Nógrád. 1973. április (29. évfolyam. 77-101. szám)

1973-04-04 / 79. szám

Iván Lapogonov: Debreceni napok és emberek Történelmi eseményekről a barát szemével K iből, miért, hogyan les* író; miféle belső kény­szer Lalára.'i ragad tol­lat — ezt a tehetség mellett, sok minden befolyásolhatja. Leginkább persze az élmé­nyek felgyülemlése, áradni kívánó feszítése. Kétségtelen, hogy Iván Laponöeovot ez utóbbi késztette rá. hogy egyéb munkája közepette köz­kinccsé tegye lerakódott, de még friss, közel sem kövese­dé) élményeit Életútja oly sok szovjet emberéhez hasonló, akit a háború kiszakított mindenna­pi környezetéből, hogy a ha­za védelmének hosszú or­szágútiéra vezesse. A fiatal újságíró, a TASZSZ katonai tudósítójaként végigjárja a különböző frontokat, tanúja Bukarest, Belgrád, Budapest, Szófia felszabadításának. A hivatás azonban esztendőkre Magyarországhoz kötötte, ott van Debrecenben, az újjászü­lető Magyarország lázasan tevékeny első napjaiban, majd Budapesten, a felszabadulást követő esztendőkben. Egy nemzet sorsfordulójának ta­núja tehát — s hosszú esz­tendők után is tanúskodni akar. Könyveiben mindegyre a Nagy Élmény tér vissza — így a legutóbbiban, a Dunai történetek című dokumentum­regényében is. E könyve különösen érde­kes számunkra: jelentős ré­szét a magyarországi élmé­nyek alkotják. A dokumen­tumregényben a dokumentum kap hangsúlyt; nem önmagát mutatja fel, hanem az ese­ményeket, s mozgatóit, az embereket S éppen ez a legértékesebb benne — az események és arcok élesen hű kontúrjai, csaknem har­minc esztendő távolából is. S bár az események már a tör­ténelemkönyv lapjaira kerül­tek, mégis érdekes számunk­ra a szemtanú, a barát emlé­kezése. Üjdonságát pedig az adja, hogy először kap nyil­vánosságot magyar nyelven a Debreceni napok és emberek című fejezet egyik részlete. A moszkvai távirat az egyik Budapest közelében harcoló csapattestnél ért „Azonnal utazzon Debrécenbe, vegye fel a kapcsolatot a Külügyi Népbiztosság képviselőjével, Puskinnal”. S íme. a nyitott Villisz máris száguld velem keletre, a debreceni országúton. A dermesztő szél slvitásán át mind halkabban ér el fülünk­höz a fővárosért folyó csata morailása. Az út két oldalán elfutó mezők fekete puszta­ságnak tűnnek. Estefelé érkezünk Debre­cenbe. A máskor csöndes vi­déki város utcáin nagy az élénkség. Mindenhol sok az ember, katonák és civilek to­longnak, az utacal hangosbe­szélő szünet nélkül harsog, sok épületet fellobogóztak nemzetiszínű és vörös zász­lókkal. A város központjában, az Aranybika Szálló bejárata előtt gépkocsik sokasága vára­kozik. Percenként nyflnak-zá- ródnak az ajtók. Alighogy belépek az előcsarnokba, az egyik fotelból határozott moz­dulattal felemelkedik egy negyven év körüli szovjet tiszt, bőrkabátban, alezredesi rendfokozattal a vállán. — Laponogov elvtárs? — megszorítja a kezem és be­mutatkozik: — Zuszmano- vics Alekszander Zaharovlcs. Már nagyon vártuk. Moszk­vából közölték, hogy a TASZSZ tudósítójaként részt vesz az Ideiglenes Nemzet- gyűlés ülésein... Menjünk a diplomataépületbe. Nincs messze... Éppen csak fordult egyet a gépkocsi velünk, s lefékezett egy kétemeletes, cikomyás homlokzatú, szürke épület előtt. E rövid három perc alatt a nagyon szívélyes, ba­rátkozó természetű alezredes — később a budapesti város­parancsnok politikai helyet­tese —■ igyekezett minél töb­bet elmondani a Debrecenben kialakult helyzetről. A máso­dik emeleti, tágas szobában, egy kerek asztal körül három polgári ruhás férfi ült. — Örülök, hogy megérke­zett — mondta az egyikük, amikor bemutatkoztam. »Nyilván. Puskin, a Külü­gyi Népbiztosság képviselője' — gondoltam, felidézve a moszkvai táviratot Érdeklő­dő, kutató tekintettel mért vé­gig Fekete szemei okosságot sugároztak. Széles, orosz arc, magas homlok, egyszerűen hátra fésült sötét haj. Egész megjelenése megnyerő har­móniát sugárzott. Később, kö­zös magyarországi munkássá­gunk éveiben, ez az első lá­tásra kialakult szimpátia me­leg barátsággá érlelődött Lassanként megismertem G. M. Puskin, úgynevezett „dip­lomáciai karrierjét”, amely — mint ahogyan később, buda­pesti szovjet nagykövetté történt kinevezésekor a ma­gyar újságok jellemezték — „a paraszti életsorból lépett a magas diplomáciai posztra”. Harmincesztendős korában már követként képviselte ha­záját Bratislavában. Mondják, hogy egy követségi fogadáson az egyik magas, piros arcú. hitlerista diplomata megkér­dezte a mellette álló jugo­szláv nagykövettől: — Ki ez a picike ember? Az rápillantva Puskinra, akihez régi tisztelet fűzte, minden szót megnyomva így válaszolt: — Ez a „picike ember”, a nagy Szovjetunió képviselője. Georgij Makszimovics 1944. második felében — a Kül­ügyminisztérium egyik euró­pai osztályának munkatársa­ként — kezdett foglalkozni a magyar ügyekkel, s amikor az országban éles fordulatot vettek az események. részt vett a magyar küldöttségek­kel folytatott tárgyalásokon, gyakran tanácskozott a Ma­gyar Kommunista Párt Kül­földi Bizottsága képviselőivel. Amikor azután a Szövetséges Ellenőrző Bizottság politikai tanácsadójaként Magyaror­szágra érkezett, hamarosan nagy tekintélyt vívott ki ma­gának, élvezte a politikai pártok bizalmát, a lakosság széles körének rokonszenvét. Az érkezésem utáni napon az Ideiglenes Nemzetgyűlés első üléséről, a küldöttekről beszélgettünk Puskinnal. Sa­játos helyzet alakult ki. A többséget alkotó munkások és parasztok mellett, képviselte magát az ülésen a burzsoá­ziának. a klérusnak, a régi tisztikarnak az a része is. amely szakított a németek­kel és a nyilasokkal. — Igyekezzék megismerked­ni a nemzetgyűlés elnökével, akit ma választottak meg — tanácsolta. — Egyúttal majd nekem is elmondja a vélemé­nyét róla... Este betértem az Aranybi­ka éttermébe. Zsúfoltság, nagy zsivaj fogadott, a kül­döttek és az aznap alakult Ideiglenes Kormány miniszte­rei minden helyet lefoglaltak. Az egyik asztalnál egy széles- vállú, markáns arcvonású férfira lettem figyelmes, aki­nek a haja ezüstös boglyára hasonlított. — Zsedényt Béla professzor Miskolcról — mutatta be a távolból egy helyi újságíró, akivel hamar összebarátkoz­tam. — Érdekes ember. Mis­kolc környékén szőlőié és hatalmas borpincéi vannak. Csodálom, hogy egy teljes hétre otthagyta őket. Másnap reggel, ugyanebben az étteremben sikerült be­szélgetnem a miskolci szőlős­gazdával. Láthatóan elégedett volt. hogy magára vonta egy moszkvai tudósító érdeklődé­sét — A Kormányzó Ür öfő- méltóságát valamennyien na­gyon szeretjük — mondta. Va­lószínűleg feltételezte, hogy 8 NOGRAD ~ 1973. április 4» szerda magam Is osztozom Horthy iránti rokonszenvében. — Amikor megtudtuk, hogy a németek elvitték, valódi könnyeket sírtunk... K ésőbb egy érdekes tör­ténetet meséltek ne­kem Zsedényiről. A Debrecenbe tartó gépkocsin munkásküldöttekkel utazott együtt. Rövid Időre Egerben megálltak, hogy felmelegitsék meggémberedett testüket. Egy-két pohár bort Is lecsúsz­tattak a torkukon. Valaki énekelni kezdte az Interna- cionálét, a többiek követték. Zsedényi nem titkolt Iróniá­val megjegyezte: „Ügy lát­szik, a vörös egri bor hatása alatt kirajzolódik Magyaror­szág jövője”, .. .Az első, demokratikus kormány megalakításával az Ideiglenes Nemzetgyűlés Mik­lós Béla altábornagyot bízta meg. Erről az ötvennégy esz­tendős tábornokról — aki húszéves korában végezte a Ludovika Akadémiát, részt vett az első világháborúban, katonai attaséként külföldön szolgált, s az utolsó időben a szovjet—német fronton har­coló Első Magyar Hadsereg parancsnoka volt — hallottam már. A magyar hadsereg ve­zérkarában az elsők között fejezte ki azt a véleményét, hogy a fegyvereket a néme­tek ellen kell fordítani. Ha­sonló fellépést tulajdonított magának egy másik tábor­nok. Vörös János is — akit ugyancsak beválasztottak a kormányba. Az Aranybika Szállóban a legkülönbözőbb politikai né- zetek-áramlatok képviselői gyűltek össze; egyetlen közös vonásban hasonlítottak egy­másra: nyíltan kifejezték Hit- ler-ellenes érzelmüket Em­lékszem egy szellemes meg­jegyzésre, amelyben valaki az Aranybikát Noé bárkájához hasonlította. Valóban: idejött mindenki, aki tehette — ha­bár különböző okokból — az ország ideiglenes fővárosába, ahol éppen csak megalakult a kormány, szerveződtek a kor­mányhivatalok, tevékenykedni kezdtek a politikai pártok, s ahol mind több döntés szü­letett fontos állami és egyéb kérdésekben. A fényesen kivilágított ét­terem mindig zsúfolt volt. A nagy. kerek, fehér abrosszal terített asztalnál gyakran lát­tam Vörös Jánost, katonai díszöltözetben. Rendszerint felesége és fia társaságában foglalt helyet — utóbbi egy fiatal százados, több kitünte­téssávval a mellén. Ö volt a tábornokpapa adjunktusa Miklós Béla külön asztalnál ült, egy kellemetlen külsejű ezredes társaságában. Kéry ezredes az Első Hadsereg vezérkaránál szolgált, s pa­rancsnokával 6 Is átállt a mi oldalunkra. December 24-én. a sajtóban közzé tették az Ideiglenes Kormány tagjainak névsorát. Űjabb ismerős névvel talál­koztam: „népjóléti miniszter: Molnár Erik”. Tudtam róla. hogy kommunista, a Szovjet­unió őszinte barátja. Rajta kívül a kormányban még két tárcát kapott a kommunista párt: a földművelésügyi és a kereskedelemügyi miniszte­rét. Két-két minisztert adott a szociáldemokrata és a kis­gazdapárt. S bekerült a kor­mányba három volt horthysta tábornok, s egy párton kívüli miniszter: gróf Teleki Géza. A Nemzeti Parasztpártot dr. Erdei Ferenc belügyminiszter képviselte. Néhány nap múlva, de­cember 29-én, jelen voltam a debreceni pályaudvaron, a Moszkvába utazó magyar kormányküldöttség búcsúzta­tásán, amelynek az volt a feladata, hogy fegyverszüne­tet kössön a Szovjetunióval és a szövetséges hatalmakkal A delegáció Gyöngyösi János külügyminiszterből, Vörös János hadügyminiszterből, s egy szegedi katolikus lelkész­ből, a miniszteri iroda titká­rából, Balogh Istvánból állt- A félsötét. ör«g. súlyos hábo­rús sebektől rongált épület­ben sokan ősszesereglettek a búcsúztatásra: miniszterek, pártvezetők, katonatisztek. Debreceni újságíró barátom, a Néplap munkatársa megje­gyezte: — Mennyire különböző emberek... Már ami a poli­tikai nézeteiket illeti — tette hozzá halkan. Igaza volt. S természetes Is, a kormány összetétele a Magyar Nemzeti Függetlensé­gi Front szerkezetét tükrözte. A kommunisták mellett, akik a fasizmus éveiben a földa­latti ellenállási mozgalom lelkét képezték, a független­ségi frontba tömörültek azok a kispolgári pártok is. ame­lyek vezetői nem értettek egyet a Magyar Kommunista Párt eszméivel, a szocializ­mus magyar földön való fel­építésével. .. .Egy februári napon a behavazott debreceni utcá­kon, egy impozáns külsejű, egyenruhás magyar tábornok tűnt fel. A legfeltűnőbb ri­deg és gőgös viselkedése volt. A helyi lakosság hamarosan felismerte benne Béldy tábor­nokot, Szálas! egyik legköz­vetlenebb munkatársát. a fasiszta Ifjúsági szervezet ve­zetőjét. Béldy a- legutolsó na­pokig szilárdan követelte a Szovjetunió elleni háború folytatását. irányította a speciális különítmények par­tizán- és kommunistaellenes hajszáját. S íme, Budapest felszabadítása után ez az em­ber is Debrecenben, az Ideig­lenes Kormány néhány tag­jánál Igyekezett menedéket keresni. S a Hadügyminiszté­rium valóban nyugdíjba he­lyezte — teljes fizetése meg­hagyásával. Másként álltak az esemé­nyekhez a debreceni munká­sok! A helyi Nemzeti Bizott­ság felháborodott tagjai ma­gyarázatot követeltek a mi­nisztériumtól. S a Nemzeti Bizottság határozott követe­lésére néhány nap múlva, mégis csak letartóztatták a fasiszta tábornokot. Ez azonban nagyon jellem­ző epizód volt. Budapestről akkoriban sok reakciós, sőt. háborús bűnös is menekült a munkások haragja és a fele­lősségre vonás elől, arra szá­mítva. hogy Debrecenben, valamelyik minisztériumban menedéket. védelmet talál. Ez egyiknek-másiknak át­menetileg sikerült Is. De persze ídeig-óráig... A Kommunista Párt Aranv János utcai székháza állandó­an telve volt emberekkel. A kétemeletes épület minden szobájában lázas munka folyt. Ide érkeztek Budapest-1 ről. Szegedről, Miskolcról, s az ország más városaiból, falvaiból a felszabadulás és a demokratikus átalakulás el­ső, örömteli hírei Néhány nap múlva jelen voltam a kommunista párt aktívaülésén, amelyre az Aranybika nagytermében ke­rült sor. Ekkor lépett először nyilvánosság elé a nemrégi­ben hazaérkezett Rákosi Má­tyás. Beszédében már az újjászülető ország jövőjét vá­zolta fel. Ezután tartottak tö- meggvűiést a szociáldemokra­ták. amelyen Szakasits Ár­pád. a párt elnöke tartott' beszédet. Meglepett engem az az előrelátás és határozottság, amellyel a két munkáspárt egyesülésének szükségessé­géről beszélt. „Ezt nemcsak az érzelmeim diktálják — mondta —, hanem a politikai realitások is. Csak a két párt egyesülése teremtheti meg az új Magyarország szilárd alap­ját”. Körülbelül ezekben a na­pokban — az említett esemé­nyektől nem függetlenül — fogadott el rendeletet az Ideiglenes Kormány a népbí­róságok létrehozásáról. A ren­delet-kiharcolásban nagy szerepet játszott a néptöme­gek felháborodása és a kom­munista párt határozott kö­vetelése. Valentiny igazság­ügyminiszter — a külső nyo­másra — a Néps/ava tudósí­tójának már így nyilatkozott .A rendelettel arra törek­szünk, hogy minden háborús i i " ..... iiMák JL J evgenyij Jevtusenko t Séta - fiammal Mily pezsdítő a hőcsikorg&s az aprócska csizmák alatt, az önfeledt gyermeksikoltás mikor a fán mókus szalad. A nap, ha fénytisztán felizzik midőn veled lép gyermeked, kék árnya, hol előresiklik, hol a hó fokán megreked. A gyermek más, mi»f e felnőttek„ A természet nem tékozol. Gyermek nélkül — nyomor as élet, Vele — gyermekké változol. A gyermek szeme ágy ragyog = jövőbe vágott ablakok, Szavai frisse, üde-tiszták, mintha nem is lenne hazugság. A gyermekben a lázadó éL Teljessége az életé, arcán kiüt a játszódó szél, úgy fut a nap, a tél elé. A gyermek arca IHatos, gyaluforgácsot illatoz, s mint a zelnicemeggy virága, vérszínű dinnye félbevágva, mint a pásztorsajt, tejvirág, mint az egész, örök világ, hol méz és méreg ízt kapott, a ki nem gyermek — már rég halott Fordította: HAVAS ERVIN bűnös és népellenes személy elnyerje méltó büntetését”. Nehezek, ellentmondásosak voltak e debreceni napok — mégis itt tette meg első lé­péseit az újjászülető, demok­ratikus Magyarország. Egy február eleji napon külön­vonat gördült be a debreceni pályaudvarra. A szalonkocsi­ból Vorosilov, a Szovjetunió marsallja lépett ki, és kezet szorított Miklós Bélával. Zse- dényivel. az Ideiglenes Kor mány tagjaival, ellépett a felsorakozott díszőrség előtt... F ontos esemény volt ez Debrecen és az egész ország életében. Voro­silov, a Szövetséges Ellenőr ző Bizottság fejeként érkezett Magyarországra, azzal a fel­adattal. hogy ellenőrizze a fegyverszüneti szerződés be­tartását, segítse az élet meg­indítását a háború pusztítot­ta országban. S valóban, ha* marosan fény derült a SZEB szovjet részének jelentős szerepére a háborús marad­ványok felszámolásában. as új élet alapjainak lerakásé* ban. Klement Jefremovics Vorosilov személyes szerepét, baráti érzelmeit a magyar nép iránt, ma már nyilván* tartja a történelem, kedves, végtelenül egyszerű egyéni* ségét sokan őrzik emlékese­tükben. A SZEB szovjet ap­parátusa különösen nagv se­gítséget nyújtott a földreform megvalósításában. E történel­mi eseményt Is Itt készítet­ték elő. a tiszántúli városban, ez Izgalmas, és tettekben gaz­dag napokban. Ez azonban már a követke­ző fejezet története lesz. Havas Ervin fordítása

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom