Nógrád. 1973. szeptember (29. évfolyam. 204-229. szám)

1973-09-19 / 219. szám

Fidel Castro — útban Hanoiból Havannába — megszakította útját Prágában, ahol bará­ti eszmecserét folytatott Gustáv Húsúkkal Mái Cfr*' szovjet közös hadsriakorlat Fehér Péter, az MTI tudósí­tója jelenti: Megkezdődött a magyar nép­hadsereg, valamint a Magyar- országon ideiglenesen állomá­sozó szovjet déli hadseregcso­port kijelölt egységeinek kö­zös hadgyakorlata. A hadgya­korlat keddi eseményei szem­léletesen bizonyították, hogy katonáink jól hasznosítják a kiképzés alatt elsajátítottakat. Magasfokú, példaszerű a ma­gyar és a szovjet egységek együttműködése. Kedden már kora hajnalban elfoglalták állásaikat a Du­nántúl dombjai között a csa­patok, a piros jelzésű „saját erők”, s a kék jelzésűek, az „ellenség”. A feltételezett harchelyzet az volt, hogy csa­patainknak meg kell állítaniuk az előrenyomuló, támadásban levő ellenséget — mintegy vizsgázva védelmi felkészült­ségükből. Tüzérségi támadás robbanásfelhői jelezték a gya­korlat kezdetét, majd vadász­gépek tűntek fel: felderítették az ellenség gyenge pontjait, helyzetét, egységeinek elhe­lyezkedését. Megindult a tü­zérségi előkészítés, működésbe léptek a hagyományos és a rakétafegyverek. Lendülete­sen- előrenyomuló, a parancs­nokok elképzeléseinek megfe­lelő hadrendben kibontakozó alakulatainkat vadászgépek védték a levegőből, tüzérek támogatták a gyakorlóteret övező dombok mögül. Felvo­nult a legkorszerűbb hadi- technika, s harcba indultak — a páncélozott járművekről le- szállva — a gépkocsízó lövé­szek. A gyakorlatot megtekintette Czlnege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, dr. Csanádi György közlekedés­éé postaügyi miniszter, dr. Szekér Gyula nehézipari mi­niszter, valamint B. P. Iva­nov vezérezredes, a hazánk­ban ideiglenesen állmásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka. A jól sikerült gyakorlat első részét követő­en a vendégek felkeresték a szovjet katonák haroálláspont- ját, ahol a hadgyakorlaton részt vevő csapatok parancs­nokai számoltak t>e egységeik tevékenységéről. A kormány tagjai és a magas rangú szovjet katonai vezetők ezután meg­tekintettek egy magyar tü­zérüteget, amely a sikeres délelőtti gyakorlat után új ál­lásába vonult. Ellátogattak ahhoz a szovjet üteghez is, amely néphadseregünk ala­kulataival együtt foglalt állást a dombháton. Az egyik löveg- nél hosszasabban időztek, el­ismeréssel figyelték a kezelő- személyzet gyors, pontos mun­káját, a fegyverek karbantar­tását. A honvédelmi miniszter megdicsérte a gyakorlat során kiválóan vizsgázott tüzéreket: — legyenek büszkék fegyver­nemükre, eredményeikre — mondotta. A szovjet katonák egyike, Sztyepan Csopej sza­kaszvezető a löveg kicsinyített makettmását nyújtotta át ajándékul Czinege Lajosnak. Délután a hadgyakorlat egy másik, nem kevésbé látványos mozzanata következett. A fel­adat hasonló volt a délelőtti­hez: megállítani a kékek ellen­lökését, visszaűzni az ellensé­get. A por, a robbanások füst­je valóban harcszerű körülmé­nyeket teremtett, a lendületes hajrában még a parancsnoki harcálláspontokról sem lehe­tett megkülönböztetni: szovjet csapat, vagy magyar egység az, amelyik a magasfokú harcké­szültségről tanúskodó csapat­mozdulatokat végrehajtotta. Az egész gyakorlat a fegy­vernemek óramű precizitású együttműködését bizonyítot­ta, a légierő, a tüzérség épp­úgy kitett magáért, mint a gépkocsizó lövész, a műszaki alakulat katonája, vagy a kor­szerű harckocsi vezetője. A gyakorlat egy részén éleslövé­szet zajlott: a parancsnokok­hoz befutó jelentések szerint minden harcos eredménye meghaladta a kiváló szintet; a páncéltörők például kivétel nélkül valamennyi céltárgyu­kat megsemmisítették. A magyar—szovjet közös hadgyakorlat a következő na­pokban folytatódik. (MTI) ■ LSI D R (1) Alkotmányos kötéltánc J Az ellenforradalom mogma- Vftóttá Csillében a latin-ameri­kai történelem egyik legvon­zóbb, legküzdelemcsebb forra­dalmi fejlődését. A tanulságo­kat korai volna még összegez­ni, de a népi kormány három éve figyelmeztet: milyen erős pozíciói — s kíméletlen mód­szerei — vannak a reakciónak napjainkban is. A haladás me­nete megszakadt, de a harc­nak nincs vége, a munkásosz­tály nem adja meg magát. 1970. szeptember 4. Válasz­tási győzelmet arat (relatív többséget szerez) a chilei bal­oldali tömörülés, a Népi Egy­ség elnökjelöltje, dr. Salvador AUende. A győztes elnökjelöl­tekről általában azonos klisé­fényképek készülnek: jól va­salt öltöny, integető kéz, fülig- száj mosoly. Allende győzel­mekor másfajta fotó járta be a világsajtót: Chile leendő el­nöke öszvér hátán ült, körös­körül kopár, sziklás táj, s mindenütt, amekkora térséget a fényképezőgép objektívja be tudott fogni, rohanó fiata­lok, lobogó nemzeti zászlók. Nem kellett aláírni: Allendé- vel a nép győzött, látszott anélkül Is. Néhány héttel később meg­alakult a népi kormány. S itt mindjárt el Is érkeztünk a chi­lei helyzet egyik fontos sajá­tosságához. A három esztendő alatt csak népi kormány volt, de nem volt népi hatalom. A törvényhozás mindkét házában Végig az ellenzék volt több­ségben. 1970-ben 93 ellenzéki és (mindössze) 57 kormánypár­ti képviselő volt a nemzetgyű­lésben. Az ellenzéknek — a felsőházban — 32 szenátora volt a 18 baloldali szenátorral szemben. (1973 tavaszán az arányok így módosultak: 87 ellenzéki, 63 kormánypárti képviselő, 30 jobb- és 20 bal­oldali szenátor). Salvador Al­lende kormánya megkezdte szocialista programja végre­hajtását — a polgári demok­rácia keretei között. Mindvé­gig úgy kellett küzdenie, hogy tudta: ellenzékén múlik, hogy törvényjavaslatai megvalósul­nak-e. Chile nehéz útját nem lehet megérteni enélkül az ör­dögi kör nélkül. Alig van ország, amelynek ennyire bonyolult volna az alkotmánya. Egy santiagói ne­ves jogász szerint az alaptör­vényből mindent és minden­nek az ellenkezőjét idézni le­het. Allende politikai taktiká­jának lényege az volt, hogy valóságos kötéltáncot járt az alkotmányosság vékony drót­ján. Eközben szüntelenül fe­nyegette az alkotmánysértés vádja — ha ezt a parlament kimondja, törvény szerint az elnöknek le kell mondania. Csak a burjsoá alkotmá­nyosságnak ezek a szükséges kellékei magyarázzák miért lépett föl a Népi Egység kor­mánya olyan keményen a szél­sőbaloldali jelenségek ellen (a harc természetesen főként a jobboldallal folyt). Erőszakos gyárfoglalások, erőszakos föld- foglalások, erőszakos lakásfog­lalások foglalkoztatták újra és újra a rendfenntartó erőket. Ez a nyomorteleplakók, a munkások, a nincstelen pa­rasztok részéről érthető volt. A sok évtized óta elfojtott vá­gyak felszínre törtek. Mellipil- la parasztjai nem tudták meg­várni, míg hozzájuk ér a föld­osztó bizottság (délről észak felé haladva osztották szét a nagybirtokokat), megszállták a mezőket, a városkák utcáit, eltorlaszolták az utakat. Val­paraiso nyomornegyedének családjai benyomultak a mun­kások részére épült új épüle­tekbe, nem engedték beköltöz­ni a jogos tulajdonosokat. Ök se tudtak várni. Csakúgy, mint annak a sok apró üzem­nek dolgozói, amelyek kima­radtak az államosításból. (Az állam még a saját kezébe vett nagyvállalatoknak is csak ép- penhogy tudott beruházási összegeket adni.) Pompidou hazaérkezett Pompidou elnök kedden hajnalban 2 óra 30 perckor visszaérkezett Párizsba a Kí­nai Népköztársaságban tett látogatásáról. A francia sajtó a látogatás­ról kiadott záróközleményt kommentálva általában hang­súlyozza, hogy látogatása so­rán fény derült a két ország közötti együttműködés korlá­táira, s erről tanúskodik a zá­róközlemény is. A Figaro szerint „Franciaor­szág, inkább taktikai okokból, mint elvi ellenségességből, óvakodott csatlakozni ahhoz a pekingi tézishez, amely szerint Európának azért kell egyesül­nie, hogy szembehelyezkedjék az amerikai és szovjet hege­móniával.” A lap szerint fran­cia részről el akarták magu­kat határolni ettől a kínai té­zistől, s ezért hangsúlyozták ki a záróközleményben azt a francia álláspontot, hogy a francia kormány ragaszkodik az enyhülés és együttműködés politikájának folytatásához. Kinsingert kinevezték Az amerikai szenátus külü­gyi bizottsága kedden 16 sza­vazattal egy ellenében jóvá­hagyta Henry Kissingernek, Nixon nemzetbiztonsági főta­nácsadójának külügyminisz­terré történt kinevezését. Csak McGovern, a demokrata párt volt elnökjelöltje szavazott a kinevezés ellen — mint a Reuter-iroda megállapítja, jel­képes tiltakozásul a Nixon- Kormányzat külpolitikájával szemben. Amnesztia Jordániában Husszein Jordániái király kedden általános amnesztiát hirdetett ki az 1970. szeptem­beri események után politikai okokból elítéltek, fogva tartot­tak, vagy körözés alatt álló személyek részére, mind Jor­dániában, mind az ország ha­tárain kívül. Az általános amnesztia csak politikai gyil­kosságok elkövetőire és kémek­re nem vonatkozik. Az uralko­dó levélben utasította Zaic al- Rifal miniszterelnököt az am­nesztiarendelet azonnali élet­be léptetése. Az amnesztia értelmében szabadon bocsátják Abu Dau- dot, a palesztinai ellenállási mozgalom egyik vezetőjét is, akit 1970 végért tartóztattak le, és később halálra ítéltek, majd büntetését életfogytiglani bör­tönre változtatták. Egyelőre nem lehet felmérni, hány sze­mélyt érint az amnesztiaren­delet. A nyomor és a szegénység szülte türelmetlenség nem volt azonos a MIR-félék, a szélső­baloldal nyugtalanságával. A MIR (a szélsőbal pártja), a szocialisták egy része támoga* tásával a forradalmi folyamat felgyorsításával akarta eldön­teni a helyzetet. „Ha káosz, hadd legyen káosz, forradalmi erőszakkal meg lehet dönteni a burzsoáziát” — mondták. Ennek az elképzelésnek az volt a legfőbb gyengéje, hogy a kormány nem rendelkezett teljes mértékben a fegyveres erőkkel. Sokszor esett szó a hadsereg szerepéről a három esztendő során. A baloldal részéről még a legoptimistábbak is csak ab­ban hittek, hogy legalább az alkotmányhoz, a törvényesen megválasztott elnökhöz (aki a katonai főparáncsnok is) lesz majd hű ez a katonaság. Be­bizonyosodott, hogy ezek a re­mények, a puccshagyományak hiányában való bizakodás alaptalan volt. E2 a hadsereg osztályhadsereg. Irányítóinak nincs köze a munkássághoz, nincs köze a haladáshoz. (Nem véletlen, hogy a tábor­nokok többsége az Egyesült Államokban végzett tiszti is­kolát) 2 NÖGRÁD — 1973. szeptember 19., szerda VÁLY! PÉTER Vilyi Péter Szombathelyen született 1919. december 25- én. Szülei és testvérei 1945 óta tagjai voltak a pártnak. Szombathelyen kitüntetéssel érettségizett, majd 1942-ben a budapesti műegyetemen ve­gyészmérnöki oklevelet szer­zett. 1944 őszéig a simontor- nyai bőrgyárban laborató­riumvezető volt — ezt köve­tően a szekszárdi munkaszol- gdlatos századhoz hívták be. 1945 januárjában letartóztat­ták, azzal a váddal, hogy kommunista propagandát folytat. Szüleit a nyilasok in­ternálták. Nyomban a felszabadulás után, 1945 áprilisában Szom­bathelyen lépett a kommu­nista párt tagjai közé. Koráb­bi munkahelyén, a simontor- nyai bőrgyárban bekapcsoló­dott a termelés megindításá­nak munkájába, s részt vett a helyi kommunista pártszerve­zet megalakításában. Hama­rosan a pártszervezet vezető­ségének és a gyár üzemi bi­zottságának tagjaként is aktív politikai tevékenységet folyta­tott. 1947-ben a vigodni bőrgyár vállalatvezetőjévé nevezték ki, 1948 januárjában pedig az Országos Tervhivatalba került előadóként. Itt később osz­tályvezetővé nevezték ki, a Tervhivatal pártszervezeté­nek .vezetőségi tagja lett. Más társadalmi megbízatásoknak is eleget tett: tagja lett a tervhi­vatal szakszervezeti bizottságá­nak, továbbá a Bőripari Mun­kások Szakszervezete központi vezetőségének. 1948—1952 kö­zött a közgazdasági egyete­men dolgozott; a tervgazda- ságtani, illetve az ipargazda- ságtani tanszéken adjunktus­ként, majd docensként tevé­kenykedett. 1950-től a pártapparátusban, 1953- tól pedig az iparirányí­tás fontos állami posztjain fejtette ki tevékenységét. 1954- ben lett az Országos Tervhivatal elnökhelyettese; 1967-ig a Tervhivatal első el­nökhelyettesének. tisztét töl­tötte be. Ezt követően pénz­ügyminiszterként, a Központi Bizottság gazdaságpolitikai bizottságának tagjaként vég­zett eredményes, kiemelkedő munkát. 1971. májusában nevezték ki a Minisztertanács elnökhe­lyettesévé. Jelentős szerepe volt hazank nemzetközi gaz­dasági kapcsolatainak elmé­lyítésében. Elnöke volt a Nem­zetközi Gazdasági Kapcsola­tok Bizottságának, s minisz­terelnök-helyettesi kinevezé­sétől kezdve ellátta a Magyar Népköztársaság képviseletét a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában. Elnöke volt a magyar—szovjet, a magyar- lengyel, és a magyar—román kormányközi gazdasági együtt­működési bizottság magyar ta­gozatának. Az MSZMP X. kongresszu­sán a Központi Bizottság tag­jává választották. Kiemelkedő munkásságá­nak, odaadó. fáradhatatlan tevékenységének elismerése­ként számos magas kitüntetés­ben részesült. Tulajdonosa volt a NipJcöztérsasági Ér­demérem arany fokozatának, két ízben tüntették ki a Mun­ka Érdemrenddel, s megkap­ta a Munka Érdemrend arany fokozatát is. Munkásságával hazánk határain túl is őszinte elismerést és megbecsülést ví­vott ki; tulajdonosa volt több magas külföldi kitüntetésnek Is. (MJ1) Búcsú dr. Beresztóczy Miklóstól Az országgyűlés a kormány, a Hazafias Népfront, az Orszá­gos Béke tanács, a püspökkari konferencia, a papi békemoz­galom vezetőinek és tagjainak családtagjainak ék tisztelőinek mély részvétével búcsúztat­ták dr. Beresztóczy Miklós címzetes prépost, az ország- gyűlés alelnökét, az Országos Béketanács katolikus bizottsá­gának főtitkárát kedden a Farkasréti temetőben. A gyászszertartáson ott voltak Maradt hát a kötéltánc le­hetősége. Az első esztendőben ez sikerült is. Az ellenzék érezve, hogy a kormány élvezi a nép többségének bizalmát, egyelőre még nem — helye­sebben hem minden esetben — szabotált. Az állam kezébe kerültek a réz-, a salétrom-, a szénbányák, az acélipar. Az ipari termelés emelkedése 9 százalék volt, a munkanélkü­liek száma 8,6 százalékról 5,2- re csökkent, jelentősen lelas­sult az infláció. A földreform üteme azt ígérte, hogy 1972 végére nem lesz már földbir­tok Chilében. A változások kezdtek vissza nem fordítha- tónak tűnni („Nem adunk többé vissza semmit!” — szól­tak a tüntetések idején a sza­valókórusok.) Elérkezett az Idő a jobbol­dal általános támadására. Chi­le a szocializmus felé haladt, belpolitikájában ezt bizonyí­totta a gazdasági viszonyok megváltozása, külpolitikában a jó kapcsolat a szocialista or­szágokkal, s az, hogy Kuba az ország elsőszámú latin-ameri­kai partnerévé vált. A hazai burzsoázia, külföldi támoga­tással, új taktikába kezdett. Célja: gazdaságilag tönkreten­ni az országot, s kedvező kö­rülményeket teremteni a hata­lom megdöntésére (először ezt választások útján próbálták meg, mikor itt csődöt mond - tak, megszólaltak a fegyve­rek.) (Folytatjuk) Kereszt? András más egyházak magas rangú képviselői, s részt vett a dip­lomáciai képviseletek több vezetője és tagja is. A társadalmi gyászszertar­tás előtt dr. Ijjas József kalo­csai érsek, a magyar katoli­kus püspöki kar elnöke pon- tiíikálta a főpapi gyászszer­tartást majd a ravatalozóban dr. Cserháti József pécsi me­gyés püspök, a magyar kato­likus püspöki kar titkára vé­gezte el az egyházi szertar­tást. A fékét drapériával be­vont. koszorúkkal övezett ra­vatalnál az országgyűlés, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az Oi-szágos Béke­tanács nevében dr. Trautmann Rezső, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségé­nek tagja, a Népfront buda­pesti bizottságának elnöke ad­ta meg a végtisztességet. Búcsúszavaiban hangsúlyoz­ta, dr. Beresztóczy Miklós be­csülettel munkálkodott szocia­lista államunk és a katolikus egyház jó viszonyán. Megér­hette, hogy politikai célkitű­zései, eszmél az elsöprő nagy többség egyetértésével, helyes­lésével és támogatásával ta­lálkozó gyakorlattá váltak. Az egykor alig néhány száz papi személyiségből, akik először ültek össze, hogy egyengessék a „hűség az egyházhoz, hűség a hazá­hoz” elv életre keltésének út­ját —. ebből a zsenge hajtás­ból terebélyesedett ki a ma már széles sugarú papi béke­mozgalom. Emlékeztetett az elhunyt emberszeretetére. az emberi alkotás tiszteletétől áthatott lényére, választói iránti felelősség- és köteles- ségérzetére. ' A papi békemozgalom, az Opus Pacis, az Országos Bé­ketanács katolikus bízottsága- végbúcsúját dr. Timkó Imre, a görögkatolikus egyház kápta- ' tárd helynöké, az Opus Pacis intéző bizottságának ügyvezető igazgatóhelyettese tolmácsolta. A sírt elborították a kegye­let, a gyász és az emlékezés virágai. (MTI)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom