Nógrád. 1974. november (30. évfolyam. 256-280. szám)

1974-11-22 / 273. szám

AZ : M SZMP N 0 GR AD MEGYEI BIZ OTT SAGA ES A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA XXX. ÉVF., 273. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1974. NOVEMBER 22., PÉNTEK i. MAI SZÁMUNKBAN: A nagycsaládosok érdekében Z3j Elmondták egy brigádtól Rangsorolás, előrelátás « Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1974» november 20 i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1974. november 20-án kibővített ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellen­őrző Bizottság elnöke, a Központi Bizottság osztályvezetői, a megyei pártbizottságok első titkárai, a budapesti pártbizottság titkárai. A Központi Bizottság megvitatta és elfo­gadta: — Pullai Árpád elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának tájékoztatóját az idő­szerű nemzetközi kérdésekről. — Kádár János elvtársnak, a Központi Bizottság első titkárának előterjesztését a XI. kongresszussal kapcsolatos politikai és szervezel» kérdésekről. 1. Á Központi Bizottság át­tekintette a nemzetkí^á hely­zetet. a párt és a kormány nemzetközi tevékenységét, és jóváhagyta a legutóbbi ülése óta tett intézkedéseket. | A Központi Bizottság * megállapította, hogy a nem­zetközi élet fő iiránvza^ nem változott. Fokozatosan ■: létre­jönnek a feltételek «»'ahhoz, hogy az enyhülés folyamata tovább' erősödjék. Az események alakulásában meghatározó szerepet tölte­nek be a béke és a szocializ­mus javára megváltozott erő­viszonyok. a szocialista; or­szágok egyeztetett külpoli­tikai lépései, ezt a politikát a dolgozó tömegek, a haladás ínvei egyre szélesebb körben támogatják. A Szovjetunió, a Varsói Szerződés tagállamai döntő módon járulnak hozzá az enyhülés eredményeinek megszilárdításához. tovább­fejlesztéséhez. A világpolitikai helyzet alakulásában nagy je­lentősége van a szovjet—ame­rikai államközi viszony javu­lásának. A Központi Bizott­ság üdvözli Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs és Gerald Ford elnök közeli napokban esedékes találkozóiát. A nemzetközi enyhülés hí­vei és ellenzői között tovább folyik a küzdelem. Az impe­rialista. Hidegháborús, asresz- szív erők inem mondtak le céljaikról, folytatják harcukat a szocializmus, a haladás el­len, csökkenteni igyekeznek a nemzetközi enyhülés ütemét. Visszahúzó magatartásuk fő oka a tőkés monopóliumok és az egyes kapitalista országok politikai, gazdasági és társa­dalmi problémáinak, valamint egymás közti viszonyainak kiéleződése. Az enyhülés ellenzői lassít­hatják. de megakadályozni nem tudják a pozitív nemzet­közi irányzat térnyerését. A szocializmus, a haladás, a bé­ke erői továbbra is állhata­tosan harcolnak az enyhülé­sért. a különböző társadalmi rendszerű országok egyenjo­gú és kölcsönösen előnyös együttműködésének feileszté- séért. A tőkés világban mélyül­tek a politikai, társadal­mi. gazdasági válságjelensé­gek, nagyarányú infláció bon­takozott ki. fokozódott a lét­bizonytalanság. nőtt a mun­kanélküliség. A monopóliu­mok a válság terheit a dol­gozókra hárítják, ami tovább növeli a gazdasági és a szo­ciális feszültségeket. Tovább mélyültek ■ a tőkésországok ellentétei, élesedik a haladó erők és a reakció küzdelme. A tőkésországok válsága ki­hat az agresszív katonai tömb, az Észak-atlanti Szö­vetség. valamint a Közös Piac helyzetére. A tőkés világban a kom­munista és munkáspártok eredményesen vezetik a mun­kásosztály. a dolgozók harcát, a demokratikus erők jelentős sikereket aratnak. Ebben fon­tos szerepe van a baloldali erők összefogásának. A Fran­cia Kommunista Párt októ­beri rendkívüli kongresszusa tovább szilárdította a balol­dal egységét a közös program megvalósítása érdekében. Portugáliában a demokrati­kus erők szeptemberben meg­hiúsították a reakció ellen- forradalmi puccskísérletét. Görögországban megbukott a fasiszta katonai junta, sike­resen megkezdődött a haladó erők újjászervezése, kibonta­kozása. Olaszországban a tö­megek mind egységesebben lépnek fel a fasiszta törekvé­sek ellen; követelik a kor­mánypolitika megváltoztatá­sát. a gyökeres refbr-mokat a legégetőbb társadalmi prob­lémák megoldására. Pártunk, a magyar nép szolidáris a tőkésországok kommunistáinak és más de­mokratikus erőinek küzdel­mével. melyet a monopóliu­mok hatalma és a kizsákmá­nyolás ellen, a dolgozó tö­megek helyzetének javításá­ért. a társadalmi haladásért vívnak. Q Európa békeszerető erői folytatják harcukat a földrész békéjének és bizton­ságának megszilárdításáért. Fontos feladat az európai biztonsági és együttműködési értekezlet befejezésének elő­mozdítása. Az értekezlet zá­rószakaszának mielőbbi si­kerre vitele nemcsak földré­szünk népeinek, hanem az egész emberiségnek alapvető érdeke. Arra törekszünk, hogy az európai politikai enyhülést egészítsék ki a katonai eny­hülést szolgáló megállapodá­sok és intézkedések. A kö­zép-európai haderő és fegy­verzet csökkentése — az egyenlő és kölcsönös bizton­ság elvei alapján — lényeges hozzájárulás lenne a katonai enyhüléshez. A Központi Bizottság hang­súlyozza, hogy a fennálló nemzetközi helyzetben a Var­sói Szerződés szervezetének döntő szerepe van a béke és biztonság megőrzésében, megszilárdításában. Mind­addig, amíg az imperializmus fenntartja agresszív katonai tömbjét, a NATO-t. s foly­tatja a fegyverkezést, követ­kezetesen tovább kell erősí­teni a Varsói Szerződés vé­delmi szervezetét. /i| Az enyhülési folyamat előrehaladása mellett je­lenleg is léteznek földünk kü­lönböző térségeiben olyan feszültséggócok, amelyek bármikor veszélybe sodorhat­o. Biztos tudás legyen az aranyfedezet! V, megyei diák parlament Salgótarjánban A tanácskozás szünetére is bőven jutott megbeszélnivaló Fehér ingben, matrózblúz- mében. A megye 17 középfo- diáktérsadálmát képviselő, ban, az .esemény rangjához kú tanintézete hétezer diák- ötödik ízben összeülő tanács­gyülekeztek jának bizalmát élvezve 105 kozáson, az V. megyei diák- iüldött jött Salgótarjánba, parlamenten. illő öltözékben csütörtökön a diákok gyei tanács nagy tanácstér- hogy részt vegyen a megye (Folyta tos a 2. oldalon) jak a világ békéjét. A béke, a függetlenség, a társadalmi haladás. valamint az állami szuverenitás védelmezőinek erős frontjával együtt szem- beszállunk az agresszív erők mesterkedéseivel. támogatá­sunkról biztosítjuk a szabad­ságukért küzdő népeket. A Központi Bizottság új­ból megerősíti: változatlanul támogatjuk a vietnami nép igazságos harcát. Vietnamban csakis a párizsi megállapodá­sok pontos és maradéktalan teljesítése biztosíthatja a szi­lárd és igazságos békét. A Központi Bizottság üdvözli a laoszi egységkor­mány és az országos politikai konzultatív tanács munkájá­nak megkezdését. Támogatjuk a kambodzsai nép nemzeti felszabadító harcát. A Magyar Népköztársaság következetesen síkraszáll a Ciprusi Köztársaság függet­lenségének, szuverenitásának és területi épségének megvé­déséért. Izraelnek a közel-keleti rendezést elutasító« az arab országokat és az általános bé­két fenyegető politikája ismét növeli a feszültséget e tér­ségben. Támogatjuk az arab népek igazságos követeléseit; azt, hogy vonják ki az izraeli csapatokat, az 1967-ben meg­szállt területekről, és állítsák helyre a Palesztinái arab nép nemzeti jogait. Üdvözöl­jük, hbgy az Egyesült Nem­zetek Szervezete napirendre tűzte a palesztin nép jogai­nak kérdését, és közgyűlésé­re meghívta törvényes képvi­selőjét, a Palesztinái felszaba­dítás! szervezet küldöttségét. A gyarmati sorból felsza­badult országok a ked­vező nemzetközi légkörben sikereket érnek el az; impe­rialista törekvésekkel szem­ben: az enyhülés irányzata kedvező hatást gyakorol a függetlenségüket ( elnyert, fej­lődő, valamint a nemzoíi ön­állóságukért harcoló országok helyzetére. Pártunk, a magyar nép szo­lidáris Ázsia, Afrika, Latin- Amerika népeinek független­ségi harcával. Központi Bi­zottságunk üdvözli az afrikai nemzeti felszabadító mozgal­mak újabb sikereit. Követeli, hogy szűnjön meg a fasiszta terror és a haladó személyek üldözése Chilében, Uruguay- ban és másutt. Követeli Luis Corvalán, Rodney Árismendi elvtársak és a demokráciáért, szabadságért küzdő más be­börtönzött hazafiak szabadon- bocsátását. Pártunk és kormányunk ^ * a beszámolási időszakban népünk érdekeinek megfele­lően, internacionalista elve­inkhez híven fejlesztette nemzetközi kapcsolatainkat. Hazánk számára kiemelke­dő politikai esemény volt párt- és kormányküldöttsé­günk Szovjetunióban tett lá­togatása ez év szeptemberé­ben. A látogatás kifejezte, hogy a Magyar Népköztársa­ság és a Szovjetunió test­véri barátsága együttmű­ködése töretlenül fejlődik, és jól szolgálja a két ország, a szocialista közösség, s a világ haladó erőinek érdekeit. De­monstrálta a Magyar Szocia­lista Munkáspárt és a Szov­jetunió Kommunista Pártja, a magyar és a szovjet kor­mány s a két nép közti tel­jes elvi-politikai egységet. A Központi Bizottság nagyra értékelte a tárgyalások ered­ményeit, megállapította, hogy párt- és kormányküldött­ségünk teljes mértékben ele­get tett megbízatásának, to­vább erősítette a megbontha­tatlan. magyar—szovjet ba­rátságot. A szocialista országokkal fennálló kétoldalú kapcso­lataink fejlődésének fontos regionálisan és világmére* eseménye volt Losonczi Pál tekben végzett közös munká- elvtárs látogatása a Lengyel jának, megerősíti készségét, Népköztársaságban, Fockv Jé- hogy elősegíti az erre irá- nő elvtárs látogatása a Bol- nyúló gyakorlati lépéseket, gár Népköztársaságban, vala- A beszámolási időszakban, mint a Jumzsagijn Cendenbal fejlődtek és bővültek kap- elvtárs vezette mongol párt- csolataink a szocialista or­es kormányküldöttség, Pjotr szagok testvérpártjaival. A Jaroszewicz legyen minisz- kapitalista országok testvér-« terelnék. és dr. Rau] Roa pártjaival is szorosan égvü'.t- kubai külügyminiszter elv- működünk. Élénkebbek kap- társ látogatása hazánkban. csőlátóink a fejlődő országok! A békés egymás mellett kommunista és nemzeti öe- élés elvei alapján tovább mokratikus pártjaival. Pár­szélesedtek államközi kap- tünk a kommunista világ-; csalataink a kapitalista or- mozgalom marxista—lenimisJ szágokkal is. Kalevi Sorsa tó egységének erősítésére UH finn miniszterelnök. Trygve rekszik: ennek megfelelően a Brattel-i norvég miniszterei- jövőben is kész elősegíteni a nők látogatása hazánkban, kétoldalú. kölcsönösen hasz« kapcsolataink eredményes nos pártkapcsolatok fejlődő­iéi lődését segítette elő. A sét. szolidaritás és a barátság Pártunk a haladás, a béka szellemébed bővült együtt-, érdekében kapcsolatokat hoa működésünk a fejlődő orszá- létre az együttműködésre gokkal. kész európai szocialista és *7 A Központi Bizottság jó- szociáldemokrata pártokkal) * * váhagytó az európai Ennek szellemében több kommunista és munkáspártok hasznos találkozóra, véle- varsói konzultatív érteikezle- ménycserére került sor. Köz­ién. részt vett küldöttségünk ponti Bizottságunk üdvözli és munkáját. 'Helyesli az érte- támogatja az utóbbi időben kéziét állásfoglalását, az eu- kibontakozó európai szak- rópai testvérpártok konferen- szervezeti egységtörekvése- ciájának jövő év első felére két. tervezett összehívását, s azt, A Központi Bizottság meg-« hogy napirendje keretében az vitatta a Magyar Szocialistái európai békéért, biztonságért, Munkáspárt XI. kongresszus az együttműködésért, és a sa előkészítésének kérdéseit, társadalmi haladásért vívott A Központi Bizottság úgy) harc kérdéseit vitassák meg. határozott, hogy a jövő év A Központi Bizottság nagy márciusában tartandó XI.' jelentőséget tulajdonít a kongresszusinak a következő kommunista és munkáspártok napirendet javasolja: A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága- * nak beszámolója. — A Központi Bizotlság határozattervezete a XI. kong­resszusnak. — A Központi Bizottság javaslata a szervezeti szabály­zat módosítására. * — A Központi Bizottság javaslata a Magyar Szocialista Munkáspárt programnyilatkozatára. 2 A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző "Bizottságának jelentése. »5» A fellcbbviteli bizottság jelentése. /t A Központi Bizottság es a Központi Ellenőrző Bizottság "tagjainak megválasztása. A Központi Bizottság meg- resszusának és hazánk felsctó- tárgyalta és jóváhagyta a XI. badulásának 30. évfordulója kongresszus irányelveit. Az tiszteletére indított és orsza- irányelveket decemberben gossá vált szocialista munka- nyilvánosságra hozza; a párt- verseny. bizottság vitassa meg, tegye A Központi Bizottság fei- meg észrevételeit. hívja a párt-, állami, szövetke­A Központi Bizottság úgy zeti, szakszervezeti és KISZ- határozott, felkéri a Szakszer- szervezeteket, hogy a munka­vezeték Országos Tanácsát, a versenyhez minden segítséget Kommunista Ifjúsági Szövet- adjamajt meg. Az üzem- és ség Központi Bizottságát, a munkaszervezés további javí- Hazafias Népfront Országos fásával úgy bontakoztassák ki Tanácsát, az Országos Szövet- a dolgozók alkotó munkáját, kezeti Tanácsot, a Magyar hogy a verseny céljait folya- Nők Országos Tanácsát és a mat osan és a népgazdaság fő Magyar Tudományos Akadé- feladataival összhangban ér- mia elnökségét, hogy a kong- jük el. resszusi irányelveket tárgyal- A kongresszusi felikészülé- ják meg és véleményezzék. sünk része, hogy népgazdasági A Központi Bizottság meg- tervünket a lehető legjobban tárgyalta és jóváhagyta a teljesítsük. Ezen belül nagy szervezeti szabályzat módosí- nehézségeket okozott és kivé- tására vonatkozó javaslatot, teles erőfeszítéseiket követelt a és azt decemberben a párttag- rendkívüli őszi ^ időjárás, a ság elé bocsátja megvitatás- hosszan tart ó esőzés és az ár­ra. VÍZ. Szocialista mezőgaizdasá ­A Központi Bizottság meg- guruk a társadalomtól kaipott vitatta a Magyar Szocialista segítséggel úrrá lett a nehéz- Munikáspárt programnyilatko- aégeken. A betakarításban és zatának tervezetét. Megáilapí- a kenyérgabona-vetésben is tóttá, hogy a munka megfele- sikerült behozni az időjárás lő ütemben halad, s lehetővé okozta nagy lemaradást, és válik, hogy a Központi Bi- megvannak a feltételei annak, zottság a programnyilatkozat hogy a még hátralevő teendő- tervezetét a XI. kongresszus két elvégezzük, elé terjessze. A Központi Bizottság elis­-*■ mérését és köszönetét fejezi ki A Központi Bizottság meg- aK odaadó munkáért, a példás állapította, hogy a XI. kong- helytállásért a mezőgazdaság, resiszus előkészítése rendben a közlekedés, a szállítás dol- íolyik. Örömmel tapasztalja, gozóinak és az őkét segítő ípa- hogy most, a kongresszusi fel- ni üzemek, intézmények és tár­készülés időszakában a kom- sadalmi szervezetek dolgozái- mun isták és velük együtt a nak,' a nyugdíjasoknak, a ka- munkásság, a dolgozóik nagy fonáknak, a diákoknak, mind- tömegei. a szocializmus hívei azoknak, akik a kivételes erő- odaadóan és eredményesen feszítésekben részt vettek. Ez munkálkodnak a szocialista a nagy társadalmi méretű építés soron levő, .napi felada- megmozdulás demonstrálta tálnak megoldásán. Ezt nagy- népünk öntudatát, a közösségi szerűen segíti a Magyar Szó- felelősségérzet és összefogás ciaiista Munkáspárt XI. kong- nagy erejét. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom