Nógrád. 1973. április (29. évfolyam. 77-101. szám)
1973-04-08 / 82. szám
Sobor Antal: Képeslap naplementével A műúton, keményhátú. Színe» oogarak. autók másznak végeláthatatlan sorban. A délutáni fényben finom por száll, kék füstfátyol. Zümmögő zaj szűrődik. Hűvös erdei ösvény kanyarog le a parti sorra. Odalent a sétány olajos porában zöld-ezüst testű vízisikló. Kér mény. merev a teste: az emberek körtilállják. Aztán megmozdul, fürgén átsiklik a lábak között, a bokrok közé iramodik. A lányok sikoltva szanaszét szaladnak. A fák között törpe vízmű, körötte bekerített, frissen füvesített kert, a kaputól kér kény út kavicsos szalagja visz a gépház ajtajáig. A hengeres tartályra vaslépcső vezet föl. körben korlátos kerengő, mint a miniatúrák karcsú várbástyáin. A kicsiny gépház nyitott ajtajában kék overállos, szakállas fiú szőlőt eszik, elnézegeti a sétányon jövő-menő lányokat. A kerítés előtt a magas fák hűvösében az ismert színész sportkocsija. A fürdőnadrágos színész éppen behajol a kocsiba, valamit babrál az ülés alatt. Lila banlon-fürdőnad- rágot visel. A jövő-menők meg-megállnak, hol i színészt nézik a sportkocsival, hol a szakállas fiút a törpe vízmű gépházának ajtajában. A fiú visszanéz rájuk, mosolyog, a színész nem. Elszántan, töp- renkedve javít valami alkatrészt; Izzad ia bele. fényes a teste. Fiatal lány közelít a sétányon. Fapapucsban léodel. szép járású teremtés, kissé lomhán elnyújtja a lépést..A bőre barna, kék bikinit visel. Szőke haja minden lépésre hullámot vet, a hátát, vállát verdesi. Az óriási szemüvege is kék, mögötte a szeme is kék. A bámészkodók most már őt is nézik, a sétány váratlan harmadik csodáját. A fiú a gépház ajtajából a lányra mered, leteszi a sző- lófürtöt a földre. Lassan elő- rejön a kerítéshez, nézi a lányt, mosolyog rá. bólogat neki, becézi, bűvöli a tekintetével. A lány meg csak egykedvűen lépdel, mintha nem is miatta tette volna le a szakállas gépész a szőlőt, nem is őérte indult volna, nem neki játszana, nem az ő tekintetét akarná olyan nagyon elkapni. A szakállas a kerítésnek döntött bicikli csengőjével csenget is neki. Amikor a lány egyvonalba ér a kerítésre támaszkodó fiúval, mégiscsak vet rá egy pillantást El is mosolyodik. Éppenhogy mosolyog. Halvány kis mosoly játszik az arcán, a száján, a kék üveg mögött a szemében. De már fordítja is a fejét, elmegy. Már el is ment. A nádas szegélyezte úton jár. a fiú meg csak nézi. nézi, ameddig láthatja. Aztán sóhajt. — Tetszenek látni, kérem* — szól ki hangosan a drótkerítés mögül: az egyik kezét a mellére szorítja, a másikat kitárva a lány után mutat. — Ez így megy minden áldott nap. ö az én drá- galátos palotám, jó illatú piros rózsám, gyönyerű szép kis violám... Térdet, fejet neki hajték, kin ő csak el- mosolyodék.. . Mindenki a furcsa fiúra mered. A színész kibújt a sportkocsiból, fölegyenesedik, elismerően bólint. Tapsol a fiúnak — Bravó, Béla! Bravó! A fiú már megint mosolyog, meghajol előbb a színésznek. Alábbhagy körülötte a zajongás, kissé sietősebb lesz a vendégek serege, nagyobb ívben kerülik őt ki, sűrűbb lesz odakint az ajtók csapkodása. a motorok gyújtása. Különös módon a gyerekek időznének körülötte leginkább, de elráncigálják őket a tapintatos felnőttek. A hosszú hajú, farmernadrágos fiúkat — egy kézilabdacsapat tagjait — azonban senki sem ráncigálja, ők kör beállják. Derékig meztelenek, hatalmas nyakláncokat viselnek, szíjöveik szegekkel, rézdíszekkel kiverve. Don Quijote lovasszobra Drezdában A drezdai Albertinum- ban rendezett VII. művészeti kiállítás látogatói nagy érdeklődéssel szemlélik Johann Beiz bronzba öntött művét. Cervantes „Don Quijote” lovasszobrát. Az NDK központi művészeti kiállításán mintegy kétezer alkotást mutatnak be, közöttük 130 plasztikai művet. A* öregasszony figyeli a mozgást, ráncos arca ijedt, csontos üregeikben riadtan repdesnek a szemei. Mozdulatai tétovák, kapkodok. De aztán megnyugszik, mosolyog, körbehordozza tekintetét a nagydarab fiúkon. Azok némán állnak körülötte, fagylaltot esznek. Szinte elveszik a kicsiny öreg az izmos, bar na testek gyűrűjében. Hirtelen szétválik a gyűrű, a fiúk egy lánynak nyitnak utat. Szép. fekete, fiatal lány ereszkedik le a fatönkre, szorosan az öregasszony mellé. Apró szoknyácskát visel, barna térde hozzáért az öregasszony fakó, bokáig érő szoknyájához. A lány kétoldalt hátralöki hosszú haját, két tenyerébe fogja az öregasszony pici ar cát, jobbról-balról megcsókolja. aztán magához öleli. Egymás mellett a két arc, egymáshoz szorítva: a fehér, ráncos és a piros-barna, sima. Szépek. Mind a ketten nagyon szépek. Tóth-Máté Miklós: — Édes néniként! — mondja a lány, és újra megcsókolja az öregasszonyt — Kislánykám... Ki vagy te? — suttogja az öregasz- szony. és levesz egy kalárist a botról, gondosan, szépen a lány nyakába akasztja. ■ — Köszönöm. Az öregasszony mosolyog. Integet a lány után, aki már a kapuban jár, egyik kezével mellére szorítja a kalárist. Visszafordul, ő is int. Odakint beszáll egy autóba. A fiú. aki. az autóból nézte végig a jelenetet cigarettára gyújt, elindítja a kocsit Az öregasszony es a kézilabdái fiúk néznek utánuk, ahogy megfordulnak a parkoló téren, rákanyarodnak a műútra, és elragadja őket a szüntelen áradó autók sora. Körben augusztus pompázó kertje: fénykor, virágkor — a nyár aranykora. Koronás körtefák, almafák bíborban. Kincsesház levél-fala, lomb-tornya. Szanaszét drá1 gakő: rejtőző darázs, dió. elszórva bársonyka, petúnia, mályva szirma. És amott a Balaton. A sima tó fölött az alkonyat aranyhídja függ, átível a bakonyi gerincekre. Elérkezik az aranyhíd omlása, elsüllyednek a pillérei, fényteste a tóba merül. Hegy mögé hajlik a nap, izzó gömbje szemlátomást alább száll. A naplemente pillanatában mindenki megáll. Már csak egyetlen visszatartott lélegzet, és eltűnik a nap a hegy mögött. Aztán ki-ki megy tovább. — Apa, lement a nap! — kiáltja egy kisfiú. — Igen. Lám, tanúi voltunk, hogy mozog a Föld! — figyelmezteti kisfiát a papa, és odamutat, ahol az imént még látható volt a nap. ök is elindulnak együtt, Az apa összecsippentett két ujját a magasba emeli, mintha a kisfiának egy pontot tűzne ki a mindenségben. Nyilvánvaló, hogy az előbbi jelenséget illetően bővebb magyarázatba kezd. Odébb, már a fasorban újra megállnak, az apa egy fadarabbal az út porába rajzol. Karikákat kanyarít: a Földet és a Napot. A gyerek leguggol, figyelmes arccal a rajz fölé hajol... Veres János kél verse * Két fa Éjféli kakasszókor megállók ablakodnál, az erdő Krúdy-könyvvé válna, ha kihajolnál. Ködarc az üveg mögött: vánkosod, álmod őre; a harangnyelv se buzdít, hogy öltözz ünneplőbe. Elszántan megtámadna — tudom — ha beljebb mennék, az elkötött ebeknél ádázabb értetlenség. Mint kertek alján búvá éhes kenyérbetyárok, tussal leöntött tájkép közepén állok, várok. Némák a korhadt fejfák, most is úgy járok, mint rég, a fukar tornácos ház ma sem mutatja kincsét Udvarotokban senki, csak két sötét, kopár fa: két görcsbe bénult ember égre ragasztott árnya. Igaz, unalmas látvány, nézz rájuk mégis néha, kigúnyolt végzeteket példáz itt ez a két fa, közel élnek egymáshoz — egymáshoz mégsem érnek, s csonkká rágják majd őket az ósgyík-fogú évek. Boldog — mert veled lehet =— az ágy, az ajtó, asztal, én elmegyek, mert csupán a hideg sár marasztal. Ríható képzeletem — bár gépek közt születtél — viaszvirágból fonott koszorút hagy fejednél. Árpaszin hajad nyoma nem ékesíti mellem, mentő amulett nélkül megyek vad szelek ellen. Tél végi vers Hideg ez a vén föld, fagyosak a fények, védelemre vágyik a kallódó lélek. Céllal vértezetten várok csupasz réten, ha sokáig így lesz, csontomra fagy vértem. Alólad is foszlik a repülő szőnyeg, ha lehullsz a hóba, kőtest lesz belőled. Két vesző magányból rakjunk tüzes fészket, s benne termő rózsánk fagyokat ígézhet. Jövőd kemény várát emeld fel a jégre, s képzelj bele engem holdas közepébe. •csehszlovákiai köllő és műfordító. Eddig öt versgyűjteménye és egy novellas kötete Jelent meg Bratislavában. Az Irodalmi Szemle sűrűn közli művelt, fordításait. A szégyenlős beosztott De kérlek, öregem, én-a feleségemmel leszek ott! — Mit gondolsz, én kivel? Velem is ott lesz az asszony. — Dehát mit mondjak neki? — esett kétségbe Tóbiás. — Az én feleségem még az apácáknál tanult TASNADI VARGA ÉVA: BÚCSÚ KIJEVTŐL A pőstakocsis dala röpköd repülőgép bőgő morajában, a szijjak felcsatolva és szájamban cukor olvadó ízei, a hatalmas téren csöpp pontként látszik már csak Alexander, még integet, de szeme nézését nem érzem én már soha többé. — Az a régi pőstakocsis gyűrűt küldött vissza annak a lánynak, ahogy az orosz nóta meséli, én pedig most azon tűnődöm, micsoda érzés bujkál ott tört szavaink zavart csetlése közben, milyen erő húzott egymáshoz Kijev napfényes temetőjében, hol örökké égő kandeláber emlékszik hősi halottaikna. Nem adtam én neki gyűrűt, csak pillantásunk kereste meg egymást, s a Dnyeper folyó zöldes szalagja kötötte át a horizontot. Most pedig indul a szürke madár és ittmarad 6, Alexander, Kijev szerető házai őrzik majd későbbi léptei hosszát, nem intek most már vissza, hiszen üjjaink búcsút váltottak régen, emelkedik a gép és a pőstakocsis legendás jegygyűrűje fel-felvillan s ott karikázik fehérkabátos felhők tetején. S KÚ6RAD - 1973, április 8„; vasárnap A dolog nagyon jól indult A „Kákán is csomót kereső Hivatai” igazgatója, Keserű Márton a legjobb csomókeresőket hívta meg, hogy töltsék nála a szilvesztert. Köztük volt Tóbiás Vince is. — Természetesen, ha .valaki máshol akar szilveszterezni — mondta az igazgató —, én nem sértődöm meg. De gondolom, nem árt egy kis összeruccanás hivatali időn túl is, hiszen jóformán alig ismerjük egymást. Természetesen senki sem akart máshol szilveszterezni, mindenki örömmel vette a meghívást. Tóbiás Vince már elképzelte azt a pillanatot, amikor éjfélkor odalép az igazgatóhoz és a további sikerekre koccint vele. Éjfél utánra más tervei voltak. Ugyanis már régóta töprengett azon, hogy a Icáiba tövén költő rucákat, amik nagyon megnehezítik a csomókeresést, hogyan lehetne elhessegetni. Ennek érdekében kidolgozott egy újítási javaslatot, és úgy gondolta, ezzel előhozakodni egy intim hangulatú szilveszter este lesz a lega lkai masabb. Tervezgetései közben szólította meg Bake Gerzson. — Te, Vince — mondta —, szeretnék veled beszélni. Lementek a büfébe, kértek két kólát és akkor azt suttogta Beke Gerzson: — öregem, tudod, hogy a dirinél meztelen buli lesz? — Micsoda? — Tóbiás Vince keze fennakadt a levegőben. — Meg vagy őrülve? Beke Gerzson megvonta a vállát. — Csak szóltam, öregem, hogy tudd, mire számíthatsz — Dehát honnan veszed ezt? — Lényegtelen. Éjfélkor mindenki levetkőzik, és meztelenül köszöntjük • az újévet. — Ez nem lehet igaz! — szömyűlködött Tóbiás Vince. — Végre is a hivatali reputáció!. .. — Persze nem azért mondtam — nézett rá szigorúan Beke Gerzson —, hogy mindenkinek elszajkózd! Főleg azoknak, akiket nem hívott meg az öreg. Rossz rágondolni, mi történne... — Nyugodt lehetsz — törölte meg izzadó homlokát Tóbiás Vince. — Dehát.. ezt... ezt.. egyszerűen nem tudom felfogni! Beke Gerzson sajnálkozva nézte. — Meglep, hogy így csodálkozol. Azt hittem, tisztában vagy az öreg furcsaságaival. Persze te nemrégen dolgozol nálunk, így nem tudhatod, hogy az igazgató fiatal korában Svédországban volt ösztöndíjas. Ott habarodott bele annyira a nudizmusba. — Hihetetlen! — Otthon is meztelenül tartózkodik. Egyszer valami hivatalos ügyben kerestem fel és úgy nyitott ajtót. Csak egy kockás sál volt a nyakában. Ehhez mit szólsz? — Nem tudok magamhoz térni... — Pedig jó lenne — óvta Beke Gerzson, még jobban lehalkítva a hangját. — Szerintem azért csinálja ezt a bulit, hogy meggyőződjön, mennyire érzünk vele együtt. Nyilván nem lesz kötelező levetkőzni, de ajánlatos... Ha mindenki pucér lesz, mi ketten sem feszíthetünk ruhában, azt hiszem, ez kegyetlenül szemet szúrna! Arra pedig ne számíts, hogy a dagadt Kerényi, vagy a sün- dörgő Réz Miska nem fognak levetkőzni. Ennyire azért nem lehetsz naiv! — No igen — dönnyögte Tóbiás — azok levetkőznek... — Az enyém is nehéz eset — legyintett Beke. — Dehát szem előtt kell tartaniuk férjük érdekeit!... Node majd csak lesz valahogy, még van egy hetünk! Tóbiás Vince nagyon rosszkedvűen ment haza. Most mit csináljon? Egész életében szemérmes ember volt, otthon is csak sötétben vetkőzött, most meg akár a színpadon! Az asszony pedig... Mit fog szólni az asszony? Otthon mindenesetre elmondta a meghívást. Az asz- szony örült a közlésnek, bár eredetileg más terveik voltak, de belátta, hogy így helyesebb. — Szivecském — kezdte később Tóbiás Vince —, hallottál te valamit a nudistákról? — Az valami szekta... vagy ilyesmi, nem? — Olyasmi — kapott a szón Tóbiás, aztán megakadt, mert most kellett volna kifejtenie a szekta lényegét. Még ráérek, gondolta, és gyorsan másra terelte a szót, nehogy az asszony gyanút fogjon. Napokig töprengett, -hogy mondja meg, közben azon is gondolkodott hogy fog ő túllépni ezen az átkozott szé-
