Nógrád. 1974. július (30. évfolyam. 152-177. szám)
1974-07-14 / 163. szám
4 Szívesen vállalják a gondokat Korunk fejlődése gyors tempót diktál R haza ugye megköveteli: tartsunk lépést! VEGYÉPSZER, bányagépgyár, BRG: három ipari üzem, egymás szomszédságában Salgótarján déli részén. És mi történt a megye másik szélén, Romhányban? Jóformán csak az idősebbek emlékében él a régi cserépkályhagyár. Három éve új termékeket kezdtek gyártani, teljesen átalakították, újjáépítették a romhányi gyárat. De sorolhatnám Pásztó, Balassagyarmat vagy Szécsény példáját. Legfeljebb az arányok és a szakmák különböznek, de abban megegyeznek, hogy iparosodik a megye és ezzel együtt átalakulnak, változnak az emberek. A hatvanas évektől nincs megállás, a nagyüzemi termelés egyre határozottabban alakul ki az iparban és a mező- gazdaságban. A fokozott mértékű ipartelepítést vajon az energiaszerkezet átalakítása, a szénbányászat visszafejlesztése kényszerítette ránk? De akkor mivel magyarázható, hogy az utóbbi évtizedben olyan mezőgazdasági megyékben mint Bács-Kiskun, Békés, vagy éppen Szabolcs-Szatmár, az iparban foglalkoztatottak száma megkétszereződött? Az okokat rangsorolhatjuk és vitathatjuk, de tény, hogy hazánk térképe átrajzolódott, új iparkörzetek alakultak ki, és minden megye kialakította ipari létesítményeinek új hálózatát. A gépesített nagyüzemi mezőgazdasági termeléshez nem kell annyi ember mint régebben, de keresetre mindenkinek szüksége van. Először a mezőgazdaságból áramlottak az emberek az iparba, de a folyamat lényegében befejeződött. Ma már, és méginkább a következő években az ipar a nők és az ifjúság köréből szerezhet munkaerőt. A regényírók és szociológusok részletesen kifejtették az ipar településformáló és embert át- gvúró hatását. Mindenki tud példát mondani arra, hogy egy nagyobb ipari üzem hogyan változtatja a környéket, és mennyire átalakulnak a faluiéi lakótelepre költözött emberek. Tehát gazdasági okok és a lakosság óhaja is arra ösztönzött, hogy ne csak Budapesten, hanem nálunk is, minél több körzetben legyen üzem, helyben munkát találjanak az emberek. Népgazdasági, megyei, sőt családi ügy lett az ipartelepítés. Megyénkben nemcsak új üzemek, hanem új szakmák is települtek. Egyre több hozzáértő, jó szakemberre van szükség. De nemcsak esztergályosokra. lakatosokra, mérnökökre, hegesztőkre és közgazdászokra, hanem jó utakra, biztonságos energia- és vízellátásra, csatornázásra, egyszóval közművesítésre, lakásokra, óvodákra, bölcsődékre, szakmunkásképzésre, klubokra, jó ellátásra és egyszerre s<>k mindenre szükség van. OLVASTAM, hogy az ipar- telepítés áldás és gond. Áldás, mert a gyorsabb fejlődést szolgálja, és gond, mert a feladatok következetes megoldását sürgeti. Baj ez? Nem, a baj ott kezdődik, ahol a feladatokra nem készülnek fel! A tények és tapasztalatok arra figyelmeztetnek, hogy az ilyen sok embert érintő, fontos gazdasági, társadalmi és politikai kérdésben tervszerűségre, többszörös átgondoltságra, és egyeztetésre van szükség. Tárgyilagosan és politikai felelősséggel mérlegelni kell a nép- gazdasági és a helyi érdekeket. Nem szabadj szétforgácsolni az erőket, nem Tehet minden faluba üzemet telepíteni, hanem a megfelelő körzetekben összpontosítani kell az erőt. jobban érvényesíteni a hatékonyságot. Nézzük Romhány példáját! Adott volt a hagyományokkal rendelkező gyár, az alapvető szakmákban megfelelő szakemberekkel rendelkeznek, a petényi bánya hosszabb időre jó alapanyagot ad. Ésszerű, hogy a rétsági járásban itt kell az ipart fejleszteni. Alig fejezték be az egyik üzemrész építését, szerelését és már elkészítették a Romháhy III. beruházási programját. Mintegy 150—160 millió forintos újabb fejlesztésről van szó, hogy a jó helyi lehetőségeket, a kedvező piaci helyzetet kihasználva minél előbb, minél több falicsempét, padlóburkolót és esetleg külső burkolót gyártsanak. Az újabb feladatokhoz műveltebb, képzettebb munkásokra van szükség. Ezért az eddiginél is nagyobb gondot fordítanak az elméleti és a gyakorlati képzésre. Az új programhoz további 140 dolgozó szükséges. A kemencékhez, mázoláshoz, a présgéphez, a tankba, az aúyagelőkészítőbe és az osztályozáshoz. Mennyi a szakmunkás- és mennyi a be- tanítottmunkás-igény? De a régebbi gyakorlattal rendelkezőket is szakmásítani kellene, ehhez viszont feltétel a nyolc osztály. És tanfolyamokat keli szervezni. Mindezt kire bízzák, az iskolára vagy az üzemre? A községben nincs bölcsőde, a gyárban jelenleg 23 édesanyának fizetnek gyermekgondozási segélyt. Hetvenöt férőhelyes az óvoda, többet zsúfoltak be és több gyereket nem tudtak felvenni. Nincs telefonvonal, akadozik az áramszolgáltatás, egyre sürgősebb a csatornázás. Diósjenőről, .Tolmács felől rossz a közlekedés, folyamatos műszakba nem tudnak járni. Érsekvad- kertről, Tereskéről, várják az újabb munkásokat, főleg betanított munkára, nőket. Az utat már javítják, de az autóbuszközlekedést is sűríteni kell. Tegyük hozzá, hogy fejlődik a Híradástechnikai 1 Anyagok Gyára romhányi telepe és a gránitüzeme is. Közoktatás, művelődés, szakmai és politikai képzés, közművesítés, ellátás, szolgáltatás: mennyi és milyen bonyolult új feladat! És mind sürgős! Korunk technikája, ipari fejlődése gyors tempót diktál. Mi tartozik az üzemre, a tanácsra vagy más szervekre ? Romhányban és ott, ahol megértik az idők szavát, nemigen vitatkoznak ezen, mert tudják, hogy ennyi feladatot csak együtt, a szellemi és az anyagi erők egyesítésével lehet megoldani. Biztató jel. hogy egyre jobban értik a technikai fejlődés, a tanulás, a kulturáltság közötti összefüggéseket, az üzem és a település együtt keresi a megoldásokat, vállvetve teremtik meg a szükséges eszközöket. A TECHNIKA fejlődése sürgeti a tanulást, a kulturálódási, megköveteli, hogy a műveltség közkinccsé váljék, a munkások, a dolgozók sokaságának műveltsége viszont a technika elsajátításának feltétele. Félre a kicsinyes, önös érdekkel! Együtt él, együtt fejlődjék és gyarapodjék üzem és környéke. Dr. Fazekas László „Én először magyar vagyok, és csak azután internacionalista” — ha ritkán is. de találkozunk ezzel a megnyilatkozással. Akik ezt tartják, nem tagadják ugyan az internacionalizmust. de a rangsorolással válaszfalat húznak a szocialista haza szeretete. és a szocialista célokért küzdő más népek becsülése, segítése közé, a szocialista haza és a szocializmus világméretű ügyének szolgálata közé. Hamis. álellentét ez, távol áll az igazi hazafiságtól. Az internacionalizmus eszméje és gyakorlata ugyanis nemhogy ellentétes lenne a hazaszeretettel. hanem szerves, elválaszthatatlan része a szocialista hazafiságnak. A szoros egybetartozás alapja az a történelmi tény. hogy a szocialista haza építésének eredményeit nem egyedül értük el. hanem szerepe volt ebben a testvéri szovjet nép felszabadító harcának, anyagi, erkölcsi, politikai támogatásának, és a szociálist^ országok együttműködésének, összefogásának. Az együttműködés, az összefogás alapja a közös eszme, a szocializmus eszméje; a közös érdek, a szocializmus győzelemre juttatása az egyes országokban; az elnyomott népek felszabadítása, az egyetemes emberi haladás és béke ügyének szolgálata az egész világon. Hazánkban és a többi szocialista országban is. a szocialista építés nemzeti keretek között folyik. De a szocializmus sorsa hazánkban — a nemzeti sajátosságok ellenére is — elválaszthatatlanul összefonódik a szocializmus sorsával az egész világon, a szocializmusért küzdő nemzetközi erők összefogásával.^ A termelőerők rohamos fejlődése, a tudományos-technikai forradalom vívmányai nemcsak lehetővé, hanem szükségszerűvé is teszik a szocialista országok gazdasági integrációját, mind szorosabb együttműködését. A haza ügye ugyanis megköveteli, hogy politikánkban lépést tartsunk a történelmi fejlődés, a haladás követelményeivel, új feltételeivel. Ezért dolgozni, ezt a célt szolgálni, jelenti a hazafiság progresszív tartalmát, amelyben elválaszthatatlan egységben fonódik össze a V onatunk fokozatosan gyorsulva gördül ki az állomásról. A fiatal forgalmista sapkájához emelt kézzel, feszes vigyázzállásban tiszteleg. Felemelő látvány. Szeme az állomás peronját és a zakatoló vonatot fürkészi. Nézi, rendben van-e minden. Nem egyszerűen a látványért, szemünk gyönyörűsége kedvéért áll őrt az állomásról kihúzó vonatok mellett. Szerepe, feladata sokkal több ennél: a közlekedés biztonságának vigyázása, őrzése. Amikor vonatok között rohangáló, vonatokra felkapaszkodó, a kocsik lépcsőjén csüngő könnyelmű embereket látok, gyakran eszembe jut az a forgalmista, aki szolgálata hosszú évei alatt néhány felelőtlen ember életét megmentette lélekjelenlétével és bátorságával, sok esetben saját élete kockáztatása árán. Hiszem, hogy nemcsak az én forgalmistám ilyen, a Tisztelt Olvasók maguk is emlékeznek hozzá hasonló, munkáját felelősséggel és áldozattal végző vasutasra. Mindezek az idei, 24. vasutasnap kapcsán jutottak eszembe, amelyet ma — minden év júliusának második vasárnapján — ünnepel az ország, a közel másfélszáz ezer vasúti dolgozó. A vasút ma is az ország legtöbb embert foglalkoztató, legnagyobb vállalata. A sínek, mint testben az erek, úgy hálózzák be az egész országot. Szűkebb hazánkban, Nógrád megyében 213 kilométer a vasutak hosszúsága. A megyei vasúthálózat sűrűsége — domborzati viszonyainkból következően — valamivel alatta marad az országos átlagnak; minden négyzetkilométerre 8,1 kilométer vasútvonal jut. Nálunk a legnagyobb gondot nem is ez jelenti, hanem a pálya korszerűtlensége, ami fokozottan érvényes a mellékhálózat állapotára. Nem elég szilárd az aljazat, ennek következtében lassú ' a közlekedés. A káli vonalon például csak döcög a vonat. A találékony emberi elme külön nevet is talált az itt közlekedő vonatoknak. Nem kevés iróniával, a környéken mindenki csak úgy beszél róVASARKAPl JEGYZET Sínek, mint testben az erek... luk, hogy: „no, jön már a káli gyors”, vagy: „megy már a káli expressz”. Késik a vonat — elmarasztaljuk a vasutasokat. Koszosak az ablakok, raf adnak az ülések — elmarasztaljuk a asutasokat. Hideg a fülke, korommal lep be a füst, huzatosak a kocsik — megint a vasutasokat marasztaljuk el. S vajon hányán gondolnak ilyenkor a munkáját végző vasutastól független, objektív körülményekre. Például arra, hogy egy könnyelmű utas le- vagy felugrálása miatt késik a vonat, hogy a fülkék tisztaságát fegyelmezetlen emberek rontották meg. Pedig hány ilyen esettel találkoztam már az utóbbi esztendőkben, amióta rendszeresen vonatozom. A gőzmozdonyokon való szolgálat komolyan igénybe veszi a szervezet ellenállóképességét. A vagonok összecsato- lása veszélyes foglalkozás, hogy csak e kettőt említsük a sok közül. A pálya korszerűsítése, a fővonal villamosítása, és a mellékvonalak dieselesítése tehát nemcsak a mi utazásunkat teszi kellemesebbé, hanem megkönnyítené a vasutasok munkáját is. A korszerűsítés a MÁV sürgető, időszerű feladata — csak győzze erővel. Természetesen amikor a jövő feladatairól szólunk, nem feledkezhetünk meg az eltelt időszak eredményeiről sem. Megyei vasúthálózatunk nagyobb mérvű fejlődése, az országossal összhangban a hatvanas évek elején kezdődött, és tart folyamatosan. Felújították a Hatvan—Somoskőújfalu vonalat, a gőzhajtású masinákat részben Diesel-mozdonyokkal váltották fel, úgyhogy a teher- és személyforgalom döntő többségét ma már ezekkel bonyolítják le. Az állomások korszerű biztosítóberendezéseket kaptak. Salgótarjánban és Somoskőújfalun Integra-Dominó- rendszerű berendezést szereltek fel. amely elektromos úton gondoskodik a váltók, jelzők és sorompók kezeléséről. Ez biztonságosabbá tette a munkát és lényegesen megjavította a munkakörülményeket. A vasút ma — említett hiányosságai ellenére is — minden eddiginél korszerűbb, egyre dinamikusabban fejlődő üzem, nem a rosszul tanuló gyermekek mumusa többé. Az itt dolgozó fiatalok megtalálják számításukat. A minap egyik rég látott ismerősömmel futottam össze a salgótarjáni főutcán. Beszélgettünk: kiből mi lett, ki mit csinál. Elmondta, hogy az iskola elvégzése után egy darabig keresgette helyét az életben, azután rokonai biztatására kocsirendező lett az egyik vasútállomáson. Láthatóan elégedett és bizakodó. Nem bánta meg, hogy a vasutat választotta, mondhatom így: élethivatásul! Igaz,'szolgálata nehéz, éjjelre és nappalra szóló, az ünnepnapokra nem tekintő, de érdemes csinálni, mert — mint fiatal barátom mondotta — az ember munkáját anyagilag és erkölcsileg megbecsülik, egyenruhát adnak és utazási kedvezményt, még a családnak is. Akiben van energia a tanuláshoz, az szakmunkásvizsgát tehet, többek között műszerész, lakatos, Diesel- és vil- lanymozdony-szerelő szakmában. A kereskedelmi és forgalmi szolgálati ágakban pedig személy- és árupénztáros, forgalmi szolgálattevő, jegyvizsgáló, vonatvezető szakvizsgákat tehetnek a fiatal vasutasok. A vasút közép- és főiskolák működtetésével gondoskodik utánpótlásról. Szolnok ilyen szempontból valóságos kiképzőbázis. U !ra a fiatal forgalmistát látom magam előtt, aki talán Szolnokon tanulta a „szakmát”, amint sapkájához emelt kézzel, ■ feszes vigyázzállásban tiszteleg. A 24. vasutasnap alkalmából mi is tisztelgünk neki, a sok tízezer, a munkában becsülettel helytálló vasutas előtt! Sulyok László ha ja fiság és internacionalizmus. A nacionalizmus, történelmi múltunk rossz emlékű öröksége, sajnos, nem múlt el nyom nélkül felszabadulás utáni történelmünkben, mi több, igazodva a megváltozott feltételekhez, tovább fertőz, nehezíti előrehaladásunkat. A határaink között élő és a határainkon kívülről sugallt nacionalizmus jelentkezési területe és formái sokfélék. A szocialista hazafiság és az internacionalizmus közé próbál éket verni az a nacionalista felfogás is, amely túlbecsüli a nemzeti sajátosságok szerepét a szocialista építésben, tagadva a szocialista építés nemzetközi érvényű tapasztalatait, ennek folytán a szocialista országok egymásra utaltságát, együttműködésük szükségességét. A nemzeti sajátosságok túlbecsülése — forrása a nemzeti önteltségnek, a nacionalista gőgnek, amely szükségszerűen együttjár más népek és azok munkájának lebecsülésével. De tapasztalni a nemzeti önteltség ellentétét, a nemzeti nihilizmust is. Ennek képviselői nemzeti történelmünknek csak sötét lapjait látják. De meg ennél is veszélyesebb, hogy nem hisznek a szocializmus nemzetfelemelő, gazdagító eredményeiben. A nemzetet örökkön elsiratók, a sorsa felett búsan kesergők nemzeti nihilizmusa ugyanabból a forrásból, a nacionalizmusból táplálkozik és veszélye is ugyanaz: leszerel, tétlenségre kárhoztat, fékezi a szocialista építőmunkát. A nacionalizmus megnyilvánulása az is, ha szembeállítják nemzeti múltunk megbecsülését és a szocialista jelent. Pedig nem volt történelmünknek olyan kora, amikor annyit tettek volna a nemzeti múlt hagyományainak ápolásáért, oly nagyra becsülték volna azokat, mint ma. Erről tanúskodnak felújított műemlékeink. az István, király-, a Dózsa György-, a Petőfi-, a Madách-évforduló alkalmából rendezett, hatalmas tömegeket megmozgató ünnepsége. De a nemzeti múlt progresszív hagyományainak ápolásában ennél is többet tettünk: magunkra vállaltuk és megvalósítottuk azokat a célokat, amelyeket történelmünk nagyjai tűztek elénk: felszámoltuk a haza évszázados elmaradottságát, az elnyomást, a nemzeti nyomort és hazánkat a fejlett országok sorába emeltük. A nacionalizmus megnyilvánulása az az „aggodalom”, amely úgy jelentkezik a határainkon túl élő magyarság sorsa iránt, hogy ellenszenvet szít a testvéri, baráti országokkal szemben. A párt mindenkor a lenini elvek alapján ítélte meg a nemzeti kérdést. Ennek megfelelően mindig arra törekszik, hogy a nemzetiségek léte ne elválasztó, hanem összekötő tényező legyen a szocialista országok között. S ehhez hozzátartozik az, hogy fellépünk a nemzetiségi kérdés, mindenféle nacionalista, soviniszta felfogása ellen, amely ahelyett, hogy közelebb í-ir<ne, nehezíti a nemzetiségi kérdés megoldását. Nacionalista nézetek, indulatok kapnak helyt abban a mesterségesen szított ellentétben is, amely a népies-ui'bó- nus vita keretében jelentkezik. Az egyik oldalon — a népies szárnyon — egyes, valóban égető társadalmi gondokat — mint például a népesedés korábbi stagnálása — úgy vetik fel, mintha azok a szocialista út szükségszerű következményei lennének. Nem értik meg a hazánkban végbement történelmi fordulat lényegét, nosztalgiával fordü- nak a múlt felé, a megváltozott, a korszerű életkörülményektől féltik a közösségi életet, a közösségi tudatot, már- már a nemzet pusztulásától félve. Az urbánus szárnyon a másik végletet tapasztaljuk: a nemzeti közömbösséget, a nemzeti értékek és sajátosságok egyfajta tagadását. Ez az irányzat szükségszerűen találkozik a nyugati fellazítási taktika konvergencia-elméletével, amely szerint a szocialista és a kapitalista társadalom mindinkább közeledik egymáshoz, míg végül is feloldódnak egymásban. Ez az elmélet táptalaja a Nyugat- imádatnak, a szocialista társadalom morális értékéit, mindenekelőtt a kollektivizmust semmibe vevő, lebecsülő individualista magatartásnak. Ez az irányzat is — akárcsak az előbbi — szocializmusellenes, hiszen miközben a tudományos és technikai forradalomra hivatkozik, miközben a fogyasztói társadalmat magasztalja, elhallgatja, tagadja annak veszélyeit és nem látja, milyen káros a szocializmus viszonyai között a társadalmi gondokkal szembeni közömbösség, az individualizmus. Nem állt módunkban foglalkozni a nacionalizmus valamennyi megnyilvánulásával. De ennyi is elég ahhoz, hogy bizonyítsuk: mily nagy szükség van a szocialista hazafiasra, az internacionalizmusra, a nacionalizmus különböző megnyilvánulásai ellen folytatott következetes harcban. Faragó Jenő Nyírbátori zenei napok Nyírbátor, a történelmünkben jelentős szerepet játszó Báthori-család birtokainak egykori központja jelentős kulturális esemény színhelye lesz a nyáron. Augusztus 17 és 25 között zenei napokat rendeznek, amelyre az ország minden részéből várnak érdeklődőket. Az első nap programján Händel Sándorünnep és Pergolesi Stábot Mater című zeneműve szerepel. A következő nap Vival- di-oratóriumok hangzanak el. Augusztus 24-én Verdi Requi- emjét mutatják be, az utolsó napon pedig Kodály Zoltán két művét, a Psalmus Hungaricust, és a Budavári tedeumot. ' A MÄV kiöregedett gőzmozdonyait selejtezés után szétbontják. A hasznosítható alkatrészeket a még meglevő gőzmozdo- nyokba építik be, a „maradékot” pedig haszonvasként értékesítik NÓGRÁD - 1974. július 14,, vasárnap 7
