Nógrád. 1975. január (31. évfolyam. 1-26. szám)

1975-01-23 / 19. szám

Megkérdezi ük: Egy hónapja nem süt a négyes üzem Köztudomású, hogy ha va- kezű információt kaptuk: — laiki jó minőségű kenyeret A sióban forgó 4-es számú akart vásárolni, akkor felke- üzemet már az elmúlt év ele- reste a salgótarjáni sütőipari jén meg kellett volna szün- vállalat 4-es számú üzemét tetni, de akkor éppen a la- az acélgyári lakótelepen. Az kosság kérésének eleget téve, itt sütött kenyérért még a mégis az év végéig nem zár­környező községekből is be- ták be. Egyébként ez az üzem jártak, mert megérte a tó- már karácsony előtt sem ter- radságot. Mindezekkel tiszta- melt. Az üzem bezárása azért ban van. a sütőipari vállalat vált szükségessé, mivel el- is, éppen ezért nem értjük avult 60—70 éves üzem, a meg — és nem fogadhatjuk mai technikai követelmények­éi — a pékség bezárására nek nem felelt meg. Sem sao- lrányuló intézkedését. ciális helyisége, sem raktára, Közel két hónapja nem ki- sem nyersanyagraktára nem Levelezőink jelentik Kongresszusi műszak a nevelőintézet segítésére Elvetni a sulykot,, Kérem, nekem az a ba­Vannak még jó emberek... Középtávfutú vagyok, s a SÜMSE színeiben versenyzők. Január 11-én, délután elin­dultam a Pécakő-hegy körül- futására egyedül. Am eltéved­tem, s végül is Kazáron kö­töttem ki. Ott egy 45—50 év körüli férfi segítségét vettem igénybe, aiki nagyon előzéke­nyen és udvarisan viselkedett velem. Még pénzt is adott, hogy busszal haza tudjak menni, mivel altkor már sö­tétedett. Ezúttal szeretném megkö­szönni segítségét áz ismeret­len kazári férfinak. Ügy lát­szik vannak még rendes em- ■ berek! Csak, sajnos, kevesen. Mert . _ A MÁV kisterenyei VI-os A brigádok jó munkájukkal elégítő sem a minőségi, sem volt, így aat fejleszteni sem pályamesteri szakaszának elősegítették, hogy az állomás J°m. hogy en mindennek jer a mennyiségi ellátás. Ennek lehetett volna, valamint gon- dolgozói, a Kilián Szocialista minden vonalon az élüzem lentőséget tulajdonítok. En máskor, amikor lakott terule­okát kutatva — bár nem a dot okozott a víz minősége Brigád tagjai az elmúlt év szint felett teljesítette célki- még azt is észreveszem. ha az fen vágyképpen az országúton vállalat vezetőségétől —, is! Az elmúlt év során válla- utolsó negyedében két alka- tűzéseit. Egész évben baleset- asszonyok a faluban a hátú- rutuíná akkor van részünk olyan, tájékoztatást kaptunk, latunk és a gyár illetékes lommal tartottak kommunista, mentesen végezték munkájú- kon. lepedőben hordják a ke- bőven a legisuionbozobb hogy meg akarják szüntetni képviselője vizsgálták a hely- illetve kongresszusi műsza- kát. Az ötfős Zalka brigád nyerőt^ a boltból az üzemet. színen, is a körülményeket és kot Az egyik ilyen napon a Egy idő óta nem látjuk az olyan következtetésre jutót- 21 dolgozónak járó 1483 forint tizemnél azt az alacsony tér- tak, hogy ott élelmiszert elő- munkabért teljes egészében a metu, Miklós bácsinak neve- állítani nem szabad. kőszegi fiúnevelő otthon ré— zett mestert és munkatársat, Az üzem bezarasa óta a s/pro adták át A másik na- akiknek szaktudásához és mi- szakboltba a legjobb minősé. malacok- nyolódásokban, sértő gu­meg­nőségi munkájához kétség gű kenyeret szállítják — köt­ném fért. kilós, gömbölyű kenyér —, Ügy értesültünk, hogy a amely nyitáskor a boltban 4-es számú pékség üzéróké- van, és eddig sem minőségi, pes. Az üzem működtetését sem mennyiségi kifogás vagy illetően az acélgyár kifogást észrevétel a vállalathoz nem nem emel, sőt esetenkénti érkezett. A vállalat megérti a elektromos zavaroknál segít- lakótelep dolgozóinak a régi­ségül is sietett. hez való ragaszkodását, s a A lakosság fokozott ellátá- fenti körülményekre tekintet- sára irányuló határozat be- tel viszont megértést kérnek, tartása, valamint az acélgyári A levélben szereplő két dol- lakótelep érdekében intézke- gozóval kapcsolatban megtud- dést kérünk. A legimegnyug- tűk, hogy mindketten bete- taifcóbb azonban az lenne, ha gek, s talán a 4-es üzem továbbra is olyan egészségtelen, minőségű kenyeret biztosítana ménnyel is magyarázható. A asztalunkra, mint korábban vállalat ezúton is arra kéri az érdekelt vásárlókat, hogy ha 4„ brigádok a bronzplakett, a Gagarin, a Kilián és Zója brigádok zöldkoszorús jel­vényben részesültek. Az ezüst- pon, amikor vágányszabályo- jelvénnyel kitüntetett Zalka zási munkát végeztek, bérű- brigád tagjai szabadnapjukon két ugyancsak szociális cél- tehervonatokat továbbítottak, ra ajánlották fel. az érte járó bérüket — 1200 A kisterenyei vasútállomá- forintot — szintén a kőszegi son az gád dolgozott ereményesen, át. ezüst-"a TóTsef Attila ÁDrilis nak. Olyan maradi, ósdi fel- jegyzésekben, A labdarúgó- ' - - fogású vagyok, hogy az a vé- mérkőzések szünetében is leményem: a kenyér az asz- gyakran rendeznek futóver- talra való, és nem a vályú- s^nyt. Rendszerint ott is a ba leggyengébben szereplő ver­Hát ki tudhatja azt, hogy s««'®0 oly®n szavaikat kap a is van ez? Elvégre az a szurkolóktól, hogy azt bizony disznó a karicsban, az is csak nem tóhet megköszönni. Hát tudja, hogy mi a jó?! Nem Ti* sportezeruscg, a jo szan­igaz? Kéremszépen! Én már dék? A becsületesen dolgozó, iterenyei vasuranoma- lormtot — szinten a koszksi snortoió emberek ért kainiá.k elmúlt évben hat bri- nevelőotthon részére adták azt is el tudom képwüuezek tjsatelettea egymás-Szucs - fSk etetni az állatokat' iránt Próbáljunk meg vil­logjak etetni az altatókat. kedn;j a7 uteán> otthon, a Mit palacsinta! A vasárna- sportpályán igazi szocialista pi ebédből majd nem a ma- emberhez méltóan. Nem nagy radékot kapják a malacok a dolog ez, csak egy kis ömfe- karicsban, hanem tányérban gy©iem kell hozzá. Véradás Szendehelyen A Naszály-hegy aljában, amikor a balassagyarmati kapnak egy csirkecombot és Vác város közelségében fekvő véradóállomás dolgozói pörköltet! Elvégre az állat sok éven keresztül. M. L, és sok acélgyári lakó is tudja, hogy mi a jó?! Nem igaz?! Vagy talán nem is erről van szó?! Tényleg! Hát ha a malac megeszi a kenyeret, akkor a malacból disznó lesz, és mi megesszük a húsát. Olvasónk, Illetve olvasóink kérdésére a Nógrád megyei Sütőipari Vállalatnál a követ- vesen teljesítenek. Kotyháza-puszta a városi ügyelethez tartozik Ifj. B. Imre. sportoló, S.-tarján Válaszol az illetékes A NÖGIRAd december 18-1 «nrít- máOam megjelent Vendégriasztás .... .. , . .... . a- „ --------- ------e—------------«* —— c. — a Nemzeti étterem hiányos­f osáni me-rüimj, fel iicrv íeient 316 Voroskereszt-titkár. Ogi venedik es a századik ver- disznókat eladjuk, azért pénzt sásaival foglalkozó — cikk aiap­iogas merülne tei, úgy jelent- Mihálymé, Racskó Tiborné es adót. A századak véradó Smut- vo.nltT,k » nénzt nedig lehet 1*" vizsgálatot tartottunk az egy­sek, mert minden igényt szí- Rottenbacher Jánosmé akti- linger Jakabné volt. hordái’ a tekarékba Igv SÍ*ÍSV ,rSSSftTk' J'ÍT vak, valamint Bonafert Gyű- A köszönet es a hala, vala- van?t fgy van, mert ezt esi* panaszok jogosak, s intézkedése­láné szervező már napokkal mint az elismerés hangján -i;.jk két tettünk a felmerült problémák előtte hozzákezdtek annak tu- szólunk a jó szervezésért, az J ' megszüntetésére, datosításáihoz. A tanácsházán, önkéntes véradásért, hiszen a Sajnos, hogy van ilyen, de ki^^ütettttk a tSyéíok™ é" iskolában, óvodában és aiz üz- mostani járványos időszakiban az az igazság, hogy még min- evőeszközkészleteket, s gondos­leiben megforduló felnőttek, több mint 110-en jelentkeztek dig vannak olyan országok, ka h^,tur4tt - fogváltást szülők figyelmét előre felhív- önkéntes véradásra, akik va- ahol éhen halnak a gyerme- btetoíftóUriM ^mos“" lehetőség ták, s ebben segítségükre volt lamennyden köszönetét, s el- kék. Igen! Azok —“—" '' “ ‘-. . német nemzetiségű községben megérkeztek, már várakozók előidézője aiz január 19-én, — az idén a fogadták a nagyon kedves munkaikorul- rétsági járásban először — egészségügyi dolgozókat. Az önkéntes véradást szerveztek, első, 1975. évi rétsági járási, Az igen szorgalmas, minden szendehelyi véradót Galamb emberi humanitásra felfigye- Andrást piros szegfűvel fo- f szakboltban. _forgalmazott község lakossága körében gadta a helyi Vöröskereszt kenyér mennyiségevei, vagy dr. Havasi István körorvos képviselője. Ugyancsak piros vasv talán "nem* is erről vari báíT^mű kért^'Tae^kT irányí'táséval János‘ szegfűvel köszöntötték az öt- szó?‘, Tényleg! Hát ha a hízott Ddrmi nemű Keres, vagy ki- rv<*í vpneHiW m a sraTiadiiik ver- ji___-z.___________________z f ekete szemű Január 12-én olyan intézet­len közérdekű dologgal talál­koztam, amely, úgy gondolom, amely évekkel ezelőtt fenn­állt, ha valaki pusztára, vagy tanyára gondolt, mindjárt a a többi lakóra nézve sem tűr lovas kocsi, meg a derékig érő halasztást, hisz mintegy 200 lakóról van szó. Ugyanis hatéves kisfiam be­teg lett és negyvenfokos láz­ban feküdt. Mivel orvosi ren­delés nincs, ezért az ügyele­tes orvoshoz fordultam segít­ségért, és telefonon hívtam a városi orvosi ügyeletet, ahol közölték, hogy: — Kotyháza­a nőbizottság és a helyi KISZ- ismerést érdemelnek, szervezet is. Vidovszky András Vasárnap reggel 9 óra előtt, vb-tditkár, Nőtincs A diákparlamentről Noha a december utolsó belül is a szakmunkástanulók napjaiban megrendezett V. helyzete. Mert ezen a téren országos diákpariamentről van mit javítani. beszámoltak az újságok, én Mint minden közösségben, _ __ ___ m ost újra szeretnék vissza- itt is vannak gondok, amely- jgaZ9i Elítélem őket! sár jutott eszébe? Ügy ér­zem, hogy ideje lenne az i-re pontot tenni, hisz nem egy emberről van szó. Arra ké­rem a szerkesztőséget, hogy segítsenek a lakókon, és ha térni rá. Ugyanis én is egyik nek megoldásából a közösség a gyönyörű Elvégeztük a szükséges fcechni- gyermekek, berendezések karbantartási akiket ffvakran látunk a tévé- munkálataH, és intézkedést tet- aKiKet gyakran latunk a teve- tünk azok . {oIyamatos sztotien­ben. Igen! Exportálunk mi tartásira. nekik búzát, de nem eleget. üzemeevsée vezetői részére vx,™ tartott megbeszélés alkalmával Kérem, nekem az a bajom, utasítást adtunk, hogy munkájúit hogy azt képzelem: nem len- és az egység üzemeltetése során ne szabad a boltból hordani aí _ ,________. i,„„v eüátásl színvonalat minden körül­a kenyeret a malacoknak. mények között biztosítsák. Igen, de hát ha az öregasz- Bízunk abban, hogy intézkedé­szonyok a hátukon, lepedő- T’"1' r,yoln:ÍT1 »Jó koiiviiSjär-ii , , , . , ismert, nénszerü önkiszolgáló ét­ben hordjak, akkor masnak terem vendégköre hasonló Ma­is van annyi esze! Nem nvn«ságokkaJ a jövőben nem fog módjukban áll, közöljék a lapban, hová tartozunk orvo­si ügyelet szempontjából és közöljék a telefonszámot Deák László is. puszta nem oda tartozik, ha- Tisztelettel levelezőjük: Ludányi István Kotyháza-puszta 12. nem a járási ügyeletre. Nehe. zen megtudtam a járási ügye­let számát, ahol közölték ve­lem, hogy nem oda tartozunk, * hanem a városi ügyeletre. A Levelezőnk kérése nyomán vita után mégis a járási or- kérdést intéztünk a Salgótar- vosi ügyeletről jött ki az or- jani Városi Tanács egészség- vos, amiért külön köszönetét ügyi osztályához, ahol azt a mondok neki és a sofőrjének, választ kaptunk, hogy mivel Nem tudom, mire jó az, Kotyháza-puszta közigazgatá- hogy vannak települések, silag Salgótarjánhoz csatolt amelyek egyes szempontból terület, így orvosi ügyelet sem ide, sem oda nem tartóz- szempontjából is a városhoz nak! Miért húzódoznak ettől tartozik. a településtől, amelynek ren- Szükség esetén tehát az des útja van. és Salgótarján- ügyeletes orvost este 18 órá­tól taxival kb. 15 percnyire tói másnap reggel 6 óráig a van. Vagy él még a gondolat, salgótarjáni 11-44-es telefo­non lehet kérni, illetve igény­be venni. résztvevője voltam a parla- nek is ki kell vennie részét, mentnek, ml is sok dolgot Javaslatok születtek, ame- felvetettünk a szakmunkás- lyekből később határozatok tanulók 3. szekciójában. Is- lesznek, s remélhetőleg meg kólái és munkahelyi problé- is valósulnak. De az eredmé- mákat egyaránt, de tettünk nyékét a mo6t szót emelő di- javaslatokat és felajánlásokat ákok tulajdonképpen már is. S egy sokat vitatott kér- nem élvezhetik. Érdemes volt désre térnék vissza, mivel ez hát? az egész társadalmat érinti. A következő kis történet Ez pedig az, hogy a gimna- megadja a választ: „A nagy- zisták lenézik a szakmunkás- apó diófát ültetett kertjében. So^n‘7£n^Thárom műszak- tanulókat, s a diákság így Szomszédjai csipkelődve je- ban dolgozni Salgótarjánba ni* ­találkozni. I>r. Vánkonyi József, N. megyei V^nfl^látóinari Vállalat áruforg. ig.-h* Munkásvonattal Somoskőújfaluról — Salgótarjánba Somoskőújfaluról nagyon sünk — ő azonban kijelen­tette, hogy ilyen igazolást nem adhat. Ezek a vonatkésések, nem beszélve az utasok ide­gességéről, sok munkából való kiesést okoznak és tete­Iíét kis „humor’9,, • A buszon. Egymással szem­ben állunk, kapaszkodunk. A velem szemben álló útitárs egyszercsak arcon tüsszent, s krákog is hozzá. Elnéző mo­sollyal megkérdezem — nem volna kéznél zsebkendője? — De igen. Csak nem gondolja, hogy ilyen járványos időben kölcsön adom! * Jószívű kislány. A fiúk kutyakölyköt dobtak a vízbe, Távolabb egy kislány sírdo- gált. — Látom, jószívű vagy, mondom neki. De hát ennyi kutyát nem lehet meghagy­ni, ne sírj! — Tudom bácsi. De mikor én... a miénk volt, s én akartam őket a vízbe dobni. Beküldte: Budavári István salgótarjáni olvasónk csoportokra oszlik. Kértük gyezték meg: — Apóka, ni- vonattai és autóbusszal. Há hogy nekünk is emeljek fel szén ez a fa meg évekig nem rom fő munkásvonat közle­a testnevelési órák számát terem. Ezért igazán nem volt kechk Somoskőújfalu és Sál­háromra, kértük, hogy ne érdemes. Az apó fejét ráz- gitárján között. E vonatok mes kárt a népgazdaságnak, csak harminc nap nyári szü- va válaszolt: — De igen, indulási ideje reggel 5.25, dél- Lehet, hogy a MÁV-nak ez netünk legyen, de tettünk majd az unokáknak terem. után 13.25 és este 21.25 óra- nem érdekes, mert jóllehet társadalmi munkafelajánlá- Szóval élményekben, fa- kor. A vonatok menetideje nekik a személyforgalom csak tér- Salgótarján megállóig 10 perc, szükséges rossz, de nekünk tehát fél hat, fél kettő és este fél tíz után 5 perccel érünk be a főtéri állomásra. Innen a legtávolabbi üzem, és ide járnak sokat is. Vitatkoztunk, érvel- pasztalatokban gazdagon tünk, aminek remélhetőleg tünk haza Budapestről, meglesz az eredménye, s to- Bodor Imre vább javul a diákság, ezen Salgótarján Útba esik jövel, menet a „ARÉKSZÖVETKEZET” olvasható a törölt táblán takarékszövet­kezet helyett Bérceién Fotó: Bábel a legtöbben dolgozni, a Kohászati Üze­mek. ahova gyalog 15—20 per­munkába kell járni, és kény­telenek vagyunk ehhez a MÁV szolgáltatását is igénybe ven­ni. Sajnos, egyes vasutasok nem akarják tudomásul ven­ni, hogy a MÁV is szolgálta­tást lát el, így mi utasok ki­éig tart az út. így munkakez- szolgáltatottak vagyunk az ő désre, munkaruhába átöltöz- kényük-kedvüknek. ve nem érnek be a dolgozók. Végül az a kérésünk, mivel Ez a helyzet, ha pontos a szeretnénk pontosan, munka- y^nat.^ de sajnos nagyon^rit- ]tezd£sre a munkahelyünkre beérni, hogy a közeljövőben ka, amikor Somoskőújfaluról pontosan indítják a vonato­kat. Naponta tíz személyvo­natpár közlekedik Somoskőúj­falu—Salgótarján között A há­rom munkásvonat kivételével a többi elég pontosan indul, míg a munkásvonatoknál a pontos indulás igen ritka. Hogy ebben mi játszik közre, azt mi nem tudjuk eldönteni, ezt vizsgálni kellene az ille­tékesnek. Előfordult olyan eset is, hogy a forgalmistától igazo­lást kértünk a késésről — mert a munkahelyen minket felelősségre vonnak, ha ké­esedékes új menetrendben ezeket a munkásvonatokat in­dítsák 15 perccel korábban Somoskőújfaluból, és főleg pontosan, mert mit ér a me­netrend, ha azt nem tartják be! B. Gy. Somoskőújfalu Az oldalt összeállította: TÖTH JOLÁN NÓGRÁD - 1975. január 23., csütörtök

Next

/
Oldalképek
Tartalom