Nógrád. 1973. augusztus (29. évfolyam. 178-203. szám)

1973-08-11 / 187. szám

Szobrok,

emlékművek

A Palócföld című Nógrdd megyei folyóirat 1973. évi első számában Czinke Ferenc Egy dombormű ürügyén címmel írt cikkében Bátki József festő és szobrász emlékét idézi, aki a cikk szavai szerint — „megyénk képzőművészeti előképeihez” tartozik. Többi közt megjegyzi: „... a korigény értékrendjében egybecsomagoló szemlélet nem tekint eléggé mélyére a történelmi pillanatnak, hogy a valós koreszmény részévé olvassza az igaz értékeket!” Cikkét azzal a megállapítással zárja: . ■ Bátki József, az alkotó is a mienk!”

Az építők dicsérete

Az újságok híradásaiban nap mint nap találkozunk olyan beszámolókkal, amelyek egy-egy szocialista brigád éle" teről, dicséretes teljesítményéről szólnak. Az'/k a többre, jobbra serkentő célkitűzések, amelyek szellemében ezek a brigádok dolgoznak mindenképpen tiszteletre méltóak és fejlődésünk zálogai is. j

Nem közvetlenül megyénkhez tartoznak, de a „Nógrádi Sándor” szocialista brigád tagjai nagy része megyénkből jár recski munkahelyére. Az elmúlt hónapban azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy az aknamélyítő munkában országos rekordot értek el.

Ez a brigád már több alkalommal felajánlotta segítségét a Mátraverebélyi Általános Iskolának is. Most tudomásukra jutott, hogy á Verebélyi Általános Iskola egyik épülete nagyon elhanyagolt állapotban van. A község tanácstagjai ugyan hozzákezdtek az épület tatarozásához, de nem bírtak a feladattal megbirkózni.

A „Nógrádi Sándor” szocialista brigád vezetője. Nagy Károly mozgósította a brigád tagjait, akik felajánlották, hogv egy nap szabadságukat feláldozva, rendbe hozzák az épületet Egymást buzdítva, serkentve felajánlásuknak . eleget is tettek: a falu központjában fekvő épület kicsinosítva várja a szeptemberi iskolakezdést.

Hadd álljon itt a brigád tagjainak a neve is: Séber István, Kovács Zoltán. Lőrincz András, Oravecz Ferenc, Hadár József, Verebélyi János, Veres Lajos, Zagyi József.

Az elvégzett munka értéke körülbelül tízezer forint. Az 6 munkájuk az iskolát segítette, méltán énekel róluk, az építőkről Illyés Gyula, amikor azt írja: „a lépcső, melyen ember-sorba lép végre a nép, / állványok, frissen fölrakott falak f a kitagadott tömeg ezen át leli meg magát, / így lel hazát”, amelyben leomolhatnak „bálványok, trónok, égi-földl szentek, / de nem amit a munka megteremtett.”

Cs. L.

Népi szokások őrzői

Salgótarjánban Bátki (a korabeli sajtóközlemények szerint többször: Bátky) Józsefnek két munkája látható köztéren. Az egyik a jelenlegi Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola utcai kapuja felett két figura. A Nógrád megyei Levéltárban őrzött polgármesteri iratok (5281/1948) szerint 1947-ben kerültek mai helyükre, az állami gimnázium ebben az évben költözött a volt csendőriskolába. íme Blanár Sándor polgármester levele: „Tárgy: Művészetek támogatása, Magyar Kommunista Párt Nógrád megyei Bizottságának, Salgótarján,

113/m, titkár 1948. szám alatt hatóságomhoz intézett megkeresésére közlöm, hogy Bátki József szobrászművész részére a múlt évben a volt csendőriskola átalakításához 2 db. szobrot rendeltem, ezzel 6000 forinttal támogattam nevezettet. .. Salgótarján, 1948. április 13.” A másik munka egy 1948-ban készült Petőfi Sán- dor-dombormű. „Tegnap délután a Hotel Salgó épületén emléktábla-avatásra került sor. A táblát Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója

alkalmából, a salgótarjáni ODOT résztvevői jelenlétében leplezték le, majd megkoszorúzták. ..” (Nógrád, 1973, június 21.) A híradás nem említi, de ez is Bátki József munkája.

Amint azt Czinke Ferenc is írja említett cikkében: „...Bátki Józsefet nem kell újra felfedezni!” így van. A Művészeti Lexikon, ezt írja róla: „Bátki József (Zagyvaróna, 1878. — Salgótarján, 1948. dec. 27.) festő és szobrász. Budapesten, Párizsban, majd Róth Miksa üvegfestő-imtézetében tanult. Oltárképeket, üvegablakokat készített. A ’20-as évektől szerepelt budapesti kiállításokon, főleg kisméretű népi alakokat ábrázoló faszobraival (Megy a juhász a szamáron, Napsugár). Élő vonalak cimen 1946-ban könyve jelent meg a rajzolás technikájáról.”

Oltárképeinek, egyházi vonatkozású egyéb műveinek esztétikai elemzése nem a cikk feladata. Freskói, oltárai, faliképéi láthatók többi közt a homokterenyei, a bárnai, a zagyvarónai, a pestújhelyi, a salgótarjáni déli plébánia- templomban (főoltár), a mátraverebélyi-szentkúti kegyhelyen (főoltár, freskók, oltárfestmény). S egyében kívül ő készítette Salgótarjánban az 1969-ben városrendezési okból lebontott zsidótemplom (Rohamléptekben. .., fényképes tudósítás a bontásról, Nógrád, 1969. június 17.) belső festéséi 1927-ben. (Művészi munka városunkban, A Munka, 1927. október 1., továbbá a A Munka tárcája Isten imádás a művészeten át, 1927. nov. 5.).

Az „előképekhez”, valamint a város szellemi önismeretének kérdéséhez tartozik, hogy Bátki József egyházi és világi tárgyú alkotásait a korabeli Magyarország uralkodó osztálya saját történelemszemléletének erősítése, a „keresztény nemzeti” eszmék meggyökereztetésére használta fel. Ezt bizonyítják az akkori országos és helyi lapok beszámolói, amelyeket a salgótarjáni Nógrád megyei Munkásmozgalmi Múzeum bocsátott rendelkezésre. A Salgótarján története című monográfia (Salgótarján, 1972.) írja: „Meglátogatta Salgótarjánt az ellenforradalmi korszak egyik közismert szónoka, a jezsuita Bangha páter, a helyi lap szerint is ünnepi beszéde — amit a bányászok »védőszentjének« Prokopnak ünnepén mondott el — harcias, kemény hangot ütött meg.” Lássuk, milyeneket? Például: „...A szellem megrontásában igen nagy szerepe van a sajtónak. Elrettentő példákat sorolt föl az életből ennek bizonyítására. Kéri

a hallgatóságot, hogy csak tisztességes hangú, a keresztény morál alapján álló újságot, könyveket olvassanak...” (A Munka korabeli számának cikke Bátki József főoltárának avatásáról a déli plébánia- templomban. Erre az alkalomra jött ugyanis ide Bangha páter.)

A díjazott Napsugár című faszobor sikeréről pedig ezt írja a lap: „... De a művészi dicsőség meleg fuvalma simogatta meg Bátki művészünk arcát akkor is, amikor a kiállítás megnyitásán a főméltóságú kormányzó urunknak ösz- szesen harmadmagával bemutatták, s a kormányzó úr a két szobrát hosszabb szemléléssel tüntette ki... A magunk részéről pedig azt kívánjuk, adjon neki az Isten erőt, bizalmat és kitartást, s városunk vezetőségétől megértő szívet, hogy a kormányzó úr érdeklődése és esztétikusaink felfigyelése állandó értéket és lel- kesitést jelentsen számára.” (A Munka, 1941. április 19.) Egyébként a város vezetőségének figyelme nem maradt el.

1945 után a művész palóc nép faszoborsorozat készítését tervezte, néhányat ki is faragott, 1948-ban elkészítette a már említett Petőfi-dombor- művet. E sorok nem a teljesség, s nem az értékelés igényével íródtak. Csupán adalékot jelentenek ehhez a még elvégzendő munkához, illetve az „előképek” majdani mélyebb feltárásához.

Tóth Elemér

„Télen egy-egy házat kiadtak fonónak, odatelepedtünk mi, lányok. Pörögtek az orsók, hajtottuk a rokkát. De a fonó csak akkor az igazi, ha a legények odasettenkednek. De azok csak ültek a kocsmában. No, mi összeszedtük a földről a szöszt, a kócot, jó nyalábnyit bedobtunk a kocsma ablakán. Erre már kiszaladtak a legények, egészen a fonóig... Ott is folytak a jó mókák. A fiúk kiütötték a lányok kezéből az orsót, elkapták és csak csókért adták vissza. Aki nem akart csókot adni, annak az egész orsó fonalát rátekerték a kerítésre. De jók is voltak ezek a fonók...”

A feltörő nevetésre sem jön zavarba Szeleczkl Jánosné.

— Első voltam én mindig a táncban, a játékokban. Senkit nem hívtak . annyiszor koszorúslánynak, mint engem. Mert a lakodalomban is sok játék, ének, tánc van... A koszorús- lánynak kell felvidítani a násznagyot, kisegíteni a vőfélyt a rigmusokban.

Tiszta, bő forrás

Bánkon jártunk a VII. nemzetiségi találkozó megrendezése előtt. A bánki nemzetiségi csoport is készülődött Nógrádba. A műsoruk: lakodalmas jelenet és dalok. Hogyan vetődött fel az együttesalakítás ötlete, és milyen forrásból tudtak' meríteni? Ju* hász Józsefné tanárnő a csoport vezetője, ő mesél erről.

— A nemzetiségi találkozóra régebben is mindig elmert egy csoport Bánkról, azokból az emberekből szerveztük az együttest. Tavaly ősszel kért meg minket a szlovák szövetség, hogy a Pozsonyból érkező néprajzkutatóknak mutassunk be valamit a megőrzött népi szokásainkból. Spontán, lendületes volt ez a rögtönzött előadás. A lakodalmas szokásokból, táncokból tevődött össze, ez a mostani műsorunknak is az egyik része. Lami István, € szlovák szövete ség osztályvezetője, aki valamikor maga is táncos volt, koreográfiát csinált ehhez a jelenethez. A ruhákat mindenki otthonról be tudta szerezni, a szlovák dalokat még sokan jól tudják. Az öltözet különösen jól mutat: csak a szabása egyforma a ruháknak, és a fiatal menyecskék fejdí- sze, a kacsica, és az idősebbeké, a kitka egységes, egyébként színes, tarka az együttes. Tizenöt évestől ötvenévesig mindegyik korosztály képviselteti magát a harminc tagunk között. Szeretnénk bővíteni a műsorunkat, hogy egész estét betöltő előadást is be' mutathassunk. Az ÁFÉSZ felajánlotta, hogy a Bárka vendéglő zenekara kísér minket — eleinte csak egy tangóhaf- monikásunk volt.

I PÓK HÁ

I (23.)

| írta: Galgóczi Erzsébet |

LO

Kint van az utcán. Most hazamenjen, vagy bizonyságot szerezzen, hogy igaz-e a pletyka. .. nehéz dönteni!. De ez a bizonytalanság is kibírhatatlan. Hát kivel él ő együtt? Kii a gyerekei apja? Milyen ember ez?.. S szégyenkezve, közönyt erőltetve, mint akiinek véletlenül arra van dolga, a bölcsőde felé indul. Erre van a Tejbolt és, hozhatott volna magával egy tejeskannát. A bölcsőde előtt, egészen lelassítja lépteit, s úgy néz a házra, hogy a fejét mereven előre fordítja.

Kinyílik a bölcsőde ajtaja —, s Géza jelenik meg a küszöbön.

Meglátja a féleségét — megtorpan.

Hosszú ideig néznek egymásra mozdulatlanul.

Aztán Anna szemét elfutják a könnyek, eltorzul az arca, megfordul, s menekülésszerű- en rohan hazafelé.

Csonka vezetőségi ülés — Ősegei nem is szorgalmazta,

hogy mindenki itt legyen. így rajta kívül csak Géza, Zsup- pán. Selyem Zsiga, Sáray úr, a főkönyvelő és egyetlen öreg parasztember van jelen. Egy kislány vezeti a jegyzőkönyvet.

Zsuppán - indulatos, megvető arccal, Géza teljes apátiában ül a helyén. Látszik, hogy nem itt járnak a gondolatai, csak néha-néha tud annyira erőt venni magán, hogy figyeljen.

— ... Pártunk mélységesen elítéli az anarchiát, a demokratizmus minden megsértését.

— Folytatja Csegei. — Ez, amit Zsuppán csinált, kimeríti az ' önbíráskodás fogalmát. Ezért javaslom a vezetőségnek, hogy Zsuppánt az elnök- helyettesi poszttól váltsa le!

Csend.

— Tessék, szóljanak hozzá

— biztatja őket Csegei.

Az idősebbik paraszt szólal meg.

— Az öregek munkáját meg kell becsülni. Nem azért mondom ezt, mert én is Öreg vagyok — tii is azok lesztek. Ha valaki megsért egy idős embert és olyasmivel vádoL .. én megértem Zsuppánt, hogy odaütött. Az én legénykaromban, ha • valaki saidta az anyámat, bicskát húztam.

— Mint magánember, mindenki megteheti, hogy odaüt

— oktatja ki Csegei. — Legfeljebb a rendőrség elviszi garázdálkodásért. De miint funkcionárius nem teheti meg. Ez a különbség, öregapám.

Csorvás, a főkönyvelő szólal meg.

— Mindenki tudja Zsuppán- ról, hogy nem tud uralkodni az indulatain. — Zsuppán elképedve bámul rá, talán még beszéinii sem beszélt Csorvás- aal soha. — Miféle vezetőember az ilyen? Nem akarom az összes esetet felsorolni, de legutóbb például azzal fenyegetett meg egy újságírót, hogy ösz- szetöni a pofáját. ... Véletlenül még itt voltam az irodán, minden szót hallottam.

Csegei diadalmasan néz a jegyzőkönyvvezető kislányra:

— Jegyzi?

Géza fél figyel. Magán érzi Zsuppán követelőző tekintetét.

— Nem kellett volna. 11 — kezdi, de nem bírja folytatni.

— Miit nem kellett volna?

— kiáltja Zsuppán számonké- rően. — Megpofozmi Selyem Zsigát, vagy viszavenni. Minek vetted viissza?

— Ez nem tartozik a tárgyhoz! — kopog Csegei.

Zsuppán megvetően néz végig rajtuk.

— Lenne csak keserű a hatalom, majd nem gyilkolnátok érte egymást!

— Nem a hatalomért — védekezik Géza. — Nincs nekem abból semmi hasznom...

— Niincs?.... — kérdezi

Zsuppán. — Csak az a haszon, amit tárgyakban fel lehet mutatni? Csak a ház, az autó, a perzsaszőnyeg? Hát a vezetés? Hogy tíz év alatt átalakítottál egy falut? Hogy a semmiből teremtettél valamit? Hát a szabadság? Hogy mindig azt teszed, amihez kedved van?

— Azt teszed, amit kell — védekezik Géza.

— És most vissza kellett venned?

— Én el sem akartam küldeni

Zsuppán megvetően:

— Mert semmivel sem vagy különb, mint ők,

Csegei körülnéz:

— Szavazzunk!

Géza és az öreg paraszt ki- vételével megszavazzák Zsuppán leváltását.

Zsuppán feláll, hogy elhagyja az (irodát.

— Leváltottatok, rendben van. De csalódtok, ha azt hiszitek, hogy visszamegyek a Vagongyárba. Nem megyek viissza. Engem itt mindenki ismer, az én szavamnak itt akkor is hitele van, ha nem vagyok vezető. Én itt maradok. Ügy vigyázzatok, hogy rajta tartom a szemem mindenen !

Csegei az autójával kiviszi Selyem Zsigát a szőlődombra,

ahol ma reggel kezdték a szüretet. Zsiga a borkombinát előtt, a diófa árnyékába ülteti Csegeit, ő eltűnik, s nemsokára pókhálós palackkal, poharakkal tér vissza.

— Aranydíjas — mondja büszkén, s tölt a poharakba.

Csegei a napfény felé emeli az italt. Jókedvű, elégedett.

— Kihúztuk a méregfogát!

— és Zsiga megbotránkozva látja, hogy egy hajtásra leöntt a csodálatos, gömbölyű bort, amit forgatni, Ízlelgetni, gur- guláztatni kellene a szájban, mfg ki nem adja minden titkát.

Csegei újra tölt a poharába. Megissza. Jelentősen néz Zsiga szemébe.

— Jövőre te leszel itt az elnök, én meg a főagronómus.

Zsiga bámul. Nem ért semmit.

— Negyvenéves vagyok — mondja Csegei. — Húsz éve dolgozom a mozgalomban. ’56- ban a forradalmi bizottmány, vagy mi a rossebnek hívták, felakasztat, ha idejében meg nem lógok... És még mindig itt rohadok a járásnál. A Mo- ravek, akivel együtt kezdtem, már országos főember... Itt megvan a fix, isten bizony, csak annyi, hogy minden fizetéskor az a régi vicc jut eszembe, hogy aszongya a magyar munkás: én úgy csinálok, mintha dolgoznék, ők meg úgy csinálnak, mintha fizetnének. — Felcsillan a szeme.

— Egy téesz? ... Aranybánya, öregem. Aranybánya!

(Folytatjuk)

A kikéréstől a köcsögtörésig

Szeleczki Jánosné sokat tud mesélni a régi szokásokról. Húsvéttól karácsonyig, minden ünnephez kötődik valami. Érdemes lenne a helyi Iskolásoknak felkutatni mindezeket a régi játékokat, a hozzájuk kapcsolódó tárgyakat. A nén! asszonylánya, Berecz Béláné is sok mozzanatot ismer még a családi ünnepek ezernyi szokása közül. Igaz, hogy az ő asKüvője nem két háznál zajlott le, elmaradt így a szokásos kikérés, amihez olyan sok apró jelenet, tréfa kapcsolódik. Hagymakoszorúval „feldíszített”, ócska szoknyába bújtatott férfit, a maskarát adják ki a násznagy kérésére, azt nem fogadják el és így tovább... Náluk a vödörfelrúgás (abból, hogy merre folyik a víz, „megállapíthatják”, hogy fiú, vagy lány lesz az első gyerek), a borotválás, a patkolás volt meg, no és a vőfély és a násznagy rigmusai. A keresztelőkor a bábaasszonnyal köcsögöt töretnek el, ezután a komaasszonyok és az újszülött látogatói pénzt adnak a gazdasszonynak. És a komatálak, a húsvéti locsolko- dás, az aratási szokások, a karácsonyiak. Fölsorolni is nehéz! Igazán kár lenne veszni hagyni ezeket az értékeket — ahogyan a nemzetiségi együttes megőrzi a lakodalmi szokások egv töredékét, a többit is meg kellene óvni a feledéstől !

G. Kiss Magdolna

4 NÓGRÁD - 1973. augusztus 11« szombat