Nógrád. 1973. június (29. évfolyam. 126-151. szám)

1973-06-03 / 128. szám

Vita a gyermekirodalomról Gyermek az ember, amíg él Tudjuk, hogy az olvasó nép megtisztelő és rangot jelentő címhez az olvasó gyermeken keresztül vezet az út. Az em­ber jellemét, személyiségét nem kis mértékben olvasmá­nyai alakítják — állapítja meg a Hazafias Népfront Országos Tanácsának ,,Jó könyvet min­den gyermek kezébe!” című felhívása is, amelyben arra szólítja fel társadalmunkat, hogy az első Magyarországon nyomtatásban megjelent könyv 500 éves ünnepén, kor­szerűsítsünk 500 általános is­kolai, kollégiumi könyvtárat. Képekben gyönyörködnek Ez alkalommal a gyermek- irodalomnak azzal a részével kívánunk foglalkozni, amely a legifjabbak olvasóvá nevelé­sét van hivatva szolgálni. Mert bármilyen ellentmondá­sosan hangzik is: az olvasóvá nevelés már abban az életkor­ban megkezdődik, amikor a gyermek még nem is tud ol­vasni. Hárs László fogalmazta meg, hogy a költészet öröme akkor kezdődik, amikor még a gyermek és a vers közé vala­kinek oda kell állnia. Az alta­tók, tapsoltatok, állatmondó- kák, amelyeket évszázadok óta mondogatnak az egymást kö­vető nemzedékek, ma is alap­ját képezik irodalmunknak. Már Coménius megfogalmazta a XVII. században: „Meyt az nyilvánvaló do­log, hogy a gyermekek csak­nem csecsemőségüktől fogva a képekben gyönyörködnek, szemeket — is illyen látnyi- való dolgokkal örömest legel­tetik.” A szövegnélküli képes­könyvek, a leporellók, lapoz­gatok önálló forgatással, de még inkább okos felnőtt segít­séggel, igen alkalmasak arra, hogy a gyermekkel megismer­tessék a környező világot és esztétikai érzéküket is fej­lesszék. Problematikusabbak már azok a képeskönyvek, ame­lyekben a képeket többnyire verses szövegek kísérik. Igen gyakran ta’ulkozunk ezek kö­zött ötlettelen, sivár tanme­sékkel, amelyekben a didakti­kai szándék képzavarral, rit- mustalansággal, gyakran vi­lágnézeti törekvésekkel is pá­rosul. Mivel az ezeket „olva­sók” még nem olvasnak, ha­nem hallják a verseket, a fen­ti hibák még inkább kiütköz­nek. A gyermek pedig né- hányszori hallás után megta­nulja a szöveget, aztán, mert felnőttesen nagyon szeret ját­szani: teljes hittel, ujját a szö­vegen tartva olvassa, boldog örömmel olvassa azt, amitől pedig óvnunk kellene! Minta bonbonevés... Németh László mondta, hogy a rossz gyermekirodalom, olyan, mint a bonbonevés: az ember ínyének tetszik, de a gyomrát elrontja tőle. örülhetünk viszont, hogy egyre népszerűbbek lesznek a kitűnő Weöres Sándor gyer­mekversei, aki azt vallja, hogy tulajdonképpen minden olyan vers utólag gyermekverssé nyilvánítható, amely nem el­vont, nem komplikált, dalla­mos, a dinamikájával hat. Ami csak egyszerű életdarabkát tartalmaz, ami közvetlen sza­vakkal nem oktat, hanem olyan hangulatot, dallamot, élet- vagy természetdarabkát igyekszik adni, ami a gyermek lelkét gazdagabbá, finomabbá teszi. A legtöbb gyermek élvezi az értelmileg nem mindig követ­hető, képtelen verseket ' is, mert a képtelenség nem el­vontság. Ugyanakkor azt is tudomá­sul kell vennünk, hogy a gyer­Űttörőzenekart szerveznek A nagybátonyi Bartók Béla Általános Iskolában működő úttörőcsapat vezetősége és a helyi zeneiskola igazgatósága elhatározta, hogy létrehozzák az áttörő fúvószenekart. A hangszerek vásárlásához a szükséges anyagi fedezetet részben a zeneiskola, az út­törőcsapat és a lehetőségekhez képest a nagyközségi tanács biztosítja. Szüts Pál, a zeneiskola igaz­gatója elmondta, hogy a ze­neiskola tanárai szívesen, kü­lön díjazás nélkül vállalják, hogy az úttörőket a hangsze­reken való játékra megtanít­ják, mert ezzel is segíteni kí­vánják a tanulók zenei kultú­rájának fejlődését. mek követeli az olyan történe­teket is, amelyeknek reális magjuk van. A ma gyermeke értelmileg gyorsabban fejlő­dik, miértjeire izgatottan ke­resi a válaszokat, tehát való­ságérzékét tiszteletben kell tartanunk. Ezért tekinthető némileg elhibázottnak az egyébként gyermekirónak is kitűAő Szabó Magda: Sziget­kék című műve, amelyben a mese reális úton indul, megis­merjük a nyolcéves Valentin családi otthonát, de csakha­mar átsiklik az író egy irre­ális álomvilágba. És ez az át- siklás olyanformán történik, hogy a gyermekolvasó észre sem veszi. A hős olyan világba kerül, ahol az állatok minden­ben jobbak és a technika, a tudomány terén is fejlettebbek az embernél. Valentin az ál­latok bölcs orvosától kér or­vosságot, édesanyja attól gyó­gyul meg, amikor betegségével szemben az emberi tudomány már tehetetlen. Az irrealitás és a valóság gyakran bizarr ke­veredése nem vált hasznára a regénynek. Nem véletlenül jut eszünkbe Swift, aki azért vi­szi hősét, Gulivert a Nyehuk birodalmába, hogy kora angol társadalmáról, az ember kicsi­ségéről mondhassa el keserű véleményét. Kétséges azonban, hogy a Sziget-kékben is ilyen szatírát érez-e a gyermek? összegezésül elfogadhatjuk a nemrég elhunyt Gergely Már­ta szép megállapítását: „A jó gyermekirodalom sohasem csonkította meg a valóságot, még csak nem is egyszerűsí­tette, az egyszerűség, a vilá­gosság, a közérthetőség csak az előadásmódban kötelező, mint ahogy Beethoven vagy Schumann, ha gyermekszoná­tát írt, tekintettel volt még arra is, hogy a kicsi kezek még nem érik át az oktávot. Ez azonban nem szegényítette a dallamkincset. írókra, nevelőkre, szülőkre A képeskönyvek, a mese korszaka tehát nagy felelőssé­get ró írókra, nevelőkre, szü­lőkre egyaránt. Engedjük őket okosan felnőni, igazi irodal­mon gazdagodni, hogy ők is igaznak érezhessék Szentjóbi Szabó László szép epigrammá­ját: „Ne hidd, nem igaz, hogy a vének kétszer gyermekké lennének, Gyermek az ember, amíg él, csak a játéknemben cserél.” Csiikly László „ Az ellenzék is énekelt ” Közeledik 1973. június 16-a, az iskoláik államosításának 25. évfordulója. I Az emlékezés mezsgyéjét járva megkísérlem — mint N ógrád-Hon t . vármegye volt tanfelügyelője — !fellebbente- ni a múlt fátylát, s felidézni közoktatásunk sorsdöntő nap­jait, hisz’ az iskolák államo- sí tósa közoktatásunk nagy sorsfordulója volt. Egy tanterem. 72 gyerek A ma működő pedagógu­saink jó része vagy még meg sem született, esetileg pöttöm­nyi gyerekek, vagy még az iskola padjaiban, ülő kisdiá­kok voltak akikor, s fogalmuk sincs, hogy milyen megalázó sorsiban volt részük az álla­mosítást megelőző korokban a tanítóságnak. A fiatal peda­gógusok számára — kik már az államosított iskolákban kezdték meg működésüket — nem sokat jelent az államosí­tás dátuma. De azok számára — akik az államosítást meg­előző időkben katolikus, re­formátus, evangélikus, izrae­lita, társulati, vagy uradalmi iskolákban tanítottak — va­lóságos felszabadulás volt. Hogy miért? Olvassák el Gárdonyi Géza: „Lámpás”, vagy Bródy Sándor: „A taní­tónő” című színműveit, vagy Petőfi Sándor: „Az apostol” című művét. Mindezekhez megjegyzem, hogy az államo­sítás előtt az ország — s így megyénk falusi népisko­láinak túlnyomó többségében — egy tanítóra átlag 70—80 tanuló oktatását bízták egy tanteremben. (Jelen sorok írója is egy részben osztott iskoláiban, Mátraszelén 72 gyereket tanított egy tante­reimben.) Nagy létszámú osz­tálytanítód pótlékot nem fi­zettek, helyettesítéseket in­gyen kellett végezni, néha egy-egy beteg kollégát hosszú hónapokig. Soron kívüli elő- lépésről, jutalmazásról 6ZÓ sem volt, a kezdő, helyettes tanítók a karácsonyi, a hús­véti, és a nyári szünidőben fizetést nem kaptak stb. Ezek' ismeretében tudjuk csak érté­kelni az: államosítás nagy horderejét. T gy tudom, a jelenlegi meleg idő ^ nem ajándék már, értesülésem szerint pénteken már „kitört” a mete­orológiai nyár, tehát hivatalosan is tu­domásul vehetjük, ha lekívánkozik a kabát és a meleg ruha rólunk. Hajnal­ban már ragyogó nap süt paplanunkra és vidámabban énekelnek ablakunk alatt a madarak is. Ilyenkor különösen kedveljük már a természetet és a füstös szobákból, utcákról az erdők zöldellő hűvösébe és a hangulatfegyelmező .vi­zekbe vágyunk. Nyár van, igazi nyár, ha naptárilag várni is kell még reá néhány hetet. S közelegnek a napok, amikor gyárakból, üzemekből, vállalatokból, intézményekből kiröppennek a minden rendű és rangú dolgozók, hogy minden külön értesítés nélkül eltöltsék nyári szabadságukat. Gondtalan, szép hetek várnak ránk. Szeretem a tavaszt és a nyarat, mégis föl-fölbukkan bennem ilyenkor némi kesernyés íz. Mindig eszembe jut, hogy művelődési otthonaink többsége ilyen­kor ugyancsak nyári szünetet tart, az­zal a jóváhagyólag tudomásul vett in­dokkal, hogy ilyenkor csökken, mini­málisra apad a kulturális érdeklődés. És ez nemcsak megyénkben van így, ha­nem azokban a helységekben is, ame­lyek kimondottan üdülőhelyek. Máig is töröm a fejem, vajon ki ta­lálta ki ezt a balelméletet, hiszen a té­nyek a lakosság kulturális apálya ellen szólanak nyáron is. Sőt, még azt is megkockáztatnám, hogy a ráérő és pi­henő emberben szinte megnövekszik a kulturális igény. Igazuk van azoknak, akik erre az állításra érveket, bizonyítékokat köve­telnek. Ilyet bőven találhatunk, me­gyénkben is. Elegendő utalni a balas­sagyarmati művelődési központ palóc nyár rendezvényeire, amikor nemcsak a könnyű esztrádműsorok aratnak sikert, hanem a különböző hangversenyek, elő­adások, nehezebb fajsúlyú kulturális rendezvények is. A palóc nyár ren­dezvények alkalmával szinte igazolva látjuk azt az állítást, hogy a szocializ­mus keretei között a művelődési igény n&ktun JEGYŰT Korai nyár túlnőhet a gazdasági fejlődés eredmé­nyein. A palóc város hagyományai ugyanis nem adnak önmagukban kellő magyarázatot a kulturális éhségre, eh­hez szükség volt a felszabadulást kö­vető évek sikereire, élesztő, erjesztő ha­tására is. De példálódzhatnánk a sal­gótarjáni nyári műsorokkal is, mint például a zenés hétfőkkel és azokkal az alkalmi rendezvényekkel, amelyek vonzzák, csábítják a közönséget. És állításomat igazolják azok a külön- áutóbuszok és azok az egyéni utasok is, akik vonaton vagy gépkocsin sietnek az alföldi városokba, ahol kulturális ese­mények hívják, várják a látogatót. A Szegedi Szabadtéri Játékok rendezvé­nyein mindig sok a Nógrád megyei lá­togató, és nemcsak olyankor, amikór megyénk szülötte, Madách Imre drá­mái szerepelnek a műsoron, hanem az operaelőadások és más előadások alkal­mából is. Félig tréfásan azt szoktuk mondani, hogy a nógrádiak nyári szín­háza Szegeden van. Hiszen még olva­sóink is elvárják, hogy beszámoljunk, kritikát adjunk a Szegedi Szabadtéri Játékok eseményeiről. Ha ennyien nem is, jócskán látogatnak el a gyulai vár- játékokra, hogy a csodálatos természeti környezetben csodálják meg a külön­féle drámai felújításokat. Nem, egyáltalán nem válunk nya­ranta igénytelenebbé, mint máskor, sőt, ilyenkor talán a legfájdalmasabb, ha nincs hová mennünk kielégíteni műve­lődési vágyainkat. A múlt évben Hévízen beszélgettem nógrádi üdülőkkel, köztük számos tsz- taggal is, akik esténként magukraha- gyatottan kóvályogtak, kerthelyiségről kerthelyiségre, italra költve zsebpén­züket, de ezekben a vendéglátóipari egységekben legalább zenét hallgathat­tak. Egy teljes hónap alatt a hévízi színpadon egyetlen rendezvény volt, ha jól tudom, az ŐRI szervezésében, az ilyenkor szokásos Balatoni nyár című műsor jutott el odáig. (Előtte ugyanezt a műsort Salgótarjánban, a Megyei Művelődési Központ színháztermében is láthattuk!) Könnyű műsor volt ez, mint ők panaszolták — nehéz pénze­kért. Utána sokáig semmi. Pedig de vágytunk volna elmenni egy nyári színházi előadásra, vagy pedig egy olyan hangversenyre, amely nem követel tökéletes zenei képzettséget. De még Keszthelyen is csak a bárok mű­sorai csalogatták a „valamire” éhes üdülőt. S aligha lesz másképpen az idén is. Mehetünk Balassagyarmatra, vagy oly­kor Salgótarjánba, ha itthon értékes, színvonalas élvezetekre vágyunk. Ta­lán egyetlen újításnak örvendhetnek fiataljaink még: a Megyei Művelődési Központ kertjében programot szer­veznek „Ifjúsági park” címen, ame­lyen a táncon kívül előadói est, irodal­mi színpadi előadás, divatbemutató, bábműsor is szerepel. Azonkívül utaz­hatunk Szegedre, Gyulára, vagy Pest­re a szabadtéri színházakba, s akiknek elegendő pénzük van hozzá, külföldön is találhatnak értékes, igényes szórako­zást, ha nem is mindjárt a salzburgi ünnepi játékokon. Czép a nyár, kedves évszak a nyár, ilyenkor széretjük meg újból és újból a természetet. De szeretnénk műve­lődési intézményeinktől is kapni valamit. Azoktól is, amelyek — talán kicsit mondvacsinált indokkal — ebben az évszakban szünetet tartanak. Szeret­nénk, ha elhinnék, hogy mi már nem csak ősszel és télen vagyunk művelő­désre vágyó emberek. ’ Nógrád-Hont vármegyében az államosítás előtt 198 nép­iskola volt (a mai általános iskolák elődei), ezek közül 26 állami és 172 felekezeti.. Azért tűnik ez a szám sok-1 nak, mert nem egy kis falu­ban volt egytanerős, katoli­kus, egytaneirős református, vagy evangélikus iskola. Min­den feleikezet egyházi főható­sága görcsösen ragaszkodott iskolájához, hogy saját kezé­ben tudja fiatalságának ok- tatását-nevelését és nem utol­sósorban iskolaszéke útján (melynek elnöke a pap volt) a tanítónak korlátlan ura és parancsoló ja legyen. Kiszolgáltatott tanítók Jelen cikk nem alkalmas arra, hogy milyen rémregény­be illő eseményeik sorozatá­ban, s megaláztatásban volt része a védtelen, kiszolgálta­tott tanítónak. Ha sérelem ér­te a tanítót az iskolaszék, vagy annak elnöke részéről és panasszal élt az egyházi főhatósághoz, az 100 közül 95 esetben az iskolaszéknek adott igazat. Nem egy eset­ben az iskolák felett az álla­mi főfelügyeletet gyakorló állami vármegyei tanfelügye­lő védte meg a tanítót, s tett igazságot, ami az egyházme­gyei főhatóság rosszallását eredményezte. Az állami tan- felügyelet, s az egyes egyház­megyei főihatóságok között a viszony emiatt feszült volt, s nem egy esetben éles ösisze- csapésra került sor. 1948. március 25-én a bá­nyák, a bankok, s az üzemek, gyáraik államosítása után pe­dagógusaink érezték, hogy valami új dolog előtt állunk, s döntő fordulatnak kell be­következnie az iskolák életé­ben is. Be is következett. 1948. június 16-án került sor a felekezeti iskolák államosí­tására. Az államosítás előtt a taní­tóságnak nem volt érdekkép­viselete. Félekezetek szerint megyei tanítóegyesületek voltaic, évente egyszer-kétr szer tartottak gyűlést, mely­nek tárgysorozatát az egyház állapította meg, a gyűlésen minden esetben ott volt az illető egyházi főhatóság kép­viselője, aki előtt tanítói sé­relmeket tárgyalni nem volt tanácsos. Az 1945-ös felszabadulás után sorra megalakultak az országban a járási, városi, megyei pedagógus-szakszerve­zetek, melyekbe felekezetűkre való tekintet nélkül tömörül­tek a pedagógusok. Az or­szágban Budapest után a mi megyénkben elsőként alakult meg a pedagógus-szakszerve­zet, s 1945. augusztusában már tanítóink hatvannyolc százaléka volt szakszerve­zeti tag. A szakszervezet ke­retében, a tanfelügyelőség szervezésében az országban egyedülállólag a miniszté­rium anyagi támogatásával (dr. Alexits György volt a kommunista párt részéről a politikai államtitkár) járáson­ként félévenként 3—4 napos demokratikus átképzésben ré­szesítettük pedagógusainkat. Az , átképzések előadói az or­szágos pártok vezetőségeinek politikailag kiválóan, képzett tagjai voltak. Összeállították az ütemtervet Az államosítást megelőző hetekben a. Kommunista Párt, s a pedagógus-szakszer­vezet országos vezetősége már tudta, hogy mikor kerül sor az iskolák államosításá­ra, s bizalmasan értesítette a megyei pedagógus-szakszerve- zetet, á a vármegyei tanfel­ügyelőt. E három szerv gon­dosan kidolgozta, s összeállí­totta az államosítás ütemter­vét. Járásonként megalakítot­ta az államosítási bizottságo­kat, azok tagjait bizalmas megbeszélésre behívtuk, ki­oktattuk őket teendőikre, el­láttuk őket a szükséges ok­mányokkal, megbízói levelek­kel. A bizottságok tagjai a községek kommunista pártt:'.* kárai, a kevés számú állami és társulati iskolák ljpmmu- nista tagjai, valamint a fele­kezeti iskolák demokratikus érzelmű, s az iskolák államo­sítását hőn óhajtó pedagógu­sok voltak. A bizottsági ta­gok titoktartására jellemző volt, hogy nem szivárgott ki a megye lakosságához az ál­lamosítás időpontja. Az államosítás előtti hetek­ben az ország összes járásai­ból, városaiból a tanítóság táviratban kérte a felekezeti iskolák államosítását a mi­nisztériumtól. Az államosítási törvényja­vaslat tárgyalásának előző napján több száz felekezeti tanító — a mi megyénkből is — felment Budapestre, tünte­tő felvonulást rendezett, kö­vetelve az iskolák államosítá­sát, s másnap, 1948. június 16-án a Parlament karzatát foglalta el. Az államosítás parlamenti tárgyalásakor még többpárt­rendszer volt. A törvényja­vaslat előadója az akkori köz­oktatási miniszter, dr. Qrtu- tay Gyula volt. A szavazás­kor a kommunista párt, a szociáldemokrata párt, a nemzeti parasztpárt, s Kis­gazdapárt , balszárnya Dobi István és Bognár József ve­zetésével elsöprő többséggel megszavazta, s ezzel törvény­erőre emelte az iskolák álla­mosítását. A szavazás be­fejeztével a képviselőik egy- em,bedként felállva elénekel­ték a Himnuszt, a karzaton jelenlevő felekezeti tanítókkal együtt. Az ellenzék is kény­telen volt énekelni. Az iskolák államosításának célja kettős volt: az iskolai oktató-nevelő munkának ál­lami kézbe vétele (a felekeze­ti iskoláknak külön, tanterve és tankönyve volt), továbbá a felekezeti tanítók sok ezres tömegének felszabadítása az egyházi hatóságok parancs- unalmd rendszere alól. Igyekeztek pótolni Az államosítás törvénybe iktatása után az államosítási bizottsáigok azonnal megkezd­ték felelősségteljes, nem egy esetben veszéllyel járó mun­kájukat. Az egyháza hatósá­gok által felbújtott vallásos érzelmű emberek megpróbál­ták gátolni, nehezíteni az ál­lamosítás végrehajtását. Az egyik katolikus iskola álla­mosítása sehogy sem haladt előre. Az iskola kántortanító­ja is ellenkezett, a bizottság karhatalom segítségével eltá­volította őt, s a tanító laká­sán tartott házkutatás során megtalálták az esztergomi fő­egyházmegye egyik kanonolt­jának bizalmas iratát, mely­ben részletes útmutatást adott, hogy miképp kell az iskolák államosítását megne­hezíteni, megakadályozni. Néhány kirívó esettől elte­kintve — amikor karhatalmat kellett igénybe venni — Nóg- rád-Hont vármegye területén az államosítási ütemterv szi­gorú, következetes alkalmazá­sával sikeresen befejeződött a felekezeti iskolák áUamosítá- sa. Végezetül köszönet, megbe­csülés és hála illeti mindazo­kat a haladó szellemű peda­gógusokat (a már meghalta- kát is), kik a pártvillongások kemény küzdelmeiben bátran, eredményesen, dicséretre mél­tóan végrehajtották az álla­mosítást, pedig akkor még nem dőlt el az országos poli­tika nagy küzdőterén, hogy ki kit győz le, a fordulat csak azután következett be, ami­kor végleg tisztázódott, hogy a munkásosztály, a dolgozd magyar nép kezébe került osztatlanul a hatalom. Ne feledjük el, hogy az is­kolák sikeres államosítása nélkül elképzelhetetlenek lennének azok az eredmé­nyek, melyeket iskolapoliti­kánkban eddig elértünk. Moldoványi János NÓGRÁD - 1973. június 3., vasárna|>

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom