Nógrád. 1973. július (29. évfolyam. 152-177. szám)
1973-07-14 / 163. szám
Szobrok, emlékművek Báthori-szobor Világháborús emlékmű Pogány Frigyes építőművész, művészettörténész Sál golarján uj városközpontja című könyvében (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata. Bu dapest 1973.) a városi élő organizmushoz hasonlítja. Kitűnő méta)óra. Mint írja: „. . . a város tartalmú, lényege maga az élet. Az élet a holt anyagot ál-meg átszövi, formálja, alakítja; a város születik, nő, fejlődik s néha meg is hal." Az uj Salgótarján most születik. Maris rendelkezik olyan városrésszel, az új központtal, amelyet a városépítészet legmagasabb értékszintre helyezett alkotásaként tart számon — többek között — Granasz- tói Pál is (Ember és látvány városépítészetünkben. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972.). Salgótarján azonban nem csupán városépítészeti értékeire lehet büszke. Emlékműveire, köztéri szobraira is. A kettő, persze, nem feltétlenül választandó el egymástól, hiszen mind a szobor, mind pedig az épület térben helyezkedik el, meghatározó szerepe van — vagy lehet — a városkép alakításában, és így tovább. Művészi hatás szempontjából lényeges az a környezet, amely a szobrot körülveszi, az építészeti és természeti, táji környezet egyaránt. A szobrok és környezetük esztétikai hatás szempontjából is egységet képviselnek. Salgótarján napjainkban mintegy negyven emlékművel, köztéri szoborral rendelkezik. Ezzel igen előkelő helyet foglal el a hasonló nagyságú magyar városok között! Ennek több oka van. A város politikai, munkásmozgalmi múltja indokolja, hogy az e tájon zajló történelmi eseményeket emlékművek idézzék. Tudomásunk szerint például Újpesten kívül jelenleg Salgótarjánban van az országban partizán- emlékmű. A város sokat áldoz anyagiakban is köztéri műalkotásokra, megbízásokat ad stb. Természetesen, az 1960- as évek elején született városépítészeti koncepció, s az ugyancsak ekkor meginduló városépítés mai eredményei szintén igénylik a korszerű köztéri műalkotásokat. S figyelmet érdemlő az a kultúrpolitikai szándék, ainelynek szellemében az elkövetkezendő tíz—húsz év alatt Salgótarján köztéri alkotásain keresztül e kor magyar szobrá- szatának megközelítően hű és teljes keresztmetszetét adja majd. A mai magyar szobrászat vonulatának nemcsak a csúcsait kisérve figyelemmel, hanem szerényebb vonulatát is. E városi törekvés szerencsés módon találkozik a képzőművészet-irányítás országos szerveinek szándékával. Az 1945-öt megelőző korszakból a város két köztéri alkotást örökölt. Néhány emlékmű született az 50-es évek tájékán. Köztéri szobraink, politikai emlékműveink zömének születése a 6Ö-as évektől kezdődő időszakra esik, alig több mint egy évtizedre. Az elkövetkezendő hetekben, hónapokban alkalmanként' bemutatjuk Salgótarján emlékműveit, köztéri alkotásait. A művekről elsősorban nem esztétikai szemszögből beszélünk, hanem mindenekelőtt e szobrok, emlékművek társadalmi funkcióját igyekszünk vizsgálni. Hogyan elégítik ki a város lakóinak esztétikai igényeit, fejlesztik-e ízlését, be- töltik-e nevelőeszköz-szerepüket, és így tovább. Naponta találkozunk az utcán, köztéren e műalkotásokkal. Pillantásunkkal köszöntjük-e őket? Visszaköszönnek-e nekünk? Salgótarján, amelynek művészeti rendezvényei közül, országos figyelmet keltett a nyár végén minden évben megrendezett szabadtéri szoborkiállítás a város szívében, az 1945. előtti időből köztéri alkotások sokaságát sem hagyta ránk. Napjainkban mindössze két köztéri alkotás emlékeztet erre az időre, a Báthori István- szobor. s a volt losonci 25. közös gyalogezred emlékműve. Mindkettő Béna Kovács Károly munkája. E művek, természetesen, a kor ízlését és történelemszemléletét messzemenően tükrözik. A Báthori-szobor igen gyenge minőségű mészkőből készült, a hajdani laktanya mellett avatták fel a Báthori zászlóalj névadójáról készült szobrot. A Salgótarján története című monográfia (Salgótarján, 1972) az ellenforradalmi korszakot tárgyaló fejezetben megjegyzi, hogy ami a 20- as, 30-as évek látványosan megszervezett városi rendezvényeit illeti, a külsőségekre fogékony emberek szemében jó szolgálatot tettek a kormánypolitika népszerűsítésében. Az ellenforradalmi korszak exponált személyiségeinek salgótarjáni látogatásai. s a Báthori-szobor avatása is 1933-ban alkalmat jelentett a reprezentálásra, a ..nemzeti gondolkodás” ébrentartására a kis határvárosban. Báthori István szobra ma is helyén áll. körülötte játszópark született a szomszédos új lakótelep kicsinyei számára. A volt laktanyában lakások, iskola stb. kaptak helyet. A Báthori-szobor — esztétikai minőségétől függetlenül — ma a nemzetköziség eszméjének, az irredentizmus helyett a népek, s mindenekelőtt a lengyel—magyar barátság ápolásának jelképe számunkra. Megváltozott körülötte a vi-1 lág, jelentése is eszerint változott. A Képes Pesti Hírlap 1932. június 22-i számában fényképet közöl ezzel az aláírással: „Vasárnap leleplezték Salgótarjánban a volt losonci 25, közös gyalogezred emlékművét, amelyet Bóna-Kovács Károly alkotott. Az ünnepi beszédet József kir. herceg tartotta.” Az érhlékmű napjainkra bizonyos értelemben „műemlék” lett. A műemlék- jellegű római katolikus templom támfalának átépítésével, a dombormű a támfal egy másik részére kerül, nem a Rákóczi úti falrészre, ahol eddig volt. Most a támfal zsaluzása folyik, a kialakult városképpel jobban harmonizáló, és statikailag is biztonságosabb támfalat kap a templom. A zsaluzott beton támfal, térv szerint, idén elkészül. Tóth Elemér Túl a Kaukázuson (2.) A dal hőse Bakui olajmező — a tengeren Nyefesigurában vidám fickó derűs az arca. vidám a szíve — olajmunkás hős — valahogy így hangzanék hevenyészett fordításban a dal, Nyefcsigur- bánról, az olajhősről. Ki írta, ki zenésítette meg — nem tartják számon. De azt, amiről szól, annál inkább. K. A. Abaszov — a dal hőse — ma is derűs, nyílt tekintetű. Pedig most négy és fél ezer ember munkája, gondja a vállán. Abaszov, az ötvenes évek olajhőse öt éve kaspi-tengeri olajkutató tröszt igazgatója. Nakicseván Narasz községből indult el Bakuba, hogy olajmunkás legyen. 1944-et írtak akkor, amikor a jó fizikumú, erős legényt fúrómunkásnak szerződtették. Négy év múlva már fúrómester, aztán a munkaterület vezetője lett. Időközben technikumot, egyetemet végzett, s 1959-ben az Olajfúró Vállalat Igazgatójává nevezték ki. Tovább ívelt a pálya — 1967-ben a tröszt igazgatója lett. Közben dijak, kitüntetések. Állami-díj, Le- nin-rend, Becsületrend. Képviselő a Legfelsőbb Tanácsban, küldött pártkongresszusokon. — Miért lett olajmunkás? — kérdezem, s ő csodálkozva visszakérdez. — Hát van ennél szebb, romantikusabb, férfiasabb foglalkozás? Harcolni tűzzel, vízzel, az elemekkel, legyőzni, szolgává tenni a természetet!? — Akkor, amikor én Bakuba jöttem a háború utolsó napjaiban, Azerbajdzsánban újra kezdődött az élet. Nem voltak új olajfúrások. S éppen, hogy elkezdődött a tengeri olajbányászat. Erős flotta nélkül, kézi munkával fúrtunk. Daruhajó nélkül csak a nyugodt öblökben, közel a parthoz, 3—6 méteres tengervíz alatti mélységben dolgoztunk. Az ötvenes évek elején kezdődött a mélytengeri kutatás. — Miért kezdtek a tengerben kutatni? — Itt volt még szabad terület. S a tengeri olaj önköltsége csak egyharmada a szárazföldi olajnak. Ma az egész Azerbajdzsán olajtermelésének 60 százalékát adja a tengeri olaj. — Most, hogy kutatnak? — vallatom igazgatói minőségében Abaszovot; aki a munkáról láthatóan szívesen beszél. — A tröszt 14 kutatási területen dolgozik — az Apseront- félszigettől a Kaspi-tenger keleti részéig lényegében az egész Kaspi-tengeren. Mindenféle vízmélységben kutatnak 30-től 65 méterig. A parttól 40—100—150 kilométernyire, kétszáz hajóból álló erős flotfiz internacionalizmus szellemében Beszélgetés Kiaa Imrével a csehszlovák dolgozók filmfesztiváljáról mondott a korábbi és későbbi műveihez fűződő jogairól Műteremből múzeum Sajátságos szerződést frtak ' alá. Oslo város nevében 1921- ben: Norvégia < fővárosa kötelezte magát, hogy műtermet epit Gustav Vigeland szobrász- művésznek (1869—1943), hogy lehetővé tegye nagy méretű szoborműveinek megalkotását. Viszonzásként a művész le sőbbi ól — ami persze nem vonatkozott a már eladott szobraira —, s vállalta, hogy a szerződés aláírása után készülő műveit ingyen átengedi Oslo városának. Az oslói városi tanács mesz- szemenően teljesítette a vállalt kötelezettségeket: óriási műtermet épített Vigeland - nak, amelyet a művész halála után múzeummá lehetet^ átalakítani. Egyébként a város szerezte a tevékenységéhez szükséges anyagot — követ, bronzot és agyagot — s fizette a szükséges segéderőket. A közelmúltban tért haza csehszlovákiai útjáról Kiss Imre, a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója, aki egy kéttagú magyar filmes delegáció vezetőjeként töltött két hetet a szomszédos, baráti országban. — Hildebrand István, Balázs Bóla-díjas operatőrrel Szlovákiában vettünk részt a június második felében a csehszlovák dolgozók film- fesztiválján. Hildebrand a filmalkotókat, én a filforgal- mazókat képviseltem —meséli Kiss Imre. Huszonöt éve minden esztendőben egész Csehszlovákiában megrendezik ezt a fesztivált. Városok, nagyobb községek szabadtéri színpadain, több ezer főnyi közönség előtt folynak a vetítések. Az idén is nagy érdeklődés nyilvánult meg a rendezvények iránt. Vélt olyan hely — mint például Eperjes —. ahol tizennyolcezer ember vett részt egy-egy előadáson. A fesztivál helyi rendezői tizenNÓGRÁD - 1973. július 14., szombat hat film közül választhatták ki azt a tizenkettőt, amelyeket az egymást követő estéken szándékoztak bemutatni. A bemutatott filmek döntő többsége hazad, illetve szocialista országok által készített produkció volt. A fesztivál legnagyobb sikerét a Katerina bűnbeesése című csehszlovák, a Johann Strauss életét bemutató Búcsú Pétervártói című szovjet é® a Székely István rendezte Lila ákác című1 magyar film jelentette. — Delegációnk — folytatja Kiss Imre — mindig abba a helységbe ment, ahol éppen a magyar filmet mutatták be. Így mi a fesztivál többi filmjét nem láttuk. Csak hallomásból tudtunk meg róluk egyet-mást. A ovi filmünk fogadtatásáról azonban személyesen is meggyőződhettünk. Mindenütt őszinte lelkesedéssel fogadták a filmet. Igazi nagy siker volt. .A fesztiválnak már kialakult a szokásos, hagyományos rendje. A vetítések előtt minden helységben az ottani öntevékeny művészeti csoport adott népdalokból és népi táncokból, szokásokból összeállított folklórműsort. A filmfesztivál tehát nemcsak a vizuális kultúra elmélyítését szolgálja, hanem minden esetben a népi hagyományok ápolását és megismertetését is jelenti. A közművelődési jelentőségen túl politikai fontossága is figyelemre méltó: a filmek egy-egy ország népének életével, kultúrájával ismertetik meg a nézőket, hozzájárulnak a népek közötti barátság elmélyüléséhez, az internacionalizmus eszményét erősítik. — Küldöttségünket hogyan fogadták a vendéglátók? — Fogadtatásunk rendkívül szívélyes és barátságos volt. Minden külföldi delegációt a helyileg kijelölt üzemek, gyárak képviselői vártak. ök szervezték meg saját költségükre a napi programokat is. Bemutatták városuk nevezetességeit, a gyárat, ahol dolgoznak, baráti, elvtársi találkozókra vittek bennünket. Minden helységben igyekeztek kitenni íjjaguk^j-t, s olyan gazdag programit, állítottak össze, tKvgy. .szabid időnk nem is maradt. Így viszont alaposan megismerhettük vendéglátóinkat, munkájukat, mindennapi örömüket, gondjaikat. — A fesztivál a csehszlovák kulturális élet nagy eseményét jelenti. Komoly figyelmet fordítanak a külsőségekre is. Az utcák és házak fellobogózva, a fesztivál programját hirdető feliratokkal fogadják az érdeklődőket. Súlyt helyeznek a propagandaanyagra is. Levelezőlapokat, • borítékzárókait, poháralátéteket, műanyag" ülőlapokat, vagyis a legkülönfélébb apróságokat készítették a fesztivál propagálására. Az ott látottakat, a jó ötleteket mi is megfelelőképpen hasznosíthatjuk itthoni munkánkban. Küldöttségünk tehát értékes tapasztalatokkal gazdagodva tért haza a csehszlovák dolgozók filmfesztiváljáról. Kiss Imre, a küldöttség vezetője egy oklevelet is hozott magával: Ötátrafüred Nemzeti Bizottsága a barátság jeléül, a neves üdülőhely díszpolgárává választotta. — ok — tavai. A tengerszínt alatt átlag 4 ezer méterig fúrnak le az olajért. De van olyan munkahely is, ahol már hatezer méternél tartanak. A tröszt nemcsak kutatással, hanem fúrással, tengeri építkezéssel, fémkonstruciók gyártásával, berendezések felszerelésével is foglalkozik. A tengerben fúróhelyeket, olajszigeteket építenek. A parttól 20—40 kilométerre levő szigetekre naponta járnak ki a munkások. Egyfolytában 12 órát dolgoznak, utána 2 napig pihennek. A távoli, 100— 2(H) kilométer távolságban levő szigeteken öt napig tartózkodnak az olajmunkások. Ekkor minden nap 12 órát dolgoznak, a következő öt napon pihennek. Ezeken az olajszigeteken minden kényelemmel felszerelt munkásszállás, üzlet, étterem, kultúrház, mozi, könyvtár, szolgáltató házak várják az ott dolgozókat. — Mi kell ahhoz, hogy valaki jó tengeri olajmunkás legyen? — Fizikumban semmi különleges. Alapos felkészültség, és közösségi szellem. Ott nem lehet az egyéni teljesítményre figyelni. Mindig, mindenkinek a másik munkájával kell összhangban lennie. Nehéz feladat, de jól is keresnek. Azerbajdzsán azelőtt a szovjet olajtermelés 80 százalékát tora. S noha azóta is állandóan növekszik a termelés — ma már a köztársaságban nem az olaj a vezető iparág. Előtérbe került a gépipar, az elektromosság, a vegyipar, egész várost építettek a szintetikus kaucsukgyártás céljaira. Szumgaitban több mint százezer ember él, dolgozik. — Nekünk, persze most is legfontosabb az olaj. Nemcsak azért, mert hivatásunk, munkánk, de életünk, sorsunk is összeforrt az olajjal — véglegesen, elválaszthatatlanul. Kádár Márta A Skót Opera áj épülete A Skót Opera társulata abban reménykedik, hogy sikerül rrfegvásárolnia a glasgow-i Theatre Royal épületét a Skót Televíziótól, amikor annak — a színház közelében épülő — stúdiói 1974-ben elkészülnek. A színházat eredetileg 1895-ben nyitották meg és 1956-ban adták el a televíziónak. Az előzetes vizsgálat megállapította, hogy a színházat kitűnő. 1500 férőhelyes operaházzá lehet alakítani: akusztikája alkalmas operák előadására. /
