Nógrád. 1974. február (30. évfolyam. 26-49. szám)
1974-02-24 / 46. szám
A háztartási balesetekről Nemcsak az úttest, de a háztartás is lehet végzetes balesetek színhelye, ha nem vigyázunk, nem vagvunk körültekintők. óvatosak. 1968-ban még a közlekedés követelt több áldozatot, az utóbbi egykét évben azonban billent a mérleg. Mind többen sérültek meg, illetve vesztették életüket saját otthonukban. Mi mindenre kell vigyázz- nunk? Kevesen számolnak például az új, „modern” baleseti veszélyekkel. Tűzveszélyes munkáknál sokan viselnek nylöninget. szintetikus holmit. A szikra, a láng könnyen belekap a kelmébe, melyet b írmennyire ügyesek, fürgék vagyunk, nem tudunk lerántani. A nyloning ugvanis ráég, rísül, vaiósággal beleolvad viselőié testébe, bőrébe. Nem ritka eset a vegyszeres baleset, píldául növényvédő szerek, háztartási vegyszerek haszná- 1 tónál sem. Számos tragikus eset hívja fel a figyelmet a f 'stékes. oldószeres, vegyszeres palackok gondosabb tárolására. Ez kiváltképp a még í-ást.udatlan kisgyermeket fenyegeti. A háztartási baleseteket előidéző okok között legevakrab- ban változatlanul az elesésből, íbetve leesésből származó elővigyázatlan cselekedetek szerepelnek. Tavaly 484 végződött halállal és 54 ezren szenvedtek súlyos sérülést. A leeső tárgyak — virágcserép, könyvespolc, váza, befőttes üveg — húsz halálos és 14 ezer nem halálos balesetet okoztak. A kéziszerszámok — fűrész, kalapács. fúró. balta — helytelen használatából 4477 káros következmény származott. A háziasszonyok főként a késsel és a darálóval bánnak sietve, a forró vizet meg óvatlanul emelik le a tűzhelyről. Forrázás vagy vegyszeres marás következtében 1973-ban 58-an vesztették életüket. 2141-en súlyosan megsebesültek. Az állandó baleseti források között szerepel ma is az elektromos áram: 55 esetben okozott végzetes ütést és 34 embert sebesített meg. Szintén gyakori: a fürdőkádban sokan olvasnak, elalszanak, s ha nem is fulladnak meg, hajszálon múlik az életük. A propán-bután gázpalackok helytelen használata sok esetben vezetett robbanáshoz: ennek következtében tavaly 18-an vesztették életüket és 185-en megsebesültek. Tipikus vidéki baleseti veszély az állatok támadása, ettől is óvakodni kell. Megvadult, ló, ökör. kutya 1973-ban 11 halálos és 1149 súlyos balesetet okozott. A balesetek többségét — a háztartásokban előfordulókat is — a gondatlanság idézi elő. Bizonyos életkorokra egy- egy baleseti típus különösen jellemző. Például a 15—19 éves serdülő, szeleburdi fiúk kapkodnak, az utcán és a lakásban egyaránt körültekintés nélkül közlekednek. A 60 éven felüli korosztálynál viszont az elcsúszás a gyakori, a szőnyegbe is gyakorta botlanak meg. A 40—50 évesek pedig elfelejtik, hogv bár munkaképességük teliében vannak reflexek lassúbodnak. s ha nem eléggé óvatosak, viszonylag könnvebben szenvedhetnek balesetet (cs.b.j.) u4z arcápolás - és az arcápoló krémek Farmer anyagból készült, tűzéssel díszített pántos nadrág. (A Divattervező Vállalat modelljét MTI fo' ■; ■ ’'■ara István felvétele). A helyes bőrápolás alapvető követelményeinek eleget teszünk. ha rendszeresen szappannal mosdunk, vagy az elég nagy választékban rendelkezésre álló fürdőkészítményekkel fürdünk. A cél azonban nemcsak ez. hanem az arcbőr szépségének, rugalmasságának a fokozása, és tartós megőrzése. Ennek érdekében már többet kell tennünk. A kozmetikai tisztítás, masszázs-kezelés ezt szolgálja. Helyes azonban, ha a különféle bőrápoló krémek,, várható. hatásával magunk is megismerkedünk. Aki az illatszerbolt gazdagon megrakott polcai előtt válogat, annak elsősorban tisztában kell lennie azzal, hogy arcbőre normális, száraz, vagy zsíros-e. A normális bőr üde, élénk színű, tompa fényű, tapintása sima, rugalmas. Ennek az állapotnak a megóvására kell törekednünk, tehát olyan krémet használunk, amelynél külön nincs feltüntetve, hogy száraz vagy zsíros bőrre való. A száraz bőr állapotát a faggyúmirigyek hiányos működése okozza. Ezt kell pótolni olyan zsíros krémmel, amely alaposan beszívódik a bőrbe. A zsíros bőr állapotát a felületén megjelenő fénylő réteg biztosan jelzi. Ezt a zsírréteget naponta többször is el kell távolítani. Ápolásához úgynevezett száraz krémet használunk. Ezek tudatában vásárlás előtt figyelmesen el kell olvasni a kiválasztott készítmény használati utasítását. A bőrtápláló krémek csoportjába tartoznak azok. amelyek a zsíranyagon kívül még más különleges anyagaik ré yén (lanolin, koleszterin, vi tamin stb.) serkentik a bőr életműködését. A bőrápolás kiegészítésére és a gyorsabb hatás kedvéért arcpakolást is használunk. Ez lehet nyers gyümölcs, uborka, paradicsom, élesztő, tojás stb. Száraz arcbőrre jó az olajos pakolás, amelyhez közönséges étolajat használunk. Ha fásának fokozására az arcot ilyenkor hő sugárzása felé fordítjuk. vagy meleg törülközővel takarjuk be. Száraz bőrre gyakran használnak parafi- nos pakolást, ami esetleg otthon is elkészíthető: 60 súlyrész parafin (52/54-es). 38 súlyrész fehérített méhviasz. 2 súlyrész lanolin megolvasztott keverékét melegen kenjük az arcra. A hőfokot előzőleg gondosan ellenőrizni kell! Az első tavaszi napsugár mindenkit kicsalogat a szabad levegőre. Ekkor azonban — különösen a vöröses hajú fiatalok, de más érzékenyebb bőrűek arcán is — előbújnak a szeplők. A szeplők megjelenését hátráltatjuk, ha már kora tavasztól kezdve fényvédő krémet használunk. Ha a nagyobb mértékű tavaszi szép lősödést sikerül így elkerülni, akkor a kis mértékben kialakult foltocskák a nyári napfény hatására elmosódnak, mivel a közöttük lévő világosabb bőrfelület is megbámul. A szeplő elleni védekezés tehát a rendszeres bőráoolás mellett már most időszerű.' Receptek Zöldséges csirkemell. (Két személyre.) Vásárolunk két szép csirkemellet, ketté vágjuk. besózzuk, zsírban vagy olajban hirtelen átsütjük, majd kizsírozott tűzálló tálba lerakjuk. A hús köré szórunk kevés reszelt hagymát, apróra vagdalt fehérrépát, sárgarépát, zöldborsót, s az egészet meglocsoljuk zsírral. Sütőbe tesszük és lassú tűznél pároljuk. Ha a hús és zöldség puha. felöntjük kevés vízzel, ízesítjük babérlevéllel, két citromszelettel, t töröttborssal, majd két deci tejfelben elkeverünk egy kávéskanálnyi lisztet és azt is beleöntjük, összeforraljuk. Spagettival tálaljuk. Zöld mártás. Keverőgépen (mixerben) pürévé keverünk 1 csomó apróra vagdalt zöldséget. kevés sóskát, negyed vöröshagymát. 2 deci tejfölt, sót, borsot. Ha elkevertük, adunk hozzá fél pohár majonézt és azzal is keverjük egy-két percig Az így elkészített mártást hideg pecsenyéhez. hideg halhoz, vagy főtt húsokhoz adjuk. Töltött zsúrkenyér. Hozzávalók: 1 zsúrkenyér, 30 dkg párizsi, 3 kemény tojás, 1 májkonzerv, 5 dkg vaj. ízlés szerint hagyma. Az anyagokat összevagdalj uk. a zsúrkenyér közepét kiszedjük és megtöltjük a töltelékkel. Hideg helyre tesszük, azután szeleteljük. Citromos teát adunk hozzá. Sonkás tekercs. Hozzávalók: 3 dkg vaj, 4 dkg liszt 2 dl tej. 4 tojás, 25 dkg sonka. 1 dl tejföl, 5 dkg vaj. 5 dkg reszelt sajt. Elkészítése: a vajból és lisztből világos rántást készítünk, majd felöntjük a tej" jel és felfőzzük. Ha kihűlt, egyenként hozzákeverjük a tojás sárgákat és a tojás felvert habját. Zsírozott zsírpapírra öntjük, tepsiben megsütjük, még forrón megtöltjük a ' darált, tejföllel elkevert sonkával. Utána tekerccsé sodorjuk, leöntjük forró vajjal, majd meghintjük a reszelt sajttal. Frissen tálaljuk. Fást Katalin Csendespihenő Ki a szabadba mindenkor! Az évszakok jellemző sajátosságairól beszélgettünk kis elsőseimmel egyik januári környezetismeret órán. — Alig várom a tavaszt! — mondta Gabi. — Akkor sokat lehetünk már a réten, a játszótéren és vasárnap is elmegyünk kirándulni anyuékkal — tette hozzá Marika. A két kis megjegyzés gondolkozóba ejtett. Rögtönzött „felmérést” végeztem. Nagyon lehangoló kép állt össze a válaszokból. A tanulóknak több mint a fele a hűvösebb idő beálltától tavaszig csak annyit van a szabadon, a levegőn, amíg az iskolába jön és onnan hazamegy A játszótérre nem mehetnek, mert vagy esik, vagy hideg van. (Valóban! Üresek a játszóterek!) Sétálni nem érnek rá a szülők, mert — idézem a gyermek mondását —7 „hamah este lesz”. 'k: * . .... J’7 I !w '''nil!.! ■: Az iskolai ünnepségeken a kisdobosok hangos énekszóval köszöntik tanáraikat, iskolatársaikat kólában „Gagarin Általános Is- — fosle* — Természetes jég ezen a télen még alig volt, a mű jégre — bár sok kisfiú és kisleány nyüzsög ott körbe-kör- be — gyermekeinknek csak egy kis százaléka jut el. — Bár lenne hó! — mondta Péter — engem akkor leengednének szánkózni meg hógolyózni. — Ha hó van, akkor tovább van világos — okoskodott Vera —, de nekem akkor sem szabad lemenni a domboldalra, mert vizes lesz a kesztyűm, meg a csúszkálástól is féltenek anyukámék. Nem sorolom tovább a panaszos kis vallomásokat, inkább gondolkozzunk el arról, helyes dolog-e, hogy a gyermekek nagy része ilyen egészségtelenül él. Sokuk, a megkérdezettek több mint 50 százaléka, csak 15—30 percet tölt a szabad levegőn naponta. Azt tanácsoljuk. hogy az időjárásnak megfelelő öltözékben legyen a gyermek, — az ítéletidőket (hófúvás, szokatlanul hideg, viharos szél esetét) kivéve — naponta 2- 3 órát a szabad levegőn. A természet képe télen is sok szép élményt nyújt. Egy zúzmarás fa festői látványa vetekszik a virágba borult mandulafák javaszt ígérő szépségével. Megfelelő öltözékben (kiscsizma. meleg kesztyű stb.) a hidegebb napokon is kirándulhatunk már a 4 éven felüli gyermekkel is. A bandu- kolás, beszélgetés közben, télen is sok új ismerettel gyarapodhatnak a kis turisták. Megtanulják természetes szemlélet alapján azt. hogy mi az a zúzmara, a hófúvás, a hóbucka milyen a porhó és a csillogóra fagyott ropogós hó. Megtanulnak a havas terepen biztonságosan járni. Megfigyelhetik, hogy vannak fák. amelyek teljesen kopaszok — ezek a lombhullatók — és vannak szép zöldek, az örökzöldek ezek soha sem hullatják le a leveleiket. Magyarázzuk meg. hogy miért állítanak fel a gyümölcsösök gazdái madáretetőket a kertjeikbe, hogyan és mivel hálálja meg a cinke nyáron a téli gondoskodást stb. Sok-sok ismerettel" gazdagodva, kipirultan, éhesen térnek haza a gyermekek egy- egy téli kirándulásról. / kinti játék, a hátizsákból étkezés elmarad ugyan, de ? 2-3 órás séta így is hasznos és egészséges, különösen akkor, ha a D-vitaminra kiéhezett, megbetegedésre fogékonyabb szervezet elkap egy-egy —< déli órákra előbújó — januári, februári napsugarat, amelyik nem csak szépen pirít és barnít, hanem minden orvosságnál hatásosabban fokozza a betegségekkel szembeni ellenállást. A télen is rendszeresen sétáló, kirándulni járó, korcsolyázó, síző, szánkózó gyermekek egészséges, hideg csípte arcszíne elüt társaiktól, edzettebbek, jobb étvágyúak. nyugodtan alszanak, köny - nyebben tanulnak, a tanítási órákon jobban figyelnek. Sok szülő a meghűléstől félti a gyermekét, azért nem engedi ki a térre, a hócsaté • ra. Nem gondol arra, hog•/ sokkal könnyebben fázik meg a __ vasámaphosszat szobalevt- gőn játszó, tv-t néző gyermek, ha ki kell mennie a legzordabb Időben is, hogy eljusson az iskolába. Végül, de nem utolsósorban, ne fosszuk meg gyermekünket attól a kedves élménytől. amit egy közös munkával készült hóember építése, egy vidám hócsata jelent. Mi felnőttek is szívesen emlékezünk egy-egy hasonló téli mulatságra. Az óvatosság azonban télen sem árt! A nem eléggé befagyott tó jege veszélyes! Csak kellően ellenőrzött helyre engedjük csúszkálni, korcsolyázni, fakutyázni a gyermeket' De oda: engedjük! Kell az egészséges testmozgás, a sport, a jó levegő! Dr, Gergely Károl.vhé NÓGRÁD — 1974. februái 24., vasárnap 11