Nógrád. 1974. október (30. évfolyam. 229-255. szám)

1974-10-29 / 253. szám

/ Képernyő előtt . MIT ADOTT A BUDAPESTI MŰVÉSZETI HETEK? Az 'elmúlt televíziós hét legérdekesebb és legtartal­masabb műsorprogramjait kétségkívül a Budapesti Mű­vészeti Hetek eseményei, va­lamint a Nyitott könyv je­lentkezése nyújtották. \ Az i előbbi, kedden este először zenei csemegével je­lentkezett. Az Erkel Színház­ból közvetített Beethoven: Hegedűverseny valóban él­ményt jelentett mindazoknak, akik szeretik az igényes kon­certet. A műsorban közremű­ködött Gidon Krémer szov­jet hegedűművész és a Buda­pesti Filharmóniai Társaság, Medyeczky Ádám vezénylé­sével. Ennél általánosabb érdek­lődésre tarthatott számot a művészeti hetek keretében szerdán este Kassák Lajos novellái alapján az Egy em­ber és a többiek című tévé­film, mely egy lázongó ál­mokkal teli, a vesztett forra­dalomban meggyötört,1 szinte páriasorban élő éjjeliőr tra­gikum sorsát tárta elénk, s azt a világot, amely körülveszi. Századunk irodalmának talán legtöbbet vitatott, legellent­mondásosabb egyénisége, Kassák Lajos a tévéfilm alapjául szolgáló novellát a Magyar Tanácsköztársaság bukását követő legkilátásta- lanabb esztendőkben írta, az ellenforradalmi Magyarország dermedt légkörében, s talán az egész írói életmű legszebb darabja. A film főszerepei­ben Vajda László, Solti Ber­talan, Monori Lili, Novák István, Kátay Endre nyújtott emlékezetes jellemrajzot. Kevésbé sikeresnek köny­velhető el a művészeti hetek programjának harmadik je­lentkezése pénteken este. Ezúttal Törökországból nin­csen visszatérés címmel Gyöngyössy Imre és Kabay Barna tévé játékát láthattuk, a nagy fejedelem, II. Rákóczi Ferenc hűséges íródeákjáról, s azokról az utolsó hontala­nokról, akik Rodostóban él­ték a ’ száműzetés keserű ke­nyerét, — az édes hazától immár mindörökre kilátásta­lanul távol. Sajnos, nagyon kevés volt az, amit ez a té­véjáték Mikes Kelemenről és a többiről nyújtani tudott. A rendezési motivációk vala­hogy nem állottak össze szerves egységgé, külön-kü- lön életet éltek, önállóan nagyon szépek voltak — mint Zágoni Mikes levél­naplórészletei, vagy a halott­sirató énekek —, de nem váltak egymás szerves kiegé­szítőivé, dramaturgiai segí­tőivé, Így aztán a vállalko­zást csak tiszteletteljes una­lommal szemléltük, annak ellenére, hogy a főszerepre olyan nagyszerű művész vál­lalkozott, mint Páger Antal, s partnereként Kőmíves Sán­dor és Solti Bertalan. Meg kell emlékeznem a keddi műsorból 1 a Nyitott könyv jelentkezéséről is. Bó­ka László Nandu című regé­nyének tévéváltozata iroda­lomtörténeti aktualitást szol­gált, ugyanis most emléke­zünk az író halálának tizedik évfordulójára. Bóka László hagyatékának - kétségkívül egyik legértékesebb darabja ez a mű, sajnos, nem mentes már jókora történelmi avitt- ságtól, s a tévéjáték-vállal­kozás is valahogy befejezet­lennek hat. A történetben Szilágyi Tibor és Márkus Bászló nyújtott átlagon fe­lüli színészi teljesítményt. Ami az „egyebek” közötti műsoreseményeket illeti: jól szórakoztunk szombaton este a habkönnyű fajsúlyú Kán­kán című zenés amerikai fil­men, vasárnap este az önök kérték... kívánságműsoron. (b. t.) *4 tudás kuf#i A műszak vége felé járunk. Az irodahelyiségben tábla, rajta kis és nagy, írott és nyomtatott betűk, számok. Az idős munkásember írni, számolni, összeadni, kivonni tanul. — Kilencből mennyit kell elvenni, hogy ,az eredmény öt legyen? — kérdezi a „ta­nár”. A széltől cserzett arcon a koncentrálás pillanataiban megmerevednek a ráncok. — Négyet — vágja ki az­tán magabiztosan a helyes választ Csemer Sámuel, a nagybátonyi gépüzem 58 éves segédmunkása. — A számolás valahogyan jobban megy — teszi hozzá. — Az írás már nehezebb., Régen, a múlt rendszerben nagyon el vol­tunk mi nyomva. Nem jár­tam én iskolába soha. Itt kaptam először ceruzát a ke­zembe. A „fogd meg munkához” szokott kéz görcsösen szorít­ja az írószerszámot. Egy-egy betű sikeres megrajzolása még komoly erőfeszítésbe ke­rül. De annál nagyobb a „győzelem” öröme. Sándor János, a gyártáselőkészítő ve­zetője türelmes ember. Ha kell tízszer-húszszor is meg­mutatja, elmagyarázza, ho­gyan kell fogni a krétát, a ceruzát egy-egy betű leírású­kor. — Samu bácsi áz egyik legszorgalmasabb tanítvá­nyom. A házi feladatot is j mindig rendesen megcsinálja. ! Néha még túl is, teljesíti. — Az unokáim már mind tudnak írni, olvasni. Én is ) szerettem volna mindig. Mi­A Kohász Művelődési Központ könyvtára több mint 16 ezer kötettel rendelkezik. A könyvtár tagjai között vannak szellemi, fizikai dolgozók, tanulók és nyugdíjasok, akik f/yakran igénybe veszik a könyvtárban berendezett olvasótermet is. Képünkön Papa- vAtz Istvánná, aki rendszeres olvasója a könyvtárnak, és Cipó Gáborné, aki üzemi könyvtáros a kovácsoló gyáregységnél. " k Könyvajánlat Vitányi Iván közművelődé­si cikkgyűjteményét a Nép­művelési Propaganda Iroda jelentette meg Közösség — közönség címmel. A kötet a jeles esztétának és szocioló­gusnak folyóiratokban és napilapokban publikált cik­keit, tanulmányait tartalmaz­za. Foglalkozik a magyar népművelés-történet szaka­szaival, a művészetszocio­lógia és a tömegkommuniká­ciós eszközök forradalmának Időszerű problémáival. A kiadványt különösen nagy haszonnal forgatják a nép­művelés irányítói és szak­ágvezetői. FELICE CHILANTI: Három sássiót Salvatore Giulianónak 49. / Maria Lombardót családja 1 imogatta oda Turiddo holír- t ,‘stéhez, és ekkor megint hallottuk sikoltását: kissé foj- i üt kiáltás volt, mert kezét i: szája elé kapta. A asszony rávetette magát fia holttesté­re, és csókolta, csókolta — aztán összeesett. A pisztoly és a géppisztoly mellé zu­hant, rá a véres ruhákra- Giuliano egy ovális alakú asztalon feküdt, csak nadrág volt rajta, melle csupasz, lába meztelen. Feje egy fadarabon feküdt, vékony vércsík futott hátától az oldaláig. Hóna alatt látszottak a golyóütötte lyukak- Széles, díjbirkózó melle épnek - látszott. Giuli­ano nyugodt álomba merült, gyönyörű, élettelen óriásnak látszott­A csendőrök fölemelték az ájult asszonyt; Giuseppína és a férje sírva ment ki: „Tisz­teljék egy anya fájdalmát.” A kápolnában Maria Lom­bardo összeszedte magát, Giu­seppína Giuliano pedig meg­beszélte az ügyésszel testvére temetését. — Betehetjük egy szép ko­porsóba? — Igen, akármilyen dí­szesbe, a halott Giuliano el­len semmi kifogásunk. — Elvihetjük Montelepré­be? — A miniszter engedélye kell hozzá. Aztán a csendőrök kitámo­gatták Giuliano anyját a sza­badba; láttuk ikésőbb, hogy két fehér köpenyes ember teljesen levetkőzteti a bandi­tát, mások vizet hoztak, és ráöntötték a csupasz testre­Hallottuk a koponyára mért ütéseket is: ekkor vették ki Giuliano agyvelejét. A krimi­nológusok majd elmondják Lombroso szellemében vég­zett kutatásaik eredményét, ahelyett, hogy azt boncolgat­nák: mért él tovább Szicíliá­ban a feudális társadalom, azt magyaráznák meg kissé alaposabban, hogy Giuliano mint jelenség a feudalizmus, a nyomor, a szicíliai nép éle­tét sanyargató igazságtalan­ság talajából fakadt. A kijáratnál, a temető előtt a rácsra kapaszkodó gyere­kek tömegén kellett keresz­tülverekednünk magunkat. A gyerekek nevetgéltek, egy si- heder odaszólt az egyik csendőrnek: NÓGRAD - 1974, október 29., kedd — Mennyit kell fizetni, ha meg akarjuk nézni Giulianót? Nekem van tíz lírám, szíve­sen ráköltöm. A többiek vihogtak­Így kellett végeznie a ban­ditának. pedig ezek közt a fiatalok közt talán volt, aki kétségbeesett nyomorában már azon tűnődött, hogy be­áll Giuliano bandájába. Este visszatértünk Paler- njóba, ahol a nagyszálló tera­szán minden asztalnál Giu­liano haláláról beszélgettek. Nyugodtan, békésen. A nők meztelen karja lúdbőrös volt Badalamenti, Pisciotta. Man- mno neve mint egy híres ital­márka hangzott az előkelő közönség szájából, és össze­keveredett a zenekar hangjai­val. Voltak ott jeles személyisé­gek, akiknek arca ünnepélye­sen ragyogott. Ott volt M. di Nicosia báró is személyesen egy kék ruhás brillantinos hajú fiatal úr. A Giuliano- bandának befellegzett; ter­mészetes, hogy di Nicosia, földbirtokosnak, Giuliano egykori „barátjának” asztal­társai kíváncsiskodnak: a két csupasz karú hölgy kü­lönösen izgatottnak látszik. Egy magas, elegáns, angol is ül az asztalnál, pipával, meg valaki, aki azt mondja, nemrég jött Hollandiából, A báró halkan beszél. Egyike volt a Ponte Sagana-i uraknak, főszereplője annak az átalakulásnak, amelynek során a Giuliano-banda a sze­paratista hadsereg osztagává lépett elő. Most göngyölt márnát rendel, a többiek kö­vetik példáját. Mások is ünnepelnek ma este Palermóban. A hagyo­mányos, patriarchális maffia győzött a csatában, „helyre­állította a rendet”. A szige­ten tehát visszatért minden a korábbi kerékvágásba: a maffiások éppoly véres kezé­be, mint a banditáké volt. A „becsületes emberek” kezébe, akik oly sokáig együttműköd­tek Giulianóval, kihasznál­ták, aztán, holtában átadták a rendőrségnek — és mossák kezüket. Minden világos. A báró a szálloda teraszán, huszonnégy órával Giuliano halála után azt mondja: '— Közönséges bűnözőről van szó. A báró 1951 tavaszán au­tóbaleset következtében halt meg, részt vett, a „Szicíliai autósralley”-n. Ugyanezekben a napokban kiáltotta világgá a neveket Pisciotta, a bandita, a viter- bói törvényszéken, ahol a Poriella della Ginestra-i tö- megmészárlős ügyét tárgyal­ták. Megvádolta a felbujtókat, és arra kényszerítette a tör­vényszéket, hogy beidézzenek néhány jelentős maffiavezért. Még folyt á per, amikor az újságok hírül adták: Passa- tempót tűzharcban megölték (mások szerint: holtan talál­ták egy dűlőúton). És, hogy Geloso C. öngyilkos lett, kút­ba ugrott. Az összes vád alá helyezett és bíróság elé állított bandi­tát életfogytiglani börtönre ítélték. Az ártatlanul belekevert fiúkat fölmentették azzal, hogy „szükséghelyzetben”, az­az megfélemlített állapot­ban követték el tettüket. Gaspare Pisciottát a maf­fia mérgeztette meg cellájá­ban, ahol apjával együtt ült Palermóban, az Ucciardone- börtönben. Vége lyen jó lenne újságot, re­gényt olvasni, a gyerekeknek, meg az unokáknak, ha kato­nák lesznek, levelet írni, hogy mi van velünk otthon. őszintén hatnak a szavai. Érzi a tudás, még h.a az „csak” az írás és olvasás tu­dománya is, hiányát. Gondol­kodás nélkül ragadta meg az előtte, s mint annyi más előtt is, most feltáruló lehetőséget, ötven éven keresztül érdek­lődés nélkül ment el a plaká­tok, falragaszok mellett. Ma már a betűiket böngészi; va­jon milyen „titkokról” be­szélnek. A gépüzemnél — a helyi felmérés szerint — közel fél" százan nem ismerik az írást, olvasást. Ez nemcsak a vál­lalatnak, amely nem tudja őket magasabb munkakörben foglalkoztatni, okoz gondot, hanem az egyénnek is, aki számára írástudatlansága részben a munkahely fel- emelkedést teszi lehetetlenné, részben a magánélet szabad­ságát korlátozza, lehetőségeit szabja szűkre, a teljes emberi élet élését akadályozza. Az üzem gazdasági, politikai és társadalmi szervezeteinek ve­zetői ezért fordítanak különös gondot az analfabéták tanítá­sára. Gyurcsik László sze­mélyzeti vezető elmondja, hogy az üzem valamennyi hallgató számára füzetet, író­szert biztosított, munkaiöő- kedvezményt adott. A mér­nökök ég technikusok pedig vállalták, hogy az írástudat­lan dolgozókat' társadalmi munkában megtanítják a be­tűvetésre. Négy csoportban, műsza­konként váltakozva folyik a tanítás az üzem kultúrtermei­ben. Egy-egy csoportban át­lagosan nyolcán tanulnak, 3— 4 technikus, mérnök-tanár irányítása /mellett. — Fő célunk — mondja Fejes János kooperációs cso­portvezető, aki tanárember lévén részt vett az oktatók módszertani felkészítésében —, hogy megtanítsuk írni-ol* vasni az embereket. Ne je­lentsen problémát senkinek, ha a nevét, az adatait kell le­írni, vagy egy kis levélkét megfogalmazni. A tanulók főként a szén­osztályozó munkásai, többsé­gében nők, s akad közötti':: jó néhány 40—50 éves is. akik most pótolják fiatalko­ruk kényszerű, vagy önszán­dékú mulasztásait. ■ — Voltak-e nehézségek a tanfolyam megszervezésében, beindításában? ’ Fejes János kooperációs csoportvezető: — A meggyőzés jelentett problémát. A munkatársak, akik nem jelentkeztek a tan­folyamra, vagy akik néhány osztállyal már rendelkeznek, csúfolták, gúnyolták a jelent­kezőket. Gyepesi Béla párttitkár jegyzi meg: — Amikor erről tudomást szereztünk, azonnal közbelép­tünk. Kértük az ottani mun­kavezetőket, mozgalmi bizal­miakat, hogy határozott fel­lépéssel vessenek véget az értelmetlen gúnyolódásnak. — Sikerült aztán közös erőfeszítéssel megértetnünk az emberekkel, hogy nem az a szégyen, ha valaki tanul, hanem az, ha valaki nem ér­deklődik,' nem törekszik a többre. Csemer Sámuel kezdettől fogva nem törődött az értel­metlen csipkelődésekkel: — Mit számít az, hogy ki mit mond, miért tanulok öreg fejjel. Nekem most, módom van rá, és ez a lényeg. A munkahely segítségével vál­toztathatok eddigi helyzete­men. A tanfolyam hallgatói az első két osztály anyagából a tervek szerint január végén vizsgáznak. Utána a második alapismereti tanfolyamon folytathatják tanulmányaikat. Reméljük mindnyájan élnek a lehetőséggel. Sulyok László Mai tévéajániatunk 18.05: Emberibb élet Sza~ bolcsban. A Magyar Rádió szabolcsi akciójához kapcsolódik mint­egy az ott elhangzottakat' il­lusztrálva a megye változá­sairól, fejlődéséről szól ez a tévéfilm. Azt kutatták a film készítői (Regős Istváíi szerkesztő. Király Ottó ope­ratőr és B. Megyeri Gabri­ella rendező); hogyan változ­tatta meg a táj arculatát az ipartelepítés, s mit hozott ez a megye városainak az egyes embereknek. Híven beszámolnak arról az új életről, amely néhány évtize­de még csak álmuk volt a szabolcsiaknak. Megismer­kedünk a hajdan cigány- problémáiról hírhedt Máté­szalka új jellegzetességeivel — a modern lakótelepekkel (nincs egyetlen cigányputri sem), üzlethá7akkal, a MOH optikai gyáregységével és dolgozóival. A dokumentu­mokat felsorakoztató film hű képet ad az új munkásnem­zedék kialakulásáról. Meg­szólalnak a megye vezetői is. hogy minél több oldalról mutatkozhasson be Szabolcs- Szatmár megye. ART KINŐ előadások I. FALUSZÉLI. HAZAK . II. MIT CSINÁLNÁK A CIGÁNYGYEREKEK? Űj magyar dokumentumfilmek Rendező: • Operatőr: IFJ. SCHIFFER PÁL ANDOR TAMÁS BEMUTATOK: Balassagyarmat, Madách Filmszínház X. 30. (du. fél 4 órakor) Salgótarján, József Attila Filmszínház XI. 1. 1 (este fél 6 órakor)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom