Nógrád. 1973. július (29. évfolyam. 152-177. szám)

1973-07-29 / 176. szám

TM ár régóta figyeltem őt;

1 szürkületkor bejárta a terepet, megkerülte az épülő házat, a kis fabódékat, aztán leült saját kis „hajléka” ajtajába és olvasott. Sötétedés után kivitte a széket a villanyoszlop alá, kényelmesen elhelyezkedett és az utcai világítás fényében folytatta az olvasást. Ahányszor csak láttam, mindig könyv vagy újság volt a kezében.

Kíváncsiságomnak engedve, egyik este bekopogtam hozzá, a bódéba; puritán kis őrbódé, asztallal, székkel, munkásruhákkal. Azonnal megakadt a szemem az asztalon fekvő folyóiraton: GALAKTIKA tudományos, fantasztikus antológia.

Halász Barna éjjeliőr, amikor az olvasásról faggatom, nem kéreti magát. Szívesen beszél arról, ami a kedvenc időtöltései közé tartozik. A könyvről, az olvasásról.

— Az ember kiül ide a friss levegőre, hogy mindent jól lásson, aztán unalmában nem tud mit csinálni, így olvas. Aki meg olvas, az állandóan fejlődik, művelődik.

Ám a karancsaljai Halász Barna, az olvasást, nem esetlegesen „űzi”, mert a könyv szeretete még gyermekkorára nyúlik vissza.

— Árva gyerek voltam, rokonok tartottak el a munkám fejében. A szomszédéknak járt a Friss Üjság, meg a Tolnai Világlapja. Én mindig elkértem, mert a folytatásos törtéXz állatvédő egyesületek

erélyesen tiltakoznak a hüllők szállításában eddig alkalmazott módszerek miatt. Azt állítják, hogy az állatok nehezen viselik el a hosszú éhséget és szomjúságot, egyáltalán, nehezen bírják a fogságot. Vannak azonban kivételesen jó körülmények között élő hüllők is. Alain Bougrain-Doubourg, a hüllők nagy védelmezője, befogadott a házába egy 30 centiméteres krokodilfiókát. A hüllő hossza ma már 160 centiméter és gazdájával együtt alszik az ágyban, mert ott melegebb van. A Laumier nevű vasutas konyhájában teljesen szabadon él egy négy

neteket nagyon szerettem. Emlékszem, ekkor találkoztam először Rózsa Sándor meg Szép Ilonka történetével, ekkor jöttem bele az olvasásba. Abban az időben sok ponyvaregény is a kezembe került; egy-, meg hárompengős könyvek voltak ezek. Amikor bányász lettem, akkor is folytattam az olvasást. 25 évet húztam le a bányánál. Margit-tárón. Egy baleset után — eltört a lábam — nyugdíjaztak, azóta még több időm van a könyvre. Télen, a betegségem idején az olvasás éltetett.

És a kis őrbódéban röpködnek a regénycímek, az írók nevei: Móricz, Mikszáth, Rejtő, a Fáraó, és Napóleon története, Monte Christo kalandos élete.

— Én már fel sem tudnám sorolni az összes könyv címét, amit olvastam. A kedvenceim Móricz meg Mikszáth, a ponyvaregényeket már a kezembe se venném. Itt, az őrködésem alatt a lakók hordják nekem az olvasnivalót. Tőlük kaptam a Fáraót is, meg sok Szilvási- könyvet. Aztán meg a kisebbik lányom is állandóan hozza a könyvtárból. Innen az üveggyáriból, ahol dolgozik. Olyankor van a veszekedés, hogy apu mikor teszed már le. mikor végzel már vele. Otthon is van olyan 150 könyvből álló könyvtáram, de azokat már mind ismerem. Sőt, a helyi könyvtár sem tud újat nyújtani, ezért a jövő hónaptól beiratkozom a tarjám könyvtárméter hosszú óriáskígyó, amely hűséges barátja a vasutas gyermekeinek és kutyájának. Régine, az énekesnő, egy alkalommal fellépéséhez óriáskígyót kölcsönzött, majd úgy megszerette az állatot, hogy megvette a kölcsönzővállalattól.

Francois Laniel, a csúszómászók életének ismerője kijelentette: „Az óriáskígyó, ha nem éhes, rá sem hederít az elébe tett tyúkra. A tyúk viszont csőrének erőteljes csapásaival halálra sebzi a mérges kígyót. Ez is azt bizonyítja, hogy a csúszómászók nem ismerik a rosszindulatot, csak akkor ölnek, ha éhesek.

Fáraóig

ba, ott még sok csemege vár rám. Egy könyvet egy nap meg egy éjjel megfojtok. A tudományos-fantasztikus könyvekkel, meg a külföldiekkel lassabban haladok. Mert azokban nagyon sok az idegen kifejezés. Ha valamit nem értek, előveszem az idegen szavak szótárát, megnézem a szó vagy gyakran a név magyar megfelelőjét, s akkor már köny- nyebben megy az olvasás.

V isszapergetjük az időt.

’ Halász Barna elmeséli, hogy gyerekkorában nem tanulhatott, a proligyerekek előtt bezárultak a tudomány kapui. Csak a munka meg a nélkülözés jutott. Az az ember azonban, aki tudni akar valamit a világról, az életről, megtalálja a kiskaput mindenáron. Neki ez a kiskapu a könyv volt. Még a sógorát is rászoktatta az olvasásra. Pedig az, először veszekedett, de amikor kezébe került az Egri csillagok, ő is éjszakákat olvasott át gyertyafény mellett.

— Itt is volt egy éjjeliőr kolléga, aki minden könyvemet elolvasott. Most elkerült Pálfalvára és azóta is panaszkodik, hogy ott nem jó neki, mert nincsenek könyvek, nem olvashat. Tudja, aki nem olvas, elmegy egy társaságba, hát csak hallgatni tud, hozzászólni nem.

Film és könyv; arról beszélgetünk, hogy melyik nyújt nagyobb élményt.

— Nekem a könyv. Több

megfilmesített regényt is láttam, mert moziba is gyakran járok, de egyik sem tudta visszaadni a könyv nyújtotta izgalmat, feszültséget.

Olyan ez, mint amikor az értekezleten jegyzőkönyveznek; oda is csak a lényeget sűrítik, az apró részletek kimaradnak. Engem meg a részletek is érdekelnek. Ezek keltik fel a fantáziámat. Most a nagy Bibliát akarom megszerezni, kíváncsi vagyok, abban mit írnak.

A z elkövetkezendő éj- szakára, amely lassan közénk telepszik, a GALAKTIKA van beütemezve. És a téli estékre még sok-sok új, érdekes regény.

— Bizony ám. Sok fát vágunk, hogy melegedhessünk, aztán olvasunk. S akkor úgy érezzük, hogy nem is otthon vagyunk, hanem valahol távol, a világban.

— vkm —

Terjed a hüllőimádat Franciaországban

(W>^AWWWV^n^AAÍWWWWVVWWWWWW\^WV

I PÓKHÁLÓI

I 02.) I

| írfa: Galgóczi Erzsébet ?

—„Ha egy téeszben hol ez tűnik el, hol az, milyen lehet ott az ellenőrzés?”... Mit képzel ez, a téesz szentek gyülekezete? Sehol másutt nem lopnak, csak nálunk?

— Nem ez a lényeg, Zsup- pán — mondja Géza. — Az a lényeg, hogy belém akarnak kötni.

Zsupán meghökken.

— Miért akarnának beléd kötni ?

Gézát elönti az indulat.

— Mégha minden szava igaz lenne, akkor is alattomos, rosszhiszemű beállítás! Hogy a semmiből csináltam ezt a szövetkezetét, arról egy sV.ava sincs! — Géza feláll a fűről,

\ nyugtalanul mászkál a kukoricatábla szélén. A távolban dolgozik a kombájn. — Elkezdtük úgy. hogy volt ötezer hold földünk, száz tüdőbajos tehenünk, meg ötven pár lovunk. Pénzünk egy fillér se. Az első hónapokban azt a pénz, ami kocsikenőcsre kellett. a vezetőség hitelezte a saját zsebéből... Ki merte volna gondolni, hogy tíz év múlva itt tartunk? ötszáz szarvasmarhánk van, kétezer disznónk, harminc traktorunk. A téesznek ötvenmillió forint a vagvona. Ez magától keletkezett? Ebben nincsen

benne az én munkám...? Vagy éppen ez az ok? — tűnődik Géza. — A mór megtette kötelességét — a mór mehet?

— Szét kellene verni a pofáját! — s a vérmes Zsup- pán, akinek olyan nyaka van, mint egy bikának, ökölbe szorítja hatalmas mancsait.

Géza belerúg a földön heverő újságba.

— Mit fognak szólni hozzá az emberek?

Zsuppán megrántja a vállát.

— Köpnek rá!

— Az embereket könnyű megkeverni — gondolkodik Géza. — Ha csak suttogni kezdenek: mi baj lehet az elnökünkkel? — az is káros.

— Géza! — össze kell hívni egy gyűlést! Kirendelni rá ezt a stricit, s ott szemtől- szembe megcáfolni. Nos? — S hogy Géza nem felel, Zsuppán folytatja: — Valami fejest is ki kell rá hívni... Hívjuk ki Csegei elvtársat, jó?

— Most nem — mondja Géza. — Erre most nincs idő. Majd szüret után.

Niklai Géza befordul egy nagy méretű, de eléggé elhanyagolt parasztház udvarára. A tornác üres. Géza kopog a bejárati ajtón. A kopogásra túlságosan gyorsan rés nyílik

az ajtón, s Regina néni, öt- venen felüli, kövér, életerős, ravaszkás arcú parasztasszony fordul ki rajta, s gyorsan behajtja maga után, ugyanis bent a házban egy férfiakból álló társaság iszik, köztük Selyem Zsiga is.

— Jó napot, Regina néni — köszön Géza.

Az asszony egy csöppet zavartan és fürgén ott a tornácon széket készít Gézának, s maga is leül egy hatalmas kosár mellé, amelyből szilvát magoz egy ugyancsak hatalmas fazékba — mintha csak. az imént, egy pillanatra hagyta volna félbe a munkát.

— Jó napot, Gézuka. Mi szél hozta erre?

Géza lehalkítja a hangját.

— Van egy kis pálinkája, Regina néni?

Az asszony gyanakodva méregeti és sietve tiltakozik:

— Pálinkám? Uram, Jézus, honnan lenne? Ahányszor itt már házkutatást tartottak, elvitték még a fél üveg ecetemet is, mert ugye, az is színtelen. — Hangja panaszkodásba csap. — A múlt héten is idepofátlankodik két finánc, szaglásztak, turkáltak, aztán elkobozták a mosó-szapulómat, amibe esővizet szoktam fogni, a vasfazekamat fedőstől, amiben a disznóknak főzöm a krumplit és találtak a padláson valami rissz-rossz rézcsövet, azt se tudom, hogy került ide, talán még a fiam bütykölt vele valamit. Mondom nekik: drága finánc urak, láttak maguk már eleven pálinkafőzőt? Csak nem gondolják, hogy ilyen vacakokból össze lehet állítani egy kisüs- töt? ... Drága Gézukám, nem tudnál valamit csinálni?

— Mindent elvittek a fináncok? — kérdezi Géza. — Vagy csak a pálinkafőzőt?

4 NÓGRÁD - 1973. július 29., vasárnap

Egy világhírű szobrász születésnapjára

Hetvenöt esztendővel ezelőtt, 1898. július 30-án született egy ír származású bányász hetedik gyermekeként egy yorkshire-i faluban Henry Moore, a huszadik század szobrászaténak kiemelkedő képviselője.

Az első világháború befejezése után, 1919-ben kezdhette csak meg művészeti tanulmányait: előzőleg népiskolai tanító volt, 1917-ben pedig behívták katonának. 1921-ben, mint a Royal College of Art ösztöndíjasa Londonba került: itt ismerkedett meg a British Museum kincseivel, melyek nagy hatással voltak művészetére. Szülőfaluja

templomának XI. századi fafaragásait is nagyon szerette gyermekkorában. Ehhez az emlékhez kapcsolódtak az új élmények, az antik és a primitív művek, melyek lényegének megismerése segített abban, hogy Moore korunk legmodernebb alkotójává váljék.

1925-ben féléves tanulmányúján Franciaország és Olaszország műkincseit csodálta végig, Michelangelo, Raffaello freskóit másolta, s ez időben fejezte be. „Anya

gyermekével” című már régebben megkezdett szobrát, ekkor örökítette meg azt az ősi együvétartozást, mely később is új és új formákban jelentkezik alkotásaiban. „A legmélyebben az ember érdekel” — írta, majd később kitágította ezt a gondolatot: „Legszívesebben a tájban látom munkáimat”. Műveit az egyszerűség, a tisztaság és a monumentalitás jellemzi; új formában mutatja be a valóságot. Megfogalmazása szerint a művészet az élet értelmének a kifejezése és ösztönzés az élet intenzívebb át- érzésére.

Noha Henry Moore elsősorban szobrász, művészetének szoros velejárója a grafika; előtanulmány a szoborhoz. Rajzban ugyanis gyorsabban tudja tömöríteni gondolatait. Legnagyszerűbb rajzai — bár művészi megformálásuk természetesen más — Daumier híres antimilitarista műveinek emlékét idézik fel a nézőben. Moore megrázó rajzai a második világháború borzalmas mozzanatait örökítették meg: bunkersorozata elénk tárja a poklot, a megalázott, a megsemmisítéssel fenyegetett, a gonoszságnak

kiszolgáltatott embert. A háború idején készített rajzai korunk egyik legnagyobb antifasiszta művészének emberségéről tanúskodnak.

A háború utáni évek nagy sikereket hoztak Moore számára, már 1945-ben díszdoktorrá választják ott, ahol ifjúkorában tanulmányait

kezdte: a leedsi egyetemen. 1946-ban New Yorkban a Museum of Modern Art kiállítást rendez műveiből; két év múlva Velencében a 24. Biennálén elnyeri a szobrászati nagydíjat; több akadémia és egyetem (svéd, amerikai, londoni) részéről kap elismerést, az egész világ megismeri és értékeli művészetét. Szobrai a világ több nagyvárosában láthatók. Moore — írja róla Dávid Katalin (Corvina Kiadó, 1968.) „napjaink alkotója és munkában töltött minden órája újabb értékkel gazdagítja korunk művészetét”.

A művészet és az emberi haladás erejét is tanúsítja, hogy egy földhözragadt falusi bányászcsalád fiának szobra ott áll Párzisban az UNESCO- palota előtt.

(mgy) ]

Ebben az évben a kulturális rendezvények egész sora kapcsolódott Petőfi nevéhez. Némelyik igazi esemény, ünnep volt, mások a hétköznapok munkájába szervesen beépülve idézték a költő szellemét. Ezek közül egy a Petőfi-em- lékkönyvtár mozgalom.

A költö nevéhez méltóan

1972. decemberében a Művelődésügyi Minisztérium könyvtárügyi osztálya felhívást juttatott el a megyékhez. Olyan helyeken, ahol Petőfi járt, de adott esetben, más érdemes könyvtáraknak is — meghatározott feltételek teljesítése esetén engedélyezi a „Petőfi-emlékkönyvtár” cím viselését. Anyagi oldalról: a

Regina néni a dilettánsoknak kijáró megvetéssel mondja:

— Nem volt az főző! Ezek olyanok, hogy ha valahol egy harmonikázó rézcsövet találnak, már azt hiszik, megütötték a lottót! Majd éppen a padláson dugdosom a széna alatt.

— Szóval egy kis pálinkát azért hagytak?

Az asszony figyelemesen nézi egy pillanatik Gézát, akinek az arcáról lerí a rosszkedv, aztán eltűnik a házban — ugyanolyan szűk ajtónyitással —, s hamarosan egy újságpapírba csomagolt üveget hoz a köténye alatt. Géza ugyanolyan vigyázva, bőrlem- berdzsekje mellébe rejti az üveget, s egy százast csúsztat az asszony kezébe. Indul, Regina néni kiséri.

— Gézuka — karattyolja az asszony — igazán szólhatnál a fináncoknak, hogy ne zaklassanak egy szerencsétlen özvegyasszonyt. A kisfiámat is most vitték el katonának — az asszony megsajnálja magát, még könnyek is gyűlnek a szemébe, a köténye sarkával dörzsölgeti. — Éntőlem sajnálják azt a pár forintot? Azt hiszik, az emberek, csak nálam isznak, a kocsmában nem? Megint változik a hangulata. — Mért nem tud a kocsma olyan jót árulni, mint én?

— Hát olyat nem is... — mondja Géza szórakozottan.

— Ugye? — Az asszonynak felcsillan a szeme. — A múltkor is azt mondja az állomásfőnök úr: Regina néni. a maga pálinkája kétszer jó: amikor issza, meg amikor hányja ki az ember.

Már az utcaajtóban vannak.

(Folytatjuk)

Petőfi nevéhez méltó környezet kialakításához segítséget nyújtanak. Ha a feltételeket nézzük, akkor a mozgalom két fő célja jól kirajzolódik: a Pe- tő fi-hagyományok ápolása és a könyvtárak magasabb szintre emelése. A költő műveinek és a hozzá kapcsolódó irodalomnak a beszerzése, állandó emlékkiállítás létrehozása — ez az egyik oldal. A másik: a könyvtár általános ellátottsága. felszerelése, alapterülete, nyitvatartási ideje. Nem kis feladat mindezek teljesítése, de a könyvtárak és az ezeket segítő helyi szervek sokat nyerhetnek vele,

A megyei visszhang

A felhívásra megyénkben

hét falu reagált: Egyházasger- ge, Ludányhalászi, Patak, Pi- líny, Salgóbánya, Somoskőújfalu, Szécsényfelfalu.

— A Balassi Bálint Megyei Könyvtár különös gonddal támogatta a szakmai, módszertani követelmények teljesítését. A szükséges felszerelés beszerzésétől, a Petőfi-iroda- lom összeállításáig sok területen adtak segítséget — mondta a megyei közművelődési csoport vezetője, Kalocsai Miklós.— Egy falu nem tudta teljesíteni a követelményeket: Patak. Kisebb az alapterülete a megszabottnál. A könyvtárak nagyobb hányada nemrég épült, vagy mostanában fejezték be a bővítést. Ezek az intézmények klubkönyvtárként fognak működni, több közművelődési feladatot is ellátnak, így még intenzívebb a használatuk.

555 ezer forint támogatás

A beérkezett fejlesztést tervekből kiderült, hogy a fejlettségi szintet mutató számadatok kétszeresére nőnek a beszerzések után. A 630 lakosú Somoskőn például 1200 kötetről 2500-ra emelkedik a könyvek száma, a régi 4500 forintos könyvbeszerzés 6000- re nő, három folyóirat helyett hét jár majd. A 191Ó lakost számláló Ludányhalásziban még nagyobbak a számok: a könyvbeszerzés 8000 helyett 15 000 lesz és 30 féle folyóirat közül váltogathatnak az olvasók az eddigi 17 után. Mindezt a központi alapból 305, a megyei pénzmaradékból 250 ezer forinttal segítik!

Szabó Emőnétől, a megyei könyvtár igazgatóhelyettesétől az emlékkiállítások anyagáról érdeklődtem.

— Ludányhalásziban a honismereti szakkör is támogatja az anyaggyűjtést. Mindenütt elkészült a kiállítás anyaga, nagyrészt központi fotóanyagból. Saigon és Somoskőn a várakról készítettünk fotókat. Augusztus 20-án a legtöbb helyen átadás lesz!

— gktn —

A Tv műsorához

Jelenet „Az ingaóra” című magyarul beszélő NSZK tévé- filmből, amely kedden 20.15-kor kezdődik