Nógrád. 1973. október (29. évfolyam. 230-255. szám)
1973-10-07 / 235. szám
TANYA Jánossy Ferenc l-VWWVn/Vto/VWWWWU' »WX/WWWWWWWWV-> Szeptemberben #VVWWWWVVWWVVVVX»VVVWWVVVVVWVWVVVVX#VVVVVVVWV<VWVVVVVVVvV. A fiú átölelte 9 lánrt a pádon és azt kérdezte: — Szeretsz? A lény kicsit elvonta a vállát, de nem egészen, mint aki még nem akar végleges ciháié rozáat közölni, ee igent, se nemet, s csak kis szünet után felelt: — Mit szeressek... benned? — Hát... A fiú elvesztette korábbi biztonságát, a hűvö» szavakra félezegebbé lett, levette karját a lány válláréi és kis keserűséggel megismételte: — Hát... Hát, csak úgy. Ahogy vagyok. A lény megérezte, hogy fölénybe került, kis, pimoszíko- dó játékba fogott: — fin szeretlek. Te szeretsz. Ö szeret Mi szeretünk, ti szerettek, ék szeretnek. Mindenki szereti egymást. A fiú: — fin szeretlek, A lány: “ Te szeretsz. Na bumrti! És akkor mi van! Ezt a diskurzust nem lehetett tovább így folytatni. A fiú ingerülten felugrott a pádról és aztl mondta: Most hülyéskedsz? A lány. mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, így felelt: — Most hülyéskedem. Igen, most hülyéskedem. Hát akkor? — Na, ne izélj, tudod, hogy szeretlek.., — Na, ne izélj, tudod, hogy bírlak. Legalábbis bírlak, amíg ilyen Werlher-kesergöS nem lettél, — Ez nem igaz. — Az. hogy bírlak? Na, ne hülyéskedj. Te tulajdonképpen mit gondolsz rólam? Mért feküdtem le veled?... Jó voltál arra az Időre. .. arra a néhány esetre... De igazán nem gondoltam, hogy mellre szívod az ügyét, — Méllr-e gzivom? Az ügyet? Hát neked csak ennyi? Egy szimpla ügy? —- Többre gondoltál? Sajnálom, hogy kiábrándítalak. Hált, hol élsz te tulajdonképpen? Téged alighanem elfeledett felvilágosítani az anyuka, hogy a kislányokat már nem a gólya hozza, A szeplőtlen fogantatásnak már csak egy idióta dőlhet, be, hát a kislányok úgy élnek, hogy okos és jó legyén. Én szeretlek téged, te szerelte engem... amíg Jólesik. Amíg az igényem kíván. De mi van utána? Csak nem azt óhajtod, hogy pusztán azért, mert pillanatra megkívántalak, egy életre szóló társbérletet kössek veled? — De én szeretlek. — Hidd el. kisöreg, nagyon unalmas história volna. Te is megunnád előbb-utóbb. Akkor meg ml volna a finálé? Te szeretnél engem, én. szerettelek téged. Múlt idejű ige, semmi több, amitől előtob- Utóbb szabadulni akarnál, — Ügy gondolod? — Blatt* vagyok. Hiszen végre Is mindent megkaptál, amit egy tisztes, törvényes házasságban kapni lehet. Mit kaphatsz még tőlem?,,. Esetleg egy-két langyos félórát? Valami kis dufuaaolést? Ezért kár volna vásárra vinni a bőrünket, Annyi minden új, friss kínálkozik, te kis hülye. — fa vagy hülye. Hülye kis tyúk. — Most azt hiszed, megsértesz- Pedig tulajdonképpen örülök, amit mondásé* Nézzük csak józaAul a dolgokat. Tételezzük fal azt, hogy szeretsz, — Szeretlek. — .. és tételezzük fel, hogy szeretlek. Ez már bizonyos kiindulópont lenne valahová. De hová? — Ahová csak akarnád. — Hagyjuk a múlt századi romantikát, vegyük inkább a lényeket- Te holnap lelépsz innen, még egy nagy fogadkozás a szívós hűségről, aztán holnapután, egy jó combú medika az évfolyamról, anatómiai konzultáció a kollégiumi szálláson.., Hét pont ezért ne áltassuk egymást. — Szeretném, drágám, ha megértenél. Ez egészen más. fin érted, ha akarod, mindent felhagyok. — Igen. Ma lehet. De ml lenne azután ?.., Hogy feláldoztál értem valamit- A karriert. fis amit azért kapnék, nem köszönném meg neked. — Kivárjuk mindketten, fis minden csodálatos lesz. — Ez az, amit nem tudunk, kisöreg., Te sem, és én sem. Távolság és évek nem a hűség szövetségesei, hidd el. És hidd el, mindkettőnknek így a legegyszerűbb, —* Mért. akarsz lebeszélni magadról? Mindenáron. — Mert semmi értelme annak, hogy mi, ketten, véletlenül egymásnak futottunk egv pillanatra. Menj szépen, bé- keséggel, és örülj, ha kaptál valamit. ■ Ha valamit adni tudtam. Mert te szűz voltál, kisöreg, és megérdemelted. — Te pedig? — Isten tudja. Lehet, hogy több voltál azoknál, akikkel eddig dolgom akadt, de te épp ezért nem lehetsz egvlk a sóiban, Hét nem érted? — fis akkor?.,. — Adj egy csókot az arcomra, és szia, kisöreg. Szereknem. Szia kisöreg. — S még ma este?*« — Szia, kisöreg... Na, menj már. — Soha, de soha..„ — Lehet, de mégis. — Szeretlek!... Szeretlek! — Hét én is! Én is!-.. Te Őrült!... De ma éjjel utoljára... Ha így akarod.., Somogyi Albert Képek és számok 8 NOGRÁD - 1973. október 7H vasárnap A Képcsarnok Vállalat 16 vidéki és 7 fővárosi bemutatóteremben tart rendszeresen, értékesítéssel egybekötött kiállítást. A vállalatnak 57 üzletkötője járja az országot. Munkájuk jelentősége — és felelőssége! — igen nagy, hisz’ közvetlen módon részt vesznek a lakosság képzőművészeti igényének alakításában. Hogyan működik az országos szervezői hálózat — erről beszélgetek B. Varga Sándorral, a vállalat képcsarnokok osztályának vezetőjével. Üttörő grafikák — A Képcsarnok Vállalat az 1973. év első felében 16 millió 368 ezer forintos forgalmat bonyolított le. Ebből az összegből 9 millió 070 ezer forint a vidéki üzletkötők munkájának eredménye. Minden szervezőnek megvan a maga körzete: megyénként két-három munkatársunk végzi ezt a munkát. A szervezők többsége törzsgár- datag, tíz-tizenöt éve dolgoznak a vállalatnál. Ma már mindegyikük saját autóval járja területét, ugyanakkor van 12 képszállító kocsink, amelyet egy-egy nagyobb szállítás alkalmával önköltségi áron használhatnak. Az üzletkötők munkáján keresztül egy érdekes folyamatnak lehetünk tanúi: az emberek új ízlésének kialakításában úttörő szerep jut a grafikának, Á falusi emberek többségénél a régi giccsfestményeket még nem újabb festmények, hanem rézkarcok, színes linómetszetek váltják fel. Ezt egy újabb adattal tudom illusztrálni. A 73-as év első felében a vállalat forgalma grafikából 2 millió 695 ezer forint volt, ebből 2 milliót a vidéki üzletkötők értékesítettek. Egynapos tárlatok — Milyen módon végzik munkájukat a szervezők? — Kétféle működési elv szerint. Az egyik: rendszeresen végigjárják megyéjük területét, bekopognak a lakásokba, elbeszélgetnek az emberekkel. A képek nem szükségleti cikkek, tehát az ő feladatuk nemcsak az eladás, hanem mindenekelőtt az igények felkeltése a képzőművészeti alkotások iránt. A másik mód: iskolákban, gyárakban, intézményekben, művelődési otthonokban égy-egynapos, vásárlással egybekötött bemutatót rendeznek a náluk levő anyagból. Ezeknek a röpkiállltá- soknak igen ' nagy sikerük van és jelentősen hozzájárulnak a forgalom emelkedéséhez. Számos levél érkezik hozzám, melyekben a művelődési otthonok igazgatói engedélyt kérnek a kiállítás megrendezésére. Legutóbb például Kunmadarasról és Császártöltésről érkezett ilyen levél. Természetesen minden esetben hozzájárulunk a kiállítás rendezéséhez, sőt ilyen alkalmakkor még ki is bővítjük a szervezőknél levő képanyagot. Tapasztalataik szerint a bemutatókon kevesen vásárolnak, de sokan „kinéznek” maguknak egy-egy művet, amelyet később, amikor a szervező otthon felkeresi őket, meg is vásárolnak. A kontárok ellen — A Képcsarnok Vállalat üzletkötői zsűrizett festményeket és grafikákat árusítanak. Van-e módjuk, . és tesznek-e valamit a még mindig szép számmal fellelhető zugárusok ellen, akik az ízléstelen, giccsfestmé- nyekkel házalnak? — Természetesen! Miután* rendszeresen visszatérnek ugyanazokba a lakásokba, észreveszik, ha ott egy-egy ilyen új szerzemény akad. Miután üzletkötőink avatott és tájékozott szakemberek, legtöbb esetben sikerül okos, hatásos magyarázatokkal megértetni a vásárlókkal, hogy miért értéktelen, silány az a kép, melyért pénzt adtak. Amennyiben többször találkoznak ugyanannak a zugfestőnek alkotásaival, és megtudják nevét, címét, bejelentést tesznek a vállalat jogtanácsosánál, aki szabálysértési eljárást indít a kontár ellen. — Vásárolnak-e az emberek modern képeket? — Igen. Szerencsére már túl vagyunk azon az időszakon, amikor a modern festményekről az volt a vélemény, hogy eladhatatlanok. Elsősorban a fiatalok keresik ezeket az alkotásokat. Közülük sokan, talán csak ösztönösen,de megérzik, hogV az új lakásba, az új bútorok közé, hangulatilag nem illik a régi, otthonról hozott kép. A fiatalok igényesek, várnak, amíg elegendő a pénzük, hogy ízlésüknek megfelelő festményt vagy grafikát vásároljanak. Végül még egy érdekes tapasztalatról tudnék beszámolni: amíg a hagyományos, közérthető képek közül könnyebben eladhatók a bár látványosan, de kevesebb művészi gonddal festett képek, addig a modem alkotásoktól többet várnak a vevők. Jóllehet, a színforma-kompozíciók látszólag több lazaságot elbírnának, a gyakorlat azt bizonyltja, hogy éppen ezektől az alkotásoktól kívánnak az emberek koncentráltságot, logikát, kompozíciós bravúrt, egyszóval — művészi igényességet. László Ilona Aforizmák Az ékesszóló hallgatást megtanulni nehezebb, mint az ügyes beszédet. Az orvosok ártalmasnak tartják az irigységet azok számára, akiket az emészt. Mikor leszek már olyan okos, hogy minden ostoba megértsen ? A rendet elég gyakran megszegik. Jóval nehezebb a rendetlenséget megszegni. Jó dolog visszhangnak lenni: nem kell elsőnek nyilatkozni. Ha valamilyen dolgot sokat kell mosogatni, akkor az bizony piszkos. Morio Kita* Előjáték Ez az elbeszélés a háborút megelőző időről szól, amikor mindenki azt hitte, hogy béke — A távolság háromszáz méter — mondta a fiú. — liőjj... — szólt a férfi. Mindketten tüzelni kezdtek, Hasmánt feküdtek a zöldségeskert felé vezető ösvényen, kezükben hosszú bambuszbot. Az ellenség katonái a tölgyfaliget fedezékében kerestek menedéket, azokra lőttek. —• Dan-dán-dan — kiabálta a fiú. — Dan-dan — ismételte a férfi. A bambuszbot. amelyet oly keményen szorított, magához, puska volt a fiú számára és hunyorítva, önfeledten célMarjp Kita nepseerfl japán frá mitUt-jsy másfél évtizede tűnt fel hazája tritflalhil eleteben, eredeti foglalkozása: ofVOS, Ma tltár tel- jesen az írásnak szenteli életét, tr regényeket* színdarabokat, de legnagyobb sikereit elbeszéléseivel aratja. zott. Elképzelte az ellenséges golyók süvítését, az aknák dörgését, a földre Visszazúdü- ló göröngyöket, s mert percről percre újra meggyőződött arról, hogy élve maradt, bambuszbotjára hajolva, ismét tüzelni kezdett. Bizonyos pilia- nntnkbán a puska gépfegyverré változott képzeletében, és amikor csövéből kizúdult a tűz, az ellenséges katonák úgy hulltak, dőltek, akár a bó* búk. A fiú hevesen felugrott, futott öt-hat métert, és a kővetkező pillanatban, mivel kevesellte a halottakat, ismét meghúzta a ravaszt, — Ta-ta-ta-ta-ta. Ta-ta- ta-ta,.. annyi golyót beléjük, amennyi kell! Csak a nyelvemmel bírjam!.,. A férfi még elképzelni sem tudta az ilyesmit, pedig már látott egyet, s mást. Meg aztán a vérrel borított harcmező, amelyet olyan békésen bearanyozott a napkorong, számára egy nyugodt,, gondosan ápolt zöldségeskert volt. Olyan kép, hogy itt gránátok és aknák röpködnek, robbannak, nem rajzolódott elé. Mégis, futott könnyedén pár métert a bambuszrúddal a kezében. — Akna ! Feküdj! — ordította a fiú. A férfi szófogadóan elterült a földön. Előrelátó Volt, régi, kopott öltönyét vette fel, azért nem kár, ha bepiszkolódik. Mivel már átlépte a harmincat, túl felnőtt volt ahhoz, hogy a sráccal együtt hadonásszon és kiabáljon. Napbarnított, ráncokkal szaggatott arcát energikusan mutatta kifejező sasorra, de szemei fuf- csan-ijedten, mintegy aggódva 'néztek a fiúra. — Parancsnok •— mondta hirtelen a fiú, aki a bemélyedésben feküdt hihetetlenül szigorú tekintettel. — Mi van? — Hogy beszélsz? Mi az, hogy ml van? Ütközetben vagyunk! — Igen, ütközetben — sóhajtott a férfi és komoran elhúzta a száját. —■ Nehézüteg! — kiáltott fel a fiú és figyelmesen hallgató- zott. — Pontosan: tarack. — Lehet, hogy mégis aknavető? — kérdezte elgondolkodva a férfi. — Nem, nem jelentette ki a fiú. — Ez csak 130-as tarack lehet. — Valóban — mondta bizonytalanul a férfi. — Parancsnok! — hadarta a fiú. — Az ellenséges tüzérség ránkzúdítja poklát. Ha így folytatódik, csapatainkat a teljes megsemmisülés fenyegeti. — Hogyan? Megsemmisülés? — Megsemmisülés — ismételte a fiú. — Parancsnok, a- zonnal dolgozza ki a haditer- vet! — Tehát — mondta a férfi —, mit tegyünk? — Ml lenne, ha megkerülnénk őket? — javasolta a fiú. — A bal szárny felől megkerülnénk az ellenséget... — Megkerülni... — A férfi sóhajtott és szomorú pillantást vetett a kertre. Végtag-- jai sajogtak, térdébe is fájdalom hasított: és ha kúszni kell majd? — villant át az agyán. — Nem — mondta komoly tekintettel —, ezt a tervet nem javaslom. — Akkor — mondta a fiú, — küldjük rájuk a halálra- szántak csapatát. Halálraszántak csapata —« sóhajtott a férfi és mély, ug- gódó hangon kérdezte: Ezt hogyan gondolod? — Nyílegyenesen az ellenségnek —. magyarázta a fiú. Kezünkben bombával betörünk állásaikba. — Igen... Igen... — mondta a férfi, mintha hangosan gondolkodna. — De hiszen, nincs bombánk.., A fiú aggódva nézett körül. Szeme szerencsére meg-
