Nógrád. 1974. július (30. évfolyam. 152-177. szám)
1974-07-03 / 153. szám
Kakuk József meós Márton Ottóval, a brigád vezetőjével Beépítés előtt ellenőrzi a tekercsek minőségét Jéger József tekercselő villanyszerelő az egyenáramú motor forgórésztekercseit szereli Budapesti villamosmotorok iSagybútonyhan A nagybátonyi gépüzem viUamosrészlege évek óta javítja, felújítja a Budapesti Közlekedési Vállalat elhasználódott villamosmotorjait. Az idén mintegy 44 millió forint értékben 900 darab víl- lamosmotor felújítását vállalták Nagybátonyban. Az első negyedévben nem volt zavartalan az anyagellátás. A réztekercsek, szigetelőanyagok késtek. Már-már úgy látszott, hogy az első fél év végére nem tudják maradéktalanul teljesíteni a szerződésben vállalt kötelezettségeket. A kongresszusi verseny azonban ennél az üzemrésznél is folyik. Az utóbbi időben nagy lendülettel dolgoztak, és már pótolták az elmaradást, sőt, túl is teljesítették az előirányzatot. Nemrégen 4 darab TK—44-es típusú egyenáramú motort kaptak felújításra. Ilyet még nem javítottak Nagybátonyban. Ezeket, is rendbe hozták és minőségi kifogás nélkül átadták a megrendelőnek. Ilyen típusú motorokból a második fél évben összesen száz darabot újítanak fel. A Kandó Kálmán szocialista brigád fő feladata a villamosmotorok javítása. Róluk készült képriportunk. Tóth Ferenc villanyszerelő szakmai gyakorlaton levő gimnazista kislányát, Juditot tanítja a munkafogásokra A javításra kerülő motorok bontásához néha hegesztőre is szükség van. Kozma János villanyszerelő Pirók Ottóval, bontást végez (Kulcsár József képriportja) Rendet a belvárosban! .Köszönjiih a vendéglátást!" Szép emlékekkel búcsúzunk Nógrád megyétől Beszélgetés Nguyen Thl Dinh asszonnyal A vietnami asszonyokat, akik hosszabb látogatásra Nógrád megyébe érkeztek, mindenütt szeretet, figyelmesség és megkülönböztetett tisztelet fogadta, amerre csak jártak. Valamennyien a .sokat szenvedett, még ma is harcban álló Dél-Vietnamból érkeztek hazánkba, hogy pihenjenek a nehéz évek után. A törékeny asszonyok szinte kivétel nélkül harcoltak hazájuk szabadságáért, népük boldogulásáért. A küldöttség vezetője Nguyen Thi Dinh asz- szony, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottság elnökségének tagja, a Dél-vietnami Népi Felszabadítási Nőszövetség elnöke, a népi felszabadító fegyveres erők helyettes fő- parancsnoka. Dinh asszonnyal beszélgettünk a felszabadító háború eseményeiről Dél-Vietnam mai helyzetéről, és azokról az élményekről, amelyeket Nógrád megyében szereztek. — Ön felelős beosztásban tevékenykedett a Dél-vietnami felszabadító háborúban. Milyen emlékeket őriz ebből az időből? — Nagyon sok nehéz, és szép emléket őrzök. 1939-ben, húszéves koromban született az első gyermekem. Néhány nappal később a francia csapatok letartóztatták a férjemet politikai tevékenysége miatt. Amikor a kisfiam hathónapos volt, engem is elvittek a börtönbe. A franciák még azt sem engedték meg, hogy a fiamat magammal vigyem. Fájdalmas, nehéz idők voltak, aggódtam a férjemért, a gyermekemért. Engem barbár módon kínoztak. A kínzások eredménytelenek voltak, de három évig fogságban tartottak. , Szabadulásom után folytattam a forradalmi munkát. Jól emlékszem 1946-ra, amikor a francia katonák visszajöttek Vietnamba, és kegyetlen háborút indítottak a vietnami nép elen. Nekünk kevés volt a fegyverünk, a lőszerünk. A vezetőség engem küldött Észak-Vietnamba, hogy beszéljek a délen levő helyzetről, és fegyvert kérjek. Akkor találkoztam. Ho Si Minh apóval. Életem egyik nagy élménye volt. Vele ebédeltem, és Ho apó bátorított, biztatott, segítséget adott. Három hónap múlva a tengeren csónakkal szállítottunk Dél-Vietnamba húsz tonna fegyvert és lőszert. Állandóan bombáztak, és az ellenséges katonák szigorúan ellenőriztek. Arra vártunk, hogy vihar legyen, amikor könnyebben átcsúszhatunk az ellenséges pontokon. Hat naIWit pig hányódtunk a vízen, de elkerültük a veszélyt, és elszállítottuk a fegyvereket. Egy másik élményem tíz évvel későbbről. A saigoni katonák ugyancsak kerestek. Ideiglenesen egy paraszt családnál laktam. Éppen a két gyerekkel voltam otthon, amikor ránktörtek a katonák. A rejtekhelyemen víz volt, amely kiömlött a szobába. A tízéves kisfiú gyorsan takarmányt szórt a vízbe, és így a katonák nem vettek észre. Közel negyven évig harcoltam, soha nem voltam egyedül, mert a honfitársaim mindig segítettek. Nagy élményt jelentett, amikor Ben Tre tartományban általános felkelés kezdődött. Mert ez az én szülőföldem, amely egy hét alatt felszabadult. — Hogyan ítéli meg a párizsi békeszerződés után a délvietnami politikai és gazdasági helyzetet? — A párizsi békeszerződés aláírása után sokat változott a helyzet. A dél-vietnami nép a megállapodásokat fontos történelmi korszaknak, és jelentős győzelemnek tekinti. Az okmányok aláírása után, a városokban és falvakban mindenki örült a harmincéves kegyetlen háború után.' De az amerikai imperialisták, és a saigoni rezsim makacsul és erőteljesen szabotálja a megállapodásokat. Szeretnék folytatni régi politikájukat. Az Egyesült Államok tovább szállítja a hadianyagot. Saigon pedig ezzel a támogatással folytatja a háborús cselekményeket, a területrabló akciókat. A fiatalokat erőszakkal katonai szolgálatra hurcolják, és elvisznek a családoktól mindent. A saigoni rezsim területein súlyos a gazdasági helyzet. Válság, infláció sújtja az embereket, a nép élete nagyon. nehéz. A felszabadítóit területeken — amely Dél- Vietnam kétharmad része — az emberek visszatértek ot‘- honukba. Gyorsan, nagy erőfeszítéssel állítjuk helyre a gazdaságot, begyógyítva a háború okozta sebeket. Iskolákat, kórházakat építünk elsősorban, ennek köszönhető, hogy ötvenezer gyerek jár általános iskolába. Erőfeszítéseket teszünk a mezőgazdasí ' helyreállítására, a betegségek- megelőzésere. — Mi a véleménye a magyar szolidaritási akcióról? Megítélése szerint milyen további támogatást adhat a magyar nép a hős vietnamiaknak? — A dél-vietnami nép mindig, érezte, a magyar nép, a Nógrád megyeiek sokoldalú segítségét, anyagi és erkölcsi támogatását. A takaróakció, a nekünk küldött életmentő vér, a rádiók, egészségügyi műszerek és a támogatás ezernyi más módja, nagy-nagy segítséget jelentett harcunkban. A Magyar Népköztársaság részt vesz a nemzetközi felügyelő bizottságban, támogatva igazságos követeléseinket. Mi a végső győzelemig harcolunk és ebben a harcban mindig számítunk a baráti támogatásra. — Két hetet töltöttek Salgótarjánban, illetve Nógrád megyében. Milyen élményeket, tapasztalatokat szereztek, itt- tartózkodásuk során? — A kecjves meghívásnak eleget téve, két hetet pihen, tünk Salgótarjánban, Nógrád megyében. Nagyon örültünk a vendégszeretetnek, amely mindenkor körülvette küldöttségünk tagjait. Sqk látogatást tettünk, találkoztunk magyar barátainkkal. Bárhova mentünk, mindenütt szeretettel, testvérekként fogadták asszonyainkat, lányainkat. A Nógrád megyei látogatásról nagyon sok élményt viszünk haza, Dél-Vietnamba. Megismertük a megyének, Salgótarjánnak forradalmi hagyományait, a szép tájakat, műemlékeket. Nem ismeretlen előttünk Nógrádi Sándor, Madách Imre, id. Szabó István neve. Szép, nagy ütemben épülő város Salgótarján. Most, amikor búcsúzunk Nógrád megyétől és'lakóitól, ezúton is szeretném kifejezni őszinte köszönetünket és meleg üdvözletünket azért a testvéri és baráti fogadtatásért, amelyben bennünket részesítettek _ itt-tartózkodá- sunk során. Ügy búcsúzom, a „viszontlátásra”! — Köszönjük a beszélgetést, jó utat kívánunk a vietnami asszonyküldöttségnek t Cs. E, Látványnak is elkeserítő. Április elsején felbontották Salgótarjánban a Rákóczi út egyik legforgalmasabb szakaszát. Most júliust írunk. Még mindig ott tátong a mély gödör, amelynek partján az elmúlt héten hét-hyolc ember, a héten már tizenkettő, lapáttal a kezében szórogatta a homokot a csatornába, Rejtély, hogy kinek kifizetődő ez! Két hónap óta a közlekedőknek a kínok keservét kell kiállnia. Ugyanis az úttest felbontása miatt az illetékesek kénytelenek voltak az egyirányú forgalom bevezetésére. Ennek az anyagi kihatása horribilis, nem is szólva a baleset- veszélyről. Hogy eddig még nem következett be, az csupán szerencse dolga. Az észak felől haladó forgalomnak jobbra kell fordulni, és áthaladni a fénysorompóval ellátott vasúti átjárón. Ilyenkor — különösen csúcsforgalom idején — hatalmas dugó keletkezik. Amikor becslési számítást végeztettünk, kiderült, hogy napi 2,5 órát várakozni kell, amíg a vasúti átjáró szabaddá válik. Nagyon sok időkiesés keletkezik a szállításban is. Minden hátrányos következmény ellenére a szennyvízcsatorna-építés elkerülhetetlen. Az viszont már nem, hogyan lehetne ezt lényegesen gyorsabban, természetesen minőségileg kifogástalanul elvégezni. Ezzel a Közmű- és Mélyépítő Vállalat leg- illetékesebbje, Karikás István építésvezető teljes egészében egyet is ért. De a megoldást nem szorgalmazza, arra való hivatkozással, hogy július 22-ig kell a munkát befejezni! A csatorna építésén dolgozó brigád vezetője is azt mondta, hogy lényegesen gyorsabban befejezhetnék az építést, ha erre megfelelő intézkedést tennének a vállalat illetékesei. Az építésvezető álláspontja, hogy Salgótarján belvárosi csatornaépítése mellett más, lényegesen nagyobb pénzösszegbe kerülő munkát is el kell végezniük. Kisterenye körzetében például 30 millió forint értékűt. Nagybátonyban, az öblösüveggyárban, és más helyeken. Ez így rendben is lenne! Az viszont már nincs rendben, hogy a salgótarjáni csatornaépítést másodrendű dologként kezelik. Erre vall, hogy a munkahelyen a gépek helyett lapátos emberek dolgoznak, igen lassú ütemben. Elvitték az árokásó gépet egy másik munkahelyre. Nem haladnak, csak igen vontatottan, miközben a városi járműforgalom kínokat áll ’ki. Itt az idegenforgalom csúcspontja, a belváros pedig feltúrt! Nem, nincs ez így rendjén! Itt többről van szó, mint a Csatornamű Vállalat érdekeiről. A város rendjéről, a járműforgalomról, ennek akadályoztatása miatt keletkezett anyagi veszteségről, de nem utolsósorban a kivitelezők tekintélyéről, akiknek a munkáját ezer és ezer szempár kíséri, mert ott, ahol ezt a szerencsétlen, talán a világ legrövidebb szennyvízlevezetőjét építik, a kirakatba kerültek. Karilfás István építésvezető azt mondta, a munkát lehetne gyorsítani, de akkor ide kellene összpontosítani az erőket. A város lakossága azt kéri tőlük, hogy tegyék félre a július 22-i dátumhoz való ragaszkodást, mert akik a munka elvégzésére megkötötték a vállalattal a szerződést, azok nem számolhattak azzal, milyen sok kellemetlenséget idéz elő az építés ilven hosszú ideig való elhúzódása. A csatorna készítésén dolgozó munkások hajlandók az áldozatra, ki kell adni tehát a jelszót: minél előbb rendet Salgótarján belvárosában! Bobál Gyula I Kongres Bizonyára sok kollektíva fűz jogos reményeket ahhoz, hogy a kongresszusi versenyben elnyerik a Központi Bizottság kongresszusi zászlaját, a kiemelkedő eredményeket elérő szocialista brigádok pedig a kongresszusi oklevelet. A megyei pártbizottság legutóbbi ülésén nagyra értékelte a megyénkben kibontakozott kongresszusi versenyt és elhatározta, hogy a legkiemelkedőbb eredményeket elérő szocialista brigádoknak és kollektíváknak 10 kongresszusi oklevél kitüntetést adományoz. Biztos, hogy megyénk üzemeinek, gyárainak, vállalatainak dolgozói igényt tartanak arra, hogy számon tartsák őket e fontos politikai esemény kapcsán. Érthető ez a magatartás, mert legnagyobb üzemeink dolgozói alapos megfontolás, tanácskozás, eszmecsere után a munkásévül “sf-k állásfoglalásának szentesítésével ütötték rá a pecsétet a XI. pártkongresszus és hazánk felszabadulása 30. évfordulójára tett szocialista versenyvállalásukra. A papírra vetett elképzelések összhangban vannak a Központi Bizottság legutóbbi ülésén felvetett követelmés z u s i z á nyekkel. A kollektívák valóban többet kívánnak adni kötelezettségeiknél. Egyikmásik felajánlás teljesítése pedig, határozottan nagy erőfeszítéseket követel vezetőktől és dolgozóktól egyaránt. Nem szabad elfelejteni, hogy szerte az országban hasonlóképpen gondolkodtak, határoztak, döntöttek a termelő, gazdálkodó kollektívák, a kereskedelmi vállalatok dolgozói. Ök is azzal a szándékkal, vággyal versenyeznek, hogy szeretnének a legkiemelkedőbbnek járó magas fokú erkölcsi elismerésben részesülni. Ezért gyárainkban, üzemeinkben, vállalatainknál dolgozó munkásoknak sok olyan versenytársuk van, akiket ugyan nem ismernek, de számolniuk kell velük. Hogy mennyire komolyan veszik ígéreteiket a brigádok, a munkások, azt jól példázza Révai István öntőbrigádja, a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. A munkaidő kezdete helyett nem reggel hatkor, hanem már hajnali háromkor bentvannak a gyárban, hogy ígéretüknek munkásbecsülettel, és felelőséggel tegyenek eleget. Ugyanez jellemzi Németh László brigádját, a Balassagyarmati Fémipari s z Ió és Vállalatnál. Kevesen vannak, de mint mondják, megoldják nehéz feladatukat. A ZIM salgótarjáni gyárában a Kiváló Brigád címet elnyert, tmk-ban dolgozó kollektívák legújabb vállalásukban egy hónappal előbb készítik el az exportra készülő új gyártmányokhoz szükséges szerszámot. A munkások versenye nem reked meg az üzem, a gyár falán belül. Szabad idejük egy részét feláldozva, részt vesznek városunk szépítésében, elvégzik az általuk patronált iskolákban és óvodákban a felújítási és javítási munkák egy részét. Segítenek társaiknak a lakásépítkezéseknél, támogatják, gyámolítják rászoruló munkatársaikat. Cselekedeteikből az igazi, munkásokat jellemző közvetlenség, segítőkészség, a közért való áldozatos ellenszolgáltatás nélküli baráti készség sugárzik. Jó lenne, ha ez a magatartásforma az élet egyéb területein, a különböző rétegeknél is követésre találna. Mert enyhén szólva, a munkásöntudatnak ezek a megnyilatkozásai bizony sok helyen hiányoznak. A zászló és az oklevél elnyerése utáni vágyakozás egyúttal jelzi azt is, hogy a különböző kollektívák mioklevél ként értették meg a pártnak a tanulásra, a továbbképzésre, az általános és szakmai műveltség növelésére utaló határozatát. E tekintetben Is találkozunk példamutató kezdeményezésekkel a síküveggyárban, a Balassagyarmati Fémipari Vállalatnál, és még néhány üzemünkben. Ha a tanulásban mutatkozó sokrétű és szerteágazó tennivalókat összevetjük a jelenlegi helyzettel, és a jövő követelményeivel, azt kell mondani, hogy az elért eredményekkel nem lehetünk elégedettek. A kongresszusi zászló és oklevél megszerzése nemcsak a munkások jó, vagy kevésbé jó, illetve áldozatos munkáját dicséri. Egyúttal minősíti a gazdasági vezetőket, a párt- és szakszervezeti aktivisták sok ezres táborát. A megye munkástradíciója feljogosít bennünket arra, hogy reménykedjünk. Talán nem tűnik megalapozatlan elképzelésnek, hogy lesz megyénkből olyan kollektíva, amelyik részesül a párt központja által meghirdetett magas fokú erkölcsi elismerés valamelyikében. — v. k. —
