Nógrád. 1974. május (30. évfolyam. 100-125. szám)
1974-05-05 / 103. szám
Á közművelődés minden pártszervezet üqye Környezetünk kultúrája (8.) ÖCSI ÉS AZ AUTÓDIVAT A beszélgetés meglehetősen nehezen kezdődött. A pártszervezet vezetői zavartan válaszolgattak a járás képviselőinek kérdéseire. Viszonylag kis telephely az övék — mondták —, nincs itt művelődési otthon, meg külön terem sem, az ebédlőben tartják a rendezvényeket, 1 márcsak ezért sem foglalkozik a pártszervezet közművelődési kérdésekkel, tulajdonképpen hiába is jötték hozzájuk a járási párt- bizottság megbízottai, nem tudnak ők kulturális' témákban semmi érdemlegeset mondani. A látogatók azonban makacs emberek voltak, tovább kérdezősködtek erről- arról. Persze, felelték az alapszervezet vezetői, az ő üzemükben is többen tanulnak a munka mellett, a gazdasági vezetés és a társadalmi szervek igyekeznek segíteni, minél jobb feltételeket teremteni. A szocialista brigádok vállalásaiban is szerepel ez a célkitűzés, — tették hozzá, —, s elmondták, miféle • tanulási művelődési programjaik vannak ezeknek a kollektíváknak. Előző hónapban tárgyalta a taggyűlés a brigádmozgalom helyzetét — magyarázta a párttitkár —, így elég pontos képük van erről. Azután szóba került, milyen jól sikerült a KISZ- szervezet által rendezett vetélkedő. A fiataloknak van egy kis zenekaruk is, az adott műsort a vetélkedő után, gitárszó mellett énekeltek maguk szerezte tréfás-csípős strófákat üzemi problémákról. Volt, akinek nem tetszett, de a pártvezetőség megvédte és bátorítja a fiatalokat. Az egyik résztvevő még elmondta, milyen vita volt a nagyvállalati szakszervezeti tanács ülésén a különböző alapok felosztásáról. A pártvezetőséggel való előzetes megbeszélés alapján ő is felszólalt ott, s remélhetőleg ennek hatására bővülhet majd az üzemi könyvtár, amit ő mint régi olvasó igen fontosnak tart. A legújabb szakkönyveket is meg kellene venni tette hozzá a termelési felelős —, a taggyűlésen is szóba került, hogy az őszszel beállítandó új gépek újfajta szakismeretet igényelnek kezelőiktől. Hát maguk túlzottan szerények voltak, amikor azt állították, hogy nem foglalkoznak művelődési témákkal — jegyezte meg mosolyogva a búcsúzáskor a látogatók egyike. S az alapszervezet vezetői kissé zavartan néztek össze. Tényleg, erre ők így nem is gondoltak. Foglalkoztak a napi problémákkal, egyikkel a másik után, s most kitűnt, hogy ennek következtében valójában a közművelődési tevékenység is jelen van a pártszervezet életében. Ügy jártak az elvtársak — nevetett a járási brigád másik tagja —, mint Moliére egyik szinművének hőse, aki egy napon megliökkenve értesül arról, hogy évtizedek óta prózában beszél. Nem tanulság nélkül való ez a történet. Hiszen sok olyan üzemi, szövetkezeti, hivatali pártszervezet található, amelyek közvetlenül nem kerülnek kapcsolatba művelődési intézményekkel, s nem tartozik hatókörükbe szervezett kulturális tevékenység politikai irányítása és ellenőrzése. Ám a művelődés valamilyen formában az ő mindennapi politikai munkájukkal is érintkezik. Amikor az ifjúság vagy a nők helyzetére vonatkozó párthatározat megvalósulásán munkálkodnak, ■ amikor a kádermunkával foglalkoznak, amikor a műszaki fejlesztést igyekeznek elősegíteni, amikor a szakszervezet, vagy a KISZ tevékenységét, avagy a szocialista . brigádmozgalom helyzetét elemzik — óhatatlanul találkoznak a művelődési kérdésekkel. De „asztalukra” kerül e téma akkor is. amikor a tudatformáló, ideológiai nevelő munkát tűzik napirendre, sőt a tagfelvétel tervezésekor is. S ez természetes is. hiszen napjainkban a közművelődés, a kultúra mindinkább összekapcsolódik az élet egyéb területeivel, áthatja mindennapjainkat. Voltaképpen nincsen tehát olyan munkahelyi, vagy lakóhelyi pártszervezet, amely ne foglalkozna valamilyen módon a közművelődéssel, a kulturális nevelő munkával. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy ezt miképpen teszi. Spontánul,« ösztönösen, vagy pedig fel- készülten, tudatosan, tervszerűen. Nem mindegy, hogy célirányosan törekszik-e a párt kulturális politikájának helyi érvényesítésére, vagy pedig ez csak véletlen „mellékterméke” egyéb irányú fáradozásainak. Hiszen ez utóbbi esetben az a veszély is fennáll, hogy egyes" helyi elgondolások ellentétbe kerülnek a párt általános törekvéseivel, s a kérdéseket rosszul, tévesen ítélik meg. Beszélhet szépen, ízesen, szabatosan az is, aki nem ismeri a próza fogalmát — de közművelődési politikánk nem valósítható meg eredményesen e politika ismerete nélkül. A Központi Bizottság ez év márciusi ülésének a köz- művelődéssel foglalkozó határozata világosan megfogalmazza a pártszervezetek ilyen irányú tennivalóit. E határozat minden alapszervezet kötelességévé teszi, hogy megfelelő gondot fordítson a párt kulturális politikájának megismerésére és megismertetésére, az ilyen jellegű színvonalas tájékoztatás és tájékozódás rendszerességére, a hatékony kulturális nevelő munkára. Minden pártszervezet kötelessége a határozat szerint, hogy gondoifkodjék a tanulás, az önművelődés megbecsüléséről. Valameny- nyi munkahelyi pártszervezethez szól a határozatnak az a része, mely szerint ösztönözniük kell a művelődéshez fűződő személyes érdekeltség kialakítását, a vezetők példamutatását az önművelésben, s a munkahelyi közösségek — mindenekelőtt a szocialista brigádok — kulturális nevelő szerepének érvényesülését. De a kulturális alapok felhasználásának figyelemmel kísérése is olyan feladat, amely valamennyi pártszervezet tevékenységébe beilleszthető. Nemcsak a „kultúrosok” ügye tehát ez a párthatározat, s nem is csupán az ágit. prop. felelősöké, bár az alapszervezeti vezetőségen belül közvetlenül ez utóbbiak reszortjához kapcsolódik, s így elsősorban az ő dolguk a megvalósítás feladatainak számbavétele és előmozdítása. Nem árt ezt sem hangsúlyozni, hiszen még távolról sem értük el, hogy a tömegpolitikai munka és a pollitikai oktatás mellett a kulturális nevelést is az agitációs és propagandamunka egyenrangú részének tekintsék. De mint minden alapvető párthatározat, ez sem lehet csupán „reszortfeladat”, hanem a párt- szervezet egész kollektívájának ügye. Annak a gondolatnak a jegyében, amit a határozat úgy fogalmaz ' meg: „A kulturális nevelő- munka legyen a pártmunka szerves része”. öcsi — cMl nevést Kovács Krisztián, — a Hahó a tenger című fitaiben (most újította fel a tévé) hatéves kisiskolás- kén* azzal dicsekszik Éviinek, az osztály társának, hogy kapásból megmondja a mellettük elhúzó autók márkáját. Az „esatétikai egységek” tehát ott suhannak az utcán és már a kisgyerek tévedhetetlen, szeme — mert öcsi nincs egyediül, a fiús szülőik e. megmondhatói — felfedezi, hogy ez Fiat, e® Trabant, ez Zsiguli és így tovább. S a legritkábban azonosítja a márkát aiz autógyárak emblémáival. Inkább az orr- és a hűitődsíszltés formájával, az ablakok alakjával a kilincsekkel, az oldailisó díszléccel, tehát olyan külső jegyekkel, amelyek a forma,tervező iparművészek asztalain, kísérleti laboratóriumaiban hosszú gyötrődések után születtek mag. Aztán aki jól odafigyel az autókra, esetleg egy kicsit vfosizisjfeLé, a múlt felé ügyel, hátrafelé is kiterjed az érdeklődése az hamair felfedezi, hogy nemcsak a márkákat lehet felismerni, hanem, a gyártó országokat iá (A közelmúltban az Élet és Irodaiamban írt erről' érdekes kis cikket egy művészettörténész.) Közismertek az amerikai autók hatalmas méreted': valóságos országúti cirkálók ezek. A francia autók többnyire valamilyen formai különlegességgel rendelkeznek: hol béka- orra van a kocsinak, hol hátul „ül le”, máskor furcsán vitsEzafelé dől a hátsó ablak és így tovább. Az olasz autók délde6en temperamentumosak, kecsesek, többnyire kicsik, fürgék. A német kocsik már külsőire iS a megbízhatóság látszatára törekszenek, s így boiváihb. S persze nemcsak a személyautók ^divatoznak”. Az autóbuszok is. Több mintegy évtizedig a hangsúlyozottan áramvonalas IKARUS-ok elől széles pofájukkal1, keskeny aibUakcsiíkuklkiad, hátul eivéko- nyodó farrészükkel — ahol jód elfért a motor — mintha az országutakra pflíántá,Itták volna át a sínautó és más gyosvonatok stabilan megbízható és igen korszerűen ható formáit. Az IKARUS azonban éppen most váltott — engedve a divatnak Jóval nagyobb az üveigfé'jület a kocsikon és persze szögletesebb is lett az egész konstrukció. Jól tette, hogy engedett a divatnak. Miiért keli a járműveknek Is a divatot követni? A Rolls- Royce majd, egy fél évszázada azonos formát gyárt és több évtizede a Volkswagen is kitart a bogárháitú, kis, forma mellett. Nos a Rolls-Royce már régen nem egyszerűen, autó, hanem vagyont jelképező 6eámihólujm4 mint egy drága briüiáms. Tulajdonosa így kívánja tudatni a világgal, hogy nagyon kazdag. A Volkswagen fellett pedig már többször meghúzták a lélekharangot, s hogy mégis tovább él annak legfőbb oka, hogy a növekvő városi forgalomban igein, praktikusak kis méretei és a jelenlegi olaj- helyzetben előnyős viszonylag kis fogyasztása is. Maga a Volkswagen Művek már többször próbálkozott új típussal, de azok közül egy sem, vált be, nem volt hát miért odlabagyni a régi formáit Miért divatoznak hát az autók és mi szabja meg a divatot? Először is az egyre újabb konstrukciós, szerkezeti változások. Világos, hogy más formát kíván egy farmo- baros, egy orrmotoros kocsi, vaigy mondjuk egy olyan autóbusz. amelynek a motorját a sofőr meüeitt ex utastérben helyezték el. Ennél kisebb jelentőségű technikai változtatások is gyakran megkövetelik, éh megérik a változtatást a formám Mert a dtvat változásainak második oka, ex általános formatervezői, iparművészeti stílusokban, azok alakuláséban rejlik. E sorozat elején mór szó esett airóft, hogy ébresztőórák, villanykapcsolók sőt még a kanalak is a göm- bölyded oválisból, egyre inkább a szögletes felé közelednek. Valaha az ánainwonal hódított, & a tervezők mindent lekerekítettek, Legömbölyítettek, amit és ahol csak lehetett. A szögletes formák azonban rendszerint köny- nyebben el'őállítha'' ók szériagyártásban, meg jobban te jefMk az anyag megmunkáHá- sánok nyomait, továbbá jobban megmutatják etgy-egy tá"ív szerkezetét, konstrukcióját. Ezek fejhettek a szögletesség divatjának racionális, logikus, ésszel magyarázható okai. Mert minden divatjelenségnek, így ennek is, vannak kiszám,í thatatlan összetevői. Az egyik ilyen összetevő valószínűleg éppen az volt, hogy a közönség megunhatta az áram vonalat, a gömibölyűsé- get. Éppen a divat uniformizálta ezt a formát, s ha valamit megunnak, akkor ren dszerint éppen az ellenkezőjéből lesz a diivat. Jött — és jön — a nyíltan vállalt szögletesség. S az okok között valószín illeg képzőművészeti természetűek is akadnak. A szobrászat, a plasztika mai fejlődése. a festészet absztrakciói, a műanyagok előretörése mind együttesen hathatott, amelynek végeredménye, hogy megint csak kedveljük a szögffites formát, amit egy évtizede még nagyon ódivatúnak éreztünk, s amit ma lassan megint naigyon modemnek tartunk. Naponta feteaáJJurik az ú.i buszokra, mérettünk húznak eL fz új autóformák és nem is igen gondolunk rá, hogy ezek a szépnek — vagy csúnyának — tartott járművek ugyanolyan művészeti irányok, stílusok kohójából valók, ugyanúgy alkotóművészek szellemi műhelyeiből, vagy azok közeléből kerülnek ki, mint akiknek a kiállítására soha el sem megyünk. Az utcán sétálunk, közlekedünk és tuflájd ónképpen mozgó képzőművészeti tárlatot kísérhetünk filgyétemmeL! Nem te ez az egyetlen „kiáilliífási tárgy” fogad bennünket az utcán. S ha jól odáfiigyeltünk sok más műtárggyal! is találkozhatunk még! Bernűth László Babits Mihály: Csillagokig! Ő, szomorú téli sötét, te szennyes fekete bársony? Örülök annak a kis résnek a függönyömön, mert rajta a végtelen Terek mélyében látni, csillagokig! A szomszéd szobákból az Elet örök ritmusa, alvó kedves életek lélekzése, — ó, ti meleg Erők titkos munkája, kik jöttök az Idő feneketlen mélyeiből! Elet vagyok én is, meleg erő, — gyűlöljön aki rossz! Magyar korok mélyeiből, nagyapákon, apákon át ideértem ahol kilátok a csillagokig, csillagokig! Gyűlöljön aki rossz! S szeressen a jó! Mert nem nézek én mást ezután csak testvértüzek lobogását, nem hallok én mást ezután, csak testvéréletek ritmusát tér meg idő feneketlen mélyeiből! A nyunak hívtuk. Érzékeny, törékeny volt. Béla bátyámmal csak aputól féltünk, akinek nagy tenyere volt és aki reggelenként hideg vízben mosdott. Béla arcát borotva járta és nagyon szeretett engem — bántani. Anyutól nem tartott, csak aputól. Egy nap nagy ribillió kerekedett: Béla a fejemhez vágott egy .követ amitől bi- liárdgolyónyi daganat nőtt a búbomon, anyu pedig — hogyan is történhetett — éppen tésztát gyúrt, felkapta a nyújtófát és rácsapott vele Béla hátára. Jajgatva tapogatta a hátát, é’ pedig elégedetten a fejem búbját, bömbölve a fűben. De Béla hirtelen felugrott, ösz- szeszorította a fogát és nekiment anyunak. — Szégyellő magad! Ezt már megmondom apukádnak! — mandta anyu sírva. Este kemény léptekkel jött haza apu, Béla a folyosó végében lapult. Máris nyílt az ajtó, apu kilépett rajta. Két csattanás jelezte bátyám arcán, hogy az ügy nem kicsi dolog. Apu Veze úira fel- emelkedett. de Bélának se kellett több: neki a kerítésnek. — Kisfiam! — tárta szét kariát anyu. de Béla ment, rohant, mászott, szeme szikrázott, s amikor elment mellettem, megcibálta fülemet. Anyu még sírt, aztán bedugott az ágyba aludni, apu pedig lefeküdt, olvasott. Aztán kiesett kezéből a könyv, szemüvege lelógott az orrán. VASÁRNAPI JEGYZET ASWÁM, BÉLA ÉS ÉN — Alszol, kisfiam? — hajolt fölém anyu, de én nem szóltam a takaró alatt. Megnyugodott, mert csendben átment az utcai sötét szobába. Felkeltem, a vékony függönyös ablakú ajtóhoz osontam. Láttam anyut az ablakba könyökölve, a szemét törölgette és fürkészve leste a sötét utcát. Kint csend volt, csak néha hallatszott egy-egy kései hazatérő lépése. Nem értettem, mi siratandó van azon a rossz Bélán, s ott vajúdtam magamban az üveges ajtó függönyénél, hogy ugyan mért nem örül velem anyu, hiszen egy rossz gyerekkel kevesebb van a házban. így telt az idő, míg végre tétova lépések közeledtek az utcán. Kipp-kopp, elhaladt a ház előtt, majd kétszer is vissza. Aztán megállt az ablakkal szemben. Megint kipp-kopp. megint csend. A toronyóra nagyharang- jára éjfélt ütött az óra kalapácsa. Anyu kisúgott az ablakon: — Te vagy, kisfiam17 — Majd merészebben: — Béluskám, szólj! Nem fért a fejembe, miért ilyen lágy. érzékeny most anyu. Kedvem lett volna beszaladni a konyhába a nvú.itófáért: tessék anyu, ezzel üsd Bélát. De anyu tovább szorongott az ablakban, s végre megszólalt a sötét utca: — Mama, én vagyok. — Gyere be, lelkem szerelmes magzatja! — Nem merek, mert apu. 1 — Már alszik. Itt a kapukulcs. Nem kellett neki kapukulcs: beugrott az ablakon. Lehajtott fejjel megállt anyu előtt: — Tényleg nem haragszol már. anyu? Bocsáss meg! Átölelték egymást, anyám visszafojtott zokogással csókolta le Béla arcáról a könnyet. Nem értettem az egészből semmit, de éreztem, hogy itt nem egyszerű dolgok játszódnak le. Visszalo- póztam az ágyamba. Reggel arra ébredtem, hogy valaki átölel és megcsókol. Béla volt. Attól kezdve soha nem bántott, sőt szeretett. Titkaiba, játékaiba mindig beavatott. Ebéd után mindig megsimogatta fejemen a daganatot. M a értem igazán: semmiféle nyújtófa, sem apai szigor nem javította meg bátyámat, hanem igenis anyu szíve, az anyai szeretet. S anyu ilyenkor tavasszal. Anyák Napján. éppen ezért hiányzik nekem is, bátyámnak is olyan nagyon. Az a leg- boldog.abb ember ezen a világon, aki 50—00 esztendős korában is köszöntheti a legdrágábbat, az édesanyát. Dénes Géza Aludj, barátom! S építsd erőidet a jövőnek! Aludj, testvér! ó, bár mind testvérek, emberek, lelkek, kéz kézben, erőt erő táplálva, mint áram áramot, törnénk föl csillagokig! VÁRAKOZÁS (Kiss Vera felvétele) NÓGRAD 1974 május 5., vasárnap 7
