Nógrád. 1973. december (29. évfolyam. 281-305. szám)

1973-12-31 / 305. szám

Vázlat ! Nem mindig volt újév... Lezajlottak idén a választá­sok a Magyar Képzőművészek Szövetségében, ezután a terü­leti szervezeteknél, s a hozzájuk tartozó megyei csoportoknál is új vezetőséget választottak. A Magyar Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyaror­szági Területi Szervezete Nóg- rád megyei csoportjának tit­kára ez év júniusától a Salgó­tarjánban. élő Lóránt János Munkácsy-díjas festőművész lett. Eltelt egy esztendő. Lóránt János műtermében arról be­szélgetünk : képzőművészeti életünkben milyen eredmé­nyeket hozott 1973, s mit vár­hatunk az új évben. Nem mindenre kiterjedő számve­tést készítünk. Annyi aaonr ban beszélgetésünk során kiderült, hogy 1973. eredmé­nyes év volt képzőművésze­ti életünkben. Jelentkeznek az iparművészek A csoportnak jelenleg fr- íannégy tagja van, Balassa­gyarmaton él Jánoesy Ferenc, Farkas András, Réti Zoltán, Benczú rf alván dolgozik idős Szabó István Kossuth-díjas szobrász, Kisterenyén él Ra­dies István, Somoskőújfalun Somoskői Ödön, Salgótarján­ban pedig Czinke Ferenc Munkácsy-díjas, Hibó Tamás, Iványi Ödön, Kerekes László, Lóránt János Mumkácsy-dí- jas. Mustó • János, Mészáros Erzsébet és Szatmári Béla. Terv szerint, az iparművé- rzek, a Romhányban élő ke­ramikus házaspár, Horváth Sándor és felesége,, Salgótar­jániban Dienes Anna, Hamza Erzsébet, Takács Géza üveg­tervezők stb. fokozottan be­kapcsolódnak majd a területi munkába. Kiállítások A balassagyarmati Horváth Endre Kisgalérián túl me­gyénkben csak kiállítási célt szolgáló helyiség nem áll rendielkezesne. A legfontosabb képzőművészeti tárlatok a salgótarjáni Megyei József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában nyílnak meg. A jövőben ezért is gon­dot kell fordítani a többi mű­velődési intézmény (iskola, művelődési házak, és így to­vább) kiállításainak összehan­golására. szerves beillesztésé­re a megyei képzőművészeti tárlatok sorába. Ez éviben — ennek ellenére — gazdag kiállítási progra­munk volt, A jövőben talán nem ártana, ha néhány kiál­lítással kevesebb nyílna, -így még nagyobb gondot lehetne fordítani a színvonal további emelésére. Igen nagy visszhangja, volt a salgótarjáni tavaszi tárlat­nak, a második országos zo- máncbiennálénak, a szabad­téri szoborkiállításnak. A ta­vaszi tárlat kiírásában, s a díjakban 1974-től változáso­kat terveznek. Mindenekelőtt a területen élő iparművésze- Ket szeretnék köszönteni a tárlaton (Miskolcon Nagy Gy. Margit, Romhányban a Hor­váth házaspár, Salgótarjánban Takács Géza, Hamza Erzsé­bet, Dienes Anna, Mészáros Erzsébet). Részben e törekvés* sefl. is összefügg, hogy a helyi építészekkel, városépítőkkel szorosabb kapcsolatot kíván­nak kialakítani a képzőművé­szek. A díjazásban, ugyancsak terveznek változtatást Az idei zománcbiemnále anyaga egyenletes volt (megyénkből Radics és Szatmári szerepel­tek sikerrel), sajnos nem kap­ta meg azt az országos pro­pagandát, amelyet megérde­melt volna. Ebben talán a rendező szervek szervezési hiányosságának is volt szere­pe. A bdennále anyagát az el­következendő években üveg­művészeti anyaggal kívánják bővíteni (Természetesen, csak a salgótarjáni galéria elké­szülte után.) A salgótarjáni szabadtéri szoborkiállítás a legnépszerűbb a közönség kö­rében, a jövőben anyaga to­vább bővül majd. A Műcsar­nok egyébként jövőre foko­zottan segíti kiállítási prog­ramunkat. A már említett há­rom jelentős kiállításon kí­vül a Műcsarnok vállalta évenként egy jelentős mai magyar alkotó bemutatását, s felajánlotta, hogy a Buda­pestre érkező külföldi anyag­ból évenként egyet bemutat Salgótarjániban. A balassa­gyarmati kasgáléria kiállítási programját jövőre ugyancsak gondosan tervezték. Még néhány eredmény. Ka­towicében szép sikerrel mu­tatkoztak be augusztusban az észak-magyarországi festők tárlatán a nógrádiak is (Já- nossy, Lóránt, Farkas, Réti, Ra­dios. Iványi. Mustó, Somos­kői). A miskolci grafikai bí- ennálén Czinke, Lóránt, Hibó szerepelt. Czinke elnyerte a Szakszervezetek Borsod me­gyei Tanácsának díját, s az észak-magyarországi területi szervezet plakettjét kapta. Hi­bó sikerrel állított ki a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának idei budapesti tárlatán. Ivá­nyi ez évben Besztercebányán és Salgótarjánban, Mustó Szombathelyen és Székesfe­hérváron rendezett egyéni tár­latot, de volt egyéni kiállítá­sa Jánossynak és Rétinek is. Farkas és Réti egyébként Ka­towicében művésztelepen vett részt. Lóránt pedig szlovák művésztelep vendége volt. Linzben Czinke és Lóránt művei is láthatóak voltak a magyar hét alkalmából rende­zett kiállításon. Mustó ez év­ben a Képcsarnok Vállalattól öt festmény elkészítésére ka­pott megbízást. Szocialista szerződések Kerekes László kivételével, aki a zománcbiennále plakát­jának és katalógusának terve­zéséért nívódíjbar: részesült, minden Salgótarjániban élő képzőművész kötött szocialista szerződést üzemeikkel, vállala­tokkal A Nógrádi Szénbá­nyák Vállalattal idős Sza­bó Istvánnak van megál­lapodása. A szocialista szer­ződést idén kapta meg Hi­bó és Szatmári. (A megyei tanács által kiírt Madách- plakátpályázatot egyébként Szatmári nyerte, kivitelezésé­re nem került sor.) A szocia­lista szerződések jelentőségé vitathatatlan, kölcsönös elő­nyökkel jár, s fejleszti a kép­zőművészeti kultúrát. A jövő­ben jó lenne, ha a nem Sal­gótarjánban elő művészek is részesülhetnének ennwir elő­nyeiben. Jövő évtói a megyei cso­port élete is önállóbb lesz. Átfogóan a megyei tanács jogkörébe kerül például a zsűrizés, a díjazás, a vásár­lás. A felszabadulás harminca­dik évfordulójára Borsod- Abaúj-Zemplén. Heves, és Nógrád megye pályázatot szervez közösen. A művészek erre fokozott gonddal készül­hetnek. A pályázatra érkezett legjobb alkotásokat majd Miskolcon, Egerben és Salgó­tarjánban mutatják be. Hogyan lett január 1. az év kezdete és szilveszter a vi­dámság ünnepe? Elég válto­zatos. kalandos életút során — mondja Ponori Thewrewk Aurél csillagász-történész. A régi Egyiptomban példá­ul még július közepén kezdő­dött az esztendő. Akkor az évet 12, egyenként 30 napos hónap és utána 5 szökőnap alkotta. Ezek a többletnapok aligha lehettek kellemesek; ilyenkor ugyanis nem volt szabad semmit elkezdeni, s nem volt szabad mulatozni, lakodalmat ülni sem. A zsi­dók ősszel, Tisri hó elsején kezdik az évet. mert most 5733 esztendeje azon a napon született Ádáxn. Rómában az időszámításunk előtti III. század végén a konzulok általában március első félében léptek hivatalba; ekkor kezdődött a konzuli év. Egyébként is márciusnak Mars isten volt a névadója, aki viszont kezdetben a föld­művelés istene volt, s a föld új életre keltéséhez kapcsol­ták az év kezdetét. A márci­usi új évet bizonyítja, hogy szeptember, október, novem­ber és december csak akkor lehetett a hetedik, nyolcadik, kilencedik és tizedik hónap — ami az elnevezésükben rej­lő latin számnevekből követ­kezik —, ha az esztendő va­lóban márciusban kezdődött. Szepesi József: Jön az új év Ny érit a szét, vele horkan erdő, mező, hegyoldal Fagy csikordul. A tél sorban befed mindent ma hóval. Szürke fátyol leng az égen Homályt ölt az unalom Karácsonyfák erdejében vadcsapáson rókanyom. Jön az űj év. Űj ruhája csupa bunda meg selyem Ödön élet örök álma: becses, pazar sejtelem. Tarsolyában hurkapálca kismalac, bor, jó remény Jövő titka, tagnap ára — övé, tiéd és enyém Folytsuk borba ami megszűnt új vizeken vár a rév Holnap újból újra kezdünk mindent — meghal ez az év. T. E. Kós Károly: ÉN ÉS AZ ÍRÁS BEVALLOM, NEHEZEN szántam reá magamat, hogy elmondjam, néhány elgondo­lásomat iró-magamról és az írásról. Nehezen, mert egyrészt az én szellemi alkatomat, élet- szemléletemet. lelki beállított­ságomat egy igen-igen régi korszak nevelte, alakította és építette be a maga egykori, azóta immár visszavonhatatla­nul a múltba süllyedt kereté­be. És ha az azóta elmúlt fél­század minden eddigvalónál hatalmassabb világforradal- mának vajúdásából születő új világrend új embertársa- dalmának újjáalakuló élet- szemlélete módosította, for­málta, korszerűsítette is egy­korú lelki alkatomat, élet- szemléletemet, viszont annak fundamentuma — tagadhatat­lanul — mégiscsak régi. Másrészt akár elhiszi ezt valaki, akár nem, de való­ság, hogy nem a magam jó­szántából lett belőlem író. Annak idején szabad akara­tomból választottam élethiva­tásom munkaterületének az építőművészetet. Választáso­mat nem volt okom megbán­ni, és amíg nem kényszerül­tem reá, sohasem, még ál­momban sem kívántam a cirklit és vonalzót elcserélni más munkaeszközzel, legke­vésbé az írótóllal. Nem azért, mintha az irodalmi alkotó­munkát nem becsültem volna meg. Sőt! Máig is hiszem és vallom, hogy -az irodalmi al­kotás (a szépirodalmi, nem a tudományos) az emberi szel­lem és lélek legértékesebb és legmagasabb rendű kulturá­lis tevékenysége. De azért, mert nem éreztem magamban elhivatottságot a szépirodal­mi alkotómunkára. Megelégedtem a magam ol­vasói szerepével. Mert sze­rettem és megbecsültem min­dig a cselekményes és meg- gondorlkoztató, lelkemben nyo­mot hagyó és érdekes irodal­mi olvasmányt. Tetézte gyö­nyörűségemet, ha a szövege illusztrált volt. Később, már építész koromban csak azért olvastam el a szöveget is, mert az illusztrációk érdekel­tek. S ha voltak mégis akko­riban valamelyes irodalmi vonatkozású elgondolásaim, úgy azokat nem írásban pró­báltam megfogalmazni, (mert arra a legparányibb tehetsé­get sem éreztem), hanem raj­zolt képekben igyekeztem azo­kat megrögzíteni. (Mint ahogy a középkori piktor falképso­rozatban mesélte él az írás­tudatlan népnek egyházi és világi szentek legendáit.) Ilyen grafikában fogalma­zott irodalmi elgondolásomból született meg kezdő építész koromban (1909-ben) első, egészében feldolgozott grafi­kai képsorozatom, melyben Attila hun király tragikus halálának történetét próbál­tam elmesélni, s amelyhez csak utólag komponáltam ugyancsak megrajzolt kisérő és magyarázó balladaszöveget (Az már aztán nem rajtam múlott, hogy az én — a Ma­gyar Iparművészet című fo­lyóiratban egész terjedelmé­ben és fakszimilében közölt — könyvgrafikái kísérlete­met az egykorú sajtókritika jó része mint Irodalmi alko­tást méltatta, az én nagyon őszinte bosszúságomra.) Ezzel azonban szakítottam is akaratlan „szépírói” kon­tárkodásommal, és megfogad­va a régi jó közmondás jó ta­nácsát hogy „sok mesterség — szegénység”, munkásságom teljességét kizárólagosan az építészet alkotóterületére kor­látoztam; Aztán a reánk szakadt ér­telmetlen világháború cibált- dobált ide-oda, és mire négy- esztendős dühöngése után el­múlott rólunk, itt maradtam — akkor már háromgyerme­kes családapa — testben-lé­lekben. meggyötörtén, koldús- szegényen és munka nélkül S válaszúton két lehetőség között. Az egyik lehetőségem: biz­tos építésztanári egzisztencia mellett tervező-építészeti te­vékenységem újrakezdése. De túl az országhatáron. A másik: bizonytalan eg­zisztencia, ismeretlen körül­mények között, de itt, a szü­lőföldemen. Nehéz volt a választás, de végül — itthon maradtam. S miután bekapcsolódnom az építészeti munkába egyelő­re kilátástalannak bizonyult, nyomdagrafikusnak csaptam fel: címlapokat, plakátokat, hirdetéseket terveztem és raj­zoltam. és szövegeket illuszt­ráltam, s metszettem linóle­umba. (Szerencsém volt, mert Kolozsvárott aíkkor még nem volt sem grafikus, sem cin- kográfia.) S mellékesen szán­tottam, kapáltam, kaszáltam: földműveskedtem, kertészked­tem. De arra nem gondoltam, hogy az írással próbálkoz­zam... S lám megtörtént akkor (1919-ben), hogy valaki a ko­lozsvári Keleti Újságnál visz- szaemlékezett az én tíz esz­tendővel azelőtt megjelent Attólia-balladámra, s kaptam a szerkesztőség üzenetét: szí­vesen látná — és honorálná is — megfelelő írásaimat. Mi­re néhány közéleti, illetve kulturális vonatkozású cik­kem után 1920-ban megírtam és a lap kiadta első eredeti szépirodalmi próbálkozáso­mat: egy kalotaszegi mili- őjü novellácskámat. így csinált belőlem, a har­minchét esztendős, családos, facér építészből írót, nem a magam szándéka, vagy kíván­sága, hanem egyrészt az ak­kori íróhiány, illetve szükség­let, másrészt az én bizonyta­lan egzisztenciám. író lettem tehát, de nem kizárólagosan. Mert azóta és amellett grafikus és földmű­ves, lapszerkesztő és könyv­kiadó. kultúrszervező, sőt épí­tésztanár és idővel újra épí­tész is voltam. BIZONY SOK MINDENT csináltam, és aránylag sok mindenfélét írtam is, de tisz­ta szépirodalmi termésem mennyisége nagyon kicsi: negyven hosszú év alatt mindössze két regényféle, két kisregény, két színjáték, s talán hét vagy nyolc novella. S ez a kicsi termés is na­gyon nehezen született meg, s nagy időközökben, hogy az adott időben és körülmények között éppen csak a szépiro­dalom útján-módján fejezhet­tem ki a lelkemben kisarjadt elgondolásomat, s plántálhat­tam át azokat minél nagyobb számú embertestvérem leiké­be. Ennyit tartottam érdekes­nek író-magamról bevallani. (1963.) 4 NÓGRÁD - 1973. december 31., hétfő Idószámításurflc előtt 153- ban azonban elrendelték a konzuli évek kezdetének át­helyezését január 1-re, s at­tól kezdve, több mint egy évszázadon át részben a régi, részben az új határidővel in­dították az évet. Végül is idő­számításunk előtt 45-ben Juli­us Ceasar véglegesen rögzítet­te az új évet január 1-re. — De miért? A középkor és az újkor fo­lyamán mindig a vidámság­nak, a mulatozásnak szentel­ték az év utolsó napját. Ez a szokás pogány eredetű. Az ősi nápistenek ugyanis mindig a téü napéjegyenlő­ség után „születtek”, amikor a leghosszabb éjszakát köve­tően hosszabbodni kezdtek a nappalok. Ezeken a napokon, december 21, illetve 25 kö­rül ünnepelte születésnapját Mithras, Attis. Dionysos stb; ilyenkor a nép kivonult a hegyekbe és vidáman, boldo­gan üdvözölte a kelő napot, az újjászületett istent. A régi Rómában ezekhez a kisázsiai szokásokhoz még egy hagyomány kapcsolódott. A mezei munkák ugyanis de­cember 17-én értek véget, s ekkor megkezdődtek a vidám satumaliák. Ilyenkor egy-egy napig még a rabszolgák is szabadok voltak, együtt étkez­hettek gazdáikkal. Néhány nappal utóbb, január 3 és 5 között a házi istenek ünnepe következett, a commtaüa. A császárok korában aztán teljesen összeolvadt a két ün­nep, a múlt év búcsúztatása ég az új év köszöntése. Julius Ceaser talán éppen ezért he­lyezte át az esztendőfordulót január 1-re, hogy az év min­dig vidáman, jó hangulatban kezdődjék... A boldog, felszabadult ün­neplésnek ez az ősi pogány hagyománya olyan kiirthatat- lanui élt tovább, hogy az V. században a keresztény egy­ház kénytelen volt ezekhez kapcsolni Jézus születésének és körüimetéltetésének dátu­mát is. amiről pedig a 325. évi első niccad zsinaton még mit sem tudtak. Mindehhez a nagy termé­szetnek nincs hozzászólása. Ennek megfelelően a kérdés­ben a csillagászok is érdekte­lenek. Ök a Napot a naprend­szert, a világmindenséget ta­nulmányozzák és jól tudják, hogy a Föld keringését a Nap és forgását saját tengelye kö­rül egyáltalán nem befolyá­solja, hogy az emberek mikor fújják meg éjszaka a papír trombitákat, mikor koccinta­nak a pezsgés pohárral és mikor sorsolják ki a visítozá malacot, a réginél boldogabb új évet kívánva egymásnak. Dr Török Zoltán Lakatosok a A CSARNOKBAN zúgnak a gépek, lakatosok hajolnak a satupadok fölé, az esztergaké­sek alól fényesen kunkorodik elő a forgács. A kis iroda előtt kecskelábú asztal ló­cákkal fából, a szürke festek több helyen lekopott róla. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek huzalművének szer­számkészítő részlegében dol­gozik Kaszás Zoltán szer­számlakatos brigádja. A kol­lektíva 1963-ban alakult. Többször nyerték el a szoci­alista címet különböző foko­zatokban. A .,kaitokéban” be­szélgetünk a brigád kulturális vállalásairól. Nincs sok a bri­gádnaplóban. A tagok vállal­ták, hogy minden segítséget megadnak egymásnak, beteg­ség esetén látogatják egymást, a nyugdíjasokat meghívják az esetleges rendezvényekre. A kollektív szellem növelésé­re közös összejöveteleket vál­laltak. valamint azt, hogy két-két brigádtag látogatja a Megyei Művelődési Központ színelőadásait, üzemi bérlet­tel. vagy saját pénzből. — Legutóbb a csehszlovák tévégyár kultúrcsoportját néz­tük meg többen. A József Attilában még januárban láttuk a Duna Művészegyüt­test. Szeptemberben a Hon­védkantáta című előadást a tagok 80 százaléka megnézte. Nehéz közösen szervezni, sok a vidéKi, a tarjániak is szét­szórva laknak — mondja a brigádvezetó. — Van-e ezenkívül más kulturális megmozdulás is brigádszinten? — Van. Jönnek az üzembe TIT-előadók, azokat meghall­gatjuk. Ha valami érdekes film, vagy sorozat megy a tévében másnap reggeli szü­netben biztosan szó esik róla, el-elvi tatkozunk. — Vannak-e olyan brigád­tagok, akik tanulnak? — Igen. Elég sokan elvé­gezték már a marxista—le­ninista esti egyéves középisko­lát. Pillanatnyilag egy mun­katársunk végzi a 8. általános iskolát, négyen járnak gim­náziumba. patronálunk, a mű­vezető pedig marxista—lenin­ista esti egyetemre jár. — Olvasnak-e a brigád tag­jai? — Már aki. Huszonkilencen vagyunk, ebből közel 15 a könyvtári tag. Persze, legtöb­ben elsősorban a műszaki könyveket olvassák. Azokat meg is beszélik. Cseri József túl a negyve­nen. ö az egyik, aki gyakran beszél a televízióban látott filmekről. — Legutóbb a szovjet film­sorozatról volt szó. Elég so­kan nézték. Vannak, akik el­járnak moziba. — Szokott olvasni? huzal műben — Igen. Otthonra jár a NÓGRÁD, a Tükör, jár aa Acél is. — És könyvek? — Azokat is olyasok. Meg­vettem a második világhábo­rú történetét, legutóob pedig — úgy két hete — a Rozsda- temetőt olvastam. A könyv­tárból vettem ki. Szeretem az ilyen régi dolgokat, ez meg munkástárgyú regény. Vannak ilyen munkások is. Kevés a lehetőség ezzel a brigáddal, nehéz összefogni a tagságot, vagyunk talán tízen, akik mindenben részt veszünk. Kónya György 24 éves. Ti­zenhárom éve könyvtári tag. Rendszeresen olvas. — Ha bemegyek a könyv­tárba, már nem is nagyon válogatok, a könyvtáros adja azt. amit szeretek. Szívesen olvasom Szilvásit. Nemrég ol­vastam a Makrát. Ki is ír­ta...? — Mi a véleménye erről a regényről? — A szomszéd olvasta ott­hon, azt mondta, hogy lehe­tett ilyet leírni, kiadni!? Mert. hogy szókimondó. Ne­kem nagyon tetszett. Egy be­csületes emberről szól. egy egyszerű melóstól, aki meg tudott állni a lejtőn. A fiata­labbak közül mindenki olvas­ta a brigádban. Jó könyv. Mostanában szeretem az orosz írókat is. Szimonovot, Soloho- vot. A Csendes Dór* édes­anyám vette meg éve^ke1 ez­előtt. Akkor unalmas volt. Aztán később nagyoi élvez­tem. Moziba elájrok néha. Legutóbb az Elátkozottak tet­szett nagyon. Egy olasz ren­dező filmje. A fasizmust mu­tatta meg, meg a „Hosszú ké­sek éjszakáját". Jó film volt. Kónya György szakmunkás. Egyik azok közül akik a gim­náziumot végzik. Az egyik lakatos, amikor azt kérdeztem tőle, nem le­hetne-e több kulturáPs ren­dezvényt szervezni a brigád­ban, körbe mutatott; —- NÉZZE, most ennyien vagyunk bent. Holnap talán ennyien sem leszünk. Ez. valamint az. hogy sokan vannak vidékiek. valóban akadály, de nem olyan nagy, hogy ne lehetne — legalább részben — elhárítani. Egy- egy jól sikerült rendezvény* nyel újabb és újabb igénye­ket lehetne felkelteni, és ezek kielégítésével növelni a bri­gádtagok műveltségét. Sok helyen bevált már, hogy kul­turális téren patronálják a szocialista brigádokat, első­sorban az üzemi, esetleg terü­leti művelődési intézmények munkatársai. Ügy vélem, en­nél a brigádnál is igen nagy szükség van, ilyen támogatás­ra.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom