Nógrád. 1974. február (30. évfolyam. 26-49. szám)
1974-02-24 / 46. szám
Befejeződött a romeltakarítás A magyar néphadsereg fel- mariikét végeztek a katonák, A munkát a tervezettnél lénye- tóbb szerved által előírt, az így többek között Salgótarján- gesan korábba® fejezték be a eves kiképzési tervnek megfe- ban romeltakarítást hajtottak gépeikkel, műszaki meghibáso- lelően. összekovácsolási gyakor- végre. Két és fél nap alatt 4500 Sós nélkül és balesetmente- lat-na került sor a megyében, köbméter törmeléket hordtak sen. Képünkön: a romeltaka- A gyakorlat keretében a nép- el a Rákóczi útról, a gépko- rítást végző gépek a munka gazdaság számára is fontos esik 1500 fordulót tettek meg. után, felsorakozva láthatók. Ifjúsági parlament A salgótarjáni Tervező- és Építőipari Szövetkezetnél jól dolgozik az ifjúsági szervezet. Munkáját a szövetkezet vezetősége is támogatja. A közelmúltban megtartották az ifjúsági parlament ülését. A fiatalok megvitatták a vezetőség határozatát, amely az elmúlt évi, ifjúságról szóló kormány- határozat alapján a dolgozó ifjúság támogatását jelölte meg. A parlament széles körű vitában foglalkozott azzal, bogy a fiatalok maradéktalanul elvégzik-e kötelességeiket. Megvizsgálták, hogy érvényesülnek-e jogaik. A Tervező- és Építőipari Szövetkezet ifjúsági parlamentje fontos határozatokat hozott. Végül arról döntöttek, hogy a jövőben évenként megtartják a tanácskozást. NÓGRÁD-nap Szécsényben Szerdán, február 27-én Szécsénybe látogat el szerkesztőségünk kollektívája. A NÓGRÁD-napot itt szervezzük. A nap során újságíróink felkeresik a nagyközség üzemeit, intézményeit, eszmecserét folytatnak Szécsény párt-, állami és gazdaságvezetőivel. Találkoznak a község dolgozóival. A NÓGRÁD-nap keretében szerdán reggel 0 órától délután 1 óráig a járási hivatal kis tanácstermében jogtanácsosunk fogadónapot tart, ahová várjuk az érdeklődőket. Délután 3 órakor a községi tanács nagytermében olvasó-újságíró ankétra is sor kerül, ahol a szerkesztőség képviselői választ adnak olvasóink kérdéseire. Tehát: NÓGRÁD-nap Szécsényben szerdán, február 27-én reggel 9 órától! „Béke és Barátság” vonat indul Moszkvába A Hazafias Népfront Nógrád hez, hogy nyújtsanak segítse- megyei Bizottsága és az IBUSZ get ahhoz, hogy minél több jól salgótarjáni irodája ez év so- dolgozó szocialista brigádtag, rám is megszervezi a ,3éke és esetleg üzemi támogatással barátság” különvoaatot salgó- részt vehessen e gazdag él- tarjámi indulással Kijev— ményt nyújtó utazásom. Részle- Moszkvába. A külömvonat in- tes felvilágosítást az IBUSZ dulása 1974. augusztus 18— salgótarjáni irodája ad. 25-ig. A társadalmi tulajdon védeímében Fontos, a közös vagyon védelmét érintő munkák kezdődnek a közeljövőben a termelőszövetkezetekben. Az üzemek vezetői beszámolnak arról, hogy milyen intézkedéseket tették a társadalmi tulajdon védelmében. Ezzel kapcsolatosan megbeszéléseket tartanak. A tapasztalatokat összegezik. Az eddigi felmérés azt bizonyítja, hogy sok tennivaló van még ezen a területen is. Így alakítják ki azokat a közös intézkedéseket, amelyekkel a társadalmi tulajdon védelmét kiszélesíthetik és megszigoríthatják. SvámítóközooiU a menyében Érdekes tárgyalásokat folytat a Nógrád megyei Tanács, a Központi Statisztikai Hivatal és a Számítástechnikai és Ügyviteli Szervező Vállalat szakembereivel. A számítás- technikai fejlesztési program keretében az országos regionális számítógép-hálózat tizenegyedik központjának ugyanis a megyénket szemelték ki. Ha a tárgyalások eredményesen végződnek, akkor a megye számítóközpontja 1976- ban már megkezdi az üzemszerű munkát. A számítóközpont létesítése nagy lehetőségeket jelent az ipari, kereskedelmi vállalatok, intézmények adatfeldolgozásának, adminisztrációjának korszerűsítésére, a munka- és üzemszervezés hatékonyabb megvalósításában. A vállalatok vezetőit még most, február végén ankét keretében tájékoztatják a Számítástechnikai és Ügyviteltechnikai Vállalat szakemberei a számítógép igénybevételének módjáról és az előkészítés fontosságáról. A tájékoztató Miskolcon, számítógépbemutatóval zárul. — Jól sikerült a csuka mesterséges keltetése a bajai Üj Élet Halászati Tsz keltetőéi tamásán, Karapa Ticftán. A hét végén tiaenhár<«mmiIlió ivadékot engedtek szét az úsztatók- ban, s néhány napos nevelés után megkezdik a szállításukat. Több mint egymillióit a Velencei-tó halállományának gyarapítására küldenek, nyolcmilliót pedig az ország különbőzé élő- és mesterséges tavain. folyóin engednek szét. — Mondjon egy sztorit! A oeredi művelődési ház kultúr- presszójában gazdag program várja a látogatókat; gyakoriak a vidám rendezvények, ismeretterjeszt» előadások. Tegnap este Mondjon egy sztorit! címmel Mag Barma pedagógus beszámolóját hallhatták a résztvevők. NAPTÁR 1974. február 24.. vasárnap, Mátyás napja. A Nap kel: 6.35, nyugszik: 17.21 órakor. A Hold kei: 6.58, nyugszik: 20.08 órakor. * 1974. február 25., hétfő, Géza napja. A Nap kel: 6.33, nyugszik: 17.22 órakor. A Hold kel: 7.19, nyugszik: 21.16 órakor. Párás idő Varható időjárás ma estig: erő- sen felhős, párás idő, megismétlődő esőkkel. Reggel sokfelé, napközben néhány helyen köd. Gyenge, változó irányú, napközben megélénkülő keleti, délkeleti szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 4—9 fok között. LOTTÖJUT ALOMSORSOLÁS A Sportfogadása és Lottó igazgatóság hétfőn rendezi a lottó februári jutalomsorsolását A 8. játékhét szelvényei között összesen 1149 nyereményt sorsolnak ki. Főnyeremények- 2 üdülőtelek fiaházzal Baiatonszabadi-Sóstón és 2 Zsiguli személygépkocsi. LOTTÖTÁJÉKOZTATÖ A Sportfogadási és Lottó igazgatóság tájékoztatása szerint a 8. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot- 89 fogadó ért el, nyereményük egyenként 65 985 forint. Három találat«« szelvény 6225 van, ezekre egyenként 424 forintot fizetnek. A kéttalála- tos szelvények száma 182 927 darab, ezekre egyenként 18 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. — Szexuális nevelés a családban. A má tramindszenti művelődési házban tegnap dr. Kiss István nőgyógyász tartott előadást a szülők klubja tagjainak Szexuális nevelés a családban címmel. — Pajtásklub. A rétsági Asztalos János Művelődési Központ pajfásklubjának csaknem harminc tagja van. A gyerekek minden vasárnap délelőtt találkoznak. A mai napon társasjátékokkal szórakoznak és ügyességi feladatokat oldanak meg. — Korszerű utak. A Rétsági közös községi Tanács ebben az évben, 430 ezer forintot költ a három község — Bánk, Tolmács és Rétság — útjainak korszerűsítésére és a hidak karbantartására. — Közérdekű bejelentések. Dorogházán ebben az évben két kisebb építkezést is elkezdenek. A községben buszvárót hoznak létre és tűzoitószertár is épül majd a lakosság közérdekű bejelentéseinek végrehajtásaként. Kevesebb fejet fogyasztottunk Megnövekedett feladatok előtt a tejipar Gyakrabban szállítanak kísérletre-kutatásra TIZENÖTMILLIÓ FORINT A Salgótarjáni Kohászat; Üzemekben nagy gondot fordítanak a kísérleti-kutatási munkákra, valamint a technológiák korszerűsítésére. Különböző forrásokból az elmúlt évben is mintegy 15 millió forintot fordítottak ilyen célokra. A kísérleti témák általában a termékválaszték javítására és a technológiák korszerűsítésére irányultak. A cél az volt, hogy a sikeres kutatási-kísérleti munka és a technológiák korszerűsítése 1974-ben már jelentős eredményeket biztosítson a gazdaságosabb termelésben és a termékválasztékban. A gyár kapcsolatot épített ki a Budapesti Műszaki Egyetem szakembereivel, elektromos gyorshőkezelő berendezés létrehozására, valamint a kénsavas pácok regenerálására. Emellett a Budalakk Festékgyárral közösen végzett kísérletek eredményeként a DE- XION-termékek bevonására is hazai festéket tudnak biztosítani. A hazai és külföldi igények arra sarkallják a gyár vezetőit, hogy jelentős energiát fordítsanak a korszerű tárolás és csomagolás módozatainak kialakítására is. A megye hagyományaihoz méltóan a „Béke és barátság” különvonat célja a kommunizmust építő Szovjetunió és népei alkotásainak, történelmi nevezetességeinek megismerése, a két testvéri nép barátságának további elmélyítése. Az elmúlt évek tapasztalatai is igazolják, hogy a „Béke és barátság” vonattal utazók egy életre szóló gazdag élménnyel és sok kedves benyomással tértek haza. Kívánatos, hogy a megye valamennyi ipari és mezőgazdasági üzemének és intézményeinek párt- és állami vezetőiK'ilclÖHqvŰlés a MESZÖV-nél A Fogyasztási Szövetkezetek Nógrád megyei szövetsége február 27-éu Salgótarjánban, az MSZMP I. számú körzetének székhazában tartja meg a kibővített megyei küldöttközgyűlését. Megtárgyalják a fogyasztási szövetkezetek VII. kongresszusa határozatainak, valamint a párt novemberi állásfoglalásának végrehajtását, Pilinyi László, MESZGV-elnök jelentése alapján. A küldöttgyűlésnek számot ad a megyei revizori iroda is az 1972— 1973. évi munkáról. Ezt követően kerül sor a nőbizottság beszámolójára, majd a MÉSZÖV érdekképviseletébe tartozó szövetkezetek1 tesznek jelentést munkájukról. A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztését szolgáló kormány- határozat kedvező fogadtatásra talált megyénk gazdaságaiban. Ennek következtében növekedett a gazdaságok szarvasmarha-állománya. Az elmúlt évben a tehénlétszám több mint hat százalékkal haladta meg az előző évit, s ennek nyomán elérte a középtávú ten.-időszak végére kitűzött fejlesztést. A tervbe vett 15 tehenészeti telepből 12 már felépült. Több gazdaságban 2—500 literrel emelkedett a tejtermelés. Az előnyös változások új feladatok elé állították a tejipari üzemeket. Ügy kellett megszervezni. irányítani munkájukat, hogy az értékesítendő tejet maradéktalanul felvásárolják, biztosítsák annak veszteségmentes feldolgozását. a meglevő készletek minőségének megóvását. E felelősségteljes munkának igyekeztek megfelelni a pásztói és a szécsényi üzemek kollektívái. Tehéntej-felvásárlási tervüket 106,8, illetve 103,3 százalékra teljesítették. Az átadott tej mennyisége a háztáji és egyéni gazdaságokban nagyobb mértékben emelkedett mint a termelőszövetkezetekben és az állaimi gazdaságokban. A tejfeldolgozó üzemek termelése mind mennyiségben, mind összetételében fejlődött. 1973-ban 13,4 százalékkal több tejet dolgoztak fel, mint az előző évben. A gyártott termékek közül azonban a tejszín. s a vaj termelése visszaesett. Bizonyos eltolódás jelentkezett a termelési szerkezetben, a kiszerelt áruk irányában. A növekvő termeléssel szemben a tejtermékek értékesítése nem érte el az 1972. évi szintet. Tejfölből 5,6 százalékkal, túróból 6.2 százalékkal kevesebbet vásárolt a laikos&ág. Nemcsak az intézmények, vendéglátóegységek, hanem a boltok is kevesebb tejet fogyasztottak, illetve adtak el, mint korábban. A helyzet előnyös megváltoztatása érdekében a tejüzemek a kereskedelmi vállalatokkal együtt több intézkedést tettek. Ma már többször szállítanak friss árut naponta a boltokba. Ennek révén eredményesebben tudják teljesíteni a vásárlók igényeit. Különösen előnyös ez a rövid szavatossági tejtermékeknél. A választék bővítése érdekében tisztázták, melyik kereskedelmi egység milyen összetételben köteles tej, tejtermékeket árusítani. Több árubemutatót tartottak, egyikmásik terméket árengedménynyel árulták, javult a propagandám,unkájuk. Mindez kevés volt ahhoz, hogy több tejet és tejterméket fogyasszon a lakosság. A jelenlegi helyzeten csak akkor tudnak gyorsan változtatni, ha kifogástalan minőségű árut állítanak elő, tovább bővítik az áruválasztékot, és az élelmiszerboltokat állandóan friss termékkel látják el. M. L, Márciustól jelentő- szolgálat A megyei mezőgazdasági szervek rendszeresen figyelemmel kísérik a megyében folyó mezőgazdasági munkát. Ennek elősegítésére hozták létre az operatív jelentőszolgálatot. Lényege, hogy a meghatározott időpontban mindenről, ami a mezőgazdasági üzemben történik — gépvásárlás,, állatok ellése, vetés stb. — összefoglaló jelentést készítenek. A jelentőszolgálat a téli időszakban szünetelt. Az idén. márciustól rendelték el a jelentéstételt. Legfontosabb feladatnak ez időben a tavaszi munka összegezését tartják. Nagyon lényeges, hogy az adatok pontosak legyenek. — Balatonfürcden — ahol a művelődési ház hiánya min- den nyáron korlátozza a kulturális programok megrendezését ideiglenes megoldásként művelődési pavilont állítanak fel. A modern, üvegfalú épület lehetőségeket ki* nál kiállítások rendezésére. — A pásztói Lovász József Művelődési Központban március hatodikéin rendezik még a szocialista brigád vezetők fórumát. A résztvevők a szocia- lista erkölcsről hallhatnak előadásit. — Vallás és tudomány. Ez a címe dr. Újlaki István, az MSZMP Oktatási Igazgatósága helyettes igazgatója előadásának, amelyet február 27-én, délután tart a salgótarjáni 211. sz Ipar; Szakmunkásképző Intézet Szalvai Mihály ifjúsági klubjában.. — Jelmezes felvonulás. A sóshairtyáná kultúrotthonban tegnap este a helyi iskola úttörőcsapata farsangi bált rendezett. A jelmezes felvonulásnak és a vidám játékoknak nagy sikere volt mind a gyerekek, mind a szülők körében, TELEFONON MONDTA LE SAJAT TEMETÉSÉT egy 40 esztendős nantesii munkás, miután legnagyobb megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a reggeli munkakezdéskor kollégái sápadtan és remegve menekülnek előle. Minden rábeszélőkészségéi-« szükség volt, hogy elhitesse velük, nem a túlvilágról érkezett. Hamarosan fény derült a rejtélyre: előző nap éppen három közeli munkatársa .azonosította holtttestét”, azaz egy közeli csatornából kifogott hullában őt vélte felismerni. Az „életre kelt” áldozat igazi kálváriája még csak ezután kezdődött; meg kellett vívnia a helyi anyakönyvi hivatal hitetlenkedő képviselőivel is, akik egyszer már bevezették nevét a halotti anyakönyvbe. NYÁRI BALATONI ÉTREND A nyári étrend tervezése nem ötletszerű. A balaton- földvári igazgatóság már tavaly nyáron is komputerekkel figyeltette az üdülővendégek étkezését. A gépi adatfeldolgozás által is megerősített tapasztalatok azt mutatják, hogy a vendégek ételválasztása zömében már a kai őri a szegényebb. korszerűbb étkezésié irányul. FELROBBANT EGY TANKHAJÓ Felrobbant és elsüllyedt egy olasz tankhajó a Csendesóceánon. az amerikai partoktól mintegy kétezer kilométerre. A legénység huszonkilenc tagját egy közelben tartózkodó norvég kereskedelmi hajó vette fedélzetére, tizenegy személyt eltűntnek nyilvánítottak. A LÉGHAJÖS JELZÉSEI A Kanári-szigeteken három alkalommal is vették Thomas Gtatch nyugalmazott őrnagy jelzéseit egy léghajó fedélzetéről. A vállalkozó kedvű férfi hétfőn vágott neki az Atlantióceán légterének, hogy a Pennsylvania állambeli Harrisburs- ból Európába utazzék. A szél- járás azonban egyelőre keresztülhúzta számításait és Déi- Európa helyett Nyuga/t-Afrika partjai felé sodorja. Munkaspftf? Nógrao (Hegyei Bizottság» a Megyei Tanács taoja Főszei kesztŐ: GOTH AB GYULA Szerkesztőségi Salgótarján Petőfi o. L Telefon: 22-94. 22-95. 22-96. ü-91. toazeikesziő: i2-s#4 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-OS Kiadja a Nógrád roegveí lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u 1. Telefon: 10-29 Terjeszti* 9 Magyar Posta. Előfizethető! * helyi pos tahi ratal oknál ás * kézbesítőknél Előfizetést díj egy hóntp'-a sn forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat- S101 Salgótarján. Petőfi a L PL: ttf Bt.: Kelemen Gábor igazgató. Index-szám 5 SS 072.