Nógrád. 1974. január (30. évfolyam. 1-25. szám)
1974-01-30 / 24. szám
NEM EG ¥ kaptafára 21 esztendeje a kaptafa mellett. Földi József az esvik legrégibb cipész a szövetkezetnél Kardos Margit vas itta. . Mitől lesz szép csillogása Heten alakították meg a következe let még 1945-ben. ..lost? Kétszázharminc dolgozója van a Salgó Cipőipari Szövetkezetnek. Nemrégen új üzemcsarnokokat vettek birtokukba Zagyvapálfailván, így a megkétszereződött területen mén gyorsabban és jobb minőségben tudják kielégíteni megrendelőiket. Ezenkívül még több lábbelit készíthetnek. s a tavalyi százezer pár helyett 120 ezer pár cipő gyártását ígérték meg. Igazi gyárszerű már az itt folyó termelés, a , szalagokon 34 ózonban igazítják a kaptafákra a termékeket, melyeket aztán nyolc megye üzleteibe szállítanak. A mintatermékben már új fazonokat készítenek a tervezők. (Sajnos, a merész, divatos formáktól még óvakodnak, „ megrendelők a hagyományos cipődivat szerint rendelnek!) S „ nyári és őszi ■ modellek születnek. Sarkalás. foltozás, cipőjavítás? Sajnos erre már kevesebb lelkesedés marad! Jó volna a szakmunkásképzést is megvalósítani! Az iskola azonban húsz főn felüli képzést vállal csak. s a szövetkezetnek ennyi tanulóra egyszerre nincs szüksége, hisz’ a három évfolyamon ez már hatvan főt jelent. —kulcsár József— Ülésezik az SZMT elnöksége A Szakszervezetek Nógrád Megyei Tanácsának elnöksége ma tartja ülését az SZMT- székházban. A tanácskozáson több fontos témát tárgyalnak meg. Az első napirendi pont: a fizikai dolgozók g'■’érmékéivé] való foglalkozás, továbbtanulásuk segítése és az ösztöndíjak alapításának alakulása. Tájékoztató hangzik el az újítómozgalom helyzetéről, az ezzel kapcsolatos további tennivalókról. Végezetül az elnökség megtárgyalja az 1974. évi munkaprogramot és költségvetést, valamint az első fél' évre kapott üdülőjegyek elosztását. Iskolarádiót avattak A salgótarjáni Csizmadia Sándor úti Általános Iskolában tegnap ünnepélyes keretek között avatták fel az iskolarádiót. A több mint tízezer forint értékű berendezés szerelésében az iskola tanulóinak a gépipari szakközépiskola diákjai is, segítettek. Az első rádióadásban bemutatkoztak a még az év elején alakult úttörőstúdió őrs tagjai. Az ő feladatuk lesz a továbbiakban is a műsorszolgáltatás; az iskola, az úttörőélet eseményeinek közreadása. A tervek szerint az iskolarádió hetenként két alkalommal az órák megkezdése előtt „sugároz” majd műsort. A kis házi stúdió a nemrégiben megépült úttörőszobában kapott helyet. Megszűnt a csempehiány Szerényen, de A mezőgazdasági üzemek zárszámadó közgyűlésének legfőbb feladata, hogy alapos részletességgel, a valóságnak megfelelően elemezze a tagok egész évi munkáját, a gazdálkodást. A szövetkezeti demokrácia biztosítja a tagság jogát, a bátor véleménynyilvánítást. Következésképpen: a zárszámadó közgyűlés komoly munka, és nem dínomdánom, amelynek törvényszerűen eszem-iszommal kell befejeződnie. A korábbi években megyénkben is — az ország más vidékéhez hasonlóan — kialakult, hogy a zárszámadó közgyűlések befejeztével asztalhoz ült a vendégsereg, és nagy vigadalom kezdődött. Azoknak az üzemeiknek, ahol az ilyen vendéglátást a tagoknak rendezik, a tagok szavazták meg, mert esztendőben egyszer közös étkezésen. kívánnak részt venni, senki nem tilthatja meg, hogy ezt tegyék. Való igaz, a tsz-tagok a saját pénzükkel — hacsak nem törvénytelen célokra használják — azt tesznek, amit jónak látnak. De próbáljuk egy kicsit közelebbről szemügyre venni ezt a vendéglátást. Vegyük ehhez alapul a megyei üzemeink gazdasági helyzetét. Az emberek egész esztendőben becsületesen dolgoznak. Ezt senki sem vitathatja. A tsz-ek anyagi helyzetét illetően nem dicsekedhetünk nagy sikerekkel. Ez nem csupán az embereken múlik, hanem a közgazdasági környezetünket kell megsínylenünk. Ha ez így van, akkor tiszta lelkiismerettel fordíthatunk-e egy-egy zárszámadás idején harminc-, negyvenezer vagy ennél is több forintot vendéglátásra? Sajnos, az elmúlt évi tapasztalatok azt igazolták, hogy olyan üzemben, ahol messze a tervezett bevétel alatt, veszteséggel zártak, hízott borjút vágtak azzal a jelszóval; „Szegények vagyunk. de jól élünk.” A legkevésbé hihető, hogy a nagy költekezés a tagok érdekeit szolgálja. Egyáltalán, a tagok szükségét érzik-e annak. hasznosakban hogy őket etessék, itassák a zárszámadó közgyűlés alkalmából? De ez a termelő- szövetkezetnek belső ügye, gondolkodjanak azon, hogy ^z eszem-iszomra fordított összeget nem lehetne-e hasznosabb célokra használni? A zárszámadás azzal folytatódik, hogy különböző küldöttek sokasága lepi1 meg a közgyűlést. Tisztelet a kivételnek, olyanok is, akiknek az égvilágon semmi keresnivalójuk nincs ilyenkor a termelőszövetkezetben. Némely embert viszont mint a mágnes az acélt, vonzza a vigadalom. Mit tehetnek ilyenkor az üzemek vezetői? Megkínálják a vendéget. Elvégre ősi magyar szokás a vendégszeretet. Sőt, egyes helyen a vendégsereget — „elrejtve” a tagság szeme elől — külön helyiségben várja terített asztallal, enni-innivalóval megrakva. Bármennyire is csalódást okoz, az ilyen dolog lassan kimegy a divatból. Ahogyan ma mondják; nem sikk. De nem hogy nem sikk. kellemetlen is, elsősorban a vendéglátók számára. Az étellel-itallal traktált vendég valamivel honorálni akarja a kedvességet. Felszólal a közgyűlésen, semmitmondó beszéddel untatva a közgyűlésen részt vevő termelőszövetkezeti tagokat. Elvéve az időt azoktól az emberektől, akik politikai vagy szakmai dolgokban sok fontosat mondhatnának. Akiknek valóban kötelességük értékelni a közgyűlés munkáját, tolmácsolni az irányító testületek állásfoglalását a gazdálkodást illetően. Nem egy üzem a megyében szép példáját nyújtja, hogyan lehet szerényen a vendéglátással, de annál mélyebb tartalommal lebonyolítani a zárszámadó közgyűlést. Most már ez a divat. Ez. lett a sikk. És bárhogyan mérlegeljük is, ez a hasznosabb az emberek számára. Akkor miért ne végeznénk munkánkat egyre hasznosabban? Bobál Gyula Az utóbbi néhány évben gyakran szerepelt a csempe- gyártó ipar az újságok cikkeiben, híreiben. Örvendetes, hogy e tudósítások az ágazatfejlesztésről, komplett külföldi gyártó berendezések vásárlásáról, a korszerű magyar csempegyártó ipar megteremtéséről szólnak. — Az elmúlt három esztendőben nagyot léptünk előre — mondja Farkas Ödön, az Építési és Városfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője, a beruházások tárcaszintű koordinálója. — Mindez annak köszönhető, hogy sikerült időben felismerni az adottságokat és lehetőségeket, s ennek alapján gyors és hatékony döntések születhettek. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a lakásépítkezések nagymérvű bővítése és a lakosság igényeiben bekövetkezett nagy minőségi változások hatására jelentősen bővítenünk kell a fal- és padlóburkoló anyagok gyártását. Korábban ugyanis az volt az elképzelés, hogy saját iparunkat nem fejlesztjük jelentősen és szükségleteinket importból fedezzük. Hamarosan kiderült azonban, hogy a többi szocialista ország is hasonló cipőben jár. Általános volt a csemoehiánv és így később sem várhattuk tőlük, hogy nagy mennyiségű csempeigényünket kielégítik. Szakembereink az akkori helyzetben abból indultak ki, hogy a hazai évi 500—600 ezer négyzetméter csempetermelés mellett évente kétmillió négyzetmétert kellett importálni, azaz a hazai termelésnek mintegy négyszeresét, s ezt is jórészt Nyugatról. Egy négyzetméter csempe átlagosan két dollárba került, könnvű kiszámítani, hogy az évi import., mintegv 4 millió dollárt emésztett fel. Kiderült, hogv e. rtlen év importkiadásai- bó! megoldható a csempe- gyártó ipar teljes rekonstrukciója és termelésének olyan mérvű bővítése, amelv gyakorlatilag feleslegessé teszi a további importot. Ennek a koncepciónak a jegyében indult meg a gyártó kapacitások bővítése, amelv a mostani ötéves terv időszakában lényegében be is feleződik. A budapesti porcelán- gyár rekonstrukciója során úi fajansz csempegyárat helyeztek üzembe, amelynek gépeit az olasz SITI cégtől vásárolták. A gvárban ígv most már évente egymillió nésvzetn’’'- tér színes, mintás esem o'] át. Utónak elő. A hódmezővásárhelyi kerámiakombinátban két Import helyett hazai fejlesztésből Romhány jól vizsgázott új gyártó vonalat építettek, ezek teljesítménye évi 1.2 millió négyzetméter. A fejlesztés ugyancsak olasz együttműködéssel valósult meg. A korszerű, nagyrészt központi, illetve távfűtéses rendszerrel épülő lakások mindinkább kiszorítják a cserépkályhákat, s ennek következtében az évek folyamán jelentősen csökkent a kályha- csempeigény. A romhányi kályhacsempegyár több mint 500 munkásával nagy hagyományokkal rendelkezik, ezért volt helyes az a döntés, hogy a gyárat nem szüntetik meg, hanem a nagy tapasztalatokra támaszkodva, termelő kapacitását átállítják burkolócsempe gyártására. Évi 400 000 négyzetméter falburkoló és évi 500 000 négyzetméter padlóburkoló csempe-gyártóvonalakat helyeztek üzembe, amelyeken már meg is indult a termelés. A kőbányai téglagyár padlóburkoló üzemét szintén korszerűsítették, s ennek eredményeként 250 000 négyzetméter kapacitással bővítették a gyártást. Hódmezővásárhelyen hasonló, metlachi típusú padlóburkoló csempe gyártósort helveztek üzembe, amelynek évi kapacitása mintegy félmillió négv- 'zetméter, és egy további gyártó vonal építése is szerepei a jövő terveiben. Az elmúlt három esztendőben a falburkoló csempék gyártása mintegy hatszorosára. a padlóburkoló csempéi* termelése több mint háromszorosára nőtt. Mindennek eredményeként az 1970. évi 2 millió négyzetméterrel szemben a múlt évben már csak 500 000 négyzetméter importra volt szükség, annak ellenére, hogy az igények azóta jelentősen növekedtek. A behozatalt nem lenne helyes teljesen megszüntetni, hiszen a külföldi típusok, minták nagymértékben hozzájárulhatnak a hazai ioar most már kétségtelenül széles skálájú választékának további bővítéséhez, a különleges igények kielégítéséhez. A helves gazdaságpolitika és a kapacitások gyors fejlesztése eredményezte, hogy hosszú évek után megszűnt a feszültség a csempepiacon, s a termelés nagymérvű fejlődése e1- lenére az iparnak sincsenek eladási gondjai. V. I,. év után Tiribesen Sikeres Tiribesen készül az évi számvetés. A szocialista brigádnaplókat is összegyűjtötték, hogy ellenőrizzék; mi valósult meg az ígéretekből. — Az üzem fennállása óta a legnagyobb termelési eredményt érte el tavaly — újságolja Sándor Gáspár, az aknavezető. — Egész évben egyenletes volt a termelés» Csupán akkor ingadozott, ha a fronton átszerelés volt. Végső soron 5914 tonnával termeltünk többet a tervezettnél. Szükség volt a szenünkre — mondja. A mennyiség fontos mutató, de azért önmagában még nem minden. A gazdaságosság, hatékonyság az amit még inkább elemzés alá kell venniük. Ezekről a mutatókról hallhatnánk e már valamit ? — A terves már számolja, majd hozom a kimutatást — ajánlkozik Szabó Imre. a szakszervezeti bizottság titkára. Közben azt is megtudom. — mert nem titkolják — az Élüzem címre is pályáznak. Ez még a többiek eredményeitől is függ majd. A számításokból kiderül, hogy éves átlagban 14 munkással kevesebb érte el a terv- ú!teljesítést. A szén fűtőérté- te átlagosan 100 kalóriával 'mit nagyobb, és tonnánként '2.57 forinttal kaptak érte többet. A szén önköltségéből viszont tonnánként éves átlagban 20 forintot megtakarítottak a tervezetthez viszonyítva. Amikor ezekről a számokról értesülök, már úgy érzem, nem alaptalan a reménykedés az Éiüzem címre. — Az üzem- és munkaszervezés, és talán elsősorban a szocialista fronthrigád egész évi egyenletes jó munkájának köszönhetők ezek az eredmények — vallja a szakszervezet titkára, majd így folytatja: — A több termelés mellett is sikerült előbbre lépni a biztonságosabb munkában. A baleseti gyakoriság az elmúlt öt évi átlaghoz viszonyítva egynegyedével csökkent, és a kieső műszakszám is hasonlóan. Lehet tehát biztonságosabban, kevesebb balesettel is többet termelni. Ez azonban olyan dolog hogy soha nincs megnyugvásra ok. és kell még közösen tennünk balesetek megelőzéséért mondja Szabó Imre. Ahogy beszélgetünk. Barta Gyula, a 120 tagú szocialista Erontbri.gád egyik szakvezetője csatlakozik hozzánk. Már az idei tennivalókat latolgatják. Az első negyedévben napi 62 vagon szenet várnak Tiri- besről. Januárban eddig másfél százalékos túlteljesítés van. Később, ahogy a bánya I adottsága: alakulnak, úgy t terv is csökken valamelyest — Gyula, mennyit vállal a brigád az idén terven felül? — teszi fel a kérdést az üzemvezető. — Tavaly egy százalékot ígértünk, azután 2 százalék feletti lett az éves túlteljesítés. — Remélem, ennyit az idén is vállaltok. — Nem olyan egyszerű az. Ami tőlünk telik, megtesszük, de számoljunk csak. A jövő hónapban lesz egy front átállásiunk a vető miatt. Ez kieséssel jár, amit figyelembe kell vennie a vezetőségnek is. Lesz azután még egy másik átszerelés is, valamikor augusztusban- amit megint csak kalkulálnunk kell — mondja a szakvezető. — A két százalék, mint cél, elfogadható? Ennyit éves átlagban csak adtok? — Ha rajtunk múlik, bizto- — • san. Egyezzünk meg egyelőre 1500 tonnában, ennyit bizonyosan ad a brigád terven felül az évben — mondja mosolyogva, és erre már Sándor Gáspár is nevet. — Lesz az több is, Gyula. — Én is úgy gondoltam. De más az, ha ígérni kell, és más, ha teljesíteni. Bodó Janos NÓGRÁD — 1974. január 30., szerda 3 sokat a
