munkahelyi demokrácia fejlesztése. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy ha erősödik az üzemi demokrácia, ha a dolgozóknak nagyobb a beleszólási lehetőségük a vállalati gazdálkodásba, a helyi és a közügyekbe, ez fokozza aktivitásukat, szélesíti látókörüket és növeli felelősségtudatukat. Az üzemi demokrácia alapintézményei és letéteményesei a gyárakban, a vállalatokban, az állami gazdaságokban tevékenykedő párt-, szakszervezeti és KISZ-szervezetek, a termelési tanácskozások és a dolgozók más fórumai. — Az üzemi demokrácia továbbfejlesztése a legközelebbi években elsősorban a már meglevő demokratikus fórumok még hatékonyabb munkájától, még jobb működésétől függ. Segíteni kell mindezeknek a fórumoknak a további fejlődését. Először azzal, hogy növeljük a pártszervezetek jogkörét az üzemi, a vállalati szintű feladatok összehangolásában, a vállalatok éves és ötéves terveinek kialakításában és jóváhagyásában. Másodszor azzal, hogy általánossá tesszük a munkások, a fizikai dolgozók bevonását a vezetés fontos szerveinek, az igazgatói tanácsoknak és a vállalati felügyelő bizottságoknak a munkájába. Harmadszor az üzemek állami vezetői, a gazdasági vezetés színvonalának emelésével, a vállalatok belső szervezetének korszerűsítésével, a vállalat ügyeiről, problémáiról a dolgozóknak adott rendszeres és jó tájékoztatással segíthetik és segítsék a demokrácia tényleges érvényesülését. — Az állami élet, a tanácsok, az üzemek, a szövetkezetek demokratikus intézményeinek továbbfejlesztésével, a szocialista demokrácia általános kibontakoztatásával közelebb jutunk annak a lenini követelménynek a megvalósulásához, hogy az állampolgárok többsége váljék a hatalom gyakorlásának és a közügyek intézésének részesévé. Ez a munkáshatalom, a szocialista állam erősítésének és fejlesztésének elsőrendű követelménye, pártunk politikai programjának fontos része. A tulajdonviszonyok alakulásáról szólva a beszámoló kiemelte: — A Magyar Népköztársaságban a szocialista tulajdonnak, a szocialista termelési viszonyoknak ma uralkodó helyzetük van. Az állami és a szövetkezeti vállalatokban, üzemekben, intézményekben dolgozik a foglalkoztatottaknak 95 százaléka, itt termelik meg a nemzeti jövedelemnek több mint 98 százalékát. Állami tulajdonban van a termelési eszközök döntő többsége, s ez a szocialista tervgazdálkodás legfontosabb alapja és biztosítéka. A szövetkezeti tulajdon fontos helyet foglal el a mezőgazdaságban, az ipari termelés és a szolgáltatás, a kereskedelem több ágazatában. — A Központi Bizottságnak az a véleménye, hogy társadalmunk továbbfejlődése most már nem a tulajdonviszonyok gyökeres megváltoztatását, hanem mind az állami, mind a szövetkezeti tulajdon erősítését, továbbfejlesztését igényli. Jobban kell hasznosítanunk azokat a nagy tartalékokat, amelyek az uralkodóvá vált szocialista tulajdonban és termelési viszonyokban rejlenek. Az állami és szövetkezeti tulajdon fejlesztése egyaránt szolgálja a munkásosztály és a termelőszövetkezeti parasztság, végső fokon az egész nép érdekeit. — Amikor a tulajdonviszonyokról szólunk, pártunk azon elvi álláspontjából indulunk ki, hogy az állami és a szövetkezeti tulajdon egytípusú, szocialista tulajdon. Különbség van azonban közöttük a munka társadalmasításának fokában, a vezetés, az irányítás és a jövedelemelosztás módjában; az állami tulajdon társadalmasításának foka magasabb. — A mezőgazdasági termelőszövetkezetek szocialista jellege az elmúlt négy évben tovább erősödött. Az általuk használt földterületeknek ma már csaknem fele a szövetkezetek tulajdona. Nagy sikere rendszerünknek, hogy a szövetkezeti tulajdon alapján termelőszövetkezeteinkben kifejlődött a modem, szocialista nagyüzemi gazdálkodás. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek felzárkóztak az iparhoz, a népgazdaság más ágaihoz, s ezzel a magyar népgazdaság minden területén a szocialista termelési viszonyok váltak uralkodóvá. — Az erősödő szövetkezeti tulajdon legyen még szilárdabb alap a termelőszövetkezeti gazdálkodás fejlesztéséhez, amelynek fő útja ma már: a hatékonyság, a hozamok növelése, a tartalékok feltárása és hasznosítása minden gazdaságban; a közepesen gazdálkodó szövetkezetek felzárkóztatása a jól gazdálkodókhoz; a kedvezőtlen adottságú szövetkezetek termelési feltételeinek javítása: a korszerű gazdálkodást segítő legkülönfélébb együttműködési formák kialakítása és kihasználása. Kádár János a földtulajdon néhány elvi kérdéséről szólva kiemelte: a föld, a tulajdonformától függetlenül, nemzeti kincs. Ennek megfelelően, eddigi politikánkat folytatva, gondoskodni kell róla, hogy a föld hasznosítása az egész nép, a nemzet érdekeit szolgálja. — Ebből a célból először: az állami tulajdonban levő földek eladását fokozatosan csökkenteni kell és néhány év múlva meg kell szüntetni. Másodszor: a mezőgazdasági szövetkezetek használatában levő földeket fokozatosan szövetkezeti tulajdonná kell változtatni. Harmadszor: a magánkézben levő földek adás-vételét állami ellenőrzés alá kell vonni. — Nem engedhető meg, hogy bárki is üzér- kedhessék a földdel, a nép vagyonával. Ugyanakkor biztosítani kell, hogy bérlet formájában, kedvezményesen azok is házhelyhez, telekhez juthassanak, akik anyagi helyzetük miatt nem vásárolhattak és a jövőben sem lenne módjuk rá. — A jövőben is fennmarad elsősorban a lakosságot kiszolgáló kisiparosok, kiskereskedők magántulajdona. Ez főként a saját munkán és a családtagok munkáján alapulhat. — Államunk törvényeivel is elismeri és védi a munkával szerzett személyi tulajdont. A személyi tulajdon gyarapodása szocialista építőmunkánk eredménye. A párt politikájának alapvető célja a lakosság anyagi és kulturális szükségleteinek mind jobb kielégítése, s ez együtt jár a személyi tulajdonban levő javak körének a bővülésével. — A párt szocialista rendszerünk sarkalatos elvének tekinti, hogy a személyi tulajdon a társadalom számára hasznos munkából származzék és jogos igényt elégítsen ki. Ennek érdekében olyan szabályozást tart kívánatosnak, hogy a személyi tulajdon gyarapodásának mértéke az egyének és a családok szükségleteinek kielégítése legyen, azt szolgálja, és ne sértse a közérdeket, a szocialista elveket. A beszámoló elemezte az osztályviszonyok alakulását: — Szocialista építésünk vezető ereje, a munkásosztály, a beszámolási időszakban is tovább fejlődött. Társadalmunknak számbelileg is legnagyobb osztálya: az aktív keresők 58 százaléka munkás. A munkásosztály politikai állásfoglalása, tevékenysége, fegyelme, szemlélete meghatározó módon hatott a dolgozók minden csoportjának, rétegének a felfogására. — A Központi Bizottság a beszámolási időszakban folyamatosan foglalkozott a munkásosztállyal kapcsolatos kérdésekkel. Intézkedéseket hozott a munkásosztály élenjáró szerepének megszilárdítására, megkülönböztetett módon foglalkozott a derékhadat alkotó nagyüzemi munkások helyzetével. A szocialista építés elengedhetetlen követelménye, az egész dolgozó nép érdeke, hogy a munkás- osztály vezető szerepe az elmúlt idők eredményeire alapozva a társadalmi élet minden területén tovább erősödjék, politikai súlya, szerepe tovább növekedjék. Fontos az is, hogy a párt-, a társadalmi, az állami szervek vezető tisztségeiben és testületéiben továbbra is kellő arányban legyenek ott a termelésben élenjáró, a társadalmi tevékenységben kiemelkedő és megfelelően felkészült munkások, fizikai dolgozók. — Parasztságunk, amely a szövetkezeti mozgalom útján jutott el a szocializmushoz, társadalmunk aktív építője. A szövetkezeti parasztság szocialista fejlődését meggyorsították az ország általános társadalmi, gazdasági, kulturális előrehaladásában, valamint a szövetkezetek tevékenységében és fejlesztésében elért eredmények. — A munkásosztály és a parasztság együtt vetette meg a szocialista ipar és mezőgazdaság alapjait, együtt védte meg a népi hatal. mat és együtt halad a jövőbe vezető úton. A szocialista építés során kivívott nagy, közös győzelmek szilárddá kovácsolták és tovább erősítették a munkás-paraszt szövetséget. Pártunk nagy fontosságot tulajdonít e szövetség fejlesztésének munkásosztályunk, parasztságunk, egész népünk nemzetünk javára. Az értelmiség növekvő szerepéről szólt ezután a referátum. Joggal mondhatjuk, hogy szocialista társadalmunk értelmiségének döntő többsége munkájával és közéleti tevékenységével a népet, a szocializmus építését szolgálja. — A szellemi munkaerőt, a magas fokú szaktudást és felkészültséget a szocialista haladás, a nemzet felemelkedése érdekében minden területen hozzáértően és szervezettebben kell gyümölcsöztetni. Az a célunk, hogy tovább erősödjék értelmiségünk szocialista elkötelezettsége, közéleli érdeklődése és aktivitása — hangsúlyozta Kádár János. A nők társadalmi helyzetéről szólva kiemelte: tovább kell javítani egyenlő társadalmi esélyeik gazdasági, kulturális, szociá- lis és tudati feltételeit. A fiatalok problémáival összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy helyzetük javítása érdekében további központi intézkedésekre, és a helyi lehetőségek, erőforrások jobb felhasználására van szükség. — A szocializmus híveinek köre nálunk messze túlterjed a párt keretein — folytatta Kádár János. A szocialista építés kiteljesedésével szélesedett, szocialista tartalommal telítődött a magyar nép minden haladó és alkotó, erejét, párttagot és pártonkívülit, ateistát és hívőt, minden nemzedéket tömörítő társadalmi összefogás a közös célokért. (Folytatás a 3. oldalon)