Nógrád. 1973. március (29. évfolyam. 50-76. szám)

1973-03-22 / 68. szám

Lndvik Svoliodát jelöllek köztársasági elnöknek Ftesch István, az MTI tudó­sítója jelenti: A Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának, valamint Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának szerdán Prágában külön-külön megtartott ülé­sén egyhangúlag ismét Ludvik Svoboda hadseregtábornokot, köztársasági elnököt, a CSKP KB Elnökségének tagját je­lölték 'a köztársaság elnöké­nek tisztségére. Az ötéves el­nöki mandátum — mint is­meretes — március 30-án jár le, s ezért a parlament el­nöksége március 22-re, a fö­derációs alkotmány értelmé­ben elnökválasztásra hívta össze a szövetségi gyűlés két házát, a népi és nemzeti ka­marát. Az ünnepélyes aktus­ra, amelyet a televízió és a rádió egyenes adásban közve­tít, a prágai vár Ulászló-ter- mében csütörtököli délelőtt kerül sor. A jelölő javaslatot mind­két ülésen Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a Nem­zeti Front Központi Bizottsá­gának elnöke terjesztette elő. Méltatta Ludvik Svobodának a fasizmus elleni harcban, a felszabadításban és a szocia­lista építőmunkában szerzett kimagasló érdemelt. Megem­lékezett egész életútjáról, ál­dozatos munkájáról. A CSKP KB ülésén megvi­tattak több személyi intézke­dést is. A közelmúltban el­hunyt Vaclav Svoboda helyé­re a CSKP KB titkárának és a CSKP KB mezőgazdasági bizottsága elnökének megvá­lasztották Jan Barylt. (MTI) Willi Stoph szovjet vezetőkkel találkozott Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára és Alekszej Ko­szigin, a szovjet miniszterta­nács elnöke szerdán' fogadta Willi Stophot, a Német De­mokratikus Köztársaság mi­niszterelnökét, aki vietnami látogatásáról hazatérve láto­gatást tett Moszkvában. A találkozón a szívélyesség és a teljes kölcsönös megér­tés légkörében eszmecsere folyt az SZKP-t és a NSZEP-t, valamint a két or­szágot érdeklő kérdésekről, köztük a Szovjetunió és az NDK között a nemzetközi küzdőtéren érvényesülő együttműködés időszerű prob­lémáiról. A tárgyalófelek megerősítették változatlan szo­lidaritásukat a vietnami nép­pel, amely azért küzd, hogy minden fél maradéktalanul teljesítse a párizsi megállapo­dás feltételeit és létrejöjjön a tartós béke Vietnamban és egész Indokínában. Szerdán Koszigin szovjet kormányfő ebédet adott Wil­li Stoph tiszteletére. Koszigin és Willi Stoph baráti pohár­köszöntőt mondott. Willi Stoph szerdán Moszk­vából hazautazott Berlinbe. \ők szolidaritása A szovjet nőbizottság meg­hívására március 6. és 21. között a Szovjetunióban tar­tózkodott a Palesztinái Álta­lános Nöszövetség küldöttsé­ge. A két szervezet delegációi a további együttműködésre vonatkozó terveket vitatták meg. * A látogatásról kiadott köz­lemény hangsúlyozza, hogy a szovjet nők szolidaritása a Pa­lesztinái arab nép igazságos harcával és továbbra is er­kölcsi, politikai és anyagi tá­mogatást nyújtanak a Palesz­tinái nőknek. A Palesztinái nőküldöttség Moszkván kívül ellátogatott Minszkbe és Leningrádba is. Saigoni katonák DIFK-területeket támadnak Több ezer Saigon! katona, páncélosok és bombázók tá­mogatásával támadást Indított a DIFK ellenőrzése alatt álló terület ellen Saigontól 45 ki­lométerrel északra. A táma­dás tényét a saigoni katonai parancsnokság jelentette be azzal, hogy „az ellenfél által körülzárt Rach Bap támasz­pont felmentésére töreked­nek”. A támaszpont — mint a négyoldalú katonai vegyes bizottság DIFK-tagozatának vezetője már korábban közöl­te —, a DIFK ellenőrzése alatt álló területen fekszik. A saigoni támadás bejelentésé­vel egyidejűleg adták Saigonban hírül, hogy Ellsworth Bunker, az Egyesült Államok saigoni nagykövete Gilbert Wood­ward tábornoknak, a nemzet­közi • ellenőrző és felügyelő bizottság munkájában részt­vevő amerikai küldöttség ve­zetőjének társaságában fel­kereste Tran Thien Khiemet, a saigoni kormányzat minisz­terelnökét. Harmincöt perces megbeszélésük részletei nem kerültek napvilágra, de meg­figyelők szerint — írja az AFP —a bél-vietnami ' ka­tonai helyzetről és a katonai vegyes bizottság munkájáról volt szó. Tanácskozik az országgyűlés ' (Folytatás a 3. oldalról) állítására. Az intézkedések mindenekelőtt a belső piac egyensúlyi viszonyainak he­lyes mederbe terelésére irá­nyultak, számítva arra, hogy a belső piac egyensúlyának megteremtése a kereskedelmi mérleg arányainak javulásá­ban is kifejezésre jut Számí­tásaink helyesnek bizonyul­tak: 1972-re sikerült megva­lósítani a népgazdaság ará­nyosabb fejlődését ami ked­vezően hatott a belső piacra és a külkereskedelemi forga­lomra is. A termelés és a nemzeti jövedelem a terve­zettnek megfelelően emelke­dett. A növekedés üteme na­gyobb volt a belföldi felhasz­nálás növekedésénél. Bíró József ezután így foly­tatta: Az említett változásnak megfelelően a kivitel az 1971. évihez képest a rubel-, a dol­lárfizetésű viszonylatokban egyaránt gyorsült, 21 száza­lékkal növekedett. A behoza­tal pedig lényegében azonos szinten maradt, illetve 3 szá­zalékkal’ mérséklődött. A ki­vitel gyors növekedését ki­emelkedő eredménynek tart­juk. A rubelfizetésű kivitel di­namikája erőteljesebb volt. Ily módon 1970. és 1971-ben kialakult negatív előjelű áru­forgalmi egyenleggel szem­ben, 1972-ben, a tervezettnél hamarabb sikerült aktív egyenleget elérni. Az átlagot meghaladó mér­tékben fejlődött a mezőgaz­dasági és élelmiszeripari ter­mékek, a gépek és üzemi berendezések exportja. A ki­vitel bővülését nagymérték­ben segítette a KGST-orszá- gok közötti gazdasági integrá­ció komplex programja alap­ján kibontakozó és egyre szé­lesedő együttműködés. A miniszter ezután hangsú­lyozta, hogy az 1972-es év külkereskedelmi eredményei az egész népgazdaság ered­ményei. A külkereskedelem hatékonysága alapvetően függ a népgazdaság többi, főként termelőágazatának munkájá­tól. A fokozott exportorientált termelés távlati megalapozá­sa az egész népgazdaság fej­lesztési politikájának egyik döntő kérdése. ,, , A szocialista országokká! kötött különegyezmények kölcsönösen előnyösek, hosszú távra nagy stabilitást nyújta­nak gazdasági kapcsolataink­nak. Például a járműipari egyezmény keretében 1973- ban a Szovjetunióba 4700 da­rab autóbuszt és 22 000 darab hátsóhidat exportálunk. Ezek értéke az 1973. évi gépipari exportunknak 33 százaléka. A zöldség-gyümölcs egyez­mény keretében szállításra kerülő friss és konzerváruk a mezőgazdasági forgalom 56 százalékát adják. — A példák is azt bizo­nyítják — folytatta —, hogy a két évtizede működő KGST megteremtette a progresszív együttműködési formákat, .mint amilyen a tervkoordiná­ció, a gyártásszakosítás, a kooperáció és a hosszú lejára­tú megállapodások. Gazdasági kapcsolataink nem szorítkoznak csupán a kereskedelem területére. Se­gítségnyújtásunk egyik fő iránya — lehetőségeink és adottságaink figyelembevéte­lével — a fejlődő országok azon termelőágazatainak fej­lesztésében való részvétel, amelyek leginkább segítik gazdasági függetlenségük ki­vívását. A békés egymás mellett élés politikájának gyakorlati megvalósításából következik, hogy a kölcsönös érdekek fi­gyelembevételével, a teljes egyenjogúság biztosításával fejlesszük kereskedelmi, gaz­dasági kapcsolatainkat a tő­késországokkal. Az ezen az elven nyugvó • kereskedelem fejlődése lehetővé teszi a nemzetközi munkamegosztás előnyeinek kihasználását. Ezekből az alapelvekből ki­indulva, fő követelésünk az volt, és most, is az, hogy a tőkésországok szüntessék meg országunkkal szemben alkal­mazott megkülönböztető ke­reskedelempolitikájukat. E téren is vannak eredményeink. A tőkésországok Magyaror­szággal szemben alkalmazott kereskedelempolitikáját illető­en reálisan feltételezhető, hogy már csak saját exportér­dekeik miatt is liberalizálják a Magyarországból száramzó áruk bevitelét. A korábbi és a jelenlegi nagyobb valuta­árfolyam-változások nem okoz­tak károkat devizagazdálko­dásunknak. Rugalmas keres­kedelmi munkával, az új ár- és értékviszonyokhoz való gyors alkalmazkodással a jövőben is el tudjuk kerülni a problémá­kat a változó világpiacon. A szocialista országokkal foly­tatott kereskedelmünk nagy„ sága és szerkezete is biztos bázist nyújt fejlődésünkhöz és megvéd bennünket a tőkés világpiac szakadatlan ingado­zásának káros hatásaitól. Bíró József ezután így foly­tatta: A Központi Bizottság 1972. novemberi határozatának szellemében a külkereskedel­mi mérleg egyensúlyának biz­tosításán kívül szem előtt kell tartanunk a belföldi piac egyensúlyát, valamint a la­kosság életszínvonal-növeke­désének követelményét. Ezek az összefüggések a külkeres­kedelem számára több irányú feladatot jelentenek. Nyilván­való, hogy az exportképesség növelése, a mindenhol értéke­síthető áruk termelésének gyors ütemű fokozása fejlesz­tést, beruházást igényel. Termékeink műszaki szín vonalának emelésével kell nö­velnünk exportunkat. hogy megteremtsük az importbőví­tés alapját. A világpiacon a magyar termékek ismertek, igyekszünk hírnevünket öreg­bíteni, de erre a külkereske­delem egyedül a legnagyobb erőfeszítéssel, a legjobb mun­ka árán sem. képes. Csakis együttes erővel növelhetjük immár megszerzett megbecsü­lésünket és hitelünket. A vitában szót kért Kar* dós Vilmos budaoesti, dr. Novák Pálné Heves. Győri Imre Csongrád. dr. Schnitz­ler József Hajdú. Nánási László Szolnok, Németh Ist­ván Baranya megyei. Rizs Jenő budapesti képviselő. Ezzel befejeződött a szer­dai tanácskozás. Az ország­gyűlés ma délelőtt 10 órai kezdettel a miniszterelnöki beszámoló feletti vitával folytatja munkáját. (MTI) Amerikai repülők Kambodzsának A kambodzsai felszabadító erők szerdán két stratégiai fontosságú országúinál in­dítottak eredményes támadást a kormánycsapatok ellen, és összesen négy állásukat fog­lalták el. A csatazaj Phnom Penhben, a fővárosban is' hallható volt. A fegyvertény annál is jelentősebb, mivel a Phnom Penh-i kormánycsapa­tok amerikai légi támogatást élveztek. Norodom Szihanuk herceg Pekingben székelő kormányá­nak egyik szóvivője a rendel­kezésre álló értesüléseket is­mertetve közölte, hogy a Ni- xon-kormány 12 darab AU— 24 típusú repülőgépet ajánlott fel a Phnom Penh-i kormány­nak. Az amerikai légierő tá­maszpontot kap a Phnom Penh-i repülőtér mellett. A szóvivő hozzáfűzte, hogy a támaszpont felállítására már meg is érkeztek Phpom Penhbe az első civil ruhás amerikai katonák. A Phnom Penh-i elnöki pa­lota ellen-vvégrehajtott szom­bati légitámadás következmé­nyeként leváltották tisztségé­ből So Satto tábornokot, a kormánycsapatok légierejének főparancsnokát. A rendkívüli állapot keretében a kormány dekrétumban terjesztette ki a hatóságok jogkörét: lehetővé tette az engedély nélküli ház­kutatásokat és bevezette a levélcenzúrát. A Phnom Penh-i parlament szerdai ülésén utólag jóvá­hagyta a rendkívüli állapotot. Március 17-től számítva hat hónapra szavazta meg az alkotmányban biztosított sza­badságjogok felfüggesztését. (MTI) Bizonytalan a „fehér könyv* sorsa Patak Károly, az MTI tu­dósítója jelenti: Az észak-írországi „lehér könyv” kiadása után 24 órá­val két állásfoglalástól füg­gött a brit kormány reform- javaslataival való együttmű­ködés: az unionista -.zerveze- tektől — amelyeket össze- kápcsol a régi helyi törvény- hozás helyreállításának köve­telése — és a katolikus, szo­ciális, demokratikus és mun- kásnárttól. Miközben a katolikus cárt, az SDLP még ülésezett Tyro­ne tartományban, az unionis­ta szervezetek megkerülték a hivatalos unionista pártot, s közölték, nem fogadják el Whitelaw javaslatait. Az unionisták belfasti ülé­sén 45 politikus és szervezeti vezető vett részt. A Stormont­kastélyban „nem tudják el­fogadni” a fehér könyvet, amely ugyan számukra is tartalmaz engedményt, de — mint mondották — „rejtett veszélyeket” is. Szombaton szerte Észak-írországban tün­tetéseket szerveznek az unio­nisták. s ezek koordinálására akcióbizottságot hoztak létre. Az IRA „provói” negyedik napja gyakorlatilag tűzszüne­tet tartanak. A titkos hadse­reg minden jel szerint a ka­tolikus lakosságra nagy ha­tással levő SDLP párt állás- foglalására vár. A bizonyta­lan tűzszünetet bombák rob­banása. sortüzek törik meg Belfastban és az ír határ kö­zelében. Unionista banditák legutóbb géppisztollyal kasza­boltak le tizenéves katolikus fiúkat. Egyikük meghalt. Röviden A moszkvai Nemzetközi Be-' ruházási Bank közölte, hogy a londoni National Westmins­ter Bankkal 50 millió dollár, összegű, hét évi lejáratú hi­telegyezményt kötött. Az összegből a Nemzetköz: Beruházási Bank ipari és más objektumok építésének és újjáépítésének finanszírozása fejében hiteleket nyújt. Szajed Maréi, az1 Arab Szo­cialista Unió Központi Bi­zottságának első titkára szer­dán Berlinben megtartott saj­tóértekezleten elégedetten nyilatkozott az ASZU-kül- döttség hatnapos NDK-beli látogatásáról. Mint mondotta, a küldöttség számára nagyon eredményesek voltak aiok a tárgyalások, amelyeket Erich Honeckerrel. a NSZEP KB el­ső titkárával folytattak. ■ Szajed Maréi köszönetét mondott az NDK-nak, miért, kezdettől fogva elítéli az iz­raeli agressziót és támogatja a közel-keleti konfliktus bé­kés megoldásáért vívott küz­delmet. Mint mondotta, a vietnami békemegállapodás után kedvezőbbek a kilátások a közel-keleti kérdés méltá­nyos rendezésére. A Nemzetközi Vöröskereszt szerdán Genfben közzé tett nyilatkozatában leszögezte, nem felel meg a valóságnak, a saigoni kormányzat állítása, amely szerint engedélyt adott a Thieu-rezsim büntetőtábo­rainak, így a Con Son bör­tönszigetnek a meglátogatásá­ra is. „A Nemzetközi Vöröskereszt küldöttei utoljára 1969. ja­nuár 11-én jártak Con Son- szigetén — hangzik a nyilat­kozat. — Azóta egyes szemé­lyeknek néhány alkalommal megengedték, hogy ellátogas­sanak Con Sonra, de csak néhány tucat k;atbnai íogoly- lyal találkozhattak, s nem léphettek érintkezésbe a foglyok túlnyomó többségét alkotó polgári fogolyokkal.” Tanzánia szerdán küiügy- minisztériumi nyilatkozatban vádolta Burundit, hogy kato­nai repülőgépei március 15- én bombatámadást intéztek három, határmenti falu el­len. A légitámadás következ­tében 36-an vesztették életü­ket, 16 személy megsebesült — hangzik a nyilatkozatban. Elnohválas%táH Indonéziában Csütörtökön választ elftököt mennyi jelentős parlamenti az indonéz parlament. A vég- frakció támogatását élvezi, eredmény kétségtelen — Su- Pénteken, az elnök ünnepé- harto jelenlegi elnök ugyanis lyes beiktatása után választ- az egyetlen jelölt és vala- ják meg az új alelnököt. INÓQRAD - 1973. március 22 „ csütörtök Athénben ismét megszállták az egyetem jogi fakultásának épületét a diákok, ezzel ad­ván nyomatékot elégedetlenségüknek és követeléseiknek. Képünkön: egyetemisták a jogi kar épületének tetején. A rendőrség azóta erőszakkal eltávolította őket az egyetem­ről Brüsszelben szerdán magas szintű tárgyalássorozat kezdő­dött az Egyesült Államok és a Közös Piac képviselői kö­zött a két fél közti vitás kér­désekről. William J. Casey, a gazdasági ügyekért felelős amerikai külügyminiszter-he­lyettes és Christopher Soames, az Európai Közösségek Bi­zottságának alelnöke a tér-/ vek szerint két napon át foly- \ tat megbeszéléseket kereske­delmi és energiagazdálkodási kérdésekről, valamint a múl tinacionális mammutvállala- tokkal kapcsolatos problémák­ról. A megbeszéléseken központi helyet foglal el az EGK és az Egyesült Államok, közötti ke­reskedelem várható alakulá­sa. Nguyen Dinh Thi, a Fran­ciaországban élő vietnamiak szervezetének. a „Vietnami Közösséginek a vezetője szerdán Párizsban sajtóérte­kezleten ismertette azt a kül­földre csempészett hivatalos dokumentumot, amelyet a Thieu-rezsim börtönhatóságai tulajdonképpen belföldi hasz­nálatra szántak. A dokumentumból, amelyet a hírhedt Poulo Condor (Con Son) dél-vietnami börtönszi­get úgynevezett „reedukációs központjának” igazgatóhelyet­tese írt alá. kitűnik, hogy 1973. február 20-án a szige­ten 9850 foglyot őriztek. Ezek közül 3636 előzetes letartóz­tatásban volt. Százhetvenhár- mat csak puszta „gyanú” alapján tartottak őrizetben. Ugyanazon a napon 81 fog­lyot repülőgépen ismeretlen helyre szállítottak. Elmondotta, hogy a Thieu- rezsim különböző börtönök­ben és büntetőtáborokban to­vábbra is mintegy kétszáz­ezer politikai foglyot tárt őrizetben. E foglyok élete vál­tozatlanul veszélyben forog. (MTI) 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom