Nógrád. 1973. december (29. évfolyam. 281-305. szám)
1973-12-31 / 305. szám
MEGTERVEZETT boldoffsá« C7 (7 a nemzeti vagyon jelentős ÖSSZEEÉK-E A KETTŐ, a tervezés és a boldogság? Hiszen az egyik a rendezettség, a meghatározottság szigorú világát idézi elénk, a másik érzelmek hullámzó játékát. 3 mégis, az emberek nagy többsége megtervezi boldogságát, a kisebb és nagyobb örömöket, s ezt dugva tarsolyába vág neki minden esztendőben a hétköznapok kusza útjainak. Többet akar, ez viszi előre. Tudatosain akarja e többet, ezért ember. S ha úgy teszi ezt, hogy közben másokat is gyarapít. a közö6 érdekeket szintén szolgálja, egyezteti az egyéni és az általánosabb célokat, már úgy cselekszik, ahogyan a szocialista társadalom polgárának ülik. Az egy-egy esztendőt felölelő népgazdasági terv nem tartozik a mindenki által agyonolvasott politikai irodalom közé. Mert sok helyen, miként is hatna otthon, a családi asztal mellet azt mondaná: no nézzétek csak! Az áll az újságban, hogy 1974-ben öt százallékkal növekszik a nemzeti jövedelem. Furcsa lenne. Az asszony esetleg hüle- dezne, a gyerek meg valami csattanóra várna. Családi körben arról esik szó, hogy mi lesz a bölcsődéből „kiöregedett” gyerekkel, jut-e számára az óvodában hely? Kap-e béremelést a gyárban a férj, s végre örvendhet-e a rövi- debb munkaidőnek a bolti pult mögött sürgölődő mama? Talán új lakásba költözhetnek, mennyit lendít rajtuk a két gyerek után járó, megemelt családi pótlék... Lehetőségeiket latolgatják: boldogságukat tervezik. Túl egyszerűen hangzik ez? Minden bonyolult folyamat végeredménye egyszerű. Lapozzuk fel az 1970 október 3-án elfogadott törvényt, amelyben a negyedik ötéves terv fő célkitűzését így fogalmazták meg: „A népgazdaság olyan dinamikus fejlődését kell elérni, amely lehetővé teszi a lakosság életszínvonalának rendszeres és viszonylag gyors növelését, életkörülményeinek és kulturális ellátottságának további javítását, a termelésnek a korszerűség követelményeivel összhangban álló fejlesztését, gyarapítását". Mi köze ehhez a beszorult csapággyal bíbelődő karbantartó lakatosnak, a raktárban zsákoló tsz-tag- nak, a jeges úton küszködő gépkocsivezetőnek, a statikai számításokat végző mérnöknek, a tanárnak, az egészségügyi dolgozónak, a könyvtárosnak, a tanácselnöknek...? Csak annyi, hogy minden általuk és értük történik. Ezért, hogy a nagy számok, az összegező mondától: mögött fölfedezhetjük egyéni boldogulásunk, családi boldogságunk meg tervezhetőse- gét. IDÉN A MUNKÁSOK és az alkalmazottak egy keresőre jutó reálbére 2,3 százalékkal nőtt, 1974-ben 3,7 százalékkal lesz nagyobb. Az egy főre számított reáljövedelem — 1973: 4-4,5 százalék, 1974: 5-5,5 százalék — szintén gyorsabban emelkedik. Erőteljesebb lesz az életszínvonal javulása, Ígéri a terv. S mi ez „aprópénzben?” Például 1,2 milliárd forint bértöbblet az állami ipar és építőipar 1973-ban béremelésben nem részesült munkásainak, a kisegítő állománycsoport dolgozóinak, a tanácsoknál tevékenykedőknek, mások mellett Gyermekenként száz forinttal — június 1-től — gyarapítóit családi pótlék a két utódot nevelőknek. Mi húzódik meg a beruházásokra szánt 117—118 milliárd forint mögött? Egyebek között a 880 megawatt teljesítményű paksi atomerőmű építésének megkezdése, az évente 280 vagon ízes gyulai szárazkolbászt előállító húskombinát kialakítása, a kétezer kilo- wattos Kossuth-adó — a mostaninak majd’ hétszerese — munkálatainak indítása. Boldogabbak lehetünk, leszünk mindezektől, s ezernyi más, föl nem sorolt dolgoktól? Külön-teülön köznapi esetek ezek, ám összességükben már erőteljesen befolyásolják mindennapjainkat, közérzetünket, világlátásunkat. Mert tekintetünk — hiába vagy nem hiába, így van — először környezetünket fogja vallatóra, s csak azután nézi a tágabb látóhatárt formáló eseményeket. Több mint tízezer család tervezheti, hogy megoldódik a nagy gond, s óvodába kerül a gyerek, mert 1974-ben 12 000 hely létesítése a teendő. Hatezer család életritmusába szól bele. hogy a továbbtanuló fiú, vagy leány kollégiumba mehet; ennyi új helyet teremtenek. Pedagógusok ezreinek munkáját .könnyíti, teszi tartalmasabbá a 720 új iskolai osztályterem, az állami és szövetkezeti kereskedelemben — szeptember végén ennyien voltak — 452 ezren fontolgathatják, a fokozatosan bevezetendő 44 órás munkaihét mire ad időt... Hosszú a sor, a végét alig látni. Mert százezer rászoruló várakozhat, talpalhat kevesebbet azzal, hogy 1974-ben ötven új orvosi körzetet alakítanak ki, a kismamák terheit enyhíti, hogy ezer helyett 2500 forint segélyt vehetnek fel, a vezetékes vizet, a csatomét nélkülözők egy csoportjának óhaja teljesedik be azzal, hogy több száz millió forinttal növekszik a közműépítésre fordított összeg. Példáinkkal azt kíséreltük meg, ami szinte lehetetlen: családonként részeire bontani egy esztendő népgazdasági tervét Azaz amit említettünk, esetleges, véletlenszerű, de talán megérezni olvasásukkor az összefüggéseket, rész és egész elválaszthatat- lamságát. Azt, hogy szoros kapcsok kötnek mindenkit a társadalomhoz, ha akarja, ha nem, boldogsága — a tisztességesek, a becsületesen igyekvők boldogsága — csak a nagy egészbe ágyazottan lehet értelmes, igaz, elérhető. Megtervezett boldogságunk a népgazdaság, a társadalom egészének teendőit summázó programira támaszkodik, e program pedig végső soron arra, amit szellemi, anyagi gyarapodásunkért egyénenként teszünk. Bűvös kör lenne? Nem. nem az. A DOLGOK, ÉLETÜNK természetes rendje, aniftak érvényesítése, amit a XVIII. században élt közgazdász, Adiam Smith így fogalmazott meg: „a világ gazdagságát nem ezüsttel, vagy arannyal szerezték meg, hanem munkával” . Sohsok ezer évvel ezelőtt Az ember Ázsiából jöt Amerikába (bár akkor mé, nem így hívták ezt a föld részt) 12—15 000 esztendő ve ezelőtt, s hídként Alaszka é: Csukotka közötti szárazföldé: használta fel. Hányán lehettek a két Anne rika vöröslbőrű lakóinak ősei' Az akkori emberiség kis lét számát figyelembe véve feite hető, hogy mindössze néhán> tízezren. Azonban nem sok évszázad múlt el, és létrejött a? inkák, az aztékok birodalma az olmek, és csiimu kultúra, s ehhez sok-sok ember erőfeszítésére volt szükség. Mi történhetett? A válasz az a napjaintobar divatos kifejezés, amelyet ed dig csupán saját korunkra alkalmaztunk : demográfiai rob bánás. Egy ameri,kai egyetem tudományos munkatársa, dr. Pató'* Martin ezt a szociológiai szakkifejezést használta, amikor megpróbálta a fenti paradox helyzetet megmagyarázni. A sarkkör! tundrák nomád vadászai már régen hozzászoktak szigorú környezetükhöz, mégis a környezet csak nóhányukat tudja eltartani. Megváltozott a helyzet, amikor a sovány szarvast, vagy más vadat üldözve a vadászok átvágtak azon a helyen, ahol most a Behring-tenger vize hullámzik. Itt, délebbre, a klíma enyhébb, és több a vadászható állat is. A természetben azonban minden összefügg: változások történtek az állatvilágban is. Paul S. Martin véleménye szerint az embernek csupán három évszázadra volt szüksége, hogy hatalmába kerítse a mai Kanada térségeit, illetve ahhoz, hogy benépesítse egész Amerikát északtól déliig, nem többre 10 000 évnél. A terjeszkedő emberiség áldozatául esett a masztodon, a mam- mut, az ősimajom, az amerikai ősló és más állatok, amelyekről a paleontológusok azt állítják, hogy 10—11 000 évvel ezelőtt kihaltak. Képernyő és ismeret- terjesztés Valaha, jő tizenöt évvel ezelőtt a televíziózás hajnalán, a művelődési házakban meg* bróbálták úgy kiírni a heti tévéműsort. hogy a jelesebb népművelési ismeretterjesztő adásokat aláhúzták, időnként még kiegészítő beszélgetéseket, vitákat is szerveztek az adások előtt vagy után. Kezdeti lépések voltak ezek, és abból a helyes felismerésből adódtak, hogy a televízió ne konkurrencia legyen a népművelésben, hanem a legnagyobb hatásfokú segítőtárs, „akire” jobban lehet számítani, mint a legjobb előadóra. Igaz, ebben az időben a nézőközönség egy jelentős része még nyilvános helyeken — mindenekelőtt a művelődési házakban — nézte a televíziót. mert a saját tulajdonban levő készülékek száma még kevés volt. Telt-múlt az idő. az előfizetők száma meghaladja a kétmilliót, és lassan-lassan teljes lesz a telítettség az országban. ami azt jelenti, hogy nagyjában-egészében minden magyar családban található már televíziókészülék. Már túléltük a televízió okozta népművelési válság első hullámait, már tudják a művelődési házakban, hogy nagy sikerű szériák vetítési naoja- in — rendszerint csütörtökön — nem jó nagy tömegre igényt tartó programot szervezni, mert a nézők otthon ülnek a képernyő előtt. Ugyanez a helyzet szerda esténként, ha nemzetközi labdarúgó-mérkőzést közvetítenek. s természetesen hétfőre lehet sok mindent szervezni — az adásszünet miatt. (Igaz, a rádió oly mértékben ..felnőtt” az utóbbi években, hogy hétfő esténként, meg gyakran a rádió jó műsorai miatt maradnak otthon az emberek.) Hovatovább már az is bekövetkezik. amire tizenöt év ve) ezelőtt a népművelők csak szép álomként számítottak, hogy a közönség szelektál, nem néz mindent. ilyenformán marad ideje másra is. Mindenekelőtt olvasásra — mert ugye, a híradót azért csak végig kell nézni —, de néha még arra is, hogy be se kapcsolja a készüléket a kedves néző, sőt még hazulról is elmenjen egv adónapon. A helyzet tehát sokat változott, de a népmű ve:eí 'mintha nem alkalmazkodna eléggé ezekhez a változásokhoz. Nem. próbálja felfedezni a televíziót, mint a szervezett népművelésre oly’ kitűnő lehetőségeket adó, nagyszerű eszközt. A napokban ismertették például a Magyar Televízió 1974-es első negyedévi műsortervét. Abban, egyebek között ilyen programokat találunk; az egy-egy filmrendező életművét bemutató sorozatban Fábri Zoltán tizenhárom filmjét, az Orosz klasszikusok soxozatbah. Gogol, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Csehov, Gorkij egy-egy alkotásának filmváltozatát. Kifejezetten népművelési célokkal készült az a tízrészes sorozat, amelynek első felét az első négy. Írben láthatják majd a nézőit, „És színész benne minden' férfi és nő” címmel. A műsor alcíme; Kalandozás kétezer év színpadán, ami jelzi, hogy ez tízszer egyórás utazás lesz a dráma történelmi, társadalmi, filozófiai. ízlésbeli tájaira. Nem egyszerűen előadásokról van szó — Gyárfás Miklós műsorvezető mindösz- sze tíz-tíz perceket beszél —, hanem mindenekelőtt drámák vagy drámarészletek bemutatójáról. amelyek rendkívül jól szolgálják a színházi kultúra terjesztését. A képzőművészeti, művészettörténeti sorozatok eddig is hasonlóan kitűnő ismeretterjesztő lehetőségeket kínálnak. Az év első negyedében például egy hat-, és egy kilencré- szes sorozatban Leonardo da Vinci életével ismerkedhetnek meg a nézők, illetve az archeológiái feltárásokról kapnak nagy áttekintést a krétai emlékektől napjainkig. A példákat még hosszan lehetne sorolni, ami a televízió adásait illeti. Annál kevesebb a példa arra. hogy az ilyen típusú műsorokat a művelődési házakban, klubokban szervezetten, esetleg az adásokhoz csatlakozó kiegészítő programokkal néznék végig. A magyar televíziózás tizenöt esztendeje után nem ártana ismét felfedezni a képernyőt, mint ismeretterjesztő fórumot. Mészáros Ottó R égi szép idők (Auld Lang Syne). Ismét megannyian énekelték e skót dalt szilveszter éjszakáján az egész világon, nemcsak az angolul beszélő országokban. Poharak vidám csendülése közepette, kéz a kézben újra visszaemlékeztünk a régi napokra Egyébként a dal első változata nagyon öreg, a második és a harmadik változatot a nagy költőnek, Robert Burns- nek köszöni a világ. Az ősi skót és i gael, azaz a felvidéki skótok kelta nyel- } vének szavai — persze — feledésbe | merültek, de a dallam a régi. Fut az idő. Jócskán elmúlt már hetven, amikor az életben egyetlenegyszer találkoztam Tersánszky Józsi Jenővel. Röpke találkozás volt egy dunántúli városban. Életkorára céloztam. — Lehet, hogy igaz, hetven múltam — simította végig kurtára nyírt haját —, bár azt hiszem, komolyan még nem is gondolkodtam ezen. Egyszer talán majd ennek is eljön az ideje. Mert bizony mostanában nemigen érek rá. Kis szünetet tartott. — Hogy min. dolgoztam legutóbb? Persze, tudom már — csillant fel a szeme. — Nagyszerű somfabotot faragtam. A botot még hatvan évvel ezelőtt vágtam valahol, s most kifaragtam. Nagyon szép bot. Nem láttam azt a botot. Most hol lehet? Néhány Salgótarjánban, vagy Budapesten lezajlott beszélgetésre is emlékszem az elmúlt évekből. Valamennyit, persze, nehéz lenne még oly röviden is elmesélni, s talán nem is szükséges. Valaki egyszer hosszú repülőútjáról beszélt. — Egyszer csak megszólalt egy kellemes hang a mikrofonban. Közölte, hogy mi látható alattunk. Kréta szigete fölött repültünk, a gép alacsonyabbra ereszkedett. Ügy tűnt, zuhanunk. Megnéztük Krétát. Valóban hófehérek voltak a hegyei. E néhány emlék is csak villanás az évek távolából. A beszélgetéseket egy ÜNNEPI JEGYZET Krétáról, sonifaboiról kis Sony magnetofon hangszalagjai is őrzik. így hallom Veres Péter hangját. Azt kérdeztem éppen tőle: — Péter bácsi sose ideges? (Kérte, hogy így szólítsam.) — Hogy mondjam, a szónak abban az értelmében, ahogyan például egy asszony ideges, tehát a szó drasztikus értelmében, nemigen — hangzott a válasz. — Nem lehet azcfnban az ember író, s főleg nem tudhat szenvedélyesen írni, ha nincs benne — ahogyan már megírtam — meztelen idegekkel a társadalomban. Gobbj Hilda pedig életének — színházon kívüli — legizgalmasabb, élményéről beszélt. — Ez, sajnos, a háború. Illegalitásban voltam egy évig... Ügy éreztem akkor, hogy fiatal voltam, és mint minden fiatal, aki pláne művész, forradalmár — József Attila társaságába tartoztam, fiatal költők, írók, színészek közé —, szóval, megpróbáltunk nemcsak a színpadon keresztül, hanem az életben is harcolni az embertelenség ellen. Bernáth Auréllal pesti Duna-parti lakásában találkoztam. Az európai, s ebben a magyar művészet jövőjéről mondta: — Ez tulajdonképpen megválaszolhatatlan kérdés. Jelenleg a művészet, megítélésem szerint, egy tisztulási folyamat kezdetén áll. Azonban annyi olyan lépés történt, amely a művészetet teljesen járatlan utakra vitte, hogy egy ilyen folyamat hosszú-hosszú évtizedeket vesz igénybe. Nem sorolom tovább e személyes találkozásokat, kikapcsolom a magnetofont. De ha már a régi időkről, elmúlt évekről van szó, elmondom a történetet, ami dédapámról járta. Nyolcvanhárom éves korában halt meg. Amint mondják, mind a harminckét fogát elvitte magával a sírba. Egyszer, amikor a kovácsnál lovat vasaltak, azt mondta a kovácsnak: — Ejnye, te Lajos, ezt a szöget csak úgy verted bele, hogy én a fogammal is kihúzom. Azt mondta neki a kovácsmester: — István bátyám, ha fogóval ki tudja húzni, akkor is öt pengőt adok. Öt pengő akkor egy pár csizma ára volt. Dédapám megfogta fogával a szöget, kihúzta. A történet másik változata szerint még mielőtt kihúzta volna, fogával elharapta a patkószöget. Ha pedig foltozta a szűrét nagy zsák- varró tűvel, s .nem akart kijönni a vastag anyagból a tű, megkapta a fogával. — A kutya teremtette, micsoda tűket csinálnak mostanában — mormogta, s elharapta a tűt. Olyan ember volt. Persze, már akkoriban is az járta: bezzeg a régi szép időkben, amikor még a tű is más volt, meg a patkószeg. A zért Rábai Miklósnak, a világszerte ismert koreográfusnak egy mondata még idekívánkozik. Megkérdeztem tőle is, szerinte mi a boldogság? — Sohase annyit dolgozzon az ember, amennyit kell, hanem mindig egy kicsivel többet,, mert ez az emberi többlet teszi a világot emberivé — válaszolta. S ha már szó volt róla, s koccintottunk a „régi szép idők”-re, koccintsunk az újakra is, amelyekben még emberibbé válik majd a világ. Mert erre igazán szükségünk van. Boldog új évet! Tóth Elemer Bernatli László
