Nógrád. 1974. március (30. évfolyam. 50-76. szám)
1974-03-31 / 76. szám
Környezetünk kultúrája (3.) Fatányér és bronzlepke AZ IPARMŰVÉSZETI boltok kirakataiban néhány éve tűnt fel a szögletes lapos fa- tányér, méghozzá elég borsos áron. A hat darab nyers színű, d agasztótekinjőhöz hasonlító tányér, meg egy nagyobb, hosszúkás tálféleség több mint 510 forintba kerül. S a járókelők csodálkozhatnak azon is, miért kell még a tervezőművész nevét is kiírni az ár mellé. Egyáltalán: mit terveztek ezen a tányéron, ami nem más, mint egy lapos, szögletes fadarab, aminek a felülete még le sincs csiszolva simára, látni rajta a famegmunkáló szerszám nyomait? Mit esznek ezen egyáltalán? A fatányérok, persze, nem levesfelszoligálásna valók, még mákos csíkot enni sem ajánlatos belőlük. Kolbászt, szalonnát, sajtot tartani, vágni rajta igen kellemetes, mint ahogyan kenyeret vajazni vagy zsírozni is igen jói lehet rajta. S persze a tervezőkészítő (aiki valószínűleg ez alkalommal ugyanaz a személy) gyönyörűen kifényesíthette, ki is pin- gálhatta volna a felszínét, nyilván tudatosan hagyta rajta a kés, a véső nyomait. Valószínűleg éppen ezt szánta díszítésnek. Feltehetően a kerek forrna helyett a szögleteset is azért választotta, hogy a fa rusztikus', nyers voltát, eredetiségét, kevéssé megmunkált jellegét hangsúlyozza. De miért? Miért nem a finom megmunkáltság, az elegáns, kecses forrna a divat? Máért a nyerseség amely a jelek szerint nem csak a tányérvagy .kanálformáiban divat manapság. hanem — mint a korábbiakban már erről szó esett — a lámpatestektől a csaptelep gombjáig, a kavics formájú kerámiavázától a csomibékos zsinóros faliszőnyegig, hogy a vas keretű tükrökről ne is beszél jóink? Valóban, divatról is beszél- hetünik, de a divat mögött egy új, huszadik századi jelenség húzódik meg. A múlt század végén, e száziad elején Euró- pa-szerte az úgynevezett szecesszió — máshol jiugendstil- nek nevezték — volt az uralkodó divat. Romantikus, túlzó, végletes képzőművészeti formákat jelentett ez. Mindenekelőtt a vonalak kacskar ingózását, növényi szárak végtelen indázását, s egyben a korábbinál harsányabb, keverés nélküli színeket. A szecesszió rányomta bélyegét a plakáttól a vázáig, a bútormívességen át az építészetig mindenre. E MINDENT elborító színes, vonalas díszítés ellenhatásaként századunk huszas éveiben új irányzat született, amelynek jelzésére a Németországban működő művészeti iskolát, a Bau haust szokták emlegetni. Eszmei irányítója egy Gropius nevű építészmérnök volt, sok magyar tanult, majd1 tanított ebben a művészeti iskolában. Például a sokoldalú Moholy Nagy László, vagy Brauer Marcell. Talán mégis túlzás lenne ezt az új irányzatot egyetlen iskolához kötni, még ha eszméinek hatása vitathatatlanul nagy is. A dolgok mélyén több erő munkált. Mindenekelőtt az első világháború egész Európát érintő, véres tapasztalata volt az, amely egyszerűen illetlenné tette a századforduló túldiszített divatját. A másik, ettől elválaszthatatlan ok: a forradalom, az Októberi Szocialista Forradalom és az európai forradalmak általában, amelyek megmutatták a társadalmi osztályok közötti szakadékokat, az egymás ellen feszülő erőket. (Nem véletlen, hogy a Bauhaus tanárainak többsége elkötelezetten baloldali művész volt, s ezért Hitler a harmincas években fel is számolta az iskolát.) A harmadik ok: az ipar, a technika, a sorozat- gyártás ugrásszerű fejlődése, s ezzel újabb anyagok, mint a beton, az alumínium, az üveg, majd a műanyag megjelenése az ember környezetében. Az emberek gondolkodása közelebb került hát a világ természeti jelenségeihez, társadalmi folyamataihoz. Ennek volt a következménye a forradalom az építőiparban, az iparművészeiben, általában környezetünk világában, amit legjellegzetesebben, a Bauhaus képviselt, de amelyhez hasonló törekvések a világ sok országában egyszerre jelentkeztek. Mit fedeztek fel ezek a művészek? Először is azt, hogy a háznál, a bútornál, az evőeszköznél, minden tárgynál, ami az emberért van, az embert szolgálja, az az elsőrendű kérdés, hogy mire való. Milyen célt, milyen funkciót szolgál. A villanylámpa dolga, hogy jól világítson és oda világítson, ahol' a szobában erre szükség van. Ezért másként kell világítani egy hálószobát, vagy egy lakószobát, mint egy kétszáz éves oszlopos báltermet, ahová mondjuk való az ólomkris- tály-csüngökkel teleaggatott csillár, de nagyképűség ugyanezt egy 3x5 méteres ebédlőben elhelyezni. Másodszor arra jöttek rá, hogy a tárgyak formáját, elsősorban éppen a céljuk, a funkciójuk határozhatja meg. Nem lehet „sáép” egy tárgy, ha nem tükröződik formájában is az, amire való, amiért létrehozták. A vízcsap forgatóját el lehet képzelni lep- keformájűnak is, ki is lehetne önteni ilyen bronzlepkét és önmagában még szép is lehetne ez a bromzlepke. De, hogy kerül a lepke a vízcsapra? Minek? S miért bronzból, amikor az drága és nem is praktikus? Műanyagból meg már önmagában is csak szörnyű és törékeny lepkéket lehetne önteni. Legyen hát az a vízcsapgomb műanyagból, alumíniumból, vagy ötvözetből, esetleg üvegből, de elsősorban arra legyen jó, hogy a vizes kezünkben se csússzon, könnyen lehessen vele nyitni-csukni a csapot. MERT VÉGÜL ezek a művészek arra is rájöttek, hogy elsőrendűen fontos az anyag, amit megválasztanak a különböző tárgyakhoz. Nem azért fontos, mert ők úgy gondolják, hanem azért, mert az anyagot is aszerint kell választani, hogy jól szolgálja a tárgy célját, s az anyag azonnal azt is meghatározza, hogy milyen megmunkálást, gépi-, vagy kézimunkát tesz lehetővé. A funkció, a forrna és az anyag hármas egysége, amely az új művészeti irányzat középpontjában állt. Ez azt is jelentette, hogy nem kell tagadni, leplezni az anyagot, úgy csinálni, mintha nem az lenne, ami. Nem utánozná. Éppen az a „szép”, az a művészet, ha a legcélszerűbb formát úgy lehet egy anyagból megmunkálni, hogy az anyag természete is nyilvánvaló legyen, a használó számára. Ezért látni például a fatányéron a véső nyomait, s ezért látni ma már sok szép, modem épületen, a betonfalakon a zsaluzódeszka eredeti lenyomatát. Bernáth László DARABOS ZSUZSANNA Emlékeimbe aludt Alföldi szél nem indul riogatni gyermekálmot lobogó csöndben nem táncol meleg a földes szoba közepére hórengeteg a ház körül kihűlt a kemence Szép öregek téli esték új bort kínáló vidám üveg fehér hajnali kenyér — nagyobb, mint a Hold — a tökéletesség felé biztató lámpafényből hová tüntetek és hová veszett a következő tanyára küldött kacagás? Emlékeimbe csöndesül a petróleumlámpa l! "ii" .111 i . "'feli Ü 1 11 A'i's I ' Aí iT’ 4 TAVASZ — Kiss Attila rajza •CZ f A—rrit 4: .. Ilií!' , A tanácsok a művelődésért Nézegetve a megyei, a városi, a nagyközségi tanácsok végrehajtó bizottságainak napirendi pontjait — s bizonyos élményeknek és személyes tapasztalatoknak is birtokában — megállapíthatjuk, hogy igen sok művelődési téma szerepel mostanában a tárgyalnivalók között. Nem véletlen jelenség ez, természetesen körülbelül ott tartunk, hogy szemügyre lehet s kell venni az állami apparátusok közművelődési tevékenységét. Két, két és fél esztendő eredményei és gondjai már adnak alapot az áttekintésre, a további feladatok kijelölésére. A haladási irány Az MSZMP KB 1972. júniusi határozatának végrehajtásából igen nagy munka hárult a tanácsokra; nekik kellett elsősorban cselekedniük, hogy növeljék egyebek között — az ifjúság művelődési lehetőségeit, kedvezőbb feltételeket teremtsenek a felnőttoktatásban, segítsék a munkások fejlődését, fejlesszék területükön az állami oktatás több formáját. S feladatuk — nem utol. sósorban —, hogy a közgondolkodás szintjének emelésére a művelődési lehetőségek új meg új formáit kutassák fel, kísérletezzenek a korszerűbb megoldásokkal, a célravezetőbb eszközökkel. Hol tartanak, mit tettek eddig? Erről adnak számot a művelődésügyi osztályok a tanácsok vezető testületéinek. Milyen haladást értek el a terület iskolarendszerének, könyvtári hálózatának, művészetoktatásának, művészetpropagandájának, múzeumi ismeretterjesztő tevékenységének hatékonyabbá tétele érdekében; hogyan gazdálkodnak a művelődésügy F apoagattam egy kopott kis köny- ■*-J vet, Kassák Lajos Ki6 könyv haldoklásunk emlékére című könyvét. Az Űj Idők Irodalmi Intézet (Singer és W olfner) kiadása, Budapest, 1945. A „'borítéklapon” Georges Bracque rajza. A rajz? Pár vonás. Asztalilámpa, körülötte hírlapok. Ennyi. A könyv? Háborúban születtem — „háborús gyerek”, mondták mifelénk —, ötéves voltam, amikor véget ért a második világháború. Számomra ez már mégsem tudatos élmény, hanem történelem. Keresztényiben anyai nagyszüleim figyelték Szombathely bombázását, aggódták Sopronért. Hát persze, Sopronban is lányuk élt, Szombathely mellett is. Hallgatták az udvaron á dörgést, látták a „világosságot”, amint Szombathely lángokban áll, sóhajtottak: — Istenem, a Róza, a gyerek, mi van velük? A gyerek én voltam, az unoka. Hogy mi volt velünk? A falunkat nem bombázták, csak a közvetlen környékét, ahol német katonai reptér volt. Eltévedt bomba, persze, hullott a kert alá is. A Varga Józsi bácsi kertjében ma is megvan a bombatölcsér, amely egész gyermekkoromat végigkísérte. — Vigyázzatok a „gödörnél”, bele ne essetek — intettek bennünket szüléink. JoggaL A gödör, így nevezték, gyakran tele volt esővízzel, gyerek belefulladhatott volna. Meg még a marha is. Később el is kerítették, nehogy belecsúsz- szon a legeltetéskor elkószált állat. VASÁRNAPI JEGYZET Holnap április Mondom, ma is megvan a gödör, de már feltöltötték földdel az évtizedek, benőtte a gaz, nem áll meg benne a víz. Éppen odaért a focipálya sarka. A pályán meg tavasszal apró, de ízletes gomba nő. Hogy mi volt velünk? A faluban féltünk — így mondták a felnőttek, mit budtam én még akkor a félelemről — féltünk a Liberátoroktól. A háború vé- gefelé elégett a pajtánk is. egy foszfora» lövedék találta el. Azóta sem volt pajtánk, csak pelyvaikutyónk, ami hol van „rangban” a pajtától! A kert alatt a diófánk is megégett, de a háború után helyrejött, azóta is termett, bár vastag törzsén mindig meglátszott az égés nyoma. Nemrég vágta ki apám, mert elszáradt. öreg volt. A háborút átvészelte. Azt pedig anyám meséli, hogy a Teri néni dunyhákba bugyolálta az Amit, amikor futni kellett a homokgödrökhöz, ki a faluból a gépek elől. Egyszeresük látja, üres a dunyha, a gyerek valahol kiesett. Azt pedig most látom, a „'zsidó Sanyi” házát —, hosszú sárga ház volt. előtte egy cseresznyefával — lebontották, a Vörös Imre új nagy háza épült a helyére. Hát annak a háznak a lakóit én nem ismerhettem meg. A ház a falura szállt. S most eltűnt. Más dolgok is meglestek velünk, ahogy beszélik. És hogy mi volt másokkal? A Kassák naplójegyzetében olvastam (1944. május): „B. B. D. hirtelen kérdéssel szakítja meg hosszú hallgatásomat — Maga nem fél? — kérdezi. — De igen, félek. — Tudja, hm, én nem attól félek, hogy meg kell halnom, hm, tudja, én egész mástól félek. Tudja, milyen nehéz volt a legutóbbi éjszakánk ?... De nem attól féltem, hogy meg kell halnom, hanem attól rettenteim úgy meg, hogy talán már nem lesz időm ezt a szobrot befejezni.” Bokros Birimann Dezsőről, a szobrászról van szó. FJ ány könyvet idézhetnék, vége- hossza nincsen. 1947-ben jelent meg Cserépfalvi Imre kiadásában a Magyar mártír írók első kiadása. Mi volt ez a könyv? Bóka László megrendült bevezetőjébe írta: „íogadaImi tábla a holtak sírja felett: soha többé, j.aj, sor ha többé!” Az antológia 1970-ben ismét megjelent. Rettenetes veszteség fájdalma csap ki a lapok közül. Hány volt a bűnös! És mennyi a vesztes! Soha többé' Holnap: április. Tóth Elemér anyagi javaival, miként terveznek. A témák magukba foglalják azt is, hogy a területi tanácsok hogyan élnek hatáskörükkel, kiváltképpen azokkal a hatáskörökkel, amelyeket a minisztériumok — jelen esetben elsősorban a Művelődésügyi Minisztérium — átadott számunkra. Általános kép nem rajzolható fel, de a haladási irány, a törekvés feltárható. A tennivalók legfontosabb egyike az általános iskolai oktatás körülményeinek fejlesztése. A művelődésügyi osztályok évek óta elsőrendű feladatuknak tekintik az általános iskolák közötti szintkülönbségek kiegyenlítését, örvendetes, hogy sok megyében a tanulók 80—90 (néhol ennél is magasabb az arány) százaléka részesül már szakszerű oktatásban. Emelkedett a szakképzett pedagógusok szánna. A legélénkebb viták E fejlődési tendenciák gyorsítása — illetőleg a kedvezőtlen jelenségek okainak feltárása és mielőbbi megszüntetése — lehetetlen a végrehajtó bizottságok aktív támogatása nélkül. Amint a tapasztalatok mutatják, a végrehajtó bizottsági üléseken a legélénkebb vita általában az oktatási kérdések körül bontakozik ki. Ez érinti a legtöbb családot, ez érintkezik a legnagyobb felületen a mindennapi élettel. Sok olyan kollektív állásfoglalás született meg a testületi üléseken, amely a művelődés- ügy legfőbb állami irányítóit ösztönözte akár közvetlen beavatkozásra, akár egyes intézkedések megerősítésére, esetleges módosítására. A megyei és városi művelődésügyi osztályok beszámolnak arról a nagyméretű táVsa- dalmi összefogásról is, amit a korszerű oktatás-nevelés jobb feltételeinek érdekében kibontakozott — az iskolák és a helyi termelőszövetkezetek, állatni gazdaságok, üzemek, intézmények szép együttműködéséről. Sok „kényelmetlen” állásfoglalás is vár a végrehajtó bizottságokra. Hogy mást ne említsünk: az elmúlt években igen jelentősen, de egyenetlenül fejlődött a napközi otthoni hálózat. Vannak új napközi otthonok, amelyekben minden szükséges felszerelést, kényelmi berendezést megtalálhatnak a gyerekek, s vannak ridegek, sivárak, otthontalanok. A tanácsok vezető testületéinek kell megszabnioi:: hogyan osszák el a rendelkezésre álló összegeket a jövőben, biztosítandó a harmonikus, egyenletes fejlődést. Az iskolai témákhoz még két. ismételten felbukkanó jelenségről. A munkásszülők gyermekei közül még mindig kevesebben kerülnek középiskolába, mint kívánatos és szükséges volna. Támogatásukért többet kell tenni. Könyvtárak, múzeumok Igen nagy eredményeket produkáltak az elmúlt években a megyei, városi múzeumok és a levéltárak. Kutatásaik, kiadványaik témáinak köre olyan széles, hogy kísérletet sem lehet tenni akár változatos felsorolásukra. Megnőtt« a kiadói tevékenységük is. A megyei és városi tanácsi végrehajtó bizottságoknak, amelyek elé a mostani tárgyaláskor napirendi pontként a múzeum, a levéltár munkája kerül, állást kell foglalniok — szakszerű előterjesztés alapján — természetesen abban is. hogy milyen ésszerű mértékig terjedjen a tudományos kutatómunka, s milyen energiát kell átcsoportosítani a közművelődési — ezen intézmények esetében elsősorban ismeret- terjesztő — tevékenység jobb ellátására. Felelősséggel, felkészii ten Néhány téma és probléma jelzésével természetesen csak tökéletlenül határolhatjuk be ezt a nagy területet, amit a közművelődés tanácsi irányítása jelent, s amelynek problémáival sok-sok tanácsi testület vezetői foglalkoznak. Méghozzá, amint a tapasztalatok mutatják, nem „kötelező” napirendként, hanem elmé- lyülten, nagy felelősségtudattal és felkészültséggel. Hiszen amivel bánnak ezúttal; a műveltség szellemi és tárgyi feltételei, annak egész anyaga, közege a szocialista közgondolkodást befolyásolja. Tamás István A hozzád vezető ösvényen Megállítani és sorsom fogaskerekei közt rövidre zárni a suhogó emberarcú időt, azt akarom, hogy ne csikorogjon talpam alatt •álmatagon a tőrhegyű kavics, és ne vigye el nap mint nap mosolyod egy-egy darabját a feketeköpenyes este, hogy megmaradjak a hozzád vezető ösvények valamelyikén örökre. LÁZÁR TIBOR | NOGRAD — 1974. március 31., vasárnap J i
