Nógrád. 1973. október (29. évfolyam. 230-255. szám)
1973-10-07 / 235. szám
Népművészetünk Pesten ^ kollektíva erejével * A ^.UJLTU ESiöllitcs a Itlemzeti Galériában VAN ABBAN valami igazságtevő természetesség, hogy az egész ország küldte legszebb néprajzi kincseit a centenáriumát ünneplő fővárosba- Mert 1873. nemcsak a mai Budapest egyesítésének esztendeje, és nemcsak annak a faze- \asdencsi spanyolozott borotvatartónak az évszáma, amelyet a kiállítás plakátjára és ivatalógusára jelképként odanyomtattak; — ez a korszak, a múlt század vége szülte azt a gebben az effajta kiállítások úgy mutatták, mintha a magyar parasztság egy szálig dúsan hímzett köntösben járt ra&zt művészettel azonosított népművészet panteonjába ezúttal beereszti a mézeskálá- csosokat, kalaposmestereiket. volna, csak díszesen faragott kolompkészítőket, és fazekaskiamálláL ette volna az ételt, amit kizárólag virágdíszes edényekben tálaltak elébe — természetesen a legszebb festett asztalokra, a díszpáimák- kal dugig tömött tisztaszobában. Hogy a nép, a parasztság nagyobb része nagyon egyszerűen faragott bútorok, sokéig mérgező álellentétet ^.s, dísztelen, de a fa és a faragó' amely az állítólag „bűnös magyartalan világvárost” az állítólag „romlatlan magyar vidékkel” próbálta összeugrasz- tani. Hogy nem mindig sikertelenül, arra még emlékezünk. Hogy minden ok nélkül, azt most a kiállításrendezők ismét Dizonyítják. Bizonyítják a 19 megyéből küldött — jó szívvel küldött és jó szívvel fogadott — kiállítási tárgyak révén. S bizonyítják a katalógus szövegével, szép tudományossággal kimutatva, hogy ugyanaz az országos fejlődés, ugyanannak a népnek a gazdasági és politikai sorsfordulója teremtette meg a pesti metropolist és a sárközi szőttest, a fővárosi nyüzsgést és a dunántúli szűrök kiszínesedését: a polgáro- suló magyar XIX. század. Egyszóval igazságtevő kiállítás ez; kétfelé is- Igazságot szolgáltat a, városi, gőggel szemben, amely a „falusi kislány Pesten” olcsó humorából élt egy évszázadig, s igazságot a vidéki gyamakodas- ieniézés, a „buta városi” nem kevésbé értelmetlen szemlélete ellenében: városiak, falusiak ezrével nézik a kiállítást. amely ha úgy tetszik „népművészetünk Pesten” s amelyet a megyei múzeumok” válogatott anyagából rendeztek a Nemae.ti Galériában. S nem is csak a szokásos népművészetből — ebben is igazságtevő a Néprajzi Múzeum által összeállított gyűjtemény. Mert a szokásos, csak vasárnapra figyelő, csak módos paraszti módira néző, hímre és tulipános 'ládára, ügyelő kiállításokkal ellentétben most az egyszerűbb és mélyebb népművészetre is eszköz törvényei szerint szép használati eszközök között élt, hogy a módos ünnepnapok között több volt a hímzés és spanyolozott minta nélküli hétköznap, — azt jószerivel most mutatják be először, a Szabolcs-Szaitmiár- ból küldött konyhai alkalmatosságok, a Baja környékéről érkezett halászeszközök, az egyszerűen díszített csákvári cserépedények és a vas—-zalai primitív szerszámok- Természetesen ott van, és többségben van. a mostani kiállításon is a matyó meg a kalocsai hímzés, a vásárhelyi festett bútor és a dunántúli spanyo- iozott pásztormunka, ott a boldog! népviselet és a palóc faragás. Mindaz, amit népművészetünknek ismerünk — pontosabban: jobban ismerünk. DE OTT VAN, s méltán, mert művészet, a hétköznapok művészete, s/ mai modem művészetszemléletünkkiel nagyra értékelt tárgysorozat: ha úgy tetszik, a népi formatervezés emlékei. A számos- háti, nemesborzvai, gulácsi gabonatartók, amiket úgy faragtak ki egyetlen fatörzsből, mintha már a mai ipari tervezők törvényeit ismeritek volna, a bajai vesszővarsák, amelyek — éppen mert. a hal becsalogatásának és a víz áramlásának törvényei alakították őket — modem absztrakt szobrok szép harmóniáira emlékeztetnek. Őrségi háncs- „kópicok”, hatezer éves és ma divatos edényekkel egyszerre rokon dunántúli cserepek bizonyítják a népi művesség „modernségét”. Nemcsak a parasztságért — ebben is különlegesen igaziéheket — mindazokat, akiket eddig méltatlanul ugyan, de többnyire kihagytak az etnográfiai kiállításokból. Pedig művészet volt az ő tevékenységük, ez látnivaló, s hogy népi volt, mert a népi ízlést tette magáévá, és csak a népi kultúrára hatott, ez belátható. „Egész” túri vásár szűcssátrastul és csengőöntőstül, teljes debeneceni mézes- fcaiácsos-sátor, és újvárosi kalaposkollekció cégtáblástul („Mihalkó Zoltán Itala* posmester. Balmazújváros, Nádudvari út 9”.) mutatja, mi minden gazdagította a magyar népművészetet. Pontosabban: a magyarországi népművészetet- Mert igaz, ez a mostani kiállítás a nemzetiségeik, a köztünk élő idgen anyanyelvűek oldaláról is. Baranya az ormánsági magyarok szép .jszökrönyei”, faragott székei mellé elküldte a délvidéki németek takaros hímzéseit, a mohácsi busók gazdag délszláv művészetét, s Pest megye, a mezővárosi ceglédi, nagykőrösi kultúra mellett tiszteleg a szentendrei szerbeknek a Pest környéki szlovákoknak, Buda környéki németeknek. S így van ez rendjén a történelem, a művésziét és a kultúra igaz törvényei szerint, hiszen így éltek egymás mieülett. egymásra hatva népek és népcsoportok, ahogyan iitt váltogatják egymást a termekben. S ha az egyik kékvörösre festett tót- komlősi falitékáról a minta alapján nehéz volna megállapítani a laikusnak, szlovák-e, magyar-e; a téka, felirata bizonyít: „Káirfcus István. Roku Pane 1872”. Ez « magyar keresztnévhez illesztett szlovák „az úr 1872. éve” különösen történelmi szimbólum lehet; szimbóluma egy évszázadok Óta önálló, de önállóságában is velük élő népcsoport kultúrájáról tudósít. A KIÁLLÍTÁS tudósít természetesen a vásárhelyi szőr- hímzésnől, a mezőtúri fazekasok mestermunkájáról, és a irányítja a figyelmünket. Hé- ságtevő ez a kiállítási- A pa- _ hortobágyi pásztor-művészet nagyszerűségéről, tudósít bor sodi festő-asztalosokról, dunántúli kékfestőikről, sárközi íakötőkről és somogyi pósz- torfaragásokról is. Felsorolni nem érdemes mi mindent mutat be, mert a felsorolás unalmas volna, a kiállítás meg minden gazdagsága — zsúfoltsága ellenére izgalmasan változatos. És zsúfolásig teli nemcsak a látnivalóval, látogatóval is. A vetített képes előadásók, a „megyék napjain” éneklő, táncoló, zenélő népi együttesék csalogatására szinte iniem is szorul; a Nemzeti Galéria napról napra megtelik a novemberig nyitva tartó kiállítás miatt. R Gy. Pihenő búrok A munkásság művelődéséről folyó — immár több hetes vitában eddig a népműveléssel foglalkozó szakemberek szólaltak meg. Ügy gondoltuk, hogy a vita akkor válik teljessé, kétoldalúvá, ha maguk az érdekeltek, a vita főszereplői is szót kapnak. Városunk két nagy múltú gyárának — kohászati üzemek és öblösüveggyár — három—három szocialista brigádvezetőjét kértük meg arra, mondják el a véleményüket, hogyan látják ők az üzemből, a munkapadok mellől a munkások művelődésének problémáit, lehetőségeit! Sarló Béla, öblösüveggyár; — Nehéz területről jöttem; a legkeményebb munkahelyről, a hutából. A kemencék mellett dolgozók gondjait, helyzetét ismerem igazán. Elöljáróban elmondanám, hogy üzemrészünkben 350 ember dolgozik, s ma még az iskoláztatás problémájával küszködünk. Sok olyan emberünk van, akinek nemhogy a nyolc, de még a hat általános iskolai végzettsége sincs meg. Nem beszélve az analfabétákról. Éppen ezért mi arra törekszünk, hogy minden dolgozónk számára lehetővé tegyük az alap- műveltség elsajátítását. És ez csakis a nyolc általános megszerzésével válik lehetővé. Már eddig is sok embert beiskoláztunk a dolgozók iskolájába; ebben az évben pl. negyvenen jelentkeztek a 7—8. osztály elvégzésére, s a szervezés még nem zárult le. Mondtam, nehéz területről jöttem, nehéz emberek közül. Az egész napos fizikai megterhelés után nem könnyű az embereinket a kul- turálódásra serkenteni. Az aktivizálásban sok segítséget nyújt a szocialista brigádmozgalom, s ezen belül a kulturális vállalások. Amelyek — Balogh Ödön véleményével ellentétben — szerintem nem sablonszernek, nem formálisak. Azért nem, mert minden rendezvényre való szervezésnél figyelembe vesszük az egyén érdeklődési körét. Világos, hogy az analfabétát nem zavarjuk operaelőadásokra, nehogy az első nekifutás után kiábránduljon a színházból. Embereinknek fokozatosan, lélésről lépésre kell eljutni a magasabb szintre. Néha akadályokba ütközünk; mint-pl. a múltkor is a szoborkiállítással. Elmentünk, megnéztük, Körbejártuk, de nem sokat értettünk belőle. Az alkotó befogadás’ valahol ott kezdődhetne, ha egy-egy kiállítás, színházi előadás előtt tájékoztatást kapnának az emberek, hogy mit fognak látni. Ez amolyan irányított érdekló- déskeltés lehetne. A másik dolog; gyakran ér bennünket az a vád, hogy a kulturális vállalások háttérbe szorulnak a termelési vállalások javára. Ez a teljes igazság. És minden gyárban így van. Hiszen pénzből élünk, abból részesedünk, amit megtermelünk. A munkát anyagilag is ösztönzik, a Kulturális vállalásokat kevésbé. Székely Mihály, kohászati üzemek, központi irodák: — Én azért ez utóbbi megállapítással vitatkoznék. . Nálunk „író; (a vásznon Salgótarján panorámaképe jelenik meg, alatt a szöveg; »Salgótarján 50 éve város«. Az író közvetlenül a közönség elé fordul) 50 éve város. Jó estét kívánok. Engedjék meg, hogy szeretettél köszöntsem önöket, mint a darab írója. És köszöntőm önöket színészeink nevében is, akik ma este a színpadon személyesítik meg azokat, akikkel az anyaggyűjtés során találkoztam,'és akik valószínűleg itt ülnek most a nézőtéren. És azokat is, akik nem lehetnek itt, mert meghaltak már. Az élő személyek nevét megváltoztattam részint tapintatból, részint alkotó szükségből, mivel több személyt vontam össze egy-egy alakba. Ennek megfelelően színészeink mindegyike több szerepet is játszik majd.” A szíves invitálás tulajdonképpen az évadnyitó előadásra szólt Debrecenbe. A Csokonai Színház, amely a legnehezebb időktől segítője a nógrádi megye- székhely kulturális gyarapodásának, most, az új évaddal Csokonai-évforduló jegyében kezdte el munkáját. A Lilla- dalok halhatatlan poétája, akiről Pétő- fi oly’ melegséggel írt A tintásüveg című versében, s akit Ady elődjének val- lőtt, most kétszáz éve született. Lehet-e szebb büszkesége, nagyobb megtiszteltetése egy városnak, egy művelődési . intézményének, mint az, hogy méltó módon emlékezzék tulajdon fiára, különösen, ha annak a városnak tör- lesztendője is van mostohaságáért. Izsó Miklós Csokonai-szohra csodálatos szemrehányás a debreceni Kálvin téren, kinyújtott karral, szinte visszaVASÁRNAPI JÍ6YUT ÉVFORDULÓK sóvárgó félénkséggel a híres-neves kollégium épületére. A kicsapott költő arcán fájdalmas vonás. Ez a Vitéz Mihály, azt hiszem, tisztább és eredetibb volt Petőfiig minden finomkodó költőutódánál. S ha semmi más nem maradt volna fenn tőle, mint A reményhez, azt hiszem azzal is a halhatatlanok között lenne a helye irodalmunkban. \ A debreceni Csokonai Színház — a város évforduló-sorozata mellett — Csokonai-évet rendez. Részben a költő megidézésével, részben a városból elszármazott írók műveinek bemutatásával. Ennek a vállalkozásnak első eseménye volt az évadnyitón Szabó Magda: Kiált, város című színművének bemutatója. Egy jegyzet keretében nehéz volna számot adni arról a szerelemvallomás- ról, ami az írónő művét áthatja. S inkább jegyzetem elejéhez kanyarodnék vissza, ahol Taar Ferenc: Láng és tövis című, szabálytalan riport két részben című színművének kezdő sorait idéztem. Debrecen ugyanis nem csupán saját ünnepét üli, hanem Salgótarjánét is — bár kissé megkésve —, s a színház együttese bemutatójára készül a nógrádi főváros történetéről szóló színpadi krónikának. A próbatáblán azt olvasom; olvasópróba. Ez szakszerűen annyit jelent, hogy a szereplő együttes tagjai kezükben a szereppel, utcai ruhában, díszlet, bútor és kellék nélkül mondják szövegeiket. Ilyenkor még sivár a színpad, csak a hátsó körfüggöny ad keretet mindennek, gyér zsinórpadlási fény az egész világítás, különben minden hiányzik, ami a nézőtéri varázslathoz szükségeltetik. Most az írói szöveg az egyedüli lényeg, amit a továbbiakban az egész apparátus mindenféle eszközei segítenek. Amikor majd Salgótarjánban végleges formájában láthatjuk a produktumot. Láng és Tövis. Ez Taar Ferenc drámájának címe, melyet már próbálnak a debreceni művészek — Salgótarján köszöntésére. Hősi krónika, melyet hallani fogunk; felmérés kudarcokról és eredményekről, arról az útról, melyet Salgótarján 50 éves történetében a mai napig megtett. A jeler/legi látvány ma még csak díszlet, bútor, kellék nélküli világ a félhomályos színpadon, de holnap már varázslatos, szuggesztív igézetté lesz a József Attila Művelődési Központ színpadán. Tessék figyelemmel várakozni rá: Láng és tövis. Szabálytalan riport két részben. Irta: Taar Ferenc. ugyanis a kultúrára is ösztönzik a dolgozókat, anyagilag is, meg erkölcsileg is. Gyárunkban kidolgoztak egy verseny- szaoályzatot, amely többek között tartalmazza, hogy milyenek legyenek a kulturális vállalások, mit kell tenni egy-egy fokozat elnyeréséért. Az aranyjelvényt, s a vele járó pénzjutalmat csak a nyolc általánossal rendelkező, s az előírt Kulturális vállalásokat teljesítő emberek kaphatják meg. Ez szerintem nagyon jó ösztönző. Az erkölcsi elismerés is rendkívül fontos a mozgalomban. Brigádunknak, mely Lenin nevét viseli, van egy Lenin- névadótáblája, amelyen beszámolunk a brigád életéről, kulturális megmozdulásairól. Képekben, vagy írásban. Nem nagy ügy ez, de számunkra mégis jelentős akkor, ha látjuk, hogy más üzemek dolgozói, sőt a vendégek is megállnak a tábla előtt. Véleményem szerint a tapasztalatcsere, a brigádok közötti találkozás nagyon gyümölcsöző lehet a Kulturális vállalásokat illetően. A tv, a sajtó ne csak a szocialista brigádok munkájával foglalkozzék, de a művelődésével is. Pozitív példákat felsorakoztatva, hasznos módszereket közreadva, hogy azt más brigádok is követni tudják. Én sem értek egyet azzal, hogy a kulturális vállalá- sok formálisak, hogy egy látott előadás vagy olvasott Könyv nem ragad meg az emberekben. Mi azt csináljuk, hogy mindig megbeszéljük az értekezleteken a látottakat; mindenki elmondja a véleményét, így felkeltik az érdeklődést azokban is, akik esetleg nem voltak ott a rendezvényen. Sarló Béla: — Olyan brigádvezető szólt most, aki a központi irodáról jött, és gondolom, sok értelmiségit képvisel. Éppen ezért nem egy starthelyről indulunk. Mi pl. csak nagy ritkán tehetjük meg azt, hogy közösen megbeszéljünk egy:egy előadást. Vállalásaink hatását nehéz mérni, megfogni, mert azt látjuk, hogy a rendezvényen az egész kollektíva megjelent, de hogy' az emberformáló hatása milyen pontrendszerrel történik. A pontokat a brigádra, az egyénekre bontják le. Pontozzál: a vállalásokat is; így mindenki testhez szabott rendez vénveket látogathat. Persze, az értékelésnél már differenciálni kell, mert lehet, hogy egy kemény munkát végző fizikai brigádnál az ötszázalékos eredmény többet jelent, mint egy könnyebb munkával ellátott kollektívánál a tíz százalék. Szólnék én még egy nagy problémáról; a vidékről bejárókról. őket összeszedni, iskolába küldeni, moziba vinni szinte lehetetlen. Tagliber Ferencné, öblösüveggyár, Furák Teréz szocialista brigád; — Az igaz, hogy pontokkal, pecsétekkel nem lehet mérni a művelődést. De mégis van haszna ennek a módszernek is. Tavaly á várostörténe- tí vetélkedő alapját képezte a pontok, a pecsétek összegyűjtése. A verseny szervezői elsősorban csak ezt nézték — egészen a döntőig. De mi, a versenyzők, magunkban is mérhettük a pontszerzés hatását. Elmentünk a pontok kedvéért a Bányamúzeumba, el a moziba, pontokért olvastuk Salgótarján történetét. És közben új ismeretekre tettünk szert, tájékozódtunk. Lehet, hogy a vetélkedő nélkül sole ember soha nem jutott volna el a felsorolt helyekre, vagy soha nem vette volna magától kezébe a város történetét feldolgozó könyvet. Azóta meg már pontok nélkül is megy magától, mert felkeltették az érdeklődését, a kedvét ezek a dolgok. Menus Ferencné, kohászati üzemek, dróthúzó, Alkotmány brigád: — Ügy érzem, az előttem hozzászólók már magasabb szinten haladnak, mint a mi brigádunk. Hátrányos helyzetben vagyunk mi, asszonyok. Sokat kell egyszerre markolnunk. Munka, szakszervezeti, politikai oktatás, termelési kulturális.'vállalások, icsalad. és sorolhatnám még tovább. Külön problémánk a vidéki asz- szonyokkal való törődés; nincsenek azok a mi életünkhöz szokva. Nehéz őket megváltoztatni.'Munkássá kell nevelni valamennyit. A művelődés kérdése is bonyolult; tőlünk még soha senki nem kérdezte meg azt, hogy milyen műsorokat szeretnénk látni. Milyen régen vágynak már az asszonyok a Fehér Klárával való találkozásra. Nem mondom, néha jönnek hozzánk előadáv?^ ~ m;jl' nehezen megálla- sokat tartani, de akkor is mi aitnato. En ismét csak azt van? Lejön az előadó az igazmondom; a mi üzemrészünk- gátéval, végigsétál az: üzemben először az alapfeltételeket ben, megtartja az előadást, az- kell megteremteni. Be kell tán elmegy. Ne az igazgatónőnk a most általános is- val jöjjön, de jöjjön egyedül kolaba -járó dolgozókat, nem hozzánk, a munkásokhoz! Be- nagynatjuk le őket, nem ugor- szélgessen a dolgozókkal, kér- hatunk addig magasabb szintre» amíg fel nem zárkóznak közénk. Még többet kell tehát tenni a fizikai munkások művelődéséért; több támogatásra, irányításra van szükség. dezze meg tőlünk, #iogy mire vagyunk kíváncsiak, mik a problémáink! Végezzenek „piackutatást” a munkások körében. S akkor a felülről jövő elvárások meg az alulról jövő Tvíííí13 u nos’ öblösüveggyár, igények találkozási pontján . badogosbrigád: — A meg lehet találni a „hogyan hármas jelszót egyenrangúsíta- tovább” útját is. Mert sokszor m kell — nagyobb figyelmet tanácstalanok vagyunk; eddig kell szentem a művelődésnek. Mi okoz számunkra nehézséget? A kulturális vállalásokat két részre osztanám. Az egyik rész a • rendezvényeken, koszorúzásokon, egyéb ünnepeken való megjelenés adott. Kötelesség. Nekem a másik résszel vannak problémáim, nevezetesen azzal, hogy ami nem adott, azt nekünk kell megkeresni, megválasztani. Kinek-kinek érdeklődése szerint. Nem mondhatjuk azt egy embernek sem, hogy te menj színházba, te moziba, te kiállításra! Választási lehetőséget kell adni. Nálunk az értékelés ennek figyelembevételével, ezt tettük, de merre haladjunk tovább? Irányítás kéne, segítség, több találkozás a művelődés vezetőivel! Sarló Béla; — Bizony, minket is megkérdezhetnének azok, akik a műsorpolitikát csinálják. A megyei művelődési központ pl. amikor összeállítja a havi, vagy a negyedéves programját, hívjon meg 23—30 brigádvezetőt, és kérje ki az ő véleményüket is. Hadd szóljunk bele mi is abba, ami értünk történik. Molnár János; — Elindult ez a brigádpatronálás is, de legtöbb helyen formális maradt. Eddig a beszélgetés. És hadd tegyünk hozzá még néhány gondolatot! Vannak a brígádmozgalomnak olyan valós problémái, amelyek önerőből nem oldhatók meg. (Bejárók, nők helyzete.) Az is tény, hogy a lehetőségek differenciáltan jelentkeznek — ezek figyelembevételével kell tehát tervezni. Igazat kell adnunk azoknak is, akik az üzemek és a kulturális intézmények közötti elmélyült kapcsolatot hiányolják. Ám, hogy a hiányérzet megszűnjék, mindkét félnek tenni kell. A művelődés presztízsének kiépítése kétoldalú kell hogy legyen. A jó légkört a művelődéshez, az alkotó befogadásához valamennyi brigádnak magának kell megteremtenie. A kollektíva erejével. Lejegyezte: V. Kiss Mária NÓGRÁD — 1973. október 7., vasárnap 7 \
