Nógrád. 1974. június (30. évfolyam. 126-151. szám)

1974-06-02 / 127. szám

Régi fért vek árnyékában Valami elkezdődött... A telepet a kazán patak szeli ketté: az itteniek esze­rint beszélnek öreg, és új te­lepről. Az előbbi házai még a húszas évek elején, a kor di­vatja szerint épültek, az utób­bié az ötvenes évek második telében nőttek ki a földből. Bányászok laktak itt mindig. Aztán 1971-ben, amikor az utolsó bánya is bezárt, az ön­berek egy része, a fiatalabbja, más munka után nézett. El­ment a gyárakba dolgozni. Az idősebbje meg, akiknek élete a szénnel fonódott egybe, kí­sérte végig a nógrádi bányá­kat. S amelyikük nem ment nyugdíjba, még ma is ott, a Nagybátony környéki akna­üzemekben dolgozik. A telepen közel ezer ember él, nevét II. Rákóczi Ferenc fejedelemről kapta. Két élel­miszerboltja, zöldségese, hús­boltja, postája, óvodája, isko­lája, kultúrháza van. Orvosi rendelőjébe hetente kétszer jár ki az orvos Kisterenyéről. — Nálunk nagyon kevés a szórakozási lehetőség — álla­pítja meg Fekécs Katalin har­madik osztályos gimnazista. — De amióta Jakab Gabi lett a kultúrigazgató, azóta több minden történik. Hétvégeken bálokat rendeznek, meg fővá­rosi színészek is lejárnak. Valami tehát megpezsdült, elindult Rákóczi-telepen. Va­lami elkezdődött. — Tizenöt éve lakom a te­lepen — kapcsolódik beszélge­tésünkbe Répásy Ágnes, az osztálytársnő. — De nem ér­zem igazán jól magam. Szá­momra kevés az a művelődé­si, szórakozási lehetőség, amit itt biztosítani tudnak. Nagyon szeretem például a színházat, de Tarjánba és Pestre kell el­járnom érte. — A kultúrházban minden van, csak az nem, ami kellene — vélekedik Szikói Lászlóné, az élelmiszerbolt elárusítónő­je. — Ott csinálják a tüdőszű­rést, néha még a halottakat is ott ravatalozzák fel. — Erre egy kicsit furcsán nézhettem, mert azonnal rámkérdezett: — Miért, maga szerint talán helyes, hogy a halottakat ott ravatalozzák fel? A múltkor is a temetés után mindjárt rendezvény következett. Bár — mint megtudtam — a dolog igaz, de nem gyakori. Évi egy-két alkalomra szorít­kozik, ha közmegbecsülésnek örvendő, balesetet szenvedett helybeli hal meg. Tartós tá­volmaradást ez önmagában nem indokolhatja, noha a kultúrházi ravatalozást né­melyek számára, mint vissza­tetsző dolgot, el kell ismer­nünk. A jövőben ilyen prob­léma azonban nemigen for­dul már elő. Hiszen felépült az új ravatalozó. — A mozi megy igazán jól — mondja Bállá József mozi­gépész, nyugdíjas bányász. — Mert nálunk csak mozi van, meg egy klubterem, ahol bi- liárdozhatunk. De kérdezze inkább Jakab Gabit. Neki vannak elképzelései az öregek és a fiatalok szórakoztatására. Másodszor hallottam, nyo­matékosan kiejteni ezt a fér­finevet. Nem csoda, ha ki­váncsi lettem. Jakab Gábor külsőre sző­késbarna, kék szemű, alacsony fiatalember; foglalkozására nézve villanyszerelő a Mátra Tsz kisterenyei téglagyárában. — Klubkönyvtárunk gazdá­ja a kisterenyei tanács, illet­ve művelődési ház — kezdi a beszélgetést. — Munkánkhoz onnan kapjuk a pénzt, a mű­sorokat is az 6 közvetítésük­kel. Az ottani igazgatóval minden hónap elején össze­ülünk, és megbeszéljük a ten­nivalókat, mérlegeljük a lehe­tőségeket. — A helyi igényekről tájé­kozódik? — Rendszeresen, fin vagyok a KISZ-titkár, sokat konzultá­lok a fiatalokkal, mire kíván­csiak. Az idősebbeket is meg­kérdezem, mit szeretnének. Aztán igyekszem a kétféle igényt, elképzelést összehan­golni és az anyagi lehetősé­gekkel egyeztetni. Mert a pénz azért gátat vet az elkép­zeléseknek. Bár én nem pa- naszkodhatom, mert decem­bertől, amióta művelődési ügyvezető vagyok, még nem volt egy műsorra sem ráfize­tésem. Kisterenyétől is min­den támogatást megkapok. — Vidám műsorra szom­jaznak az emberek — magya­rázza tovább — ilyeneket ho­zunk. ősszel pedig ilyen jelle­gű előadásokkal szeretnénk színházi bérletet szervezni a Dérynével. Hogy milyen si­kerrel, majd elválik. A takarítónő, Xvánszky J8- nosné készségesen vezet vé­gig a művelődési intézmény helyiségein. A tágas nagyte­rem olyan mint sokhelyütt: se túl barátságos, se túl taszító. A klubszoba, amely egyfor­mán áll az idősek és fiatalok rendelkezésére, már szegénye­sebb az átlagosnál. Függönyei lyukasak, ki kellene cserélni. A mindennapi kulturális élet tulajdonképpen ebben a te­remben szerveződik. Itt kár­tyáznak. biliárdoznak, tévéz­nek, olvasnak — könyvet, új­ságot, mert a helyiség könyv­tár is — hétfő kivételével minden nap. — Néha bizony kiütköznek a generációs különbségek — mondja György Zoltán, a he­lyi pártalapszervezet titkára. — Komolyabb nézeteltérésre azonban nem került sor, mert az a hat-nyolc kártyázó öreg végül kezdi belátni, hogy a klubot nem lehet csak nekik fenntartani, hogy a fiatalok többet akarnak puszta kártyá­zásnál. Ezt igazolták a beszélgeté­sek. De a szavakból jobbára még csak a szándékot érez­tem, mintsem a tényleges megvalósulást. Bár minél előbb megcáfolnának a tettek, és minél több érdekes isme­retterjesztő előadást, író-ol­vasó találkozót rendeznének a klubkönyvtárban. Ennek nincs különösebb akadálya. A ko­rábbi öntevékeny művészeti csoportok, szakkörök „fel­élesztésének” annál inkább. Nagyon rosszul állunk anyagilag — ismétli az ügy­vezető. — Fotószakkörre, iro­dalmi színpadra most is van igény, hiszen 350 körül jár a fiatalok száma, s magam is lelkes amatőr vagyok, de nincs pénzünk felszerelésre, és más szükséges dolgokra. Tu­dom, régen neves tánccsoport is működött nálunk, ennek újraszervezése azonban ma már nem menne. Nincsenek meg a személyi feltételek sem. A tanításra megfelelő sze­mélyt helyben nem találnánk. A szükséges anyagi, gazda­sági függés valóban komoly problémát jelenthet a helyi közművelődés számára, de — hisszük — nem megoldhatat- lant. A pénzelosztás felülvizs­gálatában, esetleges átcsopor­tosításával bizonyára megte­remthető az a szükséges gaz­dasági alap, amely az igényelt kiscsoportok beindítását ered­ményezheti. Valami megpezsdült, elin­dult Rákóczi-telepen. Valam' elkezdődött... Csak továbi kell vinni, — ok — László Lajost Uránbányászok RÉSZLETEK A GONDOLAT KIADÓN AZ, AZ IDEI KÖNYVHÉTRE MEGJELENŐ RIPORTKON YVBOl* 40. Az sem mellékes, hogy a fel­írna-nált anyagnak egyelőre csak töredékét tudják elektro- m 3 energiává alakítani. az ember nem áll meg f on. •.kilencszázötvenhat ele- j ’.tött a kormány arról, V, Magyarország első érc­es. ozóját felépítik. S öt­venhat júniusában már mű­ködött a Mecsek oldalában, közvetlenül az egyik bánya mellett. Rövidesen kiderült, hogy nagyobb mennyiségű érc feldolgozására nem alkal­mas. A másodikat, amelyben már törték a sziklát, és szitá­val osztályozták, egy évvel ké­sőbb építették. De ez a fajta osztályozás sem felelt meg a bánya termékeinek korszerű '-’dolgozására. A harmadikból 1958. március 17-én indult el az érccel megrakott szerel­vény. Az utolsó „ércvonatot” 1 or* 4 szeptemberében ünnepé­lyes körülmények között bú­éi-',-látták a mecseki dúsító- üzemben. Ettől kezdve sárga por, az uránkoncentrátum uta­zik konténerekben további feldolgozásra a Szovjetunió­ba. De a két dátum között sok minden történt. VIZSGALATI FOGSÁG ÉS KOSSUTH-DÍ J Csendes szobát kapott, aho­va legfeljebb az ablakpár­kányra szálló galamb turbé- kolása hallatszik be. A szobá­ban íróasztal, könyvszekrény, négy szék. És nagy füst. Ne­hezen szedi a levegőt. — Le kell szoknom a do­hányzásról — mondja. — Az italról már leszoktam. Keresi a szavakat. Tekin­tete elrévedez. Mozdulatai té­továk. — Most már jobban vagyok — hunyorít rám. Fél éve, ami­kor először keresett, még nem tudtam folyamatosan beszél­ni... Három üzemet építettem a felszabadulás óta, és három ízben volt súlyos idegkimerü­lésem. Legutóbbi „művem” a mecseki ércdúsító. — Ezerkilencszázötvenhét- ben jöttem le először a fővá-/ rosból azzal a megbízatással, hogy irányítsam a Kísérleti Hidrometallurgiai Üzem létre­hozását. A moszkvai tervező- intézet útmutatásai alapján kezdtünk munkához, zömmel magyar szakemberekkel. Eb­ben állítottuk elő az első kon- centrátumot, amelyből 1959. május elsején már mintát ve­hettünk. Ez az üzem labora­tórium is volt, meg gyár is. De még mindig előttünk állt az a feladat, hogy az egyre több ércet korszerű nagy­üzemben dolgozzuk fel. Ezt végzik ma el az ércdúsító üzemben. Terveit 1960. tava­szán jóváhagyta a nehézipari miniszter. Építésére Tárcaközi Koordináló Bizottság jött lét­re, szinte valamennyi minisz­térium részvételével. Az ügyek vitelére létrehozták az Opera­tív Csoportot, amely tíznapon­ként ülésezett. Ennek én vol­tam a vezetője. — Feladatunk az volt, hogy összhangot teremtsünk a tervezési és szervezési munkában, hogy irányítsuk a gép- és anyagbeszerzést. Különös tanácskozások vol­tak. Ha szabad ezt monda­nom, új módszert alkalmaz­tam a megbeszéléseken. Nem vezettünk jegyzőkönyvet. Ha én jegyzőkönyvbe rögzítem a feladatokat és dátumokat, mindenki óvatos lesz, és olyan menetrendet, időponto­kat állapít meg, amely nagy toleranciát tesz lehetővé. Ha viszont csak arra szorítkozom, hogy emberileg mindenkit ér­dekeltté, felelőssé tegyek eb­ben a munkában, nagyobb lesz a vállalkozó kedv,. a bá­torság. Persze azért én is, a vállalkozók is jegyeztük a menetrendet, a dátumokat. Meg is tartotta mindenki. Egy évtized eredményei „Hogyan nevezzük a három­szög leghosszabb oldalát? — Kifogó...” — az osztályon vé­gigsöpör a nevetés. 17 gyerek ül' a fényes par­kettái ú, tiszta, szépen díszített tanteremben, lábukon papucs. Ez a kis létszámú osztály az ötödik és cigány tanulóké. Az asztalon és a padokon kicsi­ben és nagyban rengeteg mér­tani eszköz. A gyerekek egy­mással vetélkedve nyújtóz­kodnak — csak őket küldené ki a tanárnő a táblához, hogy kézbe vehessék a nagy körzőt... * A Mátraverebélyi Általános Iskolában 10 éve foglalkoznak kiemelten a cigány tanulók­kal. Egy idő óta — pontosan 1972. áprilisától, amikor a NŐK LAPJÁ-ban megjelent segítséget kérő felhívásuk — komoly társadalmi támoga­tással. Verebélyi András igaz­gató szobájának polcain, a fo­lyosón álló szekrényben a cso­magokban érkező könyvek, tanszerek, játékok tucatjai ta­núskodnak az emberi segítő­készségről. A Budapesti Fi­nomkötöttárugyár, a Kőbányai Gyógyszergyár, a Térképészeti Intézet brigádjai tartoznak a rendszeres támogatók közé, 12 szocialista brigád tartja a kap­csolatot az iskolával. A me­gyéből csak egyéni csomag ér­kezett. Azt hiszem, ez nem az érdektelenség bizonyítéka; a megye üzemeiben, intézmé­nyeiben egyre elterjedtebb „szokás”, hogy közvetlenül a hozzájuk legközelebb levő is­kolák patronálását vállalják. Az eltelt évek során sok ko­moly pedagógiai eredményt értek el. Jelentősen csökkent a túlkorosság, a lemorzsolódás. Főleg a fiúk esetében mond­ható el, hogy csaknem 100 százalékban elvégzik az álta­lános iskolát, hogy szakmát tanulhassanak. Tavaly 14 nyolcadikos közül csak há­rom lány maradt otthon, a fiúk mindnyájan szakmát ta­nultak: zömében hegesztő, la­katos, kőműves pályát válasz­tottak, egy gyerek villanysze­relő akar lenni. Ha végeznek, a nagybátonyi üzemekben kapnak munkát. Idén hatan végzősök, közülük ketten ács­nak, egy-egy tanuló pedig esz­tergályosnak és kelmefestőnek készül. — A pedagógusok mellett mások is tudják, hogy milyen jelentősége van a beilleszke­désük segítésében ezeknek a tényeknek. Hogyan sikerült mindezt elérni? — A cigánytanulók szülein is sok múlott. Amikor először próbálkoztunk azzal, hogy kisebb csoportban, külön fog­lalkozunk velük, hogy a lema­radást csökkentsük és először hívtuk be a leendő is­kolásokat előkészítőre, ha nem is tudta mindenki elen­gedni a gyerekét, megértették, hogy szükség van erre, meg­bíztak a pedagógusokban. Még egy-két éve is többen voltunk a tantestületben „törzsgárda- tagok”, 1945 óta itt dolgozó tanárok, akiket jól ismertek. Az is sokat jelent, hogy a ne­velői létszám megfelelő, ki­sebb létszámú osztályokat így szervezhettünk. Egyébként a külön oktatás nem fut végig a nyolcadikig, hanem hatodi­kos korukban a többiekkel együtt folytathatják a tanu­lást. Ekkorra behozhatják a kezdeti lemaradást — véleke­dik Verebélyi András, aki több mint három évtizede itt tanít. — Az iskola elvégzése után figyelemmel tudják-e kísérli a gyerekek további sorsát? — A szakmunkásképző i i- tézettől kaptunk híreket, tálában kicsi a lemorzsoló s, sokszor csak nehezebb szí. :- mát választanak mint amit . >1 el tudnak végezni és átkér'k magukat valamelyik kétéves képzést igénylő szakmára. Fiaink közül most is járnak négyen-öten a nagybátonyi zeneiskolába, hegedű, cimb■>- lom, klarinét szakra. Később sokan zenével is foglalkoznak a munkájuk mellett, de tu­dunk egy olyan fiatalember­ről is, aki Budapesten hivatá­sos zenész. Egy másik hír nemrég jutott el hozzánk: Ká- nyáson a dolgozók általános iskolájában három fiatalem­ber pótolta a nyolcadik osz­tályt, amit az iskolaköteles ko­ráig itt nem fejezett be. — Amikor a pedagógusok­tól a munkájukról érdeklőd­tem, mindig az előkészítőre terelődött a szó. — Nem véletlenül — ez se­gített legtöbbet abban, hogy a túlkorosság kialakulását meg­gátoljuk. Kevés kivétellel in­gerszegény környezetből ke­rülnek be az iskolába, sokan még gyengén tudnak magya­rul. Általában az elsős tanító­nő vezeti ezeket a foglalkozá­sokat. Nyolc héten át heti há­romszor három órán keresztül játékos formában ismerked­nek a közösségi élettel, az is­kolai munkával. A későbbi eredmények igazolják: a be­illeszkedési folyamat segíté­sét már ekkor, a legfiatalab- baknál meg kell kezdeni, hogy ne kallódjon el sok ügyes, te­hetséges gyerek a kezdet hát­rányai miatt! G. Kiss Magdolna Több érdekes könyv A Kossuth Könyvkiadónál ismét több érdekes könyv lá­tott napvilágot. Így ízléses kö­tetben megjelent Georgi Di­mitrov válogatott beszédeinek és cikkeinek kötete. Egység­front, népfront, szocializmus címmel. Aradi Nóra: A szo­cialista képzőművészet jelké­pei című, sok illusztrációval kísért, kiállításában is impo­záns albumát a kiadó a Cor­vinával közösen jelentette neg. A termelés korszerűsö­dése és a gazdasági növeke­dés összefüggéseit, legfonto­sabb kérdéseit vizsgálja tanul­mánykötetében Erdős Tibor — 1960. szeptemben I3-án, raktuk le a vegyi dúsító alapkövét a következő szöve­gű okmánnyal: „Ez az üzem a magyar föld uránkincsének a feldolgozására létesült. A technológiai folyamat szovjet és magyar kutatóintézetek közös munkájának eredmé­nye. Az üzem terveit szov­jet és számos magyar terve­zőintézet baráti együttműkö­déssel készítette eL A be­rendezéseket a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztár­saság és a Magyar Népköz- társaság gyárai állították elő. Építése és szerelése magyar vállalatok munkája. A mű a Magyar Szocialista Munkás­párt és a Forradalmi Mun­kás-Paraszt Kormány közvet­len irányítása alatt épült. Hirdesse a magyar munkások és mérnökök tehetségét, a felszabadult magyar nép ba­rátságát, a szocialista orszá­gok összefogásában rejlő ha­talmas. megdönthetetlen erőt”. 1962 májusában kaptunk engedélyt a próbaüzemelésre, és ez gyakorlatilag 1963 kö­zepéig tartott. Sokat küszköd­tünk még hatvanháromban is, de végre elérkezett az ün­nepélyes átadás ideje, ame­lyen megjelent a nehézipari miniszter. Ezen az ünnepsé­gen „kértem engedélyt a tá­vozásra”, amit meg is kap­tam. Idegileg teljesen kime­rülve kerültem vissza a fő­városba, a Vegyipari Tröszt­höz. Ekkor már a második feleségemmel éltem. Az első házasságomból két gyerek származik, ma az egyik pe­dagógus, a másik mérnök. Ötvenegy éves vagyok és na­gyon fáradt. (Folytatjuk) közgazdász. Fred Wander né­met újságíró riportkönyve, a Pillantás Hollandiára, sok ér­dekes információt kozol erről a nyugat-európai országról és nemcsak jelenébe, hanem hol­napi problémáiba is betekin­tést nyújt. A Gondolat Könyvkiadó je­lentette meg Erdei Ferenc: Emberül élni című könyvét, a nemrég elhunyt kiváló közéle­ti személyiség, író és tudós válogatott írásainak kötetét. A mű alcíme egy életút mér­földkövei; a kötet, amelynek anyagát Berend T. Iván és Szuhai Miklós válogatta s ugyancsak ők látták el össze­kötő szöveggel is, ennek a nagyszerű életútnak valóban legfontosabb szakaszait méri fel. A szerző életrajzát testvé­re, Erdei Sándor ismerteti. A Magvető Könyvkiadó is­mét két új verseskötettel je­lentkezik. Az egyik Béres At­tila verseit tartalmazza, Hol­nap van már címmel, a má­sik Galambosi László verse­it; ennek a címe Az irgalom ágai, Fekete Gyula rádióelö- adásait, cikkeit, kar cola tait, sok alkalommal parázs vitát támasztó vitaírásait fogja csokorba az Egy korty tenger című, most megjelent kötete. A Zeneműkiadó a gazdája Pernye András: Előadóművé­szet és zenei köznyelv című esszéjének. A zene témájánál fel kell hívnunk a figyelmet a magyar—román közös kiadás keretében napvilágot látott Bartók-dolgozatokra, amelye­ket László Ferenc szerkesztett. (Kriterion kiadás.) Ugyancsak a közös könyvkiadás kereté­ben jelenhettek meg János- házy György kitűnő versfor­dításai, Csillagok osztályosa címmel. Románia német el­beszélők műveiből ad kitűnő válogatást a Valaki tüzet kér című kötet, szintén magyar— román közös kiadásban. Mai tévéajánlatunk 20.10: A fekete Orfeusz, A francia—olasz film. 1959-ben Arany Pálma dijat nyert a can- nes-i filmfesztiválon. A klasszikus szerelmi történet modernizált vál­tozatát Jacques Viot írta, s ez volt Marcel Camus rendező má­sodik filmje. Hazánkban 12 esz­tendővel ezelőtt mutatták be a festői Rió de Janeiróban játszódó történetet. A történet főszereplője egy Orfeusz nevű. riói néger vil­lamosvezető. aki beleszeret egy faluról menekült, Eurydike nevű, gyönyörű néger kislányba, akit egy titokzatos férfi, csontvázat áb­rázoló karneváli jelmezben halál­ra üldöz. Az üldözött kislányt végül halálos szerencsétlenség éri, s a szerelmes Orfeusz, aki min­denhol keresi a tomboló, kavargó karneválozók tömegében, végül a pokolban — a Morgue-ban — ta­lálja meg a lány holttestét, ölében viszi föl a Rió fölé magasodó hegycsúcsra, ahol volt menyasz« szonya egy kővel homlokon ta­lálja (a mitológiai Orfeuszt is a nők kövezték meg), s a fiú szerel­mese testével a karjában zuhan a mélybe. Orfeuszt Brena Mello, Eurydikét Marpesse Dawn alakít­ja (a magyar hangjuk Sztankay István és Venczel Vera). Jelenet a „Middlemarch” film sorozat II. részéből. (Június 2. — vasárnap — 15.10 h.) 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom