Nógrád. 1973. június (29. évfolyam. 126-151. szám)

1973-06-17 / 140. szám

Mérkőzés előtt Az AB I. „legérdekesebb” csapata az SBTC ellenfele A labdarúgó NB I. kétségte­lenül legnagyobb meglepetése az 1972/73. évi bajnokságban a Zalaegerszegi TE. Sokan akad­tak a bajnoki év kezdetén, akik akár tízszeres pénzt is adtak volna, hogy a ZTE sze­replése mindössze egy évig marad majd a legjobbak kö­zött. Más szóval: tíz forint el­lenében százat tettek volna, hogy kiesik az újonc zalai csapat. És annak idején, a bajnokság kezdetén sok-sok zalaegerszegi sportember is úgy nyilatkozott: „Nekünk egyetlen év is megéri, hogy az Űjpesti Dózsát, a Ferencvárost, a Vasast, a Bp. Honvédet, meg a többi NB l-es csapatot pá­lyánkon láthatjuk.’’ A bajnokság vége felé kö­zeledik, s a történtek minden­ki előtt ismertek... A ZTE ebben a pillanatban (a Video­tonnal) a megtisztelő „leg­jobb vidéki csapat” címért küzd. S ha egy kis szerencsé­je lesz, el is nyeri a nagyszerű címet! Ilyen nagy meglepetés pedig igen régen történt a legjobbak magyar bajnokságá­ban. Hogy az egerszegiek e terve sikerüljön, ahhoz — többek között —■ az is szükséges, hogy az együttes legalább döntetlent érjen el az SBTC ellen, s megnyerje (otthonában) az MTK elleni mérkőzését. Az­tán az is, hogy a Videoton is a zalaiak elképzelésének meg­felelően szerepeljen a hátra­levő két (DVTK, Bp. Honvéd) mérkőzésen. — Sajnos, nagy nehézsége­ink vannak a csapatösszeállí­tásban — mondta Szőcs János edző. — Az egymást váltó két jobbszélsőnk Szimacsek és Tóth József nem játszhat, mandulaműtéten estek át S a két vérbeli szélső kiesése nagy hátrány csapatunk szá­mára. Egy kicsit furcsán hangzik, de úgy igaz: a ZTE kitűnő szereplése elsősorban termé­szetesen a csapat tagjainak az érdeme, de a kitűnő helye­zésbe az a 15—20 000-es szur­kológárda is „belejátszott”, amely mérkőzésről mérkőzésre megjelent a hazai pályán, s az első perctől az utolsóig szü­net nélkül biztatta fiait. Arról a közönségről van szó, amely tavaly „fair play”- díjat ka­pott, mint az ország legsport­szerűbb közönsége, s amely­nek egy kis töredéke ott lesz majd a tarjáni pályán is. S amely — ha kis létszámban is —, de teljes torokkal (sok­sok kolomppal, síppal és dob­bal) buzdítja majd a zalai zöld-fehéreket. Igaz, a közmondás azt tart­ja: „síppal és dobbal nem le­het verebet fogni’’, a ZTE mégis legalább döntetlent sze­retne a SKSE-pályán elérni. Ahogy mondták: nagyon jól tudják, hogy ebbe a Stécé is beleszól, dehát azért megpró­bálják ... Mert erre csapatu­kat képesnek tartják. A csa­pat rendkívül rokonszenves edzője, a Bp. Honvéd egykori edzője is döntetlent vár, s még azt is elmondta, hogy na­gyon sokra értékeli az SBTC tudását, s bár az otthoni kör­nyezet (amely igen nagy előny) a bányászcsapatot segíti majd, ő mégis bízik abban, hogy csapata nem tér haza „pontat­lanul”, illetve pont nélkül... A megváltozott körülmé­nyek miatt a ZTE ebben az összeállításban szerepel va­sárnap: Déri — Molnár. Papp I., Mihalecz, Filó — Gáspár, Józsi (Kocsis I.), Tóth Gy. — Soós, Szabó, Bita. A győzelem reményében Jó hangulatban készülnek a fekete-fehérek Mind a játékosok, mind a szurkolók körében sokáig em­lékezetes lesz a SZEOL, elleni mérkőzés. Nem véletlen ez, hiszen hengereltek a fekete­fehérek. Talán jól is jött ez a rövid „kényszerpihenő”, amelyhez a magyar labdarúgó­válogatott „jóvoltából” jutot­tak NB I-eseink. Így volt al­kalom és idő a részletes elem­zésre, a jobbnál jobb akciók, remekbeszabott gólok értéke­lésére. Bizony, máskor sem ár­tana az afféle vita, amelyre az SBTC labdarúgói nagyszerű teljesítményükkel adnának módot az érdeklődőknek. No, de mi is történt azóta, hiszen ma újabb kemény 90 perc elé néznek fiaink a Pécskő aljában. Hiszen az NB I. üstököse, a Zalaegerszeg újonc létére is sok keserűséget okozott eddig ellenfeleinek, nagyszerű játékkal rukkoltak ki hétről hétre. Így az élboly­ban tanyáznak és pályáznak a vidék legjobbja címre. A feke­te-fehérek mindezt tudják, és SL nagy becsvággyal készültek a mai találkozóra. Mi tagadás, az utolsó hazai mérkőzésen sze­retnének bizonyítani, és iga­zolni, hogy nem volt véletlen a Tisza-partiakkal szemben mutatott imponáló játék, nagy­arányú győzelem. Halljuk csak Moór Edét, a csapat edzőjét, mi a jóslata: — Jó mérkőzést, és nem tit­kolom, szoros küzdelemben, győzelmet várok — hangoztat­ta optimizmussal a mester. A szünet első felében könnyebb edzéseket vettünk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy lazsá­lunk. korántsem. A szegedi mérkőzés után egy hétig napi egy edzés volt a fiúk adagja. E héten már újra kétszer ed­zettünk naponta. Barátságos mérkőzést játszottunk az Egyetértés, valamint az Újpes­ti Dózsa ellenében. Mindkét ellenféltől egygólos vereséget szeni'edtünk. A bajnokcsapat ellenében nyújtott játékkal elégedett voltam. — A csapatban jó a hanga- lat. Remélem Varga és Ko­vács nem szenvedett sérülést az utánpótlás-válogatottban. Amennyiben ők egészségesek, úgy lényegében a SZOL elleni győztes csapat léphet majd pályára. Jeck felépült, így ő is elfoglalja helyét a csapat­ban. Sajnos, Gecse továbbra is hasfalhúzódással bajlódik. — A győzelem reményében az alábbi összeállítású csapa­tot jelöltem ki: Magyar — Miklós, Kmetty, Varga, Ver­tig, Horváth, Répás, Básti, Kajái, Kovács, Jeck. Kispadon ülnek: Szőke, Pozsár, Berin- dán. Az utóbbi labdarúgó sa­ját nevelésű, és eddigi igyeke­zetével rászolgált a bizalom­ra — mondotta végezetül Moór edző. Mi is abban bízunk, hogy a csapat szívvel-lélekkel küzd a bajnoki pontok megszerzé­séért, annál is inkább, mert a bentmaradáshoz még' kell egy kis ráadás. Iskolai sport Középiskolai országos döntők atlétikában Az iskolai év befejezése után sor kerül a középfokú iskolák országos bajnokságá­nak megrendezésére is. Az év folyamán az iskolák a házi- bajnokságokon választották ki legjobb sportolóikat az egyes versenyszámokra. Ősszel a tehetségesebb tanulók megyei csapatbajnokságon vettek részt Balassagyarmaton. A II. félév végén májusban az egyéni bajnokságok döntőinek lebonyolítására került sor a megyeszékhelyen, az SKSE- stadionban. A felsorolt ver­senyek után az egyes ver­senyszámok legjobbjai lehet­tek ott május végén Nyíregy­házán, a területi döntőkön. Megyénk középfokú iskolái itt váltakozó sikerekkel sze­repeltek és csak nagyon ke­vesen jutottak az országos döntőbe. — Az elmúlt évekhez viszo­nyítva némi fejlődés azért itt is tapasztalható. Szombathe­lyen a balassagyarmati Szán­tó Gimnáziumból négy leány képviseli megyénket a 4x100 méteres női váltófutásban Salgótarjánból a 211. számú szakmunkásképző intézetből 3000 méteren és rúdugrásban egy-egy fiú utazik a verseny­re. örvendetes, hogy döntőbe került kézilabdában a gép­ipari szakközépiskola fiúcsa­pata, amely ugyancsak Szom­bathelyen, a Haladás sportte­lepén június 19—21-ig küzd majd az ország legjobb hat csapata között. Szereplése mindenképpen eredménynek könyvelhető el. Az atlétika versenyszámainak lebonyolí­tására ugyancsak 20-án és 21- én kerül sor az ifjúsági sport­telepen. Eredményes versenyt kívánunk megyénk minőségi sportját képviselő diákjaink­nak. ' Járási-városi tájé kosádási futár er seny Ssorospatakon Legutóbb Szorospatakon rendezték meg Salgótarján já­rási-városi tájékozódási egyé­ni futóversenyét. Mind a rende­zők, mind a versenyzők jól vizsgáztak ebben a sportág­ban. Dicséretet érdemel az SBTC csapata, amely több jó helyezést ért el. Eredmények. (St. járás) férfi 21. B.: 1. Nagy M. (SBTC), 17. B.: 1. Hodur K. (SBTC), 15. C.: 1. Szőke E. (211. sz. ITSK). Női 17. B.: 1. Nagy A. (SBTC). A városi egyéni versenyben ugyancsak Nagy M„ Hodur K., Szőke E., valamint a nőknél Nagy A. bizonyult a legjobb­nak. 6 NÓGRÁD — ,1973. június IX, vasárnap! MAI SPORTMŰSOR LABDARÚGÁS NB I.: Salgótarjáni BTC— Zalaegerszegi TE, Salgótarján, 17.30 óra, v.: Csernefalvy (Maczkó, Asztalos). NB I., tartalékcsoport: Sal­gótarjáni BTC—Zalaegerszegi TE, Salgótarján, 15.30 óra, v.: Paksi. NB II. Északi csoport: Kis­teremyei B. Építők—Eszter­gom, Kisterenye, 16.30 óra, v.: Füzessy, BVSC—Nagybátonyi B., Szőnyi u., 16.30 óra, v.: Turcsányi. NB III. Északi csoport: Papp J. SE—SKSE, Miskolc, 17 óra, v.: Sólyom, Edelényi B.—Mátnanováki V., Edelény, 17 óra, v.: Szepesi. Eszakközépcsoport: Bgy. SE —Sashalmi Elektronikus, Ba­lassagyarmat, 17 óra, v.: Ge­cse, Pásztói KSE—K. Sör­gyár, Pásztó, 17 óra, v.: Seid- mann, Gázművek MTE—Palo- tási Tsz SK, Aquincum, 17 óra, v.: Jámbor, Cinkotai AURAS—St. Síküveggyár, Cinkota, 17 óra, v.: Komondi, Léihel SC—St. Öblösüveggyár, Jászberény, 17 óra, v.: Bar­tók. Megyei I. osztály: Romhány —Rétság, Mátraverebély—Öt­vözet, St. Volán—Bgy. Volán, Kazár—Karancskeszi, Ka­rancslapujtő—Mohora, St. Bá­nyagép—Dejtár, E.-gerge— Somos, St. ZIM—Hugyag. Megyei B-osztály, balassa­gyarmati járás: Nógrádsáp— Örhalom, v.: Selmeczi, Szen­dehely—Balassi SE, v.: Gi- lyen, Szügy—Jurisits SE, v.: Pobori, Magyarnándor—Nézsa, v.: Nagy Z., Ipolyvece—Nő­tincs, v.: Saar I., Bércéi— Patvarc, v.: Saár II., Csesztve —Cserhátsurány, v.: Bárján J., Nógrádmarcal—Patak. - v.; Surányi, Herencsény—Csatár, v.: Kilimák, Cserháthaláp— Szán da, v.: Madarasi, Érsek- vadkert—Drégely palánk. v.: Dudás, Ipolyszög—Tarény, v.: Bóta. Kezdési idő egységesen; 17.30 órakor. Pásztói járás: Erdőkürt— Szirák, v.: Mihalovics. Buják —Kisbágyon, v.: Budai, Fel­sőtold—Mátraszőllős, v.: Híd­végi, Ecseg—•Csecse, v.: Győ­ri. TENISZ NB III.: SKSE—Tatabánya, Salgótarján, 10 óra. ATLÉTIKA Lebó János-emlék verseny, Balassagyarmat. Megyei késilabda­eredmények A nőknél a IX. forduló küz­delmeivel befejeződött a me­gyei kézilabda-csapatbajnok­ság tavaszi idénye. Az utolsó forduló eredményei: St. Kötő Spartacus—K.-lap- ujtő 23:3 (8:2). Sít. Építők-pá- lya, v.: Perger. Góldobók: Hényelné (8), Börcsök R. (5), Bobrovics Gy. (4), Vízvári M. (3), Sándomé (1), Majoros V. (1), Csuprik 1. (1), ill.: Szlávik I. (2), Oravecz E. (1). SBTC n.—Szőnyi HSE 9:6 (4:6). St. Építők-pálya, v.:Ba- zsalya. Góldobók: Tatár A. (3), Forró Zs. (3), Révai I. (2), Szenes M. (1), ill.ä Vámosi M. (6). Szurdokpüspöki—Nagybáto­nyi Bányász 10:6 (3:4). Szur­dokpüspöki, v.: Földi. Góldo­bók: Ürmösiné (4), Kubányi E. (3), Édes M. (3), ilL: Ujj E. (4L Tóth E. H), Bodor T. CD­SE ZIM Vasas—Bércéi 13:12 (9:8). St. Építők-pálya, v.: Mojzes. Góldobók: Horváth E. (5), Márton I. (5), Kislo- vász G. (2), Polareczki E. (1), HL: Gerihát M. (6), Bemedek- né (3h Molnár M. (3). St. Textil szabadnapos wlt. A bajnokság állása 7-1 137- 52 14 7 - 1 95- 58 14 6 - 2 82- 64 12 1. St. Kötő Sp. 2. St. ZIM V. 3. Sz.-püspöki 4. Bércéi 5. "N ,-baton-v 6. SBTC II 7. K.-laipujtő 8. Szőnyi HSE 9. St. Textil- 3 74- 72 10- 4 79- 71 8- 5 61- 78 6- 6 63- 84 4- 6 59-94 4- 8 37-114 1«. Kál'ló törölve A góllövőlista állása: 47 gó­los: Tóth Éva (Nagybátony), 39: Vámosi Mária (Szőnyi HSE), 37: Horváth Erzsébet (St. ZIM), 35: Molnár Mária (Bércéi), 33: Szlávik Ida (K.-lapujtő), 27: Hényelné (St Kötő), 25: Bobrovics Györgyi (St. Kötő), 22: Vízvári Margit (St. Kötő), 21: Túri Katalin (St. Kötő). 20: Homoga Éva (St. Textil). Olcsó hét a pásztói áruház­ban! Június 18-tól 24-ig. Egyes árucikkek 30%-os árengedménnyel, vásárolhatók. Most vásároljon, érdemes! Javuló leljesíimenyek A sportban, csakúgy, mint az élet más területein, szün­telenül emelkednek a telje­sítmények. Egyszóval javul a minőség, amely a sportolók önigényéből, vagy az iUeté- kes szakszövetségek által megemelt követelményekből fakad. Hazánkban ezekben a napokban a sport .területén minőségi változás tanúi lehe­tünk. Hiszen egész sor terü­leten megemelték a szinteket, követelményeket. E szintek teljesítése nélkül nem tartha­tunk lépést a sportvilággal. Az 1973-as évben a sport- lövészetben is megemelték a minősítéshez szükséges szin­teket. A napokban beszélget­tünk Katkó PáHal, a salgótar­jáni Zalka Máté Lövészklub sportpisztolyosával. Az MHSZ kiváló sportlövője tSvaly lő­állásba lépett a müncheni olimpián is. Katkó Pál érdeklődésünkre elmondotta, hogy sport,pisz­tolyban az eddigi 545 körös I. osztályú szintet 550 köregy­ségre emelték. Ez bizony ugyancsak próbára teszi a sportpisztolyosok idegeit, ké­pességeit. Olimpikonunk azon­ban örömmel újságolta, hogy sikerült megbirkóznia a ma­gasabb köregységgel is. Ebben az évben öt jelentősebb ver­senyen vett részt a 60 lövéses sportpisztoly számban. Négy alkalommal túHőtte az I. osz­tályú szintet. így sikerült megerősítenie ezt a minősí­tését. A' tarjáni sportpiszto­lyosok közül még Simkó Re­zső is túljutott az előírt szinten. Teljesítménye 551 köregység volt. A Zalkások különben min­den fegyvernemben a jobb teljesítmények elérésére tö­rekszenek. Nem szeretnének lemaradni e nemes vetélke­désben. B—C kategóriájú épületgépészt azonnali belépéssel felveszünk. SZOVTERV Nógrád megyei irodája, Sal­gótarján, Arany Já­nos u. 6. Telefon: 32-30. SKODA 1000 MB, ga­ranciális Zaporozsec sürgősen eladó. Zagy- vapálfalva, Bacsányi János út 16. KETTÖSZOB.4S, táv­fűtéses, erkélyes ta­nácsi lakásomat elcse­rélném bármilyen egyszobásra. „Meg­egyezéssel” jeligére a kiadóban. Cl 403-as Moszkvics eladó. Sirkó Béla, Sóshartyán, Kossuth út 36. 178 magas, 39 éves, elvált, lakással ren­delkező férfi ezúton keresi társaság hiá­nyában házasság cél­jából 28—32 éves hölgy ismeretségét. „Sze­rény, nem dohányzó” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. A KÖZLEKEDÉSI ÉPÍTŐ VÁLLALAT a buda­pesti metró építkezé­séhez felvesz túlnyomá­sos munkára 20— 38 év közötti férfi segédmunkásokat és vájárokat ma­gas kereseti lehe- tőség, 120 százalék pótlék. Korszerű munkásszállást, üzemi étkezést, a vidékiek. részére különélés! pótle­kot és utazási kedvezményt adunk. 44 órás munkahét. Felvételre Jelent­kezés Budapest, V., Deák Ferenc utca 12. PALY A VÁLASZ­TÓ FIATALOK l (8 általános Iskolát végzettek). Jelentkezzetek szeszipari szak­munkás­tanulónak Tanulás a „Ber­csényi Miklós” Élelmiszeripari Szakiskolában!. Vi­dékiek részére ked­vezményes kollé­giumi elhelyezés. Tanulmányi idő: 3 év, elvégzése után budapesti korszerű üzemeinkben biz­tosítunk munkát! Tanulóinknak ösz­töndíjat biztosí­tunk. Heti 42 órás mun­karend (szabad szombat). Saját sport- és üdülőlétesítmé­nyek, korszerű munkásszállás, üzemi étkezés. Továbbtanulási le­hetőség l Jelentke­zés : Budapesti Szeszipari Válla­lat Budafoki Élesztő- és Szesz­gyár, Budapest, j xxn„ Gyár u. 5—9. A BUDAPESTI FINOMKÖTÖTTÄRUGYAR BALASSA­GYARMATI GYÁREGYSÉGE AZ ÜJ. KORSZERŰ GYÁ­RÁBA FELVESZ VARRODAI GÉPI MUNKÁRA NŐI DOLGOZÓKAT. — kultúrált munkakörülmények, — két műszakos munkabeosztás, — kéthetenként szabad szombat, , — üzemi étkeztetés, — üzemorvosi ellátás, vidékiek részére útiköltség-térítés, — természetbeni juttatás, — biztosított bér a betanulási időre. MunkaíMvételre jelentkezés: , Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati gyáregysége, Balassagyarmat, Horváth E. u. 2. (Déli ipartelep)- 2. sz. a munkaügyi csoportnáL i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom