Nógrád. 1974. október (30. évfolyam. 229-255. szám)

1974-10-27 / 252. szám

A HUNNIA FILMJEI llesxétgetés Soproni Jánossal, a filmstúdió igazgatójával — Mivel foglalkozik most hány filmen még dolgoznak, lélektani kérdésével. a Hunnia filmstúdió? hiszen úgy tudom, a stúdió Negyedik filmünk Szász —r Egy filmstúdió életében az idén összesen 10 filmet Péter: „Hétfő, kedd, nem is Ilyenkor ősszel mar nemcsak készít? . tudom...” című filmje, amely­gondolnak a jövő évre, ha- — Igen, így van. Említsük nek a forgatókönyvét is a nem hogy úgy mondiam, meg a többit is. Ejtsünk né- rendező írta. Mai témájú csinálják is. Azaz tervezik, hány szót filmjeink egy má- film, két fiatalember barát- megíratják es megvitatják a sík kategóriájáról, amelyeket ságának története egészen a finneket, majd előkészítik es a nyáron forgattak, és a kö- tragikus végkifejletig. Ez a elindítják a forgatást. Ezen- zeljövőben fejeznek be. Első- film előkészítés stádiumá- ben a napokban már két sorban kell említeni Jancsó ban van. 1975. évi filmet forgatnak es Miklós filmjét: a „Szerel- jövő év elején kezdi oramaturgiai műhelyünk to- mem, Elektra”-t. Ez a mű is forgatni Jancsó Miklós kö- vabbiakat készít elő. színdarabból készült! Gyúr— vetkező filmiét amelvet Her­Am, mielőtt ezekről a kó László: Szerelmem, Elekt- nadi Gyula- *Két éjszaka” filmekről szólnék, ha nagyon ra című színművéből. A for- clmd művéből” készít A röviden is, számot szeretnék gatókönyvet a szerző Hernádi fijm a tiszaeszlari ' bűnper edni a stúdió idén elkészült, Gyulával közösen írta. 'körülményeiről szól. Eötvös es még bemutatásra váró al- Utómunkálatok folynak az Károly és barátai vitájáról, „Autó” című vígjátékon, »míg az ügyvéd vállalja a kutasairól. Az 1974. évi filmjeinkből amejyet Gyarmathy Lívia írt védelmet. eddig mindössze kettő került a közönség elé. Egyik es Böszörményi Géza rende- Gyurkó László: „Szélma­Idesen arcok” című rende- Zett’ ,tehát a„ rencJezó-házas- lom” című művét Zolnay Pál „luegen uicok című, íenue- par közös müve. Egy autó- rendezi A film alaüsondola­zoje Szörény Rezső, a másik . k la kiváló mesterének és . Í J- -<* r -„ ,aki a „Hószakadás”, amelyet Kó- reménvtelenül ü«vetlen ta Gyurko. Lilsz!o' £ busk®' sa Ferenc rendezett reménytelenül ügyetlen ta- pu iovag Cimu darabja ínspl­\ stűdió ez évi alkotásai nltvanyanak kalandjai eleve- rálta. A rendező a Fotográ­küzül legközelebb október neknek meg a filmben- fia kipróbált ábrázolási mód­24-en mutatják be a Máriás- El=?lk • fŐSZereplÖje a .jug0.* szereivel közelít az emberek­Z4 en mutálják be a iviarias_ Szlaviai magyar színésznő, hez és készteti őket vallo­sy Jumt „Jelbeszed című p R valamint ielentős - SS U, 7-, ■ tnréatókrinvvéhői készült lA Kas’ vdlammt, jelentős magra életcéljukról, erkölcsi ioigatokonyveboi Ke®zult szerepet kapott a híres fran­filmet, amelyet Luttor Mara cla kaszkadőr- Giles T eeris felfogásukról, rendezett, akinek ez az első ClaTT„„Ugyancsak Hernádi Gyula Ugyancsak az autómunkála­szerzője Grunwalsky Fe­mn£l0fi,],alKkwTie' kapcsán ^ GyuJ^tórgattóonyvé- renc’ elsöfilmes fiatal rende. ból készült „Bástyasétány ’74” masz fiú balesete kórházba kerül, megismerke a kórház életével, töb- cjmd film amelynek a ren- X“JÚ: bek közt egy orvosnővel es dezője Gazdag Gyula. Ter- Sallai egy halálos beteg lannyal. A mészetesen itt sem egysze- tortenet torokszorito emberi zó filmjének. A forgatókönyv címe: Vörös Rekviem. A mű Imre mártíriumának emel emléket. Már az idei filmjeink kő­izgalma teszi érdekessé a filmet. Az orvosnőt a cseh­szlovák Jana Breichova, a rűen az operett adaptációjá- szerepelt, de technl­1 c/o n cvn kanom 07 /-vrvo — ^ ról van szó, hanem az ope- ‘rettrészleteken túl, ironikus hangvételű feldolgozás, a beteg kislányt Jani Ildikó, a kor “operettstílusának paródi- fiut Nyíri András játssza.­kai okok miatt 1975. évre hú­zódott Miroslav Krleza: „Arethaeus” című művének ,. .... , megfilmesítése. A forgató­könyvet Thurzó Gábor írta, A filozófiai mondanivalóid drámát előadták már szín­November 14-én kerül be- hogy szerepet vállalt benne “““ivc,.1'. mutatásra Örkény István Honthy Hanna is. rendezője Ranody László. „Macskajátéki” című szín- _ Hallhatnánk valamit az művéből készült alkotás, 1975. évi filmekről is? amelyet Makk Károly rende- — Első filmünk, amelyet Padon, operát is írtak belőle, zett. A film főszereplői: Daj- >már javában forgatnak, Uz az első ^ kísérlet, hogy ka Margit mellett Bulla Ber.tha Bulcsú: „Tűzgömbök” filmre vigyék. Elma, Törőcsik Mari és Ba- című forgatókönyvéből ké- László-Bencsi Sándor. lázs Samu. A színmű sajátos gzm. Az 1970-ben felszabadu- »A történelem alulnézetben” adaptációja ez. szuverén |asf pályázatot nyert kisre- című nagy sikert aratott rendezői alkotás. Itt is nyu- gényt Fehér Imre rendező könyvéből Mihályfi Imre ké- godtan elmondhatjuk, hogy a formálja filmmé. Középpont- szítéit filmet. Nem adaptáció- film mindig más, mint a }a ban egy kilencéves kisfiú ról van szó, a film esemé- megírt alapmű. áll, akit szülei a II. világhá- hlyeinek a zöme már a November 28-án mutatják ború vége felé falura küld- könyvbeli események utáni be „Ámokfutás” című fii- tek. A gyermek gondolatvilá- lbore> az 1970 közötti műnket. Kertész Ákos novel- gában elevenednek meg a évekre esik. Iájából a szerző közösen irt háború, majd a béke képei. Szőnyi G, Sándor szere t- íorgatókönyvet a rendezővel, 1975. második filmje Bér- né filmre vinni a nemrég éj- Fazekas Lajossal. A történet kési Ándrás—Kardos György: hunyt Urbán Ernő: „Nem­harmincévesekről szól, első- „Kopjások” című regényéből csak kenyérrel...” című mű­sorban az útkeresésről, élet- készült mű lesz, amely az vét. A forgatókönyv megírá- forma- és magatartás-válasz- ismert és népszerű regény- sa sajnos félbemaradt. A tör- tasról. Máriát, a főhősnőt nek filmes adaptációja. A ténet lényegében a Népsza- Gyöngyössy Katalin, partne- rendező: Palásthy György, badságban most folytatások­,-et Janót, Huszti Péter játsz- Harmadik filmünket Her- ban közölt' Válaszúton című bza. nádi Gyula és Mészáros műve. Karácsonykor lesz a bemu- Márta: „Örökbefogadás” ci- Makk Károly tervezi, tatója Verne Gyula: „A dunai mű filmjét, novemberben hogy Szabó Dezső: „Feltáma- hajós” című művéből készi- kezdik forgatni. A mai tör- dás, Makucskán” című neve­lett kalandos-romantikus ténet, aktuális társadalmi zetes pamfletjából készít fil- lfjúsági filmnek, amelyet problémával foglalkozik. Egy met. Tóth János, a kitűnő h kos Miklós rendezett. parasztszármazású munkás- operatőr első játékfilmje — Ezek tehát a kész, és asszony életének konfliktusa- rendezésére készül. Témaja — még ats idén bemutatásra val, valamint az örökbefo- nagyon leegyszerűsítve — Kerülő filmek. Nyilván né- gadás bonyolult társadalmi és Krúdy Gyula világa. Az egykori gölöncsérházban berendezett állandó vészel alkotásait mutatják be I kiállításon az ősrégi fazekas-népmú­Párf a lapszervezet a közművelődésről Tanulás és önművelés rendszeresen A balassagyarmati Fémipari hatékonyságának fokozását az ennek alapjait jelentő al­vállalat pártalapszervezetei, alapvető társadalmi célkitűzé- talános műveltség emelésével, gyakorlatlansággal seink — a szocialista köz- az önképzés különböző íoi­ha némi is, de érezhető felelősséggel, gondolkodás, magatartás, és tárgyalták meg a számukra életforma alakítása, a szocia­bevallottan nehéz és szokat- lat kérdést: a közművelődés lista demokrácia fejlesztése, a közösséget is gazdagító ai­helyzetét és továbbfeileszté- kötő emberi tevékenység sze- sének gyakorlati tennivalóit, les körű kibontakoztatása — A Központi Bizottság márciu­máinak bevezetésével össze­függésben. A termelés tech­nikai színvonalának fejleszté­se teszi ezeket elengedhetet­lenül szükségessé. Ezért a nyolc osztállyal nem rendel­kező, 45 éven aluli párttagok­ra vonatkozóan kötelező ér­teszik elengedhetetlenül szűk- q ______ s i közművelődési határozata, ségessé. A műveltség, a rend- *vé n n y él" Tógád ták el az ” á 1 ta a megyei és balassagyarmati szeres tanulás éis önművelés lános iskola elvégzését. Mert városi pártbizottság közműve- a szocialista ember egyik leg- csak ez jelentheti a politikai lődési határozatainak irány- sajatabb tulajdona. Ennek, a és szakmai képzés alapját, elvei, a vállalati, pártcsúcsve- szocializmus harmonikusan széles körű ki bontakoztató- zetőség intézkedési és feladat- fejlett embereszménye meg- sát, a szocialista demokrácia terve szabták meg alapvető" valósulásának lehetőségét a kiteljesítését, en az alapszervezetek közmű- megváltozott társadalmi kö­rülményeink — többele kö­zött a középiskolák számának növekedése, a differenciált gimnáziumi és szakmu-nkás­velődési feladatainak tártál mát, arányait. TUDATOSSÁ^ — MUN­KA ÉS KULIÉRA TÁRSADALMI CÉLKITŰZÉSEINK KŐTELEZŐ EREJE Mindaz a nagymérvű fej­lődés és változás, amely tár­sadalmunk egészében végbe­ment és jelenleg is tart. a tudományos-technikai forra­dalom eredményeivel szoros összefüggésben és kölcsönha­tásban, magyarázza a közmű­velődés kérdéseinek napirend­re tűzését, aktualitását. A Helyesen állapították meg képzés, az új, korszerű, tech- ugyanakkor, hogy a szüksé- nológiák, térhódítása — te- ges műveltséget nemcsak az remtik meg. A szocialista iskola adja, illetve adhatja, embereszmény képességeinek Az életben találkozhattunk és tudásának alkotó felhasz- már olyan hat elemit vég- nálásával egyszerre gazdagít- zett emberekkel, akiknek ja önmagát és a társadalmát, műveltsége figyelemre méltó, amelyben él és dolgozik. Cél- E'zek az emberek az ísko- kitűzéseinket azonban a le- ^ban szerzed alapmuveltse- hetőségek számbavétele mel- ßüket. ludasukat önművelés­1_ sei gyarapították, tökéletes.- tették. A rendszeres könyv­lett, csak saját, eddigi mun­kagyakorlatunk felülvizsgá­latával, és esetlegesen megle­N yitott kapuk... A bepillantás, a megismerés lehetőségei. Min­den kapunyitással egy darabkával töb­bet látunk környező valóságunkbóL Ehhe2 persze, nyitott szem és fül kell. Még tovább menve: a szemlélet zártsá­gát, rozsdás lakatait is át kell adni a múltnak. „Nyitott kapuk napjai”-t tartanak szerte a megyében az üzemek, az ipari és mezőgazdasági szakmunkásképző intézetek, a középiskolák és a Pénz­ügyi és Számviteli Főiskola. Megis­mertetik a végzős általános és közép­iskolai diákokat a megyében tanulha­tó szakmákkal, a továbbtanulás lehe­tőségeivel, az ösztöndíjrendszerrel. Nem teljesen új dolog ez. Sok üzem­ben, mint például az öblösüveggyár­ban, eddig is szívesen látták az iskolá­sokat. Ezekben a napokban azonban szervezettebbé válnak a látogatások. 94 iskola kapta meg a gyár személyze­tisének levélét, melyben az üzem meg­tekintése mellett azt is felajánlják, szí­vesen részt vesznek szülőértekezlete­ken, a pályaválasztásról tartott osz­tályfőnöki órákon. Kedvezőek voltak tapasztalataik a múlt évben: ezeknek a látogatásoknak is jelentős szerepe volt abban, hogy 15 fiatal választotta az üvegfúvó szép, de kevéssé ismert mesterségét. Az elmúlt héten Zagyva- pálfalváról, a salgótarjáni Gagarin is­kolából és Mátraszeléről fogadták a ta­nulókat. Az üzemek dolgozói ezekben a hóna­pokban a kongresszusi és a felszaba­dulási munkaverseny szellemében a szokottnál is szervezettebb, odaadóbb munkával teljesítik vállalt feladatai­kat. A munka, a szakmák szeretetét, a közösség összefogásának erejét is ér­zékeltetik. bemutatják a pályaválasz- *ás előtt .álló diákoknak. VASÁRNAPI JEGYZET Nyitott kapuk napjai A termelőszövetkezetekben és az ál­lami gazdaságokban — hivatalosan — nem tartanak nyitott kapuk napjait. Mégis, ezekben a napokban több diák jut el a mezőgazdasági termelőüze­mekbe, mint ahányan a gyárakat láto­gatják. Tárt kapukkal fogadják őket ezeken a helyeken, hiszen nagy szük­ség van a segítő kezekre. A gyümölcs­ös szőlőszüret, a kukoricatörés, a cu­korrépa betakarítása nem tartozik a legkönnyebb munkák közé. De a föl­deken, a gazdaságokban töltött idő alkalmas lehet arra is, hogy a fiata­lok közül többen megismerkedjenek a mezőgazdasági munka területeivel, a szakmaszerzés lehetőségeivel. Ehhez nagy segítséget nyújt még például a balassagyarmati pályaválasztási kiállí­tás egyik igen jól sikerült része, ahol a mezőgazdasági szakmunkásképző in­tézet mutatja be életét, a választható mezőgazdasági pályákat. A tablókon szemléletesen, a figyelmet felkeltően együtt van mindaz, ami e pályák szép­ségét, hasznosságát és egyben a nehéz­ségeit is jelentik. Csak egy adat: 72 szarvasmarha-tenyésztőt iskoláztak be ebben az évben — az igény 103 len­ne. Többségében jól felszerelt, gépesí­tett telepeken várják a jövő szakmun­kásait. A nyitott kapu jellemzi a megye fel­sőfokú intézményét, a Pénzügyi és Számviteli Főiskolát is. A salgótarjáni es újságolvasás, a színházi és-- ----------- -------- ..... . . , , .. egyéb kulturális rendezve­k özművelődés szerepének és vo íogyatekossagauiak. kiku- nyek tudatos látogatása je­■ szobolesevel valósíthatjuk lentős mértékben gazdagítja me£- az ember tudását. csiszolja gondolkodását, magatartása;. Ezért az önművelődésre is nagyobb gondot kívánnak te­hát a jövőben fordítani. Az olvasási kultúra kiszélesítésé­re és a kulturális rendezvé­nyek szervezésére hozott ha­j.„. . . ,. , . . tórozatok e célkitűzés meg­digi tevekmyseget, es vont ie valósítását szoigáiják, épp­középiskolásokkal eddig is kapcsolatot tartottak — most, a pályaválasztási he­tek keretében, november 25-től de­cember 10-ig a megye többi középis­kolását várják. Matematika, filozófia, politikai gazdaságtan, gazdasági föld­rajz, gazdasági programozás előadások­ra ülhetnek be, hogy a pálya lehetősé­gein túl a tanulás nehézségi fokát is mérlegelni tudják a döntésnél. Az utol­só napra egy fontos tanácskozást is ja­vasolt a főiskola a középiskolák KISZ- vezetői és az intézmény Stúdium Ge­nerálé nevű előkészítőjének vezetősége között. Ezen megbeszélik majd, ho­gyan lehetne előrelépni, hogy többen jelentkezzenek a kisebb középiskolák­ból is. A z eddig említett tények azt mu­tatják: a nyitottság, a megis­mertetés szándéka a Nógrád megyei pályaválasztási hetek egészére is jel­lemző. A pályaválasztás, a fiatal éle­tek első és döntő jelentőségű elhatá­rozása igényli ezt. Egy pár hetes ren­dezvénysorozattól természetesen nem várhatjuk azt, hogy „megváltja a vi­lágot”, megszünteti a konfliktushely­zeteket. Mert ilyenek sűrűn adódhat­nak, hiszen a pályaválasztás kétolda­lú: az egyén képességei, érdeklődés» a sokszor előítéletektől, beszűkültségtő! sem mentes rokoni tanácsok mellett azokkal az Igényekkel kell számolni, melyeket a gazdasági életünk támaszt. A mérlegeléshez, a helyes döntéshez az információk széles körére van szük­ség. Arról azonban a pályaválasztás? hetek programja, eddigi rendezvényei­nek sikere mindenkit meggyőzhet: nyi­tott kapukra van szükség továbbra is, a helyes pályairányítás és -választás az egész társadalom felelőssége! G. Kiss Magdolna A SZOCIALISTA EMBERÉRT A Fémipari Vállalat 1. szá­mú öntödei pártalapszerveze- té reálisan, vette számba ed­következtetést. A jövőben — állapították meg — sokkal figyelmesebben és tervszerűb­ben kell foglalkozni a köz- művelődés embert formáló fel­adataival. Erősíteni kell a köz­ügy, mint a vállalati műsza­ki értelmiség fokozott bevo­nása a pártszervezet és a pártalapszervezet, közműve­lődési tevékenységébe. Tud­ják, hogy a dolgozók mú­művelődés tömegmozgalmi, veltségének, ismereteinek közösségi jellegét, a közösségi gyarapítása nem lehet öncé- és egyéni felelősség fokozásá- iú: a kulturális érdeklődés val. Az alapszervezet felmér- es igény fejlesztése a közös- te tagsága összetételét, isko- seget is kell, hogy erősítse, lázottsági és műveltségi szint- A rendszeres művelődés az jét, s ennek ismeretében ha- egyént alkalmassá teszi mu - tározta meg a fő tennivalókat, kája tudatosabb és könnyebb ■végrehajtására« felkészíti az Legfontosabbnak — tekin- eredményes közéleti szerep- tettel arra a tényre, hogy so- lésre, amely mindig ,egy-egv kan nem rendelkeznek még kisebb vagy nagyobb közös­politikai iskolai végzettséggel ség problémáinak megoldásu- — a politikai képzés tovább- ban kamatozik, fejlesztését tartják. Ennek ér- .... . , , . , dekéban, jól felkészült előadó Mi » jelenti e feladatok biztosításával. rendszeresen vegrehajtasana;Ci„iü1^ztűs^ e,V^.' pártoktatást tartanak, amely­nek keretében a hallgatóság­gal megismertetik a párt. gaz­dasági, szociális és kulturális politikáját, ezzel is segítve a munkásöntudat, az osztály­tehetik fel többen a kér­dést. Úgy vélem, mindenek­előtt a feladatok személye ;- re vonatkoztatott konkrétsá­ga, a társadalmi és gazdasági szervek vezetőinek szemé­lyes felelőssége, s nem utol­szemlélet erősödését, a marx- sósorban az egész alapszerve­ista világnézet széles körű 'z01. közös igyekezete a terjesztését. végrehajtásban, annak terv­u r szerű és folyamatos ellen■ Kiemelt feladatkent szere- . pel a szakmai tudás meg­szerzése és továbbfejlesztése, — ol< — NOGRAD - 1974. október 27., vasárnap I

Next

/
Oldalképek
Tartalom