Nógrád. 1973. április (29. évfolyam. 77-101. szám)
1973-04-04 / 79. szám
8ÖÉRT CUKORÉRT álltak sorban az asszonyok. A piactéren a ooit nyitva tartott. Délelőtt csapódott be az elsr ső lövedék, és a templom ^mellett kicsavart egy tát Aztán kis ideig csend lett. Pillanatok alatt elnéotelenedett a piactér. Az emberek kulcsra zárták a kapukat. — Gyorsan lőttek — mond" la nagyapám —. miközben párnákat és dunyhát vittünk a Zsigmondék pincéiébe. Odahúzódott az utca. A közelben lövedék találta Gönczi Bálint házát. Azt hittük. ennyi volt az egész, vége a háborúnak. Hajnalban apró szekerek görögtek, lovasok vonultak a Tisza télé. — Kozákok — mutatott feléjük nagyapám. Mentünk a piactérre. Réz* piku. Stuka, s én. Ma.jdhogy egyidősek voltunk, iskolások és nagyon rosszak. Akkor már feltörtek néhány üzletet. hordták az árut. kinek mi jutott. A szomszéd Gecse Jóska hatalmas órát hozott. Nem maradhattunk ki az esemény bőL Rézpiku három boxert, zsebceruzát, sapka cukrot. Stuka láda lekvárt, két szíjostort szerzett. Jómagam gyertyákat. gyertyatar tóka és boxereket. Dicsőségesen elvonultunk a kiserdőbe, alkudoztunk egymással, csereberéltünk. majd szokás szerint összeverekedtünk. Másnap odamerészkedtünk a kozákokhoz. A vásártéren rengeteg ló, kocsi várakozott Kényelmesen sétálgattunk a katonák között, hosszabb ideig vizsgólgattunk egy-egy szebb lovat. — Az a kis fekete megfelelne — jelentette ki határőr aottan Stuka. — Nekem sárga kék. A* ni — mutatta Rézpiku. Magas katona állt meg mellettünk. Nézett, nézett, magyarázott. de nem értettük. Azán kezembe nyomott ecv csomagot és elment. Kétszer sült volt. Eszegettük. Amikor elfogyott, zsebre dugtuk kezünket, bámészkodtunk tovább. — Mit csavarogtok Itt? — kiáltott ránk egyik egyenruhás magyarul. — Mit akar tok? — Lovagolni — Méghogy lovagolni? — nevetett jóízűen. Nem mozdultunk Talán mérgesek, haragosak Is lehettünk. "reléből Biztatgaítuk, hajtot- uk volna de nem ment. — Akkor is az enyém — sírt Micu. Nagyapám erősen csóválta a fejét, amikor megnézte a lovacskát. — Kisfiam, látsszatok mással. Ebből soha többé nem lesz ló. Tönkretette a háború. — Hiszen legel. — Nem jó. Kipróbáltam. Alkudoztunk. Nem adta.' összejártuk kétszer a Kun— Bolond lennék cserélni Sisak három van. gránát csak egy. Dulakodtunk Megcsúsztam. 5 hazaszaladt. Kis idő múlva robbanás hallatszott. — Látod, az ott a Kápolna. Bólintottam. — Itt lesz a földed, fiam. Egykedvűen vettem tudomásul. Föld, föld. Ha adiák. legyen. 0 nem mozdult. Belerugdosott bakancsával a földbe, nézegette a színét, morzsolgatta ujjal között — Tiéd lesz. Már nem sok hasznát veszem, neked bőven Serem. A Kápolnánál tolongott az egész falu Rézpiku. Stuka is. Vártunk. Kis asztalt hoztak. olvasták a neveket, kinek. hány hold föld jár. Később mérni kezdték. Ugvefo- gyottan álltak az emberek, fényesen csillogott a szemük Amikor ránk került a sor. nagyapám levette kucsmáját. Fából csinált karókat vertek a földbe. Az emberek tovább haladtak. Nagyapám elővette bicskáját. Odalépett a karóhoz. és ló darabot lefaragott belőle. Tintaceruzát halászott zsebéből, nagy. ákom-bákom betűkkel írta: Petrás Áron. — Jegyezd meg Hm. A ml földünk. Megszámolta, hányat lép a másik karóig. Fénylett az arca. — Tegyél zsebre egy marókkal — parancsolt. Sz. Lukács Imres Három rohamsisak pálék nagy kertjét, hátha szerencsénk lesz. Megálltunk. Nagyapám kézfejével megtörölte balúszát. Végignézett a táblán. nagy komolyan kijelentette. — Nem segít már az se. Következő nap tűvé tettük érte a falut. Nem találtuk. ESTE NEMET tankok Jöttek a Tisza felöl. A temető mellett lőtték ki az acélszar - nyeket. Egyik belefordult az árokba a köves útról, és' meg- koppasztva, leszerelve, még évek múlva is ott pihent. Amikor odaengedtek. már nem találtunk valami nagy zsákmányt. Alaposan véglg- kutatní mindent, s a temetőárokban két rohamsisakot fedeztünk fel. Bemásztunk a tankokba. Végül három rohamsisakkal győzelmi mámorban távoztunk. Mlcunak semmi se jutott Végigbógte az utat — A gránát. Szaladtunk. A Mlcuék pújában már emberek álltak. Nem engedtek bennünket az ’•intt az orvos is. Asszonyok hangosan sírtak. — Szegény Ági, férje odamaradt a háborúban. most Micu. Később hordágyon vitték, letakarva. — A kezét szakította le, nem bírja ki, elvérzik — nagyapám alaposan megpofozott — Adok nektek háborúsdit. rohamsisakot Hallgattam konokuL A temetésre nem engedtek. Negyednap mehettem az utcára. — Mlcunak adom a sisakot — mondtam. — Minek? — Hazavlsszflk. Rézpikuék is abban a táblában kapták a földet. Együtt indultunk a faluba. — A földhöz ló is kell - súgta nekem — honnan vesztek? — Nekünk még sohasem volt lovunk — mondtam. Otthon az asztalra kelleti tennem a földet Nagyanyám odajött. — Jó föld. "*'■ — A*. Lelke föld. — Megélünk belőle. Éhei voltam. Megrántottam a szoknyáját. A Stukáék udvarán rendeztük a hadállásokat. Két bunkert ástunk. összehordtunk Jó csomó cserépdarabot, felraktuk a rohamsisakot és dobáltuk egymást Micunak nem volt sisakja, beszakadt a feje. — A háborúban vesztes Is van — röhögött Rézpiku, és hazaszaladt Micu meglepett bennünket Vigyorogva Jött és elénk dobott egy gránátot Megijedtünk. Kimentünk hozzá. Fejfájára tettük az egyik sisakot, a másik kettőt a sírdombra. Attól kezdve soha se játszottunk háborút. Nagyapám meghúzta a fülemet. — Megyünk a földre Egyél valamit későn Jövünk haza. — Nincs földünk. — Mától kezdve less. Két görbét dugtam a zsebembe trappoltam nagyapám után. Tomajra mentünk, gróf Nemes János birtokára. — Éhes vagyok. — Hallgass, mihaszna — form érit rám nagyapám. KÉSŐBB BÖGRÉT hozott Belcsöpörte tenyerével a földet A szekrény aljából papírba csavart magokat vett elő. Néhányat beledugott a bögrébe, vizet öntött rá. Az ablakba tette. — Ebből még lesz valami Az új földben megmaradt a mag. virágot eresztett. Szép pirosat, mint Micu sírján... A Magyar Nemzeti Galériában nyílt mep Gőtz Jánot szobrászművész kiállítása. Kép: „Ivó szarvas IX." — A lovakat viszik Itatni, menjetek. De létrát nem szerzek ... — nevetett újra. Szerencsére alacsony, szelíd lovacskák, fáradt lovacskák voltak. Végül is hátukra kerültünk. Sarkantyú helyett kopott bakancsomat használtam. eredménytelenül. Három napig tartott a gyöngyélet. Aztán továbbvonult a táoor Amikor az utolsó kocsi Is megindult, a tolmács odajött hozzánk. — Menjetek haza — dugott mindegyikünk markába csők iládét. — Ha visszajövök hozok nektek igazi lovat — S elmentek. Később Stuka felkiáltott. — Nem mondtuk meg. hogy a Porcsiny utcában lakunk! Elszomorodtunk. Aznap még csak össze se verekedtünk. .. De hiába, a szerencse akkor mosolyog az emberre. amikor nem is várja. Ültünk Stukáéknál az eparfa alatt. Szóváltás se támadt közöttünk. Egvszercsak oda szaladt Erdei Micu. — Fogtam Igazi lovat. — Hol? — Zsigmondék előtt. fin voltam a leggyorsabb. Mire Micu odaért, a kerítése i csüngtünk, é3 figyeltük a legelő állatot. — Ne nyúljatok hozzá, az enyém! Apró, agyonranyütt pára roskadozott előttünk. Legel- getett a gyér füvön Fejét felemelte néha ránkf-s >dál- kozott, ennyire futotta még A kisfiú számára akkor ke/.ii<kiött a háború, amikor a kakasokat levágták. Véres nyakkal feküdtek egymás mellett a csűr mögött, szám- szerint heten. Még egv utolsó szárnycsapás, még egy rángás az inakban... Alberts Bels*: Nem tudta róluk levenni a szemét. Ez a látvány komikus és ijesztő volt egyszerre. Hová akartak futni özek a kakasok fej nélkül...? Tudta, hogy a kakasokat a molnár úr részére ölték le, mert a, molnár ezért megőrli a búzájukat. Nem volt mit tenni — a háború volt és a molnár úr titokban Őrölte meg a búzát. A fiú negyvenháromban költözött ki falura, az anyjával. Rigából jöttek a nagybácsihoz. Apjára, mint nagy, erős emberre emlékezett, akinek dús haja és meleg keze volt. Most valahol nagyon messze lehetett, nem tudta pontosan, hogy hol és merre. ősszel németek szálltak meg a nagybácsi házában. A fiú legtöbbször az udvaron játszott A németek sok lekvárt ettek, és olykor neki is adtak, sőt, bonnbont és csokoládét is. Voltaképpen jól néztek ki ezek a német katonák, bár a nagybácsi azt mondta, hogy mind vadállatok, és csakhamar el fognak tűnni, mint a köd... A következő tavasz egyik napján nem túl messziről Nyomtatóit levél erős dörgés hallatszott. A nagybácsi összehívta az egész ház népét, kocsiba ültette őket, és kivitte az erdőbe. Amikor néhány nap múlva. amikor visszatértek, orosz katonák üdvözölték őket. Nekik nem volt csokoládéjuk, hanem csak főtt krumpliból adtak kóstolót a fiúnak, aki a kuktájukká szegődött. • A lett író. IMS ban született. Regénye: „Egy vizsgálő- Mrö”, Az egyik katonától egy csillogó markolatú kést kapott ajándékba, attól kezdve azzal szurkálta fel a tűzhely körül futkározó svábbogarakat és tigriseknek képzelte őket... A nagybácsi házába sebesülteket hoztak, és a kisfiú az anyjával a fészerbe költözött át. Hallotta a sebesültek nyögését. és látta, hogyan váltak vörössé a hófehér kötések... A nehéz kórházszag mindenhová elkísérte. Egyik napon egészségügyi gépkocsi hajtott be az udvarra épp. amikor német vadászgép repült el a ház felett. Ledobódd egy bombát, a fák koronája meglibbent, és a detonáció felborította a k’rházautót. A háznak nem lett baja: egészségügyi katonák futottak a kocsihoz, hordagyakkal Kötszerekkel — és velük a fiú. A felborult kocsiban karokat. lábakat látott egymás he- gyén-hátán, átvérzett kötéseket. amitől visszahőkölt és közben egy csizmára lépett. A csizma egy katonához tartozott. aki ott állt, összeszorított fogakkal, és nézte amint az egészségügyi katonák a hordágyakra rakják a sebesülteket. A fiú megragadta a katona kezét, amely meleg volt és puskaporszagú, és erre a kézre hajtotta a fejét. A kéz megmozdult, és végigsimított kócos haján. A katona oroszul beszélt, talárt nem is a gyerekhez, inkább magában... Másnap a kisfiú egyedül játszadozol! az udvaron, amikor öreg, fáradt katoná egy iszonyatosan mocskos. piszkos, véres emberi lábat hozott ki az épületből, és a csűr mellett eltemette. Érthetetlen volt, és Iszonyatos. Egy láb, ember nélküli Ez a különös élmény nem hagyta nyugodni. És elképzelte. hogy ez a láb feláll, elindul, majd tánclépésben tovább megy Még a k>' ház elvonulása után is erről álmodott. Egy láb lépett a szobába. — Mit keresel itt? — kiál tott rá. A gazdámat keresem... — Elment a kórházzal. — Nem ment el... — mondta a láb. — Elbújt az erdőben... És még közelebb jött • as ágyához. A kisfiú ekkor nagyot kiáltott, felébredt és sírvafa- kadt. Az anyja vigasztalni kezdte, magához vette az ágyba, s akkor megnyugodott. Néhány nap múlva már úgy találta, hogy sok érdekes dolog van ebben a háborúban. Mi minden hevert szanaszét! Üres ampullák, lnjek- cióstűk. de még egy fecskendő is! Micsoda kincsek egy kisfiúnak! Amikor a nagybácsi kiment a szobából, és g pipáját az asztalon hagyta, vizet fecskendezett bele. Csodálkozott is később, hogy mitől lett olyan nedves hirtelen a dohány. . . Mindez nem lett volna, ha nincs háború... Há* még a patronok! Lépten-nyomon a lába elé gurultak. Órák hosszat lekötötték a figyelmét; játszott velük a csűr mögött. Kibontotta a hüvelyt, megtöltötte félig puskaporral, föléje rakta a golyót, aztán meggyújtotta. Nagy durranás hangzott, s a puskapor a golyót a magasba röpítette! Csak az a kár. hogy nem maradt egy ágyú sem. amivel a verebeket riaszthatta volna! De faragott magának egy géppuskát, azzal szaladgált az erdő szélén, és mindenkit lelőtt, aki útjába került. .. .Egy napon a postás szürke borítékot dobutt a levélszekrénybe. Anya bontotta fel és magában olvasta. A kisfiú nem értette; miért van a levél nyomtatott betűkkel írva? Meg is kérdezte az anyjától, de nem kapott feleletet. — Meg akarok tanulni én is olvasni! — makacskodott. — Én is el akarom olvasni apa levelét...! — Ez tóle az utolsó levél.,; nem kapunk többet.. — Miért? Hol van apa? — Apa...? Apa már a győztesek között van... És sírt. A kisfiú nem értette, de nagyon szomorúan indult az udvar sarkába. Fordította: Antalfy István NÖCRÁD - 1973. április 4.0 szerda 9
