Nógrád. 1974. december (30. évfolyam. 281-304. szám)

1974-12-01 / 281. szám

JaJiov Maliin lehet befagyasztani a jelenlegi közel-keleti helyzetet A Biztonsági Tanács pén­teken — mint már jelentet­tük — megvitatta KurtWald- helmnek, az ENSZ főtitkárá­nak jelentését arról a tevé­kenységről, amelyet az ENSZ megfigyelő erők kifejtettek a csapatszétválasztások Szí­riái—izraeli szektorában az ez év júniusától novemberéig terjedő időszakban és elha­tározta, hogy további fél év­vel meghosszabbítja ezek­nek az erőknek a mandátu­mát. A határozat felhívja az érdekelt feleket; haladékta­lanul kezdjék meg a Bizton­sági Tanács határozatainak megvalósítását, amelyek elő­írják az izraeli csapatoknak a megszállt arab területekről Való kivonását és a tárgyalá­sok lebonyolítását a Közel- Kelet tartós és igazságos bé­kéjének megteremtése érde­kében. A határozatot 13 sza­vazattal hagyták jóvá. A kí­nai delegátus megtagadta a szavazásban való részvételt. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára a Biztonsági Tanács ülésén elhangzott beszédében hangsúlyozta, hogy az _ elkö­vetkezendő hat hónapban min­den erőfeszítést meg kell tenni a közel-keleti problé­ma rendezéséért. Javkov Malik szovjet dele­gátus hangsúlyozta, hogy a csapatszétválasztás csupán első lépése volt a közel-keleti konfliktus rendezésének, sem­miképpen nem szolgáltathat ürügyet a jelenlegi helyzet befagyasztására és az 1967- ben az izraeli agresszor ál­tal megszállt arab területek megszállásának fenntartásá­ra. A szovjet delegátus rámu­tatott, hogy a közel-keleti rendezés kérdésében elfoglalt szovjet álláspontot világosan kifejtette Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottsá­gának főtitkára nemrégiben elhangzott ulánbátori beszé­dében, amelyben kijelentet­te: „a Szovjetunió alapve­tően érdekelt volt és marad abban, hogy a Közel-Keleten a lehető leggyorsabban meg­valósuljon a tartós és igaz­ságos, békéis rendezés. (MTI) Elfogadták Irmák lemondását Korotürk török köztársa- új kabinet megalakításáig sági elnök pénteken este el- innak és kormánya hivatal­fogadta Irmák miniszterei- . marad nöl* lemondását, miután a Dan maraa- nemzetgyűlés nagy többség- Az államfő szombatra ösz- gel — 358 szavazattal 17 el- szehívta a nemzetbiztonsági lenében, 3 tartózkodással —r tanácsot. Politikai körök vé- etfogadta az alig két hete ala- leménye szerint a kormány - kült kormány ellen beterjesz- válságnak a ciprusi helyzettel tett bizalmatlansági indít- kapcsolatban várható hatását váhyt. Az elnök kérésére az vitatták meg. (MTI) Fenyegető tevőt Az Al-Jaum című bejrúti bármely arab' országnak a rapilap értesülése szerint pén- múlt hét végén végrehajtott t ken levéleben megfenyeget- géprablás tetteseit. A hírt tájt Tunézia bejrúti diiplomá- szombaton libanoni illetékes ciál képviseletét, hogy meg- forrástól megerősítették. A gyilkolják a nagykövetet és bejrúti hatóságok fokozták a felrobbantják a nagykövetség naavkövetséB őrzését és nvo- épületét. A levél írói azt kö- nagykövetség őrzését és nyo­vetelték, hogy ne adják át mozast indítottak a level Sem a PFSZ-nek, sem pedig írói után. ta Az AESZ felkérése: ne legyen több kivégzés William Eteki Mboumoua, őriznek, többségük a feudá- ez Afrikai Egység Szervezet fő- lis arisztokrácia képviselője, titkára, csatlakozva Waldheim A katonai hatóságok közöl- ENSZ-főtitkárnak és Butefli- ték, hogy ügyükben bíróság ka algériai külügvmimisz- f°S dönteni. A hírügynökség temek, az ENSZ-közgyűlés úgy tudja, hogy Hailé Sze- tilésszaka elnökének felhívá- lasszié volt császárt is a pa­sához, felkérte Etiópia új ka- lota egyik melléképületében tonai vezetőit, hogy ne vé- tartják fogva. (MTI) gezzenek ki több foglyot. Az . ____________________________ A ESZ főtitkára aggodalmát fejezte ki a múlt heti kivég­zések következtében kialakult helyzet miatt, hangsúlyozva, hogy a „velük kapcsolatos ér­zelmi hullám nagy kárt okoz azoknak a humanitárius cé­loknak, amelyek az AESZ minden küzdelmének és vál­lalkozásának alapját képe­zik”. Az AP amerikai hírügy- r jkség értesülése szerint az Acldlsz Abeba-1 nagypalotá- Lan több mint 150 foglyot Befejeződött a békemozgalmi tanácskozás A Magyar Országos Béketa­nács meghívására november 28. és 30. között a békemoz­galmi tevékenységről konzul­tatív tanácskozást tartottak Budapesten a bolgár, a cseh­szlovák. a kubai, a lenavel. a magyar, a mongol, az NDK. a román, a szovjet és a viet­nami békemozgalmak képvi­selői. Részt vettek a megbe­szélésen a Béke-világtanács titkársága és a Nemzetközi Béke Intézet képviselői. A találkozón véleményt cseréltek a szocialista orszá­gok békemozgalmainak tevé­kenységéről és megvitatták, milyen módon járulhatnak hozzá a békeszerető erők moszkvai világkongresszusa eszméinek további gyakorlati megvalósításához. Megvitat­ták a további feladatokat a nemzetközi biztonságért, a leszerelésért, a népek nemze­ti függetlenségéért, a nemzet­közi együttműködésért, a de­mokráciáért. a béke és tár­sadalmi haladás további ki- szélesítéséért folytatott küzde­lemben. Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak főtitkára szombaton fo­gadta azt a szovjet küldött­séget, amely O. Sz. Harhar- gyin, a Szovjet Békebizottság alelnöke vezetésével részt vett a szocialista országokban működő békemozgalmak kép­viselőinek tanácskozásán. 1974. december 3-án — de­cember 4-én 12 órától 15 óráig a Karancs Szálloda halijában vásárlással egy­bekötött cukrá-zlermék- bem illatot tartunk Szabadság Szálló, Vörösmarty Cukrászda, Karamcs Szálloda Mester cukrászainak ter­mékei kerülnek bemutatás­ra. Minden Kedves Vásár­lónkat szeretettel várjuik. KARANCS SZÁLLODA II I 11 II K T n K \ 1 Nógrád megyei Tanács VB egészségügyi osztálya pályáza­tot hirdet EGY Fö MŰSZERÜGYI FŐELŐADÓI állás betöltésére. A pályázat elnyeréséhez feltétel műszaki egyetem, vagy műszaki főiskolai végzettség. Illetmény a 18/1971. Eü. M. — Mü. M együttes utásíiás szerint. A PÄLYÄZATOT 1974. DECEMBER 15-IG a Nógrád me­gyei Tanács VB egészségügyi osztályvezetőjéhez kell meg­küldeni. Pályázati hirdetmény A Nógrád megyei Tanács balassagyarmati csecsemőotthona felvesz gazdasági csoportvezetői, E 308-as kúlcs&zámú, olyan dolgozót, akinek lehetőleg kö­zépiskolai végzettsége és az egészségügynél 5 éves gyakor­lata van. Fizetés a kulcsszámnak megfelelően megegyezés szerimit. Jelentkezés a csecsemőotthon igazgatójánál, szemé­lyesen vagy levélben. (2661 Balassagyarmat, Pf.: 68.) Függetlenített belsőellenőrt keres felvételre a Volán 2. se. Vállalat. Követelmény: középiskolai érettségi, mérlegképes könyve­lői oklevél és 3—5 éves vállalati gyakorlat. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezés a vállalat belsőel- lenöraésí és üzemszervezési osztályán. így Iái ja a hetet kommentátorunk, Réti Ervin: Kedvező liárek Vla^tiioszlokból HA A VILÁGPOLITIKA eseményeit egyáltalán föld­rajzi körzetekhez lehet kap­csolni, akikor megállapíthat­juk: Ázsia-központú hét végé­re értünk. A legfontosabb ese­mény színhelye a szovjet Tá­vol-Kelet nevezetes kikötővá­rosa, Vlagyivosztok volt, igaz, a szovjet—amerikai csúcsra- Iáik ózó döntései nemcsak egy kontinensre, hanem egész vi­lágunkra vonatkoztak. S a vi­haros tengerpart legcsende­sebb öbléből kedvező hírek érkeztek, az SZKP főtitkára es az USA elnöke az enyhü­lés szellemében vették sorra a válságterületeket, s megegyez- teK a megegyezésről, a straté­giai fegyverrendszerek 1985-ig történő korlátozásának tető alá hozásáról. A szovjet ve­zető szerveknek a vlagyi.vos.z- toki találkozó eredményeiről kiadott közleménye joggal ál­lapította meg, hogy a „csú­cson" újabb lépés történt az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott békeprogiram való­ra váltásáért. Leonyid Brezsnyev Ulán­bátoron keresztül utazott ha­za, a mongol fővárosban nagy beszédet mondott a népköz- társaság kikiáltásának ötve­nedik évfordulóján- Ázsia kö­zepén nem véletlenül szentelt külön fejezetet Ázsia bizton­ságának. A viliág legnagyobb kontinensén súlyos problémák várnak megoldásra (elég az élelmezési gondokra utalni), ugyanakkor a múlt három év­tizedben ott robbant ki a leg­több válság és helyi háború. Az ázsiai biztonságra vonat­kozó első tervek még az ötve­nes esztendők elején, kínai és indiai részről láttak napvilá­got, majd 1969-ben Brezsnyev négypontos konkrét indít­ványt terjesztett elő taskentd beszédében. A téma azóta is napirenden van. Ulánbátorban az SZKP főtitkára nyomaté­kosan megismételte azt a szovjet véleményt, hogy az ázsiai biztonságot nem Kína kizárásával vagy elszigetelé­sével, hanem a Kínai Nép­köztársaság bevonásával akarják megvalósítani. Peking azonban változatla­nul nem teszi lehetővé a tár­gyalásokat: ezt hangsúlyozta különben a november 7-1 kí­nai táviratra küldött szovjet válasz is. (A pekingi megnyi­latkozást Nyugaton először úgy állították be, mintha a kínai vezetés hajlandó lenne érclembemi megbeszélésekre. Kiderült azon ban, hogy lehe­tetlen feltételeket szabott a távirat. A szovjet állásfogla­lás határozottan elutasítja a kínai feltételeket, viszont to­vábbra is kész feltétel nélküli párbeszédre.) A KÍNÁBÓL érkezett tele- fotókpn Kissinger volt a „sztár”, ügyetlenül bánt az evőpálcáíkkad és Teng Hsziao- Ping segített neki az ünnepi banketten, A külügyminiszter vacsorája végül is jód sikerült, látványos politikai eredmé­nyeket mégsem tudtak fel­mutatni. Az amerikai tudósí­tók a folyamatosságot hang­súlyozzák, s Ford bejelentett pekingi látogatásában az ame­rikai—kínai kapcsolatok je­lenlegi szintjének megőrzését látják. Az amerikai külügy­miniszter hazatérőben megállt Tokióban is, hogy tájékoztas­sa a japán kormányt. Azt a kormányt, amelynek nincs miniszterelnöke, miután Ta­naka hivatalosan is beadta lemondását. A liberális de­mokraták soraiban kiélező­dött az utódlási harc, bár az új kormányfő nem iriigylásre- méltó csődtömeget, s komor­nak tűnő távlatokat örököl. Magyar vonatkozású hí­reket is kaptunk Ázsiából: Fock Jenő és kísérete sikeres megbeszéléseket folytatott In­diában, és Burmában, Minisz­terelnökünk utazása része kö­vetkezetes politikánknak, amely sokoldalú kapcsolatok­ra törekszik Ázsia e két nagy múltú és nagy jövőjű orszá­gával India és Burma nincs ugyan közel hozzánk, mégis számos, kölcsönösen előnyös lehetősége bontakozott ki a gazdasági együttműködésnek. Waldhelm ENSZ-tfőtitkár „Ázsia határán”, a közel-kele­ti térségben tett viljémliátoga- tást a héten és az ENSZ kék sisakosainak további maradá­sáról tanácskozott. A Bizton­sági Tanácsban is olyan véle­mény alakult ki, hogy ENSZ- cs,apa tok állomásozása az üt­közőövezetben csökkentheti a feszültséget. Végleges megol­dást természetesen csak a megszállt területek kiürítése és a Palesztinái nép jogainak helyreállítása hozhat, ezért a hosszú távú kibontakozás programjába illenek Arafat űjab’b moszkvai tárgyalásai. A palesztin vezető legutóbb néhány hete járt a szovjet fővárosban, de azóta a rabat! arab csúcs, majd az ENSZ- közgvűliés határozata fontos új elemekkel gyarapította az amúgyis vaskos palesztin dossziét A hét kétségtelen Ázsda- centrikussága nem jelenti, hogy Európában eseményte- lenség uralkodnék. Athén nép­szavazás előtt áll: visszatér­jen-e Konstantin minden hel­lének királyaként vagy kiált­sák ki a köztársaságot, amely­nek elnöki tisztét Karaman- li&z vette célba, De Gaulle-1 Igényekkel. Makariosz a gö­rög fővárosban tartózkodik, ahol inkább lebeszélik a ha­zatérésről, mint biztatják ar­ra. Ankarában, ismét kor­mányválság van, a fejlemé­nyek új választások vagy a hadsereg aktivizálódása felé mutatnak. Vagyis: Cipruson és környékén tart a mozgás. ÉLÉNK A BRIT és a fran­cia belpolitika is, összehívták a közös piaci csúcsértekezle­tet Ganfben és Becsben pe­dig először tartottak ülést a biztonsági konferencia, illetve a haderőcsökkentési értekez­let résztvevői — Vlagyivosz­tok után... 0t szöuelkezeti mozgalom Interjú Herencsényi Józseffel, a megyei tanács elnökhelyettesével Á megye mezőgazdasági üzemei túl vannak az őszi munkák nehezén, azaz betakarították az idei termést, elve­tették a jövő évi kenyémekvalót, s már csak a mélyszántás jelent feladatot. Az év utolsó hónapja a zárszámadásra va­ló készülődés jegyében telik. A mezőgazdasági termelés idei tapasztalatairól s a következő feladatokról'beszélgetett mun­katársunk Herencsényi Józseffel, a Nógrád megyei Tánács elnökhelyetteséveL — Hogyan lehet jellemezni a nógrádi termelőszövetkeze­tek ez évi gazdálkodását, mi­ről számolhatnak be a tsz- vezetők a_ tagságnak, ha a munka értékelésére kerül sor? — A IV. ötéves terv leg­eredményesebb esztendejét zárják a termelőszövetkeze­tek. Az idei sikereket már tavaly, s az azt megelőző években alapozták meg az üzemek. A lehetőségekhez mérten javították a termelés műszaki feltételeit, növeke­dett a hatóanyag-felhaszná­lás, javult a vezetés színvona­la. Üzemeink 1974-ben több mint kétmilliárd forint ter­melési értéket állítanak elő, ami a tavalyi évhez képest 11—12 százalékkal magasabb. A kedvezőtlen adottságok el­lenére, szinte valamennyi kalászos hozama túlszár­nyalta az országos átlagot. A burgonya átlagtermése szin­tén meghaladta az országos átlagot. Jó a szarvasmarha­program végrehajtásának üte­me is. Legutóbbi adataink szerint a szarvasmarha-lét­szám 8—9, a tehénlétszám pe­dig 3—4 százalékkal maga­sabb, mint tavaly év végén volt. A nagyüzemek a IV. ötéves tervi célkitűzést már túlteljesítették. A juhállo­mány az idén 5—6 százalék­kal emelkedik. A sertések száma 14 százalékkal halad­ja meg az elmúlt évi szin­tet. Vágósertésből ötezer má­zsával, baromfiból 7600 má­zsával, tojásból 4,6 millió da­rabbal értékesítettek többet az üzemek. A háromnegyed éves mérlegbeszámolók sze­rint a szövetkezeti bruttó jövedelem megközelíti a 660 millió forintot. Éz növekvő felhalmozást enged. Fejlesz­tésre csaknem 150 milliót for­dítanak a gazdaságok. szo­ciális és kulturális célokra kétmillió forinttal jut több. örvendetes, hogy a termelő­szövetkezetek a termelés biz­tonságát tervezik növelni. Ti­zenhat gazdaság — üzemen­ként — egymillió forintnál nagyobb összeget tartalékol. A tagság személyes jövedel­me életszinvonal-politikánk- kal összhangban emelkedik. A részesedési alap várhatóan 2—3 százalékkal haladja meg az 1973. évi szintet. Bár az időjárás megnehezítette a be­takarítást, nőttek a költsé­gek, s értékesítési gondok is felmerülnek, e hatások azon­ban nem befolyásolják alap­vetően a gazdasági év ered­ményességét — A párt megyei bizottsá­ga áprilisban határozatot ho­zott a kedvezőtlen adottságok között gazdálkodó termelő­szövetkezetek fejlesztésére. Hogyan ítéli meg a végrehaj­tás eddigi tapasztalatait? — A határozat hatása szem­betűnően jelentkezik. A me­zőgazdasági üzemek többség généi az irányítás különböző posztjain kedvezően válto­zott a gazdaságpolitikai szem­lélet. Meggyorsult a IV. öt­éves terv célkitűzéseinek va­lóra váltása. Javult a terv­szerű gazdálkodás, amit első­sorban az idézett elő, hogy a mezőgazdasági üzemek keres­ték a népgazdasági progra­mokhoz való hatékony kap­csolódás módjait. Az adottsá­goknak leginkább megfelelő gazdálkodási szerkezet kiala­kítása a korábbinál ,jobban tükröződik az üzemek 1975-re készült, előzetes gazdasági terveiben. Nagyobb ütemű az ésszerű földhasználat meg­valósítása, a növénytermesz­tés szerkezete igazodik ‘a he­lyi adottságokhoz, megfelel az állattenyésztés igényeinek. A megyei pártbizottság határo­zatának szellemében egyre több tsz csatlakozik külön­böző termelési rendszerek­hez. A szarvasmarha-ágazat­ban erőteljesebben bontako­zik ki a szakosodás. Kedve­zőek a jelek a juh-, sertés- és baromfitenyésztés fejleszté­sével kapcsolatban isi Az ipa­ri kiegészítő tevékenység le­hetőségeit főleg a fagazdálko­dás területén használták kJ az üzemek. Ezzel javult a fog­lalkoztatottság, emelkedik a szövetkezeti jövedelem. — A megyei tanács által odaítélt fejlesztési támoga­tás célja, hogy koncentrál­tan segítse a fejlesztési ter­vek megvalósítását, gyorsít­sa az adottságoknak legmeg­felelőbb termelési szerkezet létrehozását, mozgósítsa az üzemi erőforrások hatéko­nyabb kiaknázását a fejlesz­tés érdekében, s biztosítsa a tartós jövedelmi egyensúlyt A kis területű, eszközökben i

Next

/
Oldalképek
Tartalom