Nógrád. 1974. június (30. évfolyam. 126-151. szám)

1974-06-02 / 127. szám

Kétezer kötet könyv nem nagy állomány manapság egy könyvtárban. A Magyar Ká­bel Müvek balassagyarmati gyárában azonban ugyancsak büszkék erre a számra is: ritka cs értékes könyvek válnak itt hozzáférhetővé. „És ami a legjobb: műszak végén Itt helyben lehet kiválasztani az olvasnivalót — mondta Bánhegyi István géplakatos, aki ugyancsak nagy „zsákmánnyal” megy haza a könyvtárból. Képünkön: a könyvtár, ahol szabadpolcokon várják a kötetek a kölcsönzőket. Filmek, nézők, filmszínházak Bulgária évek óta az elsők között áll a mozilátogatók „világranglistáján”. A televí­zió fejlődése ellenére a lakos­ság továbbra is előszeretettel látogatja a filmszínházakat: a nézők száma 1973-ban 112 millió volt, azaz a 8,5 millió lakosú Bulgária minden egyes lakosa éves átlagban 13 filmet néz meg. A bolgár filmgyártás vi­szont meglehetősen fiatal — mindössze 25 éves. A „hete­dik művészet” csírái ugyan már hét évtizeddel ezelőtt megjelentek Bulgáriában — ezek azonban harminc évig csak „csírák” maradtak. 1945- lg az országban alig több, mint tíz film készült, de a filmgyártás úttörői sem anya­gi, sem erkölcsi támogatást nem kaptak. 1948-ban a fi­A bolgár filmgyártásról atal szocialista állam kezébe vette a filmgyártást is. 1950-ben mutatták be az első, történelmi témájú bol­gár játékfilmet „Kálin, a sas” címmel. Az azóta eltelt idő­szakban kétszáznál több já­tékfilm, több ezer rövidfilm és mintegy 200 rajzfilm ké­szült az országban. Az 50-es években Szófia közelében felépítették az Országos Film­központot, ahol hatalmas stúdiókban, a legmodernebb technika segítségével folynak a felvételek. A legutóbbi években fellendült a televízi­ós filmek gyártása is. Ezek a számok magukért beszélnek, de természetesen a számoknak a művészet te­rületén nincs abszolút jelen­tőségük. Itt a minőségi mu­tatóknak van meghatározó szerepük. A bolgár filmművészek si­kereiről tanúskodik az a tény, hogy 1972-ben több mint 17 millióan nézték meg filmjeiket s eddig 32 bolgár film 60 díjat és kitüntetést nyert el a nemzetközi film- fesztiválokon. A bolgár film­művészet több olyan alkotá­sát, mint a „Csillagok”, a „Fiatalok voltunk”, a „Ba­racktolvaj”, a „Napfény és árnyék”, az „Oltárfal” — Eu rópa, Ázsia és Latin-Ameri- ka sok országában ismerik. A filmekkel együtt nemzet­közi hírre tettek szert olyan bolgár filmszínészek, mint Nevena Kokanova, Ivan An- donov, Georgi Georgiev, is­mertté váltak rendezőik; Rangel Vlcsanov, Vilo Radev, Metodi Andonov. I\ magyar értelmiség leg- jobbjai mindig köteles­ségüknek érezték, hogy köz­reműködjenek a nép művelt­ségi színvonalának emelésé­ben. A múlt század haladó gondolkodóiról. íróiról éppúgy elmondható ez, mint a tőkés korszak munkásmozgalmá­ban résztvevő, vagy a néni írók mozgalmához csatlakozó értelmiségiekről. Ami azon­ban akkor kevesek — olykor téveszmékkel, illúziókkal is párosuló — hitvallása volt. az ma már az egész réteg társa­dalmi hivatásává vált. Korunk társadalomkutatói az értelmiség, mint jelentős társadalmi réteg alapvető ismertető jegyeit úgy fogal­mazzák meg. hogy tagjai fő­hivatású tevékenységüket csak úgy tudják ellátni, ha meghatározott mennyiségű általános és szakmai ismeret­tel rendelkeznek. közvetve vagy közvetlenül bekapcsolód­nak az emberi tevékenységek szabályozásába, a társadalom által felhalmozott ismeret­mennyiség megőrzésébe, al­kotó alkalmazásába és más rétegeknek való továbbadásá­ba. Emeljük most ki e meg­határozás utolsó részét, az Is­meretekkel kapcsolatos tevé­kenységet, melybe szervesen beletartozik azoknak nemcsak felhasználása, hanem tovább­adása is. Korunkban ez lé­nyegi funkciója az értelmisé­gi munkának, s ez távolról sem csupán a pedagógusokra, a hivatásos közművelőkre ér­vényes. Jól megfigyelhető, mint válik egyre fontosabbá az orvosi munkában a beteg­ségek megelőzése, s e tevé­kenységnek nélkülözhetetlen eleme az egészségügyi isme­retek terjesztése. Ugyanez mondható el a jogászi tevé­kenységről is. De az ipari, vagy mezőgazdasági üzem mérnöke is mind gyakrabban találja magát szemben azzal a feladattal, hogy a műszaki­technológiai folyamatok irá­nyítását és szabályozását pá­rosítani kell azok megmagya­rázásával. megvilágításával. Egyre több az olyan munka­folyamat, ahol nem elég a mechanikus végrehajtás, s a szakember elgondolásai csak akkor válnak valóra, ha a dolgozókkal megérteti ezek lé­nyegét. A tapasztalatok szerifit az értelmiség mind világosabban ismeri fel ezt a társadalmi Salgótarjánban a héten az írásbeli érettségi idejére leállították a fontos építkezésen dolgozó gépeket, hogy azok dübörgő zaja ne zavarja a fiatal vizsgá­zókat. A többi iskolában és otthon, csa­ládi környezetben is arra törekedtek, hogy a lehető legjobb feltételeket te­remtsék azok számára, akik életük sors­döntő eseményéhez érkeztek. Diákok, szülők, tanárok, rokonok és ismerősök osztoznak e napok izgalmában, örö­mében és bizakodásában. Kis túlzással azt mondhatnánk, hogy nálunk való­ságos társadalmi ügy lett a továbbta­nulás, az érettségi. Különösen jelentősek ezek a napok azok számára, akik egyidejűleg írásbe­li érettségi és főiskolai, egyetemi fel­vételi dolgozatot írnak. Hogyan sike­rült? A legilletékesebbek, a diákok és a tanárok sejtik, de pontos eredménye­ket még senki sem tud. Igazán nem tö­rekszem az izgalmak fokozására, sem az események jelentőségének csökken­tésére. Ez mindenképpen méltánytalan lenne. Vajon, csak a fiatalok vizsgáznak most? Nem, úgy vélem, a diákok, a ta­nárok, a szülők, a munkahelyek is fe­lelnek és ez a vizsga nem is az elmúlt napokban, hanem már évekkel ezelőtt kezdődött. Döntő tényező, hogy ki, ho­gyan bizonyít az írásbelin és a szóbe­lin, de legalább ilyen fontos, hogy megfelelő pályát választott-e, ennek megfelelő tipusú iskolában tanult-e és hogyan készült fel a vizsgára és az életre? örvendetes, jó dolog, hogy megyénk­ben az általános iskolát végzett tanulók 88 százaléka tovább tanul, az érettségi­zettek aránya 1960 és 1970 között az összes lakossághoz viszonyítva 4,8 szá­zalékról 10,6 százalékra, a felsőfokú végzettségűeké pedig 1,3 százalékról 2,4 százalékra emelkedett. Megyénk Is­kolahálózata, az oktató-nevelő munka a felszabadulás óta jelentősen fejlő­dött, de a megyei tanács vb keddi ülé­sén a vitathatatlan eredmények mellett árra is rámutattak, hogy megyénk ál­talános iskolásai közül az országos át­lagnál kevesebben tanulnak tovább, a gimnáziumban érettségizett tanulóknak csak 30,1 százalékát, a szakközépisko­VASÁRNAPI JEGYŰT ÉRETTSÉGI — PÁLYAVÁLASZTÁS Iákból pedig 13,4 százalékát veszik fel felsőfokú intézményekbe. Kevésbé tehetségesek, nem iparkod­nak annyira a nógrádi fiatalok, mint az ország más vidékén? Hogyan lehet ezt mérni, hol található erre megbízható adat? Ezért a kérdésekre határozott nemmel felelek. A probléma sokkal bo­nyolultabb. Az viszont tény, hogy a fel- szabaduláskor Nógrád megyében csak két középiskola volt. Jelenleg a gim­náziumok közül hat tiszta, egy vegyes profilú, ahol 1922 gyerek tanul. De a 65 gimnáziumi osztályból 29 nagyközségben található és itt oktatják a tanulók 45 százalékát. Ipari és mezőgazdasági szak­képzés megyénkben négy szakmunkás- képző intézetben és négy szakközépis­kolában folyik, itt az idén 2752 fiatal tanul. A középfokú iskolák tárgyi fel­tételei fokozatosan javultak, de nem ki- elégítőek. A középfokú iskolák szét­szórtak, ezért eddig sem tárgyi, sem a személyi feltételeket nem lehetett kel­lően összpontosítani, ezért szükséges, hogy a középiskolai hálózatot, főleg a gimnáziumokat felülvizsgálják, az in­dokolt átszervezéseket folyamatosan és tervszerűen végrehajtsák. A lázas vizsgaidőszakban nem szíve­sen írom le, de mégsem hallgathatom el, hogy túlságosan sokan jelentkeznek és járnak gimnáziumba. És nemcsak azok, akik egyetemre pályáznak. Ha­nem főleg lányok (70 százalék!) és azok, akik 14 éves korukban nem tudnak dönteni, vagy ilyen iskolatípus található a legközelebb és ezért jelentkeznek gimnáziumba. Igaz, a pályaválasztást nem osztályozzák, mégis megkockázta­tom azt a véleményt, hogy ezen a vizs­gán sok szülő, diák és a megengedhető­nél több pedagógus megbukott az el­múlt években. Egyik nagy vállalat igazgatója figyel­met érdemlő hangsúllyal idézte, hogy milyen sok esetben és milyen nagy vi­hart kavar, ha a Jelesen érettségizett gyereknek nem sikerül bejutni az egye­temre. Ezek a fiatalok 12 évig tanultak, fáradoztak, a szüleik és a társadalom nem keveset költött rájuk. Felnőtté válnak és nincs szakmájuk, irodában nem mindegyik tud elhelyezkedni, töb­ben mellőzött, sértett embernek érzik magukat. Ezek a tünetek semmiképpen és egyik rétegben sem kívánatosak, fő­leg munkáscsaládokban nem, a hely­zeten változtatni kell. Tudom, megyei szervként, iskolán­ként és a szülői munkaközösségekben is működik pályaválasztási tanácsadás. Ennek eredményeit nem vitatom, de a tények azt jelzik, hogy többet kell ten­nünk. Ez nemcsak a diákok és a taná­rok ügye, hanem a szülőké, a KISZ- szervezeteké, a vállalatok és intézmé­nyek vezetőinek is feladata. A tudományok, a technika, az ipari és a mezőgazdasági termelés szerkezete gyorsan fejlődik, az utóbbi években alapvetően megváltozott. Nincs arra hely, de nem is szükséges, hogy me­gyénk új ipari létesítményeit, a jelen­tősebb rekonstrukciókat, a könnyűipar, a mezőgazdaság és a szolgáltatás mun­kaerőigényét és az arányok változását felsoroljam. Vajon hogyan változik a szülők és a fiatalok tudata, pályavá­lasztási gyakorlata? Adatokkal lehet bizonyítani, hogy akik nem gondolnak felsőfokú tanulás­ra, azok közül döntő arányban a fiúk lesznek szakmunkások, a lányok inkább az irodát vagy a szakképzetlen gyári munkát vállalják, ez jellemző ma még az igényesebb munkáscsaládokra is. Túlzottan és veszélyesen meggyökerese­dett a nézet, hogy egyes szakmák csak féfiaknak, illetve csak nőknek valók. Kívánom, hogy minél több érettségi­ző fiatal végezzen egyetemet, főisko­lát. De akinek mégsem sikerül, az reá­lisan számoljon az élet valóságával, a termelőmunka egyre több lehetőséget kínál. Népgazdaságunk sok dolgos em­bert vár és biztos megélhetést nyújt. Régóta igazság, de ma még inkább az, hogy a diploma önmagában nem ad rangot, sem kenyeret. A jól végzett munka teremt értéket és megbecsülést. Dr. Fazekas László szükségletet. A vidéki értel­miség körében végzett szocio­lógiai felmérés során a meg­kérdezettek egyharmada a szellemi értékek létrehozásá­val és továbbadásával kap­csolatos tevékenységben je­lölte meg az értelmiség tár­sadalmi hivatását. Gyakori eset sok-sok községben, hogy az orvos rendszeresen tart egészségügyi ismeretterjesztő előadásokat, az agronómusok és más mezőgazdasági szak­emberek pedig különféle szakmai tanfolyamokat, körö­ket vezetnek. Az üzemekben a műszakiak egész sora segíti szakismeretek átadásával az általa patronált szocialista brigádot, s jó néhány helyen a komplexbrigádokban vég­zett együttes munka során is bővítik a munkások szakis­mereteit. műveltségét. Számos ügyész, bíró. vállalati jogta­nácsos kel munka után útra. hogy terjessze a jogi ismere­teket. magyarázza a jogsza­bályokat. A szocialista közművelődés azonban nem szűkíthető le a szakmai ismeretek átac’ isára. Szélesebb, átfogóbb a tartal­ma: magában foglalia az ál­talános és politikai művelt­ség terjesztését, a múlt és a jelen művészi értékeinek köz­vetítését. a szocialista élet­mód, életforma és magatartás kialakításának segítését. a közösségi szellem fejlesztését is. Az értelmiség részvétele ebben az embert- és társada­lomalakító folyamatban nél­külözhetetlen. E tekintetben azonban még nem kielégítő a helyzet, az értelmiség ez irányú aktivi­tása helyenként elmarad a kí­vánatostól. Íme egy felmérés tapasztalatainak részlete: „Az értelmiségiek ismeretei olyan szellemi tartalékot jelentenek, amelyet a közművelődésben eddig' nem hasznosítottunk eléggé. Az értelmiségiek egv részének kulturális igénvei magas szintűek, ugyanakkor gyakran tapasztalható közöm­bösség az önművelés és a közművelődés iránt, van bi­zonyos bezárkózottság. s a speciális szakmai ismeretek fetisizálása is előfordul”. Meg­felelő vizsgálódás után sok helyen tehetnének hasonló megállapítást. fl művelődés falusi ;mun­kásáitól nem egyszer hallani olyan panaszt, hogy . magukra hagyatottan küsz­ködnek a műveltség terjesz­tésének feladataival. Nincs támaszuk, hiányoznak a segí­tőtársak. pedig a községben jó néhány értelmiségi él és dolgozik. S ahol jobb a hely­zet. ott is főleg a pedagógu­sok vállalnak részt a közmű­velődési' munkából. A mű­szakiak. az agrárszakemberek, a közgazdászok, az orvosok, jogászok jobbára távol ma­radnak ettől, illetve megáll­nak az említett határnál, a szaktudás továbbadásánál. Felvetődhet a kérdés: va­jon hiányzik belőlük a köz­művelő szándék és a közmű­velődési munka általános le­becsülésével kell számol­nunk? Egyes vizsgálódások adatai a feltételezés ellen szólnak. Ezernél több értelmi­ségire kiterjedő általános fel­merés során a megkérdezet­tek hat különböző társadalmi tevékenység közül a művelő­dési élet szervezésében való részvétéit nevezték a legfon­tosabbnak. Héttől egvig ter­jedő osztályzattal kellett ér­tékelniük a társadalmi fon­tosságot. s a megkérdezettek harminc százaléka a legmaga­sabb pontszámot, a hetest adta ennek a társadalmi te­vékenységnek. további húsz százalék pedig hatost. A szo­ciológiai felmérésben résztve­vő értelmiségiek fele tehát igen magasra értékelte e köz­életi tevékenységet, s csupán minden ötvenedik becsülte — 1-es osztályzattal — nagyon kevésre. Ez az utóbbi adat is jelzi azért — akárcsak az előbb idézett összegező megállapí­tás —, hogy előfordul még e munka lebecsülése. De a nem kielégítő részvételnek ennél lényegesebb összetevője, hoav gyakran nem is igénylik az értelmiségiek részvételét a műveltség terjesztésében. a közművelődésben. Akik ille­tékesek lennének erre. nem hasznosítják a hozzáértő szaK- emberek tudását, műveltségét a szakmájukon túl terjedő művelődési területeken. Az is előfordul, hogy kezdetben nagy ambíciókkal rendelkező fiatal értelmiségiek hiába kezdeményeznek. törekvésük nem talál megértésre, nem lei támogatókra, s ez érthetően kedvüket szegi. Azt természetesen nem le­het figyelmen kívül hagvni. hogy a mai értelmiségi nem közeledhet felülről a töme­gekhez. s nem foghatia fel szerepét „a műveletlenek mű­veléseként”. A közművelődés jellegét tekintve különbözik az iskolai oktatástól: itt nem oktató áll szemben tanítvá­nyokkal. a „nép művelője” a „művelendőkkel”. A közmű­velődés a tömegek önkéntes, öntevékeny, önálló mozgalma, amelynek a saját hivatását átérző értelmiségi serkentője, útmutatója, segítője, egyenlő résztvevője. Hogy a közműve­lődésről folyó tavalvi sajtó­vita egyik hozzászólóját idéz­zük: „szerepük nem a mazso­láé hanem az élesztői a köz- művelődés kalácsában”. j\ legutóbbi párthatározat ninden eddiginél jobb feltételeket, körülményeket teremt ennek az „élesztő” szerepnek a betöltéséhez. Az­zal is. hogy célul tűzi. öve- telményként szabja: „A kü­lönböző szakterületeken dol­gozó értelmiség kapion több közművelődési megbízatást. Az értelmiség közművelődési tevékenységét fontos társadal­mi munkának kell tekintem, s ennek megfelelően elismer­ni és megbecsülni”. Ennek hangsúlyozása magában véve is nagyon jelentős. De nem kevésbé fontos, hogy a hatá­rozat egészében véve tisztáz­za a közművelődés helvét, je­lentőségét. szerepét, a társa- daiomatalakitó -fejlesztő mun­kában. s világos és egyértel­mű célokat jelöl meg mind­azok számára. akik tenni akarnak a nép szocialista műveltségének gyarapításáért. Gyeneá László Műanyag építőelemekből készülnek a különböző figurák

Next

/
Oldalképek
Tartalom