Nógrád. 1973. szeptember (29. évfolyam. 204-229. szám)
1973-09-09 / 211. szám
Tapasztalatcsere Ráckevén Á termelőszövetkezeti szakemberek közül szeptember 11- én 35-en vesznek részt a szarvasmarha-tenyésztési tapasztalatcserén Ráckevén. Szervezője a salgótarjáni TE- SZÖV. Az intenzív, legelőre alapozott húsmarhahizlalás módszerét tanulmányozzák. A hizlalási eljárás bevezetésének gondolatával a szécsényi, salgótarjáni és pásztói járás hat-hét közös gazdasága foglalkozik. Ez szerves része a szarvasmarhaprogram megyei megvalósításának. Nógrádi vendégei Ezen a héten valamivel kevesebben töltik a szombat— vasárnapot Nógrád megyében, mint az előző hét végén. A Hotel Salgóban zár a budapesti MHSZ tanfolyama. Eresztvény- be a többi között egy ceglédi IBUSZ-csoport érkezett. A salgótarjáni kempingben magánosok szálltak meg. Nagymező üres, Hollókőn két kisebb csoport tölti a hét végét. A Narancs Szálló 37 fős csehszlovák csoportot lát vendégül, hétfőre pedig egy lengyel csoportot várnak. Dorukfitfisfik vizsgáztak A Ganz-MÁVAG mátrano- váki gyáregységében csütörtökön 53 dolgozó tett eredményes darukötöző-vizsgát. A vizsgát megelőzően tanfolyamon sajátították el a szakmunkások és betanított dolgozók a szükséges ismeretanyagot. A budapesti vállalati vizsgabizottság is elismerően nyilatkozott a dolgozók felkészültségéről. Kiváló eredményt húszán értek el. A darukötöző-ismereteket a dolgozók elsősorban a szállítás, rakodás és az anyagmozgatás területén, munkájuk során hasznosítják. Szeptember 10-től újabb 60 fős csoport részére indítanak darukötöző- taníolyamot. Ennek befejezésével minden fizikai dolgozó rendelkezik majd e végzettséggel. Dankasirályok a mezőkön Ritka vendégek tűntek fel a Mecsek vidékén. A dankasirályok népes csapatai lepték el az őszi határt. Az északról dél felé vonuló vízi madarakat valószínűleg a nyárias időjárás tartóztatta fel költözködésükben. A Mecsek vidéke meglehetősen szegény természetes vizekben, ezért a sirályok „mezei kosztra” fanyalodtak. Pockokra vadásznak a tarlókon és a frissen szántott táblákon, mégpedig ugyanúgy, mintha vízen volnának. Sokáig köröznek a kiszemelt terület felett, majd villámgyorsan lecsapnak a zsákmányra. A mezei pockok pusztításával a madarak tetemes hasznot hajtanak a mező- gazdaságnak. Búzafaiták váltása Miniszteri határozat értelmében a IV. ötéves terv végére országszerte be kell fejezni a búzafajták váltását, újabb bővebben termő, kedvezőbb tulajdonságú fajtákat kell -termeszteni. Komárom megyében már az idén teljesítik ezt a feladatot. Ez a búzatermesztésre nagyon kedvező időjárás mellett elsősorban a céltudatos vetőmagszaporító munkának köszönhető. A megyében . négy állami gazdaság foglalkozik vetőmagszaporítással, s ezek maradéktalanul ki tudják elégíteni a megye igényeit. Az idén a vetőmagvak 45 százalékát cserélik ki. örvendetes, hogy az új szovjet és magyar fajtákból a tervezettnél is nagyobb mennyiséget igényeltek a megye nagyüzemei. A Kavkáz nevű szovjet búzából például hét vagon helyett huszonhárom vagonnal vásárolnak. **', 8 ■■ •• í ' - ■ ) ^ ¥ f NOGRÁD Gépet 8sereinek a frontra Hosszabb szüneteltetés után hétfőn ismét megkezdték a termelést Kányás-akna szupa- taki siklói 100 méteres frontfejtésén. Géczi Lőrinc szocialista frontbrigádja kapta a megbízatást. Az elmúlt héten még kézi erővel termeltek. megteremtették a maró- henger alkalmazásának feltételeit. Ma, vasárnap, a brigád három harmadban dolgozik, és beszerelik a maróhengert a frontfejtésre. A gépesítéssel a termelést akarják meggyorsítaná és az az elképzelésük, hogy a front előrehaladási sebességének növekedésével sikerül majd elkerülni a bányavíz okozta gondokat. Egyébként jelenleg ebben a széntelepben van Kányás- aknán a legjobb minőségű szén. Termékbemutató Salgótarjánban Tej- és sütőipari termékek bemutatóját rendezik meg kedden és szerdán Salgótarjánban, a Karancs Szállóban. A tejfeldolgozó és -forgalmazó üzemek, kereskedelmi szervek mellett a Nógrád megyei Sütőipari Vállalat ig bemutatja termékeit. A szabványok szerepe az élelmiszer-gazdaságban címmel Kanizsay Jenő, a Magyar Szabványügyi Hivatal osztályvezetője tari tájékoztatót. Az új tejipari termékeket Hoppál József, a pásztói tejüzem vezetője mutatja be, Szert Sándor, a Nógrád megyei Sütőipari Vállalat főmérnöke pedig a szakmai újdonságokról számol be. Az előadásokat szakmai bemutatók követik. Az országos átlag alatt Az állategészségügy, valamint az állatgondozás fejlődését jelzi, hogy megyénk szarvasmarha-állományából mennyi hullik el évente. A helyzet érzékeltetése céljából érdemes az országos átlaghoz viszonyítani. 1970-től kezdve a szarvasmarha-elhullás az átlagos állományhoz viszonyítva a megyében 1,2, illetve 1,6 százalékkal alatta van az országos átlagnak. Az előbbi időszakot' Véve alapul hasonló a helyzet a szopósborjú elhullásánál is. 1970- ben 9,4, 1971-ben 8,8, 1972ben pedig 9,2 százalék volt a megyei átlag, míg az országos helyzet a következő képet mutatja: 12, 12,5, 12,3 százalék. a Mégsem lehetünk elégedettek az elért eredményekkel, mert az elhullás csökkentését biztosító lehetőségek még igen nagyok. Ügyviteli gépesítés Komputerekkel még nem rendelkeznek, egyelőre nincs is különösebb szüksége rá a mezőgazdasági üzemeknek. Viszont az ügyvitel gépesítése egyre inkább sürgető feladattá válik. Sokasodnak az információk, a döntések előkészítésének szakasza megnövekedett. Az ország nagyobb közös gazdaságaiban már nagy teljesítményű irodagépeket hasznosítanak. Nógrád - ban még a kezdeti lépéseknél tartanak. Középteljesítményű irodagéppel rendelkeznek örhalomban. Alkalmazása nem olcsó mulatság, hiszen közel 200 ezer forintba kerül. Kihasználására a kisebb szövetkezetek társulása a járható út, másrészt a számvitelben dolgozóik szakmai képzettségét is emelni kell ahhoz, hogy ésszerűen felhasználhassák a technika vívmányait. A tejfogyasztás alakulásáról A szarvasmarhaprogram végrehajtása során megyénkben is növekszik majd a tejtermelés. A fejlesztési elképzelések szerint 1975-ben a termelés eléri a 431 900 hektolitert, ami 90 000 hektoliterrel több mint 1972-ben. A tervezett mennyiségből 323 400 hektolitert kívánnak felvásá- sárolni, ami azt jelenti, hogy átlagban 12 800 literrel növekszik a naponta felvásárolt tej mennyisége. A vállalati és szövetkezeti kapacitások napi 85 ezer hektoliter tej feldolgozására lesznek alkalmasak. Ha a megye lakói is úgy akarják, akkor 1975-re az 1970. évi egy főre eső 138 literes tejfogyasztás 155 literre nő. — Ä bét könyvsikere! Tffl volt a hét legkeresettebb könyve? — kérdeztük a salgótarjáni Nógrádi Sándor Könyvesboltban. Petőfi Sándor összes költeményei. Ha százat kapnánk napokon belül eladnánk a példányokat, olyan nagy a kereslet — kaptuk a választ. — Autóbuszt indítanak? Igen sokan járnak dolgozni Nagy- bátonyba és Salgótarjánba a tárták közül. Az ingázók vonattal utaznak munkahelyeikre. Szó van arról: megfelelő létszám esetén, akik egy vonalon utaznak, azoknak munkásbuszt indítanak a községből. — Jön a Berolina Tarjánba! A jövő héten, hétfőtől kezdve négy napig Salgótarjánban vendégszerepei az NDK egyik nagycirkusza, a Berolina cirkusz. Sátrukat a kollégiumkertben verik fel. — Élménybeszámoló a VTT- ről. Megnyitotta kapuit a Salgótarjáni Kohászati Üzemek KISZ-klubja. Hétfőn élmény- beszámoló hangzik el a klubban a berlini VIT-ről. — Színházbérlet — brigádoknak. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek szakszervezeti bizottsága az 1973/74-es színházi évadra 21 ezer forint értékben bérletet vásárolt. A bérleteket jutalomként kapják a gyár szocialista brigádjai. — Brigádvezetők értekezlete. Balassagyarmaton, a MÁV vontatási főnökség szocialista brigádjainak vezetői kibővített értekezleten értékelték az I. féléves munkát, határozták meg a II. féléves tennivalókat. A cél változatlan: minél kulturáltabb utazást biztosítani. — Építik a lóéi öltözőt. Már harmadik vasárnap lesz a mai, hogy a hét végén és az ünnepnapokon lóci sportolók és sportbarátok társadalmi munkában segítkeznek az öltöző építésénél. Az anyagot a tanács vette meg, a szakmunkát és a segédmunkát társadalmi munkában végzik el a lelkes sportbarátok. — Kábeles fiatalok műsora. Balassagyarmaton, a MÁV- kultúrházban a jövő szombaton műsoros táncestet rendeznek a Kábel Művek KISZ-esei. Táncra a Minerva zenekar játszik. — Ktsz-közgyülés. Balassagyarmaton az Építőipari Ktsz közgyűlést tartott szombaton. Értékelték az eddig végzett munkát, meghatározták a feladatokat. — Virít a naprózsa virága. A solti országút mentén az évszázadok óta háborítatlan homokbuckán virít a naprózsa sárga virága. A kopár homok ritka növényzete a cserjefélékhez tartozik, noha mindössze 1,5—2 centiméteres a szára. Virágját nyár közepén bontja, de mivel a szárazságot, s a napfényt kedveli, még most is nyílik. A mezőkön megjelent az őszi kikerics lilás virága is. NAPTAR 1973. szeptember 9» vasárnap, Ádám napja. A Nap kel: 5.13, nyugszik: 18.10 órakor. A Hold kel: 16.28, nyugszik: 1.38 órakor. Sí 1973. szeptember ló., hétfő, Honoria napja, A Nap kel: 5.14, nyugszik: 18.08 órakor. A Hold kel: 16.50, nyugszik: 2.45 órakor. Meleg idő Várható Időjárás ma estig; időn» kent kissé megnövekvő felhőzet, legfeljebb az ország északkeleti felében, egy-két helyen, futó zápor. Mérsékelt, változó irányú szél. Meleg marad az idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 28— 33 fok között. /Vem volt ötös A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 36. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 80 fogadó ért el, nyereményük egyenként 56 282 forint. Három találata 6075 fogadónak volt, nyereményük egyenként 371 forint, a kétta- lálatos szelvények száma 163 264 darab, ezekre 17 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) Tartalékosaink Esztergomban Az MHSZ Komárom megyei vezetősége Esztergomban rendezi meg az országos tartalékos honvédelmi verseny döntőjét. A viadalon ott lesznek a Nógrád megyei tartalékosok is, akik a korábbi években sikeresen szerepeltek az országos döntőn. Vándorló rajzok Szurdokpüspökiből Jobbágyiba indul az a vándorkiállítás, amely a pásztói járás legjobb gyermekrajzait mutatja be. A jobbágyi iskolában szeptember 11-én nyitják meg a kiállítást. A gyermekrajzok ebben a tanévben a járás valamennyi általános iskolájába eljutnak. Rétek és legelők A salgótarjáni TESZÖV területén gazdálkodó termelő- szövetkezetek 13 600 hektár legelővel és 6100 hektár réttel rendelkeznek. A szarvasmarhaprogram megvalósítása érdekében a jövőben a gyep- hasznosításról szükséges áttérni a gyepgazdálkodásra. Ez annál is fontosabb, mert a rétek és legelők alig 23 százaléka minősíthető jónak, 30 százaléka közepes, a többi gyenge. Szakszerű gyepgazdálkodással 1985-ig háromszorosára növelhető a takarmány meny- nyisége. ORVOSI ÜGYELET — Repülő Pekingbe. Pénteken este a francia főváros Orly repülőteréről levegőbe emelkedett a Párizs és Peking közötti közvetlen légijárat első gépe. A Boeing 707-es csak Karachiban szakítja meg útját, üzemanyag felvétele céljából. Utasai Között van az a több mint 80 újságíró is, aki Pompidou köztársasági elnök kedden kezdődő kínai látogatásáról tudósít. Őszi goncjok a Mátra alján Sárgulnak a levelek. A nagy hegyeken itt is, ott is megfakul a zöld lomb, a Mátra lábainál kis falvak készülnek az őszre, a télre. UTAK, HIDAK DOROGHÁZÁN Közérdekű bejelentések alapján rendelték meg a megyei tanács útkarbantartó költségvetési üzeménél a do- rogházi Petőfi út javítását. A munka jórészt elkészült, most szélesítik az utat, és levezető árkot hoznak létre mellette. Felújítottak a községben a közelmúltban három igen rossz állapotban levő hidat is, a Zalka, a Táncsics és a Dózsa György úton egyet-egyet. Az újtelepiek bejelentése között a legfontosabb az elektromos hálózatbővítés kérése volt. Több mint félmillió forintba került a munka, melynek műszaki átadása szeptember 19- én lesz. Dorogházán és Neműben félmillió forintot fordítanak az idén útjavításra, amiből eddig 3000 forint értékű munkát fizettek ki. MÁTRAMINDSZENT IGAZGATÓT KERES Árva a mátramindszenti területi művelődési ház. Nincs igazgatója. Aki eddig volt, elment tanítani. Nem felelt meg neki a munka, a képzettsége sem volt megfelelő. Az utódja szolgálati lakást és megfelelő fizetést kapna. Az állásra pályázatot hirdettek, eddig azonban nem érkezett megfelelő jelentkezés. A kultúrház előtt a község főterén árkok húzódnak. Nagy gondot oldanak meg a mátra- mindszentiek, amikor megoldják a tér vízrendezését. Az eső a lejtős utcákon keresztül a hegyoldalról lehordott hordalékkal borította a község központját. Az új, rostéllyal fedett árokrendszer megakadályozza ezt, és a betonozott ülepítők elnyelik a hordalékot, iszapot. Mivel fedelük bontható, tisztíthatok is. MEGLESZ AZ ÓVODA A községben egy régi, használaton kívüli épület felújításával óvodát alakítanak ki. A kisgyermekes szülők közül 42-en szép példáját mutatták a társadalmi összefogásnak. Elvégezték az óvodához vezető vízvezeték földmunkáit, ezenkívül pedig közel 4000 forintot fizettek be önkéntes hozzájárulásként. Űjabb gond szűnik meg, de marad elegendő. Nem megoldott például a palackosgáz- és fűtőolaj-ellátás. Mini-cseretelep, vagy hasonló kellene, hiszen az elmúlt év folyamán is sok gondot okozott, hogy ritkán jár a cserélő gépkocsi. Az olajtárolást is meg kellene télig oldani, hogy ne Salgótarjánba, Kisterenyére, vagy Nádújfalura kelljen tüzelőért járni. — gáspár — — Szovjet szerszámgépek Norvégiában. Drammen norvég városban megnyílt a szovjet szerszámgépek és berendezések hatodik, hagyományos kiállítása, amelyen bemutatnak egy különleges műanyagformáló berendezést, valamint több mint 75 különböző fém- és famegmunkáló szerszámgépet. Salgótarjánban, az Úttörők útja 3/a. számú házban ma reggel hat órától este hat óráig dr. Bornemissza Anna, este hat órától hétfő reggel hat óráig dr. Angyal Dávid az ügyeletes orvos. Indokolt esetben a 11-44-es telefonon lehet hívni az orvosi ügyeletet. Balassagyarmaton, a városi kórházban ma egész nap, hétfő reggel hét óráig, dr. Tolnai László az ügyeletes orvos. Salgótarjánban, az SZTK-rende- lőben a salgótarjáni járás ügyeletes körzeti orvosa dr. Várnai Béla. Nagybátonyban a 3-as számú körzeti rendelőben dr. Tóth Tibor az ügyeletes orvos. Salgótarjánban gyógyszertári ügyeletet lát el a Pécskő Üzletházban levő gyógyszertár. Fogorvosi ügyelet van Salgótarjánban a kohászati üzemek rendelőjében. Öngyilkos bálnák Tizennyolc bálna tetemét találták meg Mexikóban a tengerpart egyik elhagyott részén. A közelben levő Huatabampo község halászai szerint az átlagosan 25 méteres óriások szigonytól sebesült vezérüket követték a partra és „vele együttérezve” kollektív ön- gyilkosságot követtek el. ÁRAMSZÜNET IX. hó 10-én 7—15 óráig Salgótarjánban, a Nógrádi Sándor téren levő csillagházban. IX. hó 10. és 11-én 8—15 óráig Bárna községben, tsz- major környékén. A hónap végéig lehet szerződést kötni Az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt illetékeseinek közlése szerint a sertéstenyésztés iránt változatlanul nagy az érdeklődés, mind a gazdaságok, mind az egyéni állattartók részéről. A vágósertés-felkínálás az év hátralevő részében várhatóan fokozódik, és a IV. negyedévben olyan nagyságrendet ér majd el, hogy átvételeket csak abban az esetben lehet zökkenőmentesen lebonyolítani, ha a tenyésztők, állattartók az értékesítést megelőzően legalább három hónappal kőzlik az átvevő állatforgalmi és húsipari vállalattal értékesítési szándékukat. Eszerint a váL lalatok 1973. évi lejáratra értékesítési szerződéseket már csak szeptember hónap végéig kötnek. Ezt követően — tehát október 1-től — az értékesítési szerződést az Állat- forgalmi és Húsipari Tröszt rendelkezése értelmében már csak 1974. évi értékesítésre köthetnek a felvásárló vállalatok. NOGRAD. » Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei bizottsága és a Megyei Tan Acs lapja. FCszet Reszt«: GOT TAB GYULA. Szerkesztőségi Salgótarján, Petőfi n. L Telefon: 22-94, *2-95, *2-9«, 22-97, kőszene ott«: t£-94. 14-4«. Sportrovat! 11-59. Elszakai szerkesztés: 13-OS. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. L Telefon: 10-29. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 2« Forint, előállítja: e Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. 5101 Salgótarján. Petőfi U. L Ptl se rr.i Kelemen Gábor igazgató. Index-szám: 25 072.