Nógrád. 1975. február (31. évfolyam. 27-50. szám)

1975-02-23 / 46. szám

Farsangi böngészde Farsang1. Leányok és fiúk minden gondolata a vidám­ság, a tánc felé fordul ilyen­kor. A fiatalság száz vagy százötven év előtt ugyanúgy lelkesedett az új táncokért, mint napjainkban! Hogy mit táncoltak az egykori farsan­gok vidám napjaiban? Jár­juk végig képzeletben a „Far­sangi böngé62de” című tánc­ba'ólát; elénk tárulnak a régi báli emlékek és erről szól krónikánk. A mulatni vágyó fiatalság egykoron külföldről hozta be a ritmikus vigadás módját. Csokonai Vitéz Mihály „Do­rn ttyájá”-ban csinos beszá­molót nyújt erről: Kezdődik a minőt. — Három gavallérral,/ Három deli dáma kiáll szép manérral.../ Opor kilenc anglus kontratáncot já- ra;/ Mégsem szállt lankadteág vagy görcs az inára.../ Bon- gorfi egynéhány személyt öszveezedve,/ És alia poLacca a táncnak erede.../ Végezvén a lengyelt, stájeren forognak,/ A szála közepén tipegnek, ta- p gnak.. ./Jártak galoppátát, straszburgert, hanákot,/ Val- cerest, mazurkát, szabácsot, kozákot... A farsang eredetileg a né­met „fasching” szóból szár­mazik. és — pajkoskodást je­lent. A vígság időszakát jel­zi, mely vízkereszt napjától húshagyó keddig tart. Már 1773-ban nagyban vigadtak Buda városában, de úgy lát­sz'k, a táncos lábú fiatalok akkoriban nem kevés bajt okozhattak, mert a pest-budai helytartótanács jónak látta kiadni a következő rendele­tet: „őfelsége Mária Terézia királynő kegyesen megengedi, hogy a közönség a maga na­gyobb gyönyörűségére maska­rában hálózzék. Megkívánja azonban, hogy mindenki tisz­tességesen viselje magát, mert az illetlenkedőket irga­lom nélkül kivezetik!” A rendelet értelmében a mulatságok este nyolc órától hajnali három óráig tartottak. Februárban, farsang derekán öt. óráig. Farsang utolsó nap­ján éjjel fél tizenkettőig volt szabad mulatni. Aki a rendelet ellen vétke­zett, az őrség kivezette, és a vendéglőst száz arany bírság j lefizetésére kötelezték. A mi- nélet, eredeti nevén menüet­tet Jósika Miklós is megörö­kíti emlékirataiban, ahol Wesselényi Miklóst is elénk állítja, mint — minét táncost: „Emlékszem egyszer egy táncmulatságra, hol a menü­ettben annyi gracet fejtett ki, hogy nyelve végét lehe-, tett látni. Sógorom, Kendeffy Ádám, ki nagyon szeretett ne­vetni, majd megcsattant. A furcsa az, hogy Miklós bará­tunk térdig érő nadrágban volt, fehér hosszú harisnyák­kal...” 1793-ban a budai Vigadó-, ban volt farsangi bál, mely fényesen sikerült. A táncot Schilder József karmester igazgatta, aki ez alkalomra új menüettet és más német tán­cokat komponált. A bálok hi­vatalos táncrendjében ékkor csakis idegen, főleg német táncok szerepeltek. Például ezen az 1793-as bálon tízféle táncot lejtettek. Milyen volt az 1793-as báli divat? A német polgárok nyakig érő bugyogóba voltak öltözve nyaktól mell aljáig érő pruszlikokkal és széles, há­romszögletű kalapokkal. A vagyonosabb polgárok és a beamterek — hivatalnokok —, toalettjét köcsögkalap — ci­linder — egészítette W. A ma­gyar urak, akik megjelentek a táncmulatságokon, igaz, hogy színes nemzeti viseletben ékeskedtek, de — németül társalogtak! 1804Jbem a pesti Beleznny­kertben tartottak nagyszabású táncmulatságot, mely azért nevezetes emlékű, mert ez al­kalommal Chladek táncmes­ter egy eredeti verbunkost tanított be, melyet nagy hév­vel jártak a táncosok. Az első jogászbálról a „Je­lenkor” című lap 1832. évi 18. számában olvashatunk: „A medikus bálon felbuz­dulva, az egyetem törvény ta­nulói az idén legelőször ön­költségen táncmulatságot ad­tak a „Hétválasztó”-nál, oly csínnal, Ízléssel és szellem­mel, mely a művelt magyar nemes ifjút nagyon kedvessé, szeretetre méltóvá teszi”. A medikusok báljáról — megelőzték a jogászokat — egy Pesten járt angol hölgy, bizonyos Miss Pardoc kelle­mes meglepetéssel írja: „A medikusok bálján a kis­teremben egy parfüm-szökő- kutat állítottak fel, a táncos­nők zsebkendői számára...” Budán, 1838-ban *, Battyhá- nyi-palotában táncolták elő­ször a csárdást, a következő főúri bálon már nyolc pár lejtette a tüzes magyar tán­cot, a harmadikon. pedig már húsz párnál több állott ki. A negyedik bál táncrendjé­be már be volt állilva e tánc Csárdás név alatt. Ekkor már alig fértek el a párok, s az ifjúság nem érte be ezzel, hanem egv német táncot ki­hagytak, s helyette — máso­dik csárdást jártak! A csárdást Pesten 1841-ben táncolták először nyilvános estélyen! Révész Tibor A csodaszer Veréb György, vegyészmér­nök hosszas munkával elké­szített egy olyan kenőcsöt, amely — mint számtalan kí­sérlete igazolta — a bőr fe­lületén keletkező minden rendellenességet: pörsenést, csípést, „kifújást”, stb.-t, né­hány óra alatt eltüntet. Veréb Györgynek ugyanis a gyógyszervegyészet volt a hobbyja. A kenőcsöt elnevez­te Antipörsnek, majd egy té­gelyt megtöltött belőle, s el­vitte régi barátjához, Odom Ákoshoz, a Superimpex ve­zérigazgatójához, azzal a cél­lal, hogy a szer legyen hasiznára az emberiségnek, hozzon egv kis valutát az országnak, és némi készpénzt neki is. Odom Áko6 a keblére ölel­te régi barátját, megkérdezte tőle, hogyan javasolja adjusz- tálni a világszabadalmat, s milyen részesedést óhajt a be­vételből. Ezután hosszan elbe­szélgettek a régi szép idők­ről, majd miután Veréb György eltávozott, a nagyha­talmú vezérigazgató hivatott egy segédlaboránst. — Hát... — mondta a se­gédlaboráns, miután az Anti- pönsbe beleszagolt. — No. igen... — bólintott Odom Ákos, és becsengette a titkárnőjét: — Matildka! — mondta a tégelyt átadva. — Ez a sze­gény Veréb megint csinált valamit. Írja meg neki a szo- k isosat, majd aláírom. Harmadnap Veréb megkap­ta a levelek amelyben régi barátja, Odom Ákos sajnálat­tal közölte, hogy a hosszas és tüzetes vizsgálat nem tartja jónak a kenőcsöt, de azért csak.. . és szeretettel öleli. Veréb György nem adta f.-l a harcot. Fogta a vissza" kanott tégelyt és elvitte egy rnáe'k barátjához, a Csini Ktsz ige ze a tójához, aki több ízben nyilatkozott arról, hogy hazai alapanyagból világszin- vona’ú kozmetikai cikkeket lehet előállítani. Az igazgató keblére ölelte régi barátját, elbeszélgetett vele a régi szép időkről, majd személyesen kikísérte az elő­szobájába, ahol elköszönve tőle, a saját orrával belesza­golt az Anbipörsibe, s nagy1 sóhajtva a titkárnőjéhez for­dult: — Licike! Ez a szegény Ve­réb megint csinált valamit. Írja meg neki a szokásost...' Veréb György még mindig nem adta fel a harcot, s el­utazott Hegypercesre, ahol ré­gi barátja vezette a helyi ter­melőszövetkezet melléküze­mét, amely kozmetikai cikke­ket gyártott. Itt is szíves fogadtatásban, ölelésben és beszélgetésben részesült, majd az elnök sa­ját kocsijával fuvarozta ha­za, miközben egész úton há­lálkodott, hogy őket részesí­tette nagy találmányába a a mérnök úr. Másnapra a hegy perc esi ba­rát már meg is feledkezett az Amtipörsről. A tégelyt vé­letlenül lesodorta az asztalról Mari néni, a takarítónő pe­dig, miután beleszagolt, e kamrába vitte a cipőtisztító szerek közé. tott, tehát zsebre vágta aba- kancstisztítót. Alig egy év múlva Veréb György egy presszóban talál­kozott régi barátjával, Odom Ákossal. Megölelték egymást, s elbeszélgettek a régi szép időkről, majd kezet rázva el­köszöntek, — Milyen a te kezed? — fogta vissza a jóságos Odom az ő szegény barátját, akinek a keze csupa pörsenés volt. — No, segítek én a bajodon, adok neked egy tubus Novi- pellt, ez egy külföldi csoda­szer, most importáltuk. Veréb György megkapta a Novipel’t, bekente vele a ke­zét. A pörsenések hamarosan eltűntek, de a kenőcs szaga... Amikor azt beszippantotta Y“»-éb György, agyvérzést ka Sólyoni László H armatos, üde zöld fű és sárga októberi fény. Józsi bácsi a rönkön ül, térdén szalvéta, kezében egy­másra borított zsíros kenyér, Lassan rág, a pirosra sült ke­nyérhéjat bár levágta reggel az asszony, mégis lassan megy már az éves. Meg aztán, minek az a nagy sietség. Reggel van, világos őszi reggel. A bicikli amott, a fá­nak támasztva áll. Csomag­tartóján az aktatáska, hosszú szíjjal, amit éppen negyven éve tett rá, hogy hajnalonként a vállán vihesse az elemózsi­át: a bütyköst, a fél liter tej­jel, meg a dupla zsíros kenye­ret. Igaz, haragudtak is rá, hogy nem fröccsöt vitt, mint a Mózsi vagy sört, mint Já- kó, de hiszen azért is hara­gudtak rá, hogy olyan szol­gálatkész volt. zsi még kicsike volt, s meg­ígértem az asszonynak, hogy kis bekecset veszek neki, hímzettet, amilyent a vásár­ban láttunk. Hogy a télen ne fázzon. A keverő egy pillanatra megáll. Józsi bácsi felnéz. In­nen egész jól látni a folyót, hej. de jó volna ott gubbasz­tani valamelyik bokor alatt, a pecálóval! De máma ennek kész kell lenni. Az ablak, aj­tó már bent van, fel kell rakni a falakat. Kevés hi­ányzik. Kész kell lenni, hi­ába van vasárnap. Tegnap beemelték a gerendákat, ma egymaga dolgozik. Szép kis munka lesz, de megéri. Megveszi az unokának az orkándasekit. A nagyobbik­nek meg csizmácskát ígért. Legyen. Friderich csak hordta a bort az első időben. A nagy­Józsi bácsi magában szá­molgat. Mára négyszáz lesz akkor! Igaz, hogy nyomni kell, de megéri. Meglesz a fal is. a dzseki is, csizma is.. Hadd örüljön a kisjózsL Fodor elmegy, elvilian a narancsszínű autóval. A Fo­dor. Nagy úr ám a vállalat­nál, jó jóban lenni vele. El tud intézni az igazgatóinál ezt-azt. Apróságokat. Meri az igazgatót ritkán látni. Ünnepségeken. Messze van az iroda, meg aztán mi­nek is menne oda az ember? Idős Szabó József tűnődik. Itt sem láttam még, igaz, mondták, hogy egyszer, hét­köznap kijött, s megnézte a házat. És azt is mondták, hogy elégedett volt. Hát leheti is. mert szép ház lesz, tető­beépítéssel, nagy terasszal. Az övé lesz a legszebb ház itt a soron. Kampis Péter: Építkezés %> egy kis mellékes kere­setért építkezett a nagyságos úrnak. Felsóhajt, és néhány aprót bólint. Régen völt az már, a harmincas években. Az ám, a Mózsl. Meghalt szegény, öt éve. Vagy hat? Szél fújja meg a bokrokat. Egy papírnyár citromszínú levelei zörögnek. A fákon túl megvillan a folyóvíz. Józsi bácsi a kezében tartott ke­nyérre néz. Becsomogolja a szalvétába, leszáll a rönkről és a biciklihez megy. A ke­nyeret beteszi az aktatáská­ba, előhúzza a félliteres üve­get. Jóízúet húz a tejből, az­tán rámered az üvegre, visz- szadugasaolja. — Hagyjunk valamit ebéd­re ia — mondja, csak úgy magának. Végignéz a kerten. A fű haragoszölden világol — egy kis felhőt hozott a Nap e.é a könnyű szél —, mögötte ha­barcstól csepegő, téglavörös fal emelkedik. Józsi bácsi elégedetten szemléli. Szépen raktam a termésköveket. Mu­tat. Ezt bárki megnézheti. Jobban senki sem tudja meg­csinálni. Tíz lapát homok, három vödör víz, s a megeresztett cementeszsákból a fandlival kimért portland. Kezébe ve­szi a keverőt, lassú mozdula­tokkal nek-iáll. A nagyságos úr villájánál, igaz, más volt a lábazat. Be­tont öntöttem és mozaikkal kellett kiraknom. De egy mű­vész se csinálta volna job­ban! Egy művész se! Hű, hogy haragudtak a többiek. Jákó egyszer maga mellé is köpött, azt mondta, disznó. Kellett a pénz, nagyon. Jó­ságos úr sofőrje volt. nagy úr maga is, valóságos ke- gyenc. — Ne hozzon bort nekem — kérte a sofőrt tisztelettu­dóan — ha lehet, inkább azt is pénzben... Friderich nevetet, s attól kezdve minden szombaton kapott tőle egy pengőt. És amikor álluk a falak, a nagyságos úr eljött személye­sen. Nem szólt, körbejárta a készülő villát, zöld vadászru­hában, bilgeri csizmában, s utána meg is szólította. — Na, hogy van. Szabó? S ő ott állt előtte, egy kis­sé zavarodotUn, megilletőd- ve. kemény bőrű kezében mészfoltos sapkáját gyűröget- ve. • Józsi bácsi felnevet, mint a napfény. Egy mukkot sem bírtam szólni, egy mukkot se! Hej, de régen volt! Fent áll már az öreg, hegy­ben az állványon a tégla, vödrökben a malter. Akkurá­tusak a mozdulatok, szépen kell dolgozni, becsülete van ennek. Nem ám csak úgy odahányni, kispórolni az anyagot, ferdén rakni a tég­lát. Szeretettel simogat végig a fal tetején a vakolókanál­lal. Sockszor szépen meg is kell a téglát faragni, — De meg ám — dönnyögi. Autó áll meg a kert végé­ben. Narancsszínű Polski Fi­at. Biztosan a Fodor jött, a vállalati sofőr, ha megint sört hoz, hát elküldöm a po­kolba. — Meglesz ma? — kérdi Fodor köszönés helyett. Lent áll a zöld füvön, rásüt a Nap. Józsi bácsi bólint. — Meg. — Sör helyett ötvenes? — Jöhet. , Késő délelőtt van, a nap­sütésnek már inkább csak fé­nye van, melege alig. Idős Szabó József a rönkön' ül, térdére terítve a kockás szal­véta. kezében a kenyér. Ebé­del. Nézi közben a papírnyár vakító-sárga leveleit, az őszi napsugárban lángoló bokrok közül idevillanó folyót. Só­hajt, odaballag az aktatáská­hoz, iszik. Marad egy kevés. Készülne vissza az állvány­ra, de előbb a vödörben meg­mossa a szerszámokat, a ka­nalat, meg a fandlit. Autózörgés hallik, pöfög befelé a narancsszínű autó a kertbe. Tapossa a füvet Idős Szabó József a famdüival, a kezében áll és nézi, ahogy Fodor, az igazgató és még valaki kiszállnak. Körbejár­ják az épülő házat, magya­ráznak valamit, módosításról, telekkönyv ezésről beszélnek. Ék mielőtt beszállnának a Polskiba, az igazgató megáll és megszólítja. — Na, hogy van, öreg? S időe Szabó József megzavarodva toporog, bütykös kemény bőrű kezében a íandli — de úgy érzi, mintha mészfoltos sap­kája volna. Egy mukkot se szól. Már rég elmentek, ne­vetgélve az öreg zavarón, aki­nek csak egyetlen dolog jut az eszébe: amaz legalább tudta a nevemet... Feltámadt a szél. Józsi bá-’ esi elrakja a szerszámokat, mert hiszen akárhogyan ie van, rendnek kell lenni. Az­tán leül a rönkre. Nézi az őszt. Fél óra múlva feláll és csak annyit mond, jó hango­san: . . , ! — Elég volt.' ; j Néhány nap múlva egy külföldi vadásztársaság vető­dött Hegypercesre, ahol a helyi termelőszövetkezet e1- nöke, a község fővadásza fo­gadta a vendégeket. Nagy va­csorát adott tiszteletűkre, majd elszállásolU őket. Másnap reggel az egyik nyugati vadász, bizonyos Fe­lix Noviipell, aki civilben pa­tikus volt, ki akarta pucolni a bakancsát. Mari néni be­nyúlt a kamrába, s találom­ra odaadott neki egy té­gelyt. A nyugati patikus csodál­kozva látta, hogy nem csak a bakancsa lett meglepően fényes, hanem kezének évek óu eredménytelenül kenege- tett pörsenései is eltűntek Valami összefüggést gyanr 8 NÖGRAD - 1975. február 23., vasárnap TENISZEZŐK (Fotó: MTI)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom