Nógrád. 1973. július (29. évfolyam. 152-177. szám)
1973-07-01 / 152. szám
Erich Maria Remarque: A diadalív árnyékában (Részlet) Veber dolgozószobája zsúfolva volt empire bútorokkal: csupa törékeny darab, csupa fehér és arany. íróasztala fölött fényképek — felvételek — a villájáról és kertjéről. A fal mellett széles, modem pamlag. Veber itt aludt, ha nem tudott hazamenni éjszakára. Ez a kis magánkórház az ő tulajdona volt. — Mit iszik, Ravie? Kor nyak? Dubonnet? — Inkább kávét kérek/ ha maradt még. — Azt is kaphat — felete (Veber, és bedugta a villamos kávéfőző drótját a kapcsolóba. — Mondja csak, nem helyettesítene ma délután az Osirisben? . — Nagyon szívesen, — Köszönöm, De nem haragszik, ugye? — Miért? Nincs semmi (dolgom. — Remek — dörzsölget- te kezét Veber. — Akkor nem kell bejönnöm emiatt délután. Kedvemre dolgozhatom a kertben. Fauchont akartam megkérni, de szabadnapos, és nem jött be. — .Majd elmegyek én. Nem az első eset. — Nem szívesen fáraszr tóm. — Fáradság? Már régen leszoktam a kényelemről. — Elég baj az, Ravic. Milyen ostoba a világ! Egy ilyen kiváló sebész, és nem dolgozhat hivatalosan, csak feketén. Hogy is mondják? A láthatatlan sebész! — Ugyan, Veber! — legyintett Ravic. — Régi história, így dolgozik valamennyi orvos, aki kénytelen volt Németorszából menekülni. — Nevetséges! — méltatlankodott Veber. — Nevetséges és felháborító. Maga végzi el Durant legnehezebb operációit, és Durant vágja zsebre a pénzt, meg a dicsőséget — Még mindig jobb, mintha Durant maga operálna. Veber nevetett. — Igaz, hogy nekem sincs jogom beszélni. Én sem vagyok különb Durant-nál. Az én műtétem is maga csinálja. De én nőgyógyász vagyok, és sohasem tartottam magam sebésznek. A kávéfőző zümmögni kezdett. Veber kihúzta a kapcsolót. Két csészét vett plő. beöntötte a kávét. — Jó kávé — mondta, — Ehhez az egyhez legalább értek. De igazán nem tudom megérteni, miért ragaszkodik \az Internationalhoz? Szörnyű lyuk, búskomor lesz ott az ember. Miért nem bérel egy szép kis modern lakást a Bőit környékén? Kéz alatt olcsón lehet bútort venni. Akkor legalább lenné otthona, — Otthonom... — ismételte Ravic keserűen. — Hát miért nem teszi meg? Ravic ivott egy kortyot a kávéból. Keserű volt és nagyon erős. — Mondok valamit, Veber. Maga kitűnő példa korunk kényelmes gondolkodására. Sajnál, hogy kénytelen vagyok illegálisan bedolgozni itt, és ugyanakkor csodál• kozik, hogy nem rendezkedem be egy rendes lakásban — Mi köze az egyiknek a másikhoz? Ravic türelmesen mosoly gott. — Ha lakást bérelek, be kell jelentkeznem a rendőrségen Első kérdésük az lesz, van-e útlevelem és vízumom. — Igaz Erre nem gondoltam. De hiszen a szállodában is be kell jelentkeznie. — Általában igen. De hála istennek, van Párizsban néhány szálloda, ahol nem ragaszkodnak a formaságokhoz. — Ravic néhány csepp konyakot öntött a kávéjába. — Az International is ilyen. Azért lakom ott. Nem tudom, a tulajdonosnő hogyan intézi el ezeket a dolgokat Bizonyára jó ösz- szeköttetései vannak. A rendőrség nem tud róla, vagy meg van vesztegetve. Annyi bizonyos, hogy már elég régóta lakom ott háborítatlanul. — Értem — bólintott Veber . — Ezt nerp is tudtam. Azt hittem, csak dolgoznia nem szabad. Pokoli helyzet. — Nekem paradicsom. A német koncentrációs táborhoz képest. — És ha egyszer mégis megtudja a rendőrség? — Ha elfognak minket, néhány hétre lecsuknak, azután áttésznek a határon. _ De van annyi emberség bennük, hogy a svájci határon zsuppolnak ki. A , visszaeső bűnösök már hathavi börönt kapnak. — Micsoda? — bámult Veber. — Ez lehetetlen Micsoda embertelenség!. — Kezdetben én is ezt mondtam. Amíg meg nem szoktam. — Hogy érti ezt? Magát is elfogták már? — Nem Is egyeszer. Már három ízben, Mint száz és száz más emigránst. Eleinte meglepett a dolog, amikor még bíztunk az úgynevezett humanizmusban. Azután meguntam a dolgot, és átmentem Spanyolországba, ahol nem kértek útlevelet. Ott újab leckét kaptam a gyakorlati humanizmusból. Német és olasz repülőktől. Amikor visszatértem Franciaországba, már nem csodálkoztam semmin. Kitanultam az iskolát, és azóta értem a csíziót. Veber felállt — Az Isten szerelmére! Csak nem akarja azt mondani, hogy egy évet töltött börtönben semmiért? — Szerencsém volt. ösz- szesen csak két hónapot ültem itt. — Hogy csinálta? Hiszen azt mondta, hogy a második esetben már hat hónap jár? —Nincs második eset. — mosolygott Ravic. — legalábbis tapasztalt ember számára nincs. Az embert kizsuppoiják az egyik névvel, és visszaoson egy másik néweL Lehetőleg a határ egy másik szakaszán. Papírjai nincsenek, nem lehet rábizonyítani semmit, kivéve, ha véletlenül ráismer valaki. De ez ritkán esik meg. Ravic már a harmadik nevem. Most már majdnem két éve viselem. Ügy látszik, szerencsét hozott nekem, mert ezalatt nem volt semmi kellemetlenségem.- Ügy megszoktam és megszerettem, hogy szinte elfelejtettem az igazi nevemet. — Borzasztó — csapta össze kezét Veber. — És mindezt azért, mert nem volt hajlandó a nácikhoz csatlakozni. —- Ügy van. A külföldön tartózkodó náciknak kifogástalan papírjaik vannak. Szabályos vízumot is kapnak. — Szép világban élünk! És a kormány tűri ezt? — A munkanélküliek száma milliókra rúg. A kormánynak elsősorban velük keli törődenie. És így van máshol is, nemcsak Francia- országban. Ravic felállt. — Isten vele, Veber. Két óra múlva visszajövök, és megnézem azt a lányt. És eljövök még éjjel is. Veber elkísérte az ajtóig. Fordította: Dél-vietnami grafikai kiállítás nyílt Budapesten, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének Dorottya utcai kiállítótermében, dél-vietnami művészek alkotásaiból. (Részlet) Szinnay Tivadar Találkozás Roppant méltósággal Jött felém a drága Rajta dédanyámnak Réglátott ruhája Először egy spanyol lnfásnőnek néztem És a hódolattól Vörös lett a képem Később felismertem Ria volt a drága Kinek mostanában Háromszáz az ára Mivel sóher voltam Nyugalomra leltem Akár egy spanyol grand Kalapot emeltem. Csonka Dezső I GYÖRKE ZOLTÁN: VÍZPARTON Halcsontvázak szikkadnak a fűben, hangya-hadseregek ostroma után. Kopoltyúk lezárt rácsai között átzuborog a langyos délután. Térdig vízben felhúzott szoknyájú fűzek öblítik hálóingüket. Vízfenékre süllyed a árnyékuk, Vajon ki kötött a nyakukba követ? Vastag idomú szoborként állnak a fogak közt csendet őrlő tehenek. Lepényt szaggatnak izzó homokra, ventillátor-farkuk űzi a legyet. Árnyékába húzódik az erdő, a délibáb lépcsői leomlanak, füttylgsszót dob nyakamba egy rigó, gyűjtésként ég el bokor tövén a nap. Csillag-pikkelyek száradnak az égre; libegve száll le a tájra az este. Hold-ejtőernyője a fákon akad. Por és harmat ül a levelekre. Gergely Mihály: Nem hallgattál meg, Máriám! T íz óra! Tíz órai Űristen, már nála is tíz óra!... Jaj, csak valami történt volna vele!... Ö, Szűzmáriám, ne ítélj el érte, nem kértem én Aliz halálát soha, te tudod legjobban, még sosem kértelek erre ... Valami történhetett ’ vele, mert hatvanöt éves létére úgy szökdellt, mint egy bakfis ... Villamosra föl, villamosról le. Ha mozgott az autóbusz, arra ő még felugrott, és mindig csak mosolygott a kalauzokra, sofőrökre, akik dühöngtek, hogy őket akarja börtönbe juttatni... Tíz .óra, már el is múlt tíz óra!... Máskor rég itthon van ilyenkor a piacról. Hatkor ment el ma is, hogy még kapjon csirkét, mert születésnapi ebédet akar főzni Kisjuditnak. Mert imádta Kisjuditot, mindig azt mondta, neki már csak ennyi maradt a drágáiból, a két éve halott férjéből, és Kariból, akit három éve temettem el. Kisjudit születése után négy hónappal vitte el a rák ... Jaj, már negyed, már negyed, pont negyed tizenegy! Ha jönne, meghallanám a lépteit, 'ahogyan odalent befordul a főutcáról. A nagy lármában is mindig megismerem a lépteit, nem is a hetven kilója miatt, a járása amúgyis olyan férfias. És mindig vasalt sarkú cipőket hordott, jó csatto- gósakat... Szerette, ha a férfiak megbámulták ... Azelőtt megbámulhatták, szép nő volt NÓGRÁQ - 1973. július 1., vasárnap több! egy ideig még olyan mintha semmi sem változott volna, közben már - minden megváltozott berniünk, körülöttünk ... Ne sirass sokáig Róza, mondta Kari, mert nincs ideje hosszú gyászra az embernek! Ha száz, ötszáz még hat éve is, amikor Kari kányróza! És én örütem, le, mert ilyenkor meg kell ^vig volnánk fiatalok, jutna feleségül vett... Neki már hogy neki virultam ki, annak várni a rendőrséget, a tanú- iüő a fekete bánatra is, de rég nincs szüksége a szépsé- örültem, hogy úgy tele volt kát kihallgatják, és csak az- n?ert matuzsálemek csak az gére, mert szeretője azért velem, rá se nézett más nő- után engedélyezik, hogy el- ©.testamentumban éltek, hát sosem volt... De most én va- re ... , szállítsák ... Ö, Máriám, Má- osszuk be bölcsen azt a kevegyok szép, én még szép va- Fél tizenegy, fél tizenegy; Ö riám, szépséges Máriám! set, amink van... De mennyi gyök, ó, tükör, mutasd csak, Máriám, add, hogy ne jöjjön Nézd, le is térdepelek eléd, van mfg nekem? öt év, hat tükör, milyen fiatal vagyok! többe haza!.,. Feketében jár- hogy meghallgass, mert vég- évj Tíz már nemigen, az Meddig leszek ,én szép, med- tam két évig, és fekete vol- re megint szeretek és szeret- mar túlvan azon, amit Kari dig fiatal, meddig húszon- tam belül is, mert elaludt az nek, és neked ma megvallom, mondott, és Karinak ebben is nyolc éves, meddig kívánatos, én világító-melegítő-éltető fé- amit senkinek ki nem mon- igaza volt... Máriám, Má- meddig férfibolondító, med- nyességem... Kisjudit itt volt, danék: Kari csak tetszett ne- riám, figyelj rám, Máriám! dig szerelemrevágyó?... Má- őmiatta nem tettem meg azt kém, mert olyan volt, mint Foglalkozz kicsit velem, hall- riám, szépséges Máriám, te az őrültséget, amire az első egy szépen kifaragott szobor... Sass meg .engem!... Lehet, megértesz, te is asszony vol- percekben gondoltam, ami- És tetszett benne, hogy ott hogy autóbusz volt, autó vagy tál, te is szép voltál, te is kor Jani bácsi a kórház fo- volt a neve előtt a doktor, niás, ilyen nagyvárosban fiatal voltál, te is kívánatos lyosóján azzal fogadott: már Dr. Vozár Károly... Tetszett száz halál kísérti az embert... voltál, Isten ezért talált mél- ne menj be hozzá Szépróza, nekem, de ő csak a testemet Elmúlt két esztendő, amikor tónak, hogy megszüljed egyet- mert meghalt!... Kisjuditba ébresztette fel, de most ég e§y este tovább bent kellett len fiát... És megszülted a kapaszkodtam, mint fuldokló a szívem, mint soha... Két maradnom, mert hivatalos többi gyereked is, akik nem a hozzá sodródott gallyba, de évig hordtam a gyászruhát, vendégei voltak a főnöknek, lettek Krisztusok, csak hálán- Kisjudit fenntartott... Pe- és hordtam volna halálomig, Bort bontott nekik az öreg, dó emberek, leányok, talán dig anya is csak beszélt, jaj, ha valaki meg nem szabadít ebből megértettem, hogy ked- éppen olyan szépségesek, mint mennyit bészélt, miért nem a fekete börtöntől... Mert vés _ vendégei, én megfőztem te, istenfia anyja, és fiúkat, törődöm kicsit magammal, csakugyan őszintén gyászol- a kávét és bévittem... Ott akik ugyanolyan jámborak és hogy még fiatal vagyok, még tam Karit, nem számoltam ült egy magas, mosolygós sze- hiszékenyek voltak, mint a te újra megcsinálhatom a sze- én, hány hónap, hány hét mű férfi, kicsit félrehúzódva József ed... Nem tehetek ró- rencsémet... Hogy éppen van még hátra a gyászév le- a többitől, neki külön oda la, hogy fiatal vagyok, szeret- most vált el a doktor Bo- teltéig, ó, hányán nem tőnek és szeretni akarok... Ka-, ronkai, aki gimnazista korom- rődnek ma már ezzel sem, ri halála után két évig meg ban udvarolt nekem, egy és igazuk van, mert nem eisern láttam a férfit, csak dpi- könyvrevaló verset írt hoz- hét tízszer az ember, csak goztam, neveltem Kisjuditot, zám, mindig azt mondta, egyetlenegyszer, és éljen, ha jártam az utcákon, de észre csak engem szeret,. amikor tud, szeressen, ha van kit... se vettem, hogy férfiak is lé- megnősült, ahányszor csak Olyan okos volt Kari ebben hiszem, teznek, teljesen megfeledkez- összeakadtunk valahol, min- is, ő tanitgatott ilyenekre. És amikor t-em róla, hogy asszony va- dig megismételte: csak ma- egyszer azt mondta, próbálta gyök, hogy milyen szép a gát szeretem, Rózssa!... De velem megfogadtatni, ha vé- mellem, a hosszú lábam, a én sosem szerettem Boron- letlenül, valahogyan meghal- fehér bőröm, és a fekete ha- kait, gondolni se bírtam .rá. na, nehogy gyászoljam őt jam. Kari is ezért imádott... Villamos, persze, villamos, évekig, el ne raboljam ma- Meghalt Kari, de én még hogy csikorog a kanyarban ez gamtól az éveket, melyekből te elhiszed, amit mondok? mindig az övé voltam. Az el- a villamos... Talán éppen olyan keveset mértek ki ne- Te szép asszony voltál, sok ső hetekben azzal ugratott: ott fekszik Aliz az előző ka- künk, és még kevesebbet az gyereket szültél, ismered hát ébredj, Csipkeróza! Egy év nyárban, még ott fekszik a ifjúság éveiből... Mert meny- jól a szerelmét is... öt perc után már azt duruzsolta köz- kövezetén, újságpapírral, vagy nyi is jut egy embernek az sem telt el, kijött a főnöktől ben a fülembe: te bosaor- egy koszos zsákkal takarták ifjúságból? Tíz-^tizenöt, a az a férfi, lassan húzta be kellett vinnem a kávét, és olyan hangon mondta, hogy köszönöm, hogy újból meg kelleti: néznem ... Néztem, és már alig bírtam levenni róla a szemem. Melegem lett, azt kicsit tántorogtam, magukra hagytam őket... A titkán szobában csak leroskadtam a székre, bámultam magam elé, és még mindig nem értettem, mi bajom. Máriám, ugye, Máriám,
