Nógrád. 1973. július (29. évfolyam. 152-177. szám)
1973-07-01 / 152. szám
Szekulity Péter: Hány A könyv első írása 1945re emlékezik a „Tüzes tavaszra”, az utolsóban egy pillanatra a fiatalok az ezredfordulóról tekintenek' vissza ránk, régiekre. Közben jellemek, sorsok százai vonulnak el előttünk, emberek, akik a négy égtáj felől érkeztek napjainkba, abba a korszakba, amit a történelem majd így fog számon tartani: a szocializmust építő Magyarország. Az ötvenes évek lélektelen sematizmusa két részre osztotta az embereket, körülbelül úgy, ahogy középkori festők utolsó ítéletein csoportosul a világ: egyik oldalon állnak a szentek, akik tökéletesen egyformák, a másik oldalon a mindenre elszánt gonoszok, akikre csak rá kell nézni, s tudjuk, nincs olyan aláválóság, ami ki ne "telnék tőlük. Szekulity Péter ábrázolóművészetétől mi sem áll távolabb ennél, hősei árnyaltak, nem hordják homlokukon az eleve kárhozatra ítéltek, ' vagy megdi csőültek bélyegét Szekulity Péter munkájának talán legfontosabb erdeme, hogy hiányzik belőle a doktrinenség, az okoskodás. A tanulságot nem az író mondja el, ott van a jellemek, sorsok mélyén. »-Az ötvenes években könnyű volt Porig ég az istálló, akadozik a beszolgáltatás, gümőkóros tehenekéi; küld az Adatforgalmi, nem kel ki a mák? Azonnal tudtuk, honnan fúj a szél. Akkor is tudtuk, ha máshonnét fújt” — olvassuk a Hová lettek? című írásban. Azokban a bizonyos években az emberi somok a nagy sémák mögött lapultak titokban, elmondhatatlanul. Sze- kulityt a valóság érdekli csupán, egyetlen mondatában regényre való sorsot villant föl: „Galambossógor rosszabb, mint egy skót, a pályamester özvegye pletykás, a baromfigondozónő intrikus és rugdossa a brigádvezetőt, de barátja a papnak, a kárbecslőnek, továbbá a szociális otthon gondnokának, aki hetenként kétszer mogyorós tejcsokoládét visz neki a telepre.” Szekulity számára a feladat a fontos, amit a kötet egyik legszebb írásának (Félúton) kavargó gazdagságában vetít elénk: a munkahelyükre utazó munkások hada jelkép is. Hogy „legyen tartás”, nem csak az utazó munkásokban, • mert mindenki számára az igazi kötelesség, hogy „megtanulja emberszámba venni saját magát.” A Hány nap a világ? riportjai ezt akarják segíteni. A műfaj az elmúlt évtizedekben devalválódott, a klasszikus értelemben vett riport tulajdonképpen nagyon ritka, s az is lehet, hogy ideje lejárt. Szekulity nem ezt akarja föltá- masztani, inkább új műfajt teremt magának, melynek alapvető jedemzője ereje, igazságtartalma és költőisége. A mindentudó francia Larousse lexikon kétféle riportert különböztet meg: le petit reporter, aki apró- cseprő feladatokat old meg, míg a grand reporter országos ügyekkel foglalkozik. Szekulity Pétert ilyen grand reportemek ismerjük meg a szép köny- vébőL Csányí László maga után az ajtót, lassan közeledett felém, és már nem csak a szeme mosolygott, és lassan fölém hajolt, én meg csak néztem tehetetlenül, néztem föl rá, mintha nem is sejtettem volna, mi következik, és a számra tapasztotta a száját, puhán és erősen, egészen megolvasztott, és én lehunytam a szemem, és meghallottam azt a zengő, zsib- ‘b asz tó muzsikát, amit még soha. Éppen olyan lassan föl- egyenesedett, és még mindig némán ádt előttem. Gyönyörködtem benne, és azt kérdeztem: ki vagy te és honnan jöttél? És ő' is kérdezett: fontosak a nevek, a címek, szá-‘ mok?... Már csodáltam is, mint Karit, és azt kérdeztem: hát mi a fontos?... Azt felelte: élni, kedvesem! Szépen, bölcsen és méltósággal megélni ezt az egy menetet, mert nincs ismétlés, kedvesem, nincs újrajátszás, mint a színpadon.. . Okos volt Kari, de ilyeneket nem mondott, ö visszatért a társasághoz, de nemsokára befejezték, és Andi visszamaradt, megvárta, amíg elrakom a dolgaimat, aztán azt mondta, menjünk el valahová, megiszunk egy pohár Martinit.. . Martinit ittunk, és Andi szavait ittam, nem tudom, melyiktől része- gedtem meg jobban... És amikor kimentünk az utcára, azon törtük a fejünket, hová mehetnénk. Mert úgy kívántam vele lenni, ahogyan még soha, még Kari idejében sem. Andihoz, a szállodába nem mehettünk, én magamhoz nem vihettem, anyám és apám mellé se, a másik szobába, melyet csak egy folyton nyitott ajtó választott el. Végre eszembe jutott egy barátnőm, a közelben laktak. Megnézem, hátha délutánosa tlÉrje. Mert gyerekük nincs. Szerencsénk volt, így bújhattunk meg nála' egy kurta órácskára. De Andi az ország másik végében lakott, utána kétszer találkoztunk még ... És aztán jött Zoltán... Milyen érdekes, hogy Karihoz és Andihoz hasonlít, hogy akiket én szeretni tudok, mind olyanok, mintha testvérek volnának ... Milyen különös, hogy a hasonló tulajdonságok mennyire hasonlóvá formálják az embereket... Zoltánban megvan Kari ereje és Andi szellemessége, műveltsége ... Történelem és földrajzszakos tanár, tanulmányokat és kritikákat ír, a helyi lapokba, és előadásokat tart a TIT rendezvényein, fiatal, magas, erős és szép ,.. Van egy gyereke és beteg felesége. Három éve bénán fekszik a felesége, már sok orvos megvizsgálta, de pontosan senki sem tudja, mi baja... Andi sem tehet erről, s arról sem, hogy annyira megkívánt, és aztán megszeretett... Jaj, Kisjutkám, játsszál még egy kicsit magadban, kis ideig még ne keresd anyut, hadd fejezze be a könyörgést... Mert könyörgök hozzád, Máriám, Jézusom, Istenem, hallgassatok meg!.,. Mert kell egy hely, ahol Zoltánnal néha együtt lehetek ... Anyáékhoz, a húgomék költöztek, engem meghívott magához Aliz, amikor egyedül maradt, hogy úgysem él már sokáig ő sem, és ami itt van, ide nem hozhatom Zoltánt; Aliz el sem tudja képzelni, hogy az ő fia után én más férfit szeressek... Együtt jártunk ki a temetőbe, mindennap beszéltünk Kariról, de négy hónapja, amióta Zoltánt ismerem, egyre gyütrelmesebbek ezek a halottidézések, minden együtt- lét vele.. . Én nem kínozhatom meg Zoltánt sem meg C. Dorzsgotov: *Alkalma$$áqi CSAPDA A főiskola elvégzése után egy kis hivatal alkalmazottja lettem. A gyakorlati idő végén behívatott a főnököm. — öntől szeretném tudni, miért nem jött be ma Danda- ra? — Talán valami terve van vele? ... — próbáltam elterelni a figyelmét. Az igazság ugyanis az volt, hogy Dandara kora reggel vadászni ment, s megkért, hogy erről senkinek egy mukkot se szóljak. — Igen, igen, Dandáréra lennék kíváncsi, hisz’ együtt dolgoznak, nemde? — Oh, kérem, éppen az imént volt bent. De különben is, tudnék én valami rosszat mondani róla? — Természetesen. — Ugyan! Ö az az ember, akinek a munka a mindene. Önmagával még csak nem is törődik. — Na, ebből elég! Ne falazzon, tudom, hogy Dandara ma be sem tette ide a lábát. Ezért először is tudni szeretném, hol van az a csavargó. Másodszor pedig tiszta képet akarok kapni magáról. Maga fiatal szakember, szeretném, ha nálunk maradna. Csakhogy, tudja én kizárólag az őszinte munkatársakat szeretem. Tehát halljam! — De kérem, hát nem hisz nekem? — kérdeztem csalódottan. — Dandara igenis bent volt! — Sajnálom. Hol van Dandara? Utoljára kérdem! — Kár, hogy ennyire félreismeri munkatársait. Esküszöm, a nap még fel sem kelt, ám Dandara már bejött a hivatalba! Főnököm keze ökölbe szorult. — Gyűlölöm a hazug frátereket! — ordította és megragadta a vállamat. Eltorzult arca fokról fokra közeledett. Annyira megijedtem, hogy eszméletlenül rogytam a székre. Amikor magamhoz tértem, főnököm éppen vizet spriccelt az arcomba. Ügy rémlett, hangja szinte a föld alól szól hozzám: — Bocsáss meg, drága barátom. Nem bírtam magammal De ez egyrészt a te hibád is. Hisz’ előttem nincs titok; tudom, hogy Dandara lóg a munkábóL No, mondd meg csak szépen, hol van? egyszer úgy, mint tegnap este... Sokáig ültünk az eszpresszóban, ürmöst ittunk, beszélgettünk, aztán elindultunk, hogy valahol keressünk egy búvóhelyet. Ilyenkor legszebb a nyár, de hol bújhat meg két ember ilyen városban ? ... Egy füves domboldalon kötöttünk ki. Istenien hűvös volt a fű, és ezüstösen kék az ég, de szegény Zoltánt nagyon zavarta, hogy a közeli házban nyitogatták az ajtókat, és a fénysugarak kilobbantak. Ez lesz az én kü- lönszobám, Aliz is azért választotta magának, nem csak azért, mert ennek erkélye van, de a legjobban szeparált. Ez lesz a szerelem fészke, ide be nem léphet idegen, csak én és Zoltán ... Meg ha Zoltán nem lehet itt, Kisjudit... Ezt a bútorzatot eladom, mindent eladok, ami Alizé volt, veszek egy modem, kis garnitúrát, középre egy nagy perzsaszőnyeget... Háromnegyed, háromnegyed tizenegy, Máriám, ugye, meghallgattál? ... Léptek, futva jön valaki, biztosan nála volt a személyi igazolványa, és most értesítenek a balesetről... „Rózsi, Rózsi, hol vagy hát?” ... Jaj, Máriám, ez ő, Máriám, nem könyöx-ültél meg rajtam, Máriám!... Már közeledik, az ajtón a keze, megismerem, a keze is, olyan nehéz. Felállni, jaj, föl kellene állni!.., „Hát te mi a csudát térdepelsz ott, Rózsi ? ... Szentség es Úristen, mindjárt tizenegy! De így is készen leszek az ebéddel hamar, olyan fiatal pipit kaptam!... Képzeld, kivel találkoztam; a doktor Varjasinéval! Észre sem vettem, hogy elbeszélgettük az időt!...” Jaj, Máriám, nem hallgattál meg, Máriám! Egv ilyen asszonyt meg kellett volna szánnod, Máriám! Lehelethalkan suttogtam; — Dandara bent volt... Főnököm ekkor fellélegzett és könnyedén a telefonhoz lépett. Néhány pillanat múlva belépett Dandara! Elszörnyed- tem, de szememmel intettem neki, hogy nem árultam eL Vállamra tette a kezét: — Bocsáss meg, kérlek. Nem mentem vadászni, csupán ellenőriztem a megbízhatóságodat. Fel akartam ugrani, de nem volt erőm. — Gratulálok — mondta elégedetten a főnököm. — Megbízhatóságból kitűnőre vizsgáztál. Most már tudjuk, hogy a mi emberünk vagy, számíthatunk rád. Fenomenális! Előnyösebb besorolást kapsz! Ezzel egyidejűleg megkapod első feladatodat: Dandáréval elutazunk három napra vadászni.. . Kérlek, erről senkinek egy árva mukkot se! Fordította: Baraté Rozália Kőfalnak dőlve Kőfalnak dőlve, hirtelen támadt vad szerelemmel újra kívánlak.. Hívj haza kedves, ágyadba fektess, , jól betakargq.ss, motyogok: hallgass. Mint nyarainkon úgy melegítsél, eltűnők immár, meg te segítsél. (Tudgm, nem illet meg a tekintet, szemeid mégis vesd szemeimbe.) Bárányt Antal A mellékutca már nép- telen volt ebben a késő esti órában. A nő — bronz hajú, negyven év körüli, enyhén molett teremtés — idegesen fordult hátra: követik-e? Megnyugodvfl látta, hogy követik. A szikár, magas férfi, homlokába húzott kalappal, gumitalpú cipőben, hangtalanul lépkedett a nyomában. A nő most megállt egy háztartási bolt kirakata előtt, és hosszan, elmerülten gyönyörködött a petróleumosüvegekben. A férfi közvetlenül a háta mögé került. Halk sikoly. A nő izgalmában levegő után kapkodott. A szikár alak egyetlen szó nélkül elhaladt mellette, és gyorsan befordult a sarkon. Ekkor a nő, kopogó tűsarkú cipőben, utána futott, majd a férfi mellé érve, lassított, és közömbös, ráérős léptekkel sétált az oldalán. Így mentek egyetlen hang nélkül: egyik utcából ki, a másikba be. Jó fél óra múlva a nő haragtól szikrázó tekintettel, erélyes hangon megszólalt : — Ne gondolja, hogy gyenge ellenféllel van dolga! Figyelmeztetem, hogy nem ijedek meg ilyen alakoktól, mint maga! Ha nem viselkedik tisztességesen, szólok a legközelebbi rendőrnek, 8 az majd megtanítja móresre! Meglát egy csinos, magányos nőt, és mindURR IDA: ÉJJELI HINTÓ járt szemtelenkedik. Azt hiszi, ha belenézek a két szép szemébe, azon nyomban a karjaiba szédülök? Nagyon téved, barátocskám! Bennem emberére talált. Figyelmeztetem, hogy elvégeztem egy alapfokú csel- gáncstanfolyamot! A férfi tisztelettel levette a kalapját: — Elnézést kérek, drága hölgyem- Most fejeztem be a gyárban a délutáni műszakot, Jólesik egy kis gyaloglás a friss levegőn hazafelé. Eszem ágában sincs, hogy tolakodóan viselkedjem. Soha nem vennék bátorságot ahhoz, hcrgy az utcán megszólítsak egy ismeretlen hölgyet. A nő mérgesen megragadta a férfi gallérját: — A leghatározottabban kikérem magamnak! Milyen jogcímen sérteget engem? JDlyan csúnya, szánalomra méltó nő vagyok, akivel nem lehet néha elbeszélgetni? Elképzelhetetlen, hogy valaki elmenjen velem egy moziba, színházba, hangversenyre? Olyan kiállha- tatlan, undok no vagyok én? A férfi nagy, kockás zsebkendőjével megtörölte a homlokát. — Ellenkezőleg. Maga rendkívül csinos. S máris megszerettem pzt a búgó, simogató hangját. A nő gúnyosan mosolygott: — Azt hiszi, ezekkel az ócska bókokkal megszédit? Velem nem lehet csak úgy egyszerűen megismerkedni '■ az utcán. Egy férfi legyen szellemes, találékony. Derítse ki, hol lakom. Naponta küldjön egy csokor rózsát. Mellette egyetlen sor: „Hódolattal egy rajongója”. Később egy kis bonbont, édességet is küldhet. Egy jó hónap után aztán megvárhat a kapu előtt, és bevallhatja, hogy maga küldte az apró ajándékokat■ Ha jókedvemben talál, megiszom magával egy kávét a presszóban. ■— Igenis. Bocsánatot kérek, ha zavartam. Kézit csókolom ... — Álljon meg a menel! Hová siet? Teljesen elveszítette az önbizalmát? Maga viszonylag jó( megjelenésű férfi. Ha tetszik magának egy nő, ne legyen zavarban. Ha valóbari úgy érzi, hogy nehéz lenne most elszakadnia tőlem, azt a kávét, amit egy hónap múlva ittunk volna meg, most is megihat- juk, itt, a sarki cukrászdában. Világos? — Világos — bólintott engedelmesen a férfi. — Magába karolok, mert Egy kettő egykettő lovak patája dobol a fákon de hol az álom? egy kettő egy kettő ablaküvegem repedni készül finoman zizeg homloka izzad arca hideg egy kettő egy kettő a hintó kereke labdázik fel l'e csattog a pata de ki ül benne? hova megy s miért hajnali négykor? s mért éppen hintón? megjött a rézkor? autó rohan felhőkön fákon maholnap nem lesz a földön már lábnyom lebeg a hintó egy kettő három látom, hogy reszket az 1 örömtől, alig áll a lábán — mondta a nő nagyon határozottan. A cukrászda előtt megálltak. Félig lehúzott redőny fogadta őket. — Záróra van! —‘ mormolta halkan a férfű — Ha meg tetszik engedni, akkor talán majd máskor.. • Galambos Szilveszter NÚGRÁD 3 1973. július 1., vasárnap 9