Nógrád. 1973. május (29. évfolyam. 102-125. szám)

1973-05-20 / 116. szám

Együtt kellene csinálni

Romhányi képek

Romhány egyik legnagyobb Iparosodó községe a rétsági járásnak Az emberek többsége a helyi építési kerámiagyárban és a Váci Híradástechnikai Anyagok Gyárának helyi telepén dolgozik. Az eljáró dolgozó kevés. Ez a tény a kulturális élet tartalmas és színvonalas megszervezésének nagy lehetőségeit rejti magában. Kihasználják-e és hogyan a községben ezeket a lehetőségeket? Erre kerestünk választ romhányi kőrútunk során.

A községben nincs művelődési ház, de van egy 1971-ben épült tanácsi fenntartású klubkönyvtár és egy kultúrterem a kerámiagyár tulajdonában és területén.

— A kultúrterem tulajdonképpen ebédlőnek készült — meséli Kollár József, a gyár fiatal igazgatója. — Szükségből lett azzá, ami. A községben ugyanis megfelelő épület, helyiség híján nem tudták hol megrendezni a társadalmi ünnepségeket és a mozielőadásokat.

Az említett rendezvényeken kívül táncos összejöveteleket rendeznek rendszeresein a KISZ-es fiataloknak. Színházat, ORI-műsort nem fogadnak, mert mindkettő költséges és — azt mondják — igény sincs rá különösebben. Mesélik, hogy utoljára két-három eve volt itt színház, d,e a nézőtér valósággal kongott az ürességtől.

—o—

i

— A televíziót szoktam nézni — mondja Kiss Rafael anyagelőkészítő, aki csaknem negyedszázad óta dolgozik a gyárban. A mozinál kényelmesebb. El lehet feküdni az ágyon, s addig nézni csak, ameddig jól esik. Ha megunta az ember, elalszik.

Többen is bólogatnak szavaira, egyetértenek. De van más vélemény is.

— A gyerekeimmel, amikor ráérek, szívesen elmegyek a moziba. Nekem is kell egy kis szórakozás — mondja Gönczi István.

Tihanyi István gimnázkerm érettségi után került a gyárba.

— Állandó moziba járó vagyok — vallja magáról.

— Könnyű neki... legény- ember. — „irigykednek” mosolyogva a többiek.

— Nagyon szeretem a mozit — folytatja, ügyet sem vetve társai közbeszólására, a rokonszenves fiatalember. — Minden filmet megnézek, csak azokat nem, amiket akkor Játszanak, amikor délutános műszakban vagyok. Szeretek olvasni is. A Világirodalom Remekei sorozat minden könyvét végigolvastam. Kedvelem Berkesit.

_ 9

— Újszerűnek érzem, olyannak, aki,a mai fiatalok szemszögéből nézi a világot.

— Honnan szerzi be az olvasnivalót?

— Megveszem, meg az üzemi könyvtárból kölcsönzőm. Bizony kevés ott a könyv. Nagyon elkelne már a bővítés.

— A munkatársak is kölcsönöznek a könyvtárból?

— Nem érünk mi rá olvasni — mondja Surányi János,

aki tizedik éve d.olgozik itt, az anyagelökészítésnél. Este tudnánk csak, akkorra meg inár elfáradunk, alszunk inkább. Könyvtárba rr;ár csak a gyerekeink járnak.

Gönczi István mondja:

— Két gyerekem van, szívesen mennék velük mindenhová, mert a fejlődéssel kell haladni. Szerelnénk szórakozni, kevés hozzá a pénzünk. Ezért aztán műszak után, a szabad időben is munka után nézünk. Pénzt keresünk, vagy magunknak dolgozunk, hogy ne kelljen érte fizetni.

— Szó ami szó, sokat ma- szekolunk — szól közbe Kiss Rafael. — De tudja, az az igazság, hogy minket, negyven éven felülieket már csak az érdekel, hogy év végén elmenjünk a szilveszteri, bálba, és ott kimulassuk magunkat.

Vajon kinek van igaza? Valóban maszekolni kénytelen az ember? Vagy a vérében élő szerzésvágy hajtja munkára pihenő időben is? Ügy vélem ez is, az is közrejátszik egyénenként, eltérő mértékben.

S a negyven éven túliákat valóban csak az évenkénti táncmulatság izgatja? Némelyeket talán. A többség esetében azonban nem hiszem.

TusSo Mihály tanácselnök szobájában ülünk. Hűs a levegő, a tavaszi kánikulában igazán jól esik.

— Sajnos — tárja stet karját a tanácselnök —. művelődési házat még az ötödik ötéves tervben sem tudunk építeni. Most minden. anyagi, erőnket a vízműtársulás megvalósítása köti le. Romhány és környéke köztudottan vízben szegény terület... Nekünk a vízműre égető szükségünk van. Különben két évvel ezelőtt avattunk egy köz- művelődési intézményt: klubkönyvtárat. A kiscsoportos foglalkozásokat, amelyek a korszerű közművelődésben lényeges szerepet kapnak, itt szervezzük.

— o —

Tóth Erzsébet, a klubkönyvtár vezetője a Hajdúságból érkezett Romhányba; hivatásos népművelő. Épp kölcsönzési Óra idején érkeztünk, s míg megkezdett munkája befejezésére vártunk, beszélgettünk a könyvtár ifjú olvasóival, a gyerekekkel. Stier Franciska ötödik, Kalinka Tamás harmadik osztályba jár; mindketten tagjai a gyermekklubnak. Elmondták, hogy szeretnek a könyvtárba járni, mert a könyvtáros nénitől sok mesét hallanak, játszanak és filmet is néznek.

A legifjabb tanulók, az első osztályosok bábszakkörbe járnak.

— Az iskola az óvodai bábozást nem folytatja — világosít fel Tóth Erzsébet. — A szakkört étert szerveztük; azt akarjuk, hogy legyen folytatás. A bábosok vezetője, Tuskó Mihályné óvónő, aki ismeri a gyerekeket, tudja miket tanultak korábban, ki mire képes. Nagyon ügyesen. Jól bábosnak a gyerekek. Évek múlva, ha lelkesedésük nem lankad, szép sikereket érhetnek el.

Klubjuk van a KlSZ-esek- nek is. A klub vezetősége havonta ülésezik és állítja ösz- sze a következő hónap programját. A fiatalok érdeklődése közepes.

Aktív mozgalmi életet élnek viszont a galambászok. A postagalamb sportklub rendszeres szakmai kapcsolatot tart fenn az ország több más klubjával. Előadást tartani még a déli határrészről, Szigetvárról is jönnek előadóik.

Januártól honismereti szakkör is dolgozik a klubkönyvtárban. A tavasz elején széles körű gyűjtőmunkát indítottak, amelynek eredményeképpen a választások napjára a községi tanács nagytermében már egy szép kiállítást is tudtak rendezni. A 25 tagú csoport felnőttekből áll, három diák tagja van. Vezetőjük Uhlarik Sándor, az építési kerámiagyár könyvelője. Végső célként a község történetének feldolgozását tűzték maguk elé. Ehhez keresik a megyei és Járási közművelődési intézményekkel a kapcsolatot, ígéreteket már kaptak a segítésre. Reméljük, a szavakat hamarosan konkrét segítség követi.

Télen az asszonyok részére a hosszú esték hasznos kitöltése céljából szabó-varró tanfolyamot indítottak. Most, a központilag készült Petőfi élete című vándorkiállítást várják. A megnyitón Mátyás Ferenc költő és Benkő Péter színművész is részt vesz.

Írásunk elején a kulturális lehetőségek kihasználásának mértékére kerestük a választ. A klubkönyvtár — úgy véljük — jól él lehetőségeivel. A gyáriak viszont lehetőségeik alatt maradnak. A munkán lehetne javítani. A klubkönyvtár vezetője elmondta — véleménye szerint —, hogyan.

— A község kulturális életének további fejlődéséhez szervezett együttműködésre Lenne szükség. Sajnos, az üzemek elzárkóznak a közeledés elől. Ügy gondolják, akkor dolgoznak jól, ha egyedül tevékenykednek. Három egymástól független KISZ-szervezet működik a faluban. A klubkönyvtár lenne az egyetlen olyan hely, ahol mindenki a szervezet keretem kívül találkozhatna a másikkal. Többször elmondtam már, de nem hallgatnak meg. Pedig meggyőződésem, hogy igazán jó dolgokat csak együtt lehet csinálni.

Mindenféle tevékenység egyszerű alapigazsága ez. Miért nem hiszik el akkor?

Sulyok László

BARBÁR KÉPTOLVAJ. Egyre több a műkincsrablás. Nemcsak ellopják, hanem helyrehozhatatlanul megrongálják a művészi alkotásokat. Képünk az olaszországi Brescia egyik templomában készült, ahol a tolvaj „Krisztus levétele a keresztről” című XVI. századi festményből kivágta a kép közepét.

Művelődési jegyzet

HYVDTCA

Lázas ütemben folyik a készülődés az idei könyvhétre y megyénkben és a megye székhelyén is. Előreláthatólag eseményekben és ötletekben nem lesz hiány: író-oivasó találkozók, irodalmi színpadi műsorok, házi árusítás szerepel a tervek között, s a könyvesboltok szeretnék minél jobb és minél több könyvvel feltölteni raktárkészletüket. Bízva bíznak abban, hogy a könyvnyomtatás 500 esztendős évfordulójának jegyében a szokásosnál nagyobb mennyiségben vásárolnak könyvet megyénkben is. Sokakat foglalkoztatott, hogy lesz-e az idén a megyeszékhelyen könyvutca?

Ez a kérdés azért is felvetődik, mert a könyvihetek alkalmából megvalósított könyvutca bizonyos rangot is jelent, hiszen eddig a könyvheteken csak nagyobb és forgalmasabb városokban létesítettek ilyen utcákat, negyedeket. Hosszas bizonytalanság után a Művelt Nép könyvterjesztőtől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a Nógrád megyei és salgótarjáni városi szervek támogatásával végre megvalósul Salgótarjánban is a könyvutca. Az idén — Szeged* Debrecen,

Győr, Miskolc, Pécs, Veszprém, Szombathely, Tatabánya és Szekszárd mellett — megyeszékhelyünk lesz a tizedik város, ahol külön könyvutca áll a könyVbarátok rendelkezésére.

A könyvutcát a Pécskő utca sarkától az IBUSZ irodájáig, a Rákóczi út e szakaszán, építik meg, modern, tetszetős sátrakból és pavilonokból. A sátrakon közismert feliratok: „500 éves a magyar könyvnyomtatás” és az „Olvasó népért”.

A két pavilonban és kiét sátorban a legszebb és legjobb könyveket árusítják. A két sátorban szépirodalmi és ifjúsági könyveket árusítanak. Mindenki, aki könyvhéten a könyvutcában vásárol könyvet, az Ex librist vagy egyéb ajándékot kap, száz forintos vásárláson felül pedig műanyag reklámtáskát. Most már csak arra várunk, hogy a gazdag választékból a nógrádiak az elvárt összegben és mennyiségben vásároljanak. Nehogy csak az idén, hanem jövőre is le- ' gyen Salgótarjánban könyvutca.

t J íi

L. Gy.

Felnőttek továbbtanulási lehetősége

A Stromfeld Aurél Gépipari Szakközépiskola levelező tagozata (Salgótarján, Rákóczi út. 232.) felvételt hirdet az 1973/74-es tanévre. A jelentkezés alapfeltételei: általános iskola nyolc osztályának elvégzése, a jelentkezés évében augusztus 31-ig betöltött 17 éves eleikor, munkaviszony vagy szövetkezeti tagság.

A szakmunkásképző iskola »>A’* hagyományos tagozatát végzettek felvétel nélkül az első osztályba, sikeres különbözeti vizsga letétele után második osztályba vehetők fel. A „B** tagozatú, emelt szintű képzésben részt vett szakmunkások a szakközépiskola harmadik osztályba kérhetik felvételüket.

A szakmunkás-bizonyítvánnyal nem rendelkezők, ha hároméves szakmai gyakorlatuk van, és sikeres felvételi vizsgát tesznek, a szakközépiskola első osztályában kezdhetik meg tanulmányaikat. Elegendő számú jelentkező esetén érettségizettek részére beindítjuk a dolgozók kétéves szakközépiskoláját is.

Részletes tájékoztatást, jelentkezési lapot a szakközépiskola igazgatóságán lehet kapni. Jelentkezési határidő: 1973. június 15.

4 NŐGRÁD — 1973. május 2Q„ vasárnap

FEKETE SÁNDOR:

13.

PETŐFI ÉLETE

miiiiiiiiiiiiiiiiiiUHiiiiiiiiiiuiiiiHHimHiiiiiHiiiniiiiiiHiiiiiiiimiimHiiini<iiii!imiiiniiiVtiiiiiiiiiiiii<

E kellemetlen vonásról Jókai is említést tesz, ő a maga felfokozó nyelvéin démoni kifejezésről beszél. De épp Jókai hangsúlyozta, hogy amikor „ezit a rideg arcot a költészet lángja megvilágító, mikor egy költeményét elszavalta, akkor minden vonásában kigyulladt a lélek; tekintete sugárzott, alakja megnőni látszott, szoborszerűvé alakult; ilyenkor a ki látta, hallgatta, belé kellett szeretnie: férfit és nőt magával ragadott.”

Júlia ezt a Petőfit ismerte meg. Még egy közönségesebb lélekre is hatott volna ez a férfi, hát még Júliára, ki az erdodi sivár magány elől francia regényekbe menekült, s köznapi emberek helyett kivételes egyéniségekről álmodozott El kell hinnünk róla, hogy különbséget tudott tenni Petőfi Sándor és egy korlátolt saolgabíró között.

De milyen volt Júlia? Nem a költő szemével nézve, mert hát a szerelmes szem lencséje nem „objektív”, hanem mondjuk Jókai ízlése szerint? Jön megvallom — írja a

nagy mesemondó —; hogy nem találtam olyan szépnek, mint minőnek Sándor versei megörökítek: alacsony termete volt, egészséges arcszíne, de férfias metszésű szája; mindegyik szeme szép volt külön, de a kettő közt nem volt összhangzás; emellett rövid hajat viselt; s éppen úgy tudott ember nem viselte divatokat kitalálni, mint Sándor.” A rövid haj persze csak Jókai felfogásában számított hibának, az eredetiség elvét hirdető költőnek ez is tetszett. „Szabad, merész gondolatjárása volt — írja még Jókai — egészen összeegyeztethető férjeével: néha excentrikus, de mindig szellem- dús.”

„Excentrikus” — vagyis az átlagtól elütő, „a fennálló rendbe beilleszkedni nem tűdé ember”, mint egy régi lexikon mondja. De hisz, épp ez lehetet az, ami Petőfinek legjobban tetszett Júliában! Annak a Petőfinek, akit épp történetünk napjaiban — 18415. októberében — egy titkosrendőri kémjelentés „extravagánsnak” bélyegzett.

Anni nagyjából épp az „excentrikusnak” felel meg.

E hasonlóság volt vonzalmuk egyik serkentője, s e közös vonást minden biaony- nyal kölcsönösen felismerték egymásban, már az első, megyebáli találkozáson.

A szerelmesek végül is egy tavaszig tartó „próbaidőben” egyeztek meg, s a költő reménykedve búcsúzott — Teleki grófhoz méret, Koltóra.

A gróf költői kastélyában kellemesen teltek a napok, de a költőt dolgai most már Pestre szólították. Útközben, hogy is ne állt volna meg Debrecenben, ahol oly nyomorúságos hónapokat töltött — éppen három éve? Mikor belépett a színházba, minden szem feléje fordult „s a lelkesedés az égüháború hangján, kiáltó: éljen Petőfi Sándor!” A színészek örültek a látogatásnak, s a társulat szép, okos és rokonszenves primadonnája, Prielle Kornélia egy darabbeli dal helyett Petőfi versét énekelte el: „A virágnak megtiltani nem lehet. ..”

Petőfi boldog volt: olyan emberek közé került megint, akik nem származását nézték, hanem költői érdemét. Megfeledkezve pesti dolgairól, jókedvűen engedte el magát e szabadgondolkodású, független lelkű művészek között. „Testvérek vagyunk az Úrban” — mondogatta nekik, vándorszfnészi múltjára utalva.

Testvérek vagyunk — e két szóban van a kulcsa

mindannak, ami most egy színjáték váratlanságával történik.

Már Költőn is hallott pletykákat Júlia új udvariójáról, itt Debrecenben arról kapott „hírt” Petőfi, hogy az erdőd i várkisasszony egy dzsidáska- pitánylioz készül férjhez menni. Hát így vagyunk? — tombolhatott haragjában. — Hát mégis ledönthetetlenek a falak egy mészárosnak komédiáspoéta fia és az inspektor leánya között? Ki-ki a magáénak valóval? Nemcsak bosz- szúból, nem puszta bohém- ségből, hanem a csalódás okozta fájdalomban arra kellett gondolnia, hogy neki is magának valót kell találnia a maga testvérei között — s keresnie, sőt keresnie sem kell — itt van előtte a szép, a tehetséges művész: Prielle Kornélia. Szinte udvarlás nélkül, órák alatt megkérte a színésznő kezét. Kornélia zavartan, de boldogan igent mondott.

A házassághoz szükséges formaságok elintézése — vallásuk különbözősége volt az akadály — időt vett igénybe. A pár nap elég volt a lecsillapodáshoz. Kornélia megértette, hogy őt valaki helyett kértek meg és nem erőszakoskodott. Évtizedek múlva, amikor emlékeit megírta, még mindig érezhető melegséggel és rokonszenwel idézte a költő alakját, a viharos szerelmi fellángolást, és a nem kevésbé gyors elválást.

(folytatjuk)

>